Sajnálatos módon kevesen (22-en) voltunk e vértesi túrán. Oka lehetett ennek a beharangozott hőség is, melyet szerencsére nem nagyon éreztük meg az élénk szélnek köszönhetően.

Hét órai indulással 9 órára értünk Gántra. Ezúttal három táv közül lehetett választani, melyből végül a középső táv kimaradt. A hosszabb utat választók Gántról indultak a Szovjet-emlékmű mellől. Igen változatos terepen, erdőfoltokkal tarkított kopár dombokon jutottunk fel az első kilátóhelyre, amely közvetlenül a falu felett van. Ezután hullámvasutazni kezdett az út, így értünk el a következő kilátóhelyre. A két zászlórúd (tépett uniós és magyar zászlóval) között betonból készült emlékkereszt áll, mellette jobbról a Kitelepítési-, balról a Szerencse fel! bányászati emlékmű van, mindkettő dolomitsziklákba vésett feliratokkal. Továbbhaladva felértünk egy szép kilátást nyújtó csúcsra, majd a Meleges nevezetű, élénkvörös színű felhagyott bauxitbányához ereszkedtünk. Hálás fotótémák vettek körül, buzgón fényképezett is mindenki. Legyalogoltunk az aszfaltút mellett lévő Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumhoz és Földtani parkhoz, de most nem mentünk be, egyrészt mert legtöbbünk járt már ott, másrészről pedig nagy időveszteségbe kerültünk volna a rövidtúrásokkal szemben.

A sárga sáv jelzésen folytattuk utunkat előbb egy szélesebb köves úton tettük meg, majd balra kanyarodva - egyre többet zárt erdőben - haladva előbb a Sasfészekre nevezetű részre értünk. Érdekes módon a teljesen árnyékos erdőben melegebb volt, mint a széljárta kopár domboldalakon. Elhagytuk a S jelzést, majd ÉNy-nak fordulva a zöldön mentünk tovább, azt követően pedig a Z▲ jelzésen előbb az Öreg-hegyre, utána pedig utunk legmagasabb pontára, a Gém-hegyre értünk fel. Errefelé már felhők mögé került a nap, igazán kellemes lett az idő. Innen már csak lefelé gyalogoltunk a buszig. Ez az útvonal 13,2 km hosszú volt 316 m szintkülönbséggel.

A rövidebb utat választok a buszról Földtani parknál szálltak le. Mivel az még nem volt nyitva, felmentek előbb a mellette lévő dombra, aztán nyitás után megnézték a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumot, bejárták a Földtani parkot. Ezt követően - azon az úton, melyen mi odaérkeztünk – Gántra gyalogoltak. Az út 5,5 km volt 125/99 m szintkülönbséggel.

 

Minden elismerésem azoké, akik ebben a melegben jelentkeztek, és el is jöttek túrázni. Júliusban a várható meleg miatt a közelben teszünk egy alföldinek nevezhető könnyű túrát. Hogy könnyű volt-e, a résztvevőknek (15 fő) kell eldöntenie. A túra hossza (10,2 km) és szintkülönbsége (84/93) miatt bizonyára igen, de volt pár nehezítő körülmény.

Menetrendszerű busszal értünk túránk kezdőpontjára, Dányba. A kezdő (már bejárt és ismert szakaszt) - ezúttal nem az én ötletemre - megváltoztattuk. A falut elhagyva eleinte semmi gond nem volt, vadvirágos, parlagon hagyott réten, majd ligetes erdőben gyalogoltunk. Aztán összezárt előttünk az erdő, látszólag áthatolhatatlanná vált. Próbálkoztunk a lehető legkevesebb karcolással és csaláncsípéssel megúszni a dolgot (csak 150 m-re voltunk a kijárt úttól), de abban az irányban végképp nem tudtunk haladni. Valamivel jobban járhatónak tűnt, ha párhuzamosan megyünk a kívánt úttal nagy nyárfák között. Aztán mikor arra sem lehetett továbbmenni, nekivágtunk légvonalban megtenni a maradék utat egy kaszálóig.

