Isaszegi Természetbarát Klub

Kirándulások a Szekszárdi-dombságban (04. 25–28.)

Címkék

Szokásos tavaszi négynapos túránk célpontja ezúttal a Szekszárdi-dombság volt. Tizennyolcan – a megszokottnál kevesebben - jöttek el, pedig a táj és az idő csodálatos volt (bár a pénteki 34 fok áprilisban kicsit soknak tűnt).

    04.25. Csütörtök

Isaszegen találkoztunk 6:15-kor, további utasokat a péceli vasútállomáson vettünk fel, a negyedik kocsival és utasaival pedig Kiskunlacháza után találkoztunk egy pihenőben. Az 51-es út után a 6-oson haladva értük el a Sötétvölgyi-tavat, ahol felkanyarodtunk Sötétvölgybe. Jól haladtunk, 9 órára ott is voltunk. Egy szép rét elején letettük a kocsikat, az ott lévő padoknál, asztaloknál megreggeliztünk.

Ezután indultunk túránkra együtt a Dél-Dunántúli Kéktúra (DDK) útvonalán, egy futóúton, valamint egy darabig a Sötétvölgyi-tanösvényen. Ez utóbbin a táblák példaértékűen jó állapotban voltak – meg úgy általában minden erdei „műtárgy”. Átkeltünk a Fekete-hídon és nemsokára a Fekete-kút jóízű vizét kóstolhattuk. Tovább haladtunk a futóúton, de az egyre inkább eltért a nekünk jó iránytól, ezért egy horhos mentén visszatértünk a korábban elhagyott útra. Most már jelzetlen úton, de jó irányban haladva ismét a DDK-t – de most a Grábóci erdészlak felöl jövőt - értük el. A S, K+ jelzés után megint a kéken mentünk egészen Sötétvölgyig, a kocsikig. 10 km-t gyalogoltunk.

Kocsiba ülve Kakasdra mentünk. Ott nagy örömünkre összefutottunk a Faluház gondnoknőjével, aki lelkesen bemutatta nekünk a sváb-, és székely-tornyot, a festett kazettás nagytermet, házasságkötő termet, az őt bukovinai falut jelképező székelykaput. Kulturális feltöltődés után engedtünk a csábításnak és jól befagylatoztunk. Bonyhádon még bevásároltunk, aztán Szálkára hajtottunk. Elfoglaltuk szállásunkat, közös vacsorát készítettünk, majd lesétáltunk még a tóhoz és a falu központjába.

    04.26. Péntek

Reggeli után kocsival Szekszárdra mentünk, de közben megálltunk megnézni a gyönyörűen felújított Mausz-kápolnát, és a mellőle nyíló csodás panorámát. Gyalogtúránk családi házak és présházak vegyes övezetében haladt a Bartina és Felsőváros nevezetű városrészen. Egy kiszélesedő térre érve balra a domb tetején megláttuk a Remete-kápolnát. A kapu nyitva volt, bementünk. Látványos, széles lépcsősor vezet fel a műemlék kápolnához, melyben felújítási munkák folynak. Szerencsére megengedték, hogy ennek ellenére megnézhessük. A kálvária restaurálása is most folyik.

Szőlőbirtokok között emelkedett az út. Négy km megtétele után értünk a látványos Szarvas-szurdikba, Ezt követően egy kis pihenőt tartottunk. Továbbindulva kb. másfél km után elhagytuk a DDK-t, és piros jelzésen mentünk tovább. Ez az út erősen déli irányba haladt, ezért egy hegygerincen átvágva előbb jelzetlen kocsiúton, majd a S jelzés után a már kelet felé tartó pirosra értünk. Ennek örömére megebédeltünk. Innen az út sokáig lejtett, emelkedni csak akkor kezdett, amikor a szekszárdi Kálváriához kapaszkodtunk fel. A kilátóból be lehet látni szinte az egész várost és a szőlőterületek nagy részét is. Legyalogoltunk a belvárosba, ahol hatalmas felújítási munkák vannak, megközelíthetetlen a Béla király tér, a volt Vármegyeháza. A Garay tér viszont rendezett sétálóhely. Egy fagyit benyaltunk a nagy melegben (a Széchényi úton lévő digitális kijelző 34 fokot mutatott). A Prométheusz-parkig együtt mentünk, az innen 800 m-re lévő vasútállomáshoz csak azok jöttek, akik a DDK-t is járják. Visszamenve a kocsikhoz, még a Babits-múzeumot szerettük volna megnézni, de az sajnos időközben bezárt. Hazafelé még megálltunk vásárolni az esti grillezéshez. Aki a vasútállomásnál is volt, majdnem 20 km-t gyalogolt.

