Szokásos őszi négynapos túránkat ezúttal a Zempléni-hegységbe szerveztem. Most a kevésbé járt nyugati részén jártunk a Hernád-völgy felől. 24-en vettünk részt rajta, aki mindig a hosszabb távon volt, az – a kisebb sétákat nem számítva - 53,8 km-t gyalogolt 1876 méteres szintkülönbséggel. Természetesen voltak választhatóan rövidebb utak is.

Szeptember 23. (péntek)

7 órai indulással fél tíz után értünk Abaújszántóra, a szálláshelyünkre. Kipakoltunk, majd Fonyra autóztunk. Innen indult a túránk. A forrás körül szépen kialakított térről a katolikus templom felé vettük az irányt. Egy balkanyar után mindjárt emelkedni kezdett az út. Mérsékelt emelkedővel – visszanézve - hamarosan magunk alatt láttuk Fonyt, a Hernád-völgyet, mögötte pedig a Cserehátat. Az eddigi bokros, ligetes terület után tölgyerdőbe jutottunk, itt sziklás úton értünk fel a Rezső bácsi-kúthoz. Még egy darabig emelkedett az út a Kis-szár-kőig, aztán az eddigi zöld jelzés helyett sárgán folytattuk utunkat – immár lefelé. Egy nagy rétre kiérve először láthattuk meg a regéci várat. A S jelzést 3 km-en koptattuk, utána jelzetlen útra tértünk. Ezen értük el az aszfaltozott utat, melyen – jobb híján – egészen Fonyig mentünk. Ezután Vizsolyba autóztunk. Itt megnéztük az Árpád-kori templomot, melynek eredeti festése – hasonlóan sok más templomhoz – úgy maradhatott fenn, hogy a reformátusok kezébe kerülve lemeszelték azt. A templomban őrzik a meglévő 27 magyar nyelvű biblia egyik eredeti példányát, a látogatóközpontban pedig kiállítás is van megszületésének körülményeiről. Voltak akik a Méz-múzeumot is megnézték. Vacsorát, – csakúgy mint a reggelit - szálláshelyünkön sikerült kapnunk – méghozzá finomat.

Szeptember 24. (szombat)

Reggeli után kocsival Hejcére utaztunk. A rövidebb távot választók Fehér-kút felé indultak, majd ugyanazon az úton visszatérve 8,2 km-t tettek meg 273 m szintkülönbséggel. Amit viszont mindenki megnézett, az a 2006-ban bekövetkezett szlovák katonai repülőgép- katasztrófa emlékműve volt a temető közelében. A hosszabb utat megtevők a Gergely-hegyet szinte megkerülve, a Medvemaráson át értek a Fehér-kúti pihenőhelyhez. Annak kényelme helyett inkább az út szélét választottuk, mert ott jó melegen sütött a nap. Ismét választási lehetőség adódott, hogy ki jön fel a Sólyom-kőhöz, majd a Borsó-hegyre, de végül mindenki bevállalta ezt a plusz emelkedőt és kilométereket. A Sólyom-kő érdekes sziklaalakzatokkal és kilátással kínálkozik, a Borsó-hegy pedig megrendítő látvány a repülőgép letarolta hegytetővel és a 42 halott emlékére állított kopjafával. Kényelmes, mindvégig lejtős úton értünk vissza Hejcére, itt megpihentünk, és megnéztük a patakparti látványosságokat. Kocsival visszaérve szállásunkra, még elsétáltunk a közeli öreg pincékhez. Este vacsora előtt Anci születésnapját ünnepeltük.