Ott már a tervezett úton haladtunk, de ismét erdőbe jutva a magas aljnövényzet miatt alig lehetett meglátni, merre vezet(ne) az út. Így értünk utunk egyik céljához, a Mosch Béla vadász emlékműhöz, melyet társai emeltek 1932-ben a kitűnő szervező, és vadászkönyv-író emlékére. A feliratot elolvasni már nem lehet, de ez a szöveg volt rajta: Mosch Béla - az igaz vadász mintaképe - emlékére emelték hálás követői. Érdekessége az emlékműnek, hogy rajta vízmedence is van, az arra járó madarak itatására.

Továbbiakban valamivel javult a helyzetünk, mert a nyílegyenes úton Kóka felé már „csak” a csalán, kidőlt fák, falopások mérséklésére keresztbe húzott mély árkok nehezítették haladásunkat. Többször jártam már errefelé, de ilyen dzsungelt még sosem láttam. Mielőtt kiértünk az erdőből, leültünk ebédelni. Ezt követően elértük Kóka szélső házait, majd a Szőlőhegy felé vettük az irányt. Sajnos hosszú árnyéknélküli szakaszok is voltak a következő kilométerekben 32 fok meleg volt, de szerencsére elég erősen fújkált a szél. Egy hideg sör, vagy üdítő reményében Dány, Temető buszmegálló felé mentünk, de a söröző és a presszó is a jelek szerint befuccsolt Szerencsére egy boltot nyitva találtunk. Három órára a gödöllőiek, isaszegiek már haza is értek.



 

Szombaton a Visegrádi-hegységben tettünk egy körtúrát Pilisszentlászlótól. Most is volt egy rövidebb, és egy hosszabb változat, tetejébe a hosszabb a beígértnél is izmosabbra sikeredett (16,5 km, 610 m szintkülönbség).

A szokásos időben indultunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász - Pilisszentlászló útvonalon. Fél kilencre már oda is értünk. Az OKT útvonalán együtt indultunk, de 200 méter után, már külön utakon jártunk. A nehezebb útra vállalkozók a P+ jelzésen először a Tüskés-hegyre kapaszkodtak fel. A korábbi esőktől novemberi ködre emlékeztető párás volt a levegő. Ennek ellenére nagyon szép volt az üdezöld erdő. A következő hegy már magasabb volt, ennek neve a bizarr Akasztó-hegy volt. Itt közben kis ideig esett az eső, de szerencsére nem intenzíven. Lefelé menet egy erdészeti utat kereszteztünk, előtte és utána elég meredek volt az út. Egy látványos völgy (Király-völgy) mellé értünk, melyet később kereszteznünk kellett. A völgytalpra való leereszkedést és a kikapaszkodást lépcsők segítették. Hamarosan a szépen megépített Király-kúthoz jutottunk (víz alig csurgott belőle), ahol meg is pihentünk. Ezután történt meg a baj: a telefonomról valahogyan eltűnt az előre megtervezett út, én pedig magabiztosan indultam egyenesen tovább  - holott balra kellett volna fordulnunk. Mikor már elég sokat emelkedtünk az Öreg-vágás felé, gyanús lett a dolog, de onnan már nem lett volna érdemes visszafordulni. Ezúttal kérek bocsánatot azoktól, akiket a többletkilométerek (4 km) nagyon kifárasztottak. Mindenesetre szép, változatos úton haladtunk, az Öreg-vágásra érkezésünkkor magasságban már csak 40 m-rel voltunk Dobogókő alatt. Ezután a Sikárosi farakodónál megebédeltünk, majd egy nagyon kényelmes 3 km-es út következett, miközben a Bűkkös-patak mellé értünk. Itt volt a Lenkó-emlékmű, a Kárpát-forrás, a patak „halszálkás” hídja. Az utolsó két kilométeren még egy emelkedő várt ránk, a mély Öreg-nyílás völgy mellett értünk fel a tetőre, és egyúttal vissza a buszunkhoz.

