03.21-ére, szombatra egy póttúrát hirdettem meg Budai-hegységbe, azon belül is a Remete-hegyre. Olyan útvonalat állítottam össze, melyet vélhetően kevesen ismernek az ITK-ból – beleérve jómagamat is. 9 órakor találkoztunk a máriaremetei templomnál. Kevesen – csak heten – voltunk, ami betudható annak, hogy a túrát csak kedden hirdettem meg, de annak is, hogy jó ráijesztettem a jelentkezni szándékozókra. A túrakiírásban ezt írtam: „Figyelem: az útvonal egyes részei tériszonyosoknak nem ajánlott!”. Valóban voltak veszélyesebb részei a túrának, de ezek kihagyhatóak voltak. Egy (kis)csoport-kép elkészítése után indultunk. Pár cikk-cakk után beértünk az erdőbe. Ott tovább kapaszkodott az út, de ennek eredményeként szép kilátásban is volt részünk. Tovább haladva utunk legizgalmasabb részére, a Hét-lyuk zsombolyhoz értünk. Ez egy különleges természeti képződmény, ami hét – karsztvíz által létrehozott oldásos kürtőből áll -, de mai állapotához a hasadások is hozzájárultak. Megérkezésünkkor felmértük a lehetőségeinket, melyik bejáraton tudunk lejutni. Vannak ugyanis tejesen függőleges kürtők is, amelybe csak kötéltechnikával lehet lejutni (a beesésen kívül), mások nagyon szűkek. Végül Olgival az egyiket megfelelőnek találtuk. Leereszkedtünk először egy viszonylag világos terembe, mert annak tetején bejutott a természetes fény. Ezután egy nagyon szűk lyukon bejutottunk a Nagy-terembe, ahol több kürtő is összefut. Fentről integettek a többiek. Mikor kijutottunk a barlangból, még egy bejáratot kerestünk meg, amelybe egy majdnem szabályos nagy kockakő szorult. Az élmények után továbbindultunk, még mindig emelkedő úton. Elértük az OKT-útvonalát, de egy szép kilátóhely miatt rögtön kis kitérőt tettünk róla. Aztán hamarosan megint elhagytuk, és nagy sziklák között a Remete-szurdok felé tartottunk. (Egy kis érdekesség: míg vártam a többieket, egy másik úton visszagyalogoltam kicsit egy kőbánya felé fényképezni. Csak otthon, a fényképek kinagyítása után láttam, hogy a cserjés mögött pár méterre ott volt a Remete-kőfülke bejárata. Sajnálom, hogy nem mentem még pár méterrel tovább.) Többek ez a szakaszt nehéznek ítélték, nekik azt javasoltam, hogy a K jelzést követve az Ördög-árok felől jöjjenek fel a Remete-barlanghoz. Így is tették. A barlangot már mindnyájan megnéztük – kissé sietve, mert egy nagy, vezetett csoport érkezett a barlanghoz. A barlanglátogatás után kereszteztük a Remete-szurdokot, majd egy meglehetősen meredek hegyoldalra jutottunk, ahonnan viszont ráláthattunk egy hatalmas barlangnyílásra: ez volt a Remete-hegyi kőfülke. Csökkent az út meredeksége, de egészen a Hosszú-erdő-hegyig tartott. Közben három felhagyott kőbánya peremén is végigmentünk, és remek kilátóhelyről gyönyörködhettünk a Budai-hegységben. Adyligetnél fejeztük be a túrát (5,5 km, 274/224m szintkülönbség), és szálltunk. 

 

Az indulást és a túratársakkal való találkozást egy Isaszeg-Pécel közötti hajnali vonatbaleset nehezítette. Telefonok tucatjai segítségével egy kis csúszással, de mind a 31-en megérkeztünk Budakeszi, Korányi Intézet buszmegállójához. Innen kezdődött a túra. Az előző napokhoz képest szép idő, jó levegő fogadott. A Szilfa-tisztásig mindkét táv együtt haladt. Itt egy néhány éve felújított családi pihenőhely, játszóvár, esőbeálló csábította az erre járókat. Mellette egy hatalmas, terebélyes öreg tölgy mellett fotózkodhattunk. A rövidebb túra innen a P+ jelzésre tért, és a Petneházyrét felé tartott. A reggeli nagy izgalmak után itt egy kis pihenőt tartottunk, falatoztunk kicsit. A rétről szép panoráma tárult elénk, a távolban a János hegyet az Erzsébet kilátóval is felfedezi véltük. Utunk Adyliget felé folytatódott, ami régebben Nagykovácsi része volt, 1950 óta a fővároshoz tartozik. A Kecskehát környékén egy kis plusz kitérőt tettünk, véletlenül. Itt találkoztunk egy pontőrrel is, aki a Budapesti Természetbarát Sportszövetség által szervezett, 30 km teljesítménytúra 3. bélyegzőhelyén állt. Itt találtuk a tavasz egyik hírnőkét is, a sárgán virító téltemetőt is. Innen a lejtős úton lefelé a P, és a P négyszög jelzésen Nagykovácsi felé tartottunk. A 63-as busszal vissza utaztunk  Budapestre. A metró vonalat megközelítve, a legrövidebb hazavezető utat választva, szétváltak útjaink. A rövid szakaszon 16 an vettünk részt. A nehézkes indulás ellenére, szép időben, jól telt a mai túra a maga 8,3 km-ével, és 158/195 m szintkülönbségével.

