Tavaszi négynapos túránkon 23-an vettünk részt. Túráink során bejártuk a Dél-Dunántúli Kéktúra három szakaszát, de voltunk Ausztriában is, ahol a Rába-szurdok leglátványosabb részén gyalogoltunk. Időt fogtunk már ki jobbat is. Péntek délután és szombat délelőtt sokat esett az eső.

04.24. csütörtök.  6:15-kor Isaszegen találkoztunk, majd az M0 – M1 – 85-ös út – Fertőszentmiklós útvonalon 10 órára értünk Bozsokra. Szálláshelyünk a Nagy Vendégház volt. Jó kis hely, aranyos, segítőkész házigazdákkal. Lepakoltunk, megreggeliztünk és indultunk túrázni 11 óra után pár perccel. Előbb visszafelé indultunk a falu közepe felé, majd a tűzoltószertárnál jobbra letértünk. Gyümölcsösök, kaszálók között haladtunk, majd hatalmas repceföldek virágtengere gyönyörködtetett. Visszatekintve ráláthattunk Bozsokra, mögötte pedig a Kőszegi-hegységre. Beértünk az erdőbe, ahol széles nyiladékokon cikk-cakkoztunk, időnként kiérve az erdőszéli repcetáblákhoz. Egy-egy vízmosáson való átkelés jelentette a változatosságot. Jó tempóban haladtunk, előbb is értünk be Oladra, mint ahogy számítottam. Így volt időnk még Szombathely belvárosát megnézni, fagyizni. Busszal mentünk vissza Bozsokra. Este nem főztünk, az otthonról hozott finomságokat ettük meg.

    04.25. péntek. Közös reggeli után indultunk a Kőszegi-hegység, és egyúttal Dunántúl legmagasabb csúcsának, az Írott-kőnek meghódítására. A megváltozott nyomvonalú kéktúránkat Bozsok elhagyása után a Végh-erdőben folytattuk. Egy bevezető emelkedő után majd egy kilométert szintben mentünk, majd elég meredeken felkapaszkodtunk az igen látványos Kalapos-kőre. Sokan fényképezkedtek itt. Lefelé haladva elértük a régi DDK-nyomvonalat, és a Z jelzéssel együtt elkezdtünk megint kapaszkodni felfelé, egy darabig a Sötét-völggyel párhuzamosan. Széles, könnyen járható – télen síútnak használt – úton elértük a Velem felől érkező P jelzést. Pár éve mi is ezen közelítettük meg Írott-követ. Most is ezt tettük. Még 200 méter szintemelkedést kellett legyűrnünk, és máris a csúcson voltunk. Közben egyre nagyobb köd ereszkedett a tájra. Nosztalgiával gondoltunk a három évvel ezelőtti országos kéktúránkra, mikor ragyogó napsütésben jártunk ugyanitt. A kilátó alatti esőbeállóban megettük szendvicsinket. Alighogy elindultunk lefelé, elkezdett esni az eső, ezért kénytelenek voltunk felvenni esőkabátunkat. Egy meredélyen rátértünk a P+ jelzésre, azon pedig a Bozsoki-patak völgyébe, melyet szinte hazáig követtünk. A jelzetlen utat követő P háromszög jelzésről való letérést „elbeszélgettem”, így 700 m-el többet gyalogolhattunk. A Sibrik-kastély parkját felújítás miatt lezárva találtuk, mint ahogy a falu felől se tudtuk a kastélyt megközelíteni. Itt kezdett aztán igazán esni az eső, minek következtében csuromvizes nadrágban érkeztünk vissza szálláshelyünkre. Nagy örömünkre házigazdánk begyújtott a kemencébe. A nagy többség úgy döntött, hogy ne kínlódjunk a főzéssel, hanem menjünk el vacsorázni. Bő egy kilométerre volt a kiszemelt vendéglátó-ipari fellegvár. Gyalogtúránk során 17,5 km-t tettünk meg, ehhez jött még az étterem, így megvolt a „huszas”. Esti beszélgetés során eldöntöttük, hogy a betervezett Bärenschützklamm helyett – annak bizonytalan nyitva-tartása miatt - inkább a Rába-szurdokba megyünk

