A Dél-Dunántúli Piros jelzésen második négynapos túránkat tartottuk, összesen 62 km-t gyalogolva,1417/1323 m szintkülönbséggel. Az esőt megúsztuk, köd viszont volt bőségesen.

11.12. péntek

A túra indulópontjára, Szekszárdra vonattal és kocsival utaztunk.

Szekszárdon a vasútállomásnál találkoztunk, bélyegeztünk a buszpályaudvaron, majd indultunk. Szekszárd belvárosán túljutva a jelzés a Kálvária-kilátóhoz vezetett. Nevével ellentétben alig lehetet valamit kivenni a tájból. Azért emlékeztünk mindenre, mert már jártunk itt, sőt a P jelzésen is túráztunk már az Óriás-hegyig. Innen Szálka felé vettük az irányt, a gerinc után már kisebb ködben. Az erdő így is sejtelmesen szép volt, még sok levél volt a fákon. A Felső-erdőn állandó lejtés mellett értünk a Halastóhoz, majd be a faluba. Korai vacsoránkat a Trófea vendéglőben költöttük el (bár ne tettük volna), majd szálláshelyünkre mentünk.

11.13. szombat

Indulás után Mőcsényben volt az első bélyegzőhely. A kijelölt útvonal még Zsibrikig aszfalton vezetett, közben két tó mellett is elhaladtunk. A másodiknál kissé ijesztő volt, hogy a ködben vadkacsákra lövöldöztek. Mikor megláttak, beszüntették ebbéli tevékenységüket, pár vadkacsa így nekünk köszönhette életét. A Rák-patak szép völgyében haladva Eszterpusztára értünk. Itt egy középkori templom romja található. Ófalun megint bélyegeztünk, majd betértünk egy sörözőbe, javarészt kávéra. Kedves fogadtatásban volt részünk, még süteményt is kaptunk. Beszélgettünk a polgármester-asszonnyal is, hívta az ITK-t, látogassuk meg őket. Újabb pár km megtétele után Mecseknádasdra értünk, ott is először a Schlossberg kilátóhoz, majd a közelében lévő, XIV. században épült háromhajós templom romjaihoz. A négy nap közül ez volt a leghosszabb gyalogtávú. Egy pincesoron volt a szállásunk, kedves háziasszonyunk töltött káposztát főzött nekünk.

11.14. vasárnap

Útvonal: Mecseknádasd – Török-mészégető – Pásztor-forrás - Márévár (bélyegzőhely) – Magyaregregy felé vezető út. Korábbi évek túráin ennek a szakasznak több részét bejártuk már, csak akkor még nem gondoltuk, hogy valaha is belevágunk a DDP teljesítésébe. A Dögkút-tetőig tartó szakasz nagy részét például két éve a Kelet-Mecseki utunkon és egy Óbányából induló korábbi túránkon tettük meg. A tető után Pásztor forrásig lejtett az út, ott bélyegeztünk és elemózsiáztunk, ittunk a forrás finom vizéből. Ezt követően beértünk a Várvölgybe, ezt elhagyva pedig felkapaszkodtunk Máré várához. Itt is jártunk már, de akkor és most se tudtunk bejutni a várbelsőbe. Újdonság viszont egy motorgumikból épített „Ércnyelő” sárkány. Szállásunk Magyaregregyen volt, vacsorát Szászvárról hozattunk. E napi túra rövidebb volt az előzőnél, de nagyobb szintkülönbségű.

11.15. hétfő

Utunk első emelkedője a Kis-kút orma oldalában ért minket, miután átkeltünk a Völgységi-patakon. Egy lejtő-emelkedő kombinációval a szép és rendezett Battyán-hegyi pihenőhöz jutottunk. Jánosi-puszta előtt több helyen csak a GPS segített, hogy a helyes utat megtaláljuk. Jánosi-pusztán áll a szebb napokat is megélt Engel Adolf-kastély. Innen sajnos kivédhetetlenül aszfaltozott úton kellett mennünk 5 kilométert, közben bélyegeztünk Mecsekjánosiban. Szállásfalu határában egy emelkedő végén megpihentünk és elbeszélgettünk egy helyi turistautakat és viszonyokat nagyon ismerő turistával. Mecsekfalu után egy napsütötte tisztáson megebédeltünk, majd szép erdei úton négynapos túránk céljához, a sikondai Horgásztóhoz jutottunk. Innen már csak haza kellett utaznunk.



