Az ITK-ból most csak ketten a nejemmel voltunk Szlovéniában, ahonnan egy-egy túra erejéig Ausztriába és Olaszországba is átmentünk.Az útról november 20-án fogok részletes élménybeszámolót tartani az isaszegi Falumúzeumban. Addig is kedvcsinálónak felteszek pár képet az útról.

Márciusra terveztem be ezt a túrát, de a járvány másképp gondolta. Figyeltem akkor az időjárást, nagyon vacak hideg, szeles, esős idő volt, de ennél a melegnél, amihez most volt szerencsénk, talán mégis jobb lett volna.  Hatnapos túránkon heten vettünk részt, a kis utakat leszámítva 78 km-t gyalogoltunk 1406/1637 m szintkülönbséggel.

07.05. hétfő

Kocsival és vonattal utaztunk Sellyére, de a vonatközlekedés miatt - a korai indulás ellenére - mégis csak fél tizenkettő utánra értünk oda. A tényleges gyalogtúrát a drávasztárai kikötőnél kezdtük. Eseménytelen gát-túrán óhatatlanul Alföldi Kéktúra jutott eszünkbe. A Dráva és annak egy holtága kivételével semmi látnivaló nem volt. 33 fokos melegben árnyék nélkül értünk a vejti elágazáshoz, ahol befejeztük napi túránkat (ami 14,1 km volt, 23/33 m szinttel). Szállásunk és vacsoránk (kiadós és finom horvát ételekkel) Drávasztárán volt.

07.06. kedd

Két fuvarral visszamentünk az előző napi elágazáshoz. Az első letérőt a gátról a Majláthpuszta magasságában tettük, de a kék körút jelzés járhatatlannak minősült. A második letérőn kék-, és tanösvény jelzés is volt. Szép holtágakat, pallón vezetett utakat láthattunk, egy helyen az élő Drávára is ki lehetett jutni. Itt viszont annyi szúnyog volt, hogy mindnyájunkat dagadtra csíptek. Kereszteztük megint a gátat, aztán egy nyílt szakasz következett, majd a Kisinci-tónál megint holtágak közé jutottunk. Fél hatra értünk az Ős-Dráva Látogatóközponthoz tartozó szállásunkra, a Kolokán-vendégházhoz. Előre rendelt vacsorát Kémesről hoztunk. Napi távunk 17 km volt 96/77 m szintkülönbséggel.

07.07. szerda

Mivel csütörtökre már 39-40 fokos meleget jósoltak, egy alföldi jellegű szakaszt kihagytunk, és helyette a csütörtökre tervezett Diósviszló – Máriagyüdi utat tettük meg. Jól is jártunk, mert ezen a napon „csak” 37 fok volt. Innentől kezdve utunk végéig már a Villányi-hegységben, változatosabb terepen gyalogoltunk. Már Diósviszló is dombos vidék, utána pedig már mészkőtömböket is láttunk. A Kopasz-hegyen kőből épült kilátóból élvezhettük a panorámát. Továbbra is sziklás tájon haladtunk, elérve egy felhagyott kőbányát. Az 58-as utat keresztezve elkezdtünk kapaszkodni a Tenkesre. A K jelzés a csúcs alatt halad át. Elértük a Csodabogyó tanösvényt, és most már azon (a S sávval együtt) haladtunk Máriagyűdig. Ez az út 13,5 km volt, 461/403 m szinttel. Busszal átmentünk Siklósra, ott ebédeltünk. Egy fagyi után visszabuszoztunk Diósviszlóra, ahol a Csicseri-vendégházban szálltunk meg két éjszakára. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, még házi süteményt is kaptunk.

07.08. csütörtök

Még előző este elvetettük, hogy a hőségben bemenjünk Harkányba és Siklósra, helyette – mozgásigényünk kielégítésére – egy rövidebb túrát terveztünk. Reggel 7 órakor már úton voltunk. Diósviszló környékén tettünk egy utat erdők, dombok, szőlők, napraforgó-táblák között. Hazafelé menet pedig bevásároltunk a boltban. És nem véletlen, a hideg sörnek volt a legnagyobb sikere. A könnyített túra 7,6 km hosszú volt 124/135 m-es szintkülönbséggel. Elég is volt aznapra, mert a déli órákban 39 fokon aszalódhattunk volna hosszabb túra esetén. A nap hátralévő részét pihenéssel, levesfőzéssel, beszélgetéssel töltöttük.

