Február 4-én egy szép túrát tettünk a Budai-hegységben. A mostani útvonal egy-egy szakaszát már korábban is bejártuk – köszönhetően a hegység közelségének -, de így egybe még soha. Szerencsére csak a kishitűeket sikerült elijesztenie a meteorológiának, így 33-an vettünk részt rajta.

Szépjuhászné buszmegállótól indultunk havas tájon. A hó kitartott nagyjából Csillebércig, de a hegység déli oldalán már csak kis foltokban volt. A szél az út elején volt erős, főleg a János-hegyi kilátó nyílt placcán, de később sokat csendesedett, és a zárt erdőkben szinte már nem is érezte az ember. Az út a Pozsonyi-hegyen át folyamatosan emelkedett János-hegyig. Ott sokan felmásztunk az Erzsébet-kilátó különböző magasságú kilátóteraszáig. Nagyon ritkán van ilyen pompás kilátás, a lehűlés és a szél kitisztította a levegőt. A legtetejére – ide már csak Lacival mentünk fel – tényleg nagyon erős volt a szél, tetejébe a lépcső is lefagyott a behordott hótól.

A kilátó szélárnyékos oldalán megpihentünk, aki éhes volt, evett valamit. Utunk során a Libegőnél jelzést váltottunk: az eddig piros helyett K tanösvényen mentünk tovább Anna-rétig. Itt irány váltottunk, délnyugat felé különböző jelzésen Makkosmáriáig gyalogoltunk. A templom nyitva volt, meg lehetett nézni. Itt is tartottunk pihenőt, majd elindulva a Budaörsi-hegy oldalában ismét emelkedett az út. Csillebérc közelében elvált a hosszabb és rövidebb táv. Nagy meglepetésemre a hosszabb távra már csak 12-en maradtunk.  Volt egy rövid út is, ezen nem indult senki. A középső táv – melyet H. Jani vezetett – 7,5 km hosszú volt 314/286 m szintkülönbséggel.

Budaörs felé javarészt megint a piros jelzésen haladtunk. Az eddigi útviszonyok rosszabbak lettek, mert ezen a déli oldalon a szikrázó napsütés gyorsan olvasztotta a havat, és csurgott le a kocsiúton, melyen mi is haladtunk. Budaörs első házánál egy kis tisztáson ebédeltünk, majd folytattuk utunkat. A fák közül kiérve a kőfejtőnél már gyönyörű kilátás nyílt a Kő-hegyre, Budaörsre, Budapest felé Még szebb volt a kilátás, mikor felkapaszkodtunk (ide már csak öten) az Odvas-hegyre. Volt ott egy barlang is. Szélcsendes, napos időben értünk Budaörs főutcájára, ahol befejeződött túránk. A megtett táv 11,5 km lett 390/626 m szintkülönbséggel.

42 elszánt turista a vészjósló meteorológiai előjelzések ellenére úgy döntött, hogy otthon-ülés helyett inkább gyalogol egyet a jó levegőn. A tervezettől eltérő útvonalon 12 km-t gyalogoltunk.

Fél nyolckor indult a gyűjtőjárat Isaszegről, majd Gödöllőn, Mogyoródon, Pesten egészült ki a csapat. Negyed tíz felé értünk Pátyra. A Virágvölgy utcán kezdtük a gyaloglást, a Mézeshegyen. Alig hagytuk el a települést, máris utunkat állta az első vadkerítés, szerencsére mellette ott volt létra. Később utunk során még négyszer kellett létráznunk. Igazán ez nem jelent nagy fáradtságot, inkább az a gond vele, hogy ilyen létszámú emberrel nagyon lelassul a haladás. Persze még mindig jobb, mintha be se mehetnénk az erdőbe. A Hosszú-hajtás-hegynél irányt váltottunk, és az eddigi Z háromszög jelzésről jobbra letérve az elvileg a P Mária-útra értünk. Azért csak elvileg, mert a több mint öt kilométer alatt, míg ezen az úton mentünk csak egyetlen egy jelzést láttunk, Budakeszi szélén. Sajnos ez egyre általánosabb, hogy a térképen való megjelenést csak évek múlva követi (ha követi egyáltalán) a valóságos útjelzés.

