Isaszegi Természetbarát Klub

Nagylóc – Rimóc

Címkék

Cserháti túránkon Varsány lett volna a cél, de az Északi Zöld jelzés Musuta- és Vakarás-hegy között - a rimóci leágazás után - végképp járhatatlannak bizonyult, így Rimócra gyalogoltunk be. Így a táv is rövidebb lett: 10 km 280/333 m szinttel.

Eleve nem jól indult a nap. 7 órakor kezdtük volna Isaszegen felvenni a túrázókat, de ¾ hétkor telefonált a buszsofőr, hogy 40 percet késni fog. Telefonon próbáltam mindenkit értesíteni a késésről, amiből persze jóval több mint 1 óra lett. A tervezetthez képest másfél órával később értünk Nagylócra. Utána egy darabig minden jóra fordult: a Cserhát lankái most is lenyűgözőek voltak, ragyogó, nem túl meleg időnk volt, messziről láttuk Hollókő várát, és aminek legjobban örültem: két vendégünkkel együtt 38-an voltunk. Első emelkedőnk mindjárt Lagylócnál kezdődött, ez volt a Kavicsos-hegy. Innen viszonylag nagy lejtéssel értünk le, majd a gyenge lejtmenet folytatódott egészen a Hollókői-patakig. A mederben ugyan nem láttunk vizet, de fölötte a hídon állt egy pocsolya. Itt váltunk el a rövidebb túra résztvevőitől, akik tervezetten Rimócba, majd vissza Nagylócra igyekeztek. Ezután kereszteztünk egy látszólag senki által nem használt bicikli utat, majd lassan emelkedni kezdett az út. Így értünk fel a Musuta-hegyre, miközben egyre ritkultak az eddig se sűrűn előforduló jelek. A Rimóc felé vezető kocsiút után alig járható szakaszra jutottunk. Mintegy 250 méteren szaggattuk magunkat, aztán egy kis kilátóhelyre érkeztünk, ahonnan rá lehetett látni Nógrádsipekre. Azt hittük, innen már jobb lesz az út, de csak rosszabb lett, 150 méter szenvedés után már végképp járhatatlanná vált az. Kis tanakodás után feladtuk a küzdelmet és visszafordultunk. Ez a szakasz és Rimóc felé vezető út a szokottnál is jobban tele volt szeméttel, több autóra való karosszéria-darabot össze lehetett volna szedni. Mikor már láttuk Rimóc házait, megálltunk ebédelni. Beérve a faluba, találtunk egy kocsmát, örültünk, hogy valami hideget ihatunk. Alig akartak kiszolgálni, mert a kocsmárosné paradicsomot főzött, és emellett nem maradt ideje a „kedves vendégekre”. Odahívtuk a buszt és onnan indultunk hazafelé.

A rövid túra résztvevői a Tájházat - a kiírás ellenére -  nem tudták megnézni, de a Babamúzeumot hosszas könyörgésre kinyitották (pedig telefonon előre megbeszéltem, hogy megy egy csoport oda). Abban viszont minden ott járt tagunk egyetértett, hogy nagyon érdekes volt, élmény volt hallgatni az ízes palóc tájszólással elmondottakat.

Az egyik nagy kedvencem Cserhát most lejjebb csúszott a listán, pedig a szemétről és járhatatlan turistaútról nem ő tehet.

A képeket Juti (J), P. Kati (PK) és én készítettem.

 

Ausztriai túrák

Címkék

A Covid miatt már két éve halogatott utat sikerült most letudnunk. Igaz az akkori 25-ös létszám 9 főre csökkent, de így is jó volt. Összesen 46 km-t gyalogoltunk 1770 m szintkülönbséggel.

2022.08.26. (péntek).

Két kocsival utaztunk, 6 óra előtti indulással 11 órára értünk első túránk helyszínére.