    04.26. szombat. Reggeli után kocsival Ausztriába indultunk - sajnos esőben. Sőt mi több, majdnem egész odaút alatt részesülhettünk eme égi áldásban. Útközben derült ki, hogy a feltöltött akkumulátoromat szálláshelyünkön hagytam, így ezt a napot Péter képei dokumentálják. Oberwarton (Felsőőr) – Hartbergen – Weiz-en keresztűl utaztunk. Első megállónk a Weizbach-patak szurdoka volt. Szerencsére a szurdok egyetlen parkírozója szabad volt, így félre tudtunk állni a kocsijainkkal. A legszűkebb szakaszt gyalog jártuk be. Továbbindulva az eső elállt, és egyre világosabb lett. Nagyon bizakodók lettünk. Arzbergben bevártuk a két lemaradt kocsit, majd együtt indultunk a Rába-szurdokba. Eleinte elég széles a völgy, házak is vannak a folyó (itt még inkább patak) mellett. Sajnos megint elkezdett esni az eső. Egy gyaloghídon átkeltünk a patak bal oldalára. Innen kezdődött a látványos rész. Volt olyan szakasz, ahol épp – kötelekbe kapaszkodva – el lehetett menni a függőleges sziklafal tövében. Többször átkeltünk a patakon átvezető hidakon. 4 km-t mentünk előre, majd visszafordultunk. Egy barlangban megebédeltünk. Mikor továbbindultunk, elállt az eső, így jobban szemügyre vehettük a szurdokot, amit odafelé az esőben nem élvezhettük annyira.

Visszaérve kocsiba ültünk, és kedvenc kisvárosomba, Frohnleitenbe mentünk.  Leparkoltunk, majd végigjártuk a főteret, benéztünk a barokk templomba, átsétáltunk a Mura túlsó partára vezető hídon. Itt egy csodálatosan szép park van, szép kilátással a Mura feletti dombra épült városra. Visszafelé tartva fagylaltoztunk egyet. Továbbutaztunk Mixnitz-en

Birkfeld-en keresztül Pöllauberg-be, ahol egy hatalmas XIV. században épült, majd barokk stílusban átalakított templom található. A beígért csodás panoráma a párás levegő miatt gyengébbre sikeredett. Keskeny utakon előbb Hartbergbe értünk, majd innen a reggeli úton haladtunk Bozsokig.

    04.27. vasárnap. Reggeli után összepakoltunk, és 9 órakor már indultunk is kocsival Szombathelyre. A skanzennél leparkoltunk, és kezdetét vette gyalogtúránk. Először az Oladi-kilátóhoz mentünk, ami sajnos zárva volt. A kilátó után hétvégi házak között vezetett a DDK, majd visszakanyarodtunk a temető felé. Itt értesültünk arról, hogy egyik túratársunk visszafordult. Mi a Parkerdő területén mentünk tovább, nagyon laza, csupán kis emelkedőkkel tarkított úton. Egy esőbeállónál pihentünk egyet, majd a megváltozott kéktúra útvonalon egy parkírozóhoz, büféhez értünk. Egy fán láttunk  bélyegző-jelet felfestve, így a büfében megejtettük kéktúra füzetünk igazolását. (Jó is, mert a bélyegzésre ajánlott skanzenben csak TKM lenyomatot kaphattunk volna.) Továbbhaladva a S jelzésig mentünk a kéken, majd az előbbin vissza Szombathelyre. Mielőtt elértük a házakat megebédeltünk. A Csónakázó-tó mellett elhaladva értünk a skanzenbe, hivatalos nevén Vasi Múzeumfaluba. Szerencsénk volt, mert a sok látnivaló mellett hagyományőrző csapatok is szórakoztatták a látogatókat. Ági fel is próbálta a sodronyinget, majd nagy derültségünkre tejes harci mezbe öltözött. Visszamentünk a parkírozóba, ahol szembesülni kellett a ténnyel, hogy a reggel visszafordult túratársunk nincs ott. Lacival visszamentünk az Ónodi-kilátóhoz, majd a feltételezett útra, melyen vissza kellett volna jönnie. Mindenhol érdeklődtünk – mindhiába. Laci a rendőrségen is bejelentést tett. Mások máshol kutakodtak, egyik kocsi bement a Főtérre is. Végül abban egyeztünk meg, hogy mi ott maradunk még, mások pedig elindulnak hazafelé. Egyik kocsi és utasai még átautóztak Jákra, hogy a templomot megnézzék. Mikor mi is elindultunk hazafelé, jött a jó hír, hogy nem kell tovább aggódnunk, már hazaért túratársunk. Az történt ugyanis, hogy nem talált vissza a kocsikhoz, tetejébe telefonja is bekrepált, így a vasútállomásra ment és vonattal hazautazott. Ezen a napon 16,5 km-t gyalogoltunk.

