Háromnapos kéktúránkat azért szerveztem, hogy akinek valamilyen okból hiányzott  a Zemplén-hegység egyes szakaszainak teljesítése, most pótolhassa ezt a hiányt.

Szerdán reggel Boldogkőváraljáról először Arkára mentünk. Itt megnéztük a szépen felújított tehetős ember házát, nosztalgiából kerestük a karácsonykor felállítandó embernagyságú bábokat, de evvel most nem volt szerencsénk. Boldogkőváraljára visszatérve felmentünk Boldogkő várába. Végigjártuk az összes járható helyet, megcsodáltuk a szép kilátást a falura, Zemplénre és Cserehátra. Nagyon látványos volt az ólomkatona kiállítás is. Ezután Mogyoroskára mentünk kocsival. Gyalogtúránk során a kéken és a piros rom jelzésen bevettük Regéc várát. Két év előtti látogatásunk óta sokat haladtak a helyreállítással, elkészült az északi kerekded bástya is. Várlátogatásunk végén eleredt az eső, e nedvességben gyalogolva előbb Regécre, majd ezt követően egy jelzetlen úton vissza Mogyoróskára mentünk. 9 km volt ez az út. Már csak szállásunk elfoglalása és a vacsora volt hátra Középhután.

    Fél-éjjel még esett az eső, de reggelre ragyogó napsütésre ébredtünk. Reggeli után kocsival Újhutára hajtottunk, és onnan kezdtük meg gyalogtúránkat. A K négyzet jelzés a szépséges Szpalanyica-völgyben vezet. Elértük az OKT-t, ezen a Mlaka-réten át Istvánkúti-vadászházhoz értünk. Most jobban volt időnk mint múltkor, így bejártuk a természetvédelem álló Nyírjest, felkerestük a forrást is. Továbbindulva jó 6,5 km megtételével a Gerendás-réten lévő esőbeállóban megebédeltünk. Ezután következett az Eszkála-erdészház. A Z jelzésen jutottunk vissza Újhutára (napi táv 16 km), majd kocsival Középhutára, a Banya-tanya nevű szállásunkra. Ismét nagyon finom vacsorát kaptunk, amely után még egy jót sétáltunk az aranyos kis faluban.

    Kocsival Makkoshotykára mentünk, innen gyalog a Metzner-kastély és sírkápolna mellett elhaladva értünk be az erdőbe. Cirkáló-tanyáig együtt mentünk, ott én visszafordultam a kocsihoz. A lányok továbbmentek az OKT-n, én kocsival arra a pontra mentem, ahol a kék kiér a Károlyfalva-Rudabányácska közti aszfaltozott útra. Nagyon nehezen találtam meg a kék Makkoshotyka felé vezető útját. Végül egy útszéli sorompótól vagy 100 méterre megláttam a jelet egy fán. Elindultam a lányokkal szembe. Épp a Csonka-kúthoz értem, mikor teljesen váratlan irányból ők is feltűntek. Kiderült, hogy eltévedtek. Szerencsés véletlen volt, hogy épp akkor értem oda. Megebédeltünk, aztán folytattunk utunkat a kéken. 11.5 km volt a lányok távja. Hazafelé csak egyszer álltunk meg egy cukrászdánál Szerencsen.

    

    

 

Az idei sok csapadék, valamint kivágott erdőrészek ebek-harmincadjára hagyása miatt környezetünkben lévő turistautak egyes szakaszai már járhatatlanná váltak a benőtt gallyaktól, elszaporodó selyemkórótól, csalántól. Nem lehetett tovább halogatni a karbantartást, melynek része volt a festés felújítása is.

