Március első szombatján Börzsönybe, annak is a hozzánk közeli részére, Verőcére mentünk túrázni. Szép túra volt különösen látványos részekkel, mint a kilátás a Borbély-hegyről, valamint a Les-patak völgye. Négy vendégünkkel együtt 44-en gyalogoltunk kellemes időben.

Szokásos időben kezdtük begyűjteni az embereket, de a közeli cél miatt már 8 óra után pár perccel meg is éreztünk. Kicsit módosítanom kellett az eredeti terven, mert a busz nem fért volna át a vasúti aluljárón. A vasútállomásnál szálltak le a hosszabb utat választók, a többiek továbbutaztak Magyarkútig. Az állomás után mindjárt huzamos emelkedő kezdődött, nehogy megfázzunk a pár fokos fagyban. Így értünk fel a Borbély-hegyre, ahonnan több helyről is szép kilátás nyílt az alattunk lévő Verőcére, a mögötte lévő Dunára, Visegrádi-hegységre. A Duna-kanyart, Fellegvárat legjobban talán a volt kőbánya fölötti platóról lehetett látni. Ezután majdnem két kilométer lefelé „gurultunk”, míg meg nem láttuk buszunkat.

Innentől kezdve utunk egyezett a rövidebb változattal. Előbb az Irma-forráshoz értünk. Biztattam volna a társaságot a jó forrásvíz fogyasztására, de az csak alig csordogált. Utunkat egy ideig az Országos Kéktúra útvonalán tettük meg, találkoztunk is jó sok emberrel. Mikor az OKT-ból kiágazott a K+ jelzés, az utóbbin mentünk tovább, de előbb megebédeltünk. A K+ jelzésen leereszkedtünk a Les-völgyi-patakhoz, amely meglepően bővizű és kristálytiszta volt. Sokszor meg kellett állnunk mellette egy-egy fénykép elkészítésére, annyira szép volt. Visszaértünk Magyarkútra. A rövidebb távot teljesítők kerek 7 km-t mentek 181 m szinttel, a hosszabb táv 12,1 km volt 364/370 m szintkülönbséggel.

Az útdiagram Laci telefonján készült.

Az év első szombatja most Újév napjára esett. No de egy szilveszter éjjele után kinek lenne kedve túrázni menni? Ezért évköszöntő túránkat - a szokástól eltérően – nem a hónap első szombatján tartottuk. A napsütéses jó idő, kicsi táv vonzotta tagjainkat. Két vendégünkkel együtt 38-an jöttünk össze. A táv 10,7 km volt enyhe emelkedőkkel/lejtőkkel (162/143 m).

Negyed tízkor gyülekeztünk az Állami telepek vasúi megállóban. Nem rohanva értünk a Gödöllői Arborétumba. Az új játszótér mellett szokásos pihenőhelyünkre jutottunk.  Itt az asztalokra kipakoltuk ki-mit hozott. A választék óriási volt sós és édes süteményekből, italokból. Köszöntöttük egymást az újév alkalmából, jókat beszélgettünk. A nap még fátyolosan sütött, a fagypont alatt hőmérsékleten túl sokáig nem ácsoroghattunk, pedig mindenkinek volt mondanivalója. A fő téma természetesen a Covid volt. Továbbindulva egyre tisztábban sütött a nap, az arborétum sétányain jól esett a mozgás. Később elértük a szárítópusztai utat, majd arról bal felé fordultunk. Balról két adótornyot is elhagyva Gödöllő szélén termettünk. Itt még egyszer nekiláttunk a maradék sütemények, italok elpusztításához. Gödöllő Fenyves nevű részén haladva elértük a Pest Megyei Piros jelzést. Azon az Agrár-erdőn át haladtunk tovább az egyetem felé. Megálltunk a Premontrei-temetőnél. Ekkor hívott Olgi, és elmondta, hogy késve indult otthonról, ezért biciklivel eredt nyomunkba. Valahogy mégis elkerült minket. Miután nem talált a gödöllői vasútállomáson, elindult Isaszeg felé, aztán mikor beazonosítottuk helyzetünket, visszafordult és sikerült találkoznunk. Neki is volt egy üveg pezsgője, azt már nem cipelhette haza, megszántuk őt, megittuk.