A képeket Juti (Ják)i, Péter (Ausztria) és jómagam készítettük

 

Háromnapos kéktúrát tartottunk az elmúlt hétvégén Káli-medencétől Úrkútig. Tizenegyen voltunk, 43 km-t gyalogoltunk. Az első két napunkon csodálatos időnk volt, a harmadik napnak már nem volt ennyire egyértelmű a megítélése.

    Március 21. (péntek). Két átszállással vonattal utaztunk – közben egy kis metrózással – Révfülöpre, onnan pedig busszal Szentbékkállára.  Fél tizenegyre értünk oda, aztán végre már gyalogolhattunk is. Szőlők között emelkedő úton értünk fel az Öreg-hegyi-kútig. Ittunk a finom vízből és indultunk tovább. Az erdőbe érve jobban kezdett emelkedni az út, de zihálásunk eredménye az Eötvös Károly-kilátói gyönyörű panoráma lett. Beláthattuk az egész Káli-medencét Badacsonytól Hegyestűig. Tovább menve szebbnél-szebb virágok pompáztak az út mellett, az Öreg-hegyi emelkedőt leszámítva a terep sem volt nehéz. Balatonhenyére érve bélyegeztünk füzetünkbe, aztán indultunk tovább. A falu után borókákkal tarkított kopár mezőn mentünk ismét felfelé. A hajnali kelés, az őt és fél órás utazás itt már éreztette hatását, a megtett kilométerekhez képest jobban fáradtunk. A Csicsói-erdőnél elhagytuk a kék jelzést, hogy lefoglalt szállásunkra Balatoncsicsóra, a Gyöngyvirág-vendégházba menjünk. A vendégház 1,5 km-re van az OKT-től, de megéri a többlet-táv, mert egy nagyon kellemes hely, jó árakkal, kedves házigazdákkal. Este hat órakor elfogyasztottuk a finom babgulyást, mely elkészítését korábban megbeszéltük háziasszonyunkkal. Utána még kicsit borozgattunk, de fél kilenc után már nagyon vonzott az ágy, így lefeküdtünk. Ezen a napon 13,5 km-t gyalogoltunk.

    Március 22. (szombat). Reggel hatkor keltünk, megreggeliztünk, és 8 órakor már indultunk is. Előbb a zöld jelzésen visszakapaszkodtunk az OKT-re, majd onnan kb. két kilométerre bélyegeztünk a csicsói erdészháznál. A bélyegzőnél esőbeálló, padok és asztalok is vannak, igazán kellemes környezet. Valóságos odvas keltike-özönben folytattuk utunkat, és értünk a Tálodi kolostorromhoz. Itt egy XIII. században épült pálos kolostorrom és egy bővizű forrás (Kinizsi) található. A forrás vize mellett haladva leértünk a Vázsonyi-séd völgyébe. Szerencsére most bőven volt benne víz. A völgyben megtett egy kilométer után máris a Szent Ilona templom romjánál voltunk. Ezt a kis templomot a XVI. században elhagyták a hívők, és csak az 1970-es években találták meg. Nagyvázsony előtt még egy kolostorrom várt ránk, ez pedig a Szent Mihály nevet viseli. Ennek a XV. században épült kolostornak templomában temették el Kinizsi Pált. A temetőn át értünk be a faluba, ahol szállásunk is volt. Megebédeltünk a Turistaház büféjében, aztán megnéztük Vázsonykő várát ától-cetig. Ezután még sétáltunk Nagyvázsonyban, jártunk a horgásztónál, a katolikus és református templomnál. Este kis borozgatással egybekötve gyakoroltuk a társasági életet. A napi túratáv 12,6 km volt, de emellett négy történeti emlékhelyet is felkerestünk.

