09.05-én, szombaton a Börzsöny egy méltán felkapott településéről indult túránk - az előző napok kánikulája után üdítően hűs időben - a szokásos két távval. 25-en voltunk. A túra indulási pontja megközelíthető volt személygépkocsival (a többség evvel utazott) és tömegközlekedéssel is. Azok közül, akik az utóbbival jöttek, ketten elvétették az aszódi átszállást, és később csatlakoztak hozzánk. 8:45-kor Nagybörzsönyben, a Hunyadi tér parkolójában találkoztunk. Kényelmes, alig emelkedő úton a Völgy utca után erdőbe értünk, és a Hosszú-völgyi patak kiszáradt medre mellett haladtunk. Két km megtétele után szétvált a társulat. Heten mentek a rövidebb távra. Ők a Borjú-delelő nevezetű erdőrészig komótosan emelkedő úton haladtak a Kereszt-völgyi patak ugyancsak kiszáradt medre mellett. Innen alig lejtős, jól kijárt úton értek a S▲ jelzésig, ahonnan egy erős lejtő következett (300 m-en 100 m szintvesztés) értek vissza addig az elágazásig, ahol a két túratáv szétvált. Ezután visszagyalogoltak Nagybörzsönybe (7,5 km, 193 m szintkülönbséggel), és ott bevárták a többieket.

A hosszabb távot teljesítőknek a szétválás után S▲ jelzésen egy kemény emelkedő következett (2,2 km-en 303 m-es szintemelkedéssel) a Hegyes-hegy-oromig. Közben az út jobb oldalán egy-egy helyen szép kilátás nyílt a közeli hegyekre. A hegytetőn pihenőt tartottunk, aztán továbbra is a S▲ jelzésen, de már kevésbé meredek lejtős úton Diós-kútig mentünk. Itt jelzést váltottunk, majd a Kereszt-völgyi-patakot elérve ismét. Széles, kényelmes úton értünk vissza a Hosszú-völgyi patakhoz, és amellett vissza a faluba. Laci tanácsára kissé módosítottuk a visszatérő utat, így láthattuk az egyetlen patakot (Börzsöny-patak) utunk során, amelyben víz is volt. Visszaérve a kocsikhoz (10,8 km-t 418 m szinttel megtéve), kicsit beszélgettünk, majd akik kocsival voltak elindultak hazafelé. Akik tömegközlekedéssel utaztak, azoknak még kicsit kellett várakozniuk a buszra. Endre kocsijában utazók még megálltak a falu szélén található Szent István templomot megnézni, amely a XIII. században épült.

A képeket T. Erika (T.E.), H. Jani (H.J.) és jómagam készítettük. 



 

Eredeti terv szerint egy héttel előbb lett volna ez a pilisi túra, de a kánikula miatt elnapoltuk a túrát. Úgy tűnik sikeres csere volt, mert 8-án kellemes időben túrázhattunk. Ehhez az is hozzájárult, hogy az útvonal 90 százalékban erdőben haladt. 8:45-kor találkoztunk Budakalász, Lenfonó HÉV állomáson, ahová - egy közelben lakó házaspár kivételével - vonattal, HÉV-vel jutottunk el. Hamar elhagytuk Budakalász házait. Talán túl hamar is, mert szerintem a Sorskerék emlékművet csak én láttam, az faluszélen található Holló-forrást pedig hárman. P. Józsi vette észre, de nem is a forrást, hanem egy hatalmas kidőlt fát, ami rázuhant valami építményre. Volt mellette egy betonvályú is. Csak otthon derült ki, hogy ez az a hely, amit a térkép avval a megjegyzéssel tüntet fel, nem iható a vize. Az út enyhén, de folyamatosan emelkedett (egy-egy Pomázra, Kő-hegyre nyíló kilátóponttal) egészen a Kevély-hegycsoporton lévő, jó állapotú fedett pihenőhelyig. Itt az út jobb szélén egy kilátóhely, bal szélén pedig egy felhagyott kőbánya volt, benne a Kristály-barlang. Pihenő után folytattuk az utunkat A Majdán-nyeregig lejtett az út. Itt kettévált a csapat. Öten, akik a rövidebb túrát választották Csobánka központjába mentek, ahol buszra szállva tudtak hazafelé indulni. Távjuk 8,5 km hosszú volt, 302/232 méteres szintkülönbséggel.

