Eredetileg a Móricz Zsigmond Emléktúrát akartuk végigjárni, de a részletes tervezésnél kiderült, hogy az út több mint a fele aszfalton és utcákon vezet. Ezért inkább kicsemegéztünk belőle pár szép részt, összekötve a vidék értékes műemlékeinek felkeresésével.

10.22. (péntek)

Kilencen két kocsival utaztunk, és 7 órai indulással 10 óra után értünk Kiskállóra. Itt maradt az egyik kocsi, és nyolcan elindultak a P jelzést keresztező leveleki út felé. Én ez utóbbi helyre autóztam és onnan mentem szembe velük. Találkozáskor az otthagyott kocsi kulcsát magamhoz vettem. Túraútvonalunk a következő volt: Kiskálló – Kenderáztató – Lobó-tető – leveleki út 12-es kilométere. Az út egy része a Kenderáztatóig aszfalton vezetett. Itt derültségre adott okot a teljesen kiszáradt tómeder mellett lévő Horgászni tilos! tábla. A 152 méter magas Lobó-tető és környéke meglehetősen változatos képet mutatott, kár hogy a domboldalakat már kikezdték a crosszosok, quadosok. A jelzett út megkerülte a Lobó-tetőt, a fák közül még több helyről rá lehetett látni a tetőre vezető dombhátra. Később az út már kevésbé volt látványos, akácerdőben, de még inkább tarvágás után lévő sarjadó akácosban vezetett. Mikor már mindnyájan a leveleki út mellé értünk, együtt kerültük meg a Mohos-tavat. Sajnos a tómeder itt is csontszáraz volt, de maga a környék hatalmas nyár-, és fűzfáival, az északi oldal vegyes-erdejével igen szép látványt nyújtott. Ez a túra 13,5 km hosszú volt, alföldi mértékű szintkülönbséggel.

Túra után kocsiba ültünk, és - egy rövid vásárlással megszakítva az utat – szálláshelyünkre, Tarpára utaztunk. Itt elfoglalva helyünket rövidesen vacsorázni indultunk a közeli Malom-étterembe. Margit néni egy jelenség, jó humorú igazi vendéglátós, az e-napi (kötött tésztaleves, töltött káposzta), majd a következő két napi vacsora is nagyon finom, az ára pedig szokatlanul kedvező volt.

10.23. (szombat)

Ezen a napon nem túráztunk, hanem a környék nevezetességeit jártuk be. Először Nagyaron álltunk meg, itt – csak kívülről – a Luby-kastélyt és rózsakertjét, majd a szemközti régi Luby (később Kende)-kúriát. Következő látnivalók Szatmárcsekén vártak ránk. Itt először a Művelődési Ház előtt lévő Kölcsey-szobrot, majd az emlékszobát néztük meg. Ezután lementünk a Tisza-partra. A víz ugyan elég alacsony, de nagyon tiszta volt. A temető volt soron, benne a csónakos fejfás sírok és a Kölcsey Ferenc síremléke. Következő falu ahol megálltunk Tiszacsécse volt, ahol ellátogattunk a Móricz Zsigmond Emlékházba, valamint megnéztük a református templomot a hozzá tartozó haranglábbal. Túristvándi felé autózva

megálltunk a Rókás-legelő Természetvédelmi Területnél. Az út két oldalán lévő legelőn elszórtan hatalmas kocsányos tölgyek álltak, melyeket azért hagytak meg, hogy az állatok alatta delelni tudjanak. Túristvándi elsőszámú látnivalója a vízimalom, természetesen mi sem hagyhattuk ki. Volt szerencsénk a malmot működés közben is megtekinteni, ezenfelül a malom előtt álló óriási platánfa és a malomtó is látványos volt őszi színeivel. Mielőtt szálláshelyünkre érünk volna, Tarpán megcsodáltuk még a Szárazmalmot.