 

Eredetileg a Móricz Zsigmond Emléktúrát akartuk végigjárni, de a részletes tervezésnél kiderült, hogy az út több mint a fele aszfalton és utcákon vezet. Ezért inkább kicsemegéztünk belőle pár szép részt, összekötve a vidék értékes műemlékeinek felkeresésével.

10.22. (péntek)

Kilencen két kocsival utaztunk, és 7 órai indulással 10 óra után értünk Kiskállóra. Itt maradt az egyik kocsi, és nyolcan elindultak a P jelzést keresztező leveleki út felé. Én ez utóbbi helyre autóztam és onnan mentem szembe velük. Találkozáskor az otthagyott kocsi kulcsát magamhoz vettem. Túraútvonalunk a következő volt: Kiskálló – Kenderáztató – Lobó-tető – leveleki út 12-es kilométere. Az út egy része a Kenderáztatóig aszfalton vezetett. Itt derültségre adott okot a teljesen kiszáradt tómeder mellett lévő Horgászni tilos! tábla. A 152 méter magas Lobó-tető és környéke meglehetősen változatos képet mutatott, kár hogy a domboldalakat már kikezdték a crosszosok, quadosok. A jelzett út megkerülte a Lobó-tetőt, a fák közül még több helyről rá lehetett látni a tetőre vezető dombhátra. Később az út már kevésbé volt látványos, akácerdőben, de még inkább tarvágás után lévő sarjadó akácosban vezetett. Mikor már mindnyájan a leveleki út mellé értünk, együtt kerültük meg a Mohos-tavat. Sajnos a tómeder itt is csontszáraz volt, de maga a környék hatalmas nyár-, és fűzfáival, az északi oldal vegyes-erdejével igen szép látványt nyújtott. Ez a túra 13,5 km hosszú volt, alföldi mértékű szintkülönbséggel.

Túra után kocsiba ültünk, és - egy rövid vásárlással megszakítva az utat – szálláshelyünkre, Tarpára utaztunk. Itt elfoglalva helyünket rövidesen vacsorázni indultunk a közeli Malom-étterembe. Margit néni egy jelenség, jó humorú igazi vendéglátós, az e-napi (kötött tésztaleves, töltött káposzta), majd a következő két napi vacsora is nagyon finom, az ára pedig szokatlanul kedvező volt.

10.23. (szombat)

Ezen a napon nem túráztunk, hanem a környék nevezetességeit jártuk be. Először Nagyaron álltunk meg, itt – csak kívülről – a Luby-kastélyt és rózsakertjét, majd a szemközti régi Luby (később Kende)-kúriát. Következő látnivalók Szatmárcsekén vártak ránk. Itt először a Művelődési Ház előtt lévő Kölcsey-szobrot, majd az emlékszobát néztük meg. Ezután lementünk a Tisza-partra. A víz ugyan elég alacsony, de nagyon tiszta volt. A temető volt soron, benne a csónakos fejfás sírok és a Kölcsey Ferenc síremléke. Következő falu ahol megálltunk Tiszacsécse volt, ahol ellátogattunk a Móricz Zsigmond Emlékházba, valamint megnéztük a református templomot a hozzá tartozó haranglábbal. Túristvándi felé autózva

megálltunk a Rókás-legelő Természetvédelmi Területnél. Az út két oldalán lévő legelőn elszórtan hatalmas kocsányos tölgyek álltak, melyeket azért hagytak meg, hogy az állatok alatta delelni tudjanak. Túristvándi elsőszámú látnivalója a vízimalom, természetesen mi sem hagyhattuk ki. Volt szerencsénk a malmot működés közben is megtekinteni, ezenfelül a malom előtt álló óriási platánfa és a malomtó is látványos volt őszi színeivel. Mielőtt szálláshelyünkre érünk volna, Tarpán megcsodáltuk még a Szárazmalmot.

