A Dél-dunántúli Kéktúra egy hiányzó szakaszát jártuk be május 11-én. Mivel nem szerettünk volna túl korán kelni, az elfecsérelt időt később kellett behoznunk. 19 km-t gyalogoltunk.

7 óra előtt indult vonatunk. Kétszeri átszállással csak 1/4 12-re értünk Kaposmérőre, pedig az út nagy részét IC-vel tettük meg. A hazaindulás fix időpontja miatt nagyon ki volt számítva az időnk, a kikalkulált menetsebességet mindenképp tartani kellett. Az időnk viszont túrázáshoz ideális volt, sár is csak ritkán nehezítette a haladást.

A vasútállomástól indulva a temető után előbb el kellett érni a kék jelzést. Pár hete akkor Újvárfalva felé fordultunk, most Kaposdada felé. Előbb egy nagy halastó mellett haladtunk, majd alig emelkedve Kaposdada szélén egy újabb tóba botlottunk. Közelében egy szép esőbeálló is volt. A ritkán lakott településen pár nagyon szép birtokot is láttunk. Szennához közeledve elhaladtunk a romos Steiner-tanya, egy kidőlt feszület, majd pár hétvégi ház mellett - hol művelt, hol elhanyagolt gyümölcsös között. Szenna szépen mutatkozott be: a felette lévő dombról egy nagy gazdaság sok állattal, egy tó és a református templom tornya látszott. Mielőtt beértünk a faluba megebédeltünk. Szennán a boltban kiegészítettük élelmiszerkészletünket, és bélyegeztünk is igazolófüzetünkbe.  A skanzent persze most nem volt időnk megnézni, de azt már múltkor megejtettük, mikor erre jártunk.

Szenna után 1 km aszfalton való haladás következett, majd egy majornál jobbra fordultunk az erdő felé. Az erdő szép volt, hosszan egy mély árok mellett mentünk. Egy jóízű forrást (Csipány-forrás) is találtunk. Patcára beérve az egyutcás falun végigmentünk, majd a Katica-tanyánál jobbra fordultunk. A kalandparkot megkerülve emelkedik az út a Nozsi-hegyre. Lefelé mély löszfalak között haladva érjük el Szilvásszentmártont. Eredetileg itt ültünk volna fel a buszra, de annyira belejöttünk a gyaloglásba, hogy a következő faluig (Zselickisfaludig) még elmentünk. Egy jutalomitalra még lett volna időnk a busz érkezéséig, de az már évek óta bezárt. Gyalogos teljesítményünkkel elégedettek lehetünk: a 19 km-t öt és fél óra alatt tettük meg, közben ebédeltünk, pihentünk, bélyegeztünk is.

Busszal Kaposvárra, onnan intercityvel Pestre, majd Isaszegre/Gödöllőre utaztunk.

 

Tizenketten vágtunk neki a Dél-Dunántúli Kéktúra folytatásának a Keleti-Mecsekben és a Geresdi-dombságban. A háromnapos túra során szép tájakon 48 km-t tettünk meg. A nagy meleg mellett csak a MÁV igyekezett megnehezíteni dolgunkat.    06.12. péntek. Mivel nem volt hosszú az első napi túra, nem túl korán indultunk. Addig nem is volt baj, míg ki nem érkeztünk a vasútállomásra. Ott viszont azt közölték az utasokkal, hogy 5 percet késik a vonat (nyilván az erős havazás miatt!). Kezdhettünk izgulni, mert a tízperces átszállási idő fele máris elment. Aztán még 6 perccel emelte a tétet a MÁV. A reményt nem adtuk fel, beérkezés után nagy hátizsákokkal – abban bízva, hogy a pécsi IC is késve indul – rohantunk a 8-as vágányhoz. Nagy futásunk eredményt hozott - még láttuk a kihúzó vonat végét. Így aztán két óra agyonütni való időnk lett, ami nagy részét avval töltöttük el, hogy megpróbáltuk a helyjegyet a következő vonatra becserélni. De a MÁV logikája szerint 11 perc késés nem késés, így nem lehetett becserélni a helyjegyet, 655 Ft-ért újat kellett vásárolnunk.