10.24. (vasárnap)

Ezen a napon nem ültünk autóba, a vendégháztól indulva gyalog jártuk be a környéket. Elsőre Tarpa nevezetességeit, így a Rákóczi-szobrot, a kuruc történelmi domborműfalat (házigazdánk szerint ez az ország legdrágább „kerítése”, mert a táblák darabja 8 millió forintba került), az Esze Tamás-szobrot. Mikor elhagytuk a lakott területet, már látszott úticélunk a Nagy-hegy, rajta a geodéziai torony. De addig még meg kellett tennünk pár kilométert majdnem sík úton. Erdőszélen, majd régi gyümölcsösök mellett értünk fel az első présházhoz. Innen kezdődött az emelkedő, hogy felérjünk a vulkanikus eredetű Nagy (Tarpai)-hegy tetejére, 154 méteres szédítő magasságba. Onnan viszont szép kilátás nyílt a környékre, a felhagyott kőbányára, a Kaszonyi-hegyre, amely mögött már a Kárpátok előhegyei is jól látszottak. Szőlők (és kuriózumként egy tábla levendula) között értünk el a Szipa-főcsatorna völgyébe, amelyben – már meg se lepődtünk – egy csöpp víz se volt. Ezen nyugatról és északról megkerültük a Nagy-hegyet és egy fokozottan védett erdő mellé jutottunk. Mivel ez az út egyúttal tanösvény is, jó pár ismertető táblát láttunk. Még a szőlők között megebédeltünk, majd folytattuk utunkat javarészt tikkadt legelők között. Tarpára a temető érintésével jutottunk be. A temetőben megnéztük Bajcsy-Zsilinszki Endre mellszobrát és sírhelyét. Ő -  csakúgy, mint Esze Tamás – Tarpa szülötte. Utunk 14,2 km hosszú volt.

10.25. (hétfő)

Összepakoltunk, majd reggeli után Csarodára hajtottunk. Itt a méltán híres középkori eredetű református templomot és a XVIII.században épült haranglábat láthattuk. A vezetéses templomlátogatás után nagy élményben volt részünk. Az itt tóvá szélesedő Szipa-főcsatornán több őzike úszott át szemünk láttára. Csaroda után Barabás utáni Kaszony-hegy alá mentünk kocsival. Itt leparkoltunk, majd rövid vízszintes szakasz után elkezdtünk kapaszkodni az Alföld legmagasabb pontjához, a 219 m magas Bárci-tetőhöz.  A tetőn egy adótorony van, amely közvetlenül az ukrán határ mellett áll. Innen kezdtünk el ereszkedni, úgy hogy a volt barabási kőfejtő tetejéhez érjünk, ahonnan nemcsak a kőfejtést, a bánya helyén keletkezett tavat láthattuk, hanem a már a határ túloldalán található mezőkaszonyi termálfürdőt, és egy magánrepülőteret is. Meredek úton értünk a tó mellé, de közben volt egy esőbeálló, ahol megebédeltünk. Ezután visszamentünk a kocsikhoz (a túratáv 5,5 km volt, 135 m szintkülönbséggel) és Tákosra mentünk, ahol megnéztük a mezítlábas Notre Dame-nek is nevezett református templomot szintén idegenvezetővel. Még egy előre be nem tervezett programunk volt, ez pedig a Tájházban bemutatott beregi keresztszemes hímzés kiállítás volt. Ezt követően hazautaztunk.





 

Formabontó módon ezúttal nem túráztunk, hanem az ország egyik leghíresebb borvidékét kerestük fel. Azért egy hétkilométeres séta így is összejött.

