Április 24-én kora reggel a Bükkbe és az Upponyi-hegységbe indultunk 6 személyautóval, 25 fővel a 4 napos túránkra. A túrákon kb. fele-fele arányban vettünk részt a rövidebb és hosszabb távokon.

Első találkozó a Mátravidéki-erőmű elágazásánál levő benzinkútnál volt. Rövid pihenő és a Marcsi féle tepertős pogácsa elfogyasztása után indulás az első túra színhelyére. A mi autónk kicsit túlszaladt a találkozóhelytől, de útközben bevártuk a többieket, és jutott még nekünk is a finom pogácsából. Upponynál hagytuk a kocsikat, innen indult mindkét túra.  A Csernely- patak partján haladtunk, sokszor kereszteztük a patak medrét. A víz sekély volt, köves mederrel, nem volt nehéz az átkelés. Egy idő után ketté vált a rövid és hosszú túra útvonala. A rövid túra 8 km volt, 190 m szintkülönbséggel. A hosszabb túra az elválás után továbbra is a patakparton folytatódott, sok izgalmas gázlóval. Egy üde zöld rétnél tértünk el attól, majd a jelzetlen út kapaszkodni kezdett a Kőrózsa-tető oldalában. Aztán ismét visszatértünk a patakmederhez, majd a kocsikhoz. Ez a táv 13,2 km volt 231 m szinttel. Miután mindenki megérkezett, a szálláshelyünkre utaztunk Bánhorvátiba, a Bánvölgye-vendégházba. Két és fél éve már jártunk itt, szívesen jöttünk újból a családias szálláshelyre. Hamarosan elkészült a finom vacsora, a kemencében sült Bánvölgye kemencés bőségtál. A vacsora után beszélgetésre, társasozásra, borozgatásra gyűltünk össze a társalgóban, aki még bírta energiával. 

Április 25. szombat.

A szintén bőséges reggeli után a rövid túra lazának bizonyult, a Köves-orom után hazafelé vezetett utunk. Az út mellett a Platthy család elhagyatott kriptáját láthattuk. Majd megálltunk néhány fotó elejéig a Platthy-kastély parkjában. A kastély barokk stílusban, 1752-ben épült.

Mára felújították, magántulajdonban van, sajnos nem látogatható, de a parkja gyönyörű. Mivel a túra (6 km 180 m szintkülönbséggel) hamar véget ért, egy kis pihenő a szálláson, majd néhányan útnak indultunk még plusz túraként a faluba vezető úton. Bánhorváti nagyon igényes játszótérig jutottunk, ahol kulturált WC, pelenkázó hely is volt. Követhető példa lenne. A hosszabb túra 13,8 km hosszú volt, és 342 m szintkülönbség tartozott hozzá. A Köves-orom után Király-kút – Parlag-bérc – Csatorna-hegy érintésével értünk a Hét-tóhoz, aminek csak a neve tó, valójában nem volt benne víz. Itt megebédeltünk, majd leereszkedtünk Nagybarca széléig. Kisbarcán áthaladva értünk vissza szállásunkra. Este vacsora babgulyás, rétes, nagyon finom volt, aminek ma sem lehetett ellenállni. Később a szokásos közösségi élet, és ezennel előkerült H.Jani gitárja, dalolászás kezdődött , a jó hangúak vezetésével.

Április 26. vasárnap

A reggeli elfogyasztása után e napon úgy döntöttünk, hogy együtt megy a két túracsapat, a rövidített táv is csatlakozott a hosszabbhoz. Bár az út hosszabb volt nekünk, de a szintkülönbség lecsökkent kicsit. A Lázbérci-víztározótól indultunk, megkerülve a víztározót. Szép táj, napsütés, horgászok, csönd, amit csak a békák hangos brekegése tört meg. A túratáv 10,5 km volt, 188 szintkülönbséggel. A szállásra érve, hamarosan finom vacsora várt megint, kacsacomb, lilakáposzta, krumplipüré. Vacsora után, társasozás, beszélgetés. 

