Csípős, de verőfényes szép időben 22-en vettünk részt cserháti túránkon ősagárdi indulással/érkezéssel. 16,5 km-es, egyáltalán nem megerőltető utunkon két kastélynál is jártunk. Volt egy rövidebb változat is bányalátogatással, de végül ezt senki sem választotta.

    Különböző településekről gyűjtőjáratok indultak Gödöllőre, ahonnan háromnegyed hétkor indultunk. Útközben még felvettünk túratársakat a Blaháné úton, Szadán és Vácon.

Nem sokkal 8 óra után már az ősagárdi evangélikus templomnál parkíroztuk le autóinkat, majd hamarosan indultunk. A falut Dózsa György utcán hagytuk el.

    Az első kilométert úgy tettük meg, hogy csak az út baloldalát kísérte erdő, jobboldalon szántóföld volt. Egy magaslesnél balra, erdős gerincútra fordultunk. Bár ahhoz még sok levél volt a fákon, hogy jól lelássunk kétoldalon a völgyekbe, Ősagárd jól kivehető volt. Áthaladtunk a magasfeszültségű vezetékek alatt, majd egy kaszálón, utána pedig egy magaslesnél elemózsiáztunk. Továbbindulva egy lejtőn haladva egyszerre voltunk az őszben és a télben. Nagy különbség alakult ki  a napsütötte és az árnyékos részek között - az utóbbi még erősen fagyos, a fű dérlepte volt.

    Felsőpeténybe érve azon kéktúrázóink, akik még nem jártak itt, elmentek bélyegezni, mások egy gazda szíves meghívására megnézték a hatalmas termetű muraközi lovait. Továbbindulva hamarosan az Almássy-kastélyhoz értünk. Alig több mint egy éve jártunk itt kéktúrán, azóta a főbejárat környékét rendbehozták, új emléktábla is került fel. Körbejártuk a kastélyt, aztán szinte vízszintes úton Alsópeténybe gyalogoltunk.

    Megnéztük a Prónay-kastélyt – sajnos ezt is csak kívülről -, aztán kicsit megpihentünk a Millenniumi-emlékműnél. A még kastélyhoz tartozó kert mellett értünk ki a faluból. Jelzetlen, de jól követhető úton, folyamatosan emelkedve értünk fel a Varga-hegyre. Evvel aztán be is fejeztük az emelkedők sorát, Ősagárdig már csak lejtett az út. Az út „nehézségére” utal, hogy mikor visszaértünk a kocsikhoz, mindenki azt hitte, még megyünk egy kört.

 

Sajnálatos útlemondások következtében „csak” 11-en vállaltuk be a Borsodi-dombság és az Aggteleki-hegység Putnok és Bódvaszilas közötti szakaszának bejárását. A négy nap alatt kitérőkkel együtt 75 km-t gyalogoltunk.

Október 20. csütörtök

 

    Reggel 6 órakor 3 túratársunkkal indult sebesvonat a Keletiből, melyhez még Rákoscsabáról, Isaszegről, Gödöllőről és Aszódról csatlakoztunk. Miskolci, „kazincmarcikai” átszállással fél 10-re értünk Putnokra – bár a nagy beszélgetésben majdnem elmulasztottuk a leszállást. Pecsételtünk az állomáson, majd elkezdtük a gyaloglást. A város főterére, a Szerényi László térre értünk. Nagyon lógott az eső lába. A kapun belül bekukucskáltunk a Szerényi-kastélyba, megnéztük az előtte felállított emlékműveket. A várost elhagyva beértünk a nem túl szépnevű Szőrnyű-patak-völgybe, és egyúttal az erdőbe. Itt már erősebben csöpörgött az eső, bár  - ekkor és a későbbiekben is – mindvégig azon a határértéken volt az intenzitása, mikor nehezen lehetett eldönteni, hogy egyáltalán felvegyük-e esőkabátjainkat. Sajnos elég hosszan aszfalton kellett gyalogolnunk - üdítő színfolt volt, mikor egy szép erdei tó mellett mentünk el. Hosszabb letérő csak akkor következett, amikor Pálma-forrásnál a Mohosok felé vettük az irányt. Kb. 160 métert emelkedett az út, előbb a Kis-Mohos-tó, majd a Nagy-Mohos-tó mellett haladtunk el, miközben a K rom jelzés egy földvár felé invitált. A Mohos-tavak oltalom alatt állnak, mert a tőzegmohaláp sok jégkorszaki növényritkaságot rejt.

