A ragyogó napsütés, a könnyű túra, az ilyen túrákon várható finomságok még az egyébként téli álmot alvó túratársainkat és vendégeinket is a szabadba csábította. Így talán nem is annyira meglepő, hogy 48-an voltunk.

Vonattal érkeztünk túránk kiinduló pontjára, a besnyői vasútállomásra. Pár perc várakozás után befutottak azok is, akik nem Pest felől jöttek, és késett a vonatjuk. Hosszú sorban indultunk a vasúttal párhuzamosan, majd az aluljárón áthaladva már látszott a templom is, nem csak a zajvédő fal. Itt is csatlakoztak hozzánk páran. A temetőn át mentünk, hogy Teleki Pál sírját és Ivánka Imre ’48-as honvéd ezredes kriptáját is láthassuk. Ezt követően egy út nélküli lejtőn értünk az Antal-hegy felé vezető jelzetlen, de jól járható útra. Antal-hegyen nem a legrövidebb utat választottuk, így helyenként  - a még kissé párás idő ellenére - szép kilátásban volt részünk Gödöllő irányába. Addig emelkedett az út, míg el nem értük a Pap Miska-forrás felé vezető Z kör jelzést. Nem sokat koptattuk azt, mert 250 m után megint jelzetlen útra tértünk. Hamarosan - egy bejárás során előre kinézett - kiszélesedő füves területre értünk, ahol leterített esőkabátokra pakoltuk ki a süteményeket és egyéb finom falatokat. Volt aztán pezsgődurranás, forralt bor fahéjas illata lengte körül az erdőt, de egyéb – javarészt alkoholos italokkal – is koccintgattunk, újévi jókívánságok serege hangzott el. Nem kellett sietnünk, mert 10 fok feletti, zavartalan napsütés (is) melengetett bennünket.

Egyszer azért minden jónak vége szakad, elindultunk mi is visszafelé. Miközben Incsőnél bevártam a lemaradókat, többiek a templomtól két irányba is elindultak a vasútállomás felé. Úgy gondolom nem mindenki érte el az első, Pest felé igyekvő vonatot (én is csak úgy, hogy 2 percet késett), mert nem mindenkit láttam a vasútállomáson. Az út hossza 9,5 km volt, 154 m szintkülönbséggel.



 

Ez a túra nem szerepelt az éves programban, de már évek óta tervezgetem, hogy meg kéne csinálni. Ragyogó napsütésben 17,7 km-t tettünk meg 302/177 m szintkülönbséggel.

Mindjárt az út elejére egy kis izgalom adódott. Éva és Babi Pestről jött volna vonattal, de valami vezetékszakadás miatt a Hatvan felé menő vonatok csak Rákosról indultak. Ezért gyorsan visszafordultak, és kocsival jöttek Pécelre. Jól igyekeztek, mert csak pár percet kellett várnunk. Mikor kiértünk a városból, az első látnivaló a Csúnya-tó volt. Nos, ez nevével ellentétben mindig is egy fákkal körülvett szép kis tó volt. Már sokszor jártunk erre, de a mostani találkozás óriási csalódás volt. Legalább egy méterrel alacsonyabb volt a víz a szokásosnál, így a víz nem rejthette el a sok bedobált üveget, flakont. Ennek ellenére elég sok időt eltöltöttünk a partján. Elvileg S sáv jelzésen haladtunk - de ugyanúgy, mint a később becsatlakozó zöld esetében - csak nagyon kevés jelet láttunk. Pár kilométer erdei út után sivárabb rész következett szántófölddel, kaszálóval. Egy építési hulladék feldolgozó üzemet csak nagy kerülővel tudhattuk hátunk mögé, aztán jött még a sok illegális szemétlerakó – egyszóval nem ez volt a túra legszebb szakasza. Szerencsére ezeket elhagyva, már szép úton haladtunk. Egy kaszáló szélén, a dombtetőn megálltunk tízóraizni, szép kilátással a Küdői-hegyre. Változatos úton mentünk, az előző évek GPS-es bejárásai segítettek az időnként alig megtalálható utakon való maradáson. Még egy pár év előtti nyomvonalat sem tudtunk egy helyen követni, mert beszántották a turistautat. Utunk majdnem legmagasabb pontján ebédeltünk, aztán Ökörtelek környékén erős hullámvasutazásba kezdett az út. A gödöllői repülőtérnél elbámészkodtunk egy ideig, mert számunkra érdekes volt látni a siklóernyősök fel-, és leszállását. Lovardák mellett értünk be Gödöllőre. A Pest felé utazóknak szerencséje volt, mert épp hogy felszálltunk a vonatra, már indult is.



 

Kellemes időben, a vártnál többen (34-en) jelentek meg a megbeszélt találkahelyen, Gödöllőn, az autóbusz állomáson. 14 km-t gyalogoltunk 201/188 m szintkülönbséggel.

