Az év utolsó szervezett túrája Gerecsébe vezetett bennünket részben az OKT útvonalán. Viszonylag szép számmal (32 fő) vettünk részt rajta. A hosszabb táv 13 km hosszú volt 490/485 m szintkülönbséggel.

Isaszegről 7 órakor indulva ¾ kilencre értünk Tokodra. A házakat elhagyva már láttuk első hegyünket, ami ránk várt. Ez a Hegyes-kő volt. El lehetett menni alatta is (az OKT is így tett), így csak páran kapaszkodtunk fel rá. A ködös idő miatt – finoman szólva - nem volt zavartalan a kilátás, a szép fehér sziklák miatt mégis érdemes volt felmenni. Innen leereszkedve egy plató (Kis-kő) után tovább lejtett az út. Némi aszfaltút után a Tokodi-pincékhez jutottunk. Az út baloldalán több beomlott pincét láttunk a löszfalban. Ismét emelkedő kezdődött, ezúttal Mogyorósi-sziklákhoz. Több sziklatorony is található itt, egyiken egy vaskereszt is van. Ha kicsit guvasztottuk a szemünket, innen már ki lehetett venni a Duna vonalát. Pihenőt tartottunk itt, majd leérve a Kő-hegynek is nevezett szikláktól Mogyorósbányára értünk.

A Kultúrház előtt volt egy Bányász-emlékmű, és egy hatalmas bányászlámpa saválló acélból. Tőle pár méterrel arrább pedig egy vasló (talán bányaló?).. Mikor elhagytuk Mogyorósbányát, egyre világosabb lett, kétszer láttuk is a napot. Már csak egy emelkedő volt hátra, ez volt a három közül a legkisebb a Muzsla-tető oldalában. Megálltunk ebédelni, majd igazán könnyű úton besétáltunk Nyergesújfaluba.

A rövidebb túrán résztvevők A buszról Mogyorósbányán szálltak le, és onnan tették meg az utat Nyergesújfaluig. Ez a táv 6 km, 93/126 m szintkülönbséggel, de ezután még besétáltak a kisváros egy cukrászdájába.

 

Tízen háromnapos utunk első napján a Keleti-Bakonyban, másik két napján a Vértesben túráztunk. Úgy a szállásunkról, mint az időjárásról csak jót mondhatunk. A három nap alatt 43 km-t gyalogoltunk 872 m szintkülönbséggel.

11. 11. (péntek)

Két kocsival utaztunk, és 11 órára értünk Csórra, ahonnan az első túránk indult. Először a Kilátó-hegyre kapaszkodtunk fel. Nevének megfelelően szép kilátás nyílt Csórra, Várpalotára, és a Keleti-Bakony hegyeire. Itt áll egy japán Torii kapu is. Kút-hegy után a környék jellegzetes dolomitsziklái közé értünk, a Száraz-horogba. Ezt két párhuzamos mély völgy szabdalta fel. Ezeket a mély völgyeket hívják itt horognak. A sziklagerincekről szebbnél szebb kilátásban gyönyörködhettünk, de kilátás nélkül is nagyszerű látvány volt az őszi színekben pompázó erdő. A Száraz-horog bejárása után egy Mandulás nevű fennsíkon folytattuk utunkat a Szenes-horogig. Ez hosszabb és mélyebb volt, mint az előző, de szintén nagyon szép. Itt a horgokkal kapcsolatban egy kis kitérőt kell tennem: más-más térképen a Száraz- és Szenes-horog fordítva szerepel (pl. Google, OSM). Én a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség Keleti-Bakony turistatérképe, valamint a Közép-Dunántúli Piros igazolófüzete szerint írtam a beszámolót, iratoztam fel a képeket – talán ők jobban tudják. A túra után átautóztunk Pusztavámra, a Rigófészek-vendégházba, mert itt foglaltam szállást, ide kértem a vacsorát Mórról.

11. 12. (szombat)

A vendégháztól indultunk a Z jelzésen – először sajnos több mint két km-t aszfalton. Ezután kényelmes erdei utak jöttek a napsütéses őszi erdőben. Kereszteztük a Szép-víz eret, mely valószínűleg az áteresz eldugulása miatt visszaduzzadt. Nemsokára a Gerencsérvárhoz értünk, előtte pihenőhely és a forrás is volt. A vár (amely inkább csak lakótorony) a tatárjárás után épült, túl sok nem maradt belőle. A várnézés után folytattuk utunkat. 2,5 km erdei út után most egy rövidebb aszfaltozott út következett, szerencsére csak biciklisek és gyalogosok közlekedtek rajta. Az út közelében egy hatalmas kidőlt fán megebédeltünk, pihentünk. A tervezett úttól – Laci javaslatára – eltértünk, és körbegyalogoltuk a Festékgyári–tavat. Megérte a kerülőt, mert szép volt a tó, különösen így, hogy az égen egész báránycsorda haladt, és ez tükröződött a tó vizén.  Ezután a Kék-tavat érintettük, majd egy állatmegfigyelő kertben láttunk egy teljesen bezsongott muflon kost. Még mielőtt szállásunkra értünk volna a Vérteserdő Malomerdő panzióját is megnéztük. Ennek különlegessége, hogy egy patak átfolyik a ház alatt.