Először a Myrafälle-vízeséseket jártuk végig, majd annak felduzzasztott tava mellett elhaladva kezdtünk a visszautat. A Hausstein oldalában haladva értünk vissza a Myra-patak vízeséseihez, majd a parkolóba. Ez az út 2,6 km volt 174 m szintkülönbséggel. Utána kocsival a 4 km-re lévő Jagasitz Gasthaushoz mentünk, onnan kezdődött a 2. túránk. Indulás után nemsokára felértünk a Türkenloch-barlanghoz. Ezen vezet át a turistaút. Nagy élmény volt vaksötétben átmenni rajta (azért a telefonok zseblámpa-funkciója segített annak, aki a sötétben megtalálta, hol kell azt bekapcsolni).  Erős lejtmenetben elértük az igen látványosok Steinwaldklammba. A Franzi’s Hütténél váltottunk irányt és egy húzós emelkedőn értünk vissza a vendéglőhöz (3 km, 177 m szint). Megint kocsiba ültünk és most már szálláshelyükre, Göstling an der Ybbs-be utaztunk.

08.27. (szombat)

Reggel bevásárlás után Lassingba autóztunk, itt csatlakozott hozzánk tízediknek Judit párja, Laci. A parkolóból szép kilátást is nyújtó erdei úton jutottunk el Mendlingtal élményvilág bejáratáig. Ott először a faúsztatók és szénégetők életét bemutató múzeumot tekintettük meg, majd elkezdtük a túrát a vízesésekkel tarkított Mendling-patak szurdokvölgyében. Érdekes műszaki megoldásokat láttunk, hogyan úsztatták le a fákat évszázadokon át a völgy aljába. Mikor véget ért a patakvölgy egy pisztrángnevelőt néztünk meg. Folyamatosan emelkedő úton jutottunk Eisenwiesenre. Itt ebédeltünk, majd minden megszerzett magasságot leadva Hammer-nál kereszteztük a lassingi aszfaltutat. Innen már csak kisebb emelkedő/lejtők következtek változatlanul szép alpesi tájon Lassingig. Az utolsó kilométeren eleredt az eső, egy fedett helyen meghúztuk magunkat. Aztán hogy nem akart elállni, Olgival elmentünk a kocsiért a parkolóba. Ez volt utunk leghosszabb túrája, 17,5 km-t tettünk meg 486 m szint leküzdésével.

08.28. (vasárnap)

Kocsival Wildalpenbe mentünk és onnan tettük egy túrát. A települést elhagyva átkeltünk a Salza-folyón, élveztük a kajakozók munkálkodását a zúgókon. Kilométereken át a folyó mellett haladtunk, csak persze ez nem Alföld, álladóan hullámzott az út, kerülgetve a partig leérő sziklákat, befutó patakokat. A kemping mellett megpihentünk. A Salzát elhagyva már erősebben emelkedett az út, egészen Kräurterhalsig. Onnan leereszkedve a Holzäpfel útra értünk. Ezt keresztezi egy viadukt, melynek szerepe az ivóvíz szállítása volt. Rendezett környéken, szép házak között  (ez persze nem újdonság Ausztriában) értünk vissza Wildalpenbe, közben megebédeltünk. Táv: 10,3 km, 286 m szint.

Ezután kocsiba ültünk, és a Wasserlochklammnál álltunk meg. Sok szép szurdokvölgyben jártunk már, de ez mindenképp az elsők közé tartozik.

Az öt vízesés összesen 152 m magasságból zúdul alá. Az út végén van a forrásbarlang, melynek vize adja a „nyersanyagot”az összes vízesés „működéséhez”. Fentről szép kilátás nyílik a Salza-völgyre is. Igaz meg kell küzdeni a látványért, a folyótól számítva másfél kilométer alatt 325 métert emelkedik az út. Így nem is csoda, hogy nem mindenki jutott fel egészen a csúcsig.

08.29. (hétfő)

Összepakoltunk és reggeli után indultunk a Höllertal bejáratánál lévő Hirschwang an der Rax-ba. Útközben esett az eső, de mire odaértünk már sütött a nap. A Schwarza folyó mellett haladtunk, követve az I. Wiener Wasserleitungsweg útvonalát. Itt is hol  

a vízparton, hol magasan fölötte vezetett az út, párszor át is kelve a folyón. Kaiserbrunnig mentünk. Ennek a hatalmas vízhozamú forrásnak a vizét vezették régebben Bécsig. A forrás vizét mi is megkóstoltuk, mikor ebédszünetet tartottunk. Sajnos ugyanazon az úton kellett visszamennünk, mert csak nagy kerülővel és szintkülönbséggel van másik út. A túra (9 km, 327 m szintkülönbség) után már csak a hazautazás volt hátra.

Erről a túráról 11.18-án fogok képes beszámolót tartani az isaszegi Falumúzeumban - a júliusi ausztriai túránkkal együtt.