    Március 23. (vasárnap). Hatkor keltünk, mert Úrkúton el akartuk érni a két óra előtti buszt, addig pedig 17 km volt a táv. A vár mellett vezetett el a kék jelzés, átkeltünk a patak hídján, majd kiértünk a kapolcsi országútra. 700 métert kellett az út szélén poroszkálni, aztán Baráti-pusztánál jobbra kanyarodva elhagytuk azt. Az első kilométereket javarészt kopár területen tettük meg, alig emelkedve valamit. Az erdőbe érve megreggeliztünk. Ezután egy darabig még szinte sík úton haladtunk, de miután kereszteztük az adótoronyhoz vezető aszfaltutat, nekikezdtünk a toronyig meglévő 200 m-es szintemelkedés legyűréséhez. Közben kétszer kellett kerítés felett átkelni létrán. Az eső is szitálni kezdett, szerencsére nem tartott sokáig, mire felértünk a Kab-hegyre, el is állt. Mikor fenn megvártam a hátul jövőket is, az eleje már lefelé indult. Így ők már nem láthatták a TV-torony melletti kilátót, amihez vezető táblát csak később vettem észre. Párás volt a levegő, így nem volt igazi a kilátás, de azért ki lehetett venni Nagyvázsonyt, a Balatont. Leültünk pihenni a kilátó melletti padokhoz, és csúcs-csoki helyett jutalomként kisütött a nap. A vadászháznál vártak meg a többiek, ők ott pihentek. Bélyegeztünk kéktúra füzetünkbe és indultunk tovább. Még további másfél kilométert kellett aszfalton menni, de akkor végre letértünk erdei utakra. Az út mellett volt egy - majdnem természetesnek tűnő - kis tó is, majd egy ideig a régi vasút töltésén haladtunk. Még két kerítés-átkelésünk volt, aztán beérkeztünk Úrkútra. A busz indulásáig volt még 50 percünk, ezt fagyizással, egyéb frissítők elfogyasztásával töltöttük el. Ajkán megint várni kellett a csatlakozó vonatra több mint egy és negyedórát. Ez a sors várt ránk a Keletiben is. Napi túratávunk 17,3 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.



Már csak két kéktúra szakaszunk – egy háromnapos és egy egynapos - maradt!

 

Mindazok számára, akik az egyszer már bejárt gerecsei szakaszra akkor nem tudtak eljönni, vagy csak nem volt náluk az igazolófüzetük, március első két napján pót-túrát szerveztünk. Szép időnk volt, 39 km-t gyalogoltunk 831/983 m-es szintkülönbséggel.

Gyalogtúránk Tardosról indult. Oda eljutni pedig a tömegközlekedés mai állapotában igencsak idegtépő feladat. Gödöllőről, Isaszegről személlyel utaztunk a Keletiig gond nélkül. Ott átszálltunk a szombathelyi „gyorsra”. A gyorsaságra csak a név, és pótdíj emlékeztetett. Míg meg-megállva bandukoltunk, a velünk párhuzamos vágányon két személyvonat is megelőzött. Tatabányáig összeszedtünk 10 perc késést, ami viszont már sok volt ahhoz, hogy a Héreg felé menő buszt elérjük. Újratervezés. Fél óra múlva indult egy helyi-járatú busz, amivel a Hármashídig el tudtunk menni. Innen gyalog indultunk – járda nem lévén - a tarjáni országút szélén, szabályszerűen az út baloldalán libasorban. Mégis egy-két szembejövő autós hevesen anyázott. Végre elértük az erdőszélt, ahova eredetileg busszal szerettünk volna eljutni. (3 km plusz aszfaltkoptatást jelentett számunkra a MÁV lezser menetrend-értelmezése.) Széles erdőgazdasági úton enyhe emelkedővel Koldusszállásra értünk.

