December 2-án, szombaton a Mátrába indultunk túrázni. Előtte lévő napokban nagyon sokat esett az eső, ennek tudható be, hogy a pénteken nagy lemondási hullám indult be (10 fő) - vagy nem is jelentkeztek sokan. Szerencsére így is maradtunk 24-en.

 Aki nem volt kishitű, annak abszolút esőmentes, tél-elejei nap dukált, szép mátrai tájjal. Vonattal utaztunk Szurdokpüspökire, háromnegyed kilenckor kezdtük a túrát. Mielőtt az erdőbe értünk volna, elsétáltunk a falu főterének minősülő széles Szabadság úton, ahol már felállították a betlehemi jászolt, utána következett a Szent István-kút. A falu szélén szétvált a két táv útvonala. A rövidebb túrát választók 6 km-es körutat tettek meg 160 m szinttel. A hosszabb távon haladók egy takaros pincesorba értek. Egyik régi présházon a következő ötletes felirat volt: Polgármesteri Hivatal Ivósok Klubja, Pincesor Püspöki. Innen hamarosan beértünk az erdőbe, innen indult a Diós-patak Tanösvény is. Élveztük a mély völgyben rohanó Diós-patak látványát, főleg addig, míg nem szembesültünk avval, hogy azon át is vezet a jelzett út. Rövid keresgélés után egy, a patak fölött kidőlt fa látszott alkalmasnak a gázló szerepére. Egy kis cipőmerülést leszámítva mindenki szerencsésen átért – pár fiú hathatós segítségével – a túlsó partra. Ezután hol közelebb, hol kicsit eltávolodva a patak mellett haladtunk.  Így értünk egy bal oldalról érkező zuhataghoz, a Delelő-kúthoz – és egy újabb átkeléshez. Itt már nem találtunk bedőlt fát, nagyot kellett ugrani a túlsó partig. Az ugrókat itt is segítő kezek várták. Egyik ugrás sikertelensége miatt a lányok a bajbajutottat rögtön ellátták száraz ruhákkal. Nemsokára elhagytuk a patakmedret, és egy fennsíkszerű területre jutottunk. Egy rétről a Kis- és Nagy-Koncsúr hegyre lehetett rálátni. Ismét beértünk az erdőbe, és majdnem Szurdokpüspöki széléig abban haladtunk Útközben láttunk egy kisebb barlangot is. Érdekes látvány volt, amikor a havas tájban még olyan fát is láttunk, aminek még szinte az összes levele fennmaradt. Ez a túra 11,4 km hosszú volt 348 méteres szintkülönbséggel.

 

Ez a mátrai túra nem szerepelt az éves programban. Mégis úgy gondoltam, jó lesz a közelgő mecseki négynapos túra bevezetőjeként. A legtöbben nem így gondolták, ezért csak kilencen voltunk az átlagunknál kicsit nehezebb túrán, ami ezúttal 13,5 km mellett 452/706 m szintkülönbséget jelentett.

Öten vonattal, négyen kocsival közelítették meg Pásztót. A vonatosoknak volt ideje a továbbutazás előtt kicsit körülnézni a városban, így jártunk a katolikus templomnál, az Oskolamester házánál, egy XI. századból való üveghutánál, a romkertnél és a múzeumnál. Buszunk 10 óra után ért Mátrakeresztesre, ahonnan a tényleges túra indult. Egy patakátkelés után máris elkezdett emelkedni az út. A P+ jelzésen értünk el a nem éppen dübörgő, de látványos Alsó-vízeséshez. Ennek a túlsó oldalán van a Vidróczki-barlang. Az előző napi eső miatt átázott, meredek út miatt megközelíteni inkább csak hátulról lehetett. A patakvölgyben értük el a Felső-vízesést, mely felett a formás Lyukas-kő állt. Az eléggé húzós úton értünk fel az Ülésre, ahonnan szép kilátásunk nyílt elsősorban a Csörgő-patak völgyére. Ezután egy nadrágszaggató csalitos rész következett az Erdész-rétnél. A piros jelzés elérésekor tovább emelkedett az út. Nyikom-nyeregnél volt egy erdei pihenő hintával, de mi nem itt álltunk meg, mert várt ránk még egy emelkedő, a Nyikom-bérc 764 m-es csúcsa. Ott egy magánkézben lévő négyemeletes kilátó van, de nem hétlakatra zárva, hanem szabadon látogathatóan. Emeletenként még pihenők is vannak kanapéval, asztallal, padokkal, a mennyezeten pedig freskók. A kilátás igazán pompás a legfelső szintről szinte az egész Mátrára, de jó kivehető volt a Cserhát is, rajta a Tepke, és szandai Vár-hegy. A kilátó tövében lévő padokon ebédeltünk.

Innentől kezdve Pásztóig már csak lefelé mentünk, eljött a Kánaán. Igaz a felső szakasz (Köves-bérc) még erősen meredek, és nevének megfelelően köves volt, vigyázni kellett haladni, nem tudva, mit rejt az avar-alja. Jobbra tőlünk látható volt az a plató, amely a siklóernyősök kedvelt starthelye. Szinte mindenhonnan szép volt a kilátás, például azokra a helyekre a Cserhátban, amit együtt már sikerült bejárnunk (Mátraverebély, Tar, Sámsonháza, Mátraszőlős).

Látványos, szép út volt eső nélküli áprilisi idővel Sajnálhatják azok a kishitűek, akik csak az esőtől félve nem jöttek el erre a túrára.