Kilencünkre még két emelkedő várt, a Csúcs-hegy, és az Oszoly-csúcs. Mindkettőről – és azonkívül még egy-két helyről – csodálatos volt a kilátás Csobánkára, és a Visegrádi-hegység közelebbi hegyeire. Az Oszoly-csúcs után ketten közvetlenül Pomázra gyalogoltak be (14,5 km, 354/320 m), mi, a maradék, pedig előbb felkerestük az Oszoly-orr nevezetű - szintén szép kilátást nyújtó - sziklaformációt. Utána leültünk pihenni, de a menetrend megnézésekor világossá vált, hogy ha nem sietünk, 40 percet kell várnunk a következő buszra. Egyöntetű véleményt alakult ki abban, hogy nincs kedvünk várakozni, így aztán nekilódultunk a maradék 1,3 km-nek. Az út első 500 métere jó meredek volt, de utána már csak sima trappolás. A mi útadataink: 10,8 km hossz, 366/404 m szint.



 

Erősen visszafogott létszámmal Mátraháton túráztunk 07.04-én. A hosszabb távot választók tulajdonképpen egy nyolcast tettek meg Mátramindszentről indulva, a rövidebb távosok pedig fél nyolcat. Kellemesen meleg időt fogtunk ki. Nagyon segített közérzetünknek, hogy az út döntő részben (ez mindkét túrára vonatkozik) erdőben haladt. Gödöllői, 7 órai gyülekezés után négy kocsival ¼ 9-re értünk Mátramindszentre, a Tájházhoz. Egy helyről indultunk, de ellenkező irányban. A rövidtúrások 5 fővel északi irányban hagyták el a falut, majd ott irányt váltva előbb a Kikerics-hegyre, majd a „Hangya-hegyre” értek fel. Szuha szélső házainál fordultak a mindszenti útra. 7 km-t megtéve 156 m szintkülönbséggel értek vissza az indulási pontunkhoz.

A mi csapatunk 12 fős volt és a Béke úton hagytuk el Mátramindszentet. A falu szélén egy szépen kialakított pihenőpark volt kis tavacskával. Sajnos alig volt benne víz, mint ahogy az azt táplálni hivatott Mindszent-patakban sem. Szuhánál kezdődött a nyolcas alsó fele. Előbb a Gombás-rétre értünk, ahol most gombák helyett kecskék legelésztek (lehet, hogy ők ették meg a gombákat). Enyhe, de folyamatos emelkedőn – elvileg piros jelzésen – értünk egy kereszteződéshez, ahonnan fel lehetett jutni a Csomoszvárba. A várból – ha volt is valamikor – már semmi se látszik, de a kilátás róla három irányba is nagyon jó. Déli irányba látszott a galyatetői kilátó, és a mögötte lévő adótorony, északra pedig Nemtit, a Mátrahát további hegyei és a Karancs-Medves is. A „várból” lejőve Mátraalmásig (arrafelé már jók voltak a jelzések) még emelkedett az út, aztán már – a Kikerics-hegyet leszámítva – már lazíthattunk lefelé végig jelzetlen úton. A Galya-patak rozoga hídján át kellett kelnünk, meg még utána párszor. A kevés víznek „köszönhetően” ez nem jelentett gondot, csak le kellett ereszkedni a jobbára üres mederbe, aztán a túlfelén kikapaszkodni belőle. Szuha után mi is voltunk a Kikerics-hegyen (a „Hangya-hegyet” nem vettük észre), átmentünk a jónevű Hegyfarkon, láttuk az Öntöttvas-keresztet, majd leereszkedtünk a faluba, és visszaértünk a kocsikhoz. A megtett távunk: 14,4 km, 453 m szint.

A (H.J.) monogrammal ellátott képeket Horváth Jani készítette.

 

Május utolsó napján került megrendezésre a szokásos májusi bográcsolás az isaszegi múzeum udvarán. A túracsapat főszakácsa - Szekeres Péter és Marika - vállalták a finom étek elkészítését. Voltak segítőik is, a Pusztai család és a Kovács család, akik kuktáskodtak. El is kellett a segítség, hogy ennyi embernek időben elkészüljön az ebéd. Nem is akármi készült, szarvas pörköltet főztek, és burgonyát. Finom savanyúság, saláta is járt hozzá. Jó házigazdához híven, odafigyeltek arra, ha valaki nem szeretné a vad ételt, egy kisebb adag sertéspörkölt is készült. Nagyon finom lett az ebéd. Az italválaszték is bőséges volt, néhányan bort, volt, aki sört, üdítőt hozott. Lényeg, hogy senki sem maradt szomjas. Majd jöttek a finom és még finomabb sütik. És az elmaradhatatlan, utánozhatatlan, finom Marcsi féle tepertős pogácsát is kóstolhattuk. Horváth Jani gitárja nem került elő, de diszkós hangulatú zenéjével szórakoztatott bennünket. Hosszasan beszélgettünk, kellemesen telt a délután. Az idő is kedvezett, nem zavarta meg az eső, mint előző években. Köszönjük a szervezők, a segítők munkáját, meg a túratársak részvételét és a finom sütiket.

A beszámolót U. Zsuzsa írta.