Négynapos túránkon az Örség kevéssé látogatott – ezzel párhuzamosan kevésbé látványos – részét jártuk be Nádasdtól Kercaszomorig. Hatan voltunk, a megtett 50 km-es távon 660/517 m szintkülönbséggel.

10.14. hétfő

A túra indulópontjára, Nádasdra kocsival és vonattal utaztunk. Az utazás – hála a MÁV-nak – kalandossá vált. A Pest felé igyekvő személyvonat 20 percet késett a Keletig, így már nem érhettük el Kelenföldről induló IC-t. Nejemet még el tudták vinni kocsival, én pedig – jobb híján – Pankaszra utaztam. Onnan egy 6,7 km-es utat tettem meg szálláshelyünkig. A többiek Nádasdról indultak a Szent Márton úton Vaspörig. Babi leírása szerint: „katonás erdősorok, nyílegyenes utak, rengeteg méterbe rakott, kitermelt fa volt az utunk során.” Távjuk 8,8 km volt 85/89 m szintkülönbséggel. Egy már ismert panzióban szálltunk meg. Félpanziónk lévén ott vacsoráztunk.

10.15 kedd

Vonattal, busszal Vaspörbe utaztunk, és onnan folytattuk előző napi túránkat. Erdőfoltok és szántóföldek közt haladtunk el a Vörös-tető mellett, majd leérve róla máris Pusztacsatáron voltunk. A török időkben elpusztult templom felújítva ma zarándokhely. Továbbhaladva (emelkedve) a hegytetőn pár gondozott szőlőskert volt, Velencére beérve véget ért az összefüggő erdő. A Vashegy oldalában egy őszi kikericses réten megebédeltünk. Zalaháshágy után már egyre többször vezetett utunk szántóföldek között. Zalapatakán fejeztük be a túrát (16 km, 266/209 m szint), és utaztunk szálláshelyünkre,

10.16. szerda

Szállásunkról indulva Pankasz után szép, nem sűrű erdőben kapaszkodtunk felfelé. Itt, és szinte az egész napi túránk alatt elképesztő mennyiségű és sokfajta gombát láttunk. A Szattai-patak mellett haladtunk egy ideig, majd egy mellékágán át is kellett kelnünk. Szatta előtt egy 400 éves hársfát csodálhattunk meg. Ramocsán 1 óra után megebédeltünk – mint később kiderült, nem kellett volna, mert 4 órára már elkészült a vacsoránk is új szállásunkon, a Kápolna-vendégházban. Korai vacsora után még volt időnk beszélgetni.

10.17. csütörtök

Kerkáskápolnáról sajnos már szitáló esőben indultunk, az esőhelyzet csak romlott napközben. Magyarföldig aszfaltozott úton kellett mennünk, aztán betértünk az erdőbe. Berki-hegyen is volt pár régi présház, és egy teljesen új, gazdagon felszerelt pihenőház is. Elhagytuk az eddigi S jelzést, egy ideig zöldön haladtunk, aztán erről is letérve jelzetlen úton – a Kerca patak hídján át – értünk Kercaszomor autóbusz váróteremhez. Itt fejeződött be a túránk (táv: 9,7 km, szint

165/147 m). Laci elvitt bennünket Őriszentpéter vasútállomásra, ahonnan vonatunk indult. Hazafelé már jobban jártunk a MÁV-val, mert az IC „csak” 35 percet késett. Laci visszament a többiekért, aztán ők is hazatértek gond nélkül.



 

Szeptember 27 én  4 napos őszi túrára indultunk a Bakony egy kevésbé felkapott, dombokká szelídülő, igen szép részére. Borongós reggelen, a rossz időt magunk után hagyva, 25-en, 6 kocsival, az M7 es Tárnoki pihenőjénél vártuk egymást, és indultunk a Nyugat Bakonyban lévő Gannára. Megérkezésünkkor a szálláshelyünkön  a Bokréta  Vendégházban  hagytuk csomagjainkat, Döbröntére  mentünk és megkezdtük első napi túránkat.

Szeptember 27.

A magasban lévő Szarvaskő vár romjainál eltekintve elénk tárult a Bittva patak partján fekvő két csodás település Döbrönte és Ganna. A rövidebb túra résztvevői a Mánc-hegy után, az Ödön-forrástól egy rövidebb útvonalon visszatértünk a Döbröntén álló kocsikhoz, ahol a parkolóban bevártuk a hosszabb úton résztvevő túratársainkat. A túratáv 8,3 km volt, 161  m  szintkülönbséggel.

