Szokásos őszi négynapos túránkat ezúttal a Zempléni-hegységbe szerveztem. Most a kevésbé járt nyugati részén jártunk a Hernád-völgy felől. 24-en vettünk részt rajta, aki mindig a hosszabb távon volt, az – a kisebb sétákat nem számítva - 53,8 km-t gyalogolt 1876 méteres szintkülönbséggel. Természetesen voltak választhatóan rövidebb utak is.

Szeptember 23. (péntek)

7 órai indulással fél tíz után értünk Abaújszántóra, a szálláshelyünkre. Kipakoltunk, majd Fonyra autóztunk. Innen indult a túránk. A forrás körül szépen kialakított térről a katolikus templom felé vettük az irányt. Egy balkanyar után mindjárt emelkedni kezdett az út. Mérsékelt emelkedővel – visszanézve - hamarosan magunk alatt láttuk Fonyt, a Hernád-völgyet, mögötte pedig a Cserehátat. Az eddigi bokros, ligetes terület után tölgyerdőbe jutottunk, itt sziklás úton értünk fel a Rezső bácsi-kúthoz. Még egy darabig emelkedett az út a Kis-szár-kőig, aztán az eddigi zöld jelzés helyett sárgán folytattuk utunkat – immár lefelé. Egy nagy rétre kiérve először láthattuk meg a regéci várat. A S jelzést 3 km-en koptattuk, utána jelzetlen útra tértünk. Ezen értük el az aszfaltozott utat, melyen – jobb híján – egészen Fonyig mentünk. Ezután Vizsolyba autóztunk. Itt megnéztük az Árpád-kori templomot, melynek eredeti festése – hasonlóan sok más templomhoz – úgy maradhatott fenn, hogy a reformátusok kezébe kerülve lemeszelték azt. A templomban őrzik a meglévő 27 magyar nyelvű biblia egyik eredeti példányát, a látogatóközpontban pedig kiállítás is van megszületésének körülményeiről. Voltak akik a Méz-múzeumot is megnézték. Vacsorát, – csakúgy mint a reggelit - szálláshelyünkön sikerült kapnunk – méghozzá finomat.

Szeptember 24. (szombat)

Reggeli után kocsival Hejcére utaztunk. A rövidebb távot választók Fehér-kút felé indultak, majd ugyanazon az úton visszatérve 8,2 km-t tettek meg 273 m szintkülönbséggel. Amit viszont mindenki megnézett, az a 2006-ban bekövetkezett szlovák katonai repülőgép- katasztrófa emlékműve volt a temető közelében. A hosszabb utat megtevők a Gergely-hegyet szinte megkerülve, a Medvemaráson át értek a Fehér-kúti pihenőhelyhez. Annak kényelme helyett inkább az út szélét választottuk, mert ott jó melegen sütött a nap. Ismét választási lehetőség adódott, hogy ki jön fel a Sólyom-kőhöz, majd a Borsó-hegyre, de végül mindenki bevállalta ezt a plusz emelkedőt és kilométereket. A Sólyom-kő érdekes sziklaalakzatokkal és kilátással kínálkozik, a Borsó-hegy pedig megrendítő látvány a repülőgép letarolta hegytetővel és a 42 halott emlékére állított kopjafával. Kényelmes, mindvégig lejtős úton értünk vissza Hejcére, itt megpihentünk, és megnéztük a patakparti látványosságokat. Kocsival visszaérve szállásunkra, még elsétáltunk a közeli öreg pincékhez. Este vacsora előtt Anci születésnapját ünnepeltük.

Szeptember 25. (vasárnap)

