Az elmúlt két hétben hibádzott honlapunk, ezért most röviden beszámolok ennek az időszaknak túráiról. Az elsőn csak szűk körben képviseltük az ITK-t, a másodikon azonban 18-an voltunk.

    Háromnapos túra első állomásaként Herenden jártunk, és megnéztük a Porcelánmúzeumot. Ezután Úrkúton a Csárda-hegyi őskarsztot kerestük fel. Nagyon látványos hely. Ezt ugyan érinteni fogjuk kéktúránk során is, de nem mindenki rója itt a kilométereket. Következő megállónk Magyarpolány volt, ahol az Európa Nostra díjas Petőfi utcában, majd az egyedülálló Kálváriánál jártunk. Évát elvittük barátnőjéhez Hetyefőre, ahol baráti látogatáson felül egyik közelben haladó kéktúránk szálláshelyét is egyeztette. Legnagyobb meglepetésünkre és örömünkre terített asztal várt ránk. Továbbutazva még megálltunk a jánosházai Erdődy-várkastélynál, megnéztük a Kissomlyót, aztán szálláshelyünkre hajtottunk.

    Délelőtti program Celldömölk nevezetességeinek felkeresése volt, majd Kemenesmihályfalván a két Vidos-kastélyé. Ezután Sitkére autóztunk és két hírességét (Kálvária-kápolna, Nagy-kastély) néztük meg. Délután a túrázásé volt. Ság-hegyet jártuk végig, megtekintve a Trianoni-kereszt emlékművet, a felhagyott bazaltbánya védett területét, két tanúhegyre is felkapaszkodtunk. A Bányászati múzeumot érintve fejeztük be a körutat.

    Először Sümeg szélén lévő Sintérlapi tanösvényt jártuk végig. A gondosan megépített tanösvény jó benyomását sajnos tönretette barbár „emberek” tevékenysége, „akik” szinte minden táblát összetörtek. A Darvastói lefejtett bauxitlencse egyszerűen gyönyörű volt, hasonlított a nyár folyamán felkeresett gántihoz. Következő gyaloglásunk helyszíne a Padragi-sziklák voltak. A látványos eocénkori sziklatömbök megmászása nem volt kis feladat. Utolsó sétánk az Ajka-csingervölgyi Parkerdő egy részének bejárása volt, benne a Sárcsi-kút és a Pokol-lik barlang.

    Múlt szombaton a Gödöllői-dombság csúcsai elnevezésű túramozgalom keretében gödöllői csúcsokat kerestük fel. Elsőnek az Öreg-hegy II-t könnyűszerrel, mert parkírozótól mindössze 30 m-re volt. Ezután az Öreg-hegy I. következett, ami 2,3 km-re van az I-től.  Innen jelzetlen utakon, majd a Pest Megyei Piroson, végül ismét jelzés nélküli - helyenként már nem is - utakon, hanem szántáson, sűrű bozótoson értük el Boncsok-hegy csúcskövét. Maga a csúcs is nehezen megközelíthető fiatal cserjésben található. Visszamentünk kocsijainkhoz, majd a napi program Jutka meghívására szalonnasütéssel fejeződött be. A sült szalonna mellett borok, sütemények segítették emésztésünket. A túra hossza 9 km volt.

 

Az Isaszegi Múzeumbarátok Köre és az Isaszegi Természetbarát Klub a tél folyamán négy vetítettképes beszámolót tart a Klub tagjainak túráiból, utazásaiból az alábbi időpontokban és témákban.

2011.11.19. Cári fővárosok és nyaralók (Szentpétervár, Moszkva)

2011.12.10. Hazai tájakon I. (Az ITK első félévi túrái)

2012.01.14. Isztria, Szlovén-Alpok

2012.02.18. Hazai tájakon II. (Az ITK második félévi túrái)

A kezdési időpont minden esetben 16 óra, helyszín: Falumúzeum (Isaszeg, Madách I. u.15). Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Évek óta ősszel a Balaton-felvidék egy újabb szakaszát járjuk be keresztül-kasul. Most négy napig Szentbékkálla indulóponttal a Káli-medence, Badacsony, Szentgyörgy-hegy és a Keszthelyi-hegység egy-egy szép részén voltunk. 22-en indultunk, de péntek estétől már 23-ra nőtt létszámunk. Máskor is szerencsénk van az idővel, de most minden várakozást felülmúlt a szeptember végi nyár.



