Tízen háromnapos utunk első napján a Keleti-Bakonyban, másik két napján a Vértesben túráztunk. Úgy a szállásunkról, mint az időjárásról csak jót mondhatunk. A három nap alatt 43 km-t gyalogoltunk 872 m szintkülönbséggel.

11. 11. (péntek)

Két kocsival utaztunk, és 11 órára értünk Csórra, ahonnan az első túránk indult. Először a Kilátó-hegyre kapaszkodtunk fel. Nevének megfelelően szép kilátás nyílt Csórra, Várpalotára, és a Keleti-Bakony hegyeire. Itt áll egy japán Torii kapu is. Kút-hegy után a környék jellegzetes dolomitsziklái közé értünk, a Száraz-horogba. Ezt két párhuzamos mély völgy szabdalta fel. Ezeket a mély völgyeket hívják itt horognak. A sziklagerincekről szebbnél szebb kilátásban gyönyörködhettünk, de kilátás nélkül is nagyszerű látvány volt az őszi színekben pompázó erdő. A Száraz-horog bejárása után egy Mandulás nevű fennsíkon folytattuk utunkat a Szenes-horogig. Ez hosszabb és mélyebb volt, mint az előző, de szintén nagyon szép. Itt a horgokkal kapcsolatban egy kis kitérőt kell tennem: más-más térképen a Száraz- és Szenes-horog fordítva szerepel (pl. Google, OSM). Én a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség Keleti-Bakony turistatérképe, valamint a Közép-Dunántúli Piros igazolófüzete szerint írtam a beszámolót, iratoztam fel a képeket – talán ők jobban tudják. A túra után átautóztunk Pusztavámra, a Rigófészek-vendégházba, mert itt foglaltam szállást, ide kértem a vacsorát Mórról.

11. 12. (szombat)

A vendégháztól indultunk a Z jelzésen – először sajnos több mint két km-t aszfalton. Ezután kényelmes erdei utak jöttek a napsütéses őszi erdőben. Kereszteztük a Szép-víz eret, mely valószínűleg az áteresz eldugulása miatt visszaduzzadt. Nemsokára a Gerencsérvárhoz értünk, előtte pihenőhely és a forrás is volt. A vár (amely inkább csak lakótorony) a tatárjárás után épült, túl sok nem maradt belőle. A várnézés után folytattuk utunkat. 2,5 km erdei út után most egy rövidebb aszfaltozott út következett, szerencsére csak biciklisek és gyalogosok közlekedtek rajta. Az út közelében egy hatalmas kidőlt fán megebédeltünk, pihentünk. A tervezett úttól – Laci javaslatára – eltértünk, és körbegyalogoltuk a Festékgyári–tavat. Megérte a kerülőt, mert szép volt a tó, különösen így, hogy az égen egész báránycsorda haladt, és ez tükröződött a tó vizén.  Ezután a Kék-tavat érintettük, majd egy állatmegfigyelő kertben láttunk egy teljesen bezsongott muflon kost. Még mielőtt szállásunkra értünk volna a Vérteserdő Malomerdő panzióját is megnéztük. Ennek különlegessége, hogy egy patak átfolyik a ház alatt.

11. 13. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után a szállásunktól kocsikkal Kőhányáspusztára utaztunk. Az országos kéken indultunk. Először Batonna-hegyre emelkedett az út, majd a Nagy-tiszta oldalában értük el utunk legmagasabb pontját. Változatos terepen ragyogó napsütésben haladtunk. A kékről két kitérőt tettünk, először a Csáki (Oroszlánkő)-várhoz, ezt követően az– Oroszlánkői-barlanghoz kapaszkodtunk fel. Ez utóbbi tetejéről szép kilátásban is volt részünk. Elhagytuk az OKT-t, majd az erdő és a Községi legelő határán értük el a S jelzést. Ezen mentünk vissza Kőhányáspusztára, közben meg is ebédeltünk. Még ott körbejártuk a kápolnát, volt aki betért egy kávéra. Még egy programunk volt, ez pedig Válon a Love (Szeretet)-szobor megtekintése, majd hazautaztunk. A különleges szobor naplementében (mert épp akkor értünk oda) talán még szebb volt a szokásosnál.



 

December első szombatján a Vértesben túráztunk. Bizonyára a vírus is közrejátszott abban, hogy csak 26-an voltunk. Pedig az időnk csodálatosan szép volt, és most is lehetett rövidebb és hosszabb táv között választani.

