Az idei sok csapadék, valamint kivágott erdőrészek ebek-harmincadjára hagyása miatt környezetünkben lévő turistautak egyes szakaszai már járhatatlanná váltak a benőtt gallyaktól, elszaporodó selyemkórótól, csalántól. Nem lehetett tovább halogatni a karbantartást, melynek része volt a festés felújítása is.

    A szombati munkát megelőzte a helyszínek bejárása, előzetes bokorirtása, melyet három alkalommal nejemmel végeztünk el. Csütörtök esti jelentkezési határidő lejártáig 15-en jelezték szándékukat a munkára – és az is a pozitív hozzáállás jele, ha valaki megírta, miért nem tud eljönni -, de végül szombat reggel 19-en gyűltünk össze. Vettünk a nagy alkalomra egy motoros fűkaszát is, Marci és Péter elhozta sajátját is, így három géppel láthattunk munkához. Nálunk találkoztunk, beszéltük meg ki-ki melyik szakaszt fogja csinálni, hogy jut el oda, stb. Előzetes operációs terv szerint négy csoportot alkottunk. Minden csoportnak készítettem egy vödörben különböző festékeket, ecsetet, hígítót, sablonokat.

    Hat kocsival rajzottunk szét. A zöld jelzést Kálváriától Honvédsírokig, valamint a Z+ jelzés Pécel, Várhegyi-patak és Isaszeg, út menti feszület közötti részét három szakaszra bontva csináltuk meg. Kánikulai meleg volt, de ez az erdőben még elviselhető volt. Egy szakaszra már nem jutott fűkasza, ezt sarlóval, metszőollókkal hoztuk rendbe. Lelkes tagjaink jól haladtak a munkával. Péter miután saját szakaszán végzett a fűkaszás bozótirtással, besegített a Z jelzésen munkálkodóknak is. Változó időben, de nagyjából fél kettő felé végzett mindenki.

    Ekkor összegyűltünk azon az erdei pihenőhelyen, ahol majálisunkat is szoktuk tartani. Vittük a szalonnasütés kellékeit: tűzifát, gyújtóst, vizet, kenyeret, bort, és persze szalonnát. Amire nem számítottunk, az egy tűzgyújtást tiltó tábla volt. A helyzetet Irénke és Sanyi mentette meg, akik felajánlották, hogy náluk a diófa alatt tartsuk meg a sütögetést. Kicsit koszosak és izzadtak voltunk a munka után, mégis vidám hangulatban sütögette mindenki vérmérséklete szerint hirtelensűlt módjára, illetve akkurátusan szép ropogósra szalonnáját. Utána még sokáig beszélgettünk. (Képeket saját csapatáról Samu Kati küldött, én csak a szalonnasütésről készítettem.)



Köszönöm minden megjelenő áldozatos munkáját!

 

Szombaton a Gödöllői-dombság délebbi részén jártunk, ahol a teljes szintemelkedés mindössze 70 méter volt. A 30 fokos meleg, csalánerdő, benőtt utak nem könnyítették meg annak a 29 főnek sorsát, aki eljött. Előre nem várt okok miatt csak 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, a Polgármesteri Hivatalnál találkoztunk. Gabi Pécelen csatlakozott hozzánk, a pestiek pedig a túra indulópontján vártak ránk. Személygépkocsikkal (7 db) utazunk, telekocsi akcióban. A mendei vasútállomáson tettük le az autókat. A zöld jelzésen indultunk. Máris túlzásokba estem, mert úgy itt, mint máshol az út során, a  jelzések sűrűsége körülbelül megközelítette a nullát. Látni, hogy nincs gazdája ennek a területnek.

    Átmentünk a vasúti aluljárón, utána déli irányban haladva hamarosan  beértünk az erdőbe. A Vincellértanyánál nagy sikert arattak a barátságos pacik. Párszáz méterre innen csak egy jól kijárt út látszott (meg nem is figyeltem a GPS-t), így történhetett, hogy simán továbbmentünk egyenesen. Ötszáz métert kellett visszagyalogolnunk. Visszaérve a feltételezett leágazáshoz, azért nagy-nehezen sikerült megtalálni a letérő utat. Embermagasságú csalánokat eleinte bőszen csapkodtuk, kerülgettük, aztán beletörődtünk abba, hogy ez egy ilyen csípős növény. A dzsungelharc után kiértünk egy járható útra, az viszont visszavitt volna majdnem az indulási területre. Az előre betervezett hosszabb út (15,5 km) viszont járhatatlanul tele volt tövises cserjékkel. Ezért úgy döntöttem, hogy nem kísérletezünk vele, hanem a rövidebb úton megyünk ezután. Kellemes erdei úton 1,2 km-re jobbról bejött a Z jelzés, megmutatta magát, aztán eltűnt szinte véglegesen.

