Ötnapos szlovéniai túránk tematikusnak is mondható, mert a programok legnagyobb része a karsztjelenségekhez (barlangok, búvópatakok források, víznyelők) kapcsolódott. 15-en voltunk, minden nap volt rövidebb, hosszabb túránk.

05.15. (hétfő).

Reggel 6 óra előtti indulást követően 7 óra után találkoztunk az M7-es tárnoki pihenőjében. Innen úti célunkig - a Velika Planina felvonóállomásig - csak egyszer álltunk meg. Itt először kabinos felvonóval 555 m-ről 1412 méterig utaztunk úgy, hogy a két végpont között nem volt tartóoszlop. Aztán ülőliftre szálltunk, avval 1650 m-re értünk fel, közben a Kamniki-Alpok friss hóban pompázó csúcsaitól ájuldoztunk. Kiszállás után alig tudtunk továbbhaladni, annyi virágot (főleg Krókuszt, Erikát) kellett lefényképeznünk. Kis emelkedővel a Gradišče-csúcsra értünk, ahol nagyszerű körpanoráma várt ránk, melynek fontos része volt az elszórtan elhelyezkedő pásztorkunyhók látványa. Egy 7,4 km-es igen változatos utat tettünk meg 257/334 m-es szintkülönbséggel Szlovénia legnagyobb magas fennsíkján, közben érintettük a Mala Planinát, a hegyi kápolnát. Még tán belefért volna időnkbe a fennsík egyetlen éttermében egy meleg étel elfogyasztása, de zárva találtuk azt. Az ülőliftre annak középső állomásán szálltunk fel, majd a kabinos felvonóval jutottunk le a kocsikhoz. Kamnikban még megálltunk valamit vacsorára venni, aztán elfoglaltuk egy közeli faluban lévő szállásunkat.

05.16. (kedd)

Reggeli után az előző napi parkolóba tettük le az autókat, onnan indult a túránk. Sajnos már induláskor esett az eső, és ezt az (egyébként) áldásos tevékenységét csak rövid időkre szüneteltette, az út végén pedig kifejezetten beleerősített. Indulás után hamarosan kereszteztük a Kamniška Bistrica-folyót, majd nagyjából avval párhuzamosan haladtunk. Egy réten is átkeltünk, ami még a Velika Planináról is jól látszott. Közel négy kilométer megtétele után egy folyón átívelő hídról mindkét irányban mély szurdokot láttunk. Akkor még nem időztünk itt sokat, mert visszaútban ismét jöttünk erre. Vadregényes úton javarészt a folyó mellet haladva jutottunk el a Pri Jurju Nemzetközi Piknik Centerhez. Innen utunk egyik nagy látványosságához, a Kamniške Bistrice-forráshoz értünk.  Hatalmas mennyiségű karsztvíz tör itt felszínre sziklák hasadékaiból, fák gyökerei közül, fű közül, szóval mindenhonnan. Sajnos egy-két átjárót elsodort a víz, így nem lehetett teljesen körbejárni. Visszafelé megint a korábban említett hídhoz értünk, majd a Nagy-és Kis Predaselj-szurdokhoz. Félelmetes dübörgéssel törte át magát a folyó a keskeny hasadékon. Később megálltunk egy fedett pihenőben ebédelni – ennek végeztével kezdett az eső igazából esni. Jó elázva értünk vissza az autókhoz. Túratávunk 10,5 km volt, 286 m szintkülönbséggel. Szállásunkra érve átöltöztünk, aztán elmentünk vacsorázni a pár km-re lévő termálfürdő éttermébe.

