Klubunk 12 tagja 7 napot töltött Montenegróban. Javarészt a Durmitor-hegységben túráztunk, de voltunk a tengerparton, a Lovćen-hegységben, raftingoltunk a Tara-folyón, és megnéztünk egy csodaszép kolostort is. Az útról most csak dióhéjban írok, de 2014. január 18-án vetítéssel egybekötött beszámolót tartunk az isaszegi Falumúzeumban.

    Szeptember 09. (hétfő). Mogyoródról, Isaszegről indult egy-egy kocsi, a Pestről jövő harmadikkal az M5-ös inárcsi pihenőhelyén találkozott. Röszkéig  az M5-ösön, onnan a 22-es autópályán Újvidék utánig mentünk. Innen autópálya nélküli utakon Ruma, Valjevo, Užice, Zlatibor, Nova Varoš, Prijepolje, Jabuka-n (montenegrói határ) át értünk Žabljakba. Itt foglaltam le szálláshelyünket. Jószerivel egész nap utaztunk, sötétedés után értünk oda.

    Szeptember 10. (kedd). Reggeli után kocsival a Crno jezero-hoz (Fekete-tó) mentünk. A parkírozóban hagytuk a kocsikat, és elindultunk az ITK eddigi legnagyobb túrájára. Folyamatosan emelkedő úton először a Tocak-forrásnál, majd a Strugán (1920 m) álltunk meg. A Velika Kalica-völgyön oldalazva viszonylag kevés emelkedővel értünk annak végére. Erős emelkedő itt kezdődött. Hárman úgy döntöttek, hogy nem jönnek tovább és visszafordultak. Velika Previja-hágón (2145 m) kicsit megpihentünk a törpefenyők között. Hüledeztünk, hogy az előttünk álló Nagy-Medve-csúcsra (2287 m) csak egy éles gerincen lehet felkapaszkodni. Szerencsére itt, és a következő csúcsokon drótkötél segítette a feljutást. A Kis-Medve (2223 m) csúcsig hullámvasutaztunk, onnan viszont kíméletlen lejtő következett, ami talán még fárasztóbb volt, mint a hegymenet. Nagyon lassan tudtunk lefelé haladni, így már – erősen szétszakadva - sötét este értünk vissza a kocsikhoz. 15 km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés és csökkenés viszont nagyon sok volt, 1344 m (!). Nem csoda, ha minden voltam, csak nagyságos úr nem!

    Szeptember 11. (szerda). Ezen a napon raftingolni mentünk a Tara-szurdokba. Jó dolgunk volt, mert a kisbusz szálláshelyünkre jött értünk. Nem sokkal a Tara-híd (Montenegró legmagasabb völgyhídja) után öltöttük fel neoprén vízhatlan ruhánkat, és kisbusszal a folyóhoz utaztunk. Vízreszállás után apró zugokon értünk egy beömlő folyócskához. Itt kikötöttünk és megnéztünk egy vízesést, ami Európa legbővízűbb forrása táplál. Tovább csurogva a folyón, túlságosan nem kellett izgulnunk attól, hogy vízbeesünk, de azért volt pár kellemes zúgó is az adrenalin-szint növelésére. Kb. 15 km-t haladtunk lefelé, aztán kisbusszal előbb visszavittek az átöltöző-helyünkre. Itt finom ebéd várt ránk. Visszaérve Žabljakba, pihengettünk, sétáltunk a városban.

    Szeptember 12. (csütörtök). Korán indulunk, mert hosszú út előtt voltunk. Nikšić-en keresztül jó minőségű utakon a Kotori-öböl felé vettük az irányt. Itt megálltunk fényképezni Risan-nál és Perast-nál, Kotorban pedig egyórás városnézést tartottunk. Ezután hajtűkanyarokkal tűzdelt úton a Lovčenre autóztunk. Közben rengetegszer megálltunk fényképezni, mert csodás kilátás nyílt előbb a Kotori-öbölre, majd a panoráma egyre inkább kinyílt az Adria és a hegyek felé. Sötét felhők gyülekeztek a hegy fölött, amibe végül belefutottunk. A Njegos-mauzóleumhoz felmentünk, de onnan csak gomolygó felhőket láttunk. Továbbindultunk, és Cetinje-n, Podgoricán át az Ostrog-kolostorhoz mentünk. Közben hol szakadt az eső, hol vakítóan sütött a nap. Szűk, kanyargós úton értünk fel a Felső-kolostorhoz. Fellépcsőztünk a kolostor tetejére, ahonnan csodás volt a kilátás az alsó kolostorra és a völgyre. Elég későn indultunk el hazafelé, tetejébe a GPS egy rövidebb, de nagyon kanyargós útra vitt. Negyed tízre értünk haza.