    Itt találkoztunk a kék jelzéssel és a bélyegzőhellyel. Kicsit megpihentünk, majd az út baloldalán lévő hatalmas cserfát próbáltuk körbeölelni. Gondozott vadászlakkal szemben kis tó is van, igazán szemet gyönyörködtető környék!  Továbbhaladva előbb kereszteztük a Tarjáni-malompatakot, majd egy mélyúton át értünk az Öreg-erdőbe. A Pes-kő szürke sziklafala alatt haladtunk, majd egy pár kilométer után kiértünk a vértestolnai útra. Rövid aszfaltút után ismét erdőben folytathattuk utunkat. A Fábián-kő nevezetű részen megebédeltünk. Továbbhaladva előbb szép karrmezőt (ördögszántás), majd gyönyörű mohás sziklaalakzatokat láttunk. Elértünk a Bánya-hegyi bélyegzőponthoz, majd vörös színű széles és sáros úton Tardosra gyalogoltunk. Itt foglaltunk ugyanis szállást a Vitéz-vendégházban.  Kellemes meleg volt a szobákban, jó hangulatunk még csak fokozódott a finom csirkepaprikás elfogyasztása után, melyet háziasszonyunk főzött nekünk. Vacsora után páran még elsétáltunk egy büfébe, ahol vettünk két üveg bort, kristályvizet, üdítőitalokat. Még sokáig beszélgettünk elalvás előtt.

    Hat órakor keltünk, tisztálkodás után közösen megreggeliztünk, szendvicseket készítettünk, bepakoltunk. Kifizettük a szállást, vacsorát, elbúcsúztunk háziasszonyunktól, Évikétől. 8 órakor indultunk. Előbb visszamentünk egy darabig a Bányahegyi úton, majd a K+ jelzésen haladva hamarosan ismét az OKT-n voltunk. Enyhén emelkedő út nyugatról szinte megkerüli a Gerecse tömbjét. Ezen a szakaszon két hatalmas fa is uralkodik, a másodiknak neve is van: Sandl-hárs. A kopár fákon keresztül több helyről is ráláttunk Pisznice felhagyott bányáira. Felértünk a Serédi-kastélyhoz, mely egyúttal bélyegzőhely is. A Kis-Gerecse fehér sziklaalakzatai között vezetett tovább az út, majd onnan a Vízválasztón keresztül értünk Pusztamarótra.

    Ismét megcsodáltuk a 25 ezer ember halálának emlékére állított szobor-együttest. A temető mellett bélyegeztünk, majd indultunk tovább. Lejtős úton megkerültük a Vaskapu mély katlanját, majd kilométereken át egy villanyvezeték nyiladékában haladtunk. A bajóti utat elérve balra indultunk azon, de – szerencsére – hamarosan levezetett onnan jelzésünk. Kicsit erősebb emelkedő után jobbra láttuk a lezárt Büdöslyuk-barlangot. Tovább emelkedett az út. Az emelkedő tetején jutalomebéd következett, ezt követően kényelmes lejtős úton értünk be Péliföldszentkeresztre.

    Bélyegeztünk, majd a K+ jelzésen haladtunk tovább. Pár éve, hogy erre jártunk, voltunk fönn az Öreg-kőn, végigjártuk a sziklákat, a Jankovich-barlangot, így most ezt a részt kihagytuk. Egy mintaszerűen szép farm mellett mentünk el, majd a Látó-hegyre vitt fel az utunk. Leereszkedve onnan ismét a kék jelzésre értünk, amin Mogyorósbányára értünk. Pecsételés után volt még bő félóránk a busz indulásáig, ezért kényeztettük magunkat egy panzió éttermében palacsintával, fagylalttal. A busz pontosan jött, és ért is be Dorogra. Pár percünk volt a vonat indulásáig, de egy rövid vágtával elértük azt. A vasúti pálya felújítása miatt Piliscsabán át kellett szállni vonatpótló buszra. Ezzel az Árpád-hídig utaztunk. Itt szétváltak útjaink, mert voltak akik a HÉV-et, mások a vonatot választották a Gödöllő felé vezető útra.

