Nagy szerencsénk volt, mert a beígért esőből semmit se kaptunk, csak ijesztésképpen egy kicsit buszozás közben oda- és visszaútban. 34 en voltunk, 13 km-t gyalogoltunk 354/464 m szintkülönbséggel. Az út több mint 90 %-át zárt erdőben tettük meg, így a nagy melegre sem panaszkodhattunk.

2018.06.02-án kerítettünk sort erre a túrára. A buszról a pilisszentkereszti temetőnél szálltunk le. Az út elején a 2016-ról már ismert piros jelzésen haladtunk, ekkor a Pilis-tetőre és a Vaskapuhoz igyekeztünk. Most a Trézsi-kút előtt letértünk balra erről egy jelzetlen útra. Előbb az Orosdy-kastélyt érintettük, mely a XIX. század végén épült vadászkastélynak, ma pedig zarándokszállás funkciója van. A kastély után lefelé menve szép kilátás nyílt Pilisszántóra és a környékére. A Mészégetők-kútjánál is érdemes volt a kilátás miatt megállni.

A kúttól felkapaszkodtunk a Boldogasszony-kápolnához. A teljes egészében kőből épült kápolna 2006-ban készült el, két tornya pálos szerzeteseket szimbolizál. Innen, aki nem volt lusta, felment a Pilis Keresztjéhez és a Jézus-szoborhoz. Fentről lehetett látni a Pilis kapuját és egy nagy elegyengetett placcot, amelyre műkedvelők különböző alakokat raktak ki terméskőből. A Mészégetők-kútjához visszatérőben több hatalmas faszobrot láthattunk kálvária-szerűen kialakított úton. Pilisszentkereszt felé mentünk, de mivel a tervezett sárga jelzésű utat elvétettem, az Orosdy-kastélytól ugyanazon az úton voltunk kénytelenek haladni, mint amelyiken jöttünk.

A piros jelzést ismét elérve, most a Csobánka felé vezető Z jelésen haladtunk egészen utunk végéig. Hosszasan, de enyhén emelkedett az út, míg a Hosszú-hegy oldalában lévő nagyon szép kilátóhelyet elértük. Alattunk Pilisszántó üdülőterülete, a Placskó látszott a Határ-réti tóval, távolabbra pedig Pilisvörösvár. Míg csodáltuk a kilátást, meg is ebédeltünk. Innen szép árnyas erdőben haladtunk Csobánka felé. Csak az az utolsó ötszáz méteren nem voltak fák, de akkor már láttuk a ránk váró buszt, ez pedig erőt adott a meleg leküzdéséhez. Hazafelé közkívánatra még megálltunk Pomázon egy fagyizóban.



 

Szeptember 3-án a Pilisben túráztunk Tahiból indulva. Nyarat idéző jó időben 45-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk 561 m szintemelkedéssel. Az út legnehezebb része mégsem az emelkedő volt, hanem a Vöröskő alatti gerincről való leereszkedés a Hétvályús-forrásig.

Busszal utaztunk Tahira az Isaszeg – Gödöllő – Szentendre útvonalon. Sajnos Inci utazását tönkretette a MÁV: majd másfél órát késett a vonata, mert állítólag veréb száll a vezetékre. Így őt kénytelenek voltunk itthon hagyni. Szentendrén még felvettük a pesti lányokat és Júliát. Tahiban pont a túra kezdetét jelentő Bercsényi utcánál álltunk meg. Ezen indultunk ki a faluból. A házakat magunk mögött hagyva, jobbra bekanyarodott a bicikliút – mert ezen mentünk felfelé – az erdőbe. Jobbra-balra mély töbörszerű mélyedések, horhosok, kiszáradt patakmedrek tették változatossá az utat. Enyhe, de tartós emelkedő után - miután elhagytuk a bicikliutat - a Sasfészek-vadászházhoz pár méteres kitérőt tettünk. Innen szép kilátás nyílt a környező hegyekre. Ha már volt már asztal, pad, meg is reggeliztünk.

