Hagyományosan az év első szombatján Újév-köszöntő túrát rendezünk. Népszerű ez a túra, ezúttal is sokan – 33-an – jöttek el. Az idő már-már a tavaszt idézte. Nem várt izgalommal kezdődött a nap. Vonatunk késett Isaszeg felől, így veszélybe került csatlakozásunk a gödöllői HÉV-vel. Szerencsére a HÉV-en lévő túratársainknak sikerült egy kis indítási-haladékot kérni, így bár lógó nyelvvel, de fel tudtunk kapaszkodni a szerelvényre. Szilasligeten szálltunk le, ahol már vártak bennünket a Pest felől érkezők.

Így kiegészült a csapat, indulhattunk. Egy ideig még házak között haladtunk, aztán egy réten átvágva a HÉV-aluljáróhoz érkeztünk. Nem sokkal az aluljáró után balra fordultunk. Egy friss szántáshoz értünk, amin már nem volt javallott az átkelés. A meleg idő miatt így is helyenként erősen dagonyáztunk. Új utat keresve sokat javult a sár-helyzet. Elértük az erdő szélét, és láss csodát: egyszerre a semmiből előkerült egy sárga háromszög jelzés. Ezen haladtunk egy darabig, aztán mikor az jobbra tért, mink balra indultunk, amerre ismerem az utat. A Szár-hegyre korábban egy nehezen járható úton lehetett felérni. Most ez az állapot megszűnt, mert tarvágással eltüntették az erdőt. Egy jó volt ebben: kinyílt a panoráma a Budai-hegyekre, Pilisre, a mogyoródi Somlyó-hegyre. Azért ha rajtam múlna, inkább gyalogolnék akár „nehezen járható” erdei úton, mint tarvágásos volt erdőben. Még egy kicsit emelkedett az út, és máris fenn voltunk a 325 méter magas Szár-hegyen.

Kis tisztás található a csúcson, ez a terep ideális volt az újévi-lakomához. Ilyenkor mindenféle finomságot viszünk, főleg süteményeket. És persze hozzá egy kis forralt bort, pezsgőt, gyerekeknek Kölyök pezsgőt. Ragyogó napsütésben, kellemesen meleg időben sokat beszélgettünk, nagyokat ettünk, ittunk, köszöntöttük egymást és az új évet. Mindenki annak a reményének adott hangot, hogy 2013-ban is sok jó túrát teszünk együtt. Az éves program már novemberben összeállt, a többi csak rajtunk áll.

Minden jónak egyszer véget kell érnie, ezért összepakoltuk a maradék süteményt és elindultunk. A hegytető alatt ismét egy nagy tarvágásos terület következett. Félek, nem csak én képzelődöm, mikor úgy látom, a gazdasági válság következményeképpen sokkal intenzívebben fogy az erdő, mint régebben. Megközelítettük a 3-as utat, ezután jó ideig avval párhuzamosan haladtunk. A mogyoródi út mellett lévő magas szalagkorláton nem könnyű az átjutás. Találhattak volna turista-barátabb megoldást is! Egy jó fél kilométer után átkeltünk a HÉV-síneken, majd nyílegyenes úton haladtunk tovább. Az Őr-hegyre való feljutás megszuszogtatta a társaságot, ezért a csúcson kis pihenőt tartottunk, megittuk a maradék forralt bort. Az M31-es autópálya megépülte után a környék valamennyi turistaútja egy helyen megy át. A Teva Gyógyszergyárnál – sokunk volt munkahelyén – értük el a Táncsics M. utat. Innentől már ki-ki arra ment, amerre könnyebben érte el lakását, vagy valamelyik tömegközlekedési eszközt. Jó páran még bementünk az Erzsébet-parkba, felkeresve Erzsébet királynő szobrát, és a róla elnevezett műsziklát is. Ezután már ki kellett lépnünk, hogy elérjük az Isaszeg felé menő vonatot.

Kellemes, nem megerőltető útvonalon 12.5 km-t gyalogoltunk.

 

12.08-án, szombaton - túlzás nélkül állíthatom - nagysikerű Mikulás-kereső túrát rendeztünk az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével közösen. Ennek alátámasztására csak egyetlen adat: 120-an voltunk. Mérsékelt hidegben, az eseményhez illő havas tájon túráztunk. A táv 8,5/6 km volt.

    Klubunk tagjaival és vendégeivel javarészt az isaszegi vasútállomáson találkoztunk. Átvonultunk a nyugdíjasok székházába. Rövid kis útbaigazítás után – melynek során a gyerekek megtudhatták, hogy a fákon egyre nagyobb Mikulás-képek segítik a nagyputtonyos megtalálását - indultunk is. Az Öregtemplom mellett elhaladva jutottunk fel meredek úton a Kálváriára. Sajnos most csak Gödöllőig lehetett ellátni onnan. Aki úgy gondolta, az megúszhatta ezt az emelkedőt avval, hogy a Templom utcán ment el az erdő széléig. Nem úgy a többi emelkedőt, ott már nem volt alternatíva. Az út melletti gyönyörű, mély horhos látványa puhította az emelkedő nehezét miközben meghódítottuk a Nagy-hegyet. Az Öreg-hegyi házakat elérve a Kálvária-hegy felé vettük az irányt. Mielőtt a széles kocsiutat elhagytuk, megvártuk a lemaradókat – kivéve azt az egy-két embert, aki korábban feladta a küzdelmet.