    A szombati munkát megelőzte a helyszínek bejárása, előzetes bokorirtása, melyet három alkalommal nejemmel végeztünk el. Csütörtök esti jelentkezési határidő lejártáig 15-en jelezték szándékukat a munkára – és az is a pozitív hozzáállás jele, ha valaki megírta, miért nem tud eljönni -, de végül szombat reggel 19-en gyűltünk össze. Vettünk a nagy alkalomra egy motoros fűkaszát is, Marci és Péter elhozta sajátját is, így három géppel láthattunk munkához. Nálunk találkoztunk, beszéltük meg ki-ki melyik szakaszt fogja csinálni, hogy jut el oda, stb. Előzetes operációs terv szerint négy csoportot alkottunk. Minden csoportnak készítettem egy vödörben különböző festékeket, ecsetet, hígítót, sablonokat.

    Hat kocsival rajzottunk szét. A zöld jelzést Kálváriától Honvédsírokig, valamint a Z+ jelzés Pécel, Várhegyi-patak és Isaszeg, út menti feszület közötti részét három szakaszra bontva csináltuk meg. Kánikulai meleg volt, de ez az erdőben még elviselhető volt. Egy szakaszra már nem jutott fűkasza, ezt sarlóval, metszőollókkal hoztuk rendbe. Lelkes tagjaink jól haladtak a munkával. Péter miután saját szakaszán végzett a fűkaszás bozótirtással, besegített a Z jelzésen munkálkodóknak is. Változó időben, de nagyjából fél kettő felé végzett mindenki.

    Ekkor összegyűltünk azon az erdei pihenőhelyen, ahol majálisunkat is szoktuk tartani. Vittük a szalonnasütés kellékeit: tűzifát, gyújtóst, vizet, kenyeret, bort, és persze szalonnát. Amire nem számítottunk, az egy tűzgyújtást tiltó tábla volt. A helyzetet Irénke és Sanyi mentette meg, akik felajánlották, hogy náluk a diófa alatt tartsuk meg a sütögetést. Kicsit koszosak és izzadtak voltunk a munka után, mégis vidám hangulatban sütögette mindenki vérmérséklete szerint hirtelensűlt módjára, illetve akkurátusan szép ropogósra szalonnáját. Utána még sokáig beszélgettünk. (Képeket saját csapatáról Samu Kati küldött, én csak a szalonnasütésről készítettem.)



Köszönöm minden megjelenő áldozatos munkáját!

 

Szombaton a Gödöllői-dombság délebbi részén jártunk, ahol a teljes szintemelkedés mindössze 70 méter volt. A 30 fokos meleg, csalánerdő, benőtt utak nem könnyítették meg annak a 29 főnek sorsát, aki eljött. Előre nem várt okok miatt csak 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, a Polgármesteri Hivatalnál találkoztunk. Gabi Pécelen csatlakozott hozzánk, a pestiek pedig a túra indulópontján vártak ránk. Személygépkocsikkal (7 db) utazunk, telekocsi akcióban. A mendei vasútállomáson tettük le az autókat. A zöld jelzésen indultunk. Máris túlzásokba estem, mert úgy itt, mint máshol az út során, a  jelzések sűrűsége körülbelül megközelítette a nullát. Látni, hogy nincs gazdája ennek a területnek.

    Átmentünk a vasúti aluljárón, utána déli irányban haladva hamarosan  beértünk az erdőbe. A Vincellértanyánál nagy sikert arattak a barátságos pacik. Párszáz méterre innen csak egy jól kijárt út látszott (meg nem is figyeltem a GPS-t), így történhetett, hogy simán továbbmentünk egyenesen. Ötszáz métert kellett visszagyalogolnunk. Visszaérve a feltételezett leágazáshoz, azért nagy-nehezen sikerült megtalálni a letérő utat. Embermagasságú csalánokat eleinte bőszen csapkodtuk, kerülgettük, aztán beletörődtünk abba, hogy ez egy ilyen csípős növény. A dzsungelharc után kiértünk egy járható útra, az viszont visszavitt volna majdnem az indulási területre. Az előre betervezett hosszabb út (15,5 km) viszont járhatatlanul tele volt tövises cserjékkel. Ezért úgy döntöttem, hogy nem kísérletezünk vele, hanem a rövidebb úton megyünk ezután. Kellemes erdei úton 1,2 km-re jobbról bejött a Z jelzés, megmutatta magát, aztán eltűnt szinte véglegesen.