    Továbbmenve hamarosan elértük a zöld jelzést. Itt választhatott mindenki: vagy eljön-e megkeresni az Édeslyuk-forrást, vagy itt megvárja a többieket. Végül aki maradt, az szép lassan, a maga tempójában elkezdte a hátralévő 150 m-es szintemelkedés legyűrését. A forrás felé vezető út egy szakasza erősen elhanyagolt állapotban van. Magát a forrást se nagyon találtuk, egyes elmondások szerint egy alig könnyező szikla volt az. Viszont a környéke gyönyörű volt. Több mély völgy is találkozik itt, benne víz, és mindenütt gyengén csordogáló patak, bedőlt fák: igazi őstermészet.

    Visszamentük a Z-re és mi is elkezdtünk kapaszkodni felfelé az Édes-lyuk nevű erdőben. Kitartóan emelkedett az út a P jelzés becsatlakozásáig, onnan már csökkent a meredeksége. A Vértes-mező szép ligetes terület volt. Innen már csak tényleg pár méteres emelkedővel a Kiss-bükk tetőre értünk. A zöld jelzés elkanyarodott, mi a pirosan folytattuk utunkat. Egy helyről korlátozott kilátás nyílt a Naszályra és a Szentendrei-szigetre. Nem sokkal ezután a S kör jelzésen kezdtünk ereszkedni lefelé. Ez a szakasz viselte meg a legjobban a társaságot, mert körülbelül 300 méteres hosszon igen meredeken lejtett az út. A köves úton könnyen meg lehetett csúszni. Még jó, hogy a gyökerek és a fák biztos pontot jelentettek a lefelé csúszkálásban. A Hétvályús-forrás vize nagyon finom volt, jól jött az ebédhez

    A faluba és a buszhoz vezető visszaút már nehézségek nélküli volt. Sokan egy fagylalttal jutalmazták meg magukat az út végén.

 

A túra 780 méteres szintemelkedésével kicsit ráijesztettem a tagokra. Ezenkívül Mindenszentek ünnepe is közrejátszhatott abban, hogy csak tizenheten voltunk. Az általános vélemény mégis az volt a túra végén, hogy nem is volt olyan nehéz. A pozitívumokat erősítette a napsütéses idő is.

Gödöllői találkozó után szokásos telekocsi akcióban a dobogókői elágazásban lévő Két-bükkfa-nyereghez hajtottunk.  A Pestről érkező kocsi már itt várt ránk. Parkolóban hagytuk a kocsikat, és elindultunk a zöld jelzésen. Kényelmes, enyhén lejtős úton a Vaskapu-völgy bejáratáig sétáltunk. Közben egy kis kitérőt tettünk az Ördöglyuk-barlanghoz, melynek hossza mintegy 430 m, mélysége 111 m. Ebből mi semmit se láttunk, mert korlát védi a bejáratot, meg egyébként is, nem vagyunk barlangászok. A Vaskapu-völgy előtt szép pihenőhely található rusztikus esőbeállóval. Mintegy 200 méter barátságos emelkedő út végén felértünk  az egykori légvédelmi bázishoz vezető – valaha aszfaltozott - útra. Nem sokáig (mintegy fél kilométert) mentünk rajta, aztán letértünk róla. Találkoztunk a Z jelzéssel is, kisvártatva azonban megint csak a P+ jelzésen haladtunk fehér sziklás terepen (Simon halála) lefelé. Igen szép volt ez a szakasz. Elértük a piros jelzést, vele együtt a Vörös-út nevezetű mélyen bevágódott kocsiutat, melyen továbbra is lejtmenetben haladtunk.

    Mikor elértük  piros barlang jelzést, felkanyarodtunk rajta a barlangok felé. Itt a lelkesebbje – erős kisebbségben – elkezdett sorra felkapaszkodni a barlangokhoz. Először a Vacska-barlangnál jártunk. Meglehetősen meredek úton lehet megközelíteni. Terméskőből kiépített – gondosan zárt - bejárata, szellőzőkürtje, sőt fedele is van. Leereszkedtünk a többiekhez, akik ekkor már reggeliztek. Következett a Legény-barlang. Ez is (csakúgy, mint a Leány-barlang) a 14 km hosszú Ariadne-barlangrendszer része, fokozottan védett. Ez volt számunkra a leglátványosabb, mert nagy bejárattal rendelkezett, több oldalsó hasadékot, üreget is láttunk mellette. Megint leereszkedtünk a barlangtól, majd felkapaszkodtunk a következőhöz, a Leány-barlanghoz. Ennek az volt a különlegessége, hogy pár rövid járatába is be lehet hatolni, valamint egy kürtőn át természetes fény is érkezett a barlangba. Visszamentünk a többiekhez, majd együtt indultunk tovább Klastrompusztára.