    A nagyobbodó képek jelezték, hogy már nem lehetünk messze a Mikulástól. Mi meg rendezők izgultunk, hogy valóban ott lesz-e időben? Lévén a modern Mikulások már nem rénszarvas-szánon utaznak, a mi Mikulásunk kocsija elakadt a felfelé tartó jeges úton . Szerencsére egy másik Baráti Kör tag négykerékmeghajtású kocsijával megmentette a helyzetet. És láss csodát, a Honvédsíroknál meg is leltük a jóságos Mikulást, aki - addig, míg mindenki oda nem ért -, Mikulás-képeket osztogatott a gyerekeknek. Még ennél jobban érdekelte a kicsiket a Krampusz, akit megkergettek, húzták a farkát, havat szórtak rá, ráncigáltak. Még jó hogy nekünk nem egy mogorva Krampusz jutott, hanem egy nem túl szigorú, minden játékra, civódásra kész, vidám és szerethető. Ezután következett a nagy esemény: a Mikulás minden jó gyereknek és felnőttnek csomagot adott. A Mikulás kérésére a bátrabb gyerekek szép – akár sose hallott – verset mondtak, énekeltek. A szereplők külön ajándékot is kaptak.

    Tovább kellett mennünk, mert néhányan már fázni kezdtek. Piros jelzésen a Honvéd-szobor felé araszoltunk, sajnos sok helyen fa nélküli erdőben. A szobornál nagyon élvezték a gyerekek (ugye Ági, Éva?!) meredek hegyoldalon való lecsúszást, legurulást, szánkózást. Betértünk még a Nyugdíjasok Baráti Körének helyiségébe, ahol szorgos asszonykezek forró teát, zsíros kenyeret készítettek a túra résztvevőinek. Köszönjük nekik ezt is, és a többi előkészítő munkát is!

MEGHÍVÓ

Az Isaszegi Természetbarát Klub (ITK), az Isaszegi Múzeumbarátok Köre és a

Falumúzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

„MÚZEUMI ESTÉK”

programjának soron következő rendezvényére

2012. december 1-én (szombaton) 16 órára

a Falumúzeumba

Hazai tájakon I. – vetítettképes elıadásra az ITK I. félévi túráiról (egynapos túrákon

jártunk a Gödöllıi-dombságban, Budai-hegységben, Honti-szakadékban, Vértesben,

Mátrában, négynapos túrákon a Zselicben és a Bükkben, buszkiránduláson pedig Közép-

Dunántúl kolostoraiban és kastélyaiban.).

Szombaton folytattuk 11-en cserháti kéktúránkat. Most Becskéről indultunk, és Cserhátsurányig gyalagoltunk. Azért nem minden ment ilyen simán...    Vonattal utaztunk Becske-alsó megállóig. Onnan először begyalogoltunk a faluba. Reggeli napsütés birkózott a völgyekbe húzódott párával. Hamar eldőlt a küzdelem, és a napsütés egész nap kitartott. Az eddigi bélyegzőhely (Vadász presszó) bezárt, helyette a mögötte lévő cukrászdában lehet most beszerezni a pecsétet. Lenyomata is kissé más, mint egy éve volt. A falut elhagyva lassan emelkedni kezdett az út. Nosztalgiából megálltunk azon a helyen, ahol pár éve is megpihentünk, mikor a várban jártunk. Elhaladtunk a felhagyott kőbánya mellett. Újabb emelkedő végén értünk az andezitömléshez. Nagyon szép lenne, de a benőtt bokrok miatt már szinte látni se lehet. Sok munkával és pénzzel kiépítették évekkel ezelőtt a lépcsőket és mellé még vaskorlátot is, most meg hagyják, hogy a benövő galagonya mindent ellepjen. A várat sok más várhoz hasonlóan épp a magyarok robbantották fel, mikor sikerült azt visszafoglalni a töröktől. Sose fogom megérteni ezt a mentalitást!

    Megcsodáltuk a csodás panorámát a várból: alattunk terült el Szandaváralja és Szanda, kissé távolabb Terény látszott. Kelet felé élesen kirajzolódott a Sas-bérci kilátó. Meredek, morzsalékos úton kell a várból lejönni, majd kényelmes úton tisztásokkal tarkított tölgyesben gyalogoltunk. A nagy kényelem el is lankasztotta figyelmemet: jókat beszélgetve mentem a többiek után. Mikor nagyot nevettünk egy internetes bejegyzésen, miszerint nem tudott a jelzésekről megemlékezni, mert nincsenek, csak akkor néztem rá a GPS-re. Hát jócskán elhagytuk Szandaváralja felé vezető letérést. Már nem akartam, hogy visszagyalogoljunk, ezért változtattam az útvonalon. A Sas-bérc felé vezető útra értünk ki, onnan Szandát megkerülve közvetlenül Terénybe mentünk. Ez az eltévedés 3 km pluszt jelentett, de ami még ennél is rosszabb, hogy az eredetileg is nagy százalékot képviselő aszfaltút aránya tovább növekedett.

    Terényben oltottuk szomjunkat a kocsmában, majd - sajnos továbbra is aszfalton - mentünk tovább. Mikor végre letért a kék jelzés az országútról, nagyon megkönnyebbültünk. Jobbról egy nagy tavat hagytunk el, majd Cserhátsurány gótikus temploma tűnt fel előttünk. A faluban egy szép kis tó fölött láttuk a Jánossy-kastélyt. Bélyegeztünk a Vadász-sörözőben. Volt még fél óránk a busz indulásáig. Érdekes látvány volt kocsmában az újságokkal tapétázott mennyezet, és a régi rádiók a polcokon. Busszal Mohorára utaztunk, onnan vonattal haza.