    Nagy hő-sokk ért, mikor kiértünk az erdőből, és szántóföldek között vezetett utunk. Tetejébe takarmányborsót és kalászost arattak, és időnként a poros úton elszáguldott mellettünk egy-egy megrakott pótkocsis traktor. A Farkasdi-szőlők felé vettük az irányt. Gyümölcsöskertek és nagyrészt felhagyott szőlők között értünk be Mendére. A katolikus templomnál lévő ismeretterjesztő táblát – mint mindenütt kis hazánkban – vandálok tették olvashatatlanná. Itt pihentünk egyet az árnyékban. Találkoztunk ismerős túrázókkal, akik a tápiószeleiek teljesítménytúráján vettek részt. Az ő tanácsukra kerestük fel az evangélikus templomot. Igazán megérte az összesen másfél kilométeres kitérő, mert a templom – számunkra - soha nem látott pünkösdi díszben pompázott. Elég sokat időztünk itt. A templomban elmondták nekünk, hogy alakult ki ez a pünkösdi szokás. Sok ismerőssel is találkoztunk, úgy a túrázók, mint a rendezők közt. Visszaútban az állomás felé még ettünk egy felejthető ízű fagylaltot.

 

Háromnapos kéktúránkon ezúttal a három éve Alsószelesténél félbehagyott kemenesháti szakaszt folytattuk. Tizenegyen voltunk, és 45 km-t gyalogoltunk. Az időjárásról e bevezetőben általában jobbat szoktam írni … Bár igazán csak egyszer áztunk meg, de akkor alaposan!   

Május 16. (péntek). Nagyon korán kellett ahhoz kelnünk, hogy már az első napon is rendes távot tudjunk gyalogolni. Már az is szerencsésnek mondható, akik hajnal négykor kelt, de Hajni, Marci például három órakor. Vonattal két átszállással Ölbő-Alsószelestére utaztunk. Innen fél tíz után végre gyalogolhattunk is. A vasútállomással párhuzamosan indult a kék jelzés. Nyílt mezőn elég nagy fűben kerülgettük a pocsolyákat. Az erdőbe kanyarodva értük el a régi OKT-nyomvonalat. Máskor észrevétlen kis mélyedésekben az előző napok sok csapadéka miatt most zubogva rohant a víz. Egy valamikori gazdasághoz vezető gesztenyefasorhoz, majd annak kapujához értünk, később sóderos úton haladva Bögötre jutottunk. A Hörpi kiskocsma még nyitva volt, így ott pecsételhettünk. A kocsmáros, és a vendégek is kedvesek voltak hozzánk. Sajnos mikor kiléptünk a kocsma ajtaján, esni kezdett az eső, fel kellett venni kabátjainkat. A falut elhagyva igencsak dzsumbujos úton mentünk. Egy-két hónap múlva a megerősödött bozótok, nagy fű miatt ez már nehezen lesz járható. Egymásután két vasútvonalat is kereszteztünk, majd cikk-cakkozva közelítettük meg Csényét. Ezután jó két kilométer aszfaltút következett. A körforgalomnál jobbra kanyarodtunk Csényeújmajor felé. Itt a kápolnánál pecsételtünk füzetünkbe. A viharos szél-eső párosítás kellően elkedvetlenítette a csapatot, ezért eléggé el nem ítélhető módon buszra szálltunk, és a maradék pár kilométert avval tettük meg Sárvárig – így is több mint 16 km-t gyalogoltunk. Szállást Gércén foglaltam (Kismackó vendégház), így még egy buszozás várt ránk. Kedves házigazdáink befűtöttek nekünk a szobákba. A meleg nagyon jól esett, mint ahogy a vacsorára kapott leves és sült csirke is. Csak ajánlani tudom e szállást kéktúrázó társainknak is, mert ők külön kedvezményt is kapnak az egyébként is barátságos árakból.