 

A Dél-Dunántúli Piros jelzésen második négynapos túránkat tartottuk, összesen 62 km-t gyalogolva,1417/1323 m szintkülönbséggel. Az esőt megúsztuk, köd viszont volt bőségesen.

11.12. péntek

A túra indulópontjára, Szekszárdra vonattal és kocsival utaztunk.

Szekszárdon a vasútállomásnál találkoztunk, bélyegeztünk a buszpályaudvaron, majd indultunk. Szekszárd belvárosán túljutva a jelzés a Kálvária-kilátóhoz vezetett. Nevével ellentétben alig lehetet valamit kivenni a tájból. Azért emlékeztünk mindenre, mert már jártunk itt, sőt a P jelzésen is túráztunk már az Óriás-hegyig. Innen Szálka felé vettük az irányt, a gerinc után már kisebb ködben. Az erdő így is sejtelmesen szép volt, még sok levél volt a fákon. A Felső-erdőn állandó lejtés mellett értünk a Halastóhoz, majd be a faluba. Korai vacsoránkat a Trófea vendéglőben költöttük el (bár ne tettük volna), majd szálláshelyünkre mentünk.

11.13. szombat

Indulás után Mőcsényben volt az első bélyegzőhely. A kijelölt útvonal még Zsibrikig aszfalton vezetett, közben két tó mellett is elhaladtunk. A másodiknál kissé ijesztő volt, hogy a ködben vadkacsákra lövöldöztek. Mikor megláttak, beszüntették ebbéli tevékenységüket, pár vadkacsa így nekünk köszönhette életét. A Rák-patak szép völgyében haladva Eszterpusztára értünk. Itt egy középkori templom romja található. Ófalun megint bélyegeztünk, majd betértünk egy sörözőbe, javarészt kávéra. Kedves fogadtatásban volt részünk, még süteményt is kaptunk. Beszélgettünk a polgármester-asszonnyal is, hívta az ITK-t, látogassuk meg őket. Újabb pár km megtétele után Mecseknádasdra értünk, ott is először a Schlossberg kilátóhoz, majd a közelében lévő, XIV. században épült háromhajós templom romjaihoz. A négy nap közül ez volt a leghosszabb gyalogtávú. Egy pincesoron volt a szállásunk, kedves háziasszonyunk töltött káposztát főzött nekünk.

11.14. vasárnap

Útvonal: Mecseknádasd – Török-mészégető – Pásztor-forrás - Márévár (bélyegzőhely) – Magyaregregy felé vezető út. Korábbi évek túráin ennek a szakasznak több részét bejártuk már, csak akkor még nem gondoltuk, hogy valaha is belevágunk a DDP teljesítésébe. A Dögkút-tetőig tartó szakasz nagy részét például két éve a Kelet-Mecseki utunkon és egy Óbányából induló korábbi túránkon tettük meg. A tető után Pásztor forrásig lejtett az út, ott bélyegeztünk és elemózsiáztunk, ittunk a forrás finom vizéből. Ezt követően beértünk a Várvölgybe, ezt elhagyva pedig felkapaszkodtunk Máré várához. Itt is jártunk már, de akkor és most se tudtunk bejutni a várbelsőbe. Újdonság viszont egy motorgumikból épített „Ércnyelő” sárkány. Szállásunk Magyaregregyen volt, vacsorát Szászvárról hozattunk. E napi túra rövidebb volt az előzőnél, de nagyobb szintkülönbségű.