Kemence-party 2022.

Címkék

Mérsékelt érdeklődés mellett harmadjára tartottunk kenyérsütést az isaszegi Falumúzeum kertjében. Az esős nap megnehezítette dolgunkat, de nem fogott ki rajtunk.

Fél nyolckor kezdtük az előkészületeket Hajnival, Marcival, Sz. Józsival (Falumúzeum, gyüjteménykezelő) és nejemmel együtt. Legelőször is begyújtottunk, Hajni pedig kimérte, szitálta a lisztet. Otthon előre megfőzött krumplit egy békebeli (kb. 80 éves) krumplinyomóval passzíroztuk át. További műveletek ugyanúgy zajlottak, mint előző években. Közben jöttek még újabb segítők, szállingózni kezdtek a többiek is. Nagy esőt jósoltak, ezért Nagy Béla egy 4X6 m-es ponyvát hozott, ezt húzták fel a fiúk, majd különböző merevítőkkel látták el, hogy kibírja az esővíz súlyát. Megérte vele foglalkozni, mert nemsokára szakadni kezdett az eső. A merevítések között persze hamar összegyűlt a víz, ezt állandóak kifelé kellett terelgetni. Közben kisült a kenyér, ezen még különböző utómunkálatok voltak. A lányok egy része a konyhában elkészítette, tálakba rakta a friss kenyérhez valókat: töpörtyű, paprika, paradicsom, hagyma, uborka. Hűlni kellett még hagyni a kenyereket, aztán fél egy felé kezdtünk nagy étvággyal falatozni. A kenyér most is finom volt, hála Hajni szakértelmének. Ebéd után beszélgettünk, iddogáltunk, közben jó páran már elszállingóztak (azért olyanok is voltak, akik ekkor, vagy jóval később érkeztek).

Az egykori Bakancsos-bálokon nagy sikerrel játszott lottószerű nyereményjáték, úgy látszik már nem sikk, talán ha résztvevők fele szállt be most a játékba. Játék után megint volt egy eső, de már sokkal kisebb intenzitással esett. Négy óra utánra elég kevesen maradtunk, de egyre jobb lett a hangulat, amely elsősorban Sanyinak és H. Jani gitárjátékának, éneklésének köszönhető. A „mag” 6 óra utánig maradt, utána még összepakoltunk, szétszereltük a „tetőt”. A teljes létszám két vendéggel együtt 35 fő volt, én ezt nagyon keveslem.

Köszönjük az Isaszegi Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhelynek, hogy igénybe vehettük a múzeum kertjét és konyháját, a Múzeumbarátok Körének pedig a kemence-használatát. Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik tevékenyen részt vettek a rendezvény lebonyolításában, de azoknak is, akik egyáltalán eljöttek – úgy látszik ez egyre nagyobb tett már.

 

Vértes, Gánti körút

Címkék

Sajnálatos módon kevesen (22-en) voltunk e vértesi túrán. Oka lehetett ennek a beharangozott hőség is, melyet szerencsére nem nagyon éreztük meg az élénk szélnek köszönhetően.

Hét órai indulással 9 órára értünk Gántra. Ezúttal három táv közül lehetett választani, melyből végül a középső táv kimaradt. A hosszabb utat választók Gántról indultak a Szovjet-emlékmű mellől. Igen változatos terepen, erdőfoltokkal tarkított kopár dombokon jutottunk fel az első kilátóhelyre, amely közvetlenül a falu felett van. Ezután hullámvasutazni kezdett az út, így értünk el a következő kilátóhelyre. A két zászlórúd (tépett uniós és magyar zászlóval) között betonból készült emlékkereszt áll, mellette jobbról a Kitelepítési-, balról a Szerencse fel! bányászati emlékmű van, mindkettő dolomitsziklákba vésett feliratokkal. Továbbhaladva felértünk egy szép kilátást nyújtó csúcsra, majd a Meleges nevezetű, élénkvörös színű felhagyott bauxitbányához ereszkedtünk. Hálás fotótémák vettek körül, buzgón fényképezett is mindenki. Legyalogoltunk az aszfaltút mellett lévő Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumhoz és Földtani parkhoz, de most nem mentünk be, egyrészt mert legtöbbünk járt már ott, másrészről pedig nagy időveszteségbe kerültünk volna a rövidtúrásokkal szemben.

