Klubunk 12 tagja 7 napot töltött Montenegróban. Javarészt a Durmitor-hegységben túráztunk, de voltunk a tengerparton, a Lovćen-hegységben, raftingoltunk a Tara-folyón, és megnéztünk egy csodaszép kolostort is. Az útról most csak dióhéjban írok, de 2014. január 18-án vetítéssel egybekötött beszámolót tartunk az isaszegi Falumúzeumban.

    Szeptember 09. (hétfő). Mogyoródról, Isaszegről indult egy-egy kocsi, a Pestről jövő harmadikkal az M5-ös inárcsi pihenőhelyén találkozott. Röszkéig  az M5-ösön, onnan a 22-es autópályán Újvidék utánig mentünk. Innen autópálya nélküli utakon Ruma, Valjevo, Užice, Zlatibor, Nova Varoš, Prijepolje, Jabuka-n (montenegrói határ) át értünk Žabljakba. Itt foglaltam le szálláshelyünket. Jószerivel egész nap utaztunk, sötétedés után értünk oda.

    Szeptember 10. (kedd). Reggeli után kocsival a Crno jezero-hoz (Fekete-tó) mentünk. A parkírozóban hagytuk a kocsikat, és elindultunk az ITK eddigi legnagyobb túrájára. Folyamatosan emelkedő úton először a Tocak-forrásnál, majd a Strugán (1920 m) álltunk meg. A Velika Kalica-völgyön oldalazva viszonylag kevés emelkedővel értünk annak végére. Erős emelkedő itt kezdődött. Hárman úgy döntöttek, hogy nem jönnek tovább és visszafordultak. Velika Previja-hágón (2145 m) kicsit megpihentünk a törpefenyők között. Hüledeztünk, hogy az előttünk álló Nagy-Medve-csúcsra (2287 m) csak egy éles gerincen lehet felkapaszkodni. Szerencsére itt, és a következő csúcsokon drótkötél segítette a feljutást. A Kis-Medve (2223 m) csúcsig hullámvasutaztunk, onnan viszont kíméletlen lejtő következett, ami talán még fárasztóbb volt, mint a hegymenet. Nagyon lassan tudtunk lefelé haladni, így már – erősen szétszakadva - sötét este értünk vissza a kocsikhoz. 15 km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés és csökkenés viszont nagyon sok volt, 1344 m (!). Nem csoda, ha minden voltam, csak nagyságos úr nem!

    Szeptember 11. (szerda). Ezen a napon raftingolni mentünk a Tara-szurdokba. Jó dolgunk volt, mert a kisbusz szálláshelyünkre jött értünk. Nem sokkal a Tara-híd (Montenegró legmagasabb völgyhídja) után öltöttük fel neoprén vízhatlan ruhánkat, és kisbusszal a folyóhoz utaztunk. Vízreszállás után apró zugokon értünk egy beömlő folyócskához. Itt kikötöttünk és megnéztünk egy vízesést, ami Európa legbővízűbb forrása táplál. Tovább csurogva a folyón, túlságosan nem kellett izgulnunk attól, hogy vízbeesünk, de azért volt pár kellemes zúgó is az adrenalin-szint növelésére. Kb. 15 km-t haladtunk lefelé, aztán kisbusszal előbb visszavittek az átöltöző-helyünkre. Itt finom ebéd várt ránk. Visszaérve Žabljakba, pihengettünk, sétáltunk a városban.

