Másfél éve megkezdett Zalai-dombság túránkat folytattuk e hét elején kilencen. Az időjárás javuló tendenciát mutatott, mert az első nap tíz percig, a második nap pedig már fél óráig nem esett az eső. A táj így is szép volt, megérte elmenni!

03.11. hétfő

Vonattal két átszállással utaztunk Bagodra, közben nem maradt el az átszállásos utak szokásos izgalma, hogy elegendő lesz-e az átszállási idő. Most a Göcsej IC késett sokat, de az Őriszentpéter felé induló személyvonat szerencsére bevárta. Negyedórás késéssel értünk Bagodra, de innentől nem kötődtünk semmilyen időponthoz a szállásunkig. Mindjárt az út elején áthaladtunk a Zala-folyón. Boncodföldén mindenkit meglepett az a bőség, ahogy a templomdomb tele volt Rövidszárú kankalinnal. Később is – főleg az első nap – sokat láttuk ezt a kedves, kora-tavaszi virágot. A szőlőhegyen előbb egy hatalmas fa Szent Orbán-szobor, később pedig a Nagy-hegyi kápolna mellet haladtunk el. Sok boronaházat láttunk a szőlők között, javarészt sajnos romos állapotban, de egy párat már szépen felújítottak. Kávásra, a méltán híres tájházakhoz értünk; 2022. októberében itt fejeztük be zalai utunkat. Kurtamajor mellett szebb napokat látott Eitner-kastély lehangoló épületét láttuk. Salomváron viszont egy jól befűtött szállás – a Gőcseji Turista Szálló – várt ránk, végtelenül kedves házigazdákkal. Vacsorát Zalalövőről hozattunk, ez is nagyon finom volt. A túra 11,5 km hosszú volt, 240/296 m szintkülönbséggel.

03.12. kedd

Negyed nyolcas busszal indultunk Szőcére, de most pont jó jött, hogy volt félóra átszállási időnk Zalalövőn. Meg is leptünk egy pékséget és megreggeliztünk. Szőcén először a Lápok Házához mentünk, de az még téli álmát aludta. A Szőcei Tőzegmohás Lápréten szerencsére nincs nyitvatartási idő, be tudtuk járni. Ez az Őrség legértékesebb, fokozottan védett láprétje, és a jó kiépített pallósoron könnyen bejárható. A Szőce-patakot a völgyoldalban 80 hidegvízű forrás táplálja. A láprét után erdei úton egy nagy esőbeállóban megpihentünk. Erdőfoltok, rétek, legelők után értük el a Vadása-tavat, amely két mesterséges tóból áll, a Vadása-patak és a Rókalyuk-forrás táplálja. A felső tó vadregényes, az alsó stranddal ellátott, kiépített. Továbbmenve Hegyhátszentjakab szélén irányt váltottunk, és a Borostyán-tóhoz értünk. Ez a tó már Zalalövőhöz tartozik, nevét a valamikor itt áthaladó Borostyánkő-útról kapta. Beérve a kisvárosba, még volt annyi időnk, hogy elgyalogoljunk abba a bisztróba, ahonnan előző nap a finom vacsorát rendeltük. Most se csalódtunk a kiválasztott étel minőségében, mennyiségében. Ebéd után a vasútállomásra mentünk (napi adagunk 13,3 km volt, 139/212 m szinttel). Miután bemondta a hangosbemondó, hogy vonatunk 8 percet késik, elkezdhettünk izgulni, Zalaegerszegen megvár-e bennünket az IC. Szerencsére megszánták vicinálisunk utasait, így végül az eredeti terv alapján értünk haza.

 

A Zalai-dombság változatos tájait jártuk négynapos gyaloglásunkon. Csupa 6-os távú (66,6 km) túránkon nem kényeztetett agyon bennünket az időjárás, sokat esett az eső.

