08.05-ei túránk ismert kezdőpontját, a Lajos-forrást ezúttal személygépkocsikkal közelítettük meg. Most is két táv között lehetett választani, a hosszabbik 13,2 km-es volt, 540 m szintkülönbséggel. Sajnos ez a túra idén a legkisebb létszámúra sikeredett (1 vendégünkkel együtt 23-an voltunk), de ebben közrejátszott a péntek éjszakai hatalmas vihar is. Vonatok alig jártak (a gödöllői találkozóra is el kellett /volna/ valahogy jutni), voltak olyanok, akiknek a viharkárokat kellett helyrehozniuk, volt, akit egy fogműtéte akadályozott meg, de a létszámot csökkentette a zsámbokiak kiesése is, ahol Lecsófesztivál volt. Végül azért ha kevesebben is, de Lajos-forrástól meg tudtuk kezdeni a túrát.

Mindjárt egy jó kis kaptatóval kezdődött az út a Bölcső-hegy tetejéig. Itt van egy új kilátó (még nincs két éves), amely minimalista stílusban épült. Többen megjegyezték, hogy egymásra stócolt raklapokra hasonlít. Magassága mindössze hét méter, ami azt eredményezi, hogy a beígért körpanoráma már most sem igaz, annak jó részét a fák máris kitakarják. Az ötfős teherbírása sem túl kedvező, felváltva tudtunk rá felmenni. A Bölcső-hegy után egy lejtő, majd egy emelkedő után csak pár méterrel alacsonyabban lévő Nagy-Csikóvárra (557 m) értünk. Kis-Csikóvárnál pihenőt tartottunk, majd egy erős lejtő (itt jegyzem meg, hogy ezek a lejtők/emelkedők most azért voltak nehezebbek, mert az éjszakai özönvízszerű esőzés miatt nagyon csúsztak) után a Janda Vilmos kulcsosházhoz értünk. Itt tízórai szünetet tartottunk. Mikor indulni készültünk, akkor értek utol a rövidebb túrát vállalók. Idáig egyezett a két útvonal, de innen ők egy rövidebb úton jutottak vissza a Lajos-forráshoz. Nekik 7 km hosszú volt az útjuk, 220 m szintkülönbséggel.

900 méterrel a kulcsosház után jelzetlen útra tértünk, ezen értük el a Görbe-hajtás széles útját. Innen már néha le lehetett látni a mellette húzódó Zengő-völgybe, de később egy meredek úton le is értünk a völgytalpra. Meglepetésünkre a lehullott rengeteg eső ellenére sem volt benne víz. De azért így is szép volt. A völgyből való kikapaszkodás sem volt könnyű. Az út hátralévő szakaszán végig emelkedett az út, de csak komótosan, extra látnivalók, nehézségek már nem jöttek. Nagyon örültünk, hogy mindvégig megúsztuk az esőt, pedig erre az előjelzések szerint nem sok esélyünk volt.

Hazafelé F. János javaslata alapján még megálltunk a Bükkös-patak Anna-völgyi vízesésénél pár percre.

 

Idei második kulturális programunkon - melyet mint mindig, most is Éva szervezett -, Martonvásáron a Brunszvik-kastélyt látogattuk meg. 13-an voltunk.

Miután levonatoztunk Martonvásárra, 11 órakor kezdődött közös programunk a Beethoven Emlékmúzeumban. Ezt a kastély DNY-i szárnyában alakították ki. Jól felkészült tárlatvezetőnk cseppet se unalmas formában mutatta be a Brunszvik-család történetét, a templom és a kastély építésének különböző fázisait, a korabeli bútorokkal és hangszerekkel ellátott egykori vendégszobát, de legfőképp a Brunszvik-család és Beethoven közötti kapcsolatot. A kor legnagyobb zeneszerzője három alkalommal is járt a kastélyban. Nem maradhattak ki a történetből a talányos szerelmi szálak se.