    Pécsre érve nagy sietve átgyalogoltunk a buszállomásra, hogy legalább az 13 órakor induló buszt elérjük. Ez sikerült is. Árpádtetőn szálltunk le a buszról 30 fok feletti melegben. A Mecsextrém park mellett először rossz irányban indultunk el, de hamarosan korrigáltunk. Az út első szakasza a Mókus-tanösvényen vezetett, aztán sajnos egy 2 km-es aszfaltozott szakasz jött. A Hársas-forrásnál pótoltuk ivóvizünket és pihentünk is egy kicsit. A forrás után volt egy erősen csalános rész, aztán egy szép kis erdei tó mellé érkeztünk.  Később megint majd egy kilométer aszfaltozott út jött a jobbra lévő külszíni fejtés mellett. Köves-tetői átjátszó adóig emelkedőt kellett leküzdenünk, utána leereszkedtünk a Mecsekerdő vendégházáig. Itt előre egyeztetett ebéd várt ránk. Nagyon finom volt, udvarias kiszolgálással és hideg sörrel spékelve. Innen már csak 2,5 km volt hátra szállásunkig, a Gyopár-kulcsosházig. 13,5 km-t tettünk meg idáig. Némi komplikáció leküzdése után bejutottunk a házba. Fájdalomdíjként mindenki kapott egy jégkrémet a házigazdáktól. Ringatni senkit se kellett az elalváshoz.

    04.13. szombat. 6 órakor keltünk, hogy legalább viszonylag hűvösben tegyük meg az első kilométereket. Zobákpusztát elhagyva nagyjából a Magyaregregy felé vezető országúttal párhuzamosan haladtunk, átvágtunk egy kaszáló térdig érő harmatos füvén, majd az aszfaltúton átkelve beértünk a Hidasi-völgybe. Hosszú kilométereken át e szép patakvölgyben hol közvetlenül a parton, hol a vizenyős rész miatt feljebb húzódva, hol gázlókat keresve haladtunk. Mikor a völgyet magunk mögött hagytuk, kapaszkodni kezdett az út a Cigány-hegyre. Teljesen a csúcsig nem mentünk, hanem Kisújbánya felé fordultunk. Itt bélyegeztünk (jobban mondva beszereztük a „nyalókát”), felfrissítettük magunkat, pihentünk kicsit és indultunk tovább. Ismét egy nagyon látványos szakasz következett (Óbányai-völgy) a Ferde-vízeséssel, Csepegő-sziklával és még sok kisebb vízlépcsővel, az út végén pedig a Pisztrángos-tavakkal. Óbányán a kocsmában kértünk „nyalókát” és sört. A falu szép házai után majd két kilométeres aszfaltkoptatás következett, majd jobbra fordulva a Kopasz-hegyre fujtattunk fel. A Templom-hegy csúcsát szintezve kerültük meg, majd elkezdtünk ereszkedni a 6-os út felé. Azon átkelve megint csak aszfaltozott út várt ránk 2 km hosszon, majd arról jobbra letérve 1 km után már Apátvarasd-telepen voltunk. Ez a pár házból álló üdülőtelep számunkra a pihenést és a jó vacsorát jelentette, hiszen itt foglaltunk szállást, és ide hozattunk vacsorát is. 21.5 kilométert tettünk meg ezen a napon, de a sok látnivaló miatt nem éreztük nehezebbnek az utat, mint az előző napon.                                                                                                                                                                                                                                               

    04.14. vasárnap.  Megint hatkor keltünk. Most kicsit komótosabban készülődtünk, mert nem volt hosszú a napi táv. Fél nyolc felé indultunk, még kellemes időben. Bátaapátiig a közel 13 km-es út legnagyobb része szerencsére erdőben vezetett, szintkülönbség is alig volt. Látnivalót a keresztek (Hessz, Harsányi) és a pihenők jelentették. Bátaapáti előtt két kilométerrel kezdett erősebben lejteni az út. A faluban megkerestük múltkori kéktúránkról ismert fagyisokat, nagyon kedves emberek. A nagy melegben nagy pusztítást végeztünk a fagylalt-, sör- és süteménykészletben. Ezután a buszmegállóba mentünk, ahonnan Mőcsénybe buszoztunk. Itt egy órai várakozás után vonatra szálltunk, majd Bátaszéken átszálltunk egy másikra. Sárbogárdon kellett átszállnunk a Pécs felől érkező IC-re. Megint agyonizgulhattuk magunkat, mert a vonatunk a jól bevált recept alapján most is késett. Szerencsére az IC is, így elértük a csatlakozást. Ezután már gond nélkül utaztunk haza.