Szeptember 25. (vasárnap)

Ezen a napon beljebb merészkedtünk a hegység belsejébe, és kocsival Óhutára utaztunk. A temetőnél tettük le a kocsikat. Besétáltunk a falu közepébe. Innen három távon is lehetett menni. A közepes táv együtt indult a hosszabbal, mindjárt egy jó meredek úttal. Ettől kellően megijedtek a közepes túrát választók, így a rövidre tértek át.  A hosszabb táv résztvevői 600 méter megtételével, 121 méter szintemelkedés után felértek az Emőke-forrás közelébe. Volt is egy találó feliratú pad ott, ezzel a szöveggel: „Kínok vége” pihenő. A forrás jóízű volt, mellette egy kis tó még szebbé tette a környezetét. Kis pihenő után továbbindultunk a Szelekfej-szakadék felé. A szakadékban (melyben egy szép nevű Bíborka-forrás vize csordogált) felkapaszkodni nagy élmény volt. Utána a K tanösvény jelzésen nagyon szép – tisztásokkal megszakított – erdő következett Szelekfej és Rókás-tető között. Elértük a P+ jelzést, innen már végig ezen mentünk. Nagy-kő-rét után az eddigi jó jelzések - a kijárt utakkal együtt – eltűntek, csak hosszas keresgélés után tudtunk tovább haladni. A Mély-patakon való átkelés után hamarosan kereszteztük az aszfaltozott utat, majd ismét emelkedni kezdett az út a Pálos-kolostorromig. Az kolostorból alig maradt valami, mellette viszont forrás, pihenőhely, egy Könnycsepp nevezetű tó is található. Itt ebédeltünk, aztán tovább emelkedő úton előbb egy kilátóhelyet (láttuk innen a kolostorrom környékét, távolban pedig a regéci várat), majd a Kis- Királyos sziklatetőt. Innen is szép kilátás nyílt a szemközti hegyekre, és az alattunk lévő Óhutára. Leereszkedve a Kiráy-kúti-patak után visszaértünk a kocsikhoz. Változatosság kedvéért hazafelé Tolcsván és az Aranyos-völgyön át mentünk. Este még egy program várt ránk: egy vacsorával egybekötött borkóstoló.

Szeptember 26. (hétfő)

Összepakoltunk, megreggelizünk. Sajnos esett az eső, emiatt sokan elbizonytalanodtak a túrázást illetően. Volt, akinek nem is volt választási lehetősége, mert olyan kocsi utasa volt, melynek vezetője, vagy tagjai reggeli után hazaindultak. Végül kilencen indultunk az eredeti hosszabb túrán, a rövidített nem indult, két kocsi utasai pedig szerencsi várlátogatás után indultak haza. Mi enyhe esőben indultunk. Régi pincéket, köz- és zsidótemetőt elhagyva a felújítás alatt lévő Patay-kastélyhoz értünk. Ezután erdei emelkedő útra tértünk rá, mely az előző és az akkori esőtől erősen csúszott. Felérve a tetőre szerencsére változott a talaj, sárgás színű agyag, vagy lemorzsolódott lösz tejesen kemény volt az esőben is. Később elállt az eső, egészen világos lett, de azért még voltak tartalékai a felhőknek, kaptunk is belőle később. Tömegével láttunk gombákat, el is határoztuk, hogy út végén szedünk belőle – természetesen ott már nem volt, egyedül Inci talált két kisebb őzlábgombát. Egy tisztásról – ha párásan is, de láttuk a Hernád-völgyet és a Boldogkő-várát. Szép pontja volt az útnak a Galambász-forrás és környéke, az ott lévő kis tavat három forrás is táplálta. Nem tudom, hogy a köd szállt-e le, vagy csak esőpára volt, de sejtelmes homályban gyalogoltunk pár kilométert. Elhagytuk az eddigi Z jelzést, de továbbra is jól járható úton mentünk tovább. Utunk legnehezebb szakasza akkor jött el, mikor már Abaújszántó közelében lekerített faültetvények és legelők között voltunk kénytelenek gyalogolni. Itt, ha nem volt elég széles a kerítés melletti fű, vagy nagyon lejtős volt, csak a két keréknyomon tudtunk menni, az pedig nagyon csúszott, a sár pedig rátapadt cipőnkre. A település szélén aszfalt utat elérve hosszas cipőtisztogatási akcióba fogtunk. Szállásunkra érve kocsiba ültünk és hazautaztunk.