Menetrendszerinti busszal a Domonyvölgy előtti Zöldházig (mostani nevén Gödöllő, MÁV-őrházig) mentünk. Jó megtelítettük a buszt, rajtunk kívül csak ketten voltak. Leszállás után átkeltünk a vasúti átjárón, elhaladtunk a Zöldház mellett, majd rögtön utána következett egy létrázás, amely egy lezárt kerítéskapu mellett volt. A sárga jelzésen kapaszkodott fel az út jó 100 méter szinttel feljebb. Kis kitérőt tettünk Látó-hegyre, ahonnan szép kilátásunk nyílt a környező dombokra, Gödöllőre (annak inkább csak a besnyői részére). Tovább emelkedve felértünk az Erzsébet-pihenőhöz. Itt megpihentünk, ettünk. A nyugodt pihenést erősen megzavarta az, hogy a házon tetőt cseréltek, és a tetőcserepeket vaadotak méretre. A kis szünetekben – legnagyobb meglepetésünkre Sz. Marika és Péter meghívott hozzájuk Valkóra, úgymond egy pohár borra, vagy üdítőre.

Továbbgyalogolva először a kék jelzésen az aszfaltozott út felé haladtunk, majd balra letértünk róla a Csörsz-árok felé (is) vezető útra. Az erdőben széles kaszálón vezetett az út, két hatalmas – számmal is jelzett – hatalmas tölgyfa mellett is elhaladtunk. Az első Bethlen-, a második Füsti-Tóth-fa nevezetű. Pár kilométer megtétele után elértünk a vadászházhoz, ami anno arról volt nevezetes, hogy Kádár János kedvenc helye volt. Szerencsénk volt, mert láttunk embereket a teraszon. Péter odament, ismerte is őket, ők pedig beinvitáltak bennünket. Így láthattuk a nagy közösségi termet szarvasagancsokkal, majd megnéztük az emeleti háló-, és fürdőszobákat is. Most már az egész ház már retrónak tűnik, de még így is sokan mondták, szívesen eltöltenének ott pár napot.

Folytattuk utunkat egy jól kijárt úton, kivéve a Szabadidő-park előtti szakaszt, mert az erősen dzsumbujos volt, csalán se hiányzott belőle. Megnéztük a park szélén, az erdőben álló ismeretterjesztő táblákat például Valkóról, a Csörsz-árokról, a szarmatákról. Ezután – immár Valkó belterületén – gyalogoltunk tovább, a kényelmesebbeket pedig Péter és fia fuvarozta hozzájuk. A „szerény” vendéglátás – melyet most még egyszer nagyon köszönünk! – persze az ajánlatban szereplő pohár bor, vagy üdítő mellett rengeteg egyebet is tartalmazott, csak hüledeztünk. Így aztán egyik busz ment el a másik után, olyan jól éreztük magunkat. Közbe még P. Piroska és Péter is betoppant egy nagy tepsi süteménnyel.



 

A járvány lecsengésével május 30-án az ITK-majálissal visszatérünk az éves túrakiírásban szereplő programokhoz. 22-én, szombaton még tartottunk egy visszafogottabb túrát javuló, 16 fős létszámmal. Mérsékelt emelkedőkkel 13 km-t tettünk meg.

Szilasligeten, a HÉV-állomáson találkoztunk 8:45-kor. Várnunk kellett egymásra, míg Gödöllő és Pest felől befutottak a szerelvények, vagy míg kocsival érkezők megtalálták az állomást. Csináltunk egy szájmaszkos indulási csoportképet – reméljük, nem sokáig kell ilyesmit használni. Gyaloglás közben persze már nem használtuk, csak az egymástól való távolságra vigyáztunk. Szilasligetet a Sólyom utcán hagytuk el. Az utolsó háznál már be is kerítették a jelzést, aztán a szőlő kerítésén is belülre jutott a sárga jelzés. A mogyoródi szőlőültetvényekben jártunk, majd felértünk a dombtetőre az átjátszó adókhoz. Ezután a Hungaroring következett. A hátsó kapunál beláttunk a verseny helyszínére. Most éppen motorosok száguldoztak.

Ezután előbb aszfaltozott, majd széles földúton haladtunk Csömör felé. Sajnos, mint minden olyan helyen kis hazánkban, amit gépjárművel meg lehet közelíteni, rengeteg szemét „látványa” borzolta idegeinket. Már láttuk Csömör első házait, mikor sikerült ezt a poros, szemetes utat elhagyni. Itt viszont gyönyörű virágos réten mentünk át. Elértük az erdőt, és félrehúzódtunk elemózsiázni.

Pár lovarda után megint erdős részre értünk, a Zsellérföldekre. Kereszteztük a Csömöri-patak völgyét, de itt még nem volt benne víz. Később egy A4-es papíron jelezték is, hol van most a forrás. Az elmúlt hónapon csapadékszegény időjárása meg is látszott a forrás vízhozamán, csak pangott benne a víz. Továbbmenve szép kivitelű ismertető táblát láttunk a forrásvidékről, és tetejébe még egy árvalány-mezőt is. Kiérünk az ipari park mögötti területre, elképesztő poros úton rengeteg kocsival. Később szerencsére be lehetett menni messzebb a mezőn, így már kevesebb port nyeltünk. Zsófialigeten szálltunk fel a HÉV-re, és indultunk vele hazafelé.