11. 13. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után a szállásunktól kocsikkal Kőhányáspusztára utaztunk. Az országos kéken indultunk. Először Batonna-hegyre emelkedett az út, majd a Nagy-tiszta oldalában értük el utunk legmagasabb pontját. Változatos terepen ragyogó napsütésben haladtunk. A kékről két kitérőt tettünk, először a Csáki (Oroszlánkő)-várhoz, ezt követően az– Oroszlánkői-barlanghoz kapaszkodtunk fel. Ez utóbbi tetejéről szép kilátásban is volt részünk. Elhagytuk az OKT-t, majd az erdő és a Községi legelő határán értük el a S jelzést. Ezen mentünk vissza Kőhányáspusztára, közben meg is ebédeltünk. Még ott körbejártuk a kápolnát, volt aki betért egy kávéra. Még egy programunk volt, ez pedig Válon a Love (Szeretet)-szobor megtekintése, majd hazautaztunk. A különleges szobor naplementében (mert épp akkor értünk oda) talán még szebb volt a szokásosnál.



 

Túráink során (OKT, DDK, Balaton-felvidék) már többször érintettünk zalai tájakat, de ez az első négynapos túránk, amely csak a Zalai-dombságba vezetett. Megérte elmenni, változatos utakon, szép tájakon hullámvasutazhattunk – mert itt aztán állandóan le-, s föl haladt utunk. A Zalai Piros út egy 60 km-es szakaszát nyolcan jártuk be 1495/1322 m szintkülönbséggel.

10.14. péntek

A túra indulópontjára, a fura nevű Szentpéterúrra vonattal és kocsival utaztunk. A vasúti átszállások miatt majdnem dél lett, mire odaértünk, még úgy is, hogy Laci kocsival bejött értünk Keszthelyre. Könnyű emelkedővel kezdődött az út feleslegesnek tűnő, széles zúzott kővel leszórt úton, hiszen nagyon ritkán volt egy-egy – jórészt - lakatlan ház mellette. Erdőben lefelé haladva közelítettük meg a Tilaj felé vezető aszfaltutat. Ezután ismét emelkedő következett a Szent György-erdőig. Szállásadónk tanácsára pár száz méteres kitérővel felkerestük a Remetekert nevű búcsújáróhelyet. Szépségét emelte a ragyogó őszi napsütés is. Innen még 4,5 km volt hátra tilajújhegyi szállásunkig. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, a megrendelt vacsorák ezen, és a következő napokban is pompásak voltak. Napi túraadagunk 13 km volt 346/365 m szintkülönbséggel.

10.15. szombat  

Reggeli után kocsival Kallósdra, az Árpád-kori kerektemplomhoz utazunk. Szerencsénk volt, mert nyitva találtuk ezt a páratlan értéket. Alaposan körbenéztünk, majd jött a gyaloglás. Az erdőben is volt két építészeti érték: a felújítás alatt lévő Bezerédj-Békássy- kastély (meglepetésre nyitva volt) és a Szent Vendel-kápolna. Szinte teljes hosszában erdőben haladt az út Gyűrűsig. Igen látványosak a Dabronyi-tavak, melyek száma egyre nő, újabb tavakat hoznak létre a Dötki-patak felduzzasztásával. Gyűrűsről kocsival és busszal (ez utóbbival csak részben, mert egy átszállás során nem nyitotta ki a sofőr az ajtót) jutottunk ideiglenes otthonunkig. Gyaloglásunk során14 km-t tettünk meg 395/258 m szinttel.

10.16. vasárnap

Gyűrűs bejárati úttól folytattuk előző nap abbahagyott túránkat. Szép lösz-mélyutakon kezdődött az út. Kemendi-hegyig javarészt felfelé, de a Zalai-dombságra annyira jellemző hullámokkal. Közben volt egy kis kényszerszünetünk is, míg a szelídgesztenye és dió gyűjtögetők előkerültek a jelzést-vesztett útjukról. Innen Nemesapátiba már lejtős úton érkeztünk. Megnéztük a templomot, kápolnát Volt egy forrás a faluban, mely egy kis malomkereket hajtott. Sajnos ezt követően 3 km-en nem volt más választásunk, aszfaltozott úton kellett mennünk. Későbbi utunk során a P jelzés részben a közelmúltban kialakított Horhosok útján haladt. Ezt elhagyva a Cserlap nevezetű területre értünk, mely már a 76-os út mellett található. Innen utaztunk szálláshelyünkre. Teljesítményünk 16 km volt, 440/346 méterrel.