Isaszeg, Gödöllő, Mogyoród, Pest után 9 óra után értünk Csákberénybe. Első látnivalónk a Vadászati Múzeum udvarán felállított mészégető boksa volt. A két különböző hosszúságú út egy ideig együtt haladt. A rövid túra (5 km, 130 m szintkülönbség) első állomása egy vadmegfigyelő állomás volt, aztán a Pénzverő-völgyön kapaszkodtak fel, ezt követően a Kőkapu feletti szép kilátóhelyére értek, majd a Meszes-völgyön értek vissza. Ezután meglátogatták a Merán Fülöp Vadászati Múzeumot.

A hosszabb út egy darabig szintben, Csákberény északi oldalán haladt, majd az út emelkedni kezdett. Ez már a Gémförtés-völgy nevet viselte. Egyre több és szebb sziklaformáció jelent meg, főképpen utunk baloldalán. Cser-vágási elágazásnál elértük utunk legmagasabb pontját, egyúttal jelzést váltottunk: a zöld helyett Z+ en folytattuk utunkat.  Egy kis libikókázás után elértük a Szappanos-völgyet. Többen már eléggé megéheztek, így megálltunk. A Szappanos-völgy nagy ívű kanyarja után egy balról becsatlakozó völgy után Ugró-völgy lett az út neve (érdekes módon más-más térkép máshonnan kezdi az Ugró-völgy elnevezést használni). Ami viszont egyértelmű, hogy a hatalmas sziklákkal tarkított út nagyon szép volt, és az is kedvező volt, hogy az éppen-fagy következtében sár sem volt. Így értünk a Strázsa-hegy hófehér sziklájához. Bár tulajdonképpen enni álltunk meg, mégis szinte mindenkit kapaszkodásra csábított a meredek sziklaoldal. Nagyos is megérte felmenni, mert pompás körpanoráma nyílt a kopár sziklatetőről. Innen már csak másfél kilométer volt hátra a múzeumig, ahol parkoltunk. Az út 13 km hosszú volt, 335 m szintkülönbséggel.

 

A Közép-Dunántúli Piros újabb szakaszát jártuk be múlt hét végén, ezúttal a Mecsértelep – Vértessomló között. Szerencsére – ellentétben az előjelzésekkel – nagyon szép időnk volt az a körülbelül harmincegy kilométer alatt, amit megtettünk.

09.18. péntek

Kocsival és tömegközlekedési eszközökkel 9 óra előtt értünk Mecsértelepre. Itt mindjárt bélyegeztünk, majd máris indultunk. Eleinte dimbes-dombos tájon, de javarészt szántóföldek között haladtunk. Utána kezdődött az emelkedő a Vadhányás nevezetű dombra. Onnan leereszkedve kereszteztük a Velegi-vízfolyást, majd láttunk egy tavat is. Ismét szántóföldek között kezdett emelkedni az út, együtt haladtunk egy kis ideig a Nagyveleg felé vezető aszfaltúttal, majd a Hancsákos-hegy következett. Az út bal oldalán erdő volt, jobb oldalán pedig hatalmas cirokültetvény. Innen lefelé vezetett az út, és egyre közelebb kerültünk Mór városához. Itt kiváló vezetéssel megnéztük a Lamberg-kastélyt, utána egy grillezőben megebédeltünk. Ezt követően felsétáltunk a pincék közé az Ezerjó utcába. Itt van ugyanis a Bormúzeum, ami egyúttal bélyegzőhely is. Kis könnyítéssel Mór szélső házáig utaztunk, onnan 170 méter szintemelkedéssel az Antal-hegy oldalában emelkedtünk. Leérve innen bekukucskáltunk a Vértes Táborba, ahol eredetileg (az áprilisban elmaradt túrán) a szállásunk lett volna. Széles erdei úton a Csuka-tó érintésével a megszűnt festékgyárig gyalogoltunk, onnan kocsival szálláshelyünkre a Rigófészek-vendégházba - nagyon jó hely, tudom ajánlani mindenkinek – érkeztünk. Vacsoráztunk, majd viszonylag korán lefeküdtünk. Ezen a napon 15,5 km-t gyalogoltunk 427/370 m szintkülönbséggel.

