A Covid miatt már két éve halogatott utat sikerült most letudnunk. Igaz az akkori 25-ös létszám 9 főre csökkent, de így is jó volt. Összesen 46 km-t gyalogoltunk 1770 m szintkülönbséggel.

2022.08.26. (péntek).

Két kocsival utaztunk, 6 óra előtti indulással 11 órára értünk első túránk helyszínére.

Először a Myrafälle-vízeséseket jártuk végig, majd annak felduzzasztott tava mellett elhaladva kezdtünk a visszautat. A Hausstein oldalában haladva értünk vissza a Myra-patak vízeséseihez, majd a parkolóba. Ez az út 2,6 km volt 174 m szintkülönbséggel. Utána kocsival a 4 km-re lévő Jagasitz Gasthaushoz mentünk, onnan kezdődött a 2. túránk. Indulás után nemsokára felértünk a Türkenloch-barlanghoz. Ezen vezet át a turistaút. Nagy élmény volt vaksötétben átmenni rajta (azért a telefonok zseblámpa-funkciója segített annak, aki a sötétben megtalálta, hol kell azt bekapcsolni).  Erős lejtmenetben elértük az igen látványosok Steinwaldklammba. A Franzi’s Hütténél váltottunk irányt és egy húzós emelkedőn értünk vissza a vendéglőhöz (3 km, 177 m szint). Megint kocsiba ültünk és most már szálláshelyükre, Göstling an der Ybbs-be utaztunk.

08.27. (szombat)

Reggel bevásárlás után Lassingba autóztunk, itt csatlakozott hozzánk tízediknek Judit párja, Laci. A parkolóból szép kilátást is nyújtó erdei úton jutottunk el Mendlingtal élményvilág bejáratáig. Ott először a faúsztatók és szénégetők életét bemutató múzeumot tekintettük meg, majd elkezdtük a túrát a vízesésekkel tarkított Mendling-patak szurdokvölgyében. Érdekes műszaki megoldásokat láttunk, hogyan úsztatták le a fákat évszázadokon át a völgy aljába. Mikor véget ért a patakvölgy egy pisztrángnevelőt néztünk meg. Folyamatosan emelkedő úton jutottunk Eisenwiesenre. Itt ebédeltünk, majd minden megszerzett magasságot leadva Hammer-nál kereszteztük a lassingi aszfaltutat. Innen már csak kisebb emelkedő/lejtők következtek változatlanul szép alpesi tájon Lassingig. Az utolsó kilométeren eleredt az eső, egy fedett helyen meghúztuk magunkat. Aztán hogy nem akart elállni, Olgival elmentünk a kocsiért a parkolóba. Ez volt utunk leghosszabb túrája, 17,5 km-t tettünk meg 486 m szint leküzdésével.

08.28. (vasárnap)

Kocsival Wildalpenbe mentünk és onnan tettük egy túrát. A települést elhagyva átkeltünk a Salza-folyón, élveztük a kajakozók munkálkodását a zúgókon. Kilométereken át a folyó mellett haladtunk, csak persze ez nem Alföld, álladóan hullámzott az út, kerülgetve a partig leérő sziklákat, befutó patakokat. A kemping mellett megpihentünk. A Salzát elhagyva már erősebben emelkedett az út, egészen Kräurterhalsig. Onnan leereszkedve a Holzäpfel útra értünk. Ezt keresztezi egy viadukt, melynek szerepe az ivóvíz szállítása volt. Rendezett környéken, szép házak között  (ez persze nem újdonság Ausztriában) értünk vissza Wildalpenbe, közben megebédeltünk. Táv: 10,3 km, 286 m szint.

Ezután kocsiba ültünk, és a Wasserlochklammnál álltunk meg. Sok szép szurdokvölgyben jártunk már, de ez mindenképp az elsők közé tartozik.

Az öt vízesés összesen 152 m magasságból zúdul alá. Az út végén van a forrásbarlang, melynek vize adja a „nyersanyagot”az összes vízesés „működéséhez”. Fentről szép kilátás nyílik a Salza-völgyre is. Igaz meg kell küzdeni a látványért, a folyótól számítva másfél kilométer alatt 325 métert emelkedik az út. Így nem is csoda, hogy nem mindenki jutott fel egészen a csúcsig.