Április 27. hétfő

Utolsó napon hideg reggelre ébredtünk, a hőmérő mínuszba ment át. Összepakolás, reggeli után Szilvásváradról fizetős erdei úton Olasz-kapura autóztunk, ahonnan mindkét túra indult. A rövid szakasz  Zsidó-rét, Mély-sár-völgy, Huta- bérc után 6,5 km megtételével és 78 m szintkülönbséggel ért vissza a parkolóba. Ott bevárták a hosszabb túra résztvevőit. Mi a hosszabb távosok Zsidó-rét után a felejthetetlen kilátást nyújtó Tar-kőre értünk, majd az Őserdő mellett elhaladva - egy ebédet beiktatva - a Káposztás-kert völgybe jutottunk, ezután pedig egy kitérőt megtéve a Kőrös-barlangba (a Bükk legnagyobb tengerszint feletti magasságon elhelyezkedő barlangja), végül a parkolóba. Még egy utolsó közös programra indultunk, megnéztük a szilvásváradi Millenniumi-kilátót, és legtöbben róla a kilátást. Majd elbúcsúzva, mindenki ment a neki megfelelő, legrövidebb úton hazafelé. Kellemes 4 napot töltöttünk együtt, és az idő is kedvezett nekünk.

A beszámolót U. Zsuzsa és N. Béla (hosszabb túrák) írta, a képeket P. Kati (P.K. megjelöléssel) és N. Béla készítette.

 

Tavaly visszaállítottam a létszámban, kis tájegységekben, hangulatában az ITK-idők előtti túrákra emlékeztető utakat. Most kilencen voltunk a Dél-Zala jellegzetes, szép dombjain.

03.24. kedd

Korán indultunk két kocsival az M0-áson a reggel állandósult dugók miatt. Szokás szerint negyed 8-kor találkoztunk az M7-es tárnoki pihenőhelyén. Fél tízkor már kezdhettük is túránkat Zajkról. Az út elején egy szedrest kellett kerülgetni, de szerencsére ez a négy nap alatt nem fordult többet elő. Több kisebb dombon való fel-le út után a Budapusztai arborétum mellé értünk. 2018-ban már bejártuk az arborétumot az ITK-val, így most nem mentünk be. Láttuk viszont a budafapusztai Vaditatót, amit akkor nem. Ezután következett egy kicsit komolyabb emelkedő az Ezerlovas nevű dombhátra (ezt az emelkedőt egy rövidebb úton ki lehetett hagyni). A dombhát aljában egy másik – zajki – vaditató volt, majd újabb két domb után a Kistolmácsi tó közelében lévő, igen bővizű Kozár-forráshoz értünk. Innen már nem jött mindenki vissza a kocsikhoz, hanem a közelben lévő szálláshelyünkre sétáltak. Vacsorát ezen és a következő napokon Letenyéről hozattuk. A teljes táv 10,6 km hosszú volt, 326/345 m szintkülönbséggel, a két rövidítési lehetőség igénybevételével 6,4 km, 216/256 m szinttel.

03.25. szerda

Az előző naphoz hasonlóan szép tavaszi időnk volt. Kistolmács, Szőlőhegyig kocsival mentünk, innen gyalogoltunk. A vadvirágos Paranya-erdőben lévő emelkedő után felértünk a Kis-hegyi-kilátóhoz, amelynek tetejéről szép körpanoráma várt ránk. Tódorhegyig lejtett az út, majd egy kisebb, utána egy nagyobb emelkedő következett. A gerincen haladva több – kiváló panorámával rendelkező – szőlőskert és pince volt. A Kistolmács-kilátó sajnos zárva volt balesetveszély miatt, pedig nem is olyan rég – 2009-ben – építették. Továbbhaladva legnagyobb meglepetésünkre egy nagyon kedves házigazda meghívott bennünket egy borkóstolóra. Többféle finom saját borát is megízlelhettük, de a borok bemutatása külön élmény volt számunkra. Még maradt kicsi az emelkedőből is, aztán kis kerülőt téve a DDK-útvonalán tértünk vissza a kocsikhoz. Ezt az utat mind a kilencen végigjártuk 9,2 km megtételével és 309 m szintkülönbséggel. A letenyei városnézést a következő napra terveztem, de akkorára már esőt mondtak, így most néztük meg a Makovecz-féle Könyvtárat, a Szapáry-Andrássy-kastélyt, egy hatalmas platánfát, melyet 2010-ben az Év Fájának választottak meg. Ezenkívül ki-ki megejtette bevásárlásait is.