A sárga sáv jelzésen folytattuk utunkat előbb egy szélesebb köves úton tettük meg, majd balra kanyarodva - egyre többet zárt erdőben - haladva előbb a Sasfészekre nevezetű részre értünk. Érdekes módon a teljesen árnyékos erdőben melegebb volt, mint a széljárta kopár domboldalakon. Elhagytuk a S jelzést, majd ÉNy-nak fordulva a zöldön mentünk tovább, azt követően pedig a Z▲ jelzésen előbb az Öreg-hegyre, utána pedig utunk legmagasabb pontára, a Gém-hegyre értünk fel. Errefelé már felhők mögé került a nap, igazán kellemes lett az idő. Innen már csak lefelé gyalogoltunk a buszig. Ez az útvonal 13,2 km hosszú volt 316 m szintkülönbséggel.

A rövidebb utat választok a buszról Földtani parknál szálltak le. Mivel az még nem volt nyitva, felmentek előbb a mellette lévő dombra, aztán nyitás után megnézték a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumot, bejárták a Földtani parkot. Ezt követően - azon az úton, melyen mi odaérkeztünk – Gántra gyalogoltak. Az út 5,5 km volt 125/99 m szintkülönbséggel.

 

Novemberi vetítés előzetese

Címkék

Ketten az ITK-tól Ausztria Tirol tartományában (azon belül is Wildschönauban és Alpbachtalban) túráztunk. Erről az útról november 19-én az Isaszegi Falumúzeumban vetítést tartok. Előzetesen pár kép az útról.

Dány – Kóka

Címkék

Minden elismerésem azoké, akik ebben a melegben jelentkeztek, és el is jöttek túrázni. Júliusban a várható meleg miatt a közelben teszünk egy alföldinek nevezhető könnyű túrát. Hogy könnyű volt-e, a résztvevőknek (15 fő) kell eldöntenie. A túra hossza (10,2 km) és szintkülönbsége (84/93) miatt bizonyára igen, de volt pár nehezítő körülmény.

Menetrendszerű busszal értünk túránk kezdőpontjára, Dányba. A kezdő (már bejárt és ismert szakaszt) - ezúttal nem az én ötletemre - megváltoztattuk. A falut elhagyva eleinte semmi gond nem volt, vadvirágos, parlagon hagyott réten, majd ligetes erdőben gyalogoltunk. Aztán összezárt előttünk az erdő, látszólag áthatolhatatlanná vált. Próbálkoztunk a lehető legkevesebb karcolással és csaláncsípéssel megúszni a dolgot (csak 150 m-re voltunk a kijárt úttól), de abban az irányban végképp nem tudtunk haladni. Valamivel jobban járhatónak tűnt, ha párhuzamosan megyünk a kívánt úttal nagy nyárfák között. Aztán mikor arra sem lehetett továbbmenni, nekivágtunk légvonalban megtenni a maradék utat egy kaszálóig.

Ott már a tervezett úton haladtunk, de ismét erdőbe jutva a magas aljnövényzet miatt alig lehetett meglátni, merre vezet(ne) az út. Így értünk utunk egyik céljához, a Mosch Béla vadász emlékműhöz, melyet társai emeltek 1932-ben a kitűnő szervező, és vadászkönyv-író emlékére. A feliratot elolvasni már nem lehet, de ez a szöveg volt rajta: Mosch Béla - az igaz vadász mintaképe - emlékére emelték hálás követői. Érdekessége az emlékműnek, hogy rajta vízmedence is van, az arra járó madarak itatására.

Továbbiakban valamivel javult a helyzetünk, mert a nyílegyenes úton Kóka felé már „csak” a csalán, kidőlt fák, falopások mérséklésére keresztbe húzott mély árkok nehezítették haladásunkat. Többször jártam már errefelé, de ilyen dzsungelt még sosem láttam. Mielőtt kiértünk az erdőből, leültünk ebédelni. Ezt követően elértük Kóka szélső házait, majd a Szőlőhegy felé vettük az irányt. Sajnos hosszú árnyéknélküli szakaszok is voltak a következő kilométerekben 32 fok meleg volt, de szerencsére elég erősen fújkált a szél. Egy hideg sör, vagy üdítő reményében Dány, Temető buszmegálló felé mentünk, de a söröző és a presszó is a jelek szerint befuccsolt Szerencsére egy boltot nyitva találtunk. Három órára a gödöllőiek, isaszegiek már haza is értek.



