Kelet-Cserhát

Címkék

November 2-án Kelet-Cserhátot kerestük fel. Mátraszőlősről indultunk, és ide is érkeztünk vissza. Háromféle táv között (13, 15 és 20 km) is lehetett választani. Rekordot döntve 33-an voltunk – igaz ebbe besegítettek vendégeink is.

    Gödöllői vasútállomáson találkoztunk negyed nyolckor. Mikor mindenki befutott, máris indultunk. Útközben még Incit felvettük Hatvanban, aztán meg se álltunk Mátraszőlősig. Itt a falu elején letettük az autókat. A templomot, temetőt elhagyva hamarosan kiértünk a faluszéli bokros területre. Mikor elkezdett emelkedni az út - és lehetett volna kilátás a falura, környékre -, akkor sajnáltuk csak igazán, hogy ennyire párás, ködös a levegő. Sajnos ez az állapot egész nap megmaradt, csak kicsit javult a helyzet. Pedig egyszer már majdnem láttuk a napot is.

    A kitartóan emelkedő út eléggé széthúzta a csapatot. A gerincre érve bevártunk mindenkit, egyúttal meg is reggeliztünk. Továbbindulva hamarosan rácsatlakoztunk az országos kékre. Nemsokára feljutottunk a Tepkéke (567 m), és rajta a kilátóra. Sokan fellépcsőztünk a kilátó tetejére, annak ellenére, hogy sejtettük, túl messze onnan se láthatunk el. A kilátó után lejteni kezdett az. Úgy másfél km után Barát-hátra értünk. Itt ki-ki választhatott, hogy a 20 km-es távot választva továbbmegy-e a Bableves-csárda felé, vagy a piros jelzésen elindul visszafelé. Döntő többség a hosszabb úton jött.

    Az OKT-n indultunk, majd ennek útvonalát önkényesen megváltoztattuk. A kéktúra 1,7 kilométeren nem-szeretem aszfalton halad, mi pedig egy métert se mentünk azon, hanem jelzetlen úton értünk a Bableves-csárdához. Bélyegeztünk, de nem tudtuk megállni, hogy meg ne kóstoljuk a finom babételek egyikét. Kicsit elment ugyan vele az idő, de a bab segítségével behoztuk a hátrányt. Előbb visszagyalogoltunk a Barát-hátra, onnan pedig mi is a P jelzésen - végig lejtős úton - indultuk Pásztó irányába. A jelzett kocsiutat ugyan a végefelé beszántották, de a cél látszott és egy másik úton, a tarló szélén tovább lehetett menni. A mezőgazdasági telepen kicsit kóvályogtunk, mire kijutottuk a Mátraszőlős felé vezető kocsiútra. Azon végigmenve egyenesen a kocsikhoz értünk.

 

Mátraszőlőst elhagyva
Mátraszőlős ködben
Pihenő
Pihennek a botok is
Tepke-kilátó
Ennyi látszott a Mátrából
A gerincút
Toronyiránt
Ahol nem csak bélyegeztünk
Öszi hangulat
Távolban Ágasvár
Szintek és távok