    Szeptember 12. (csütörtök). Korán indulunk, mert hosszú út előtt voltunk. Nikšić-en keresztül jó minőségű utakon a Kotori-öböl felé vettük az irányt. Itt megálltunk fényképezni Risan-nál és Perast-nál, Kotorban pedig egyórás városnézést tartottunk. Ezután hajtűkanyarokkal tűzdelt úton a Lovčenre autóztunk. Közben rengetegszer megálltunk fényképezni, mert csodás kilátás nyílt előbb a Kotori-öbölre, majd a panoráma egyre inkább kinyílt az Adria és a hegyek felé. Sötét felhők gyülekeztek a hegy fölött, amibe végül belefutottunk. A Njegos-mauzóleumhoz felmentünk, de onnan csak gomolygó felhőket láttunk. Továbbindultunk, és Cetinje-n, Podgoricán át az Ostrog-kolostorhoz mentünk. Közben hol szakadt az eső, hol vakítóan sütött a nap. Szűk, kanyargós úton értünk fel a Felső-kolostorhoz. Fellépcsőztünk a kolostor tetejére, ahonnan csodás volt a kilátás az alsó kolostorra és a völgyre. Elég későn indultunk el hazafelé, tetejébe a GPS egy rövidebb, de nagyon kanyargós útra vitt. Negyed tízre értünk haza.

    Szeptember 13. (péntek). Reggel nagyon lógott az eső lába, ezért az eredetileg szombatra tervezett utat jártuk be. Kocsival a Fekete-tó közelében lévő Ivan do településre mentünk, majd egy sétára indultunk a Fekete-tó körül. Valószínűtlenül szép volt a tó vize, szintemelkedés alig 100 méter a 6 km-es körúton, az eső elkerült bennünket, tehát minden adott volt az elégedettségre. Ezután visszamentünk szállásunkra, megebédeltünk, pihiztünk egyet, aztán megint útra keltünk. Kocsival Tepca irányába mentünk, majd a Nemzeti Park határán az autókat hátrahagyva a sziklás Čurevac-tetőre (1625 m) kapaszkodtunk fel. Innen a legszebb a kilátás a Tara-kanyonra, mert a közbülső alacsonyabb hegyek miatt beláthatunk a folyóra. Este a csapat nagyobbik része elment egy étterembe megkóstolni a helyi finomságokat.

    Szeptember 14. (szombat). Ezen a napon kísérletet tettünk a Durmitor legmagasabb csúcsának meghódítására. Ahogy összességében a keddi túra volt a legnehezebb, ez a túra volt viszont a legmeredekebb (a csúcs előtti 1,5 km-en 490 m-t emelkedett az út). Kocsival a Sedlo-hágóig (1907 m) mentünk. Az első emelkedő az Uvita Grada-ig (2140 m) tartott, ezt még fagyott úton tettük meg. Itt egy kb. 3 méter magas, szinte függőleges sziklaszoros meghátrálásra bírta a csapat felét. Ők visszamentek a Sedlo-hágóig, és ellenkező irányban egy völgyet és egy forrást kerestek fel. Hatan mentünk tovább a Surutka-n (2082 m) át a Zeleni vir tóig (2028 m). Közben megcsodáltuk Zupci (Fogacskák) hegyes csúcsait. A tó utáni kereszteződéstől már csak öten mentünk tovább. A Lučina Previja-hágón (2351 m) pihenve már csak Ágit láttam feltűnni, a többiek visszafordultak időközben. Két magyar fiú is velünk együtt mászott felfelé, az ő rábeszélésükre (is) vágott neki Ági is a maradék 180 m szint legyűrésére. A Bobotov Kuk (2523 m) csúcsot nem kis nehézségek árán, de meghódítottuk. Kár, hogy a csúcson lévő dobozban nem volt csúcs-füzet, így nem tudtuk beírni, hogy itt járt az ITK. Nem sokáig voltunk fel, mert közel a fagyponthoz erősnek véltük a szelet. Visszafelé az utat - együtt a két Robival – szinte megállás nélkül tettük meg. Csak a végefelé - tájcsodálásnak álcázva - álltunk meg egyre sűrűbben. A táv 10,6 km volt csak, de közben a szintemelkedés/csökkenés 1080 m. Visszamentünk szállásunkra, pihenőt tartottunk, majd búcsúvacsorára az Öreg Farkas vendéglőbe mentünk.