 

A nagy tölgyfa után mi, a hosszabb táv résztvevői a K+ jelzésen haladtunk jó ideig. Mindjárt egy vadvédelmi kerítés felett létráztunk át, majd a magasfeszültség alatti nyiladékon három muflon bámult meg bennünket. Aztán az út baloldalán a városierdő-kezelésére vonatkozó erdészeti ismeretterjesztő táblákat láttunk, majd megint egy létrázás következett. Érdekes módon az erdőben már szinte nem volt hó, viszont az úton igen. Ennek következtében nem lettük sarasak. Időnként bevártuk egymást. Mikor a Sisakvirág-tanösvényhez értünk, és már gyanúsan sokat vártunk, akkor jöttem rá, hogy a tervezett úton való maradást elbeszélgettem, ezért nem értek utol hárman. Ők bizonyára a jó irányt követve korábban beértek Nagykovácsiba. Ha már így jártunk, más – hosszabb – úton jutottunk Nagykovácsiba, a busz végállomásához. Pechünkre a busz is éppen akkor indult ki a buszfordulóból, mikor odaértünk. Hiába integettünk, a sofőr nem szánt meg bennünket. 20 perc múlva indult a következő. A túra adatai: 13,5 km, 320/296 m szint.

A rövidebb túra beszámolóját U. Zsuzsa írta, a hozzávaló képeket H. Jani készítette, a hosszabbat N. Béla.



 

Mikulás napján a Börzsönyben túráztunk 24-en. A célállomás mindkét esetben Zebegény-vasútállomás volt. Ritkán fogunk ki ilyen különleges időt, mikor a pára eleinte kitöltötte a Duna-medrét és a Visegrádi-hegység völgyeit. Vonattal és kocsival utaztunk. Háromnegyed kilencre értünk Kismarosra, innen indult a hosszabb táv, míg a rövidebbet választók Kismarosról rajtoltak pár perccel később. Kismaros üdülőterületén után kereszteztük a Kóspallagi utat, majd egy ideig még a vasútvonal mellett haladtunk. Ezután kezdődött a kapaszkodó a Só-hegy oldalában, a Hatló-patak mentén. Ezután irányt váltva az Eszperentó-hegyre jutottunk, közben egy-két helyről már pazar kilátás nyílt a Duna-völgyre, a Fellegvárra és a Zsitvay-kilátóra. Egy kisebb lejtő alján kereszteztük a P jelzést, ezen jöttek fel a Nagymarosról indulók. Innentől kezdve a két táv egy nyomvonalon haladt. Újabb kapaszkodó következett. A Kapu-hegyi csúcskő után volt a legnyitottabb kilátásunk, tetejébe a napsütés hatására már kezdett felszállni a pára, kivehetővé vált a Duna. Ezután leértünk, a Köves-mezőre, itt a padoknál/asztaloknál megebédeltünk. Zebegény szélén, a Kálváriánál felmásztunk a Kós Károly-kilátóra, és immár zavartalan napsütésben élveztük a környező szép tájat. Mivel volt még bőven időnk a vonat indulásáig, megnéztük Zebegény főbb nevezetességeit is.

A rövidebb útvonal 7 km hosszú volt 217 m szintkülönbséggel, a hosszabb 12 km, 426 m szinttel.

 

Szombaton ragyogó időben húszan túráztunk a Vértesben, Csákvár környékén. Változatos terepen gyalogoltunk, talán csak az hiányzott, hogy októberhez képest a cserszömörcék nem virítottak úgy, mint korábban ilyenkor megszoktuk. 5 kocsival jutottunk 9 óra környékén a Haraszthegyi parkírozóba.  Az út tulajdonképpen két körből állt (egy fordított nyolcasra hasonlított), a rövidebb túrát választók (10 fő) a nagyobbik kört, a hosszabb távosok pedig mindkettőt megjárták. A nagyobbik kört a rövidtúrások az óra járásával ellenkező irányban járták be. Az út a hegy oldalában kevés emelkedővel a szélső házak fölött vezetett. Első látnivaló a Csákvári odú nevezetű kisebb barlang volt, utána jött az emberpróbáló Kerek-hegyi kilátópont (ezt csak a csoport négy férfitagja mászta meg) aztán jött a Kálvária-völgy, majd a túra legmagasabb pontja a Haraszt-hegy oldalában. Innentől már csak lefelé vezetett az út helyenként szép kilátással a mélyen szabdalt dolomit sziklahátakra. Visszaérve a parkolóba, akinek nem volt hosszútúrás utasa, az hazaindult

A hosszabbik túra tagjai a parkolóból déli irányba indultak, megkerülték a Szóló-hegyet. Ennek a délnyugati oldalán található a Vértes legnagyobb barlangja Báracháza névvel. Az összesen 87 méter hosszúságú járatok bejárhatóak, bár vannak szűk részei (le kellett vennem a hátizsákomat, mert avval nem fértem át a keleti és a nyugati ág összekötő szakaszán). Szép volt, kár hogy csak én gyönyörködtem benne. A barlang feletti platóról a Velencei-hegységre lehetett látni. Tovább haladva érintettünk egy részt, amelyen 3 évvel ezelőtt egy gánti körtúrán már jártunk. Visszaérve a parkolóba, egy-két melegebb göncöt a kocsikba tettünk, aztán folytattuk utunkat ugyanazon az útvonalon, mint a rövidtúrások, csak ellenkező irányban. Velük a Haraszt-hegy előtt (nekik után) találkoztunk. Figyelmeztettük őket, hogy az út egy szakasza nehezen járható, de ők ügyesebbek voltak, mert túra végén azt mondta H. Jani, hogy könnyedén leértek.  A kilátóhelyre közülünk három lány és két fiú mászott fel.

A két táv 11,2 és 6,5 km volt, 485 illetve 355 méter szintkülönbséggel (a magassági adatok csak azokra vonatkoznak, akik felmászták a Kerek-hegyi kilátóhelyre, ami egymaga 81 m szintet jelentett).