 

DDP, Sikonda - Ibafa

Címkék

Öten voltunk a Dél-Dunántúli Piros utolsó négynapos túráján. Sajnos a törzstagok közül különböző okok miatt négyen nem tudtak eljönni. A túra során 59 km-t tettünk meg 1428/1366 m szintkülönbséggel.

06.14. kedd

Kocsival 6 órai indulással majdnem 10 órára értünk túránk kiindulási pontjára, Sikondára. Első emelkedőnk a Palántaki-erdőben volt. Mikor leereszkedtünk, mindjárt ott volt a Ciframalom, ahol pecsételtünk. Két tó mellett elhaladva beértünk a Nagy-Mély-völgybe. Párszori patakátkelés után az igen látványos Kőlyukhoz jutottunk. A lezárt barlang régebben természetes víztárolóként is működött. Tovább haladva a táj - kiépítettsége révén - kicsit hasonlított az osztrák szurdokvölgyekre, később pedig mésztufa lépcsők látványában gyönyörködhettünk. Mikor a völgy végére értünk folyamatos emelkedésbe (250 m) kezdett az út. Kis lejtő után fakultatív módon felkapaszkodtunk Kantavárba. A várárok és az építmény egy része egész jól kivehető volt. Kis-réten megebédeltünk, majd Dömörkapu felé haladva helyenként szép kilátás nyílt a Keleti-Mecsekre (előtérben a felhagyott szénbánya külszíni fejtésére), jobb oldalon pedig a Misina-tetőre a TV-toronnyal. Dömörkapuról indul a Mecseki kisvasút is. Az Állatkertnél bélyegeztünk, kicsit körülnéztünk a környéken, majd szálláshelyükre mentünk. Napi távunk 14,9 km volt 506/385 méter szintkülönbséggel.

06.15 szerda

Szálláshelyünkön reggeliztünk, majd indultunk. Az utat két részletben tettük meg, mert közben kihagytuk a szentkúti részt, ahol most áprilisban jártunk már. Az út első részében (5,6 km 112/46 m szint) volt a Mandulás Erdei Tornapálya, később a Tubes oldalában keresztező völgyeket szerpentinezve kerülgettük. Így értünk Szentkút közelébe, ahonnan már közel volt Remete-rét: itt ért véget az első szakasz. A második szakaszt (9,9 km, 368/216 m) a szentkúti buszfordulóban kezdtük, először a tavaszról ismert résszel. Sok patak és forrás van ezen a részen. Kétszer is kereszteztük a DDK útvonalát, majd több kilométeres aszfaltozott út következett. Petőczpusztára (itt egy bányászat miatt lebontott faluból már csak egy harangtorony maradt), a bélyegzőhelyre kis kitérővel lehet eljutni, Ezen és a következő napon szállásunk Dinnyeberkiben volt.

06.16. csütörtök

Ott folytattuk túránkat, ahol szerdán abbahagytuk. Enapi út szintén két részből állt. Az első részben (12 km, 148/403 m szint) Bükkösdig döntő részben erdőben haladtunk, sok szép virágot, mohát látva. Az utat azért szakítottuk meg, hogy egy büfében az előre megrendelt ebédünket elfogyasszuk. Ebéd utáni kis ejtőzés után kezdtünk bele a második szakaszba (5,5 km, 142/126 m). Előbb a faluban kívülről megnéztük a Petrovszky-kastélyt, majd egy löszúton emelkedve elhagytuk Bükkösdöt. A dombtetőre felérve jó rá lehetett látni a Mecsekre, déli irányban pedig halastavakra, Szentlőrincre. Később hosszan mentünk a Nádasdy-kastély és arborétum mellett, de az épületek elszórva feküdtek a nagy parkban, így csak villanásnyi kis időre láttuk egy-egy részletét. Dinnyeberki felé közeledve volt egy nagyon nehezen járható szakasz, majd a kis falu elején hatalmas lovasfarm, lovarda mellett mentünk el.

