Ezúttal nem mentünk messzire, csak itt Isaszeg közelében túráztunk. Menetrendszerinti busszal utaztunk, ennek összes előnyével-hátrányával együtt. Csak 22-en voltunk, és 12,5 km-t gyalogoltunk.

9 óra után indult buszunk Dány felé, melyről a sülysápi elágazásnál szálltunk le. Még a múlt heti tiszakürti kiránduláson említette D. Pista, hogy van ott a közelben egy emlékhely, érdemes lenne felkeresni. Így az előzetes útvonal-tervet megváltoztatva a Sebestyény-emlékműhöz gyalogoltunk. Az első négyszögletes kiserdőig volt is egy ösvény a nyomokban lucernát is tartalmazó parlagfű ültetvényen. Az imént említett facsoporttól viszont csak emlékmű-iránt mentünk, lényeg az, hogy megtaláltuk. Pista ott elmondta nekünk, miért is épült ez az emlékmű.

Ezután rátértünk az eredeti nyomvonalra, a Pusztaszentkirály nevezetű területen. Pista még azt is elmondta, hogy gyerekkorából emlékszik arra, hogy itt egy tó volt, valamint egy csárda romjai is. Mostanában inkább az volt a jellemző erre a tájra, hogy még a térképeken szereplő kocsiutakat is beszántották. Így nem egy helyen a –szerencsére - nem túl nagy kalászosokon át kellett tartanunk az irányt. Voltak olyan részek is, ahol a vetés csak pár centis csonkja látszott, a szél barázdákat fújt a homokba. A Felső-Tápión való átkelés előtt tartottunk egy pihenőt.

Folytatva utunkat Kistelek nevű település után elértük a Sápi-tavakat. Szép látványt nyújtott a mögötte lévő Hrabina-heggyel egyetemben. Az előző hetek özönvízszerű esőzései még most is éreztették hatásukat, sokszor kellett a kocsiút mélyében megmaradó vizet kerülgetni. Elértük a Forró-forrást, amely ha nem is forró, de télen sem fagy be. Valami rejtélyes okból a forrásban egy hatalmas malomkő van. A víz jól láthatóan buzog fel, leglátványosabban a malomkő tengelyfuratán keresztül. Itt több időt szerettünk volna eltölteni, de a busz indulásához késésben voltuk, Így egy negyedóra múlva már indultunk és a tervezett Szent-György-hegyet is ki kellett hagynunk. Helyette - a nem kevésbé meredek, de rövidebb úton -, a Tályog-hegyen át mentünk. A Tályog-hegy túlsó felén nagy lovasudvart, Sándorszállás mellett még kisrepülő-teret is láttunk. Ismét átkeltünk a Felső-Tápión, majd nemsokára utunk végcéljához, a Dány, szentkirályi erdészház buszmegállóhoz értünk. El kellett érnünk a 14:26-os buszt, mert több már nem ment aznap Gödöllőre.

A Közép-Dunántúli Piros újabb szakaszát jártuk be hétvégén Hárskúttól Várpalotáig. Kilencen voltunk, és a három nap alatt 45 km-t mentünk 1200 méteres szintkülönbséggel.

06.19. péntek

A járvány miatt most két kocsival utaztunk, ahol lehetett kihagytuk a tömegközlekedést. Fél kilenc után értünk Hárskútra, a megszűnt Hársfa söröző udvarára. Pár falat elfogyasztása után indultunk. A faluból kivezető úton kezdtünk kapaszkodni a Borzás-hegy felé. Még mielőtt odaértünk volna többfelé ragyogó kilátásunk volt a környékre, sőt még a Balatont is láttuk. Papod felé előbb vesztetünk megszerzett magasságunkból, aztán ismét emelkedett az út egészen 644 m magasságig. Maga a Papod-kilátó szép, és láthatóan nagyon masszív, pár centi híján 20 m magas. Nagyszerű körkilátást nyílt róla, szinte az egész Bakony látható. Jó ereszkedő után Mohos-kő felé vettük az irányt. Szép volt táj mindvégig, élveztük a napsütést. Eplénybe érve elfoglaltuk szálláshelyünket, majd Lacival busszal visszamentünk Hárskútra a kocsikért. Mikor 6 órára visszaértünk, elmentünk vacsorázni. Napi gyaloglásunk 14,7 km volt 467/568 m szintkülönbséggel.