    Május 17. (szombat). Reggeli után busszal Sárvárra utaztunk. Mielőtt túrázni kezdtünk volna, megnéztük először a Szent László templomot, majd a Nádasdy várat. A múzeumban pecsételtük le kéktúra füzetünket is. Ezután következett az Arborétum bejárása. A hatalmas platánok, tölgyfák, virágzó rododendronok mindenkit lenyűgöztek. Az arborétum után kapcsoltam be a GPS-t. A kék jelzés a vár mellett elhaladt, majd a Gyöngyös-patak után hirtelen jobbra tért egy rétre, melyen focipálya is volt. A letérést jó lenne jelölni egy nyíllal, mert – gondolom - sokan simán tovább mennek itt. Persze ugyanúgy kiérnek a Rákóczi utcára, amelyre később a jelzett út is rátér, de ekkor nem láthatják a rendezett parkerdőt a Csónakázó-tóval. Mi láttuk! Elhaladtunk a fürdő mellett. Csalódást csak az okozott, hogy egyetlen fagylaltozót se láttunk a rengeteg panzió. mellett. Átkeltünk a Rába (amely most erősen áradt) hídján, majd láttunk egy szép régi kétlyukú hidat. Hegyközségbe érve balra fordultunk. A 84-es várost elkerülő szakaszán átsunnyogtunk, majd még mindig aszfaltozott úton (sajna!) 800 m-t megtéve balra nagy farakásokon megebédeltünk. Ebéd után már a a Haraszt-erdőben folytatódott utunk. Sitke előtt elhagytuk a kék jelzést, hogy a kálváriakápolnát és a Felsőbüki Nagy-kastélyt megnézhessük. Ennek megtörténte után most már felvettük a déli irányt, és ismét rátértünk az OKT-re, melyen Gércére gyalogoltunk. Napi távunk az arborétumtól 14 km volt. Este - ugyancsak a Kismackóban - finom babgulyást vacsoráztunk, majd egy kis bor, nasik  mellett jót beszélgettünk.

    Május 18 (vasárnap). Reggeli, összepakolás után 8 óra körül szemerkélő esőben indultunk. Egy kis dombra felkapaszkodva balra szép környezetben egy focipályát láttunk. Ismét átkeltünk a 84-es úton. Innen kb. 1 km-re volt a következő pecsételőhely, a Rózsáskerti erdészház. Az erdészháztól 550 m-re található Scherg házaspár gondozott sírja. Nyílegyenes aszfaltút következett egészen a Hidegkúti vadászházig, ahol ismét pecsételnünk kellett. Egy érdekes látványosságért útközben balra kicsit le kell térni a kékről. Itt van a Banya-fák nevű hely. 1995-ben kidőlt 300 éves hatalmas tölgyfák nyugvóhelye ez. Itt találkoztunk egy angol férfivel, aki szintén kéktúrát járja. Csatlakozott hozzánk, és Káldig együtt mentünk. Az erdészház után végre elmaradt az aszfaltút, és erdőnyiladékokon időnként irányt váltva haladtunk. Készültünk rá, hogy a kidőlt Avasi öreg tölgyet megnézzük, de semmi nem jelezte hollétét. A Lajos-bükkök táblánál már gyanús volt, hogy már lennie kellett volna valahol, de már nem mentünk vissza. A gáz-nyomásfokozó állomásnál ebédeltünk. Innen már nem volt messze Káld. A Korona büfében bélyegeztünk. Külső festés miatt egyenlőre hiányzik a büfé felirata. 15 km-t gyalogoltunk ezen a napon. Buszra szálltunk, majd egy átszállással Jánosházára utaztunk. Volt negyven percünk a vonat indulásáig, ezt az állomással szemközti vendéglátóipari fellegvárban töltöttük el. A szombathelyi gyorssal, majd a Keletiből személlyel értünk haza.