Idei első többnapos külföldi túráján – melyen 14-en vettünk részt - Alsó-Ausztria és Stájerország határán lévő vidékét jártuk be Mariazell környékén. Az út négy napig tartott, gyönyörű tájakat láthattunk – helyenként még téli hóviszonyok között.

2019.05.17. (péntek).

3 kocsival utaztunk különböző irányból és 7 óra után találkoztunk az M1-es Harkályos pihenőhelyénél. Ezután - az út nagy részét autópályán megtéve - már csak a szükséges mértékben álltunk meg Wienerbruck úticélunkig. Fél tizenkettőre értünk oda. Szálláshelyünkön átvettünk egy több kedvezményre jogosító kártyát, és máris indultunk tovább.

Mitterbachnál tettük le az autókat, és beléptünk az Ötscher-Tormäuer Naturpark területére. Egy 6,5 km-es körút keretében pár kilométert az Erlauf-folyó mesterséges tava mellett, majd ezt elhagyva szép erdők és alpesi legelők között értünk vissza Mitterbachra. Ezután Ezután Mariazell szélén lévő St. Sebastian-ba autóztunk. Itt 4 személyes ülőliftekkel felmentünk Bürgeralpe-re, Mariazell „házihegyére” (1240 m). Felérve elsétáltuk a kilátóhoz, melynek tetejéről csodálatos körpanoráma várt ránk. Ameddig a szem ellátott, körben havas hegycsúcsok sorakoztak. Visszaérve az ülőlift alsó állomására, besétáltunk Mariazellre, ahol a helyes kisváros házai mellett megnéztük a Bazilikát is. Egy másik úton mentünk vissza a kocsikhoz. Ez a séta 4,5 km hosszú volt.

Szállásunkra visszaérve kellemetlen meglepetésünkre az előzőleg megadotthoz képest egy szobával kevesebbet kaptunk – ilyen eddig Ausztriában még nem fordult elő velünk. Az ágyszám megvolt, de csak jobban összezsúfolva jutott hely mindenkinek. Félpanziós ellátásunk volt, így helyben vacsoráztunk. Utána még a „klubban” beszélgettünk, egyeztettük a következő napi túrát.

05.18. (szombat)

Reggeli után közvetlenül a panziónkból indultunk túrázni. Első utunk az Ötscher Látogatóközponthoz vezetett. Itt érvényesítettük kártyánkat és beléptünk a Naturpark területére. Az út először egy tározótó mellett vezetett, majd erdőben folytatódott. A mellettünk lévő Lassing-patakban egyre több víz folyt. Mikor balról a Kienfall vízesés beleömlött, lényegesen megnövekedett a vízhozama. Egy hídon átkeltünk a patakon, és hamarosan szembe találkoztunk a Lassingfall 40-50 méteres vízesésével. Az út sziklás terepen folytatódott, helyenként kis alagutakkal. Az Erlauf-folyó mellé érve megnéztük a remek állapotban lévő vízierőművet, mely szabadon és ingyenesen látogatható. A továbbiakban az Ötscher-patak mellett emelkedett az út, a táj neve innentől Ötschergräben. Ez Ausztria legnagyobb szurdokvölgye, osztrák Grand Canyonnak is nevezik. Ha lehet, az út mindig egyre szebb és szebb lett, ahogy a patak beszorult a hatalmas sziklák közé. Elértük az Ötscherhias hegyi vendéglőt, de egyenlőre még továbbmentünk a kb. másfél kilométerre lévő 80 m magas Mirafall vízesésig. A vízesés alatt kialakított pihenőhelyen ebédeltünk, majd visszamentünk az Ötscherhias-ig. Elég meredeken kapaszkodott ki az út az Ötschergräben-ből, kárpótlásul viszont fentről be lehetett látni a bejárt útvonal egy részét. A Mühlbach mellé érve vízimalmot is láttunk. Továbbra is emelkedett az út, de már nem olyan intenzitással. A csúcson egy kis hegyi kápolna található, aholis megpihentünk. Innentől lefelé ereszkedtünk, így értük el az előző napon is látott Erlaufstausee-t. Átmentünk a völgyzáró gáton és hamarosan a vasútállomásra értünk. Nem kellett sokat várni a vonatra, amivel visszautaztunk Wienerbruckra. A vasútállomástól még haza kellet gyalogolnunk, ami távval együtt ezen a napon 15 km-t gyalogoltunk 384 m szintkülönbséggel. Este vacsora és a társasélet gyakorlása volt a program, de előtte még Margit táncórát tartott a csapatnak.