Ezen a napon beljebb merészkedtünk a hegység belsejébe, és kocsival Óhutára utaztunk. A temetőnél tettük le a kocsikat. Besétáltunk a falu közepébe. Innen három távon is lehetett menni. A közepes táv együtt indult a hosszabbal, mindjárt egy jó meredek úttal. Ettől kellően megijedtek a közepes túrát választók, így a rövidre tértek át.  A hosszabb táv résztvevői 600 méter megtételével, 121 méter szintemelkedés után felértek az Emőke-forrás közelébe. Volt is egy találó feliratú pad ott, ezzel a szöveggel: „Kínok vége” pihenő. A forrás jóízű volt, mellette egy kis tó még szebbé tette a környezetét. Kis pihenő után továbbindultunk a Szelekfej-szakadék felé. A szakadékban (melyben egy szép nevű Bíborka-forrás vize csordogált) felkapaszkodni nagy élmény volt. Utána a K tanösvény jelzésen nagyon szép – tisztásokkal megszakított – erdő következett Szelekfej és Rókás-tető között. Elértük a P+ jelzést, innen már végig ezen mentünk. Nagy-kő-rét után az eddigi jó jelzések - a kijárt utakkal együtt – eltűntek, csak hosszas keresgélés után tudtunk tovább haladni. A Mély-patakon való átkelés után hamarosan kereszteztük az aszfaltozott utat, majd ismét emelkedni kezdett az út a Pálos-kolostorromig. Az kolostorból alig maradt valami, mellette viszont forrás, pihenőhely, egy Könnycsepp nevezetű tó is található. Itt ebédeltünk, aztán tovább emelkedő úton előbb egy kilátóhelyet (láttuk innen a kolostorrom környékét, távolban pedig a regéci várat), majd a Kis- Királyos sziklatetőt. Innen is szép kilátás nyílt a szemközti hegyekre, és az alattunk lévő Óhutára. Leereszkedve a Kiráy-kúti-patak után visszaértünk a kocsikhoz. Változatosság kedvéért hazafelé Tolcsván és az Aranyos-völgyön át mentünk. Este még egy program várt ránk: egy vacsorával egybekötött borkóstoló.

Szeptember 26. (hétfő)

Összepakoltunk, megreggelizünk. Sajnos esett az eső, emiatt sokan elbizonytalanodtak a túrázást illetően. Volt, akinek nem is volt választási lehetősége, mert olyan kocsi utasa volt, melynek vezetője, vagy tagjai reggeli után hazaindultak. Végül kilencen indultunk az eredeti hosszabb túrán, a rövidített nem indult, két kocsi utasai pedig szerencsi várlátogatás után indultak haza. Mi enyhe esőben indultunk. Régi pincéket, köz- és zsidótemetőt elhagyva a felújítás alatt lévő Patay-kastélyhoz értünk. Ezután erdei emelkedő útra tértünk rá, mely az előző és az akkori esőtől erősen csúszott. Felérve a tetőre szerencsére változott a talaj, sárgás színű agyag, vagy lemorzsolódott lösz tejesen kemény volt az esőben is. Később elállt az eső, egészen világos lett, de azért még voltak tartalékai a felhőknek, kaptunk is belőle később. Tömegével láttunk gombákat, el is határoztuk, hogy út végén szedünk belőle – természetesen ott már nem volt, egyedül Inci talált két kisebb őzlábgombát. Egy tisztásról – ha párásan is, de láttuk a Hernád-völgyet és a Boldogkő-várát. Szép pontja volt az útnak a Galambász-forrás és környéke, az ott lévő kis tavat három forrás is táplálta. Nem tudom, hogy a köd szállt-e le, vagy csak esőpára volt, de sejtelmes homályban gyalogoltunk pár kilométert. Elhagytuk az eddigi Z jelzést, de továbbra is jól járható úton mentünk tovább. Utunk legnehezebb szakasza akkor jött el, mikor már Abaújszántó közelében lekerített faültetvények és legelők között voltunk kénytelenek gyalogolni. Itt, ha nem volt elég széles a kerítés melletti fű, vagy nagyon lejtős volt, csak a két keréknyomon tudtunk menni, az pedig nagyon csúszott, a sár pedig rátapadt cipőnkre. A település szélén aszfalt utat elérve hosszas cipőtisztogatási akcióba fogtunk. Szállásunkra érve kocsiba ültünk és hazautaztunk.



 

Háromnapos kéktúránkat azért szerveztem, hogy akinek valamilyen okból hiányzott  a Zemplén-hegység egyes szakaszainak teljesítése, most pótolhassa ezt a hiányt.

Szerdán reggel Boldogkőváraljáról először Arkára mentünk. Itt megnéztük a szépen felújított tehetős ember házát, nosztalgiából kerestük a karácsonykor felállítandó embernagyságú bábokat, de evvel most nem volt szerencsénk. Boldogkőváraljára visszatérve felmentünk Boldogkő várába. Végigjártuk az összes járható helyet, megcsodáltuk a szép kilátást a falura, Zemplénre és Cserehátra. Nagyon látványos volt az ólomkatona kiállítás is. Ezután Mogyoroskára mentünk kocsival. Gyalogtúránk során a kéken és a piros rom jelzésen bevettük Regéc várát. Két év előtti látogatásunk óta sokat haladtak a helyreállítással, elkészült az északi kerekded bástya is. Várlátogatásunk végén eleredt az eső, e nedvességben gyalogolva előbb Regécre, majd ezt követően egy jelzetlen úton vissza Mogyoróskára mentünk. 9 km volt ez az út. Már csak szállásunk elfoglalása és a vacsora volt hátra Középhután.

