08.05-ei túránk ismert kezdőpontját, a Lajos-forrást ezúttal személygépkocsikkal közelítettük meg. Most is két táv között lehetett választani, a hosszabbik 13,2 km-es volt, 540 m szintkülönbséggel. Sajnos ez a túra idén a legkisebb létszámúra sikeredett (1 vendégünkkel együtt 23-an voltunk), de ebben közrejátszott a péntek éjszakai hatalmas vihar is. Vonatok alig jártak (a gödöllői találkozóra is el kellett /volna/ valahogy jutni), voltak olyanok, akiknek a viharkárokat kellett helyrehozniuk, volt, akit egy fogműtéte akadályozott meg, de a létszámot csökkentette a zsámbokiak kiesése is, ahol Lecsófesztivál volt. Végül azért ha kevesebben is, de Lajos-forrástól meg tudtuk kezdeni a túrát.

Mindjárt egy jó kis kaptatóval kezdődött az út a Bölcső-hegy tetejéig. Itt van egy új kilátó (még nincs két éves), amely minimalista stílusban épült. Többen megjegyezték, hogy egymásra stócolt raklapokra hasonlít. Magassága mindössze hét méter, ami azt eredményezi, hogy a beígért körpanoráma már most sem igaz, annak jó részét a fák máris kitakarják. Az ötfős teherbírása sem túl kedvező, felváltva tudtunk rá felmenni. A Bölcső-hegy után egy lejtő, majd egy emelkedő után csak pár méterrel alacsonyabban lévő Nagy-Csikóvárra (557 m) értünk. Kis-Csikóvárnál pihenőt tartottunk, majd egy erős lejtő (itt jegyzem meg, hogy ezek a lejtők/emelkedők most azért voltak nehezebbek, mert az éjszakai özönvízszerű esőzés miatt nagyon csúsztak) után a Janda Vilmos kulcsosházhoz értünk. Itt tízórai szünetet tartottunk. Mikor indulni készültünk, akkor értek utol a rövidebb túrát vállalók. Idáig egyezett a két útvonal, de innen ők egy rövidebb úton jutottak vissza a Lajos-forráshoz. Nekik 7 km hosszú volt az útjuk, 220 m szintkülönbséggel.

900 méterrel a kulcsosház után jelzetlen útra tértünk, ezen értük el a Görbe-hajtás széles útját. Innen már néha le lehetett látni a mellette húzódó Zengő-völgybe, de később egy meredek úton le is értünk a völgytalpra. Meglepetésünkre a lehullott rengeteg eső ellenére sem volt benne víz. De azért így is szép volt. A völgyből való kikapaszkodás sem volt könnyű. Az út hátralévő szakaszán végig emelkedett az út, de csak komótosan, extra látnivalók, nehézségek már nem jöttek. Nagyon örültünk, hogy mindvégig megúsztuk az esőt, pedig erre az előjelzések szerint nem sok esélyünk volt.

Hazafelé F. János javaslata alapján még megálltunk a Bükkös-patak Anna-völgyi vízesésénél pár percre.

 

Március első túráján a Visegrádi-hegységben voltunk. Az ígért jó időnek is köszönhetően sokan – 43-an – vágtunk neki az útnak. 12,3 km-es utunkon felfelé 173 métert kapaszkodtunk, lefelé pedig 631 métert ereszkedtünk.

Túránk kiindulási pontjára, a Két-bükkfa-nyeregre busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász útvonalon. Fél kilencre már ott is voltunk. A zöld jelzésen indultunk. Meglepő módon a parkolóban és az út elején még kevés havat is láttunk. Miután kereszteztük az esztergomi országutat, ráláttunk a Dobogókő környékére, csakúgy, mint később az Alsó-ecset-hegyről is. Körülbelül 1 km-re jártunk az aszfaltúttól, mikor vendégünk, Márti az avaron megcsúszott, és meghúzta a bokáját. Bár F. Pista elsősegélynyújtása sikeresnek látszott, Márti mégsem tudta vállalni a további utat. Kupaktanács végén B. Tündével és két erős fiúval (K. Jani és Nagy B.) visszafordult az országút irányába. Közben telefonon kértem a buszsofőrünket, hogy Pilismarótról forduljon vissza, és vegye fel a két lányt. Ez sikerült is, miközben Margit mindvégig tartotta velük a kapcsolatot telefonon. Mi még egy darabig szép lassan haladtunk, aztán a Suller-hegy után lévő pihenőhelynél bevártuk a segítő fiukat. Ez azért eltartott egy jó ideig.