    04.27. Szombat

Reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, Kismórágyra mentünk. A vasútállomás mellől, a kőfejtőtől indultunk. Mintegy 100 méter szintemelkedéssel le is tudtuk az első hegyet. Lefelé menet előttünk állt a völgyben megbújó Mórágy. Látni, hogy az utóbbi években sokat költöttek támfalak építésével, vízfolyások mederbe terelésével a vízbetörések, löszfal-omlások elkerülésére. Bélyegeztünk a kocsmában, majd továbbmentük. Pár szép ház mellett elhaladva a geológiai bemutatóhelyre érkeztünk. Ez Magyarország egyik legrégibb kőzete, Mórágyi-rög néven vált ismertté. Valaha itt bányászták az ország egyik leghíresebb kövét, a mórágyi gránitot.

A falu után újabb kis hegy következett, majd annak túloldalán átmentünk a Lajvér-patak hídján. A Henrik-forrásnál megpihentünk volna, ha el nem üldöznek a szúnyogok. Még egy emelkedő és Bátaapátiba értünk. Elhaladtunk az Apponyi-kúria mellett, és az udvarára is bemerészkedtünk, ahol épp esküvői fotók készültek. A bélyegzőhely zárva volt, ezért igazolandó, hogy ott jártunk csoportképet csináltunk a Polgármesteri Hivatal előtt. Azt még nem tudtuk, hogy erre nem lesz szükség. A falu szélén lévő körforgalom után megebédeltünk. Utána – ahol lehetett – nem az országúton bandukoltunk, hanem a mellette lévő réten. Mikor megint az országút közelébe értünk, megállt először mellettünk egy nagykeres fagyisautó. Ő mondta, mindjárt jön a kisker is. Az történt ugyanis, hogy híre ment annak a faluban, hogy egy bezárt fagyizó előtt toporogtunk. Az élelmes vállalkozó utánunk jött furgonjával. Nem bánta meg, mert a nagy melegben nagy pusztítást végeztünk a készletében. Mondtuk neki, hogy nem tudtunk bélyegezni, ezért visszaugrott a faluba a bélyegzőért. A forduló után volt aki még mindig tudott fagyit enni. Ilyen kis kaland után – továbbra is kerülve az országutat – visszaértünk a kocsikhoz. Mielőtt hazaindultunk, fát gyűjtöttünk, mert az esti vacsorát bográcsban képzeltük el. 14,2 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

Szálkára érve még lesétáltunk a tóhoz, mert horgászverseny miatt nagy nyüzsgés volt ott. Vettünk a vacsorához szekszárdi bort is.

    04.28. Vasárnap

Ezen a napon háztól-házig tartott a túra, lévén az utcánkban haladt a DDK. Szép házak között vezetett ki a faluból az út. Emelkedő úton, Szálka után egy km-re faképnél hagytuk a kék sáv jelzést, és áttértünk a K+ jelzésre. A Szálka-hegy után szinte vízszintesen haladt az út. A Füzes-árok felé vezető K négyszög jelzést csak GPS segítségével találtuk meg. Kényelmes, szinte sétaúton értünk a szebb napokat látott Grábóci erdészlakhoz. Innen ismét emelkedni kezdett az út. A dombtetőn fogyasztottuk el jutalomebédünket.  Nagyon kényelmes, hatalmas legelőkkel tarkított úton értünk be Grábócra. Keresgéltük a bélyegzőhelyet, míg el nem értünk a Szerb ortodox templomot és kolostort. Ott kiderült, hogy csak TKM-bélyegzőjük van, de mi beértük azzal is. A templomi ismertetőt egy igen jó humorérzékkel megáldott apáca tartotta mindnyájunk nagy örömére. Élvezet volt őt hallgatni. Grábócot elhagyva egy szép kilátást is biztosító árnyas réten kicsit megpihentünk. Egy széles kocsiúton értünk vissza Szálkára, szálláshelyünkre. A mai gyalogtúra-adag 14,5 km. volt.

Összepakoltunk, megettük, illetve szétosztottuk a maradék – szerencsére nem túl sok - kaját. Kényelmes tempóban utaztunk hazafelé, Kiskunlacházáig együtt mind a négy kocsi. Ott elváltunk a Pest felé igyekvő autótól, de kerek 20 m után már meg is álltunk egy fagyizónál. Utána már tényleg hazajöttünk.

 

Zuvár, Nagy-Galla

Címkék

13-án, szombaton végre már igazi tavaszi időben tekintélyes – 30 fős - létszámmal szép túrát (14 km) tettünk a Börzsöny nyugati végein. A címben szereplő két vulkáni kúp megmászásán kívül nem volt nehéz az út, a sár is elviselhető volt.

    Gödöllői találkozás után 7 kocsival indultunk. Első megállónk a váci vasútállomás volt, aholis csatlakoztak hozzánk pesti túratársaink. Ők idáig vonattal jöttek. Immár teljes létszámmal Ipolydamásdig autóztunk. Ott a templom mögött letettük autóinkat. Bevártuk az egyik kocsit, amelyik véletlenül felment a Vácot elkerülő útra, ezért kis késéssel ért oda. A Fő út végén kis kitérővel az erősen áradó Ipoly-folyót néztük meg.