    10.15. csütörtök. Kora reggel (5 órakor) indultunk, és öt átszállással fél egy után már Bázakerettyén is voltunk. Egy éve itt fejeztük be a Zalalövőről tartó szakaszt. A kocsmában meg kellett nézni, nincs-e változás a bélyegzőben?  Majdnem egy órakor indultunk. A faluban még volt kerékpárút, azon tudtunk menni. Később - egész Kistolmács túlsó végéig - maradt az aszfaltút, ami a kisvasúttal párhuzamosan haladt. Elhaladtunk a Kozár-forrás, és a szépen rendezett Kistolmácsi-tó mellett. Szép volt a kistolmácsi kápolna is a barokk Szent család szoborral. Mikor elhagytuk a települést, esni kezdett az eső. Eleinte semmi gond nem volt, mert egy vályúsan kiképzett betonút vezetett fel a Barkócási-erdő nyergére. Később megtapasztaltuk a zalai sár ezernyi változatát. Szerencsére – és ez vonatkozik az egész útra is – az igazi ragadós sárga agyag kevés helyen volt, inkább morzsalékos lösz. Borsfán kicsit ráncba szedtük magunkat, ettünk is egy keveset egy buszmegállóban. Valkonya előtt még egy kapaszkodó várt ránk a Borsfai-hegyhát. Aztán leereszkedtünk a faluba, és máris szálláshelyünkön, a Rockenbauer Pál turistaházban voltunk. Érdekes rongybábúk voltak mindenütt, melyel a Ludvérc-fesztiválról maradtak kinn. 13,4 km-t gyalogoltunk. Nagyon jól esett a cserépkályha melege, és a finom csirkepaprikás is, amit korábban megrendeltem. A korai kelés következményeképp hamar ágynak estünk.

    10.16. péntek. Összepakoltunk, megreggeliztünk a turistaház társalgójában. Nedves ruháink, cipőink megszáradtak reggelre, így ismét nedvszívókká váltak. A turistaház nagy kertje mellett indult tovább a kéktúra. Ez a nap folyamatos hullámvasutazással telt, öt nagyobb dombra is fel kellett kapaszkodni, hogy aztán mindjárt le is adjunk a megszerzett magasságunkból. Egy völgyben kis tó (melyet a Szuloki-forrás táplál) sárgállott. Legtalálóbb neve a harmadik dombnak volt: Csuszigáló. Obornak volt az első település, amit a nap folyamán láttunk. A következő dombhát neve Mántai-bükk volt, ezután már csak egy volt hátra, a homokkomáromi. Itt található a Kegytemplom és zárda, neves zarándokhely. Nekünk e hely a napsütést jelentette, élveztük is nagyon. A bélyegzőt a zárdában kell elkérni, a templomot is kinyitották nekünk. Megebédeltünk, aztán indultunk tovább. Lefelé menet sok faszobor látható. A következő település, melyet érintettünk Hosszúvölgy volt, majd Zsigárdmajor következett. Már nagyon vártuk, hogy Palinba érkezzünk, mert ezen a napon itt fejeztük be a túrát. 21,9 km-t tettünk meg idáig. Bélyegzés után buszra szálltunk és Újudvarra utaztunk. Itt még várt ránk egy km gyaloglás szálláshelyünkig, a Napsugár-vendégházig. Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk, a vacsora bőséges és finom volt. Még jó ideig elbeszélgettünk, hülyéskedtünk, mielőtt lefeküdtünk volna.