    Fél-éjjel még esett az eső, de reggelre ragyogó napsütésre ébredtünk. Reggeli után kocsival Újhutára hajtottunk, és onnan kezdtük meg gyalogtúránkat. A K négyzet jelzés a szépséges Szpalanyica-völgyben vezet. Elértük az OKT-t, ezen a Mlaka-réten át Istvánkúti-vadászházhoz értünk. Most jobban volt időnk mint múltkor, így bejártuk a természetvédelem álló Nyírjest, felkerestük a forrást is. Továbbindulva jó 6,5 km megtételével a Gerendás-réten lévő esőbeállóban megebédeltünk. Ezután következett az Eszkála-erdészház. A Z jelzésen jutottunk vissza Újhutára (napi táv 16 km), majd kocsival Középhutára, a Banya-tanya nevű szállásunkra. Ismét nagyon finom vacsorát kaptunk, amely után még egy jót sétáltunk az aranyos kis faluban.

    Kocsival Makkoshotykára mentünk, innen gyalog a Metzner-kastély és sírkápolna mellett elhaladva értünk be az erdőbe. Cirkáló-tanyáig együtt mentünk, ott én visszafordultam a kocsihoz. A lányok továbbmentek az OKT-n, én kocsival arra a pontra mentem, ahol a kék kiér a Károlyfalva-Rudabányácska közti aszfaltozott útra. Nagyon nehezen találtam meg a kék Makkoshotyka felé vezető útját. Végül egy útszéli sorompótól vagy 100 méterre megláttam a jelet egy fán. Elindultam a lányokkal szembe. Épp a Csonka-kúthoz értem, mikor teljesen váratlan irányból ők is feltűntek. Kiderült, hogy eltévedtek. Szerencsés véletlen volt, hogy épp akkor értem oda. Megebédeltünk, aztán folytattunk utunkat a kéken. 11.5 km volt a lányok távja. Hazafelé csak egyszer álltunk meg egy cukrászdánál Szerencsen.

    

    

 

A kéktúra zempléni szakaszát két részre bontottuk. Az első részt három nap alatt múlt hétvégén tettük meg tizenegyen, 68,5 km-t gyalogolva. A leküzdött színt se volt semmi: 1760 méter felfelé, 1834 m lefelé.

    Szeptember 14. (péntek). A Sátoraljaújhelyre igyekvő sebesvonatra szálltunk a Keletiben, Gödöllőn és Aszódon. Felsőzsolcán szállunk át a Hidasnémetire közlekedő személyvonatra, mellyel Forró-Encs állomásig utaztunk. Az átszállás szinte kabaréba illő jelenet volt, mert a sebesvonatról majdnem elfelejtettünk leszállni, Felsőzsolcán pedig belefeledkeztünk a kényelmes falatozásba, és igencsak meglepődtünk mikor beállt a vonat. Gyorsan összekapkodtuk a reggeli maradványait, és felszálltunk a vonatra. Encsről még buszoztunk egyet, és 10:40-re értünk Boldogkőváraljára. Sem a Hangulat Javító Büfében, sem a Coop boltban nem voltak hajlandók igazolófüzetünket lepecsételni. Mikor végre elindultunk, jobb híján Arkáig a kiszáradt patak melletti országúton voltunk kénytelenek gyalogolni. Arkán elhaladtunk a szépen felújított parasztház mellett. A temető után egy ügyesen elrejtett jelzést nem vettem/vettünk észre, így megszületett első eltévelyedésünk (igaz csak 180 m erejéig). Továbbra is a majdnem teljesen kiszáradt patak medrében haladtunk, többször átkelve rajta. A sűrű erdőben több helyen andezit kőfolyások találhatók. A Bónyi-kút környékén – ahonnan először láttuk a regéci várat - ismét sikerült elkavarnunk. Mikor már gyanússá vált, hogy rég nem láttunk jelzést (ami sajnos sokszor előfordult a három nap alatt), már elég messze voltunk ahhoz, hogy visszamenjünk. Így jelzés, sőt út nélküli terepen 1,2 km-es plusszal értünk vissza Mogyoróska határában az OKT-re. Mogyoróskán kicsit megpihentünk, aztán nekivágtunk a Regéci vár bevételének. Kitartó emelkedőn értünk a K rom jelzésig. Bár az OKT nem vezet fel a várba, mi nem hagyhattuk ki azt. A várat – melyben Rákóczi Ferenc öt éves koráig lakott – napjainkban felújítják, de azért látogatható. Szép kilátás vár arra, aki felkapaszkodik a bástyákhoz. Továbbindulva 2,5 km-t kellett megtennünk, hogy Regécre érjünk. Megkerestük szálláshelyünket, ahová perceken belül megérkezett megrendelt vacsoránk is. Ezen a napon 18,5 km-t gyalogoltunk. A korai kelés miatt eléggé elcsigázott volt a csapat, többen korán le is feküdtek. Páran még elmentünk este sétálni.