03.26. csütörtök

Sajnos az eső bejött, 4 fokos maximum hőmérséklettel, erős széllel. Nyolcan azért nekivágtunk az útnak. Megint Zajkról indultunk, csak most déli irányba. A házak előtt már több helyen álltak a húsvéti dekorációk. A falut elhagyva a Csatári-erdőben kapaszkodtunk felfelé, az út egy részén egy szép mélyvölgyben. Öreghegyig (ahol a régi présházak mellett vadonatújak is voltak, valamint művelt szőlők) emelkedett az út, aztán leereszkedtünk egy kis völgybe. Itt áll a Boldog Buzád kilátó, amely ugyan már több mint tíz éve elkészült, de jogi tortúrák miatt a mai napig nem nyílt meg. Közben a műszaki állapota erősen romlik. A kilátó alatt van a boronapince és a prés, a fölötte lévő esőbeállóval együtt (2002-ben készült el). A pincét és a prést a Béci-hegyen bontották el és hozták a mostani helyére, és állították fel beton alapra. A Körtvélyes-erdőn és a Lucoson át értünk vissza kiindulási pontunkra, szerencsénkre az út vége felé elállt az eső. Táv: 7,7 km, 284 m szint. 

03.27 péntek

Az utolsó napon két program között is lehetett választani. Az egyik a zalakarosi fürdő (hárman választották), a másik egy túra. Az utóbbit választók Zalakaros szélén, az Erdész-kilátónál tették le a kocsikat. Az eső inkább csak csöpörgött, helyette viharos szél fújt. A kilátóba az út elején csak én másztam fel, abból a megfontolásból, hogy hátha az út végéig az összedől. Az igen erős ácsolatú kilátó érezhetően meg-meg lendült. Zalamerenyéig a Z jelzésen haladtunk le-föl libikókázva a kisebb dombokon. Zalamerenyén megnéztük azt a szép házat, melyet már évek óta kinéztem magunknak egy négynapos túrára. Csak egy baja van: összesen 17-en férnénk el benne. A K+ jelzésen felkapaszkodva – az út egy részén egy látványos mélyúton – értük el DDK-útvonalát, és - ezen haladva - a kocsikat. Többen ekkor másztak fel a kilátóra. A hazautat egy kis dugóval az M0-on megúsztuk.

 

Márciusi túránkon, ragyogó tavaszias időben a Börzsönybe vitt utunk. Szokás szerint két túratáv között lehetett választani. Néhányan tömegközlekedéssel, a többség személykocsival jutott el Marianosztrára. 26-an voltunk. Mindkét túra a kegytemplom szomszédságából indult, a fegyház és börtön közelében  levő parkolóban hagytuk a kocsikat.

A rövid túrán 9 en vettünk részt. A  településről kiérve, az utolsó házaknál egy énekesmadár  kápráztatott el énekével, jó utat kívánva nekünk. Sajnos nem sikerült kideríteni a fajtáját. Kis emelkedőn a zöld jelzésen, erdős részen haladtunk, majd folyamatos emelkedővel jutottunk fel a Kopasz-hegy gerincére (ide hatan), ami 538 m magasan állt, egy fémből készült kereszttel a legtetején. Nem bántuk meg, hogy a meredek emelkedővel megbirkóztunk, mert csodás körpanoráma fogadott bennünket. Előttünk Márianosztra, balra Kóspallag település és körbe- körbe hegyekkel. Távolabb feltűnt a Duna egy-egy szakasza is, és homályosan az esztergomi bazilika kupoláját is látni lehetett. Visszafelé az Olasz-kert  nevű völgyes területen haladtunk lefelé. Lassan közeledtünk a településhez. Kicsit tovább mentünk mint kellett volna, és elértünk a fogház hátsó udvarához, ahol nem volt tovább, csak visszafelé. Ha már ott jártunk, betértünk az út mellett lévő rabtemetőbe. Az 1800-as évek közepétől létesítettek és 1967-ig temették oda elhunyt őrzötteket és őrzőket,ott dolgozó apácákat, orvosokat. A közelben levő padon pihentünk kicsit, ettünk, majd a bekerített objektumot, és a falut megkerülve vissza jutottunk Márianosztára a parkolóba. Kellemes napot töltöttünk el. A megtett táv 8 km volt, 320 m szintkülönbséggel.