10.17. hétfő

Utolsó napi túránk kiindulópontja Zalaegerszeg közelében lévő Bazita TV-torony volt. Erdőben, gyümölcsösökben, szőlők között lejtősen haladt az út Babosdöbrétéig. Aztán egy emelkedő következett Balázsfáig. Itt egy kis kápolna, szép kilátás Bazitára, és egy ötletes kisvonat várt ránk hordókból építve. Dobronhegy volt a következő település, melynek csak az üdülőterületét érintettük. Egy újabb emelkedő során két geodéziai tornyot is láttunk. A Bödei-hegy következett, művelt és elhagyott szőlőkkel. Bödén át jutottunk Kávás közelében lévő Ilona-majorhoz. Káváson még megnéztük a Harangtornyot és a méltán híres két Tájházat. Ezen a napon is 16 km-t gyalogoltunk, csak a szint volt kevesebb, mint előző nap (414/353 m). Már csak a hazautazás volt hátra a ragyogó időben eltöltött négy szép napból.



 

Szokásos őszi négynapos túránkat ezúttal a Zempléni-hegységbe szerveztem. Most a kevésbé járt nyugati részén jártunk a Hernád-völgy felől. 24-en vettünk részt rajta, aki mindig a hosszabb távon volt, az – a kisebb sétákat nem számítva - 53,8 km-t gyalogolt 1876 méteres szintkülönbséggel. Természetesen voltak választhatóan rövidebb utak is.

Szeptember 23. (péntek)

7 órai indulással fél tíz után értünk Abaújszántóra, a szálláshelyünkre. Kipakoltunk, majd Fonyra autóztunk. Innen indult a túránk. A forrás körül szépen kialakított térről a katolikus templom felé vettük az irányt. Egy balkanyar után mindjárt emelkedni kezdett az út. Mérsékelt emelkedővel – visszanézve - hamarosan magunk alatt láttuk Fonyt, a Hernád-völgyet, mögötte pedig a Cserehátat. Az eddigi bokros, ligetes terület után tölgyerdőbe jutottunk, itt sziklás úton értünk fel a Rezső bácsi-kúthoz. Még egy darabig emelkedett az út a Kis-szár-kőig, aztán az eddigi zöld jelzés helyett sárgán folytattuk utunkat – immár lefelé. Egy nagy rétre kiérve először láthattuk meg a regéci várat. A S jelzést 3 km-en koptattuk, utána jelzetlen útra tértünk. Ezen értük el az aszfaltozott utat, melyen – jobb híján – egészen Fonyig mentünk. Ezután Vizsolyba autóztunk. Itt megnéztük az Árpád-kori templomot, melynek eredeti festése – hasonlóan sok más templomhoz – úgy maradhatott fenn, hogy a reformátusok kezébe kerülve lemeszelték azt. A templomban őrzik a meglévő 27 magyar nyelvű biblia egyik eredeti példányát, a látogatóközpontban pedig kiállítás is van megszületésének körülményeiről. Voltak akik a Méz-múzeumot is megnézték. Vacsorát, – csakúgy mint a reggelit - szálláshelyünkön sikerült kapnunk – méghozzá finomat.

Szeptember 24. (szombat)

Reggeli után kocsival Hejcére utaztunk. A rövidebb távot választók Fehér-kút felé indultak, majd ugyanazon az úton visszatérve 8,2 km-t tettek meg 273 m szintkülönbséggel. Amit viszont mindenki megnézett, az a 2006-ban bekövetkezett szlovák katonai repülőgép- katasztrófa emlékműve volt a temető közelében. A hosszabb utat megtevők a Gergely-hegyet szinte megkerülve, a Medvemaráson át értek a Fehér-kúti pihenőhelyhez. Annak kényelme helyett inkább az út szélét választottuk, mert ott jó melegen sütött a nap. Ismét választási lehetőség adódott, hogy ki jön fel a Sólyom-kőhöz, majd a Borsó-hegyre, de végül mindenki bevállalta ezt a plusz emelkedőt és kilométereket. A Sólyom-kő érdekes sziklaalakzatokkal és kilátással kínálkozik, a Borsó-hegy pedig megrendítő látvány a repülőgép letarolta hegytetővel és a 42 halott emlékére állított kopjafával. Kényelmes, mindvégig lejtős úton értünk vissza Hejcére, itt megpihentünk, és megnéztük a patakparti látványosságokat. Kocsival visszaérve szállásunkra, még elsétáltunk a közeli öreg pincékhez. Este vacsora előtt Anci születésnapját ünnepeltük.