Vonattal utaztunk 10 óra után pár perccel értünk Tokajba. Kiérve a főútra, elsétálunk a Rákóczi-Dessewffy kastély előtt, majd felkapaszkodtunk a Finánc-dombi kilátóra. Innen jó rá lehetett látni a Tiszára, a Bodrogot viszont már kitakarták a parti fák. Ezután lassan, meg-megállva sétáltunk Tokaj főutcáján. Meglátogattuk a XVIII. század végén épült görög kereskedő házát, amely ma az értékes anyagot tartalmazó Tokaji múzeum. Bejártunk mindent a pincétől a padlásig. Ezt követően jól beebédeltünk finomságokból egy étteremben. Aztán jött a nap csúcspontja, borkóstoló egy pincében. Megkóstoltuk a száraz furminttól kezdve az ötputtonyos aszúig a teljes kínálatot. A végére nem szomorkodott senki.



 

Napsütéses őszi időben 55-en kerestük fel Szarvas legfontosabb nevezetességeit, úgymint az Arborétumot, Mini Magyarország Parkot, a Belvárost, de kuriózumként meglátogattuk a Sárarany Szalmaportát is.

Reggel 6 órakor kezdte a busz összeszedni az utasokat Gödöllőn, majd Isaszegen folytatta. Fél 7 körül már mindenki a buszon volt. Jó tempóban haladtunk, 9 órára már az Arborétum előtt álltunk. Útközben nem álltunk meg sehol, így nem csoda, ha jegyvásárlás után a WC-nek volt a legnagyobb vonzereje. Mivel még meglehetősen hűvös volt, mindenki előbb a makett-parkot kereste fel, mert ott már érezni lehetett a nap melegét. Szép látvány volt, ahogy a bepókhálózott füvön csillogott a harmat. Magyarország és a Kárpát-medence sok jeles épülete már látható itt kicsinyített változatban. Különösen a gyerekek nagyon élvezték az épületek között kacskaringozó vasutat, amit ők indíthattak az ismertető tábláról.

    Ezután az Arborétumot jártuk végig, ki-ki érdeklődése, erőnléte szerint. A „Pepi-kert” néven is ismert parkot az olasz eredetű Bolza család létesítette a XIX. században. Élmény volt az őszi színekben pompázó hatalmas fák között sétálni. Jártunk a Holt-Kőrös partján lévő Kikötőben, a Kilátóban (aminek csak neve emlékeztet funkciójára, kilátni már régóta nem lehet belőle a környező fáktól). Többen elcsábultak a Csemetekert kínálatának. Délben indultunk tovább, bár már belátom, az Arborétum több időt is megérdemelt volna.

    Szarvas Ezüstszőlők nevezetű részébe buszoztunk. Itt a Sárarany Szalmaportát látogattuk meg. Mindenkit elbűvölt a készítésében rengeteg türelmet igénylő szalmából készült figurák, aratókoszorúk, ajándéktárgyak látványa. Egy vitrinben gyöngyből készült díszeket is láthattunk. A portán volt egy füvészkert is. Az ágyásokból az útra tévedt növényeket ki lehetett szedni, rá is csaptak a lányok. Kaptunk gyógyteát is ízelítőül.

     Ezután visszamentük Szarvas belvárosába. Előbb átsétáltunk a Kőrős hídján, hogy közelebbről is megnézhessük a vízre épült Ezredéves Emlék emlékművet.  Leginkább a Bolza-kastélyt szerettük volna megnézni. Ez a lehetőség adott volt a város honlapja szerint: „egész évben, minden nap, 0-24 óráig kizárólag kívülről díjmentesen megtekinthető”. Evvel szemben három oldalról is próbáltunk bejutni (talán úszva sikerült volna a Kőrös felől), de mindenütt lezárt láncos kapuk állták utunkat. Maradt azért még látnivaló: körbesétáltuk az evangélikus Ótemplomot, jártunk a Tessedik Sámuel múzeumnál, a  Mittrovszky-kastélynál és a volt Árpád-szállónál. A csapat nagy része ezután egy cukrászdában kötött ki. Fél négykor indultunk hazafelé.



Azt hiszem mindenki jól érezte magát.