Az út közepe táján elég intenzíves esni kezdett a hó, aztán hamarosan abba is hagyta. Utána egészen kivilágosodott, úgyhogy reménykedtünk, hogy a beharangozott nagy esőből semmi se lesz. Budakeszi széléhez érve egy jelzetlen úton ismét nyugati irányban gyalogoltunk. Megálltunk egy helyen éhségünket csillapítani. Mikor innen továbbmentünk, következett a nap legnagyobb átverése. Azon a helyen, ahol északnak kellett volna fordulnunk a Z+ jelzés felé, a térkép kaput és létrát jelölt, sajnos csak az előbbi volt meg. Így kénytelenek voltunk visszafordulni. Minden északnak tartó úton bementem egy darabig, de egy sem bizonyult járhatónak. Egészen addig mentünk, ahol korábban étkeztünk. Innen már eljutottunk a Z+ jelzésre. Mikor ráértünk, jó darabig egy széles mezőn vitt át az út, itt még ki tudtuk kerülni a sáros kocsiutat. Később ez már egyre nehezebben sikerült, mert az út két oldalán szorosra zártak a tüskés bokrok. Azért is volt olyan sáros az út, mert valami lovas felvonulás lehetett arrafelé. Minket is figyelmeztettek, hogy álljunk félre, mert negyedóra múlva egy 22 fős lovascsapat fog az úton végigmenni. Szerencsére nem vártunk, mert azon a félórán át, míg a sáros úton haladtunk, nem jöttek a lovasok.

Kiértünk a Telki felé vezető aszfaltútra, Ekkor már egyre jobban esett az eső, ezért úgy döntöttem, hogy már nem megyünk végig az eredetileg tervezett úton, és a Budakeszi Erdészetnél felszálltunk buszunkra. Azzal, hogy nem volt létra a lezárt kapu mellett, 2 km-t gyalogoltunk többletként, és sok idő vesztettünk.

 

Második kívánságtúránk a Budai-hegységbe vezetett. A szép tavaszi időnek is köszönhetően pont 50-en voltunk. Több táv között lehetett választani, de a leghosszabb is csak 14,5 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk Biatorbágyra. Isaszegen, Gödöllőn és Mogyoródon gyűjtöttük össze az utasokat, Évát és Jutit pedig a biatorbágyi állomáson vártuk meg. A viadukttól indult gyalogtúránk. A piros jelzésen hagytuk el a települést. Az első kis megállónk a Madár-forrás lett volna, de emellett mindenki elrobogott. Kis lejtő után egy erősebb emelkedő következett, melynek végén felértünk a Kő-orra. Szép kilátásban volt részünk, érdekes formájú sziklákon bóklászhattunk. Egy bizonyos szögből tényleg egy emberi fejre, orra hasonlított az egyik sziklatömb. Kicsit továbbmenve a Hármas-sziklát kerültük meg. Ezután egy erős lejtő, majd emelkedő következett. Szerencsére a legmeredekebb szakaszon sok kapaszkodásra alkalmas fa, cserje segített bennünket. Az emelkedő végén elértük a P+ jelzést. Ezen jobbára enyhe lejtéssel a Szíly-család kápolnájához értünk. A szépen karbantartott kápolnát kívül-belül megnéztük.  

Megint a P jelzésre tértünk rá. Érdekes ezen a vidéken a jelzésfestés logikája. Egymással helyenként párhuzamosan haladva is csak piros jel van, a két pirosat pedig P+ jelzés köti össze. Úgy látszik, csak piros festék kapható a környéken. Mindemellett a jelzések szépek, követhetőek. A többiekre ráijesztve közöltem, most jön az út legnagyobb emelkedője. Ez így is volt, nehézsége mégis elmaradt az előzőektől, mert nem volt sehol nagyon meredek, egy-két kanyar is kissé szerpentinesre tette az utat.

Rövid szakaszon házak közé értünk, aztán pár cikk-cakk után a Biatorbágy fölé magasodó sziklafalhoz. A szép kilátáson felül különleges alakú sziklákat is láthattunk. Ezek: Százlépcső, Madár-bérc, Nyakas-kő. Ez a rész volt utunk leglátványosabb szakasza. Innen – a híd-romig tartó enyhe emelkedőt leszámítva – lefelé haladtunk. Egy tisztáson megebédeltünk, aztán leértünk az erdészházhoz. Voltak, akik itt befejezték a gyaloglást, mások igazából itt kezdték.