10.24. (vasárnap)

Ezen a napon nem ültünk autóba, a vendégháztól indulva gyalog jártuk be a környéket. Elsőre Tarpa nevezetességeit, így a Rákóczi-szobrot, a kuruc történelmi domborműfalat (házigazdánk szerint ez az ország legdrágább „kerítése”, mert a táblák darabja 8 millió forintba került), az Esze Tamás-szobrot. Mikor elhagytuk a lakott területet, már látszott úticélunk a Nagy-hegy, rajta a geodéziai torony. De addig még meg kellett tennünk pár kilométert majdnem sík úton. Erdőszélen, majd régi gyümölcsösök mellett értünk fel az első présházhoz. Innen kezdődött az emelkedő, hogy felérjünk a vulkanikus eredetű Nagy (Tarpai)-hegy tetejére, 154 méteres szédítő magasságba. Onnan viszont szép kilátás nyílt a környékre, a felhagyott kőbányára, a Kaszonyi-hegyre, amely mögött már a Kárpátok előhegyei is jól látszottak. Szőlők (és kuriózumként egy tábla levendula) között értünk el a Szipa-főcsatorna völgyébe, amelyben – már meg se lepődtünk – egy csöpp víz se volt. Ezen nyugatról és északról megkerültük a Nagy-hegyet és egy fokozottan védett erdő mellé jutottunk. Mivel ez az út egyúttal tanösvény is, jó pár ismertető táblát láttunk. Még a szőlők között megebédeltünk, majd folytattuk utunkat javarészt tikkadt legelők között. Tarpára a temető érintésével jutottunk be. A temetőben megnéztük Bajcsy-Zsilinszki Endre mellszobrát és sírhelyét. Ő -  csakúgy, mint Esze Tamás – Tarpa szülötte. Utunk 14,2 km hosszú volt.

10.25. (hétfő)

Összepakoltunk, majd reggeli után Csarodára hajtottunk. Itt a méltán híres középkori eredetű református templomot és a XVIII.században épült haranglábat láthattuk. A vezetéses templomlátogatás után nagy élményben volt részünk. Az itt tóvá szélesedő Szipa-főcsatornán több őzike úszott át szemünk láttára. Csaroda után Barabás utáni Kaszony-hegy alá mentünk kocsival. Itt leparkoltunk, majd rövid vízszintes szakasz után elkezdtünk kapaszkodni az Alföld legmagasabb pontjához, a 219 m magas Bárci-tetőhöz.  A tetőn egy adótorony van, amely közvetlenül az ukrán határ mellett áll. Innen kezdtünk el ereszkedni, úgy hogy a volt barabási kőfejtő tetejéhez érjünk, ahonnan nemcsak a kőfejtést, a bánya helyén keletkezett tavat láthattuk, hanem a már a határ túloldalán található mezőkaszonyi termálfürdőt, és egy magánrepülőteret is. Meredek úton értünk a tó mellé, de közben volt egy esőbeálló, ahol megebédeltünk. Ezután visszamentünk a kocsikhoz (a túratáv 5,5 km volt, 135 m szintkülönbséggel) és Tákosra mentünk, ahol megnéztük a mezítlábas Notre Dame-nek is nevezett református templomot szintén idegenvezetővel. Még egy előre be nem tervezett programunk volt, ez pedig a Tájházban bemutatott beregi keresztszemes hímzés kiállítás volt. Ezt követően hazautaztunk.





 

Nagyszerű időt fogtunk ki szombaton a Börzsönyben. Egy kevésbé felkapott, de nagyon szép úton – javarészt a Nagy-patak völgyében – 16 km-t tettünk meg. Két vendégünkkel együtt harmincan voltunk.