11.15. hétfő

Utunk első emelkedője a Kis-kút orma oldalában ért minket, miután átkeltünk a Völgységi-patakon. Egy lejtő-emelkedő kombinációval a szép és rendezett Battyán-hegyi pihenőhöz jutottunk. Jánosi-puszta előtt több helyen csak a GPS segített, hogy a helyes utat megtaláljuk. Jánosi-pusztán áll a szebb napokat is megélt Engel Adolf-kastély. Innen sajnos kivédhetetlenül aszfaltozott úton kellett mennünk 5 kilométert, közben bélyegeztünk Mecsekjánosiban. Szállásfalu határában egy emelkedő végén megpihentünk és elbeszélgettünk egy helyi turistautakat és viszonyokat nagyon ismerő turistával. Mecsekfalu után egy napsütötte tisztáson megebédeltünk, majd szép erdei úton négynapos túránk céljához, a sikondai Horgásztóhoz jutottunk. Innen már csak haza kellett utaznunk.



 

Eredetileg a Móricz Zsigmond Emléktúrát akartuk végigjárni, de a részletes tervezésnél kiderült, hogy az út több mint a fele aszfalton és utcákon vezet. Ezért inkább kicsemegéztünk belőle pár szép részt, összekötve a vidék értékes műemlékeinek felkeresésével.

10.22. (péntek)

Kilencen két kocsival utaztunk, és 7 órai indulással 10 óra után értünk Kiskállóra. Itt maradt az egyik kocsi, és nyolcan elindultak a P jelzést keresztező leveleki út felé. Én ez utóbbi helyre autóztam és onnan mentem szembe velük. Találkozáskor az otthagyott kocsi kulcsát magamhoz vettem. Túraútvonalunk a következő volt: Kiskálló – Kenderáztató – Lobó-tető – leveleki út 12-es kilométere. Az út egy része a Kenderáztatóig aszfalton vezetett. Itt derültségre adott okot a teljesen kiszáradt tómeder mellett lévő Horgászni tilos! tábla. A 152 méter magas Lobó-tető és környéke meglehetősen változatos képet mutatott, kár hogy a domboldalakat már kikezdték a crosszosok, quadosok. A jelzett út megkerülte a Lobó-tetőt, a fák közül még több helyről rá lehetett látni a tetőre vezető dombhátra. Később az út már kevésbé volt látványos, akácerdőben, de még inkább tarvágás után lévő sarjadó akácosban vezetett. Mikor már mindnyájan a leveleki út mellé értünk, együtt kerültük meg a Mohos-tavat. Sajnos a tómeder itt is csontszáraz volt, de maga a környék hatalmas nyár-, és fűzfáival, az északi oldal vegyes-erdejével igen szép látványt nyújtott. Ez a túra 13,5 km hosszú volt, alföldi mértékű szintkülönbséggel.

Túra után kocsiba ültünk, és - egy rövid vásárlással megszakítva az utat – szálláshelyünkre, Tarpára utaztunk. Itt elfoglalva helyünket rövidesen vacsorázni indultunk a közeli Malom-étterembe. Margit néni egy jelenség, jó humorú igazi vendéglátós, az e-napi (kötött tésztaleves, töltött káposzta), majd a következő két napi vacsora is nagyon finom, az ára pedig szokatlanul kedvező volt.

10.23. (szombat)

Ezen a napon nem túráztunk, hanem a környék nevezetességeit jártuk be. Először Nagyaron álltunk meg, itt – csak kívülről – a Luby-kastélyt és rózsakertjét, majd a szemközti régi Luby (később Kende)-kúriát. Következő látnivalók Szatmárcsekén vártak ránk. Itt először a Művelődési Ház előtt lévő Kölcsey-szobrot, majd az emlékszobát néztük meg. Ezután lementünk a Tisza-partra. A víz ugyan elég alacsony, de nagyon tiszta volt. A temető volt soron, benne a csónakos fejfás sírok és a Kölcsey Ferenc síremléke. Következő falu ahol megálltunk Tiszacsécse volt, ahol ellátogattunk a Móricz Zsigmond Emlékházba, valamint megnéztük a református templomot a hozzá tartozó haranglábbal. Túristvándi felé autózva

megálltunk a Rókás-legelő Természetvédelmi Területnél. Az út két oldalán lévő legelőn elszórtan hatalmas kocsányos tölgyek álltak, melyeket azért hagytak meg, hogy az állatok alatta delelni tudjanak. Túristvándi elsőszámú látnivalója a vízimalom, természetesen mi sem hagyhattuk ki. Volt szerencsénk a malmot működés közben is megtekinteni, ezenfelül a malom előtt álló óriási platánfa és a malomtó is látványos volt őszi színeivel. Mielőtt szálláshelyünkre érünk volna, Tarpán megcsodáltuk még a Szárazmalmot.