A kastély egyéb részei sajnos nem látogathatók, így a neugótikus kastélyt csak kívülről volt módunk megcsodálni. Körbesétáltuk viszont az angolparkban lévő tavat, utána pedig megnéztük az Agroverzum Látogatóközpont kiállítását. Mindezek közben meg is éheztünk, erre gondolva Éva előre foglalt helyet egy étteremben. Tovább kényeztettük magunkat egy fagyizással, majd – mint aki jól végezte dolgát – hazautaztunk.

Köszönjük Évának a jól megszervezett és levezényelt programot!

 

Évekkel ezelőtt a túrahelyeket saját kocsival közelítettük meg. A megemelkedett buszköltség miatt  valószínű a következőkben is előtérbe kerül a saját autó használata. A túrán egy vendégünkkel együtt 30-an vettünk részt.

06. 03-án  Berkenyére utaztunk, amely település a Börzsöny-hegység DK-i részén található. A faluba vezető utat két oldalról mutatós vérszilvafa szegélyezte, sorfalat állva az ide érkezőknek. A vasútállomásról indult a túra. Utunk egy csodálatos, hangulatos tó, a Hársas tó mellett haladt, majd folytattuk a Nagy-Hársas-hegyen keresztül. A következő emelkedő a Kis-Kő-hegy volt, majd a falu határában következett a harmadik. Ezen a helyen - ahonnan gyönyörű kilátás tárult a rendezett falura és  távolban a nógrádi  várra - egy kis pihenővel  elfogyasztottuk ebédünket. A túratáv 11,2 km volt, 303 m szintkülönbséggel.

A rövidtúrások a közös szakasz után nagyjából a vasúttal párhuzamos útra tértek rá, majd sétát tettek a falu szép kis házai között. A rövid táv 6,5 km hosszú volt 80 m szinttel.

Visszatérve az autókhoz, miután mindenki megérkezett, indultunk hazafelé. Voltak akik a vonatot részesítették előnyben.

Szöveg: U. Zsuzsa, képek N. Béla



 

Ötnapos szlovéniai túránk tematikusnak is mondható, mert a programok legnagyobb része a karsztjelenségekhez (barlangok, búvópatakok források, víznyelők) kapcsolódott. 15-en voltunk, minden nap volt rövidebb, hosszabb túránk.

05.15. (hétfő).

Reggel 6 óra előtti indulást követően 7 óra után találkoztunk az M7-es tárnoki pihenőjében. Innen úti célunkig - a Velika Planina felvonóállomásig - csak egyszer álltunk meg. Itt először kabinos felvonóval 555 m-ről 1412 méterig utaztunk úgy, hogy a két végpont között nem volt tartóoszlop. Aztán ülőliftre szálltunk, avval 1650 m-re értünk fel, közben a Kamniki-Alpok friss hóban pompázó csúcsaitól ájuldoztunk. Kiszállás után alig tudtunk továbbhaladni, annyi virágot (főleg Krókuszt, Erikát) kellett lefényképeznünk. Kis emelkedővel a Gradišče-csúcsra értünk, ahol nagyszerű körpanoráma várt ránk, melynek fontos része volt az elszórtan elhelyezkedő pásztorkunyhók látványa. Egy 7,4 km-es igen változatos utat tettünk meg 257/334 m-es szintkülönbséggel Szlovénia legnagyobb magas fennsíkján, közben érintettük a Mala Planinát, a hegyi kápolnát. Még tán belefért volna időnkbe a fennsík egyetlen éttermében egy meleg étel elfogyasztása, de zárva találtuk azt. Az ülőliftre annak középső állomásán szálltunk fel, majd a kabinos felvonóval jutottunk le a kocsikhoz. Kamnikban még megálltunk valamit vacsorára venni, aztán elfoglaltuk egy közeli faluban lévő szállásunkat.