A hosszabb táv résztvevői (12 fő) az Ödön-forrás után nyugatnak, majd dél felé fordultak Magyarpolány irányába.  Utunk legmagasabb pontja után a Z+ jelzésen haladva (a Nyúl-hegyen át) jutottunk Döbrente közelébe, és a már ismert Z jelzésen értünk a kocsikhoz. Ez a táv 12, 9 km hosszú volt 239 m szintkülönbséggel. A szálláshelyünkön, ami egy minden igényt kielégítő apartmanház volt, ki-ki elfoglalta a szobáját. Bár a szálláshelyünk  nem volt étkeztetésre berendezkedve, de vendéglátónk vállalta, hogy félpanziós ellátást biztosít számunkra, így elfogyaszthattuk jólesően a vacsorát, ami gulyásleves és pogácsa volt. Vacsora utáni beszélgetés, társasozás után pihenés következett.

Szeptember 28.

Borús, esős időre ébredtünk, ezért az aznapi túrát megcseréltük a következő napi programmal. Reggeli után így a 13 km re levő Pápára indultunk, ahol betekintést nyerhettünk a pápai Esterházy-kastély egykori lakóinak életébe. Majd a hazánkban egyedülálló Kékfestő múzeumot néztük meg, közben végigsétáltunk Pápa belvárosán. Délután a Gannán levő templom és mauzóleum látogatói voltunk. Igen kielégítő előadást, idegenvezetést hallhattunk az Esterházyak temetkezési helyéről, amit a helyi polgármester osztott meg velünk. Többek között a néhány éve elhunyt írónk, Esterházy Péter hamvai is itt nyugszanak ebben a neo-klasszicista stílusban épült templom mauzóleumában. A templom és a mauzóleum tárlatvezetési díját (25 eFt) az ITK állta. Hazatérve a vacsora következett, ami slambuc volt káposztasalátával. A vacsorát beszélgetés, borozgatás, társasozás követett kifáradásig.

Szeptember 29.

Vasárnap reggeli után  Farkasgyepűre indultunk. Az őszi időjárás előcsalogatta a különböző ehető, és látványban mutatós gombákat. A rövidített túrán résztvevők az odafelé vezető útját a Köves-patak kanyargó medre többször keresztezte, melyen át kellett kelnünk. A Csurgó-kútnál gyönyörködhettünk az apró, de hangulatos vízesésben, ahol különböző fajtájú páfrányok tették még szebbé a környéket. E látványok után Farkasgyepűre tértünk vissza. A mi megtett utunk 9.4 km volt, 146 m szintkülönbséggel.

A hosszabb távon haladók (10 fő) először a Csurgó-forrást és annak vízesését keresték fel, majd rövid pihenő után a Köves-patak átkelései jelentettek izgalmat. Később a Polányi-Mánc-hegy oldalában kapaszkodtunk fel, és értünk fel a már ismert Ödön-forrás melletti pihenőhöz. Ebédidő után változatos terepen előbb ismét a Köves patakon, később a Bittva-patakon kellett jó párszor átkelnünk. Az utolsó átkelés volt a legnehezebb, el is töltöttünk vele annyi időt, hogy ne érjük el a tervezett buszt Farkasgyepű irányába. Sebaj, a napsütésben jól elvoltunk Bakonyjákó szép közterén. Utunk16,2 km volt, 259/358 m szinttel.

Vacsoránk székelykáposzta volt, amit jóízűen elfogyasztottunk. Vacsora után mindenki megtalálta a számára megfelelő beszélgetést, játékot. Akit  vonzott a csocsó, abban is kipróbálhatta magát. Előkerült H. Jani gitárja is, jó hangulatban telt az este.

Szeptember 30.

Utolsó napon összecsomagoltunk, majd a reggeli után elhagytuk szállásunkat. A kapun kikísérve vendéglátónk felszeletelt almával vett tőlünk búcsút. Németbányára utaztunk, a parkolóban különváltunk, elköszöntek egymástól a hosszú és rövid túrások. A rövidített útvonalon utunk a Hajszabarnai Pénz-lik mellett haladt, ami egy lezárt barlang, számos védett denevér faj szálláshelye. A piros kereszt jelzésen visszatértünk Németbányára.  A túratáv 8,5 km, 170 m szintkülönbség. A rövid túrán résztvevők ezzel befejezték a túrát, és hazafelé indultak.

A hosszabb távra már csak hatan maradtunk. Németbányát egy jó kis emelkedővel déli irányban hagytuk el. Az emelkedő túlsó oldalán napsütésben csillogott a Pisztángos tó. Félig megkerültük a tavat, aztán emelkedők, lejtők következtek, majd részben a Savanyú-árokban haladva értünk a Szénpajta-pihenőhelyhez. Innen előbb Csehbánya felé gyalogoltunk, majd a K+ jelzésen az OKT-t értük el. Itt a volt Pénzesgyőr – Királykapu – Franciavágás kisvasút útvonalán haladtunk majd 3 km-t, és értünk megint Szénpajta-pihenőhöz. Ezután már javarészt ereszkedve értünk vissza a kocsikhoz. Távunk adatai: 13,5 km, 267 m szint.