    Ezután már tényleg elkezdődött az emelkedő a K+ jelzésen haladva. Enyhén, de folyamatosan emelkedő úton balról megkerültük a Fekete-hegyet, majd nyugatról az Alsó-Cikó-hegyet. Innen hosszas lejtő következett, míg le nem jutottunk a Misa-réti-patak völgyébe. Most bőségesen zubogott benne a víz. A Vasutas-forrás után némi keresgélés után rátaláltunk a nekünk jó jelzésre és irányra. Egy ideig a volt kisvasúti töltésen haladtunk, majd arról jobbra letérve (itt lehetőség nyílt arra, hogy aki nem akarja a Zuvárt megmászni, az a patakparton továbbmenjen. Végül ezt a könnyítést senki se vette igénybe.) a KL jelzésen kezdődött a nem túl hosszú, de annál meredekebb szakasz Zuvárba. A XII. sz-ban épült várból már csak egy pár méter fal maradványa látszik, a kilátás viszont – így a lombnélküli fák közül – csodálatosan szép a Duna irányába. A csúcson fogyasztottuk el jutalom-reggelinket is.

    A csúcsról lefelé vezető út nem volt olyan meredek, mint felfelé menet. Jó hatszáz méter után ismét a volt vasúti pályán vezető Börzsönyi kéken voltunk. Erről egy nagy szerpentint leírva a patakvölgybe értünk. A következő feladat a sebes ptakon való átkelés volt. Az akadályt mindenki simán vette, főleg azután, hogy kiderült, utász-lányok is vannak közöttünk, akik fatörzset fektettek át a patakon.  Az Öreg-bükk oldalában fokozatosan megint emelkedni kezdett az út. A Z jelzést elérve megint lehetett választani azt, hogy aki nem akar feljönni a Nagy-Gallára, az alatta elmenjen. A Zuvár megmászása élénken élt a fejekben/lábakban, így itt már páran a dolog könnyebbik utat választották. Nem könnyen adta meg magát a Nagy-Galla, de mikor már fenn voltunk, mindenki azt mondta: megérte a fáradtságot. Kristálytiszta időben páratlanul szép volt kilátás Márianoszta, a Duna, Visegrádi-hegység, Helembai-hegység és az Ipoly-völgy felé.

    Nehezen hagytuk ott a csúcsot, de egyszer csak indulni kellett. Lefelé rövid szakaszon elég meredek volt, de utána eseménynélküli kényelmes sétaút várt ránk, főleg mikor elértük a Z jelzést. Rengeteg ibolyát, odvas keltikét, tavaszi héricset láttunk. Liliompusztánál még elég sok idő volt a buszindulásig, így komótosan megebédeltünk a már meleget is adó szikrázó napsütésben. Busszal mentünk vissza Ipolydamásdra, ahol kocsijaink vártak ránk.

 

Háromnapos kéktúra a Bakonyban

Címkék

2013-ban három darab háromnapos kéktúrát tartunk. Az elsőt március utolsó harmadában, tavaszi napsütésben terveztem be. A tavasz helyett még tél várt ránk a Bakonyban, de így is elégedetten jöttünk haza, miután 53-al csökkent a hátralévő kilométerek száma. 15-en vágtunk neki a túrának.

    Március 22. (péntek)

Gödöllőről, Isaszegről vonattal utaztunk előbb a Keletibe, majd metróval a Délibe, utána megint vonattal Ajkára. Hogy ne legyen minden ilyen egyszerű, a hatvani vonat késett, és csak nagy sietve értük el a szombathelyi gyorsot. Ajkán átgyalogoltunk a busz pályaudvarra, és onnan Úrkútra mentünk. Ott először bélyegeztünk a Kéktúra bisztróban, majd irány a Csárdahegyi őskarszt. Az 1920-as években mangánércet bányásztak itt kézi erővel. Ekkor került napvilágra a trópusi őskarszt. Az igen látványos őskarszt bejárása nem jelent fáradtságot, érdemes a lépcsőkön lemenni a mélybe, és fenn is körbejárni azt. Továbbindulva hamarosan válaszúthoz értünk. Az ajánlatban szerepelt a könnyebben járható, de talán nem olyan látványos kéktúra útvonal, és egy végig erdőben vezető tanösvény sok ismertető táblával. A többség az utóbbira szavazott. Ha tudtuk volna, hogy fanyűvők több helyen járhatatlanná teszik az utat, valamint azt, hogy az ismeretterjesztő táblák fele kidöntve a földön hever... Erősen fújt a szél, de hó csak foltokban egy-egy mélyebb völgyben volt. Városlőd határába érve elhaladtunk a kalandpark mellett, átmentünk a vasúti aluljárón, majd jobbra fordulva hamarosan a vasútállomásnál voltunk, ami egyben kéktúra igazolóhely is. Elfoglaltuk szállásunkat, este finom pörköltet ettünk krumplival, utána beszélgettünk lefekvésig. 10,6 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