05.16. (kedd)

Reggeli után az előző napi parkolóba tettük le az autókat, onnan indult a túránk. Sajnos már induláskor esett az eső, és ezt az (egyébként) áldásos tevékenységét csak rövid időkre szüneteltette, az út végén pedig kifejezetten beleerősített. Indulás után hamarosan kereszteztük a Kamniška Bistrica-folyót, majd nagyjából avval párhuzamosan haladtunk. Egy réten is átkeltünk, ami még a Velika Planináról is jól látszott. Közel négy kilométer megtétele után egy folyón átívelő hídról mindkét irányban mély szurdokot láttunk. Akkor még nem időztünk itt sokat, mert visszaútban ismét jöttünk erre. Vadregényes úton javarészt a folyó mellet haladva jutottunk el a Pri Jurju Nemzetközi Piknik Centerhez. Innen utunk egyik nagy látványosságához, a Kamniške Bistrice-forráshoz értünk.  Hatalmas mennyiségű karsztvíz tör itt felszínre sziklák hasadékaiból, fák gyökerei közül, fű közül, szóval mindenhonnan. Sajnos egy-két átjárót elsodort a víz, így nem lehetett teljesen körbejárni. Visszafelé megint a korábban említett hídhoz értünk, majd a Nagy-és Kis Predaselj-szurdokhoz. Félelmetes dübörgéssel törte át magát a folyó a keskeny hasadékon. Később megálltunk egy fedett pihenőben ebédelni – ennek végeztével kezdett az eső igazából esni. Jó elázva értünk vissza az autókhoz. Túratávunk 10,5 km volt, 286 m szintkülönbséggel. Szállásunkra érve átöltöztünk, aztán elmentünk vacsorázni a pár km-re lévő termálfürdő éttermébe.

05.17. (szerda)

Összepakolás, reggel után indultunk a Kamnik szélén található Volčji Potok Arborétumba. Ottlétünkkor látogatható volt a francia és angol kert, Dinoszaurusz-, rododendron-, kaktusz-, orchidea kiállítás. A gyönyörű arborétumban hatalmas nárcisz, tulipán és rózsakertek vannak, a két előző már nem, az utóbbi még nem virágzott, viszont a rododendron a legteljesebb pompájában mutatkozott be. Annyi látnivaló volt, nem is csoda hogy nem tudtunk együtt maradni, szétszéledtünk. Még jó, hogy előre megbeszéltünk egy időpontot az indulásra. Továbbiakban kocsiba ültünk, és először Planina faluban a Ravbarjev-tornyot, majd Planinska barlangot néztük meg A föld alatt egyesül két földalatti patak, a Rak (Rakov Skočjan felől) és a Pivka (Postojna felől), melyek onnantól Unica néven folytatják útjukat. Ezután a Rakov Skočjan főbb nevezetességeit jártuk be. A Természetes Nagy- kőhídnál állítottuk le az autókat. A Tkalca-barlangba csak páran merészkedtünk le, mert az előző esőktől csúszós volt az egyébként is meredek lejárat. Ebben a barlangban tűnik el Rak-patak, hogy az előbb megjárt Planina-barlangban törjön elő. Nagyobbat kellett kerülnünk a Rak kiöntései miatt, hogy a Nagy-kőhidat szemből láthassuk. Ezután a Kis Természetes-kőhídat, és a Zelške-barlangot járták be a bátrabbak. A barlangban a patak szélén máskor kényelmesen el lehet menni, de most a magas vízállás miatt a patakban lévő kövek alig álltak ki a vízből. Két beszakadás van a patak felett (ezek között van a Kis Természetes kőhíd), így természetes fény is bejut a barlangokba. Még két karsztforrásnál is megálltunk. Az első a Prunkovec-forrás, ahonnan eljutottunk arra a helyre, ahol az előbb említett barlangok után ismét felszínre tör a Rak-patak. A második forrásnak (Kotliči) vízhozama pedig vetekszik az előző nap látott Kamniške Bistrice-forrással. Ennyi látnivaló után értünk újabb szálláshelyünkre, ahol finom vacsora és kényelmes szobák vártak ránk.