05.17. (szerda)

Összepakolás, reggel után indultunk a Kamnik szélén található Volčji Potok Arborétumba. Ottlétünkkor látogatható volt a francia és angol kert, Dinoszaurusz-, rododendron-, kaktusz-, orchidea kiállítás. A gyönyörű arborétumban hatalmas nárcisz, tulipán és rózsakertek vannak, a két előző már nem, az utóbbi még nem virágzott, viszont a rododendron a legteljesebb pompájában mutatkozott be. Annyi látnivaló volt, nem is csoda hogy nem tudtunk együtt maradni, szétszéledtünk. Még jó, hogy előre megbeszéltünk egy időpontot az indulásra. Továbbiakban kocsiba ültünk, és először Planina faluban a Ravbarjev-tornyot, majd Planinska barlangot néztük meg A föld alatt egyesül két földalatti patak, a Rak (Rakov Skočjan felől) és a Pivka (Postojna felől), melyek onnantól Unica néven folytatják útjukat. Ezután a Rakov Skočjan főbb nevezetességeit jártuk be. A Természetes Nagy- kőhídnál állítottuk le az autókat. A Tkalca-barlangba csak páran merészkedtünk le, mert az előző esőktől csúszós volt az egyébként is meredek lejárat. Ebben a barlangban tűnik el Rak-patak, hogy az előbb megjárt Planina-barlangban törjön elő. Nagyobbat kellett kerülnünk a Rak kiöntései miatt, hogy a Nagy-kőhidat szemből láthassuk. Ezután a Kis Természetes-kőhídat, és a Zelške-barlangot járták be a bátrabbak. A barlangban a patak szélén máskor kényelmesen el lehet menni, de most a magas vízállás miatt a patakban lévő kövek alig álltak ki a vízből. Két beszakadás van a patak felett (ezek között van a Kis Természetes kőhíd), így természetes fény is bejut a barlangokba. Még két karsztforrásnál is megálltunk. Az első a Prunkovec-forrás, ahonnan eljutottunk arra a helyre, ahol az előbb említett barlangok után ismét felszínre tör a Rak-patak. A második forrásnak (Kotliči) vízhozama pedig vetekszik az előző nap látott Kamniške Bistrice-forrással. Ennyi látnivaló után értünk újabb szálláshelyünkre, ahol finom vacsora és kényelmes szobák vártak ránk.

05.18. (csütörtök)

Reggeli után kocsival a Križna-barlanghoz mentünk, ahová 9:30-ra foglaltam időpontot. Éppen időben érkeztünk, átvettük a gumicsizmákat, akkumulátoros lámpákat. Ebből is látható, hogy ez nem egy minden komforttal ellátott barlang. Ez a barlang a világ leghosszabb tavas barlangja. Mi persze csak a legrövidebb túrán voltunk, ami egy és negyed óráig tart (a hosszabb 3-4, a leghosszabb 7-8 óráig). Előbb lépcsőn kellett lemenni, majd földes, kőtörmelékes úton haladtunk befelé. Vezetőnk 50 méterenként elmondott (angolul, Laci pedig fordította), bemutatott valami érdekeset a barlangról. Érdekes volt például, mikor bemutatta az ősi barlangi medve koponyáját, összehasonlítva a mai medvéével. Mutatott denevért, világító baktériumokat és olyan fehér kis soklábút is. E barlangban 44 féle állat él, ez is rekord. Kapaszkodó után elértünk egy zúgó patakot, majd egy tavat. Itt csónakba szálltunk, és úgy jártuk be azt. Kiszállva megjártuk a nagy barlangüreget, melyben már szép cseppkövek voltak. Ugyanazon az úton mentünk vissza, mint amin bejöttünk, lévén a barlangnak csak egy kijárata van.

A barlanglátogatás után kétfelé vált a csapat. 12-en (leginkább azok, akik még nem jártak ott) Postojnára autóztak a híres cseppkőbarlanghoz, ahová előző nap foglaltak helyet. Tetszett mindenkinek a postojnai barlang, de többen is mondták, itt már nem annyira közvetlen viszony a vezető, és a vezetettek között, ez már igazi személytelen nagyüzem. Túra végén visszajöttek szállásunk közelében lévő Cerkniško-tóhoz, és itt a két kocsi utasai más-más távot gyalogoltak le. A hosszabb 7,5 km hosszú volt.