    Március 23. (szombat)

Reggeli után indultunk tovább. A Tarna-patak mellett vezetett utunk, majd azon átkelve elértük a templomot, és a mellette lévő – Bajorországban szokásos – Mesterségek fáját. Vásároltunk a közeli boltban, majd indultunk tovább Csehbánya irányába. A vasúti aluljáró után balra elhagytuk az aszfaltutat. Széles mező szélén emelkedett az út, majd közel a dombtetőhöz ismét balra fordulva betértünk az erdőbe. Nemsokára elértük a Tarna-patakot, melyen sikerült száraz lábbal átkelni. Kereszteztük még a Vámos-patakot is, majd egy látszólag feleslegesen megtett nagy kurfli után a Vámos-patak mellett, a volt kisvasúti pályán haladtunk északi irányban. A keresztező volt bauxit szállítóút előtt volt egy esőbeálló és pihenő, ahol megebédeltünk. Egy erdészház, a mellette lévő szép kis befagyott tó után Németbányáig jó darabig aszfaltúton mentünk. Németbányán bélyegeztünk füzetünkbe. További utunkon délről megkerültük a Pápavárat. Innen megint aszfaltúton voltunk kénytelenek araszolni. Bakonybélbélbe érve átkeltünk a Gerence-patak hídján és hamarosan szálláshelyünkre értünk. Este vacsoráztunk szálláshelyünk éttermében. Napi gyalogtáv: 21,7 km.

    Március 24. (vasárnap)

Összepakolás és reggeli után, 8 óra előtt pár perccel folytattuk utunkat, de már csak tizen. Volt aki így is tervezte, volt akinek a térde fájt, másnak nagyon feltörte lábát a cipője. Kicsit szállingózott a hó, de talán összesen fél centit esett. Hamarosan elhagytuk a falut és az Öreg-séd partján haladó aszfaltúton poroszkáltunk. A Barátok útja nevezetű mély horhos mellett meglehetősen meredeken vezetett a kék jelzés. Egy erdészeti utat időnként keresztezve jutottunk egyre feljebb. Sajnos több helyen a faritkítás során levágott gallyakat módszeresen a turistaútra hordták ki, megnehezítve rajta a haladást. Már csak 50 méter szintemelkedés volt hátra Kőris-hegy csúcsáig, mikor az utolsó előtti szerpentin levágásakor - rövid távon - igazi sziklás meredélyt kellett legyőznünk. A radarállomásnál bélyegeztünk, majd tovább mentünk a kilátóhoz. Csak páran kapaszkodtunk fel rá, mert ott fenn elég erős szél fújt, és a kilátás se volt páratlan. Nem sokat időztünk a csúcson, indultunk lefelé összetöpörödött, már eléggé jól kijárt 10 centis hóban. Kisszépalmapusztán fár falat erejéig megálltunk. Kényelmes úton folyamatosan lefelé haladva előbb Kisszépalma üdülőterületre, majd Borzavárra jutottunk. Szerencsére még épp nyitva találtuk a kocsmát, ahol bélyegeznünk kellett. A falu végén elhagytuk az országutat és kissé emelkedő úton, elhagyott mészégetők mellett a Pintér-hegy oldalában haladtunk. Egy kis patakkal kettészelt réten ebédeltünk. Még egy emelkedő következett, aztán már több nem volt az út végéig. Zircre a Pintér-hegyi Parkerdő mellett értünk be. Túl jól haladtunk, így még rengeteg időnk volt a vonatindulásig – persze úgy, hogy csak öt óránként indul az vasárnap Veszprém felé. Busszal próbálkoztunk, de az se jött be, így kigyalogoltunk a vasútállomásra. 2 és fél óránk volt még. Szerencsére hírét vettük egy közeli cukrászdának, és Éva kivételével – aki önfeláldozóan vállalta az őrző-védő feladatokat hátizsákjaink mellett – átvonultunk oda. Finom süteményekkel kényeztettük magunkat. A vonatozás már nem volt ilyen sikertörténet, mert a mindegyik késett (a szombathelyi gyors 20 percet, ezáltal alig értük el a Keletiben vonatunkat). Ezen a napon 20,7 km-t gyalogoltunk.

A felvételeket Dalmi Éva (D.É.) és jómagam készítettük.

 

Munkatúra Pécel és Isaszeg között

Címkék

03.02-án, szombaton már az Isaszegi Csata Emléktúrára való készülődés jegyében -  annak 30 km-es távjának Isaszeg-Pécel közti szakaszán -, munkatúrát tartottunk. Napsütéses, koratavaszi időben 33-an jöttek el.