    Ismét aszfaltúton bandukolva Kelemérre érkeztünk. A gondnokot megkeresve  - és a belépődíjat megfizetve – megnéztük a Tompa Mihály Emlékmúzeumot és református templomot. Még két km aszfaltkoptatás, és Gömörszőlősön vagyunk. 15,2 km-t tettünk meg idáig. Megkerestük szállásunkat, az Ökológiai Intézet Vendégházát. Lepakoltunk, élveztük a fűtött ház melegét. Előbb elmentem a kéktúra-bélyegzőt felszerelni (a régit sajnos ellopták, helyette az MTSZ-től kértem pótlást), aztán közösen indultunk a nevezetességek felkeresésére. Volt mit nézni ebben a gyönyörű kis faluban! A Néprajzi gyűjtemény, a Kisgaléria, a Gazdálkodási Szabadtéri Gyűjtemény, a sok-sok szépen rendben tartott népi lakóház mind megtekintésre váró látnivaló. Finom vacsorát kaptunk, amit kis borocskával öblítettünk le. Vidám társalgással folytatódott az este.



Október 21. péntek

    

    Reggel bevásároltunk a közeli boltban. A korábban megrendelt kenyérre még kicsit várni kellett. Megreggeliztünk, elkészítettük az útravalót. ¾ 9-kor tudtunk indulni. Párás volt az idő, de bíztatóan világos volt. Ismét végigsétáltunk a 83 lakosú falu egyetlen utcáján. Kis patakok, kövér vízcseppekkel terhelt pókhálók között haladtunk. Hamarosan kisütött a nap. Már a faluban csatlakozott hozzánk két vizsla, előre-hátra rohangálva egészen Zádorfalváig kísértek el. Figyelni kellett nagyon az utat, mert a dimbes-dombos, bokros, helyenként kopár tájon kevés jel volt. Ilyenkor nagyon jó szolgálatot tesz a GPS - persze csak ha állandóan figyeli az ember. Nem ez történt Karufészke tetőnél, ahol a magaslesnél elcsábított egy jobban járt út. 200 m után vettem észre a hibát.

    A Bors-völgyön közelítettük meg Zádorfalvát, miközben egyszer át is kellett rajta kelni. Megkapóan szép látvány a falu feletti dombon trónoló református templom. A bolt melletti kocsmában volt az OKT-bélyegző. Ki-ki elfogyasztotta számára kedves folyadékát, és indultunk tovább a Ragály felé vezető országúton. Az aszfaltot elhagyva a Cseres-völgy kopár oldalában kapaszkodtunk fel a Nagy-Szőlő-tetőre. Innen már Aggtelekig erdőben vezetett az út, tetejébe az utolsó 2,5 km-t leszámítva nélkülöztük az aszfaltot is. Az út tovább emelkedett, előbb az Égés-tető, majd a Galyagos-hegy, végül a Kastély bérc következett. Ezután könnyű, alig emelkedő-, lejtő úton mentünk a Kavicsos-hegyen át. Az országhatárnál útjelző tábla és egy szépen faragott kopjafa is van Ökoturizmus határok nélkül felirattal. Jobbra kanyarodva hamarosan elértük azt a bizonyos 2,5 km hosszú országutat, mely keskeny erdősávban fut.

    Megkerestük Katica Vendégház nevű szállásunkat. Volt még idő vacsoráig, így a csapat nagyobbik része részt vett egy rövid barlangi túrán. Mindenkinek nagyon tetszett. A többiek bevásároltak a másnapi útra, Babi elé mentek a buszmegállóba – kár hogy elkerülték egymást. Vacsora után ismét borozgattunk, beszélgettünk. 18,2 km-t gyalogoltunk ragyogó napsütésben ezen a napon.



Október 22. szombat



    Reggeli után 8 órakor sikerült elindulnunk. Első utunk a kisbolthoz vezetett, ahol átvettük az előző nap megrendelt kenyeret. Fel kellett tankolnunk, mert Jósvafőn már nem lett volna esélyünk arra, hogy kenyeret kapjunk, utána pedig másnap délutánig nincs lakott terület az út mellett. A Baradla-barlang bejáratánál lévő Tourinform irodában kedves hölgy adta nekünk az aggteleki bélyegzőt. Kicsi a világ, mert két régi kollégámmal is találkoztam a barlang előtt.