Mi a Križna-barlangnál csak hárman maradtunk. Onnan egy gyalogtúrát tettünk a Križna Gora-ra. Itt található az a kereszt alakú templom, amiről a barlang is kapta a nevét (Križna = Kereszt). Lefelé Podlož felé indultunk, és stációk mellett haladtunk el. Az egész úton legszebbek a hófehér mészkövek voltak mélyzöld mohákkal. Ez a túra 5,4 km-es volt, 313 m emelkedővel/lejtővel.  Ezután mi is a Cerkniško-tóhoz autóztunk, hogy a többiekkel találkozzunk, de ez nem jött össze, elkerültük egymást. Mi a tó mellett lévő Nagy- és Kis Karlovica-barlanghoz mentünk. Ez a két szifonszerű barlang magasabb vízállás esetén - mint most is volt – a Rak-patakot táplálja.

05.19. (péntek)

Összepakoltunk, és reggeli után indultunk hazafelé, de nem ám egyenesen! Először Vrhnika városka mellett lévő forrásvidékre utaztunk Itt a Malo- és Veliki Retovjén kívül még több nagy vízhozamú karsztforrás (például mindjárt az út elején egy mászófal alatt) táplálja a Nagy Ljuljanica-folyót. A két Retovje vize közvetlenül egy sziklafal alól folyik ki. A Ljuljanica-folyó másik ágát a Kis és Nagy Močilnik-forrás táplálja. Ezt is megnéztük. Utána még mindnyájan Bistrába autóztunk, hogy ott megnézzük a várat és a Bistra-forrást. Szinte hihetetlen, hogy 1 méterrel a forrásból keletkezett tó felett buszok, kőszállító teherautók járnak, és nem szakad be az út alattuk. Pedig közelről megszemlélve a forrást, rengeteg lyukból tör elő a karsztvíz. A várban és a hozzátartozó épületekben a Szlovén Technika Múzeum található, valamint sok régi malom, melyet a forrás vize hajtott meg. Mindezek megtekintése után már csak a hazaút volt hátra. Endréék mindjárt indultak, mi még megebédeltünk a vártó mellett, Laci pedig meglepte utasait avval, hogy még Ljubljana belvárosi részén is megállt.

 

A tavaszi hosszú hétvégén, amihez a Május elseje is csatlakozott, az Öreg-Bakonyba indultunk 7 autóval, 30 fővel. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, csodás tavaszi időben túrázhattunk.

04.28.

7 óra körüli gödöllői indulással a tárnoki pihenőnél volt a találkozó, de voltak akik meg sem álltak Bakonyszentlászlóig, ott várták az érkezőket. A kocsikat a parkolóban hagyva, 10 órakor innen indultunk az első napi túrára. Minden nap egy rövid,  vagy hosszú táv között lehetett választani. Most volt aki Bakonyszentlászlón maradt, ott tett egy rövid sétát. Az Ördög-réten keresztül a Cuha-patak medrében lévő az Alsó-szurdokba jutottunk, amit a kidőlt fák kerülgetése nehezített. Az időnként lehetetlennek tűnő akadályokat végül mindenki sikeresen vette. A bátrabbja felmerészkedett  a Remete és Zsivány- barlang bejáratához. Napi túránk adatai: 10,6 km, 195 m szinttel. A túra végeztével a szálláshelyünkre utaztunk Alsóperére. A hangulatos, erdővel körülvett Park Szálló, stílusából ítélve  vadászok által látogatott szálló, de nekünk is elnyerte tetszésünket. Finom bőséges vacsorával fogadtak. A szállásunkon rajtunk kívül vendégek nem voltak, így a szokásos nótázgatásba kezdtünk  H. Jani gitár kíséretével.

04.29.