09.29. Csütörtök



    6 órakor találkoztunk Isaszegen a Művelődési Otthon előtt. Pécel, M0-ás útvonalon haladtunk, mikor a rádióból halottuk, hogy az M0-ás déli szakaszán felborult egy autó. Mindenkinek ajánlották, hogy ha még teheti, kerülje el a baleset helyszínét. Mi is azt tettük. Alsónémedi, Dunaharaszt, Szigethalmon keresztül értünk Halásztelekre, hogy újból felmenjünk az autóútra. Hát ez se volt könnyű, az utolsó másfél kilométeren igencsak volt időnk a Lakihegyi adótornyot csodálni. Az M6-os érdi leágazása után, nem minden autó a legrövidebb utat választotta a tárnoki vasútállomásig, így elég sok időnk elment várakozásra. Felvettük a pesti lányokat, utána már viszonylag minden simán ment Szentbékkállán lefoglalt szállásunkig.

    Majdnem dél volt, mikor elindultunk első túránkra. Időhiány miatt nem vállalhattuk be a teljes tervezett távot, ezért Tapolca helyett Lesenceistvándról indultunk. Kéktúrázók pecsételtek az Alibi kocsmában, majd indultunk tovább. Szőlőtáblák között emelkedett utunk, de még kevésbé fárasztó módon. A Máté-forrás után aztán kicsit húzósabbra váltott. A Csákány-tetőről szép kilátásunk volt Tapolca és a Balaton felé. Leadtuk a megszerzett magasságot, kereszteztük az országutat, majd kis lazító vízszintes út után egy enyhébb emelkedővel a Barbacsi erdőbe jutottunk. A kilátás innen is gyönyörű volt. Vállusba érve ismét pecsételtünk, majd vártunk a buszra. Jó emberek közben megengedték, hogy egy üdülő szép kertjét megnézhessük. Lesencetomajról ismét gyalog mentünk Istvándra, ahol a kocsikat hagytuk. 10 km-t gyalogoltunk.

    Tapolcán megálltunk bevásárolni a négy napra. Eléggé elment vele az idő, ezért elmaradt a vacsorafőzés, hideget ettünk. Utána ITK nótaestre, sőt még kis „vonatozásra” is futotta csapat erejéből.



09.30. Péntek



    Közös reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, Káptalantótiba utaztunk. Ez a túra nem szerepelt az eredeti tervben, de előző este megszavazta a társulat, ezáltal kerekké vált a badacsonyi kéktúra szakasz is. Pecsételés után indultunk.

    Sajnos az OKT 3 kilométeren keresztül aszfalton halad, csak utána tér be az árnyat adó erdőbe. Egyenletesen emelkedő úton értünk a Gulács „szoknyájára”. Itt választási lehetősége volt mindenkinek. Aki még nem járt - vagy már elfelejtette - a csúcson, az felment rá. Sajnos elvesztették a jelzést, így elég sokáig tartott az út. A kilátásról viszont mindenki szuperlativuszokban beszélt. A többiek az erdő és szőlők találkozásánál várták be őket. Innen együtt indultunk tovább. Átkeltünk az országúton, majd megkezdtük Badacsonyra való kapaszkodásunkat.

    Köbölkúton pihentünk kicsit, illetve megvártuk a lemaradókat. Az út továbbra is kitartóan emelkedett. A piros jelzést (amely körbefut Badacsony „szoknyáján”) elhagyva, igen látványos lépcsősoron mentünk fel a Kőkapu mellett. A Kisfaludy-kilátó  nem volt látogatható, mert még nagyban folyt az építkezés – dacára annak, hogy szeptember 30 volt a határidő. Megebédeltünk. A Hertelendy-pihenőnél megcsodáltuk alattunk terpeszkedő Balatont. Az Egry József-kőkilátónál, majd a Ranolder keresztnél ismét gyönyörködhettünk a panorámában, innen már Szigliget is látható volt. A Bujdosók-lépcsőjén ereszkedtünk le. Három éve jártunk erre, azóta a lépcső mellé korlátot építettek. A Rodostó-házat megkerülve Badacsonytördemic felé vettük az irányt.