 

A Dél-Dunántúli Kéktúra újabb szakaszát tettük meg négy nap alatt, 55 km-t gyalogolva. Az időre semmi panaszunk nem lehetett - főleg ahhoz képest, amivel riogatott a meteorológia.

    04.16. csütörtök. Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, de nem minden gond nélkül. Pár nappal az utazás előtt megváltozott a menetrend (2 órával később értünk így oda), ezért át kellett szervezni az utat. A nagy bonyodalom lehetett az oka, hogy a csapat egyik fele egy pár perccel korább induló vonatra szállt Gödöllőn. Mi végigloholtuk az utat, hogy ugyanarra a vonatra még fel tudjunk szállni – ennek következménye lehetett, hogy nejem elesett a síneken, jól beütve térdét. A többiek közben leszálltak a vonatról, kivéve Erikát, akit már csak Pécelen tudtunk lecsalogatni arról. A Keletiben a szombathelyi gyorsra szálltunk át, a pestiek pedig itt csatlakoztak hozzánk. Szombathelyre pár perc késéssel értünk, de még elértük az Egyházasrádóc felé induló vonatot. 11:20-ra értünk oda.

    Pecsételtünk a közeli kocsmában, majd igyekvőre fogtuk a dolgot, mert adott volt a busz indulása Döröskéről. Szinte teljesen sík úton haladtunk, a falut elhagyva hosszú ideig szántóföldek, és valami be nem azonosítható bűz között. A Vízműnél balra fordultunk és egy darabig a Mukucs-patak mellett haladtunk. Egy jobbkanyar után végre erdőbe értünk, és ott mentünk kb. két kilométert. Ezután megint fátlan vidék következett, egészen Molnaszecsődig. A Rába-parton lévő Árvíz-büfében megint bélyegeztünk, hűsítettük magunkat valamilyen itallal, fagylalttal. Jól esett a 24 fokos melegben.

    Fasorral szegélyezett országúton gyalogoltunk Döröskéig, szemben velünk a Kemeneshát dombjai. A Csörnöc-Herpenyő-csatornától már látszott a műemlék katolikus templom a domb tetején. Aki akart, az felmászott oda. Megérte a kis kaptató, mert egy XIII. századból való, szépen felújított templomot láthattunk. Ezután a buszmegállóhoz mentünk, ahonnan szálláshelyünkre (Monet Panzió - jó fekvéssel, barátságos árakkal), Körmendre utaztunk. Még elmentünk egy közeli étterembe, ahol olcsón ettünk nagyon ízletes menü-vacsorát. 13 km volt a napi táv.

    04.17. péntek. Reggeli után megnéztük Körmend belvárosát és a Batthány-kastélyt. Ugyan még hivatalosan nem nyitott ki, mikor odaértünk, de mégis beinvitáltak bennünket, hátizsákjainkra is vigyáztak, miközben mi végigjártuk a kápolnát, múzeumot.

    Ezután busszal visszamentünk Döröskére, hogy az előző nap félbehagyott túrát folytassuk. A két domboldal közé szorult tóhoz jutottunk, onnan az Öreg-hegy szép nyaralói, zsúpfedeles présházai között Döbörhegy felé vettük az irányt. A templom után a régi iskola (ma Hegyháti Falugyűjtemény) mellett elhaladva ismét aszfaltozott úton kellett Szarvaskendig mennünk. Itt megint bélyegzőhely következett. Szarvaskend és Nagymizdó között egy kerülővel kikerüli az országutat a kék jelzés. Két szép Mária-szobor és feszület is van ezen a szakaszon. Bármennyire is örülünk a jó jelzéseknek, a szobrokra talán mégsem illene jeleket festeni.

    Nagymizdó után kb. 1 km-en át kétoldali erdőben, később már csak baloldali fák mellett vezetett utunk, miközben „aszfaltoztunk”, és kanyargóztunk jobbra-balra. Katafán láttunk szép haranglábat, majd leereszkedtünk, illetve felkapaszkodtunk a Cseri-patak völgyébe. Itt pár méteren belül több forrás is látható volt. Katafa után Nádasdra értünk, ahol buszra szálltunk, és visszautaztunk Körmendre. Az előző napi helyen vacsoráztunk. Ezen a napon 14,5 km-t tettünk meg.  