    Szeptember 15. (vasárnap). Reggelire meghívott házigazdánk. Mindenféle finom sajt, sonka, kalács, házisütemény várt ránk az asztalon, meg persze az elmaradhatatlan slivovica a kocsik utasainak. Nyolc órakor indultunk, eleinte az előző napi útvonalon. A Sedlo-hágó után is folytatódott a szerpentines hegyi út. Majd két órai tekergőzés után a Piva folyó felduzzasztott medréhez értünk. Gyönyörű volt a vize. Haladgattunk is sok fotószünettel, így értünk a bosnyák határra, melyen viszonylag simán átjutottunk. Itt folyik bele a Piva a Tara-folyóba, innentől nevük Drina. Egy darabig ennek völgyében haladtunk, majd Szarajevo felé fordultunk. Samacnál értünk a horvát határra, innen Eszéken és Beli Manastiren át értünk Udvarnál a magyar határra. Mohács után rátértünk az M6-osra, azon jöttünk Pestig. A sötétben sajnos elvesztettük egymást, így nem volt módunk egymástól elbúcsúzni. 760 km hosszú volt a hazafelé vezető út.

!

 

Klubunk nyolc tagja egyhetes túrán vett részt Tirolban, a teljesség kedvéért annak olaszországi részén is. Két autóval mentünk. Olcsó és jó szállásunk volt Zillertalban, ahonnan csillagtúraszerűen jártuk be a környéket. Gyönyörű időt fogtunk ki.

    09.03. (hétfő). Isaszegről, Gödöllőről, Mogyoródról és Pestről jött össze a csapat. Kis keveredés után az M1-es egyik parkolójában találkoztunk. Kis pihenőkkel szinte folyamatosan haladtunk a Győr – Neusiedl am See – Wiener Neustadt – Bruck an der Mur – Bischofshofen -  Krimml útvonalon. Itt nem a fizetős – vízesést is érintő – utat választottuk, hanem a régi országúton autóztunk. A keskeny és elég rossz minőségű útról viszont szép kilátás nyílt Európa legmagasabb vízesésére. 700 km megtételével hat órára értünk Aschau-ba, szálláshelyünkre. Kifejezetten szép, tágas kétágyas szobákhoz nagy erkélyek is tartoztak. Vacsora után esti sétára indultunk, hogy felfedezzük falunkat.

    09.04. (kedd). Reggeli után a szomszédos Zell am Zillerbe mentünk autóval. Két részletben kabinos felvonóval először az 1309 m magas Wiesenalm-ra, majd az 1744 m magas Rosenalm-ra utaztunk, ahonnan kezdődött gyalogtúránk. Fenn sajnos már kavargó felhőben jártunk, ezért a völgybe nemigen lehetett lelátni. Folyamatosan emelkedő úton a 2257 m-es Karspitze-t hódítottuk meg. Itt fogyasztottuk el jutalomebédünket. Lefelé menet elhaladtunk a Langensee mellett, közben időnként már a nap is kisütött. Mindenfelé hatalmas mennyiségű áfonya volt az út mellett, ki is használtuk a lehetőséget szervezetünk C-vitaminnal való feltöltésére. Rosenalm-ig 12,5 km-t tettünk meg 620 m szintemelkedéssel. Lementünk a hegyről szintén felvonókkal, majd körülnéztünk Zell am Zillerben, bevásároltunk a vacsorához.