    A vasútállomáson bélyegeztünk, majd nagy rohanva a buszmegálló felé loholtunk. Az eleje még fel tudott volna szállni a buszra, de a csapat nagy része még igen távol volt, ezért együtt visszamentünk a vasútállomásra. Vonattal utaztunk Kisapáti-Nemesgulácsra, onnan pedig gyalog végig kemény aszfalton Káptalantótiba. A túratáv Gulács nélkül 17 km volt.

    Vacsoránkat - a nagyon vacak gáztűzhely miatt - csak egy másik - házban lévő - csoport segítségével tudtuk megfőzni, akik átadták bográcsukat. A lassú fővés lehet hogy segített az ízek kiteljesedéséhez, mert nagyon finom lett a krumplileves (jó sok füstölt hússal), és a csirkepörkölt.



09.01. Szombat



    Reggeli után kocsival Kisapátiba mentünk, egy helyi lakos morgolódása ellenére leparkíroztunk. Jelzetlen úton kezdtük a Szent György-hegy bevételét. Másfél kilométer után rátértünk a S jelzésre, amit hamarosan el is veszítettünk. Előbb egy mély árokba ereszkedtünk le, majd onnan kikapaszkodva kezdődött az igazi emelkedő. Elértünk a sziklamászásban egy olyan pontot, ahonnan már szinte csak felfelé lehetett továbbhaladni. Nagyon meredek hasadékban segítettük egymást fel. Kis kilátóteraszról káprázatos kilátásban volt részünk, szembe találtuk magunkat a Bazaltorgonával. Elértük a kék jelzést. A kéktúrázók elmentek a turistaházhoz bélyegezni, a többiek megvárták őket, ill. megnézték közelről is a Bazaltorgonát.

    Az út tovább emelkedett a K háromszög jelzésig, utána viszont nagyon sokáig csak lefelé mentünk. Jelzésünk végigvezetett a hegy déli leszakadó peremén, aztán szinte az előbbi úttal párhuzamosan visszatértünk a déli oldalra. Az Oroszlánfejes kút finom, hideg vizéből sokat ittunk, mellette megebédeltünk. A Tarányi-pince és a Lengyel kápolna mellett elhaladtunk, majd – sajnos – egy kilométeres szakaszt leszámítva egészen Szigligetig az aszfaltot koptattuk.

    A vár bejáratánál pecsételtünk, aki még nem járt mostanában a várban, az megnézte azt. A többiek fagyiztak, regenerálódtak. Elindultunk. Sietni kellett, ha el akartuk érni a 4 óra után induló vonatot. Közben még megnéztük az Avasi templomromot. Még vártunk is a vonatra, amellyel megint a Kisapáti-Nemesgulács vasútállomásig mentünk. Innen 400 m-re voltak autóink.  A mai adag 15,2 km volt.

    Vacsora után sétáltunk egyet, inni szerettünk volna valami helyi bort. Miután ez nem sikerült saját tartalékainkhoz nyúltunk. Nagyon jó hangulat alakult ki, rengeteget nevettünk.



09.02. Vasárnap



    Reggeli után ismét gyaloglásra adtuk fejünket/lábunkat. A kék jelzés előbb elhaladt a templom mellett, majd a Velétei palotaromot érintettük. Az utána következő meredek lejtőn való lejutást ki-ki másképp oldotta meg. Legeredetibb megoldást az választotta, aki egyszerűen fenéken lecsúszott rajta. Ebben mindig Éva jár elől.

     Visszatértünk ismét a faluba, majd a Kőtenger felé vettük az irányt. A Theodora-tanösvény táblái segítettek megérteni a különleges sziklaalakzatok kialakulásának menetét. A billegő követ persze ki kellett próbálni. Ezekután majdnem vízszintes, majdhogynem unalmas úton értük el Mindszentkállát. A falut elhagyva az úton lemaradottak más-más úton vélték felfedezni a kék jelzést, de végülis a mobiltelefon segített abban, hogy mindenki elérje a felfelé vezető mélyutat. A Láz-tető oldalában kapaszkodtunk fel, majd lejtmenet következett egészen a Gyulakeszi felől érkező országútig. Ezután a Csobánc oldalában araszoltunk fel. A K rom jelzést elérve egy napelem táplálta kút vizéből nagyokat ittunk, megpihentünk. Javarészt szőlők között értük el a tapolcai országutat. Már csak másfél km-t kellett aszfaltozni, aztán Káptalantótiban voltunk. A gyalogtáv 12,5 km volt. Busszal mentünk vissza Szentbékkállára.