09.19. szombat

Kocsival visszamentünk addig, ahol pénteken abbahagytuk a túrát. Az első tó itt megint a Csuka-tó, volt, melynek már alig van szabad vízfelülete, benőtte a nád. Annál szebb a Festékgyái-tó, melynek kristálytiszta vize van, és le is lehet menni a partjára. Nem úgy, mint a következő tónál, amit egy Macskadomb nevezetű hely, és egy erdőgazdasági aszfaltozott út után értünk el. Ez a következő tó a Dobai-tó volt, melyet teljesen körbekerítettek. Oroszlán előtt még egy nagyon vadregényes tavat láttunk, ez Új Mindszent mellett van. Oroszlányban az aszfaltot kihagytuk, bélyegeztünk füzetünkbe.

Következő látnivalónk a Majkpusztán volt. Itt először megebédeltünk a tónál, majd felkerestük a Majki Kamalduli Remeteséget. Itt sajnos nem volt szerencsénk, mert a felújítás alatt lévő remeteséget csak vezetéssel lehet látogatni, erre pedig 50 percet kellett volna várni. Ennyi időnk nem volt, mert még négy kilométer volt hátra Vértessomlóig. Itt a tavaly augusztusi utunkhoz hasonlóan (ekkor jártunk itt KDP-túrán) egy cukrászdában elfogyasztott jutalomfalatokkal zártuk be a túrát. Ez most ténylegesen 16 km hosszú volt 190/287 m szintkülönbséggel.

A képeket Dalmi Éva (D.É.) és N. Béla készítette.



 

Ez évi utolsó kívánságtúránk a Vértes nyugati peremére vitt bennünket. Változatos terep, sok látnivaló, csodás idő: ez jellemezte az utat. 34-en voltunk, 13 km-t gyalogoltunk (aki a kis borkóstoláson is részt vett, az 14-et).

6 órakor szállt fel az első utas a buszra és háromnegyed kilencre értünk Csákberénybe. Közben megálltunk pár percre az Óceánrepülők emlékművénél is. Egy szép kis dísztó mellett kezdődött a túránk, majd az Ezerjó borúton haladtunk. A szőlők felett előbb a Kopasz-hegy, majd az Arany-hegy magasodott. Az út baloldalán a 2011-ben felállított Szent Orbán fából készült szobra nagy tiszteletnek örvend: még fedelet is kapott. Később egy hatalmas prést láttunk szintén az út bal oldalán. Jobb oldalon pedig egyszerű és hivalkodó házak, présházak váltogatták egymást. A hegyoldal fái pedig az ősz minden létező színében pompáztak. 2,5 km megtétele után szerencsére a jelzés elhagyta az aszfaltozott utat. Lejtmenetbe kapcsolva megláttuk a Csóka-hegy alatt lévő különálló sziklaplatón álló Csókakő várát. Természetesen nem hagytuk ki a vár meglátogatását.

Három éve jártunk itt, de nagy örömünkre azóta sokat épült, csinosodott a vár. Most már a kápolna mellett fel lehetett menni a felsővárba is. Körül is néztünk fentről, de ahogy végig napsütésben gyalogoltunk, a távolkép nem volt ilyen szép: párás, kissé ködös időben nem volt igazán szép a panoráma.  A vár bejárása után még tovább emelkedett az út, míg el nem értük a Csóka-hegy gerincét. Itt egy jó kilátást adó tisztáson megpihentünk, ettünk. A további út igen változatos terepen, pár métert állandóan le-és fölmenve folytatódott. Nehezítette a továbbjutást a rengeteg kidőlt fa, amelyek valószínű a múlt heti viharos szél áldozatai. Viszont nem lehet mindent mostani viharra fogni, mert sok fa már láthatóan régóta ott hever. A mintaszerűen jó útfestés egyszer azért kihagyott: Mór felé közeledve a völgyből jobbra kitérő utat nem jelölték. Mi meg figyelmetlenségből kicsit túlmentünk a csábító völgyi úton, szerencsére csak 100 métert. Mór felé közeledve elértük a zöld, majd a piros jelzést.

A városba érve hosszan gyalogoltunk a Széchenyi úton. A Kapucinusok terénél várt ránk autóbuszunk. Aki már elfáradt, felülhetett rá, de a többség még felgyalogolt a Bormúzeumig, hogy megkóstolhassunk egy-két móri bort. Ez a kis kitérő még megemelte a beígért szintkülönbséget: összesen 481 métert mentünk felfelé, és 526-ot lefelé.