Börzsönyi túránkat döntően tömegközlekedési eszközökkel közelítettük meg, és ez sok bonyodalmat okozott. Az időjárás, a túra viszont szép volt. A rövidebb távot megtevők 9,5 km-t mentek 320/177 m szintkülönbséggel, a hosszabb túrát választók 15,3 km-t 502/404 m szinttel. Ezenkívül volt még egy terven felüli túra is.

Vonattal más-más irányból érkeztünk Kismarosra. Az első gond az volt, hogy rossz buszmegállóhoz siettünk a Kóspallag felé vezető buszhoz (eredetileg innen indult volna a túra). Mikor korrigáltuk a hibát, szinte hihetetlennek tűnő vállalkozás volt a buszt elérése. Hogy mégis sikerült, az annak volt köszönhető, hogy a már ott várakozó emberek se fértek fel rá. Rendes volt a buszsofőr, próbálta rávenni az utasokat az összehúzódásra, és még a forgalomirányítót is felhívta, hogy 20-30 embert már nem tud elvinni. Miután azt a választ kapta, hogy nem tudnak másik busz adni, átterveztük az utat. Mindenki a fordított irányú rövidebb távon indult Kóspallag felé. Gondozott utcákon először a Szutten nevű településrészre kapaszkodtunk fel, majd meredek úton – immár erdőben - leereszkedtünk a Testvér-forrás melletti pihenőhöz. Padok, asztalok ugyan nem voltak, de több kidőlt fa ülőhelyül szolgált sokunknak. A Riezner-út mellett vezető sárga jelzésen haladtunk egy patakmederben, de sok kidőlt fa kissé nehezítette haladásunkat. A Riezner-forrásig Lacival megbeszéltük, hogy mégis csinálunk hosszabb távot úgy, hogy Márianosztráig a rövid távot meghosszabbítjuk (eredetileg ez az út Kóspallagtól  Márianosztrán keresztül Szobig vezetett volna). Így mindenkit bevárva választási lehetőséget adtunk, hogy ki-ki erejének megfelelően válasszon távot. Végül a 27 főből 13-an mentünk a hosszabb útra, és szentül elhatároztuk, hogy ezentúl gyorsabban fogunk haladni. Aztán legnagyobb meglepetésünkre egy technikai szünetnél leelőztek bennünket (mint kiderült, ki kellett lépniük egy busz eléréséig, mert különben három órát kellett volna várniuk a következőre). Egy dombtetőn elcsodálkozva láttunk meg egy bivalycsordát. Kis ideig szemeztünk egymással, aztán becsörtettek az erdőbe.

Kóspallag után egy darabig az OKT-n haladtunk, aztán a piroson folytattuk utunkat. A kék elhagyása után három hegy (Róka-, Nagy-Vaskapu-, Alsó-hegy) után értünk utunk legmagasabb pontjára, a Kiengesztelődés hegyére (papíralapú térképeken nincs ilyen nevű hegy). A kilátás nagyszerű innen a Börzsöny alacsonyabb nyúlványaira, a Visegrádi-hegységre, és még a Dunából is látszik egy kicsi. A kilátóhelyen megpihentünk, ebédeltünk. Ezután már csak Márianosztrára kellett leballagni, ahonnan busszal utaztunk Szobra, majd vonattal tovább. A vonat késése miatt volt még egy futásunk Vácon a buszpályaudvarig.

A be nem tervezett túra pedig úgy jött össze, hogy öten Kismarosnál elfelejtettek leszállni, és csak Nagymarosnál tették ezt meg. Így - feltalálva magukat -, onnan tettek egy túrát Zebegényig. Az út nekik 9 km volt, 505/402 m szinttel.



 

Bár nem a legideálisabb túraidő volt, mégis több résztvevőre számítottam. 3 vendégünkkel együtt összesen csak húszan voltunk. Két táv között lehetett választani: volt egy 12 km-es és egy 7 km-es.

Busszal utaztunk a Kisinóci-turistaházhoz, 7 órai indulással ¾ kilencre értünk oda. Lekászálódás után az OKT jelzésen indultunk, de a Pokol-völgye patakon való átkelés után rögtön el is hagytuk azt. Kis ideig a patak egy mellékága mellett haladtunk a Z, és a K négyszög jelzésen. Néha ugyan rákezdett az eső, de a párásság és a tócsák inkább az előző napi esőzésnek voltak köszönhetőek. A rövidebb és a hosszabb táv 3,7 km megtétele után vált ketté, még a Tar Péter-hegy előtt.

Az elágazás után a rövidebb táv résztvevői jelzetlen úton dél felé fordultak, és még 30 métert emelkedett az útjuk. Ekkor érték el a Fekete-hegy oldalában futó K+ jelzést. Azon jutottak be Kóspallagra, majd a faluban tett kis kitérő után értek oda, ahonnan a busz indult vissza. Ez a táv 7 km hosszú volt, 167/214 m szintkülönbséggel.

A hosszabb távosok is tovább kapaszkodtak, csak ők a Tar Péter-hegy oldalában. Ezután hosszú lejtő következett, melynek végén majdnem leértünk a királyréti kisvasút Pap-hegyi állomásához. Aztán eljött a lejtős út böjtje, a Pap-hegy oldalában 600 méter alatt 111 métert emelkedett az út. Tovább kapaszkodva 120 m-re lett volna egy kilátóhely, de lemondtunk róla – a nagy párában 20-30 méternél nem lehetett messzebb látni. A hegy oldalában – erősen köves úton – mintegy 50 m-t ereszkedtünk, majd ismét emelkedni kezdett az út Fekete-hegyig, de ez már kényelmes erdei út volt. Közben az út melletti farakásoknál megebédeltünk. Tovább indulva egyre világosabb lett, mi is elértük a K+ jelzést, azon jutottunk be Kóspallagra. A mi utunk11,8 km volt, 464/524 méter szintkülönbséggel.