08.29. (hétfő)

Összepakoltunk és reggeli után indultunk a Höllertal bejáratánál lévő Hirschwang an der Rax-ba. Útközben esett az eső, de mire odaértünk már sütött a nap. A Schwarza folyó mellett haladtunk, követve az I. Wiener Wasserleitungsweg útvonalát. Itt is hol  

a vízparton, hol magasan fölötte vezetett az út, párszor át is kelve a folyón. Kaiserbrunnig mentünk. Ennek a hatalmas vízhozamú forrásnak a vizét vezették régebben Bécsig. A forrás vizét mi is megkóstoltuk, mikor ebédszünetet tartottunk. Sajnos ugyanazon az úton kellett visszamennünk, mert csak nagy kerülővel és szintkülönbséggel van másik út. A túra (9 km, 327 m szintkülönbség) után már csak a hazautazás volt hátra.

Erről a túráról 11.18-án fogok képes beszámolót tartani az isaszegi Falumúzeumban - a júliusi ausztriai túránkkal együtt.

Sajnálatos módon kevesen (22-en) voltunk e vértesi túrán. Oka lehetett ennek a beharangozott hőség is, melyet szerencsére nem nagyon éreztük meg az élénk szélnek köszönhetően.

Hét órai indulással 9 órára értünk Gántra. Ezúttal három táv közül lehetett választani, melyből végül a középső táv kimaradt. A hosszabb utat választók Gántról indultak a Szovjet-emlékmű mellől. Igen változatos terepen, erdőfoltokkal tarkított kopár dombokon jutottunk fel az első kilátóhelyre, amely közvetlenül a falu felett van. Ezután hullámvasutazni kezdett az út, így értünk el a következő kilátóhelyre. A két zászlórúd (tépett uniós és magyar zászlóval) között betonból készült emlékkereszt áll, mellette jobbról a Kitelepítési-, balról a Szerencse fel! bányászati emlékmű van, mindkettő dolomitsziklákba vésett feliratokkal. Továbbhaladva felértünk egy szép kilátást nyújtó csúcsra, majd a Meleges nevezetű, élénkvörös színű felhagyott bauxitbányához ereszkedtünk. Hálás fotótémák vettek körül, buzgón fényképezett is mindenki. Legyalogoltunk az aszfaltút mellett lévő Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumhoz és Földtani parkhoz, de most nem mentünk be, egyrészt mert legtöbbünk járt már ott, másrészről pedig nagy időveszteségbe kerültünk volna a rövidtúrásokkal szemben.

A sárga sáv jelzésen folytattuk utunkat előbb egy szélesebb köves úton tettük meg, majd balra kanyarodva - egyre többet zárt erdőben - haladva előbb a Sasfészekre nevezetű részre értünk. Érdekes módon a teljesen árnyékos erdőben melegebb volt, mint a széljárta kopár domboldalakon. Elhagytuk a S jelzést, majd ÉNy-nak fordulva a zöldön mentünk tovább, azt követően pedig a Z▲ jelzésen előbb az Öreg-hegyre, utána pedig utunk legmagasabb pontára, a Gém-hegyre értünk fel. Errefelé már felhők mögé került a nap, igazán kellemes lett az idő. Innen már csak lefelé gyalogoltunk a buszig. Ez az útvonal 13,2 km hosszú volt 316 m szintkülönbséggel.

A rövidebb utat választok a buszról Földtani parknál szálltak le. Mivel az még nem volt nyitva, felmentek előbb a mellette lévő dombra, aztán nyitás után megnézték a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumot, bejárták a Földtani parkot. Ezt követően - azon az úton, melyen mi odaérkeztünk – Gántra gyalogoltak. Az út 5,5 km volt 125/99 m szintkülönbséggel.

 

Minden elismerésem azoké, akik ebben a melegben jelentkeztek, és el is jöttek túrázni. Júliusban a várható meleg miatt a közelben teszünk egy alföldinek nevezhető könnyű túrát. Hogy könnyű volt-e, a résztvevőknek (15 fő) kell eldöntenie. A túra hossza (10,2 km) és szintkülönbsége (84/93) miatt bizonyára igen, de volt pár nehezítő körülmény.

Menetrendszerű busszal értünk túránk kezdőpontjára, Dányba. A kezdő (már bejárt és ismert szakaszt) - ezúttal nem az én ötletemre - megváltoztattuk. A falut elhagyva eleinte semmi gond nem volt, vadvirágos, parlagon hagyott réten, majd ligetes erdőben gyalogoltunk. Aztán összezárt előttünk az erdő, látszólag áthatolhatatlanná vált. Próbálkoztunk a lehető legkevesebb karcolással és csaláncsípéssel megúszni a dolgot (csak 150 m-re voltunk a kijárt úttól), de abban az irányban végképp nem tudtunk haladni. Valamivel jobban járhatónak tűnt, ha párhuzamosan megyünk a kívánt úttal nagy nyárfák között. Aztán mikor arra sem lehetett továbbmenni, nekivágtunk légvonalban megtenni a maradék utat egy kaszálóig.