06.17. péntek

Az utolsó napra már csak 10,9 km jutott 168/190 m szintkülönbséggel. A Dél-Zselic lágy dombjai között haladtunk, ahol Ibafáig egykor két falu is állt: Korpádból csak egy feszület maradt, Kiisibafán pedig egyetlen lakóház áll, előtte hatalmas eperfával – szégyenszemre meg is dézsmáltuk. Ibafán még szerettük volna megnézni a Pipamúzeumot, de kedvünket szegte a kiírás, mely szerint a tárgyak jó részét restaurálásra elvitték. Így már csak a hazaút maradt hátra.

 

Pilisszentlászló környéke

Címkék

Szombaton a Visegrádi-hegységben tettünk egy körtúrát Pilisszentlászlótól. Most is volt egy rövidebb, és egy hosszabb változat, tetejébe a hosszabb a beígértnél is izmosabbra sikeredett (16,5 km, 610 m szintkülönbség).

A szokásos időben indultunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász - Pilisszentlászló útvonalon. Fél kilencre már oda is értünk. Az OKT útvonalán együtt indultunk, de 200 méter után, már külön utakon jártunk. A nehezebb útra vállalkozók a P+ jelzésen először a Tüskés-hegyre kapaszkodtak fel. A korábbi esőktől novemberi ködre emlékeztető párás volt a levegő. Ennek ellenére nagyon szép volt az üdezöld erdő. A következő hegy már magasabb volt, ennek neve a bizarr Akasztó-hegy volt. Itt közben kis ideig esett az eső, de szerencsére nem intenzíven. Lefelé menet egy erdészeti utat kereszteztünk, előtte és utána elég meredek volt az út. Egy látványos völgy (Király-völgy) mellé értünk, melyet később kereszteznünk kellett. A völgytalpra való leereszkedést és a kikapaszkodást lépcsők segítették. Hamarosan a szépen megépített Király-kúthoz jutottunk (víz alig csurgott belőle), ahol meg is pihentünk. Ezután történt meg a baj: a telefonomról valahogyan eltűnt az előre megtervezett út, én pedig magabiztosan indultam egyenesen tovább  - holott balra kellett volna fordulnunk. Mikor már elég sokat emelkedtünk az Öreg-vágás felé, gyanús lett a dolog, de onnan már nem lett volna érdemes visszafordulni. Ezúttal kérek bocsánatot azoktól, akiket a többletkilométerek (4 km) nagyon kifárasztottak. Mindenesetre szép, változatos úton haladtunk, az Öreg-vágásra érkezésünkkor magasságban már csak 40 m-rel voltunk Dobogókő alatt. Ezután a Sikárosi farakodónál megebédeltünk, majd egy nagyon kényelmes 3 km-es út következett, miközben a Bűkkös-patak mellé értünk. Itt volt a Lenkó-emlékmű, a Kárpát-forrás, a patak „halszálkás” hídja. Az utolsó két kilométeren még egy emelkedő várt ránk, a mély Öreg-nyílás völgy mellett értünk fel a tetőre, és egyúttal vissza a buszunkhoz.

A rövidebb utat választók az Országos Kéktúra útvonalát követve értek le a Bükkös-patakhoz, azon a Lenkó-emlékműig mentek, majd ugyanezen az úton vissza a kiindulási pontunkhoz. Ez az út 7 km hosszú volt 135 m szintkülönbséggel.

 

ITK-majáis 2022

Címkék

14 éve rendezünk majálist (egyszer ugyan juniálisra sikeredett), de eddig mindig az isaszegi erdő egyik pihenőjén tartottuk meg. Most első alkalommal a Falumúzeum kertje volt a helyszín – amit ezúttal is köszönjük az Isaszegi Művelődési Ház és Múzeumi Kiállítóhelynek. 34-en voltunk.

Fél nyolckor kezdtük az előkészületeket tűzgyújtással, kipakolással a rendező Szekeres-, és Pusztay-házaspárral. Ők ere a napra a következő menüt eszelték ki: csülökpörkölt gazdagon, újkrumpli, friss kenyér, savanyúság, ásványvíz, kávé. Mindezek költségét az ITK állta. A desszertről is az innivalóról mindenki maga gondoskodott. Aztán úgy fél kilenc felé kezdtek jönni a többiek is, és besegítettek az asztalok, padok felállításában, terítésben, zeneszolgáltatásban. Felhős, de nem hideg időben lezajlott a palánta-börze, jó beszélgetések vették kezdetét. Negyed egyre elkészült a finom ebéd, ekkor egy időre elcsendesültünk, mert „csak esznek, esznek, nem beszélnek, esznek”.