    Szeptember 13. (péntek). Reggel nagyon lógott az eső lába, ezért az eredetileg szombatra tervezett utat jártuk be. Kocsival a Fekete-tó közelében lévő Ivan do településre mentünk, majd egy sétára indultunk a Fekete-tó körül. Valószínűtlenül szép volt a tó vize, szintemelkedés alig 100 méter a 6 km-es körúton, az eső elkerült bennünket, tehát minden adott volt az elégedettségre. Ezután visszamentünk szállásunkra, megebédeltünk, pihiztünk egyet, aztán megint útra keltünk. Kocsival Tepca irányába mentünk, majd a Nemzeti Park határán az autókat hátrahagyva a sziklás Čurevac-tetőre (1625 m) kapaszkodtunk fel. Innen a legszebb a kilátás a Tara-kanyonra, mert a közbülső alacsonyabb hegyek miatt beláthatunk a folyóra. Este a csapat nagyobbik része elment egy étterembe megkóstolni a helyi finomságokat.

    Szeptember 14. (szombat). Ezen a napon kísérletet tettünk a Durmitor legmagasabb csúcsának meghódítására. Ahogy összességében a keddi túra volt a legnehezebb, ez a túra volt viszont a legmeredekebb (a csúcs előtti 1,5 km-en 490 m-t emelkedett az út). Kocsival a Sedlo-hágóig (1907 m) mentünk. Az első emelkedő az Uvita Grada-ig (2140 m) tartott, ezt még fagyott úton tettük meg. Itt egy kb. 3 méter magas, szinte függőleges sziklaszoros meghátrálásra bírta a csapat felét. Ők visszamentek a Sedlo-hágóig, és ellenkező irányban egy völgyet és egy forrást kerestek fel. Hatan mentünk tovább a Surutka-n (2082 m) át a Zeleni vir tóig (2028 m). Közben megcsodáltuk Zupci (Fogacskák) hegyes csúcsait. A tó utáni kereszteződéstől már csak öten mentünk tovább. A Lučina Previja-hágón (2351 m) pihenve már csak Ágit láttam feltűnni, a többiek visszafordultak időközben. Két magyar fiú is velünk együtt mászott felfelé, az ő rábeszélésükre (is) vágott neki Ági is a maradék 180 m szint legyűrésére. A Bobotov Kuk (2523 m) csúcsot nem kis nehézségek árán, de meghódítottuk. Kár, hogy a csúcson lévő dobozban nem volt csúcs-füzet, így nem tudtuk beírni, hogy itt járt az ITK. Nem sokáig voltunk fel, mert közel a fagyponthoz erősnek véltük a szelet. Visszafelé az utat - együtt a két Robival – szinte megállás nélkül tettük meg. Csak a végefelé - tájcsodálásnak álcázva - álltunk meg egyre sűrűbben. A táv 10,6 km volt csak, de közben a szintemelkedés/csökkenés 1080 m. Visszamentünk szállásunkra, pihenőt tartottunk, majd búcsúvacsorára az Öreg Farkas vendéglőbe mentünk.

    Szeptember 15. (vasárnap). Reggelire meghívott házigazdánk. Mindenféle finom sajt, sonka, kalács, házisütemény várt ránk az asztalon, meg persze az elmaradhatatlan slivovica a kocsik utasainak. Nyolc órakor indultunk, eleinte az előző napi útvonalon. A Sedlo-hágó után is folytatódott a szerpentines hegyi út. Majd két órai tekergőzés után a Piva folyó felduzzasztott medréhez értünk. Gyönyörű volt a vize. Haladgattunk is sok fotószünettel, így értünk a bosnyák határra, melyen viszonylag simán átjutottunk. Itt folyik bele a Piva a Tara-folyóba, innentől nevük Drina. Egy darabig ennek völgyében haladtunk, majd Szarajevo felé fordultunk. Samacnál értünk a horvát határra, innen Eszéken és Beli Manastiren át értünk Udvarnál a magyar határra. Mohács után rátértünk az M6-osra, azon jöttünk Pestig. A sötétben sajnos elvesztettük egymást, így nem volt módunk egymástól elbúcsúzni. 760 km hosszú volt a hazafelé vezető út.

!