 

Kicsit ködös időben szép számmal gyűltünk össze hagyományos Újév-köszöntő túránkra. Ezúttal Kerepesről gyalogoltunk Gödöllőre, miközben jót ettünk-ittunk – mellesleg 13 km-t gyalogoltunk is.

HÉV-vel mentünk túránk kiindulópontjára, a kerepesi állomásra. Legtöbben Gödöllőn szálltunk fel a HÉV-re, de jöttek túratársak Mogyoródról és Pestről is – az utóbbiak szerelvényére alig 10 percet kellett várnunk. Miután mindenkinek jutott a „Boldog Újévet!” kívánságból, útra keltünk. Nem a zajos országút mellett haladtunk, hanem előbb a Vasút-, és a Rét utcán, majd ténylegesen átkeltünk egy réten és azon átfolyó kis patakon. Ezután házak között haladtunk. Az országút zaját helyettesítette a kerítések mögött nekivadult sok kutya ugatása. Egy lezárt utca miatt be nem tervezett kunkort csináltunk. A templomtól nem messze végre elhagytuk a házakat, és egy vízmosásban haladtunk. Túl sok szépség egyenlőre még nem várt ránk, mert mindenfelé szemét éktelenítette az utat. Kerepes nagy eséllyel indulna Pest Megye Legszemetesebb Települése verseny megnyerésére.

    Szerencsére mire a Kálváriához értünk, elmaradoztak a szemétkupacok. Innen szép kilátás kínálkozik, de a köd miatt most csak korlátozottan lehetett ellátni. A Kálváriánál van egy emlékmű is, mely egy XIII. századi földvár és templom ittlétét hirdeti. Azt viszont nem tudom, hogy közvetlenül a középső kereszt mellett ki és miért ásott ki egy gödröt – ez két nappal előbb - mikor arra jártunk - még nem volt ott. A Kálvária melletti kis tisztáson rendezkedtünk be az ilyenkor szokásos nagy eszem-iszom, dinom-dánomra. Esőkabát-abroszra kerültek a finomabbnál-finomabb sütemények, rágcsálnivalók, de nem maradt el a forralt bor, likőr, pálinka sem. Elég tekintélyes időt töltöttünk itt beszélgetve, de közben pl. a tagdíjak beszedésére is sort kerítettünk Szekeres Marika hathatós segítségével.

    Minden jónak egyszer véget kell vetni, főleg úgy, hogy még jobb dolog vár ránk, a gyaloglás. Leereszkedtünk a Kálvária-dombról, majd egy kerülővel – hogy ne kelljen behatolni a szeméttel már majdnem feltöltött horhosba -, a Szőlő sorra jutottunk. Még egy darabig házak között haladtunk, majd a S, S+ jelzésen kapaszkodva felértünk a Bolnoka-erdő oldalában haladó Z jelzésre. Ezen közelítettük meg az M31-es autópályát, majd ennek felüljáróján átkelve Perőcre, a gödöllői repülőtérhez értünk. Sajnos itt azt kellett tapasztalnunk, hogy egy (valószínűleg) gázvezeték lefektetésekor kiirtották azokat a fákat, melyen a Pest Megyei Piros jelzése futott. A repülőtér után egy kitérőt tettünk Nagyremete felé, majd ennek végén ismét a Repülőtéri útra értünk. Aki Pest felé utazott, az az Erzsébet-parki megállóhoz ment, a többiek a vasútállomás felé igyekeztek. Nekünk, akik Isaszeg felé mentünk, a Királyi Konténerben még jó fél órát kellett várnunk.