Ebéd utáni sziesztát követően a fürgébbek Borka és P. Józsi vezetésével Meridián tornagyakorlatokat végeztek, majd N Erzsi a táncot vezette. Később – negyed ötkor – átvonultunk a szomszédos iskola udvarába, mert ott zajlott a hagyományos májfadöntés sok néptánccsoport fellépésével. Ez a program kapóra jött, mert mindenkinek nagyon tetszett. Ezután visszamentünk a múzeum kertjébe.

Nagyon köszönjük a rendezők pompás ebédjét, fáradozását, valamint azoknak is, akik valamiben segítettek.

 

Látogatás a MÜPA-ban

Címkék

Vasárnap ellátogattunk a Müpa "Teremről-teremre séta" programra 9 túratársammal. Bemutatásra került  az épület, a belső tér kialakítása a különböző funkciójú termekkel,  a kiszolgáló részek kivételével.

Az épület tervezője Zoboki Gábor (barokk építésznek is hívják), a beruházás pedig Demján Sándor üzletember "pénztárcájából" valósult meg.

Az épület több méteres gumipárnákra épült, a külső rezgés és zaj kizárása céljából.

A külső betonfalba kis csíkok mélyedéseibe fényforrásokat helyeztek el, amely esténként villogva különböző színekben világít. Kapcsolat a Ludwig Múzeum-szárnyhoz a sokkal több oszlop helyett, kompromisszumokkal valósult meg – az oszlopoknak, mint egyébként megtudtuk, nincs tartószerepük.

Az épület mellett lévő fehér sátor nem szép látvány, ott előkészületi munkák folynak a különböző előadásokhoz.

A belső terek  lélegzetelállítóak, azt sem tudtuk hova nézzünk. A földszinten mindig van egy zongora, mintha fogadná az érkezőket.

Az első emeletre elnyújtott lépcsőn kényelmesen báli ruha nélkül jutottunk fel, lenézve láttuk a nyitott térben beépített Bohém-termet. Egyszerűnek tűnő párnás padsorokból áll, ahol gyerekek művelődhetnek.

A következő volt az Üvegterem, ahol hatalmas függesztő lámpák továbbítják a világítást. A hatalmas üvegfelületen gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a Nemzeti Színházra.

Tovább haladva a Fesztivál Színházhoz értünk, az oda vezető lépcsőt Tiffany-lépcsőnek hívják, és a beépített lámpákról kapta a nevét.

A Színház belső felülete tömör diófa-, és egyéb faanyagból készült burkolat - a megfelelő hanghatás elérése céljából. A tánc és prózai előadásokon kívül alkalmas koncertek rendezésére is. A színpad mögött tárolják a díszleteket, a felső gépészeti berendezéssel mozgatják, de  számítógépes vezérléssel is lehetséges. Az első padsor kivehető.

Tovább haladva a folyosón beépített rejtett ajtók mögött tárolnak különböző dolgokat. Kívülről anyaggal bevont bársonyszerű falnak látszik.

Elérkezünk a Bartók Nemzeti Hangversenyterembe, amely 1600 fő befogadására alkalmas. A mennyezet alatt függesztett, mozgatható  hangvető 42 tonnás, az oldalfalban 58 db - egyenként mozgatható - zengőkamra (több tonna)  kialakításával a tökéletes  csöndet akarják megteremteni. (Például Kocsis Zoltán ezeket a kamrákat csukva kérte a koncert alatt, míg Fischer Iván nyitott állapotban.)

A nézőtéren lévő székeket huzattal, " bugyival" vonják be, azt a hatást érzékeltetve, hogy amikor gyakorol a zenekar, akkor is emberek ülnek a székekben.

A faburkolat kiképzésénél - a minél nagyobb felület elérése céljából - mélyedéseket vájtak a felületbe a hangterjedésre is nagy figyelmet fordítva. A terem akusztikája világszínvonalon elismert.

Az orgona 7000 sípból áll, a homlokzatra szerelt 92 ónsíp a felső szinten látható, a többit a fal mögött helyezték el. A séta végén a jegyekkel bemehettünk a Ludwig Múzeumba is.

A beszámolót Dalmi Éva írta, a képeket Pusztay Péter készítette.