10.24. (vasárnap)

Ezen a napon nem ültünk autóba, a vendégháztól indulva gyalog jártuk be a környéket. Elsőre Tarpa nevezetességeit, így a Rákóczi-szobrot, a kuruc történelmi domborműfalat (házigazdánk szerint ez az ország legdrágább „kerítése”, mert a táblák darabja 8 millió forintba került), az Esze Tamás-szobrot. Mikor elhagytuk a lakott területet, már látszott úticélunk a Nagy-hegy, rajta a geodéziai torony. De addig még meg kellett tennünk pár kilométert majdnem sík úton. Erdőszélen, majd régi gyümölcsösök mellett értünk fel az első présházhoz. Innen kezdődött az emelkedő, hogy felérjünk a vulkanikus eredetű Nagy (Tarpai)-hegy tetejére, 154 méteres szédítő magasságba. Onnan viszont szép kilátás nyílt a környékre, a felhagyott kőbányára, a Kaszonyi-hegyre, amely mögött már a Kárpátok előhegyei is jól látszottak. Szőlők (és kuriózumként egy tábla levendula) között értünk el a Szipa-főcsatorna völgyébe, amelyben – már meg se lepődtünk – egy csöpp víz se volt. Ezen nyugatról és északról megkerültük a Nagy-hegyet és egy fokozottan védett erdő mellé jutottunk. Mivel ez az út egyúttal tanösvény is, jó pár ismertető táblát láttunk. Még a szőlők között megebédeltünk, majd folytattuk utunkat javarészt tikkadt legelők között. Tarpára a temető érintésével jutottunk be. A temetőben megnéztük Bajcsy-Zsilinszki Endre mellszobrát és sírhelyét. Ő -  csakúgy, mint Esze Tamás – Tarpa szülötte. Utunk 14,2 km hosszú volt.

10.25. (hétfő)

Összepakoltunk, majd reggeli után Csarodára hajtottunk. Itt a méltán híres középkori eredetű református templomot és a XVIII.században épült haranglábat láthattuk. A vezetéses templomlátogatás után nagy élményben volt részünk. Az itt tóvá szélesedő Szipa-főcsatornán több őzike úszott át szemünk láttára. Csaroda után Barabás utáni Kaszony-hegy alá mentünk kocsival. Itt leparkoltunk, majd rövid vízszintes szakasz után elkezdtünk kapaszkodni az Alföld legmagasabb pontjához, a 219 m magas Bárci-tetőhöz.  A tetőn egy adótorony van, amely közvetlenül az ukrán határ mellett áll. Innen kezdtünk el ereszkedni, úgy hogy a volt barabási kőfejtő tetejéhez érjünk, ahonnan nemcsak a kőfejtést, a bánya helyén keletkezett tavat láthattuk, hanem a már a határ túloldalán található mezőkaszonyi termálfürdőt, és egy magánrepülőteret is. Meredek úton értünk a tó mellé, de közben volt egy esőbeálló, ahol megebédeltünk. Ezután visszamentünk a kocsikhoz (a túratáv 5,5 km volt, 135 m szintkülönbséggel) és Tákosra mentünk, ahol megnéztük a mezítlábas Notre Dame-nek is nevezett református templomot szintén idegenvezetővel. Még egy előre be nem tervezett programunk volt, ez pedig a Tájházban bemutatott beregi keresztszemes hímzés kiállítás volt. Ezt követően hazautaztunk.