Szeptember 25. (vasárnap)

Ezen a napon beljebb merészkedtünk a hegység belsejébe, és kocsival Óhutára utaztunk. A temetőnél tettük le a kocsikat. Besétáltunk a falu közepébe. Innen három távon is lehetett menni. A közepes táv együtt indult a hosszabbal, mindjárt egy jó meredek úttal. Ettől kellően megijedtek a közepes túrát választók, így a rövidre tértek át.  A hosszabb táv résztvevői 600 méter megtételével, 121 méter szintemelkedés után felértek az Emőke-forrás közelébe. Volt is egy találó feliratú pad ott, ezzel a szöveggel: „Kínok vége” pihenő. A forrás jóízű volt, mellette egy kis tó még szebbé tette a környezetét. Kis pihenő után továbbindultunk a Szelekfej-szakadék felé. A szakadékban (melyben egy szép nevű Bíborka-forrás vize csordogált) felkapaszkodni nagy élmény volt. Utána a K tanösvény jelzésen nagyon szép – tisztásokkal megszakított – erdő következett Szelekfej és Rókás-tető között. Elértük a P+ jelzést, innen már végig ezen mentünk. Nagy-kő-rét után az eddigi jó jelzések - a kijárt utakkal együtt – eltűntek, csak hosszas keresgélés után tudtunk tovább haladni. A Mély-patakon való átkelés után hamarosan kereszteztük az aszfaltozott utat, majd ismét emelkedni kezdett az út a Pálos-kolostorromig. Az kolostorból alig maradt valami, mellette viszont forrás, pihenőhely, egy Könnycsepp nevezetű tó is található. Itt ebédeltünk, aztán tovább emelkedő úton előbb egy kilátóhelyet (láttuk innen a kolostorrom környékét, távolban pedig a regéci várat), majd a Kis- Királyos sziklatetőt. Innen is szép kilátás nyílt a szemközti hegyekre, és az alattunk lévő Óhutára. Leereszkedve a Kiráy-kúti-patak után visszaértünk a kocsikhoz. Változatosság kedvéért hazafelé Tolcsván és az Aranyos-völgyön át mentünk. Este még egy program várt ránk: egy vacsorával egybekötött borkóstoló.

Szeptember 26. (hétfő)

Összepakoltunk, megreggelizünk. Sajnos esett az eső, emiatt sokan elbizonytalanodtak a túrázást illetően. Volt, akinek nem is volt választási lehetősége, mert olyan kocsi utasa volt, melynek vezetője, vagy tagjai reggeli után hazaindultak. Végül kilencen indultunk az eredeti hosszabb túrán, a rövidített nem indult, két kocsi utasai pedig szerencsi várlátogatás után indultak haza. Mi enyhe esőben indultunk. Régi pincéket, köz- és zsidótemetőt elhagyva a felújítás alatt lévő Patay-kastélyhoz értünk. Ezután erdei emelkedő útra tértünk rá, mely az előző és az akkori esőtől erősen csúszott. Felérve a tetőre szerencsére változott a talaj, sárgás színű agyag, vagy lemorzsolódott lösz tejesen kemény volt az esőben is. Később elállt az eső, egészen világos lett, de azért még voltak tartalékai a felhőknek, kaptunk is belőle később. Tömegével láttunk gombákat, el is határoztuk, hogy út végén szedünk belőle – természetesen ott már nem volt, egyedül Inci talált két kisebb őzlábgombát. Egy tisztásról – ha párásan is, de láttuk a Hernád-völgyet és a Boldogkő-várát. Szép pontja volt az útnak a Galambász-forrás és környéke, az ott lévő kis tavat három forrás is táplálta. Nem tudom, hogy a köd szállt-e le, vagy csak esőpára volt, de sejtelmes homályban gyalogoltunk pár kilométert. Elhagytuk az eddigi Z jelzést, de továbbra is jól járható úton mentünk tovább. Utunk legnehezebb szakasza akkor jött el, mikor már Abaújszántó közelében lekerített faültetvények és legelők között voltunk kénytelenek gyalogolni. Itt, ha nem volt elég széles a kerítés melletti fű, vagy nagyon lejtős volt, csak a két keréknyomon tudtunk menni, az pedig nagyon csúszott, a sár pedig rátapadt cipőnkre. A település szélén aszfalt utat elérve hosszas cipőtisztogatási akcióba fogtunk. Szállásunkra érve kocsiba ültünk és hazautaztunk.