Élményekben gazdag napokban volt részünk, és az idő is kedvezett nekünk. A beszámolót – a hosszabb túrák kivételével – U. Zsuzsa írta, a maradékot és a képeket N. Béla írta, ill. készítette.

2024.09.07-én busszal indultunk a Vértesbe. Talán az ősznek nem nevezhető szokatlan meleg miatt, a vártnál kevesebb fő jelentkezett a túrára. Tatabánya határából, a XI/A akna parkolóból indultunk a Medvehagyma-tanösvényen keresztül. Elképzeltük a tavasszal zöldellő medvehagyma erdő látványát, illatát. Sajnos ilyenkor nyoma sincs az egésznek. A tanösvényen, majd ezt követően a Körtvélyesi-kilátóig együtt haladt az útvonalunk a hosszabb szakaszon résztvevőkkel. A kilátóból – bár kissé párás volt a levegő - remek panoráma nyílt Tatabányára és a környék településeire, a szomszédos hegyekre. Mi, a könnyített útvonal résztvevői visszafelé indulva, az eredeti tervhez képest egy kitérőt tettünk a Mária-szakadékba, ami a Vértes egy igen látványos szurdoka. A szépsége mellett igen veszélyes is. Egy szakadékkal tarkított részében, egyik túratársunk kulacsa a szakadék mélyén landolt. Szerencsére egy vállalkozó bátor társuknak sikerült felhozni. Köszönet érte. Utunk a Körtvélyesi erdei temető mellett haladt, ahol az 1800-as évektől kezdve az itt lakók és a II. Világháborúban elesettek sírja található. Kis pihenő után visszaindultunk kiinduló pontunkra, a buszhoz. Látványos, túrában volt részünk.

A hosszabb túrán résztvevők útvonala – a Mária-szakadék kivételével – a Mészáros-hegy alatti nagy rétig ugyanaz volt, mint a rövidebb távot választó túratársainké. Mi az OKT-n haladtunk tovább. Utunk legmagasabb pontját a Körtvélyesi-hegy oldalában értük el. A kék jelzést Vitányvár közelében hagytuk el, és kapaszkodtunk fel a várhoz. Minthogy az út előtt megtudtuk, hogy a várbelsőben egy kipusztult fába beköltöztek a lódarazsak, sokan nem kockáztatták meg a vár közelebbi megismerését. Páran azért bejártuk a XIII. század második felében épült várat. 4-5 darazsat láttunk, de barátságosak voltak, nem csíptek meg. A várat nyugati oldalán kerültük meg, a külső várfal tövében, de ez meglehetősen nehéz volt. Nemcsak meredeksége, hanem a forró nyárban kiszáradt növényzet miatt is. Az utolsó – már kevésbé meredek – rész helyett többen inkább visszamentek az OKT-re, majd a Z sávon haladva a pihenőhelynél találkoztunk. Egy jelzetlen, de a térképeken földútként feltüntetett úton akartuk folytatni túránkat, de az járhatatlannak bizonyult. Így a zöldön folytattuk utunkat, majd arról letérve a Vadorzó-völgyön át, és még egy kisebb emelkedőt legyűrve jutottunk vissza a buszunkhoz. Szerencsénkre egész nap kellemes túraidőnk volt.

A rövid túra beszámolóját U. Zsuzsa írta és U.ZS. monogrammal ellátott képeket is ő készítette. A többi az én „művem”.

 

Megyénk megismerése céljából olyan – turisták számára kevéssé felkapott – helyeket is felkeresünk, mint amin múlt szombaton voltunk. Két túraútvonal között lehetett választani, az egyik Galgamácsáról, a másik Galgagyörkről indult, a célállomás mindkét esetben Váckisújfalu-vasútállomás volt. Igazi túraidőben 34-en vettünk rajta részt. Már útközben is beszélgettünk róla, hogy vannak olyan területek, amelyet egyetlen földrajzi tájegységbe se lehet besorolni. Ezt a területet egyes források a Gödöllői-dombság észak-keleti részébe, mások a Cserháthoz sorolják Lényeg az, hogy kényelmesen bejárható lankás dombvidéken jártunk, hol erdőben, hol virágos kaszálókon, meg helyenként szántóföldek szélén. A rövidebb túra Galgamácsa vasútállomás – Öreg-hegy – Váckisújfalu vasútállomás útvonalon haladt, távja 9,5 km, 194/185 m szintkülönbséggel. A hosszabb túra útvonala Galgagyörk vasútállomás – Malató-hegy – Horgásztó - Váckisújfalu vasútállomás volt. Táv: 12 km, 220/216 m szinttel.

A képeket U. Zsuzsa (U:ZS:) és N. Béla készítette.