    A túra során kisebb-nagyobb vágóeszközökkel levágtuk az útvonalba belógó gallyakat, a fakivágások során „természetesen” a turistaútvonalra dózerolt gally-hegy mellett kerülőutat képeztünk, festést javítottunk. Kísérletet tettünk az út szemétmentesítésére is, de a zsákok pillanatok alatt megteltek. Hiába minden kötelezően előírt szemétszállítás, a háztarsági szemét jó része sajnos továbbra is az erdőben köt ki. Nekem 30-40 éve azt mondták az öregek, hogy az emberek szemléletváltozásában, természet megóvásában vállalt szerepükben legalább 20 évnek el kell telnie. Nos ez az idő rég elmúlt, és csak sokkal rosszabb lett a helyzet. Már azt se mondhatom, hogy „balkáni” állapotok vannak, mert ezért joggal sértődnek meg az ott élők.

    Pécelen, a vasútállomáson volt a gyülekező, ahová Pest és Hatvan irányából vonattal érkeztünk. Örömmel láttunk új arcokat is, akiknek ez volt első próbálkozása klubunkban. Remélem, nem ment el a kedvük a túrázástól! Kicsit nehézkesre sikerült az indulás, de aztán nagynehezen elindultunk. Zöld jelzést követve, a vasúti felüljáró után a Bajcsy-Zsilinszky utcán haladva hagytuk el Pécelt. A Vár-hegy és a mezőgazdasági terület határán mentünk tovább.  Itt még nem volt munkánk, annál inkább azon a helyen, ahol a zöld háromszög jelzés balra letért a zöldről. Itt tarvágással kiirtották az erdőt, vele persze azokat a fákat is amelyeken a jelzések voltak. A kiirtott rész határán továbbvezető turistaútra  - mert hová máshová – földdel együtt rátolták a levágott gallyakat, nehogy látható legyen, merre vezet tovább az út. Megpróbáltunk egy útnyi átjárót nyitni rajta, de a körülbelül másfél méter magas kupac fele föld volt, így - lapátok hiányában - nem bírtunk vele. Helyette megtisztítottunk egy kis kerülő utat.

    Továbbhaladva a barlanghoz értünk, melyhez pár ember lemászott a meredek völgyoldalon. Sajnos ez is tele volt szeméttel. Ezután a Vár-hegyi patak mellett haladtunk egy darabig, majd onnan kikapaszkodva elértünk arra a pontra, ahol az általunk kialakított Z+ jelzés kiválik a Z sávból. Itteni traumánk: lelkes helyiek által kialakított pihenőhelyet vandálok szétverték, a szemetesnek odakészített hordó mellett még egyszer annyi szemét volt, mint benne. (Azt már csak halkan jegyzem meg: aki odakészít egy szemetes edényt, annak gondoskodni kellene annak elszállításáról is.) Egy kapaszkodó után máris a Látó-hegyen voltunk. Nevének megfelelően szép kilátás nyílt róla a Budai-hegység felé.

    Innen hazáig jobbára lefelé mentünk, de azért pár „rövid, de velős” emelkedő mindvégig akadt rajta. Csattogtak a metszőollók, egyre több jelzést is kellett javítani, főleg olyanokat, melyek a fák növekedése miatt eltorzultak. Egy szép tisztáson megebédeltünk, élveztük a napsütést. Annál rosszabbul esett tele hassal nekiveselkedni a fenyvesben lévő meredek útnak. Ezt követően jó pár kilométer laza séta következett, közben elhaladtunk a Gazda-erdő vízmű mellett is. Újabb emelkedő a péceli országút után következett, viszont már alig akadt munka, mert a turistaút széles kocsiutakon haladt.  Még két röpke emelkedővel tarkított kényelmes út, és máris az isaszegi vasútállomáson voltunk. A túratáv 13 km volt idáig.

    Negyedóra különbséggel indultak a vonatok Pest-, illetve Hatvan felé. Mindenki elérte sajátját.

 

Solymári körút

Címkék

02.09-én, szombaton kellemes téli időben túráztunk a Budai-hegység északi oldalán. A pár centis hó téliessé varázsolta a tájat, különösen pedig nem nehezítette meg a haladást – leszámítva pár sziklás, meredek útszakaszt. A húszfős csapat nagy része Gödöllőn gyülekezett, majd kocsikkal az M0-ás igénybevételével Solymárra autóztak. A többiek kocsival, vagy vonattal közvetlenül a solymári vasútállomásra jöttek. Az időzítés tökéletesre sikeredett, épp kiszálltunk kocsijainkból, mikor befutott Pest felől a vonat. Ezek után már csak az indulás volt hátra, ami 9 óra után pár perccel meg is történt.