    Nagy hő-sokk ért, mikor kiértünk az erdőből, és szántóföldek között vezetett utunk. Tetejébe takarmányborsót és kalászost arattak, és időnként a poros úton elszáguldott mellettünk egy-egy megrakott pótkocsis traktor. A Farkasdi-szőlők felé vettük az irányt. Gyümölcsöskertek és nagyrészt felhagyott szőlők között értünk be Mendére. A katolikus templomnál lévő ismeretterjesztő táblát – mint mindenütt kis hazánkban – vandálok tették olvashatatlanná. Itt pihentünk egyet az árnyékban. Találkoztunk ismerős túrázókkal, akik a tápiószeleiek teljesítménytúráján vettek részt. Az ő tanácsukra kerestük fel az evangélikus templomot. Igazán megérte az összesen másfél kilométeres kitérő, mert a templom – számunkra - soha nem látott pünkösdi díszben pompázott. Elég sokat időztünk itt. A templomban elmondták nekünk, hogy alakult ki ez a pünkösdi szokás. Sok ismerőssel is találkoztunk, úgy a túrázók, mint a rendezők közt. Visszaútban az állomás felé még ettünk egy felejthető ízű fagylaltot.

 

Háromnapos kéktúránkon ezúttal a három éve Alsószelesténél félbehagyott kemenesháti szakaszt folytattuk. Tizenegyen voltunk, és 45 km-t gyalogoltunk. Az időjárásról e bevezetőben általában jobbat szoktam írni … Bár igazán csak egyszer áztunk meg, de akkor alaposan!   

Május 16. (péntek). Nagyon korán kellett ahhoz kelnünk, hogy már az első napon is rendes távot tudjunk gyalogolni. Már az is szerencsésnek mondható, akik hajnal négykor kelt, de Hajni, Marci például három órakor. Vonattal két átszállással Ölbő-Alsószelestére utaztunk. Innen fél tíz után végre gyalogolhattunk is. A vasútállomással párhuzamosan indult a kék jelzés. Nyílt mezőn elég nagy fűben kerülgettük a pocsolyákat. Az erdőbe kanyarodva értük el a régi OKT-nyomvonalat. Máskor észrevétlen kis mélyedésekben az előző napok sok csapadéka miatt most zubogva rohant a víz. Egy valamikori gazdasághoz vezető gesztenyefasorhoz, majd annak kapujához értünk, később sóderos úton haladva Bögötre jutottunk. A Hörpi kiskocsma még nyitva volt, így ott pecsételhettünk. A kocsmáros, és a vendégek is kedvesek voltak hozzánk. Sajnos mikor kiléptünk a kocsma ajtaján, esni kezdett az eső, fel kellett venni kabátjainkat. A falut elhagyva igencsak dzsumbujos úton mentünk. Egy-két hónap múlva a megerősödött bozótok, nagy fű miatt ez már nehezen lesz járható. Egymásután két vasútvonalat is kereszteztünk, majd cikk-cakkozva közelítettük meg Csényét. Ezután jó két kilométer aszfaltút következett. A körforgalomnál jobbra kanyarodtunk Csényeújmajor felé. Itt a kápolnánál pecsételtünk füzetünkbe. A viharos szél-eső párosítás kellően elkedvetlenítette a csapatot, ezért eléggé el nem ítélhető módon buszra szálltunk, és a maradék pár kilométert avval tettük meg Sárvárig – így is több mint 16 km-t gyalogoltunk. Szállást Gércén foglaltam (Kismackó vendégház), így még egy buszozás várt ránk. Kedves házigazdáink befűtöttek nekünk a szobákba. A meleg nagyon jól esett, mint ahogy a vacsorára kapott leves és sült csirke is. Csak ajánlani tudom e szállást kéktúrázó társainknak is, mert ők külön kedvezményt is kapnak az egyébként is barátságos árakból.