    04.18. szombat. Reggeli után megcsappant a létszámunk, mert hárman térd- és egyéb fájdalmak miatt hazautaztak. Kilencen ismét Körmend központjába gyalogoltunk, ahol ezúttal a kastély kertjét jártuk be. Legcsodálatosabb egy majd’ 8 méter kerületű 200 éves platánfa volt. A parkon látni a szándékot, hogy megújítsák azt. Új hidak, sétányok épülnek, a kis tó és a sziget is szépen épül. Ugyanakkor az obeliszk mellett két hatalmas kidőlt fa éktelenkedik. A Várkert megtekintése után busszal visszamentünk Nádasdra, ahonnan folytattuk gyaloglásunkat. Előbb a kék jelzésig mentünk hatalmas országúti zajban, majd jobbra térve előbb átmentünk a volt vasútvonalon, majd a szántóföldeket szegélyező ritkás fasorban haladtunk. Felüdülésképpen másfél km erdei út következett, aztán a „nagy kedvenc” aszfalton értünk be Halogyra, ami egyúttal bélyegzőhely is.

    Továbbhaladva erdőben szokatlanul egy tuja-sor mellett haladtunk egy darabig. A Himfai-tó végénél szép madármegfigyelő torony van, a tó déli partján pedig pihenőhelyek (fedett is) és forrás is található. A tó után még 700-800 métert erdőben gyalogoltunk, aztán ismét aszfaltozott úton találtuk magunkat. Felsőmarác előtt nagy csemetekertet láttunk, benne örökzöldek. Egy kicsit megpihentünk a falu igazán kulturált kocsmájában. Hűsítőkre ezen a napon nagy szükség nem volt, mert erősen lehűlt a levegő, 10 fok ha lehetett. A beharangozott esőt viszont megúsztuk. Felsőmarácot a templomnál jobbra fordulva hagytuk el. Két km megtétele után Iváncon voltunk.13,5 km-t mentünk ezen a napon. A Polgármesteri Hivatal által épített és üzemeltetett turistaházban volt a szállásunk, ide hozattuk vacsoránkat is Őriszentpéterről. Vacsora után elmentünk bélyegezni a kocsmába, vettünk egy üveg bort, és visszamentünk a szállásunkra. Sokáig beszélgettünk még.

    04.19. vasárnap. 7 órakor keltünk, reggeli végeztével indultunk. Még egy kávéra a többség megállt a kocsmánál. A falut Hegyhátszentmárton irányában egy emelkedővel hagytuk el. Ez utóbbi apró falu után egy szép réten át ereszkedtünk le a Lugos-patak völgyébe. A patakon akácfákra fektetett palló vezetett át. A patak túlsó felén szintén egy nagy rét volt, ennek szélén vezetett a kék jelzés. Kondorfáig végig a patak közelében gyalogoltunk gyönyörű erdőben, helyenként széles, kaviccsal leszórt úton. Az út szélén jó pár hatalmas tölgyfát láthattunk. A leglátványosabb az a rész volt, ahol a patak mellett nem kijárt úton haladtunk; a jelzéseket fáról-fára követve lehetett megtalálni. Itt egy hatalmas kidőlt hagyástölgy a patakon átfeküdt, természetes hidat alkotva. Kondorfához közeledve kiértünk az erdőből, az út egyre több réten vezetett át. A falu kocsmájában bélyegeztünk, majd utána szieszta közeledett, mivel túl hamar értünk a buszmegállóba. Megtett km: 13,5.