Az erdészháztól – továbbra is a piros jelzésen – előbb a Benta-patak mellé értünk, majd amellett haladva a Peca-tóhoz. Ezt jobbról kerültük meg. Erdő következett, majd abból kiérve kopár táj, zöld mezők és lovardák váltogatták egymást. Egy emelkedő következett még, amikor Sóskút határába érve a Kálvária-hegyhez értünk. Felkapaszkodva rá, beláttuk egész Sóskutat, a túloldalon lévő Öreg-hegyet és a mészkőbányát. A stációk után leereszkedtünk a faluba. A Benta-patak mellett várt ránk az autóbuszunk.

 

 

Február hetedikén havas tájon, de mégis szikrázó napsütésben túráztunk egy jót a Budai-hegységben. Kereken harmincan voltunk, 13,5 km-t gyalogoltunk - na jó, a többség ennyit.

Szokásunktól eltérően túrázóink nagyobb része kisbusszal utazott Isaszegről Gödöllőn át Csillebércre. Mások kocsival érkeztek oda, vagy tömegközlekedési eszközökkel. Háromnegyed kilenckor találkoztunk a KFKI előtti parkolóban. Rövid üdvözlések után elindultunk egy széles úton, melyről hamarosan letértünk a S körút jelzésre folyamatosan lefelé haladva. Gyönyörűen sütött a nap, élveztük mindnyájan. A havas úton csak az okozott kis nehézséget, hogy a korábban megolvadt hó visszafagyott, ez kapott egy centi friss havat, ami eltakarta a jeges barázdákat. Hétvége lévén sokan gyalogoltak, futottak az erdőben.

    A sárga jelzést elérve immár egészen Budaörsig ezen haladtunk. Előbb megközelítettük Budakeszi szélső házait, majd nagyjából a településsel párhuzamosan haladtunk. Mikor a jelzés felkapaszkodott a Csiki-hegyek oldalába, egyenlőre nem mentünk fel rá, mert az előőrs jelentette, hogy ott erősen csúszik az út.  Ezért később csatlakoztunk rá, igaz így egy kisebb bozótosan kellett átverekedni magunkat. Az út baloldalán a Sorrento nevezetű szép sziklaalakzatok mellett mentünk el. Budaörs közelébe már olyan mennyiségű út volt keresztül-kasul, hogy minden kereszteződésben időbe tellett, míg GPS segítségével rátaláltam a nekünk jó útra. A Farkas-hegy felé vezető úton megálltunk megreggelizni (ebédelni?), aztán legközelebb a hegy tetején lévő Vitorlázórepülő-emlékműnél időztünk. Kicsit lejjebb láttuk a volt hangár megmaradt két pillérét is. Sajnos az emlékmű repülőgép-szárnyát „szorgos kezek” egyre inkább elhordják. Szép kilátás nyílik innen Budaörs, Kamaraerdő irányába.

    Továbbmenve a Piktortégla-üregeknél álltunk meg. Sok ilyen található ezen a környéken, az ötvenes évekig alapozófesték anyagaként bányászták a fehér-sárga agyagréteget. Innen a S körút jelzésen haladtunk tovább Kakukk-hegy (Frank-hegy) irányába, de nem mindenki. Voltak akik a jelzések, útkereszteződések kavalkádjában rossz irányba mentek el. Nekik már telefonon csak azt tudtam tanácsolni, hogy Csillebércre menő sok út egyikén menjenek vissza a buszhoz. Legrosszabbul az a két ember járt, aki Csillebércet is elvétette, és Makkosmárián kötött ki. Innen már csak az a megoldás adódott, hogy Normafára átgyalogoljanak, és hazaútban ott vesszük fel őket a buszra. Szóval a többség elindult Frank-hegy felé. Sajnos ezen a szakaszon nagyon kárt okozott a decemberi ónos eső, rengeteg kidőlt fa volt még mindig az úton (is).

    Frank-hegyre nem mentünk fel, hanem P négyszög jelzésen előbb kevésbé lejtős úton elértük a Frank-hegyi menedékházat (ma már panzió), majd erősebb lejtőn befutottunk az immár XII. kerületben lévő Irhás-árok közelébe. Közben sokszor ráláttunk a Szécsény-hegyre, egyes helyekről szinte egész Buda látható volt. Az Irhás-árkon gyalogoltunk felfelé. A házakat elhagyva széles erdei úton folyamatosan emelkedve értünk vissza Csillebércre.