07.09. péntek

Reggeli után indultunk, két fuvarral Máriagyűdig utaztunk, onnan folytattuk a túrát. Először a bazilikát néztük meg, éppen akkor nyitották ki az ajtaját. Piros jelzésen jutottunk fel a gerincre, majd a szokásos kéken mentünk tovább. Kistótfalu közeléig lejtett az út, majd Vokányig nagyjából szintben, az erdő szélén vezetett utunk. Ezután rosszabb idők jöttek ránk, mert kilométereken keresztül egy kaszálón, tűző napon, árnyékban – ha lett volna - 35 fokos melegben gyalogoltunk. Aztán egy alig több mint egy kilométeres szép erdei szakasz következett, utána pedig az erdőszél és a szőlőtáblák között mentünk. Sajnos a délutáni nap már nem adott árnyékot az erdő felől. Egy erdőben értünk Palkonya fölé, onnan lecsurogtunk a halastóig. Az út 16,3 km-es volt, 401/650 méteres emelkedővel/lejtővel. Villányban egy falatozóban jót ettünk, majd a városka szélén lévő szállásunkra autóztunk. A teraszról beláttuk az egész környéket. Nagy viharfelhők jöttek, amiből végül egy csepp eső sem esett.

07.10. szombat

Reggeli után először visszamentünk a vasútállomás közelébe, ott végigjártuk a Templom-hegyet, benne az Ammonitesz-tanösvényt. Az út végén lévő kilátóból körpanoráma nyílt a Villányra és a környékére, még a villánykövesdi pincefalut is láttuk. Visszamentünk szállásunk közelébe, és a nagyharsányi Szoborpark mellett kezdtünk kapaszkodni a Csillag-völgyön át a Kerek-hegyig. Onnan leereszkedtünk a szőlőkig, szemben Siklósra láttunk rá. Szőlők és pincészetek után végre erdőben folytatódott az út, melynek része volt egy látványos mélyút is. A Palkonya-környéki szőlőkről ráláttunk a tavakra és a faluba. A vasútállomáson fejeztük be a túrát (9,5 km, 301/338 m szint), de mielőtt hazaindultunk, felkerestük a Pincefalut, egy nyitva tartó borozóban meg is kóstoltunk egy helyi bort. Aki vonattal utazott, annak – hála a MÁV-nak – kalandosra sikerült az út: minden vonat késett, csak csomagokkal futva értük el a csatlakozásokat, az IC-ben nem működött a klíma, így melegebb volt, mint a túrán aznap.



 

Egy – éves tervben még nem szereplő – utat tettünk meg múlt hét csütörtökén-péntekén. Ezúttal gyalogos turisták számára kevésbé ismert tájon jártunk Tolnában. A hőségen kívül - azt hiszem - semmire sem panaszkodhatunk.

Öt kocsival 18-an utaztunk. A forgalmi dugókat elkerülendő, korán, reggel 6-kor indultunk, így már ¾ kilenckor Dunakömlődön voltunk. Itt egy római kori romkertet, a Lussoniumot néztük meg. Az erődítmény a Duna-menti limes védelmét szolgálta, és az I. század végén épült. Ezt követően Pakson a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templomot jártuk be kívül-belül. Ez eredetileg – csakúgy mint a Kalapmúzeum – nem volt benne a programban, de a nagy meleg miatt  erősen lerövidítettem gyalogtúrát és az így felszabaduló időt használtuk ily módon ki. Ezután megint kocsiba ültünk és előbb egy kiadós fagyizás, majd Cseresznyéspuszta következett. A Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet egy kis – 4 km-es szakaszát – innen indulva tettük meg. Ekkor már 39 fokos hőség volt, az úton több helyen 5-10 cm vastag finom porral – tehát nem voltak ideális körülmények a túrázáshoz. Ezután Nagydorogra (ahol már 41 fokot mértünk) autóztunk, ahol az országban egyedülálló Kalap és Sipka Múzeumot (néhai Stockinger Artúr plébános úr gyűjteményét) néztük meg, sőt egyes darabokat még fel is lehetett próbálni. Utána a györkönyi Pincehegyre, szálláshelyünkre autóztunk. Jól esett a zuhanyozás megérkezésünk után. De még nem volt vége a napnak. Öt órakor borkóstolóra indultunk a Szőlőhegyen. A jó borok és a pince hidege feldobta a hangulatot. Ezután vacsora következett jellegzetes sváb ételekből, majd a szőlőlugasban folytattuk a beszélgetést, sőt még H. Jani gitárzenéje mellett kísérletet tettünk éneklésre is.