A rövidebb utat választók az Országos Kéktúra útvonalát követve értek le a Bükkös-patakhoz, azon a Lenkó-emlékműig mentek, majd ugyanezen az úton vissza a kiindulási pontunkhoz. Ez az út 7 km hosszú volt 135 m szintkülönbséggel.

 

Vasárnap ellátogattunk a Müpa "Teremről-teremre séta" programra 9 túratársammal. Bemutatásra került  az épület, a belső tér kialakítása a különböző funkciójú termekkel,  a kiszolgáló részek kivételével.

Az épület tervezője Zoboki Gábor (barokk építésznek is hívják), a beruházás pedig Demján Sándor üzletember "pénztárcájából" valósult meg.

Az épület több méteres gumipárnákra épült, a külső rezgés és zaj kizárása céljából.

A külső betonfalba kis csíkok mélyedéseibe fényforrásokat helyeztek el, amely esténként villogva különböző színekben világít. Kapcsolat a Ludwig Múzeum-szárnyhoz a sokkal több oszlop helyett, kompromisszumokkal valósult meg – az oszlopoknak, mint egyébként megtudtuk, nincs tartószerepük.

Az épület mellett lévő fehér sátor nem szép látvány, ott előkészületi munkák folynak a különböző előadásokhoz.

A belső terek  lélegzetelállítóak, azt sem tudtuk hova nézzünk. A földszinten mindig van egy zongora, mintha fogadná az érkezőket.

Az első emeletre elnyújtott lépcsőn kényelmesen báli ruha nélkül jutottunk fel, lenézve láttuk a nyitott térben beépített Bohém-termet. Egyszerűnek tűnő párnás padsorokból áll, ahol gyerekek művelődhetnek.

A következő volt az Üvegterem, ahol hatalmas függesztő lámpák továbbítják a világítást. A hatalmas üvegfelületen gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a Nemzeti Színházra.

Tovább haladva a Fesztivál Színházhoz értünk, az oda vezető lépcsőt Tiffany-lépcsőnek hívják, és a beépített lámpákról kapta a nevét.

A Színház belső felülete tömör diófa-, és egyéb faanyagból készült burkolat - a megfelelő hanghatás elérése céljából. A tánc és prózai előadásokon kívül alkalmas koncertek rendezésére is. A színpad mögött tárolják a díszleteket, a felső gépészeti berendezéssel mozgatják, de  számítógépes vezérléssel is lehetséges. Az első padsor kivehető.

Tovább haladva a folyosón beépített rejtett ajtók mögött tárolnak különböző dolgokat. Kívülről anyaggal bevont bársonyszerű falnak látszik.

Elérkezünk a Bartók Nemzeti Hangversenyterembe, amely 1600 fő befogadására alkalmas. A mennyezet alatt függesztett, mozgatható  hangvető 42 tonnás, az oldalfalban 58 db - egyenként mozgatható - zengőkamra (több tonna)  kialakításával a tökéletes  csöndet akarják megteremteni. (Például Kocsis Zoltán ezeket a kamrákat csukva kérte a koncert alatt, míg Fischer Iván nyitott állapotban.)

A nézőtéren lévő székeket huzattal, " bugyival" vonják be, azt a hatást érzékeltetve, hogy amikor gyakorol a zenekar, akkor is emberek ülnek a székekben.

A faburkolat kiképzésénél - a minél nagyobb felület elérése céljából - mélyedéseket vájtak a felületbe a hangterjedésre is nagy figyelmet fordítva. A terem akusztikája világszínvonalon elismert.

Az orgona 7000 sípból áll, a homlokzatra szerelt 92 ónsíp a felső szinten látható, a többit a fal mögött helyezték el. A séta végén a jegyekkel bemehettünk a Ludwig Múzeumba is.

A beszámolót Dalmi Éva írta, a képeket Pusztay Péter készítette.