Ott már a tervezett úton haladtunk, de ismét erdőbe jutva a magas aljnövényzet miatt alig lehetett meglátni, merre vezet(ne) az út. Így értünk utunk egyik céljához, a Mosch Béla vadász emlékműhöz, melyet társai emeltek 1932-ben a kitűnő szervező, és vadászkönyv-író emlékére. A feliratot elolvasni már nem lehet, de ez a szöveg volt rajta: Mosch Béla - az igaz vadász mintaképe - emlékére emelték hálás követői. Érdekessége az emlékműnek, hogy rajta vízmedence is van, az arra járó madarak itatására.

Továbbiakban valamivel javult a helyzetünk, mert a nyílegyenes úton Kóka felé már „csak” a csalán, kidőlt fák, falopások mérséklésére keresztbe húzott mély árkok nehezítették haladásunkat. Többször jártam már errefelé, de ilyen dzsungelt még sosem láttam. Mielőtt kiértünk az erdőből, leültünk ebédelni. Ezt követően elértük Kóka szélső házait, majd a Szőlőhegy felé vettük az irányt. Sajnos hosszú árnyéknélküli szakaszok is voltak a következő kilométerekben 32 fok meleg volt, de szerencsére elég erősen fújkált a szél. Egy hideg sör, vagy üdítő reményében Dány, Temető buszmegálló felé mentünk, de a söröző és a presszó is a jelek szerint befuccsolt Szerencsére egy boltot nyitva találtunk. Három órára a gödöllőiek, isaszegiek már haza is értek.



 

Szombaton a Visegrádi-hegységben tettünk egy körtúrát Pilisszentlászlótól. Most is volt egy rövidebb, és egy hosszabb változat, tetejébe a hosszabb a beígértnél is izmosabbra sikeredett (16,5 km, 610 m szintkülönbség).

A szokásos időben indultunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász - Pilisszentlászló útvonalon. Fél kilencre már oda is értünk. Az OKT útvonalán együtt indultunk, de 200 méter után, már külön utakon jártunk. A nehezebb útra vállalkozók a P+ jelzésen először a Tüskés-hegyre kapaszkodtak fel. A korábbi esőktől novemberi ködre emlékeztető párás volt a levegő. Ennek ellenére nagyon szép volt az üdezöld erdő. A következő hegy már magasabb volt, ennek neve a bizarr Akasztó-hegy volt. Itt közben kis ideig esett az eső, de szerencsére nem intenzíven. Lefelé menet egy erdészeti utat kereszteztünk, előtte és utána elég meredek volt az út. Egy látványos völgy (Király-völgy) mellé értünk, melyet később kereszteznünk kellett. A völgytalpra való leereszkedést és a kikapaszkodást lépcsők segítették. Hamarosan a szépen megépített Király-kúthoz jutottunk (víz alig csurgott belőle), ahol meg is pihentünk. Ezután történt meg a baj: a telefonomról valahogyan eltűnt az előre megtervezett út, én pedig magabiztosan indultam egyenesen tovább  - holott balra kellett volna fordulnunk. Mikor már elég sokat emelkedtünk az Öreg-vágás felé, gyanús lett a dolog, de onnan már nem lett volna érdemes visszafordulni. Ezúttal kérek bocsánatot azoktól, akiket a többletkilométerek (4 km) nagyon kifárasztottak. Mindenesetre szép, változatos úton haladtunk, az Öreg-vágásra érkezésünkkor magasságban már csak 40 m-rel voltunk Dobogókő alatt. Ezután a Sikárosi farakodónál megebédeltünk, majd egy nagyon kényelmes 3 km-es út következett, miközben a Bűkkös-patak mellé értünk. Itt volt a Lenkó-emlékmű, a Kárpát-forrás, a patak „halszálkás” hídja. Az utolsó két kilométeren még egy emelkedő várt ránk, a mély Öreg-nyílás völgy mellett értünk fel a tetőre, és egyúttal vissza a buszunkhoz.

A rövidebb utat választók az Országos Kéktúra útvonalát követve értek le a Bükkös-patakhoz, azon a Lenkó-emlékműig mentek, majd ugyanezen az úton vissza a kiindulási pontunkhoz. Ez az út 7 km hosszú volt 135 m szintkülönbséggel.