A második nap a finom reggeli elfogyasztása után, Vinyén parkoltunk le, onnan indult a túra. A Vinyei-réten induláskor egy öreg tölgyet  fotózhattunk és öleltünk át, ami 450-500 éves, védetté nyilvánított fa. A beharangozott zivatar és nagy eső szerencsére elmaradt, de induláskor azért kisebb ízelítő kaptunk belőle, így esőkabátban vágtunk neki a túrának. Ezen a napon csak a Cuha-völgy egy kisebb szakaszát jártuk be, benne a Kőpince barlang és forrás. Ez esőben is olyan csodás látvány volt, mint a patak előző napi szakasza. A kis Cuha-pataki séta után átkeltünk a vasúti síneken, majd az Ökör-állás oldalában haladva elértük a Hódos-eret. Ezen átkelve felkapaszkodtunk a Likas-kőhöz, ami természeti szépségével ideális hely volt az ebédünk elfogyasztásához. Tovább haladva a Pápalátó-kőnél gyönyörű panorámában volt részünk. Az éppen Magyarországra látogató Pápát  ugyan nem, de innen a tetőről Pápa városát láthattuk. Továbbhaladva Fenyőfő szélső házaitól az aszfaltút északi oldalán haladtunk tovább, megnéztük a Hódos-éri vadászházat, ahol eredetileg a szállásunk lett volna. Ez a túra 14 km hosszú volt, 278 méter szintkülönbséggel. Alsóperére visszatérve megvacsoráztunk, majd néhányan elsétáltunk  a közvetlen szállásunk mögött található arborétumba. Később folytattuk a megszokott társalgást, borozgatást, éneklést, köszöntöttük a kerek évszámát betöltő, egyik kedves túratársunkat.

04.30.

A harmadik nap a cseszneki temető melletti parkolóból indultunk. Az első 750 métert aszfaltúton kellett megtennünk, itt kanyarodtunk be az árnyas erdőbe. A Kő- árokban haladtunk, ami egy hangulatos, vízmentes szurdok. A szintemelkedés elenyésző volt, nehézséget inkább a rengeteg bedőlt fa jelentette: ki-ki adottságai, és a pillanatnyi helyzet alapján választott, hogy átbújik, átmászik, vagy megkerüli az előtte lévő fát. A több mint 3 km hosszú vadregényes árok után a Kútház-pihenőhöz értünk, ki is használva neve szerinti lehetőséget. Pihenés után a Z+, majd Z négyszög jelzésen változatos erdei utakon előbb a P jelzést, majd a Felső-kőhegyet értük el. Innen még 3 km-re volt a parkoló, közben jól ráláttunk a várra. A túra hossza 10, 6 km volt 306 m szinttel. A parkolóból volt aki a szállás felé vette útját, de akiket érdekelt, vagy még nem jártak erre, megtekintették a cseszneki várat. A vár alatti völgyben bújik meg a Kőmosó-szurdok, ami a sziklamászók kedvelt útja, gyakorló helye. Láthattuk, ahogy kicsi gyerekek is gyakorolták a sziklamászást. Hazaérve, mint eddig is, finom vacsora fogadott, majd következett az esti beszélgetés, éneklés- elálmosodásig.

05.01.

Miután összepakoltunk, a reggeli elfogyasztása után Zirc szélén parkoltunk, majd indultunk az utolsó napi túránkra. A rövid túra a Pintér-hegyi tanösvényen haladt, hossza 7,5 km volt,202 méteres szinttel. A hosszabbik túra az OKT-n halad Borzavárig. Onnan jelzetlen úton - aminek az volt a bája, hogy több helyen fordítva működött: széles, jól kijárt út nem létezett a térképen, ahol viszont útnak kellett volna lennie, ott átjárhatatlan bozótos volt – mégiscsak elértük a Cuha-patakot. A patak mellett egy szakaszon hódok tartózkodását fedeztük fel, a kihegyezett ceruzára emlékeztető kidőlt fák láttán. A patakmedret elhagyva, megebédeltünk. Mikor visszaértünk a parkolóba, a GPS 10,4 km-t mutatott 307 méteres emelkedővel/lejtővel. Elköszöntünk egymástól, voltak akik hazafelé vették az irányt. Voltak  akik a Zircen találtak még látnivalót, esetleg hűsítő fagyit. Befejezésként többen még végigjártuk a Zirci arborétumot, ami angolkert stílusú botanikus kert,  hatalmasra nőtt ősfáival (juhar, tölgy, tűlevelűek) és értékes cserjéivel, közepén egy halakkal teli tóval. A Zirci-apátságot kívülről jártuk körbe. Méltó befejezése volt  ennek az élménydús 4 napnak, amihez a csodás napsütéses idő is hozzájárult.