Másnap reggel nem lustálkodhattunk sokáig, mert fél kilencre foglaltam időpontot a simontornyai várba. A sűrű programunk miatt én kértem korábbi időpontot a belépésre és a vezetésre. Nagyon rendes volt tőlük, hogy beleegyeztek, mivel a vár hivatalosan csak 10 órakor nyitna. Először a vár történetét ismerhettük meg, azután pedig a megadott sorrend szerint végigjártuk a Kőtárat, mai festők időszaki kiállítását, a Nemesi Ősgalériát, Bazsonyi Arany kiállítását. Még ellettünk volna a vár hűvösében, de várt ránk Kisszékely, és a Négyszögletű kerek erdő tanösvény. Kocsival 10 óra után értünk oda. A temetőnél parkoltunk, majd elkezdtünk gyalogolni. Először a kilátóba kapaszkodtunk fel, majd onnan szép erdőben leereszkedtünk a Vadkerti-tóhoz. Erdei úton visszaértünk a faluba, itt már jó páran úgy döntöttek, hogy nem jönnek tovább, hanem a visszagyalogolnak a kocsikhoz. Az út kétharmadánál szintén páran kiszálltak, a teljes utat végül csak hatan jártuk be. Ezen a napon már nem volt annyira meleg, mint az előzőn, „csak” 33-34 fok, de túrázáshoz azért még ez is elég sok. Túra után ettünk, és jól megmosakodtunk a temetői közkútnál, majd kocsiba ülve Ozorába mentünk. Múzeumvezetéssel megnéztük a nemrég teljesen felújított Pipo várkastélyt. Belépés után a reneszánsz udvar szépsége mindenki csodálatát kiváltotta. A vezetés a konyhában kezdődött, majd a belső udvar és az emeleti történeti termek (Pipo hitvesének hálószobája, a díszes trónterem, a reneszánsz ebédlő, a vár kápolnája) következtek. A fegyvergyűjtemény termében gótikus páncélzatú életnagyságú lovaskatonát is láthattunk. Az Eszterházy-szárnyban már barokk bútorok voltak. A földszinti helyiségekben vártörténeti kiállítás volt 3D-s filmvetítéssel, egy külön helyiségben pedig gyufaszálból készített kastélyokat csodálhattunk meg. A várséta után még körülnéztünk Ozorán, majd elhatároztuk, hogy a nap méltó befejezéséül hazafelé menet megállunk Dunaföldváron, és elmegyünk a Halászcsárdába. Így is lett.



 

Szinte rekordszámú (45 fő) résztvevővel a Gerecsében jártunk. Fő attrakció a Turul-emlékmű és a Szelim-barlang volt, de emellett is sok szép helyen jártunk. A főtúra mellett még háromféle rövidítést is lehetett választani.

Busszal közelítettük meg a Gerecse Kapuja Látogatóközpont parkolóját. Innen először a Turul-emlékművet jártuk körül, majd átsétáltunk a Szédítő-szikla kilátóhelyhez. Innen is szép kilátás nyílt Tatabányára, a Bánhidi-tóra. A Szelim-barlanghoz közeledve először a lekerített, beszakadt kürtőt láttuk meg, majd azt megkerülve lépcsőn lehetett megközelíteni a keskeny északi bejáratot. Ezen átjutva egy hatalmas barlangüregbe jutunk, immár lentről látva a kör alakú beszakadást, ahonnan – és még egy kőomladékos kürtön át – természetes fényt kap a barlang.  

Miután jó kicsodálkoztuk magunkat a barlangban, jelzetlen, de jó kitáblázott úton elkezdtünk kapaszkodni a Ranzinger-kilátóig. A korábbi nevén Bányász-kilátó egy megtámasztott aknatorony, és 30 méter magas. Ide azért már nem mindenki mászott fel, inkább az árnyas réten megpihentek, reggeliztek. A kilátás egyszerűen pazar nyugatra-északnyugatra, így Tatabányára, Vértesszőlősre, Tatára.

Továbbindulva a P háromszög jelzésen, egy meglehetősen goromba lejtő következett, amin csak lassan jutottunk át. A lejtmenet után ismét emelkedni kezdett az út, de ez már enyhe volt. A Nagy-rét sarkánál sokan egy rövidebb – kb. 7 km-es – utat választottak. A többieknek egy kis lejtőt leszámítva tovább emelkedett az út. Előbb érintettük a sziklás, mély völgyekkel tagolt Vaskaput, majd a lezárt Vértes László-barlang, és az Arany-lyuk-barlang mellett haladtunk el. Sávot váltottunk, és a Kovács-hegyen S jelzésen mentünk tovább. A tetőn megálltunk ebédelni.

Ebéd után – az Öreg-Hajagost leszámítva – már szinte az út végéig lejtett az út. Érintettük a Nagy-rét déli sarkát, amerre a 7 km-es távot választók is mentek. Visszaérve a Turul-emlékműhöz, ki-ki elcsábult egy fagylaltra, sörre, üdítőre. A hosszabb távot választók 13,3 km-t tettek meg, 481 m szintkülönbséggel – ebbe benne van a 30 m-es Ranzinger-kilátó magassága is.