06.20. szombat

Reggeli után nyolcan gyalogolni kezdünk Alsóperére, Laci pedig onnan jött velünk szembe. Folyamatosan emelkedő úton 436 m magasan kereszteztük a sípályát, majd onnan elég meredek lejtőn a sícentrumba értünk. Ezután a Malom-völgyön haladtunk több szép tó mellett. Mikor ezt elhagytuk és megálltunk pihenni, akkor ért Laci oda. Kocsikulcsot cseréltünk. Mi enyhén hullámzó úton, de javarészt mindig emelkedve a Kő-kúthoz értünk. Innen 1,2 km-re a Tunyog-hegy oldaláig még emelkedett az út, majd leereszkedtünk Alsóperére. Itt bélyegeztünk az arborétum bejáratánál. Egy aszfaltozott egyenes szakaszt kihagyva Bakonynána déli részétől gyalogoltunk tovább Tés felé, ahonnan megint Laci jött szembe. Több mint 15 km-t mentünk, felfelé 428, lefelé 140 méter szinttel. Tésen elfoglaltuk megrendelt szállásunkat, majd elmentünk vacsorázni. Itt is tételesen minden fogást előre megrendeltem, időpontot egyeztettünk érkezésünkről, mégis minden étel hideg volt (ezenkívül a hús rágós, és minden nagyon drága). Turista, ha erre jársz, meg ne kísérelj a Német sörözőben étkezni! Még jó, hogy volt nálunk rágcsálnivaló, amit szállásunkon elfogyaszthattunk.

06.21. vasárnap

Reggeli, összepakolás után nyolcan elindultak Várpalota felé. Vacak idő volt, az éjjeli eső után párás, ködös volt az idő, eleinte szemerkélt az eső is. Viszont emelkedő a Tési-fennsíkon át nem sok volt Márkus-szekrényéig. Innentől pedig már végig lejtett az út, kivéve Bátorkő várához való felkapaszkodást. Márkus-szekrénye után erdőben vezetett az út, az eső is elállt, a szelet pedig a nagy fák között nem lehetett annyira érezni. A XIII. század végén épült Bátorkő várából ma már jobbára csak az északi fal maradt meg. Elkeserítő volt viszont látni a vár előtti pihenőhelyen a rengeteg szemetet, félig kiürült italos üvegeget, edényeket. Úgy gondoltuk, hogy egy részeg társaság lehetett itt az éjszaka, és azok hagytak mindent itt. Tovább szép sziklafalak között vezetett a Vár-völgy Várpalota széléig, a Zsidótemetőig. Az út hossza 13 km volt, 166/413 méteres szintkülönbséggel. Én fordítva tettem meg az utat. Előbb kocsival Várpalotára mentem, onnan kezdtem gyalogolni. Az időjárást illetően szerencsésebbnek mondhatom magam, mert Várpalotáról napsütésben indultam, viszont nekem jutott a 413 méter emelkedő. Mikor már mindenki együtt volt Várpalotán, meglátogattuk a Thury-várat, utána pedig elmentünk egy cukrászdába, és csak azután indultunk haza.

 

Június 6-án egy májusban elmaradt gerecsei túrát pótoltunk. Örvendetes, hogy az utazási megszorítások ellenére 37-en voltunk.13,5 km-t gyalogoltunk 355/312 m szintkülönbség mellett.

7 órakor indultunk Isaszegről, majd Gödöllőn, Mogyoródon, Budakalászon egészült ki a létszám. 9 órára értünk Lábatlanba. Akik járják a Közép-Dunántúli Piros túrát, azoknak rögtön ott volt az Erika cukrászda, benne a bélyegző. Szerencsénk volt, mert egyébként csak 11-kor nyitottak volna, csak valamiért beugrottak oda, így tudtunk bélyegezni. Ha már a szerencsénél tartunk, azoknak viszont nem volt, akiknek a rövidebb túra részeként a Gerenday-arborétum lett volna első programjuk, az nem volt még nyitva. A cukrászda a Cementgyári Emlékház és Tudásközpont részeként üzemel, azért található előtte egy hatalmas fogaskerék.