A beszámolót írta U. Zsuzsa és N. Béla a képeket az utóbbi készítette.





 

A számunkra ismeretlen Nógrádi-medencében túráztunk szombaton. Jellegében későbbi túráink többségéhez etalonként is szolgáló volt ez az út. Szép kora tavaszi időben vendégünkkel együtt 28-an voltunk.

A majd’ duplájára emelkedő buszköltségek miatt egyre jobban rákényszerülünk arra, hogy különbusz helyett tömegközlekedéssel, vagy saját kocsikkal közelítsük meg a túránk helyszíneit. A mostani vonatos utunkon nemcsak tényleges-, hanem időutazáson is részt vehettünk. Aszódig korszerű vonatokon, felújított vasútállomásokon mellett élveztük az utazást. Onnantól Balassagyarmatig időben legalább 60-80 évet visszaugorva már-már életveszélyesnek tűnő kilengésekkel, zötykölődésekkel, bedeszkázott ablakú, ajtajú – valaha szebb napokat látó – vasútállomások látványában „gyönyörködve” utaztunk. A lényeg mégis az, hogy épségben, egészségben megérkeztünk Balassagyarmatra.

A vasúti pálya fölött átívelő felüljáróval kezdődött gyaloglásunk. Másfél kilométert tettünk meg a városban, ennyi embertől megvadult kutyák ugatása mellett. A házakat elhagyva hirtelen csend lett. Egy-egy gazdasági épület volt már csak az út mellett, a virágok, sarjadó erdő látványa megnyugtató volt. Vizenyős területen haladtuk át, sok helyen álltak a fák a vízben. Egy erdőt megkerülve értünk a Nyírjesi I-es tóhoz, melyet még öt követett. Tiszta, rendezett volt a környék, baloldalon az üdülőházak, jobboldalon a tavak. Szombat délelőtt ellenére egy-egy horgászon kívül alig láttunk embert. A VI-os tónál szétágazott az út, a tó baloldalán haladó S jelzés érintette a Segítő Szűz forrást és kegyhelyet. Ezt követően a Nyírjes-patak hídján átkelve, majd annak vadregényes völgyében haladva értünk a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkhoz.

Itt egy nagyon kellemetlen meglepetés ért bennünket. Mikor a jegyet meg akartam venni, kiderült, hogy azt 1.200 Ft-ról 2.200 Ft-ra emelték. De Facebook-on - ahol elérhetőek – még csütörtökön is az előbbi ár volt (ezt több hozzászóló is megerősítette a FB-on), annak ellenére, hogy azt már március elsején felemelték. Szegény alkalmazottak telefonon próbálták elérni a főnököt, mikor ez sikerült, ő adott nagy kegyesen 15 %-os kedvezményt. De addigra már kellően felpaprikázódott a társaság, így végül azt elutasítva kihagytuk ezt a programot és továbbindultunk. 200 méterrel később kerestünk egy alkalmas helyet, ahol ehetünk és megpihenhetünk kicsit.

A Vadaspark kerítése mellett haladtunk tovább, melyen 5 db. - a Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület által készített - szemet gyönyörködtető mesetáblát láthattuk. Tavasziasodó erdőben továbbhaladva azt a kevés megszerzett magasságot is leadtuk, mire Ipolyszögre beértünk. Javarészt lombhullató erdőben haladtunk, de egyszer baloldalon egy egészséges nyírfaerdő is volt. Mivel a Füvészkert kimaradt, a lehetséges első vonatot is elértük, amellyel Balassagyarmatra visszajutottunk. Túránk során 11 km-t tettünk meg kb. 100 m szintkülönbséggel.