Szokásos időben, 7 órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegről. Létszámunkon meglátszott, hogy jó páran elcsábultak a nyugdíjasok Szüreti-báljára. Nagyoroszban nem tudtuk megközelíteni busszal a tervezett indulási pontot, a Drégelyvár vasúti megállót, így kicsit hosszabb lett az útvonalunk. Fél kilenc után indultunk Nagyoroszi központjából. A vasúti síneken való átkelés után jó nagy sár fogadott, féltünk, hogy így lesz ez az egész úton - szerencsére csalódtunk. Jó 200 méter emelkedéssel kezdődött az út a Kővágó-hegy oldalában, míg egy kereszteződéshez nem értünk. Innen 11-en egy kitérőt tettek a pár száz méterre lévő Drégelyvárhoz, főképp azok, akik még nem jártak ott. Borókás-rét után mellénk csatlakozott a Nagy-völgy-patak, ezután már végig mellette haladtunk. A volt Deszkáspuszta, helyén egy pihenőt és egy kopjafát létesítettek Orosz János hivatásos vadász emlékére. Itt még nem, de nemsokára megálltunk, hogy bevárjuk azokat, akik felmentek a Drégelyvárba. Csak pár perc volt az egész. Jó fotótémák adódtak a patakmederbe besütő nap, egy kis békalencsés tó képében. Az Oszlopó-forrás – melyet dr. Korányi Frigyes emlékére állítottak 1931-ben - vizét megkóstoltuk. Itt is van kiépített pihenő, de mi elmentünk még a következőig, a Kalakocs-pataki pihenőig. Itt ebédidőt tartottunk. Továbbmenve egyre alacsonyabbak lettek a patakmedret kísérő dombok. Nemsokára beértünk Bernecebarátiba, ahol nagy örömünkre szüreti felvonulásba csöppentünk. Örömünk csak akkor csökkent, mikor kiderült, hogy buszunk sehol sem tudja kikerülni a felvonulókat, akik többször megálltak egy-egy táncra, betyár-versenyre. Egy órát vesztettünk, de ácsorogtunk már ennél jóval kellemetlenebb helyen is, például dugóban az autósztrádán.

 

Egy tavalyról elmaradt túrát pótoltunk múlt héten. Egy hetet töltöttünk javarészt túrázással a Cseh Köztársaság déli részén. Heten voltunk és a városnézéseket, vár- és kastélylátogatásokat nem számítva összesen 72 km-t gyalogoltunk 1898 méter szintkülönbséggel az öt túranapon. A túráról vetítéssel egybekötött élménybeszámolót 2022.01.22-én tartok, ezért itt csak röviden ismertetem az utat.

09.06. (hétfő).

6 órakor indultunk, és csak szükséges megállókat tartva 11 órára értünk Havraniky-be, ahová szállást foglaltam. Kipakoltunk, és kocsival átmentünk Popice-be, ahonnan kezdődött a túránk. Először a Sealsfieldúv-kilátóhoz gyalogoltunk fel, ahonnan szép kilátás nyílt a Dyje-folyó szurdokára. Változatos terepen értünk le a felduzzasztott folyóhoz, amely mentén Znojmo-ba értünk. Innen egy másik kilátópontra kapaszkodtunk fel, majd még egy emelkedő következett, aztán javarészt szőlők között értünk Popice-be. Eddig az út 12,5 km volt, 314 m szinttel. A faluban egy étteremben megvacsoráztunk, aztán szálláshelyünkre autóztunk.

09.07. (kedd)

Reggeli után kocsival Čižovba mentünk, leparkoltunk. A kis települést elhagyva először egy volt vasfüggöny-szakaszt láthattunk. A következő látnivaló a Hardegg-kilátó volt még cseh területen. Aztán átkeltünk a Dyje-folyó (Ausztriában Thaya-nak hívják) hídján, egyúttal a határon is. Hardegg egy nagyon aranyos kisváros, fő ékessége a faluban fekvő középkori vár. Van egy olyan körút, mely a várat körbevevő magaslatokon halad, így minden oldalról meg lehet azt ismerni. Természetesen végigjártuk ezt. Čižov-ba visszamenet egy darabig a Dyje mellett haladtunk, aztán enyhén, de végig emelkedett az út. A gyalogút 13 km volt, 437 m szintkülönbséggel. Mielőtt visszamentünk volna szállásunkra, egy kétórás városnézést tartottunk Znojmo-ban.