     Buszunk 3 óra után pár perccel érkezett, evvel utaztunk Őriszentpéterre, és egyúttal kezdődött meg az utazások borzadálya. A vasútállomáshoz másfél kilométeres út vezet. Jó fél óránk volt még a vonatindulásig. Egyszem kocsiból álló kis piros vonat érkezett, és rögtön zsúfolásig megtelt. Zalaegerszegen átszálltunk az „Intercity-re”, amely bekalkulálhatóan fél óra késést jelentett. Pétfürdőn vonatpótló buszra kellett átszállnunk, evvel Székesfehérvárig utaztunk. A szétdúlt pályaudvar köves labirintusain értünk el a mi szerelvényünkhöz. Alig hogy elindultunk, nagy csattogás hallatszott, és megállt a vonat. Elemlámpás vasutasok szemlélték a kocsi alját. Álltunk vagy 20 percet a nyílt pályán, ezzel elúszott az a lehetőségünk, hogy a Keletiben elérjük vonatunkat. Persze senkit sem tájékoztattak, mi történt, mindenki izgatott volt, találgatott. Később kérdeztem a kalauzt, mi történt; elmondása szerint egy őzet ütöttünk el. A Keletiben ¾ órát kellett várnunk az indulásra. Haladgattunk is hazafelé, aztán a péceli indulás után megint nagy csattogás, és megállt a vonat. Nagy rohangálás ismét, tájékoztatásra most sem méltatták az utasokat. Végül leszállítottak mindenkit a vonat első részéből azzal, hogy az első motorvonat nem tud elindulni. Pár perc múlva aztán elhúzott mellettünk az állítólagos üzemképtelen motorvonat. Álltunk még vagy fél órát, hogy meglegyen a teljes ¾ órás késés. Ennyit a MÁV-ról. Éjfél után értünk Isaszegre, a 300 km-es táv leküzdéséhez 9 órára volt szüksége a tömegközlekedésnek.

 

Háromnapos kéktúránkat azért szerveztem, hogy akinek valamilyen okból hiányzott  a Zemplén-hegység egyes szakaszainak teljesítése, most pótolhassa ezt a hiányt.

Szerdán reggel Boldogkőváraljáról először Arkára mentünk. Itt megnéztük a szépen felújított tehetős ember házát, nosztalgiából kerestük a karácsonykor felállítandó embernagyságú bábokat, de evvel most nem volt szerencsénk. Boldogkőváraljára visszatérve felmentünk Boldogkő várába. Végigjártuk az összes járható helyet, megcsodáltuk a szép kilátást a falura, Zemplénre és Cserehátra. Nagyon látványos volt az ólomkatona kiállítás is. Ezután Mogyoroskára mentünk kocsival. Gyalogtúránk során a kéken és a piros rom jelzésen bevettük Regéc várát. Két év előtti látogatásunk óta sokat haladtak a helyreállítással, elkészült az északi kerekded bástya is. Várlátogatásunk végén eleredt az eső, e nedvességben gyalogolva előbb Regécre, majd ezt követően egy jelzetlen úton vissza Mogyoróskára mentünk. 9 km volt ez az út. Már csak szállásunk elfoglalása és a vacsora volt hátra Középhután.

    Fél-éjjel még esett az eső, de reggelre ragyogó napsütésre ébredtünk. Reggeli után kocsival Újhutára hajtottunk, és onnan kezdtük meg gyalogtúránkat. A K négyzet jelzés a szépséges Szpalanyica-völgyben vezet. Elértük az OKT-t, ezen a Mlaka-réten át Istvánkúti-vadászházhoz értünk. Most jobban volt időnk mint múltkor, így bejártuk a természetvédelem álló Nyírjest, felkerestük a forrást is. Továbbindulva jó 6,5 km megtételével a Gerendás-réten lévő esőbeállóban megebédeltünk. Ezután következett az Eszkála-erdészház. A Z jelzésen jutottunk vissza Újhutára (napi táv 16 km), majd kocsival Középhutára, a Banya-tanya nevű szállásunkra. Ismét nagyon finom vacsorát kaptunk, amely után még egy jót sétáltunk az aranyos kis faluban.

    Kocsival Makkoshotykára mentünk, innen gyalog a Metzner-kastély és sírkápolna mellett elhaladva értünk be az erdőbe. Cirkáló-tanyáig együtt mentünk, ott én visszafordultam a kocsihoz. A lányok továbbmentek az OKT-n, én kocsival arra a pontra mentem, ahol a kék kiér a Károlyfalva-Rudabányácska közti aszfaltozott útra. Nagyon nehezen találtam meg a kék Makkoshotyka felé vezető útját. Végül egy útszéli sorompótól vagy 100 méterre megláttam a jelet egy fán. Elindultam a lányokkal szembe. Épp a Csonka-kúthoz értem, mikor teljesen váratlan irányból ők is feltűntek. Kiderült, hogy eltévedtek. Szerencsés véletlen volt, hogy épp akkor értem oda. Megebédeltünk, aztán folytattunk utunkat a kéken. 11.5 km volt a lányok távja. Hazafelé csak egyszer álltunk meg egy cukrászdánál Szerencsen.