Vértes, Keleti-Bakony

Címkék

Tízen háromnapos utunk első napján a Keleti-Bakonyban, másik két napján a Vértesben túráztunk. Úgy a szállásunkról, mint az időjárásról csak jót mondhatunk. A három nap alatt 43 km-t gyalogoltunk 872 m szintkülönbséggel.

11. 11. (péntek)

Két kocsival utaztunk, és 11 órára értünk Csórra, ahonnan az első túránk indult. Először a Kilátó-hegyre kapaszkodtunk fel. Nevének megfelelően szép kilátás nyílt Csórra, Várpalotára, és a Keleti-Bakony hegyeire. Itt áll egy japán Torii kapu is. Kút-hegy után a környék jellegzetes dolomitsziklái közé értünk, a Száraz-horogba. Ezt két párhuzamos mély völgy szabdalta fel. Ezeket a mély völgyeket hívják itt horognak. A sziklagerincekről szebbnél szebb kilátásban gyönyörködhettünk, de kilátás nélkül is nagyszerű látvány volt az őszi színekben pompázó erdő. A Száraz-horog bejárása után egy Mandulás nevű fennsíkon folytattuk utunkat a Szenes-horogig. Ez hosszabb és mélyebb volt, mint az előző, de szintén nagyon szép. Itt a horgokkal kapcsolatban egy kis kitérőt kell tennem: más-más térképen a Száraz- és Szenes-horog fordítva szerepel (pl. Google, OSM). Én a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség Keleti-Bakony turistatérképe, valamint a Közép-Dunántúli Piros igazolófüzete szerint írtam a beszámolót, iratoztam fel a képeket – talán ők jobban tudják. A túra után átautóztunk Pusztavámra, a Rigófészek-vendégházba, mert itt foglaltam szállást, ide kértem a vacsorát Mórról.

11. 12. (szombat)

A vendégháztól indultunk a Z jelzésen – először sajnos több mint két km-t aszfalton. Ezután kényelmes erdei utak jöttek a napsütéses őszi erdőben. Kereszteztük a Szép-víz eret, mely valószínűleg az áteresz eldugulása miatt visszaduzzadt. Nemsokára a Gerencsérvárhoz értünk, előtte pihenőhely és a forrás is volt. A vár (amely inkább csak lakótorony) a tatárjárás után épült, túl sok nem maradt belőle. A várnézés után folytattuk utunkat. 2,5 km erdei út után most egy rövidebb aszfaltozott út következett, szerencsére csak biciklisek és gyalogosok közlekedtek rajta. Az út közelében egy hatalmas kidőlt fán megebédeltünk, pihentünk. A tervezett úttól – Laci javaslatára – eltértünk, és körbegyalogoltuk a Festékgyári–tavat. Megérte a kerülőt, mert szép volt a tó, különösen így, hogy az égen egész báránycsorda haladt, és ez tükröződött a tó vizén.  Ezután a Kék-tavat érintettük, majd egy állatmegfigyelő kertben láttunk egy teljesen bezsongott muflon kost. Még mielőtt szállásunkra értünk volna a Vérteserdő Malomerdő panzióját is megnéztük. Ennek különlegessége, hogy egy patak átfolyik a ház alatt.

11. 13. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után a szállásunktól kocsikkal Kőhányáspusztára utaztunk. Az országos kéken indultunk. Először Batonna-hegyre emelkedett az út, majd a Nagy-tiszta oldalában értük el utunk legmagasabb pontját. Változatos terepen ragyogó napsütésben haladtunk. A kékről két kitérőt tettünk, először a Csáki (Oroszlánkő)-várhoz, ezt követően az– Oroszlánkői-barlanghoz kapaszkodtunk fel. Ez utóbbi tetejéről szép kilátásban is volt részünk. Elhagytuk az OKT-t, majd az erdő és a Községi legelő határán értük el a S jelzést. Ezen mentünk vissza Kőhányáspusztára, közben meg is ebédeltünk. Még ott körbejártuk a kápolnát, volt aki betért egy kávéra. Még egy programunk volt, ez pedig Válon a Love (Szeretet)-szobor megtekintése, majd hazautaztunk. A különleges szobor naplementében (mert épp akkor értünk oda) talán még szebb volt a szokásosnál.



 

Japán kapu, Kilátó-hegy
Száraz-horog
Kapaszkodó
A következő völgy
Szenes-horog
Szenes-horog 2.
1. nap útvonala
Szép-víz-ér
Gerencsérvár
Szú-járatok
Együtt a csapat
Ez mind igaz!
Bárányfelhők a Festékgyári-tavon
Kék-tó
2. nap útvonala
Kőhányáspuszta
Bükkösben
Csáki-vár
Oroszlánkői-barlang
Oroszlány a Községi legelőről nézve
Love-szobor
3. nap útvonala