    Elkezdtünk felkapaszkodni a barlang bejárata feletti szilafalra jól megépített úton. Fenn szép kilátás nyílt a környékre. Tisztások, bokorligetek között mentünk tovább, helyenként ki-ki láttunk Aggtelekre. Itt is, - és az Aggteleki Nemzeti Park egész területén - végig új útjelző- és ismertető táblákat láttunk. A Magas-hegy után elkezdtük az ereszkedést Jósvafő felé. A temető sarkánál láttuk meg a falut. A református templomnál úgy döntöttünk, hogy előbb elmegyünk még boltba, és csak utána keressük meg a bélyegzőhelyet, nehogy közben bezárjon az. Vettünk ezt-azt még, meglátogattuk a kocsma-műintézményt szomjoltás céljából.

    Már a Tohonya-pataknál jártunk, mikor rá kellett jönnünk arra, hogy a kék jelzés messze elkerüli a Baradla-barlangnál lévő bélyegzőhelyeket. A Fürkész tanösvényen értük el az egyedülállóan szép Tengerszem északi oldalát. A hegyoldalban haladva a Tengerszem szálló után lévő barlangi bejáratnál bélyegeztünk és meg is ebédeltünk. A S jelzésen visszafelé érintettük a Jósva-forrást, megint elmentünk a Tengerszem mellett. A bélyegzőhellyel kapcsolatos anomáliákat (vagy a kék útvonalát kellene a barlang felé vezetni, vagy a bélyegzőhelyhez való kitérőt kellene feltüntetni. Az Aggtelek-Jósvafő távolság sem jó a füzetben) megírtam az MTSZ-nek is, hátha a legközelebbi Igazolófüzet nyomtatásakor figyelembe veszik. A Tohonya-patak felé haladva ismét láthattuk a falu két ékességét, a Kis-, és a Huszita-házat.

    A patakvölgy egy szakasza szurdokká szűkült. Kikapaszkodva a mederből a Gergés-lápán találtuk magunkat, ahol a hucul ménes karámjai vannak. A jobbára kopár Köves-bércet és Kurisztánt elhagyva Kis-Galyánál beértünk az erdőbe. Morvai-lápánál, az emelkedő végénél megpihentünk egy tíz percre, kalóriát juttattunk szervezetünkbe. Kevés szintkülönbségű úton a Szelce-vülgybe értünk, ahonnan már csak egy kilométer volt hátra szálláshelyünkig, a turistaházig. Elfoglaltuk szobáinkat, melyekben cserépkályha ontotta a meleget. A lányok elkészítették a körülményekhez képest finom „zacskós” vacsorát, utána beszélgettünk, borozgattunk. Az éjszaka nyugalmát sajnos megzavarta a házban még vendégeskedő miskolci fiatalok dorbézolása. E napi adagunk a tervezetthez képest - jósvafői botorkálásaink miatt - erősen megnövekedett, 20,7 km lett. Felhős időnk volt, de egyetlen csepp eső sem esett.



Október 23. vasárnap



    Hatkor keltünk, mert kötve voltunk a fél négyes vonatinduláshoz. A lányok izgultak, hogy nem érjük el, ha lazán indítjuk a napot. Találkoztunk a vadászatra induló erdészekkel, így szerencsére rendezni tudtuk a szállásdíjat. Fél nyolckor már indulásra készen a ház előtt voltunk javarészt esőkabátban, mert kicsit csöpörgött az eső. Indulás után hamarosan a jobbra tértünk, és a Patkós-vögyben menetelve értünk a Ménes-völgy bejáratához. A kék jelzés azonban nem erre vezet, hanem enyhe emelkedővel az Öreg-tető oldalában lévő Mocsolyára. Itt kicsit (200 m-t) elkolbászoltunk, nem vettük/vettem észre a jobbra betérő jelet.

    2 km megtétele után Derenk romközségbe értünk. A II. világháború alatt Horthy Miklós a falut kitelepíttette, leromboltatta, mert medvevadász-rezervátumot akart a környéken létesíteni. Mára csak az iskola épülete (benne tablók a régi faluról) áll, és egy újonnan épített kis kápolna. A lerombolt házak helyén táblán jelzik a volt tulajdonos nevét, és azt, hogy hová telepítették át őt és családját. Az útment feszület mellett van az OKT-bélyegző is.

    Továbbhaladva észak felől megkerültük a Szádvár mészkőkúpját. Rajta helyenként látható volt a XIII. sz-ban épült vár romja. Két helyről is vezetett fel turistajelzés a várhoz, de most nem volt időnk kitérőre. A Lakatos-forrás utána Bába-völgyben felvettük az északi irányt, majd a szlovák határ közelében a keletit. Hatalmas töbröt láttunk az út baloldalán, majd hamarosan a Szabó-pallag erdészháznál voltunk, ahol újabb bélyegzés várt ránk.