    Szeptember 15. (szombat). Reggel hatkor keltünk, háromnegyed nyolckor indultunk. Kicsit szemerkélt az eső. Eleinte alig, később – mikor a Kerékkötő-kő oldalába értünk - egyre jobban emelkedett az út. A tetőn megreggeliztünk. Jobban rákezdett az eső, kénytelenek voltunk felvenni esőkabátjainkat. Egy kerítésnél úgy elment jobbra az utunk, hogy az elágazásnál kék jelzést egy darabot se láttunk. 340 métert túlmentünk, mire tudatosult bennünk a tévedés. Újabb nagy emelkedő a Tokár-tető északi oldalán várt ránk, de ellensúlyozásképp közben elállt az eső. István-kúti erdészháznál ismét pecsételtünk füzetünkbe. Az erdészház környéke nagyon szép a kis tóval, rönkházzal, Nyírjessel együtt. A Gerendás-rétig – ahol megebédeltünk – az út hullámvasutazott, a tendencia mégis az ereszkedés volt. Az Eszkála erdészháznál volt a következő pecsételőhely. Innen visszatértünk az előző rétig, mert szállást Újhután foglaltunk. Oda a Z jelzésen jutottunk. Szép régi házak között, a Waldbott-kastély mellett elhaladva az Ifjúsági Táborba (szálláshelyünkre) fél négyre már odaértünk. Vacsorázni a szomszédos Középhutára gyalogoltunk át, amely távval napi teljesítményünk 24,5 km-re növekedett. Kenyeret és bort hoztunk vissza magunkkal. Vidám beszélgetéssel múlattuk az est hátralévő részét.

    Szeptember 16. (vasárnap). A szállás elhagyása után már negyed nyolckor úton voltunk, méghozzá gyönyörű napsütésben. Visszamentünk a kastélyig, majd rátértünk a K négyszög jelzésre. A Zsidó-réten értük el az OKT-t. Az előző napi eső miatt kitisztult a levegő, nagyon messzire el lehetett látni. Makkoshotykáig szinte folyamatosan lejtett az út. Ott a főútra érve előbb el kellett mennünk jobbra bélyegezni egy kocsmába. Persze ha már ott voltunk, ittunk vagy egy sört, vagy egy kávét. A Metzner-kastély (ma iskola) után jobbra fordultunk, majd – érdekes módon – egy kapun átmenve, konyhakertek között értünk fel a kápolnáig. A község feletti fennsíkról már látszottak a Sátor-hegyek. Kényelmes úton értünk következő pecsételőhelyünkre, a Cirkáló-tanyához. Két kiskutya nagy örömmel fogadott bennünket, amely csak fokozódott azáltal, hogy kaját is kaptak. Szép cseres-gyertyános, majd vegyes erdőben gyalogoltunk. A piros jelű utat keresztezve hamarosan a Rákóczi-fához értünk. Következő útszakaszon mély árkot kereszteztünk, majd erős hullámvasutazásba kezdtünk. Mivel nagyon jó tempóban haladtunk, a Rudabányácskára vezető utat elérve úgy döntöttünk, hogy nem az eredeti terv alapján (gyalog Rudabányácskára, onnan busszal a vasútállomásra)  haladunk tovább, hanem a K+ jelzésen begyaloglunk Sátoraljaújhelyre. Azért a 21. km-nél elénk kerülő Nagy-Nyugodó megmászása már nem okozott osztatlan sikert. Innentől viszont már csak lefelé haladtunk. Sátoraljaújhelyen sétáltunk a nemrég gyönyörűen kialakított városközpontban, ittunk egy sört, vagy kis borocskát, üdítőt. Ezután kimentünk a vasútállomásra, pecsételtünk füzetünkbe. Nagy örömünkre a tervezettnél fél órával előbb indítottak egy mentesítő vonatot is – az már más kérdés, hogy „erős hófúvás miatt” késett a vonat, és semmivel se értünk előbb haza.