    A Z négyszög jelzésen indultunk, rövid idő alatt elhagytuk a házakat, majd a Mátyás-dombot északról megkerülve a Paprikás patak mellett értük el a Z jelzést. Kis kitérővel felmásztunk a Szarka-várhoz. Sajnos a téli hónapokban nem látogatható, be kellett érnünk a kapun való bekukucskálással. Ezután visszatértünk jelzésünkre. Enyhén emelkedő úton értünk fel a Alsó-Patak-hegy szédítően magas 216 m-es csúcsára. Mielőtt az erdőbe bekanyarodtunk, szép kilátás nyílt a szemben lévő Fehér-hegyre, távolabb pedig a Kevélyekre. Kellemes erdei utakon alig emelkedve értük el az Országos Kéktúra Csúcs-hegyet kerülgető szakaszát. (Alig több mint egy éve jártunk mi is rajta Hűvösvögyből indulva.)

    Az út innen erősebben emelkedett addig, míg el nem értük a S jelzést. Ígértem a többieknek, hogy itt fogunk reggelizni, de a terep nem volt alkalmas rá. Megegyeztünk, hogy az innen 1 km-re lévő Kötők padjánál tesszük ezt meg. Nos, az erősen sziklás szakaszon nem volt semmiféle – térképen is jelzett – ülőalkalmasság. Itt nagyon óvatosan kell haladni, szerencsére (de inkább az összeszokottságból fakadó tudatosságból) mindenki figyelt a másikra, segítettük egymást). Egy magányos sziklánál balra kanyarodtunk, és rövid, de meglehetősen meredek úton felértünk a gerincre. Itt előbb balra indultunk, hogy felkeressük a közelben lévő kilátóhelyet.

    Ezt követően egy nagy fenyőfa hómentes „árnyékában” tényleg megreggeliztünk. Továbbindulva a XI. stációnál csatlakoztunk a Kálváriára vezető úthoz. A Kálváriánál elidőztünk egy kicsit, mert nagyon szép volt a kilátás a Hármashatár-hegy irányába. A Kálvária-hegyről való lejtmenet nagy óvatosságot igényelt, mert a hó alatti szikladarabokról kiszámíthatatlanul csúszkáltunk le. Csak egy rövid szakasz volt sziklás, utána már szerpentinezve viszonylag könnyen le lehetett jönni a hegyoldalban, de volt aki a szerpentinezés helyett a hátramenet (rák)-módszert választotta. A lejtő után könnyű sétaúton értünk a Paprikás-patak völgyébe. Itt választani lehetett a rövidebb és hosszabb út között.

    Aki a hosszabb utat választotta, az az igen szép Alsó-Jegenye-völgyön haladt tovább. A kényelmes turistaút szép hidakon sokszor keresztezte a patakot. Utunk mellett található a szépen kiépített Rózsika-forrás - vize sajnos nem iható. Egy vízesés mellett is elhaladtunk. Látványos volt, ahogy a szétfröccsenő víz ráfagyott a közeli ágakra. Kiértünk a solymári országútra, azon haladva a hegytetőn megtaláltuk a pici Anna-kápolnát. A házakat elhagyva út nélküli horhosokon értünk vissza a Paprikás-patak völgyébe, majd a Z+ és a Z jelzésen mentünk vissza a vasútállomáshoz.

    Az út 15 km hosszú volt, bár a csúszkálások miatt többnek tűnt. Miután a GPS-em aksija a bekapcsolás pillanatában feladta a küzdelmet, az útvonalat utólag otthon rajzoltam meg.

 

Februári vetítés

Címkék

 02.16-án, 16 órakor vetítettképes élménybeszámolót tartunk klubunk II. félévi túráiból. A helyek, ahol jártunk: Pilis, Börzsöny, Cserhát, Zempléni-hegység, Keszthelyi-hegység, Budai-hegység, Baja-Mohács-Villányi-hegység, Isaszeg és környéke.

 

Első ITK-túra 2013-ban

Címkék

Hagyományosan az év első szombatján Újév-köszöntő túrát rendezünk. Népszerű ez a túra, ezúttal is sokan – 33-an – jöttek el. Az idő már-már a tavaszt idézte. Nem várt izgalommal kezdődött a nap. Vonatunk késett Isaszeg felől, így veszélybe került csatlakozásunk a gödöllői HÉV-vel. Szerencsére a HÉV-en lévő túratársainknak sikerült egy kis indítási-haladékot kérni, így bár lógó nyelvvel, de fel tudtunk kapaszkodni a szerelvényre. Szilasligeten szálltunk le, ahol már vártak bennünket a Pest felől érkezők.

Így kiegészült a csapat, indulhattunk. Egy ideig még házak között haladtunk, aztán egy réten átvágva a HÉV-aluljáróhoz érkeztünk. Nem sokkal az aluljáró után balra fordultunk. Egy friss szántáshoz értünk, amin már nem volt javallott az átkelés. A meleg idő miatt így is helyenként erősen dagonyáztunk. Új utat keresve sokat javult a sár-helyzet. Elértük az erdő szélét, és láss csodát: egyszerre a semmiből előkerült egy sárga háromszög jelzés. Ezen haladtunk egy darabig, aztán mikor az jobbra tért, mink balra indultunk, amerre ismerem az utat. A Szár-hegyre korábban egy nehezen járható úton lehetett felérni. Most ez az állapot megszűnt, mert tarvágással eltüntették az erdőt. Egy jó volt ebben: kinyílt a panoráma a Budai-hegyekre, Pilisre, a mogyoródi Somlyó-hegyre. Azért ha rajtam múlna, inkább gyalogolnék akár „nehezen járható” erdei úton, mint tarvágásos volt erdőben. Még egy kicsit emelkedett az út, és máris fenn voltunk a 325 méter magas Szár-hegyen.