    Megebédeltünk, összepakoltunk. Hazafelé már nem is egyszerre indultunk, a maradék négy kocsi is hamar különvált. Mi röviddel 7 óra után értünk haza.

 

ITK-s túrának indult, de különböző okok miatt mégis csak családi kivitelezésű lett az isztriai félszigeten és az „Alpok napos oldalán” megtett utunk. Szombaton még a Börzsönyben túráztunk a csapattal, ezért csak vasárnap tudtunk indulni.

    Ahogy közeledett az indulás időpontja, úgy – vélhetően – egyre pontosabbak a meteorológiai előrejelzések, ezért csak szombat este 10 órakor döntöttünk aról, merre kezdjük az utat. Ilyenkor látszik, mennyivel előnyösebb a le nem foglalt szállás. A kedvenc hegyekben nagy esőt ígértek hétfőre-keddre, ezért fordítottunk az eredeti sorrenden. Ugyan a tengerpartra is esőt jósoltak erre az időre, de csak mérsékelt mennyiséget. Az előjelzések pontosságáról annyit, hogy valóban esett az eső háromszor is Isztriában, de illemtudóan csak éjjel - az esernyőt elő se kellett venni. Viszont a legmelegebb napunk épp hétfőn volt.

    Vasárnap reggel fél nyolc felé indultunk, Különösebb esemény nélkül jól haladtunk az M7-esen, majd a horvát autópályán. Rijeka körül, mikor elhagytuk a pályát, tettünk egy pár km be nem tervezett kerülőt, de aztán pár km-enként felállított fizető-kapukat leküzdve délután négy órára megérkeztünk első látnivalónkhoz, Hum-ba. Ez a világ legkisebb városa, 17 állandó lakossal. Itt megállt az idő, mintha a középkor elevenedne meg. Fél hét felé már Vrsarban, a kempingben voltunk.

    Mivel erre a napra esőt ígértek, ezért csak a 30 km-re lévő Rovinj-ba mentünk. Útközben felkerestük a Limski kanal végét, ahonnan egy turistaút egy barlanghoz vezet fel. A barlang zárva volt, ezért továbbálltunk addig a fjord mentén, ahol a turistahajók megfordulnak. Rovinjt bejártuk keresztül-kasul, különös figyelemmel a St. Euphemia templomot. Ennek harangtornyából nagyszerű kilátás nyílik a városra, és a környező szigetekre. Hazafelé egy kilátóhegyen álltunk meg, ahonnan szinte az egész fjord belátható. Estefelé fürödtem a tengerben, később pedig egy folklór műsort néztünk meg. A műsor második részét elmosta az eső, de így is jó buli volt, mert a táncosok és a nézők egy része is ruhástól beugrott a színpad melletti medencébe.

    Éjszakai eső után ragyogó napsütésben először Porečbe mentünk. Itt van a világörökség részét képező St. Euphrasius templom, a méltán világhírű IV. és V. századi mozaikokkal. Következő megállónk Novigrad volt, amely egy jellegzetes olasz kisváros szép templommal és városházával. Ezután elhagytuk a tengerpartot és Belső-Isztria néhány nevezetességével ismerkedtünk. Először Buje-ben álltunk meg, majd a híres velencei határvárat, Motovunt kerestük fel. A 277 m magas domb tetejét elfoglaló várfalon belül van ma is a középkort idéző város. A nap utolsó látnivalója Pazin város, de méginkább a kastély melletti szakadék. Verne Gyula regényében Sándor Mátyás gróf itt vetette le magát börtönéből a Pazinčica folyóba.