    10.17. szombat. Kiadós reggeli után indultunk. Előbb vásároltunk valami szendvicsnek-valót, aztán a Petőfi utcán hagytuk el Újudvart a Z+ jelzésen. A jelzések felvezettek egy dombra, majd balra kanyarodott a jelzett út. Egy magaslesnél sokat keresgéltem az utat, de azt végül Éva találta meg - igen rossz állapotban - balra a magaslestől. Ezután volt egy pár jel, utána kilométerekig semmi. A GPS segítségével azért felértünk a gerincen futó kék jelzéshez. (Jobban tanulmányozva a térképet és a GPS-t, kiderült, hogy - ellentétben a Cartographia térképpel és a felfestett jelzésekkel – a Z+ már a TV-toronyhoz vezető aszfaltozott úton halad, ezen viszont egy jel sincs.) A kék jelzésen tovább emelkedett az út, egészen a TV-torony közeléig. Itt jobbra letértünk a jellel együtt. A kék háromszög jelzés a Kőszikla-szurdokon vezet át, ami nagyon látványos hely, de ilyen csúszós útviszonyok között most kihagytuk. A kéken igen meredek úton leértünk a forrásokig, pihenőpadokig. Továbbhaladva Nagybakónak faluba értünk, itt északi irányba fordultunk. Egy kecskefarm után sík rész következett, de nagyon vizenyős volt a sok esőtől. Meg kellett nézni alaposan, melyik fűcsomó bír el. Egy emelkedővel feljutottunk a Cser-hát-hegyre. Hosszú egyenes szakasz végén valami nádszerű ültetvény mellett a magaslesnél ettünk pár falatot. Az út folytatásában egy gyönyörű mély szurdokot hagytunk magunk mögött. Elkezdtük kapaszkodónkat az Öröm-hegyre. Pár elhagyott gyümölcsös is felbukkant az út mellett, majd egy rendezett vadásztanya. Kereszteződéshez érve egy feszület, Rockenbauer Pál kopjafája és egy mini kápolna is volt egymás közelében. Innen már csak 300 méterre volt a Postás-kulcsosház, és egyúttal a bélyegzőhely is. Itt ebédeltünk. Közben megjelent három terepjáró (csak egyiken volt rendszám). Sajnos nyomaikat a friss sárban sok helyen láttuk, később pedig virtuskodásaikat a nagy pocsolyákban. Aztán – hogy teljes legyen az erdő rongálása – megjelent öt cross-motoros is, hasonló mutatványokkal. Katit – hiába húzódott teljesen félre – teljesen beterítették sárral. Ennyit a békés egymás mellett élésről. Zalaújlakig végig lejtett az út, a faluban a nap is kisütött. Piroska Pihenőben szálltunk meg. Jó meleg fogadott, valamint Piroska néni – aki 43 évig túrázott – figyelmessége, hogy edényekbe vizet és keféket tett ki cipőink tisztítása végett. Vacsora előtt még megnéztük háziasszonyunk vezetésével az Egry József emlékházat. Vacsorára finom ételt (Zalai babos káposzta füstölt csülökkel) kaptunk és pogácsát, valamint almás pitét. Megkóstoltuk a zalai fehér- és vörös bort is. Napi adagunk 17,8 km volt.

    10.18. vasárnap. Lazább nap jött, lényegesen jobb idővel. Piroska néni reggelije után előbb visszakapaszkodtunk a kék jelzésre. Eső helyett köd volt a reggeli órákban, így a zalakarosi kilátóhoz sem tettük meg a betervezett kitérőt. Az előző napokban lehulló rengeteg eső miatt viszont elképesztően sokfajta gombát láttunk és fényképeztünk. Egy záportározónál elértük a Csiga-túra tanösvényt. Szép, interaktív táblákat ebben az évben adták át. Zalakomárt részben megkerülve a fürdőnél értünk ki a főútra. A Tourinform irodában akartunk bélyegezni, de nem volt nyitva, ezért sorra kérdeztük a vendéglátóipari egységeket, hogy kinek van Zalakaros feliratú bélyegzője. Végül egy büfében – némi fogyasztás fejében – kaptunk a füzetünkbe pecsétet. Zalakaros – Galambok – Zalakomár útvonalon már sok esemény nem történt, végig az aszfaltot koptattuk. Olyan jól haladtunk, hogy az eggyel előbbi vonatot is elértük. Az igaz, hogy IC helyjegyünk nem volt, de állítólag egy kocsiba elegendő a pótjegy is. Végül nem is láttunk IC-vagonokat. 14,5 km-t tettünk meg.