Kis tisztás található a csúcson, ez a terep ideális volt az újévi-lakomához. Ilyenkor mindenféle finomságot viszünk, főleg süteményeket. És persze hozzá egy kis forralt bort, pezsgőt, gyerekeknek Kölyök pezsgőt. Ragyogó napsütésben, kellemesen meleg időben sokat beszélgettünk, nagyokat ettünk, ittunk, köszöntöttük egymást és az új évet. Mindenki annak a reményének adott hangot, hogy 2013-ban is sok jó túrát teszünk együtt. Az éves program már novemberben összeállt, a többi csak rajtunk áll.

Minden jónak egyszer véget kell érnie, ezért összepakoltuk a maradék süteményt és elindultunk. A hegytető alatt ismét egy nagy tarvágásos terület következett. Félek, nem csak én képzelődöm, mikor úgy látom, a gazdasági válság következményeképpen sokkal intenzívebben fogy az erdő, mint régebben. Megközelítettük a 3-as utat, ezután jó ideig avval párhuzamosan haladtunk. A mogyoródi út mellett lévő magas szalagkorláton nem könnyű az átjutás. Találhattak volna turista-barátabb megoldást is! Egy jó fél kilométer után átkeltünk a HÉV-síneken, majd nyílegyenes úton haladtunk tovább. Az Őr-hegyre való feljutás megszuszogtatta a társaságot, ezért a csúcson kis pihenőt tartottunk, megittuk a maradék forralt bort. Az M31-es autópálya megépülte után a környék valamennyi turistaútja egy helyen megy át. A Teva Gyógyszergyárnál – sokunk volt munkahelyén – értük el a Táncsics M. utat. Innentől már ki-ki arra ment, amerre könnyebben érte el lakását, vagy valamelyik tömegközlekedési eszközt. Jó páran még bementünk az Erzsébet-parkba, felkeresve Erzsébet királynő szobrát, és a róla elnevezett műsziklát is. Ezután már ki kellett lépnünk, hogy elérjük az Isaszeg felé menő vonatot.

Kellemes, nem megerőltető útvonalon 12.5 km-t gyalogoltunk.

 

Szilveszter Kárpátalján

Címkék

Klubunk kilenc tagja négynapos kárpátaljai kiránduláson vett részt. Bár a fő attrakció a szilveszter-est, és az azt követő morzsabál volt, egy kis gyalogtúrát azért beiktattunk. Ketten Pesten, heten pedig Gödöllőn szálltunk fel a buszra. Kis megállások és a már-már kötelező határon való ácsorgás után azért fél háromra Beregszászon voltunk. A város látnivalóinak megtekintése után szálláshelyünkre, Benébe buszoztunk. Este a falu gyerekei, és „Pitkin” műsort adtak tiszteletünkre.

Másnap először Tiszaújlakra, majd Nagyszőlősre utaztunk. Megnéztük a „kötelező” látnivalókat, majd visszamentünk Benére. Este hétkor kezdődött a nagyszabású szilveszteri bál, töménytelen étel- és itallal. Jó volt a zenekar, mindenki sokat táncolt. Két himnusz is elhangzott, magyar idő szerint 11-kor az ukrán, éjfélkor pedig a magyar. Utána látványos tűzijáték volt, majd folytatódott a tánc. Mi fél háromig bírtuk.

Reggel Csetfalvára utaztunk, ahol a XVII. századból való református templomot, és a neki hátat fordító modern Makovecz-féle templomot néztük meg. Visszatérve kis falunkba, folytatódott a hajnalban abbahagyott evés-ivás-tánc. Kipukkadni nem akartunk, ezért megszerveztem egy kis túrát, melyre hárman az ITK-sokon kívül is jelentkeztek. Szerencsénkre a Beregi-rög egy nyúlványa közvetlenül a házak mögött kezdődött. Először szőlők között haladtunk, majd egyre emelkedő úton a régi kőbányához értünk. Ennek mélyebb részein egy tó vize csillogott. Tovább emelkedett az út, majd a hegyet megkerülve ismét egy nagy kőbányához jutottunk. A lejutás a faluba kissé kalandosra sikeredett a meredek lejtő, csúszós út és a ruhaszaggató csipkebokrok, szedrek miatt. Jól esett egy kis mozgás szervezetünknek!