A hosszabb túra a parkolóból ellenkező irányban indult, mint a rövidebbik. Elhaladtunk a kegytemplom mellett, kereszteztük az erdei kisvasutat, aztán enyhén emelkedő úton elértük a Misa-réti-árkot. Ezen a látványos helyen – többször keresztezve a patakot – több mint 2 km-t mentünk, közben balra láttuk a Koldus-kutat. Ezután már meredekebbé vált az út a Koppány-nyeregig, majd a Nagy-Koppányig (549 m). Csodálatos kilátás nyílt róla a Börzsöny nyugati és déli részére, a Helembai-hegységre. Bár a dél felé elég párás volt a levegő, azért kivehető volt a Duna- és az Ipoly völgye. Miután kigyönyörködtük magunkat, folytattuk utunkat a Mézesfáig, mely egy nagy, öreg tölgyfa, odvában régebben vadméhek tanyáztak. Többen fényképeszkedtek itt, a fa odújában simán elfér egy ember. Mellette egy kereszt is áll. A Nagy-Gyertyános oldalában haladva a Nagyirtáspuszta, Bezina-völgyi erdei vasúti állomásához értünk, ahol pihenőt tartottunk. Utunk további része már döntően lejtett, kivéve a Bezina-völgy utáni Mákos-dombot. Márianosztra szélén mi is láttuk a Rabtemető felé vezető utat, de nem tértünk rá. A túra végén találkoztunk a rövidtúrásokkal, majd hazafelé indultunk. A hosszabb túra adatai: 14 km, 462 m.

A rövidebb túra beszámolóját U. Zsuzsa, írta, képeit, H. Jani (HJ) készítette a többit jómagam.





 

01.03-án ez év első túráján a Gödöllői dombságban jártunk. Isaszegen, a vasútállomáson volt a találkozó, innen indult a túra. 39 en gyűltünk össze.Isaszeg házait elhagyva a Tőzeg- tavak mellett haladtunk, aminek nagy részét jég borította. Az üdülőterület néhány utcáján sétálva elértünk egy szép porta elé. Kovács Marika túratársunk felajánlotta nyaralója udvarát, ahol terített asztalt csináltunk. Előkerültek a hátizsákokból az  otthonról hozott finom sütik, italok. Így köszöntöttük egymást, és az új évet. Miután megpihentünk, elfogyasztottuk a finomságokat, folytattuk a túránkat. Egy darabig együtt, majd különvált a rövid és hosszabb túrások csapata. A rövid túrások néhány km, és egy kis emelkedő (6 km, 54 m szintkülönbség) után visszajutottunk a tavakhoz, ahonnan hamarosan a vasútállomásra értek. Kezdetnek jó túra volt, jó idővel, jó társasággal, jókedvvel és bőséggel.

Az a 14 fő, aki a hosszabb túrát választotta, gyenge emelkedővel feljutott a Kereszt-hegy oldalába. Itt irányt válta elkezdtünk visszafelé menni, mégpedig háromféle úton. Páran a Pest Megyei Piros jelzésre felérve a (néhai) P+ jelzésen az Állami telepek vasútállomás felé indultak. Négyen az Ürgemajoron át értek fel a PMP-re, és onnan az isaszegi vasútállomásra. Csak hatan maradtunk, akik az eredeti úton, Ilkamajoron át értek a vasútállomásra (12,8 km, 251 m szint).

A beszámolót U. Zsuzsa és N. Béla írta, a képeket az utóbbi készítette.