Itt mindenkinek több választási lehetősége nyílt további programokra, vagy pedig a hazautazásra. Többen ezt választották, de még többen voltak azok, akik még elbóklásztak a városban a legközelebb 2 óra múlva induló vonatindulásig. Olgi a Palócmúzeumot és a belvárost nézte meg kutyafuttában, 17-en pedig először az értékes Pannónia motormúzeumot jártuk végig, majd egy cukrászdában nassoltunk. Ezután már indulnunk is kellett a vasútállomásra. Visszafelé Aszódig egy kicsit korszerűbb vagonban utaztunk, így kellemesebbé is vált utunk.

 

Március 4-én elég hűvös reggelen 37 elszánt turista busszal indult a Cserhátba. A Cserhát mindig szép, de ilyen ragyogó, zavartalan napsütésben mindenkit lenyűgözött. A rövidebb táv 6 km hosszú volt 203/316 m szintkülönbséggel, a hosszabb 11 km, 349/371 m-el.

A táj szépsége miatt a túrát talán még többen is választották volna, de az isaszegi nyugdíjasok farsangi bulija többeket elcsábított. A rövid és a hosszú túra első 6 km szakasza megegyezett. Megérkezvén Hollókőre, az Ófalun keresztül vezetett utunk, ami a hangulatos utcáival, kis házaival a Világörökség része. Néhányunkat a finom illatok becsábítottak az út menti  pékségbe, ahol az illat mellett a látvány is elragadó volt. Egy nagyon rövid szakaszt leszámítva végig az Országos Kéktúra útvonalán haladtunk.

A faluból kiérve, egy kis emelkedővel, a Hollókői várhoz értünk, ami sziklára épült, szabálytalan alakzatú, középkori erődítmény volt. Az elmúlt évben adták át felújított formában a látogatóknak. Sajnos ott jártunkkor nem volt még nyitva. Talán nem olyan nagy veszteség, mert a várat már az ITK-túrák során is bejártuk. Innen a Szár hegyen (415 m) haladtunk tovább, ahol érződött a tavasz közeledte, néhány hóvirág már kidugta fejét a szürke avar alól. Felsőtold határán, a Kéz-kilátóhoz, más néven Isten tenyere-kilátóhoz értünk. A 2020-ban átadott, fából készült, a szokásostól kicsit eltérő formájú kilátónál gyönyörködhettünk a táj panorámájában. A rövid útvonalon résztvevők (6 fő) túrája Felsőtoldon ért véget, őket a busz  a harangláb melletti parkolóban várta.

A hosszú útvonalat választók Felsőtold és Alsótold között először a Zsunyi-patak medre mellett, majd szántóföldek között - nagyjából az országúttal párhuzamosan – haladtak. Közben átkeltünk a Dobogó-patak hídján, majd egy létrán is át kellett mászni – igaz csak Endrének köszönhetően. Alsótold szélén kereszteztük a Zsunyi-patakot, majd egy kis pihenő után továbbindultunk. Sajnos majdnem Cserhátszentiván határáig csak aszfalton tudtunk menni, aztán kelet felé letértünk róla. Előbb kopár hegyoldalban (szép kilátással a cserhátszentiváni romtemplomra), majd vegyes erdőben (baloldalon egy nevesincs patak mellett) menve a Bableves csárdához értünk. Itt vártuk meg a buszt és csatlakoztunk a rövidtúrásokhoz, majd indultunk hazafelé.

Tartalmas, szép túrában volt részünk. Különösen az egyik túratársunknak, aki itt nevelkedett, gyerekkorát idézte föl e táj.

Szöveg: Urbán Zsuzsa és Notter Béla, képek: az utóbbi