    Május 17. (szombat). Reggeli után busszal Sárvárra utaztunk. Mielőtt túrázni kezdtünk volna, megnéztük először a Szent László templomot, majd a Nádasdy várat. A múzeumban pecsételtük le kéktúra füzetünket is. Ezután következett az Arborétum bejárása. A hatalmas platánok, tölgyfák, virágzó rododendronok mindenkit lenyűgöztek. Az arborétum után kapcsoltam be a GPS-t. A kék jelzés a vár mellett elhaladt, majd a Gyöngyös-patak után hirtelen jobbra tért egy rétre, melyen focipálya is volt. A letérést jó lenne jelölni egy nyíllal, mert – gondolom - sokan simán tovább mennek itt. Persze ugyanúgy kiérnek a Rákóczi utcára, amelyre később a jelzett út is rátér, de ekkor nem láthatják a rendezett parkerdőt a Csónakázó-tóval. Mi láttuk! Elhaladtunk a fürdő mellett. Csalódást csak az okozott, hogy egyetlen fagylaltozót se láttunk a rengeteg panzió. mellett. Átkeltünk a Rába (amely most erősen áradt) hídján, majd láttunk egy szép régi kétlyukú hidat. Hegyközségbe érve balra fordultunk. A 84-es várost elkerülő szakaszán átsunnyogtunk, majd még mindig aszfaltozott úton (sajna!) 800 m-t megtéve balra nagy farakásokon megebédeltünk. Ebéd után már a a Haraszt-erdőben folytatódott utunk. Sitke előtt elhagytuk a kék jelzést, hogy a kálváriakápolnát és a Felsőbüki Nagy-kastélyt megnézhessük. Ennek megtörténte után most már felvettük a déli irányt, és ismét rátértünk az OKT-re, melyen Gércére gyalogoltunk. Napi távunk az arborétumtól 14 km volt. Este - ugyancsak a Kismackóban - finom babgulyást vacsoráztunk, majd egy kis bor, nasik  mellett jót beszélgettünk.

    Május 18 (vasárnap). Reggeli, összepakolás után 8 óra körül szemerkélő esőben indultunk. Egy kis dombra felkapaszkodva balra szép környezetben egy focipályát láttunk. Ismét átkeltünk a 84-es úton. Innen kb. 1 km-re volt a következő pecsételőhely, a Rózsáskerti erdészház. Az erdészháztól 550 m-re található Scherg házaspár gondozott sírja. Nyílegyenes aszfaltút következett egészen a Hidegkúti vadászházig, ahol ismét pecsételnünk kellett. Egy érdekes látványosságért útközben balra kicsit le kell térni a kékről. Itt van a Banya-fák nevű hely. 1995-ben kidőlt 300 éves hatalmas tölgyfák nyugvóhelye ez. Itt találkoztunk egy angol férfivel, aki szintén kéktúrát járja. Csatlakozott hozzánk, és Káldig együtt mentünk. Az erdészház után végre elmaradt az aszfaltút, és erdőnyiladékokon időnként irányt váltva haladtunk. Készültünk rá, hogy a kidőlt Avasi öreg tölgyet megnézzük, de semmi nem jelezte hollétét. A Lajos-bükkök táblánál már gyanús volt, hogy már lennie kellett volna valahol, de már nem mentünk vissza. A gáz-nyomásfokozó állomásnál ebédeltünk. Innen már nem volt messze Káld. A Korona büfében bélyegeztünk. Külső festés miatt egyenlőre hiányzik a büfé felirata. 15 km-t gyalogoltunk ezen a napon. Buszra szálltunk, majd egy átszállással Jánosházára utaztunk. Volt negyven percünk a vonat indulásáig, ezt az állomással szemközti vendéglátóipari fellegvárban töltöttük el. A szombathelyi gyorssal, majd a Keletiből személlyel értünk haza.

 

Tavaszi négynapos túránkon 23-an vettünk részt. Túráink során bejártuk a Dél-Dunántúli Kéktúra három szakaszát, de voltunk Ausztriában is, ahol a Rába-szurdok leglátványosabb részén gyalogoltunk. Időt fogtunk már ki jobbat is. Péntek délután és szombat délelőtt sokat esett az eső.