 

Galyatetőről ezúttal délkeleti irányba indultunk változatos, szép tájakon. Létszámunk már majdnem elérte a járvány előtti időszakot, 33-an voltunk. A megtett út 10.5 km hosszú volt, 293/552 méter szintkülönbséggel.

Tavaly novemberben már tettünk egy túrát Galyatetőről indulva (akkor Nagybátonyig), de akkor borzasztó nagy köd volt viharos széllel, mínuszokkal. A kilátóból semmit se lehetett látni, csak a drótfonatra ráfagyott zúzmarát (az viszont szép volt). Most egy hónappal előrehozva tettünk egy újabb kísérletet a galyatetői kilátóból való gyönyörködésre. Ezúttal sem volt kifogástalan a kilátás az enyhe köd miatt, az erős szél is kellemetlen volt, de azért jó messze elláthattunk. Fél kilencre már a parkoló hűlt helyének közelében (ugyanis valamilyen építkezés miatt oda be se állhattunk) szálltunk ki a buszból. A lépcsőkön felmentünk a Péter hegyese tetején álló kilátóhoz. 200 Ft-os pénzérme bedobásával lehet felmenni rá. A tetejéről a szél majd lefújt, úgyhogy nem sokat időztünk fenn. Betájoltuk az előző hét túrájának helyszínét, a Karancs-Medvest, meg a mostani utat a Csórréti-víztárolóval. A Kékes most nevéhez méltón tényleg kékes színűnek látszott. Visszatérve a Nagyszállóhoz, építési munkagépek között átmentünk a volt parkolón, majd az országos kéken indultunk. Nem sokáig maradtuk rajta, mert áttértünk a S, K+ jelzésre. A Galya-csurgó alattomos vizenyős talaján páran megmerültek és önthették ki a vizet cipőjükből. Aztán a S jeljzést is faképnél hagytuk, maradtunk egyedül a K+-en. 2013-ban, mikor az OKT ezen szakaszán jártunk, még itt vezetett a kék jelzés. Pár megkopott jelzést még láttunk a fákon. Fenyőerdőben, majd bükkösben is járva (időnként azonban rálátva a Kékestetőre is) elértünk a Nyírjesi-erdészházhoz. Régebben itt volt az OKT-pecsételőhely.

Továbbmenve kereszteztük a Nagy-Lipót-folyást egy betonáthidalón. Egy erősebb emelkedő után leereszkedtünk a Csórréti-víztározó közelébe. Talán egy kerítés lehetett valamikor az a pár földön fekvő drót, amin átmenve megláttuk a tavat. Nem sokáig élveztük a látvány, mert egy hölgy (?) minősíthetetlen hangon utasított ki onnan azzal, hogy az vízvédelmi terület. Könyörgöm, honnan lehet ezt tudni, mikor még a térképek is jelölik, hogy ott kilátóhely van asztalokkal, padokkal! Szóval kiüldöztettünk a paradicsomból, aztán egy tóba torkolló kis patak mély völgyébe kellett leereszkednünk, majd ismét kikapaszkodnunk. Ezután szélesebb úton haladtunk továbbra is lejtmenetben, addig, míg el nem értük a Nagy-Hidas-patakot a Hatökör ura különös elnevezésű helynél.

A patakátkelés után erős emelkedő kezdődött, sokan méltánytalannak is tartották, úgy megszokták már, hogy majdnem mindig lefelé haladtunk. A Nagy-Hidas-bérc tetejére felérve ebédidőt vettünk ki. Ebéd után Mátraháza felé indultuk, de nem mentünk be a településre, hanem a 24-es úttal nagyjából párhuzamosan haladtunk. A jó idő ugyanis idecsalogatta Magyarország összes motorosát szerpentinezni, és már szinte elviselhetetlen volt a motorbőgés. Így közelítettük meg a túránk végcélját, a Mátrai szanatóriumot, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk.



 

Köszönhetően-e a ragyogó időnek, a rövid túrának, vagy a beharangozott borkóstolónak, nagyon sokan (51-en) jöttek el velünk a Mátrába. 7 km-t gyalogoltunk, azt is javarészt lefelé.

Nem indultunk korán, de talán ez nem is baj, hiszen az utazás elején még nagy köd volt. Mátrafüred felé félúttól viszont már zavartalanul sütött a nap. Kiszállva a buszból a sárga jelzésen indultunk a Pipis-hegy felé. Élvezet volt az őszi színekben pompázó fák között a nagyon enyhén emelkedő úton menni. 2,5 km megtétele után értünk el a ma már inkább sportcélokra használt füves kifutópályájú repülőtérhez, ami 900 m hosszú, és 10 %-osan emelkedik. A repülőtér végén tettünk egy kis cikk-cakkot, majd megint szép erdőben haladva a feljutottunk a Szent Anna-kápolnához. Mellette van egy hasonnevű tó is, de abban már alig volt víz. A kápolnánál megpihentünk, megnéztük a Remete-barlangot (ami inkább egy légópincéhez hasonlít), gyönyörködtünk a mátrai, Mátra-aljai tájban. Lefelé indulva nem vettem észre a letérőt, így 200 m-el túlszaladtunk rajta. A S körút jelzés szerpentinezve halad Abasár felé. A dombtetőn inkább új telepítésű szőlőket láttunk, lejjebb már kifejlett példányokat. A falu szélén volt egy pihenő, itt megálltunk és bevártunk mindenkit.

Egy program volt még hátra, a borkóstoló.  Nem is csalódtunk benne, kulturált borbemutató terem, kedves házigazdák, jó borok vártak ott ránk. A kóstoló végén már derűsebben láttuk a világot.