05.19. (vasárnap)

Előző nap megkedveltük a vonatozást, így kocsi helyett vonattal utaztunk Mitterbach-ba. Az állomásról a Gemeindealpe-re vezető ülőlifthez mentünk. Mi voltunk az első utasai a 9 órás nyitásnál. Előbb négyüléses ülőlifttel mentünk fel 1280 m magasra. Itt át kellett szállni a csúcsra vivő kétülésesre, ami 1625-m magasra vitt fel. A felső szakaszon már majdnem összefüggő hótakaró volt. Éppen nem fagyott, de az erős szélben igencsak fáztunk útközben és fenn a csúcson. Azért egy fotó erejéig összeálltunk, de utána gyorsan mozogni kellett. Egy széles úton indultunk. Az útról még a Dachstein csúcsa is látszódott a sok már havas hegy között. A közelebbi - 1893 méteres - hegycsúcs az Ötscher volt, alatta jól kivehető volt az előző nap bejárt Ötschergräben. A csúcskeresztig szerettünk volna elmenni, de amerre mi próbálkoztunk, olyan nagy hó volt a meredek lejtőn, hogy visszafordultuk (más irányból Olginak sikerült oda eljutnia). A másik irányba ráláttunk az Erlaufsee-re, Mariazellre. Mikor kellően átfagytunk, elindultunk lefelé. A középső állomásig ereszkedtünk ülőlifttel, onnan gyalogoltunk. Erősen lejtett az út eleje, később javult a helyzet. Egy nagyon szép helyen - ahonnan ráláttunk a tóra és a mögötte lévő Hochkogel havas csúcsára – megálltunk pihenni. Következő megállónk már maga az Erlauf-tó volt. Itt élveztük a tájat, páran még egy csónaktúrára is elmentek. Ezután folytattuk utunkat, többször az Erlauf-folyó mellett. Mitterbach-ban várnunk kellett a vonatra, ez idő alatt megnéztük a katolikus és az evangélikus templomot. A ragyogó idő és a vasárnap délután következtében rengetegen voltak a vonaton. Ezen a napon összesen kb. 11 km-t gyalogoltunk, miközben szintkülönbségünk 100/600 méter volt. Szálláshelyünkön a szokásos esti tevékenységet folytattuk.

05.20. (hétfő)

Sajnos esős reggelre ébredtünk. Összepakoltunk, és reggeli után indultunk Sulzbichl-be, ahonnan kezdődött a túra. Még előző este megbeszéltük, hogy az időjárás függvényében csak a túra helyszínén döntünk, három különböző hosszúságú túra közül melyiket járjuk végig. A három túrában egy közös volt: mindhárom tartalmazta a Treffligfall vízesést. Mikor megérkeztünk Sulzbichl üdülőfaluba, vigasztalanul esett az eső, ezért túlsúlyba kerültek azok, akik a legrövidebb szakaszra szavaztak. Elindultunk a bővizű Treffling-patak mellett. Az első 2,5 kilométeren szinte egyenletesen lejtett az út, utána kezdődött az a csoda, amiért nagyon sokan felkeresik ezt a tájat. Több lépcsőben a víz 120 métert esik, míg bele nem zuhan az Erlauf folyóba. Leglátványosabb része ott van, ahol a lezúduló vizet egy hatalmas szikla megdobja, és az nekivágódik a függőleges sziklafalnak, azon több méter átmérőjű üstöt képezve. Az Erlaufot elérve még továbbmentünk egy Toreck nevezetű részen, ami nem más, mint egy 100 méter hosszú sziklaszoros. A hidat elérve visszafordultunk, és ugyanazon az úton visszamentünk, mint ahogy jöttünk. A vízesést így más szögből láthattuk – az semmit se veszített szépségéből. A 6 km-es út végén (szintkülönbség 192 m) visszaértünk a parkírozóba. Ekkor már majdnem sütött a nap. Talán kishitűbbek voltunk a kelleténél, hogy nem mertünk hosszabb utat bevállalni. A hazaút is változatos volt. legalább háromszor ömlött az eső, majd ragyogóan sütött a nap.