04.24. csütörtök.  6:15-kor Isaszegen találkoztunk, majd az M0 – M1 – 85-ös út – Fertőszentmiklós útvonalon 10 órára értünk Bozsokra. Szálláshelyünk a Nagy Vendégház volt. Jó kis hely, aranyos, segítőkész házigazdákkal. Lepakoltunk, megreggeliztünk és indultunk túrázni 11 óra után pár perccel. Előbb visszafelé indultunk a falu közepe felé, majd a tűzoltószertárnál jobbra letértünk. Gyümölcsösök, kaszálók között haladtunk, majd hatalmas repceföldek virágtengere gyönyörködtetett. Visszatekintve ráláthattunk Bozsokra, mögötte pedig a Kőszegi-hegységre. Beértünk az erdőbe, ahol széles nyiladékokon cikk-cakkoztunk, időnként kiérve az erdőszéli repcetáblákhoz. Egy-egy vízmosáson való átkelés jelentette a változatosságot. Jó tempóban haladtunk, előbb is értünk be Oladra, mint ahogy számítottam. Így volt időnk még Szombathely belvárosát megnézni, fagyizni. Busszal mentünk vissza Bozsokra. Este nem főztünk, az otthonról hozott finomságokat ettük meg.

    04.25. péntek. Közös reggeli után indultunk a Kőszegi-hegység, és egyúttal Dunántúl legmagasabb csúcsának, az Írott-kőnek meghódítására. A megváltozott nyomvonalú kéktúránkat Bozsok elhagyása után a Végh-erdőben folytattuk. Egy bevezető emelkedő után majd egy kilométert szintben mentünk, majd elég meredeken felkapaszkodtunk az igen látványos Kalapos-kőre. Sokan fényképezkedtek itt. Lefelé haladva elértük a régi DDK-nyomvonalat, és a Z jelzéssel együtt elkezdtünk megint kapaszkodni felfelé, egy darabig a Sötét-völggyel párhuzamosan. Széles, könnyen járható – télen síútnak használt – úton elértük a Velem felől érkező P jelzést. Pár éve mi is ezen közelítettük meg Írott-követ. Most is ezt tettük. Még 200 méter szintemelkedést kellett legyűrnünk, és máris a csúcson voltunk. Közben egyre nagyobb köd ereszkedett a tájra. Nosztalgiával gondoltunk a három évvel ezelőtti országos kéktúránkra, mikor ragyogó napsütésben jártunk ugyanitt. A kilátó alatti esőbeállóban megettük szendvicsinket. Alighogy elindultunk lefelé, elkezdett esni az eső, ezért kénytelenek voltunk felvenni esőkabátunkat. Egy meredélyen rátértünk a P+ jelzésre, azon pedig a Bozsoki-patak völgyébe, melyet szinte hazáig követtünk. A jelzetlen utat követő P háromszög jelzésről való letérést „elbeszélgettem”, így 700 m-el többet gyalogolhattunk. A Sibrik-kastély parkját felújítás miatt lezárva találtuk, mint ahogy a falu felől se tudtuk a kastélyt megközelíteni. Itt kezdett aztán igazán esni az eső, minek következtében csuromvizes nadrágban érkeztünk vissza szálláshelyünkre. Nagy örömünkre házigazdánk begyújtott a kemencébe. A nagy többség úgy döntött, hogy ne kínlódjunk a főzéssel, hanem menjünk el vacsorázni. Bő egy kilométerre volt a kiszemelt vendéglátó-ipari fellegvár. Gyalogtúránk során 17,5 km-t tettünk meg, ehhez jött még az étterem, így megvolt a „huszas”. Esti beszélgetés során eldöntöttük, hogy a betervezett Bärenschützklamm helyett – annak bizonytalan nyitva-tartása miatt - inkább a Rába-szurdokba megyünk