Elkezdtünk a József A. utcán felfelé kapaszkodni. Az élelmesebbeknek egy hatalmas cseresznyefa és egy eperfa is szolgáltatott finom csemegét. Mikor az utolsó nyaralóházakhoz értünk, szép kilátás nyílt a Duna nyergesújfalui szakaszára. Virágos rétek között értük el az erdőt. Egy helyről a Gerecse 633 m-es csúcsát láttuk a TV-toronnyal. A Nyagda nevezetű helyen egy csodálatos szép réten megpihentünk és gyönyörködtünk a kilátásban. Nemrég kaptuk meg hárman (Éva, Babi és én) az Országos Kékkör a jelvényeit, melyet itt adott át nekünk Babi. Még tapsot is kaptunk a többiektől. Folytatva utunkat a Törökös-bükk és a Nagy-Eménkes között értük el utunk legmagasabb pontját, 478 méteres magasságot. Lefelé haladva az út baloldalán egy mély gödör volt, valószínű, hogy egy geológiai kutatóárok lehetett régen. Lementem, és szóltam a többieknek, hogy semmi különlegesség nincs benne, erre aztán jó páran szintén lejöttek, hátha becsapom őket, és letagadom az ott meglelt kincset. Továbbra is lefelé ereszkedve értünk Marót-hegyre, itt találkoztunk az OKT jelzésével is. Ezután megint láttuk a TV-tornyot, de már sokkal közelebbről.

A pusztamaróti Történelmi Emlékhelynél (a mohácsi csata után szeptember 15-én itt 25 ezer ember lelte halálát török ágyúzásban) bélyegeztünk füzetünkbe, ebédeltünk, pár következő programot ismertettem. A rövidebb távra jelentkezők is jártak itt, de ők a bajnai országút felől jöttek, így nekik a táv oda-vissza 9 km volt. Mi jelzetlen utakon értük el az országút mellett parkoló autóbuszunkat, majd elindultunk vele hazafelé.



 

A járvány lecsengésével május 30-án az ITK-majálissal visszatérünk az éves túrakiírásban szereplő programokhoz. 22-én, szombaton még tartottunk egy visszafogottabb túrát javuló, 16 fős létszámmal. Mérsékelt emelkedőkkel 13 km-t tettünk meg.

Szilasligeten, a HÉV-állomáson találkoztunk 8:45-kor. Várnunk kellett egymásra, míg Gödöllő és Pest felől befutottak a szerelvények, vagy míg kocsival érkezők megtalálták az állomást. Csináltunk egy szájmaszkos indulási csoportképet – reméljük, nem sokáig kell ilyesmit használni. Gyaloglás közben persze már nem használtuk, csak az egymástól való távolságra vigyáztunk. Szilasligetet a Sólyom utcán hagytuk el. Az utolsó háznál már be is kerítették a jelzést, aztán a szőlő kerítésén is belülre jutott a sárga jelzés. A mogyoródi szőlőültetvényekben jártunk, majd felértünk a dombtetőre az átjátszó adókhoz. Ezután a Hungaroring következett. A hátsó kapunál beláttunk a verseny helyszínére. Most éppen motorosok száguldoztak.

Ezután előbb aszfaltozott, majd széles földúton haladtunk Csömör felé. Sajnos, mint minden olyan helyen kis hazánkban, amit gépjárművel meg lehet közelíteni, rengeteg szemét „látványa” borzolta idegeinket. Már láttuk Csömör első házait, mikor sikerült ezt a poros, szemetes utat elhagyni. Itt viszont gyönyörű virágos réten mentünk át. Elértük az erdőt, és félrehúzódtunk elemózsiázni.

Pár lovarda után megint erdős részre értünk, a Zsellérföldekre. Kereszteztük a Csömöri-patak völgyét, de itt még nem volt benne víz. Később egy A4-es papíron jelezték is, hol van most a forrás. Az elmúlt hónapon csapadékszegény időjárása meg is látszott a forrás vízhozamán, csak pangott benne a víz. Továbbmenve szép kivitelű ismertető táblát láttunk a forrásvidékről, és tetejébe még egy árvalány-mezőt is. Kiérünk az ipari park mögötti területre, elképesztő poros úton rengeteg kocsival. Később szerencsére be lehetett menni messzebb a mezőn, így már kevesebb port nyeltünk. Zsófialigeten szálltunk fel a HÉV-re, és indultunk vele hazafelé.