    Viszonylag korán keltünk, hogy helyet kapjunk a Brioni-szigetekre induló Nemzeti park által szervezett útra. Fažanában történik mindez. Fél tizenkettőre kaptunk helyet, addig megnéztük a várost. Hajóval mentünk át a Nagy-Brioni szigetre. Itt vezetővel gyalog voltunk a Tito múzeumban, a Robert Koch sétányon, megnéztük az 1600 éves olajfát, több templomot (az egyikben láttuk először az Isztria középkori templomfestészet jellegzetességét, a Haláltáncot). Ezután kisbusszal végigjártuk a szigetet, jártunk a Szafari-parkban, láttuk a bizánci bazilika romjait. Partraérés után Pólába mentünk. Voltunk az Amfiteátrumban (mely nagyobb mint a római Colosseum), bejártuk a sok-sok római és középkori épülettel rendelkező

Óvárost.

    Ez volt a pihenőnap, ezért délelőtt „csak” Vrsar városát jártuk be. Voltunk a meredek domb tetején lévő XIII. sz-ból való bazilikában, megmásztuk a különálló harangtornyot, láttuk a római erődöt, jártunk a kőbányában. Délután búvárkodtam, egy nyeszlett kagylóhéjat sikerült is zsákmányolnom.

    6-kor keltünk, mert erre a napra nagyon sok látnivaló várt ránk. 25 perc alatt átevickéltünk a horvát-szlovén határon. Először Hrastovlje-ba autóztunk. Ennek a kis falunak van egy XII-XIII. században épült román bazilikatemploma, melynek szinte minden tenyérnyi helyét kihasználták freskók festésére. Itt látható Isztria leghíresebb Haláltánca. A templomot a törökök közeledtére erős várfallal vették körül. Következő állomásunk az olasz határon lévő Socerb lovagvár volt. A hegytetőn lévő várból belátni szinte Trieszt és Koper udvaraiba is. Pár tíz km-t autópályán mentünk, majd betértünk a hegyek közé. Egy darabig még „rendes” úton, majd kezdődött a nagy kaland. Majdhogynem bicikliút szélességű utakon vágtunk át a Júliai-Alpokon Rekától  Bohinjska Bistricáig. Egy útzár miatt egy darabon még kisebb utakra kényszerültünk. Bled mellett lévő Vintgar-szurdokba értünk ezután. A Radovna-folyó itt tör át két, kb. 900 méteres hegy között. Az út kényelmesen bejárható a folyó felett lévő kiépített pallókon. A szurdok végén van a Sum-vízesés. Már csak 100 km-t és 1000 kanyart kellett leküzdeni, és máris a kempingben voltunk.

    Reggeli pára után hamarosan ragyogó napsütésben Logarska dolinába mentünk. Gyalog vágtunk neki a kb. 18 km-es útnak, de két és fél km után le volt zárva gyalogút. Jelezhették volna korábban is! Még egy darabig továbbmentünk az aszfaltúton, aztán visszamentem a kocsiért. Avval mentünk a kiépített út végéig, aztán gyalog először a negyedórára lévő 90 m magas Rinka-vízesésig. Én még innen továbbgyalogoltam az 1400 m magasan lévő Okrešelj turistaházig. A szintemelkedés ezen a szakaszon 400 m. A kilátás viszont páratlanul szép volt odafönt. Visszatérve a parkírozóba a Palenk-villához mentünk kocsival, majd innen először a Palenk-vízeséshez, majd félórás gyaloglással favágó-házhoz, ahol bemutattak a pl. egy facsúzdát is.  Még egy vízesést néztünk meg a völgyben, neve Rostovški. Itt két lépcsőben zuhog le a víz, a felső megközelítése emberpróbáló, főleg azután, hogy egy kb. ötkilós kőre rálépve az megsértődött, és kifordulva helyéről jól sípcsonton vágott.  Kocsival még elmentünk két Logarskával párhuzamos völgybe, megnéztünk egy különleges sziklatűt.

    Erre a napra már csak hazautazást terveztem, de egy - a kempingben talált - prospektus kedvet csinált egy különlegesen szép Virágpark felkeresésére, ami Mozirje-ben van. Megérte, gyönyörű volt. A virágokon kívül vesszőből készült szobrok, kilátótorony, halastavak, népi bútorokkal berendezett házak, méhészeti bemutató is volt a parkban. Szinte végig autópályán jól haladva délután szerencsésen hazaértünk.

 

Az útról bővebben és sok fényképpel illusztrálva jövő év márciusában lesz a vetítés az isaszegi Falumúzeumban.