A képeket Palásti Kati (PK) és Notter Béla készítette.

 

Nagyszerű időt fogtunk ki szombaton a Börzsönyben. Egy kevésbé felkapott, de nagyon szép úton – javarészt a Nagy-patak völgyében – 16 km-t tettünk meg. Két vendégünkkel együtt harmincan voltunk.

Szokásos időben, 7 órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegről. Létszámunkon meglátszott, hogy jó páran elcsábultak a nyugdíjasok Szüreti-báljára. Nagyoroszban nem tudtuk megközelíteni busszal a tervezett indulási pontot, a Drégelyvár vasúti megállót, így kicsit hosszabb lett az útvonalunk. Fél kilenc után indultunk Nagyoroszi központjából. A vasúti síneken való átkelés után jó nagy sár fogadott, féltünk, hogy így lesz ez az egész úton - szerencsére csalódtunk. Jó 200 méter emelkedéssel kezdődött az út a Kővágó-hegy oldalában, míg egy kereszteződéshez nem értünk. Innen 11-en egy kitérőt tettek a pár száz méterre lévő Drégelyvárhoz, főképp azok, akik még nem jártak ott. Borókás-rét után mellénk csatlakozott a Nagy-völgy-patak, ezután már végig mellette haladtunk. A volt Deszkáspuszta, helyén egy pihenőt és egy kopjafát létesítettek Orosz János hivatásos vadász emlékére. Itt még nem, de nemsokára megálltunk, hogy bevárjuk azokat, akik felmentek a Drégelyvárba. Csak pár perc volt az egész. Jó fotótémák adódtak a patakmederbe besütő nap, egy kis békalencsés tó képében. Az Oszlopó-forrás – melyet dr. Korányi Frigyes emlékére állítottak 1931-ben - vizét megkóstoltuk. Itt is van kiépített pihenő, de mi elmentünk még a következőig, a Kalakocs-pataki pihenőig. Itt ebédidőt tartottunk. Továbbmenve egyre alacsonyabbak lettek a patakmedret kísérő dombok. Nemsokára beértünk Bernecebarátiba, ahol nagy örömünkre szüreti felvonulásba csöppentünk. Örömünk csak akkor csökkent, mikor kiderült, hogy buszunk sehol sem tudja kikerülni a felvonulókat, akik többször megálltak egy-egy táncra, betyár-versenyre. Egy órát vesztettünk, de ácsorogtunk már ennél jóval kellemetlenebb helyen is, például dugóban az autósztrádán.

 

Április 6-án a Börzsönyben túráztunk igen szépszámú csapattal (45 fő). Utunk során gyönyörködhettünk a tavasz első virágaiban, izgalmas útszakaszt küzdöttünk le, valamint több helyről is szép kilátásban volt részünk.

Isaszegről 7 órai indulással fél kilenc után értünk a kóspallagi elágazáshoz. Miután lekászálódtunk a buszról, elindultunk. Először a Só-hegyre jutottunk fel nem túl megerőltető emelkedővel. Magáról a Só-hegy tetejéről semmiféle kilátás nem nyílt, útközben viszont több helyről is ráláttunk a Kóspallagi út mellett lévő Jánoshegy üdülőterületére. Leérve hegyről a melegebb réteken teljes pompájában virágoztak a galagonyabokrok, rengeteg ibolyát, odvas keltikét, tavasz héricset láttunk. Terepíjász versenybe botlottunk felállított álvaddisznók, őzek is jelezték ezt. Törökmezőre érve a Hétvályú-halastó mellett megálltunk kicsit pihenni, reggelizni. Szinte forrt a víz a békák nászától.

Jelzetlen, de térképen határozottan jelölt úton indultunk a tó mellett északi irányba. Eleinte a horgászállások mellett szépen el is lehetett menni a tó melletti ösvényen, később annyira meredeken ért be a hegyoldal a vízbe, hogy ott már nem lehetett tovább haladni. Fel kellett kapaszkodni a hegyoldalba, és ott a mély avarban lépésenként biztos pontot keresve a lábunknak oldalaztunk a meredélyen. Ezt többek úgy találtak biztonságosnak, hogy fenéken csúsztak le. Mikor véget ért a tó, leereszkedtünk a Kis-Hanta-patak mellé. Mindenkit bevártunk a pataknál. További izgalmat jelentett, hogy kétszer is át kellett kelnünk az eléggé bővizű patakon. Egyébként 4 évvel ezelőtt a Kis-Hanta-patak felsőbb szakaszánál már túráztunk, mikor a Toronyalja-tónál, Bibervárnál, Pálos-kolostorromnál voltunk.

Ezután már jól járható, szélesebb úton kereszteztük először a Törökmezőre, majd a Kóspallagra vezető aszfaltozott utat. Áttértünk a zöld jelzésre, amin jó darabig a már említett korábbi túrán is jártunk. A Gál-hegyig folyamatosan emelkedett az út. A tetőn megálltunk ebédelni. Innen már lefelé mentünk, egy villanyvezetékes nyiladékban meglehetősen nagy szinteséssel. Kárpótlásul viszont jó kilátásunk volt Verőcére, a Dunára és a Szentendrei-szigetre, Kismarosra beérve pedig a visegrádi Fellegvárra, és a Nagy-Villámra. Átmentünk a vasúti felüljárón és máris a 12-es útnál voltunk. Kicsit több mint 14 km-t gyalagoltunk. Innen telefonáltam a sofőrnek, aki hamarosan oda is érkezett a busszal.