    09.05. (szerda). A fizetős Gerlos-hágón keresztül Krimml-be autóztunk, közben megálltunk egy parkolóban, ahonnan az egész vízesést be lehetett látni. Krimml-ben letettük a kocsikat és elindultunk a vízesés felé. A belépő megfizetése után először az alsó vízesésnél álltunk meg hosszasabban fotózni. A felső vízesésig szerpentinezve 400 métert emelkedett az út. Felérve a Schnettbrücke nevezetű - folyón átvezető - hídig, megszűnt az erős emelkedő. Továbbhaladtunk Achentalon, hogy elérjük a Wasserfall-klamm-ot. Ez tervnek szép volt, de valójában nem találtuk meg, és még ha meg is találtuk volna, nem tudtunk volna átkelni a folyó baloldalára, ahol állítólag van a szurdok. Ugyanazon az úton tudtunk csak visszamenni a kocsikhoz, mint ahogy felmentünk. 9 km-t gyalogoltunk 500 m szintemelkedéssel. Hazafelé megálltunk egy út melletti kilátóteraszon, ahonnan be lehetett látni a Speicher Durlassboden-tavat, majd lecsurogva a tóhoz, sétáltunk egyet annak partján. Újabb megállónk Gerlos volt, ahol az üdülőhely nevezetességeinek felkeresése mellett megejtettük a vacsorához való vásárlást is.

    09.06. (csütörtök). Az eredeti terv helyett erre a napra tettük ezt a programot, mert csütörtökre esőket ígért a meteorológia Tirol tartományra, Dél-Trolra pedig napsütést. Az előjelzés nagyjából be is jött. Reggel esőben indultunk, de mikor átértünk a Brenner-hágón Olaszországba, már nem esett. Autópályán Klausen-ig mentünk, majd onnan szebbnél-szebb utakon, hágókon. Fényképezni állandóan megálltunk, először a Langkofel-nél (Sassolungo). A Sella-hegyet teljesen megkerültük a Gardena-hágó – Campolongo-hágó - Pordoi-hágón keresztül. Ez utóbbi hágóról fel szerettünk volna menni felvonóval egy körpanorámát kínáló 3000 méteres csúcsra felvonóval, de sajnos épp a csúcs volt felhőben. Kicsit vártunk, hátha elfújja a szél a felhőket, de hiába. Továbbindultunk, Canazei után megebédeltünk egy pihenőben. Következő megállónk a Karersee volt. Valószínűtlenül szép tó vizében a Latemar 2800 m-es csúcsai tükröződtek. Szerpentinek százai után visszaértünk az autópályához, melyen ezúttal Sterzing-ig mentünk. Itt átváltottunk a régi-Brenner-útra, így alulról láthattuk a híres Európa-hídat. Innsbrucktól ismét autópályán haladtunk Ziller-völgyig. Vacsora után nagy szerencsénkre egy szabadtéri fúvós koncerten is jelen lehettünk.

    09.07. (péntek). Hintertuxba utaztunk, ahonnan eredetileg két gyalogtúrát is tettünk volna. A helyzet – és a nagyon gyenge útjelzések – úgy hozták, hogy a két túrát összekötöttük, jócskán megemelve utunk szintemelkedését. A Vízesés-úton indultunk felfelé. Az első gyönyörű megállónk a Kessel-vízesés volt. Ezt követően olyan csodahelyeken jártunk, mint a víz által kivájt kürtők, természetes sziklahidak, barlangok. A következő vízesés-együttes a Schraubenfall volt. Ezután kiértünk egy enyhén emelkedő áfonyás útra. Ezen haladva a következő tábla válaszút elé állított. Miután az eredeti utat semerre sem jelölték (pedig - utólag behatárolva helyzetünket -  azon voltunk), a többség akarata szerint a Sommerbergalm felé vettük az irányt (ahová eredetileg felvonóval mentünk volna). A széles Waldeben völgy után kezdődött az erős kapaszkodó. Egy kisebb vízesés mellett elhaladva meredek úton jutottunk fel Sommerbergalm-ra. Itt mindenkit megvártunk, majd előbb együtt indultunk a Tuxer-Joch-Haus (2318 m). Itt is el kell mondani, hogy a jelzések pocsékok voltak, az útjelző táblák egymásnak ellenkező információkat tartalmaztak. A sógorok jöhetnének hozzánk útfestést tanulni! Ezért is történhetett, hogy a már bizonyosan rossz irányba vezető útról az út közepén Katival letértünk, és nekivágtunk egy igen meredek (helyenként 70-80 fokos) hegy megmászásának. Az már csak a helyszínen derült ki, hogy a tervezett Frauenwandot azon az úton nem lehet elérni, be kellett érnünk a Weisse Wand 2440 m-es előcsúcsának meghódításával. A Tuxer-Joch-Haus-nál bevártak a többiek, és együtt indultunk a Weiten-völgyön lefelé. Ezen az úton is volt egy hatalmas vízesés, a Schleierfall. Látszólag (és a valóságban is) hatalmas kerülő megtételével vezetett vissza a turistaút Hintertux-ba. Az (hosszabbik) út kb. 16 km volt, szintemelkedése kb. 1200m. Szép teljesítmény volt, megérdemeltük a vacsorát!