09.08. (szerda)

Kocsival Znojmo-ba, a Muzeum motorizmu parkolójába hajtottunk. Innen elég erős emelkedővel felértünk a znojmoi várba, ahol előző nap is jártunk. Innen leereszkedve beértünk a Granicky-patak völgyébe. A kellemes árnyas út tele volt faszobrokkal, sőt még berendezve ott állt Piroska nagymamájának háza is. Nagyjából Mašovice faluig emelkedett még az út. Lejtmenetben kis kitérőt tettünk az Andélský-malomig és tóig. Közelítve a Dyje-völgyhöz, nagyszerű kilátás volt a Kralúv stalec-ről, majd Znojmo felé haladva volt még egy pár.  Egy kapaszkodó után Hradišté-be értünk, ahol megnéztük a keresztes kolostort és templomot (ez utóbbit most újítják fel). Még egy erős lejtő következett, és visszaértünk a kocsikhoz a parkolóba. Napi távunk 15 km volt 448 m szinttel.

09.09. (csütörtök)

Összepakoltunk és elhagytuk szállásunkat. Ezen a napon nem túráztunk, hanem várakat, és Csehország talán legszebb kisvárosát néztük meg. Először Vranov-ba autóztunk. Parkolás után felgyalogolunk a várba. A 9:20-kor kezdődő tárlatvezetésen végigjártuk a kastély reprezentációs termeit. Megint autóztunk egyet, és a szintén Dyje-folyó mellett lévő Bitov várához mentünk. Ebédidőben értünk oda, de a várbelsőt, és egy-két időszakos kiállítást meg tudtunk nézni. Ezután még elsétáltunk egy kilátóhelyhez, ahonnan az egész vár látszott. Megint kétórás autózás következett, így értünk Česky Krumlovba, ahol Laci idegenvezetésével bejárjuk a kisvárost. Mindenkinek nagyon tetszett a Moldva-folyó kanyarulataiban fekvő vár, és a belváros. Már csak az újabb szálláshelyünkre kellett elmennünk, hogy ágyikóhoz és vacsorához juthassunk.

09.10. (péntek)

Kocsival Frymburk-ba, majd a 9 órás komppal Frýdava-ba mentünk. A Vitkuv-vár (1035 m) majdnem teljesen a gyalogút közepén fekszik, így odafelé végig emelkedett, visszafelé pedig lejtett az út. Közben kétszer is érintettük Sv.Tomaš települést. Jó időzítve alig pár percet kellett várnunk a kompra. Ez az út volt a héten a leghosszabb: 16 km 374 m szintkülönbséggel.

09.11. (szombat)

Nová Pec közelében lévő Láz-ba kocsikáztunk. Parkolás után egy emelkedőn a Schwarzenberg-csatorna mellé értünk. A csatorna a XVIII. század végén épült, és elsődleges funkciója a faúsztatás volt. A későbbi fejlesztéseknek köszönhetően a Bajor-erdőtől a csatorna, a Große Mühl folyó és a Duna közvetítésével a fában gazdag Böhmerwald/Šumava-ból úsztatták le a méteresre vágott fákat Bécsig. Mi is a csatorna mellett gyalogoltunk a Hut’ský-patakig. Itt pihenőt tartottunk, majd meglehetősen meredek úton a S jelzésig kapaszkodtunk. Innen már könnyű volt az út vissza Láz-ig. Táv: 15,5 km, 325 méteres szintkülönbséggel.

09.12. (vasárnap)

Összepakoltunk, reggeliztünk és indultunk megszakításokkal hazafelé.  Először Česky Krumlov-ban álltunk meg, hogy a feleslegesnek bizonyuló koronáinkat elköltsük. Ausztriában Bécs közelében tartottunk rövid pihenőt, majd a Morva-folyó közelében lévő Schlosshof kastélyt kerestük fel. A belépésnél kérték az Uniós Covid Igazolványt. Akinél véletlenül nem volt, azt ingyenesen letesztelték. A hatalmas területen fekvő kastély és kertje, gazdasági épületei közül leglátványosabb a barokk kert volt sok terasszal, szökőkúttal, gyönyörű fákkal, virágokkal. Még egy látnivalót néztünk meg, a közelben lévő Niederweiden-kastélyt. Ez már korántsem volt olyan látványos, mint az előbbi. Öt órakor indultunk el most már tényleg haza.