    Megnéztük a Pálos kolostor maradványait. Volt aki most reggelizett, mások elmentek egy kávéra, vagy egy pohár forralt borra. Mikor elindultunk, szemben látszott a Kémény-szikla, embereket is láttunk rajta. A mi utunk – a Z+ jelzésen - balról kerülte meg azt, nem ment fel rá. Jó kétszáz métert – de nem gorombán - emelkedett az út Pilis-nyeregig. Itt kicsit megpihenve visszaemlékeztünk egy korábbi túránkra, mikor már jártunk itt. Jelzést váltottunk. Még egy százast emelkedett az út Fekete-kőig. Innen egy kicsit le kellett menni a kilátóig. Sajnos a napsütés ellenére - a köd és pára miatt - nemigen lehetett nagyon messzire látni. Pilisszentlélek azonban még jó kivehető volt. A kilátó után már könnyű dolgunk volt, enyhe lejtőn már csak a kocsikig kellett mennünk. Aki a barlangokba is feljött, az 12,6 km-t gyalogolt.                                                                                                                                                   

 

A kánikulai meleg beharangozása ellenére 25 elszánt turista jött el a Pilisszentkeresztről induló körútra, miközben megmásztuk Dobogókőt is. Szerencsére a jósoltnál (a tűző nap erejét csökkentő délelőtti felhők miatt) sokkal kellemesebb időben teljesítettük a 17,5 km-t.

    Isaszegről, Gödöllőről, Zsámbokról, Pestről, Szentendréről jöttünk el a túrára. 8 órakor a pomázi HÉV-állomáson teljessé vált a mezőny. A kocsikat letettük Pilisszentkereszten, és a S+ jelzésen indultunk. Kisebb emelkedő végén felértünk a Szent-kúthoz. Többen megkóstolták a forrás hűs vizét. Húzósabb emelkedő következett, melynek végén a Morgón rácsatlakoztunk a S sáv jelzésre. Szinte vízszintes úton haladtunk kb. 4 km-t, és értünk a Lom-hegyi nyeregbe. A Tölgyikreknél elment a S jelzés, a pirosan folytattuk utunkat.

    A Sikárosi-réten ideiglenesen kettévált a csapat, mert azon kéktúrázók, akik még nem jártak az erdészháznál, arra tettek egy kerülőt. Ők a K+ jelzésen jöttek vissza, mi a rét É-i végén vártuk meg őket. Már jó pár éve módosított útvonalon halad az OKT, mi is ezen mentünk. A Király-völgy könnyű terepnek bizonyult. A Király-kút szárazon ásítozott. A rendesebb emelkedő itt kezdődött és tartott addig a pontig, ahol elértük az OKT eredeti nyomvonalát. Innen a Kerek-bükköt megkerülve máris Dobogókőn, a sípályánál voltunk.

    A hosszúra nyúlt Dobogókőn végiggyalogolva a parkírozó mellett álltunk meg ebédelni, folyadékkészletünket feltölteni. Felmentünk a kilátóhoz, megcsodáltuk a Dunakanyar belátható szakaszát. A Turistamúzeum sajnos zárva volt (miért éppen egy forgalmas hétvégei napon?), pedig többen meg szerették volna nézni.

    A kék jelzésen indultunk lefelé, de Kanyargós-pataknál elhagytuk azt, és a K kereszten folytattuk utunkat. Igazán szép volt ez a szakasz, kellemes légmozgás is támadt időnként. Már csak az országút közelébe érve lett melegebb. Nem akartunk a forgalmas országút szélén vezetett K+ jelzésen menni, ezért egy jelzés nélküli, de jól követhető úton átvágtunk a P jelzésig, és azon értünk be Pilisszentkeresztre.