    09.08. (szombat). Az Inn völgyében fekvő Stans-ba utaztunk. A templom melletti parkírozóban letettük a kocsikat, és elindultunk a Wolfsklamm felé. A falu szélétől nem messze volt a fizetőkapu, azután kezdődött az igazi szurdok. A dübörgő patak fölé/mellé épült pallókon, lépcsőkön haladtunk felfelé. Nagy élmény volt. A szurdok végén egy 12 m-es mesterséges vízesés van. A megszelídült patak völgyében folytattuk utunkat. Egy híd után ismét emelkedni kezdett az út, így értünk fel a St. Georgenberg kolostorhoz, közben átmentünk egy 1497-ben épült fedett hídon. Megnéztük a templomot, majd egy állítólagos alpesi kertet keresve, még felkapaszkodtunk egy darabig a meredek hegyoldalon. Kertet nem találtunk, de egy szép rézsiklót láttam, és le is fényképeztem. Vissza a kocsikhoz más úton mentünk, mert a „változatosság gyönyörködtet”. 500 m-es szintemelkedéssel 9 km-t gyalogoltunk. A kocsiknál megebédeltünk, majd átöltöztünk, mert a következő állomásunk a tratzbergi kastély volt. Oda meg mégse mehetünk túracipőben. A kastély nagyon szép, élvezetes volt hallgatni az egyedi hangvételű audió-vezetést anyanyelvünkön. Kár, hogy szigorúan vették a fényképezési tilalmat. A kastélylátogatás után szóba került, hogy az eredeti terv szerint Innsbruckba megyünk, de a többség inkább Alpbach, Ausztria legvirágosabb falujának felkeresése mellett döntött. Az már más kérdés, hogy egy árva szál virággal sem volt ott több, mint bármelyik tiroli faluban. Egy cukrászdában kicsit kényeztettük magunkat, aztán bevásároltunk és hazamentünk.

    09.09. (vasárnap). Összepakoltunk, kitakarítottunk magunk után. Az A12-es úton Kufsteinig mentünk, ott megállunk, hogy megnézzük az erődöt. Mivel csak az óváros felöl lehetett felmenni oda, megcsodáltuk azt is. Fedett feljárón értünk fel a felsővárba, ahol több kiállítás is van. Legnevesebb helye a Császártorony, amelyben sok híres magyar (pl. Kazinczy Ferenc, Wesselényi Miklós, Teleki Blanka, Rózsa Sándor) raboskodott – bár a német nyelvű ismertető táblákon egyszerűen azt írták: „itt volt X.Y”. Kufstein után átléptünk Németországba, ott haladtunk Salzburgig. További útvonalunk: Linz – Bécs – Budapest. Az odautazás fordított sorrendjében mindenkit hazavittünk, ill. otthona közelébe juttatunk.

    Tartalmas túránkon nagyon szép időnk volt, 2200 km-t autóztunk. Részleteket és sok képet az isaszegi Falumúzeumban januárban tartandó vetítésen mutatunk be.