Utolsó napunkon Munkácson jártunk. Városbéli séta után a Rákócziak ősi fészkébe, a várba mentünk fel. A várat egyre szebben felújítják, és sok értékes kiállítás is található benne. Hazafelé vásárolgatásokkal, „határszemlével” telt az idő, de megnéztük a gyönyörűséges csarodai református templomot is.

Mikulás-kereső túra 2012.

Címkék

12.08-án, szombaton - túlzás nélkül állíthatom - nagysikerű Mikulás-kereső túrát rendeztünk az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével közösen. Ennek alátámasztására csak egyetlen adat: 120-an voltunk. Mérsékelt hidegben, az eseményhez illő havas tájon túráztunk. A táv 8,5/6 km volt.

    Klubunk tagjaival és vendégeivel javarészt az isaszegi vasútállomáson találkoztunk. Átvonultunk a nyugdíjasok székházába. Rövid kis útbaigazítás után – melynek során a gyerekek megtudhatták, hogy a fákon egyre nagyobb Mikulás-képek segítik a nagyputtonyos megtalálását - indultunk is. Az Öregtemplom mellett elhaladva jutottunk fel meredek úton a Kálváriára. Sajnos most csak Gödöllőig lehetett ellátni onnan. Aki úgy gondolta, az megúszhatta ezt az emelkedőt avval, hogy a Templom utcán ment el az erdő széléig. Nem úgy a többi emelkedőt, ott már nem volt alternatíva. Az út melletti gyönyörű, mély horhos látványa puhította az emelkedő nehezét miközben meghódítottuk a Nagy-hegyet. Az Öreg-hegyi házakat elérve a Kálvária-hegy felé vettük az irányt. Mielőtt a széles kocsiutat elhagytuk, megvártuk a lemaradókat – kivéve azt az egy-két embert, aki korábban feladta a küzdelmet.

    A nagyobbodó képek jelezték, hogy már nem lehetünk messze a Mikulástól. Mi meg rendezők izgultunk, hogy valóban ott lesz-e időben? Lévén a modern Mikulások már nem rénszarvas-szánon utaznak, a mi Mikulásunk kocsija elakadt a felfelé tartó jeges úton . Szerencsére egy másik Baráti Kör tag négykerékmeghajtású kocsijával megmentette a helyzetet. És láss csodát, a Honvédsíroknál meg is leltük a jóságos Mikulást, aki - addig, míg mindenki oda nem ért -, Mikulás-képeket osztogatott a gyerekeknek. Még ennél jobban érdekelte a kicsiket a Krampusz, akit megkergettek, húzták a farkát, havat szórtak rá, ráncigáltak. Még jó hogy nekünk nem egy mogorva Krampusz jutott, hanem egy nem túl szigorú, minden játékra, civódásra kész, vidám és szerethető. Ezután következett a nagy esemény: a Mikulás minden jó gyereknek és felnőttnek csomagot adott. A Mikulás kérésére a bátrabb gyerekek szép – akár sose hallott – verset mondtak, énekeltek. A szereplők külön ajándékot is kaptak.

    Tovább kellett mennünk, mert néhányan már fázni kezdtek. Piros jelzésen a Honvéd-szobor felé araszoltunk, sajnos sok helyen fa nélküli erdőben. A szobornál nagyon élvezték a gyerekek (ugye Ági, Éva?!) meredek hegyoldalon való lecsúszást, legurulást, szánkózást. Betértünk még a Nyugdíjasok Baráti Körének helyiségébe, ahol szorgos asszonykezek forró teát, zsíros kenyeret készítettek a túra résztvevőinek. Köszönjük nekik ezt is, és a többi előkészítő munkát is!

Bakancsos-bál 2012.

Címkék

11.24-én tartottuk jó hangulatú Bakancsos-bálunkat. 32-en voltunk és jól éreztük magunkat. 6 órai gyülekező után 7 órakor vacsoráztunk. Ezt követően kezdődött a tánc, melynek szüneteiben rövid beszámoló, lottójátékok, Hol jártunk? elnevezésű játék, tombola tette változatossá az estet.

A beszámoló rövid összegzése: a 2012-es év jó volt, a 2013-as jó lesz! Ebben az évben hárman kaptak jutalmat:  Horváth Ági könyvelésünk profi szintre való emelésért, Kolláth Ági és Dalmi Éva pedig azért, mert a legtöbbet vettek részt túráinkon, útfestésen, pontőrködésben. A lottójátékok nyereménye egyre nagyobb méretű csoki volt. Pont fordítva volt ez a Hol jártunk? Nevű játékban. Itt az, aki az első levetített képekből kitalálta, hol készült a felvétel, kapta a legnagyobb csokit. A későbbi találatok egyre kisebb csokit értek.

A tombola ajándékainak az volt a lényege, hogy azt vagy magunk készítsük, vagy otthon talált tárgyat hozzunk, és ne boltban vásároljuk. A legnagyobb sikert Babi két mézeskalács-kompozíciója aratta. Fél négyig roptuk a táncot, igaz végefelé már csak a 15-en, a "kemény mag".