    04.26. szombat. Reggeli után kocsival Ausztriába indultunk - sajnos esőben. Sőt mi több, majdnem egész odaút alatt részesülhettünk eme égi áldásban. Útközben derült ki, hogy a feltöltött akkumulátoromat szálláshelyünkön hagytam, így ezt a napot Péter képei dokumentálják. Oberwarton (Felsőőr) – Hartbergen – Weiz-en keresztűl utaztunk. Első megállónk a Weizbach-patak szurdoka volt. Szerencsére a szurdok egyetlen parkírozója szabad volt, így félre tudtunk állni a kocsijainkkal. A legszűkebb szakaszt gyalog jártuk be. Továbbindulva az eső elállt, és egyre világosabb lett. Nagyon bizakodók lettünk. Arzbergben bevártuk a két lemaradt kocsit, majd együtt indultunk a Rába-szurdokba. Eleinte elég széles a völgy, házak is vannak a folyó (itt még inkább patak) mellett. Sajnos megint elkezdett esni az eső. Egy gyaloghídon átkeltünk a patak bal oldalára. Innen kezdődött a látványos rész. Volt olyan szakasz, ahol épp – kötelekbe kapaszkodva – el lehetett menni a függőleges sziklafal tövében. Többször átkeltünk a patakon átvezető hidakon. 4 km-t mentünk előre, majd visszafordultunk. Egy barlangban megebédeltünk. Mikor továbbindultunk, elállt az eső, így jobban szemügyre vehettük a szurdokot, amit odafelé az esőben nem élvezhettük annyira.

Visszaérve kocsiba ültünk, és kedvenc kisvárosomba, Frohnleitenbe mentünk.  Leparkoltunk, majd végigjártuk a főteret, benéztünk a barokk templomba, átsétáltunk a Mura túlsó partára vezető hídon. Itt egy csodálatosan szép park van, szép kilátással a Mura feletti dombra épült városra. Visszafelé tartva fagylaltoztunk egyet. Továbbutaztunk Mixnitz-en

Birkfeld-en keresztül Pöllauberg-be, ahol egy hatalmas XIV. században épült, majd barokk stílusban átalakított templom található. A beígért csodás panoráma a párás levegő miatt gyengébbre sikeredett. Keskeny utakon előbb Hartbergbe értünk, majd innen a reggeli úton haladtunk Bozsokig.

    04.27. vasárnap. Reggeli után összepakoltunk, és 9 órakor már indultunk is kocsival Szombathelyre. A skanzennél leparkoltunk, és kezdetét vette gyalogtúránk. Először az Oladi-kilátóhoz mentünk, ami sajnos zárva volt. A kilátó után hétvégi házak között vezetett a DDK, majd visszakanyarodtunk a temető felé. Itt értesültünk arról, hogy egyik túratársunk visszafordult. Mi a Parkerdő területén mentünk tovább, nagyon laza, csupán kis emelkedőkkel tarkított úton. Egy esőbeállónál pihentünk egyet, majd a megváltozott kéktúra útvonalon egy parkírozóhoz, büféhez értünk. Egy fán láttunk  bélyegző-jelet felfestve, így a büfében megejtettük kéktúra füzetünk igazolását. (Jó is, mert a bélyegzésre ajánlott skanzenben csak TKM lenyomatot kaphattunk volna.) Továbbhaladva a S jelzésig mentünk a kéken, majd az előbbin vissza Szombathelyre. Mielőtt elértük a házakat megebédeltünk. A Csónakázó-tó mellett elhaladva értünk a skanzenbe, hivatalos nevén Vasi Múzeumfaluba. Szerencsénk volt, mert a sok látnivaló mellett hagyományőrző csapatok is szórakoztatták a látogatókat. Ági fel is próbálta a sodronyinget, majd nagy derültségünkre tejes harci mezbe öltözött. Visszamentünk a parkírozóba, ahol szembesülni kellett a ténnyel, hogy a reggel visszafordult túratársunk nincs ott. Lacival visszamentünk az Ónodi-kilátóhoz, majd a feltételezett útra, melyen vissza kellett volna jönnie. Mindenhol érdeklődtünk – mindhiába. Laci a rendőrségen is bejelentést tett. Mások máshol kutakodtak, egyik kocsi bement a Főtérre is. Végül abban egyeztünk meg, hogy mi ott maradunk még, mások pedig elindulnak hazafelé. Egyik kocsi és utasai még átautóztak Jákra, hogy a templomot megnézzék. Mikor mi is elindultunk hazafelé, jött a jó hír, hogy nem kell tovább aggódnunk, már hazaért túratársunk. Az történt ugyanis, hogy nem talált vissza a kocsikhoz, tetejébe telefonja is bekrepált, így a vasútállomásra ment és vonattal hazautazott. Ezen a napon 16,5 km-t gyalogoltunk.

A képeket Juti (Ják)i, Péter (Ausztria) és jómagam készítettük