Bakancsos-bál 2013

Címkék

Ebben az évben is megtartottuk Bakancsos-bálunkat, melyen vendégeinkkel együtt 52-en vettünk részt. Változott viszont a helyszín: ezúttal a Csata Vendéglő rendezvénytermében voltunk.

Ami a kínálatot illeti, volt ott mindenféle jó: finom vacsorát rendeltünk az étteremből, még finomabbat sütöttek lányaink-fiaink, megkóstolhattuk egymás borát, pálinkáját. Volt 2 lottójáték sok csokiért, és egy Hol jártunk? c. játék, melyben 5 év túráiból kiválasztott vetített képekből kellett eltalálni, az ország mely részén kóboroltunk. Nem babra ment a játék: ezt a tényt az is alátámasztja, hogy pl. Bokor Marika nagyon felkészült a játékra, sőt még puskát is gyártott. Nem csoda, hogy tarolta a mezőnyt. Volt tombola is, mely ajándéktárgyait mi magunk „dobtuk össze”. Bemutattam jövő évi programtervünket is. A „kemény mag” hajnali negyed négyig ropta a táncot.

 

Így mulat az ITK 1.
Így mulat az ITK 2.
Így mulat az ITK 3.
Így mulat az ITK 4.
Így mulat az ITK 5.
Így mulat az ITK 6.
Így mulat az ITK 7.
Így mulat az ITK 8.
Így mulat az ITK 9.
Így mulat az ITK 10.
Így mulat az ITK 11.
Így mulat az ITK 12.