    Míg megebédeltünk, eldöntöttük, hogy kicsit kilépve még az előző – fél kettes – vonatot is elérjük. Ezért a lovak közé csaptunk, és elkezdtük az ereszkedést. Újabb víznyelőket láttunk az út közelében, majd balra le lehetett menni a Meteor-barlang bejáratához. A Pócsa-kői víznyelőtől erős lejtő következett, szerencsére nem csúszott az út. A Barlangkutató-forrástól már patak is kísérte utunkat. E patak vizének lezúdulását van hivatva megakadályozni az a záportározó, melynek munkálatai a végéhez közelednek. Zárt alakulatban vonultunk át a rosszhírű cigánysoron, de embert sem láttunk, nemhogy valami atrocitás ért volna.  A Rákóczi utcán át az országútra jutottunk, ahol balra fordulva 560 m után kiértünk a vasútállomásra. 15 perc volt még az indulásig, úgyhogy kényelmesen lebélyegeztük füzeteinket, akinek kellett jegyet váltott.

E napon 18 kilométert túráztunk felhős, helyenként esős időben.



Evvel a négynapos úttal mindazok, akik minden egyes túrán részt vettek, elérték az 511 megtett kilométert az OKT-n, ami az össztáv 45 %-a.





 

Talán az utóbbi hetek sok ITK-programja, talán a beígért rossz idő volt az oka annak, hogy csak 12-en indultunk a Vértes látványos helyeinek felkeresésére. A hitetleneknek mondom, hogy az időjárás kiválóan alkalmas volt túrázásra.

    Szárligetig kocsival az M0-áson és az 1-es úton, illetve vonattal utaztunk. A Birka-csárdánál találkoztunk. A kék sávon haladva egy gondosan bekerített, halastóval rendelkező birtok, egy lepusztulóban lévő állattartó telep mellett elhaladva értünk a Csákányospusztai kulcsosházhoz. Itt egy ismertető tábla van, ami már a közelben lévő, igen látványos Mária-szakadékra hívja fel a figyelmet. A szakadékot valaha nagy vízhozammal rendelkező Csákány-patak mosta ki. Most már víz is alig található benne. Nem sokkal ezután a Körtvélyesi erdei temetőhöz értünk. 15 magyar- és német feliratú sírkő található itt a környék ma már nem lakott településeiről. Újabb párszáz méter után útkereszteződés következett. Innen 200 m-re lévő Béla-forrás  vize (ez táplálja a Csákány-patakot) éppen hogy csak csordogált. Változatos terepen a Körtvélyes oldalában továbbra is az OKT-n mentünk. Utunk során változatosságot a keresztbe dőlt fák jelentették.

    Vitányvár felé vezető K rom jelzést nem vettem észre, csak egy kört megtéve láttuk miért: egy MTB verseny lefóliázott fehér lapját - mások munkájával nem törődő rendezők - pont a KL jelzésre szögelték fel! Ezért mi a Z és az igen meredek, morzsalékos kövű ZL jelzésen jutottunk fel a várba. A tatárjárás után épült vár tornyának egy 15 méter magas fala ma is áll. A kilátás Környe, Tatabánya irányába pompás.

    A Zsidó-hegy oldalában ismét a kék és zöld jelen mentünk tovább. A jelzések egy vízmosásban vezetnek, de felette egy pár méterrel kis gerincen kiépített biciklis úton is lehet menni. Nemsokára megtaláltuk a Rockenbauer Pál emlékfát. Ismét jelzésváltás következett, elhagytuk a kék jelzést é a zöldön gyalogoltunk tovább. Több jel összetalálkozása közelében van a jóízű Szép Ilonka-forrás. Itt megpihentünk, ebédeltünk.

     A piros és a K kereszt jelzésen jóllakva nem esett annyira jó a Macska-bükkre való felkapaszkodás. Itt elváltunk a piros jelzéstől. Körtvélyespusztáig végig lejtett az út. Szép kis kápolna található a település szélén. Jelzetlen úton kis rétekkel tarkított erdei úton vágtunk át a Felső-Csákányon. Csákányospuszta szélén értük el az aszfaltozott utat. Elkezdett esni az eső, mindaddig, míg fel nem vettük esőkabátjainkat. Mikor ez megtörtént, abba is hagyta. Elhaladtunk a sífelvonó mellett és máris a reggelről már ismert úton voltunk.

    Visszatérve a kocsikhoz a pesti lányokat kivittem a vasútállomásra, aztán indultunk hazafelé. 16,26 km-t tettünk meg gyalogosan.