05.18. (csütörtök)

Reggeli után kocsival a Križna-barlanghoz mentünk, ahová 9:30-ra foglaltam időpontot. Éppen időben érkeztünk, átvettük a gumicsizmákat, akkumulátoros lámpákat. Ebből is látható, hogy ez nem egy minden komforttal ellátott barlang. Ez a barlang a világ leghosszabb tavas barlangja. Mi persze csak a legrövidebb túrán voltunk, ami egy és negyed óráig tart (a hosszabb 3-4, a leghosszabb 7-8 óráig). Előbb lépcsőn kellett lemenni, majd földes, kőtörmelékes úton haladtunk befelé. Vezetőnk 50 méterenként elmondott (angolul, Laci pedig fordította), bemutatott valami érdekeset a barlangról. Érdekes volt például, mikor bemutatta az ősi barlangi medve koponyáját, összehasonlítva a mai medvéével. Mutatott denevért, világító baktériumokat és olyan fehér kis soklábút is. E barlangban 44 féle állat él, ez is rekord. Kapaszkodó után elértünk egy zúgó patakot, majd egy tavat. Itt csónakba szálltunk, és úgy jártuk be azt. Kiszállva megjártuk a nagy barlangüreget, melyben már szép cseppkövek voltak. Ugyanazon az úton mentünk vissza, mint amin bejöttünk, lévén a barlangnak csak egy kijárata van.

A barlanglátogatás után kétfelé vált a csapat. 12-en (leginkább azok, akik még nem jártak ott) Postojnára autóztak a híres cseppkőbarlanghoz, ahová előző nap foglaltak helyet. Tetszett mindenkinek a postojnai barlang, de többen is mondták, itt már nem annyira közvetlen viszony a vezető, és a vezetettek között, ez már igazi személytelen nagyüzem. Túra végén visszajöttek szállásunk közelében lévő Cerkniško-tóhoz, és itt a két kocsi utasai más-más távot gyalogoltak le. A hosszabb 7,5 km hosszú volt.

Mi a Križna-barlangnál csak hárman maradtunk. Onnan egy gyalogtúrát tettünk a Križna Gora-ra. Itt található az a kereszt alakú templom, amiről a barlang is kapta a nevét (Križna = Kereszt). Lefelé Podlož felé indultunk, és stációk mellett haladtunk el. Az egész úton legszebbek a hófehér mészkövek voltak mélyzöld mohákkal. Ez a túra 5,4 km-es volt, 313 m emelkedővel/lejtővel.  Ezután mi is a Cerkniško-tóhoz autóztunk, hogy a többiekkel találkozzunk, de ez nem jött össze, elkerültük egymást. Mi a tó mellett lévő Nagy- és Kis Karlovica-barlanghoz mentünk. Ez a két szifonszerű barlang magasabb vízállás esetén - mint most is volt – a Rak-patakot táplálja.

05.19. (péntek)

Összepakoltunk, és reggeli után indultunk hazafelé, de nem ám egyenesen! Először Vrhnika városka mellett lévő forrásvidékre utaztunk Itt a Malo- és Veliki Retovjén kívül még több nagy vízhozamú karsztforrás (például mindjárt az út elején egy mászófal alatt) táplálja a Nagy Ljuljanica-folyót. A két Retovje vize közvetlenül egy sziklafal alól folyik ki. A Ljuljanica-folyó másik ágát a Kis és Nagy Močilnik-forrás táplálja. Ezt is megnéztük. Utána még mindnyájan Bistrába autóztunk, hogy ott megnézzük a várat és a Bistra-forrást. Szinte hihetetlen, hogy 1 méterrel a forrásból keletkezett tó felett buszok, kőszállító teherautók járnak, és nem szakad be az út alattuk. Pedig közelről megszemlélve a forrást, rengeteg lyukból tör elő a karsztvíz. A várban és a hozzátartozó épületekben a Szlovén Technika Múzeum található, valamint sok régi malom, melyet a forrás vize hajtott meg. Mindezek megtekintése után már csak a hazaút volt hátra. Endréék mindjárt indultak, mi még megebédeltünk a vártó mellett, Laci pedig meglepte utasait avval, hogy még Ljubljana belvárosi részén is megállt.