Mikor már mind együtt voltunk, továbbindultunk. Az első emelkedő itt kezdődött, miközben felkapaszkodtunk az Alsó-ecset-hegyre. Közben becsatlakozott a piros jelzés is, melyen immár utunk végpontjáig haladtunk. Fentről ráláttunk Pilisszentlélekre. Rövid lejtő, majd még egy emelkedő után felértünk a Hirsch-oromra. Elolvastuk az obeliszk két oldalán lévő feliratokat, megcsodáltuk a szép kilátást. A Visegrádi-hegységen túl a Börzsönyt is láttuk.

Továbbindulva eleinte meglehetősen lejtett az út, későbbiekben pedig alig. Elértük a Somos-árkot. Innen kezdve hol közvetlenül a patak mellett, hol kicsit távolabb mentünk attól, de mindvégig a völgyben maradtunk. Elhaladtunk az Aranka-forrás mellett, majd a Miklós-deák-völgyi tavakhoz értünk. Ezt a tórendszert 2012 és 2015. ökológiai szempontok figyelembe vételével újították fel. A padoknál, asztaloknál elemózsiáztunk. Ennek végeztével tovább indultunk. Elhaladtunk a Millenniumi emlékoszlop mellett, majd kb. 2 km megtétele után beértünk Pilismarótra. Itt várt ránk a buszunk.

 

Kívánságtúránk ezúttal mindjárt két szurdokba is vezetett bennünket, ez pedig a Salabasina- és a Holdvilág-árok. Az első kevésbé látogatott, igazi vad vidék, míg a második jóval felkapottabb, ezáltal jobban kiépített is. Pont negyvenen voltunk, 12,5 km-t tettünk meg 450 m-es szintemelkedéssel.

Mivel ez a túra Ági szavazata alapján (is) került a kívánságtúrák közé, ezt a túrát az ő emlékének szenteltük. Hétkor indultunk Isaszegről, majd Gödöllő, Mogyoród, Budakalász felszállóhelyek közbeiktatásával értünk Kiskovácsiba. A buszról leszállva a P+ jelzésen indultunk, majd áttértünk a P jelzésre. Mikor az élesen jobbra fordult, mi nem követtük, hanem jelzetlen utakon értük el a Salabasina-árok kezdetét.

A Salabasina azt jelenti, hogy az árok végében „fejében”, egykor hamuzsírt főztek. Az árokban egykor még turistaút is vezetett, de a meglazult sziklák állandóan bedőltek, magukkal rántva a rajta lévő fákat is. Így aztán a Pilisi Parkerdő belefáradt az állandó felújításba és lezárta azt. Most engedélyezett a rajta való haladás, de a térképeken mindenhol ott a figyelmeztetés, hogy ez egy nehezen járható szakasz! Ezt mi is igazolni tudjuk. A rengeteg bedőlt fa miatt nagyon lassan lehet csak haladni. Most nem volt nagy víz az árokban, de a fák mellett azt is kerülgetni kellett. De hát pont ezért volt szép, igazi vadregényes túra. Nem véletlenül került be az első tíz évünk legszebb helyei közé. Tudniillik 2011-ben már jártunk itt. Azóta egy lényeges változás van: az árok kb. egyharmadánál egy gát áll keresztben, melyen egy erdészeti út halad át. A kőgáton át lehetett menni a pataknak készített átfolyón is, de megmászva azt (és a túlsó oldalon leereszkedve) is. Nem sokkal a gát után van az első nagyobb megmásznivaló szikla. Itt a falhoz támasztott fák segítik a feljutást és az előtte lévő vízen való átjutást. De a legnagyobb segítség mi magunk vagyunk azzal, hogy húzzuk-vonjuk egymást a nehéz akadályokon. Később volt egy olyan szakasz, ahol a patak felett V-alakú sziklán csak terpeszállásban lehetett felmenni. Aztán rengeteg kidőlt mohás fa közötti bujkálás után egy kb. 3 méter magas sziklafal állta utunkat. Elődeink itt is fák sziklákhoz való támasztásával próbáltak a helyzeten javítani. A ferde fákon való feljutás az elsőknek még viszonylag könnyen megy, de mikor már a harmincadik ember lép rá vizes cipőjével, csúszóssá válik az. Marci kötelet is hozott, ez is segítséget jelentett. Mikor már nem volt igazán látványos az árok, kimásztunk belőle, és jelzetlen utakon arra a piros jelzésre értünk, melyen már korábban haladtunk.

A Tölgyikrek felé mentünk rajta, miközben gyönyörű sárga gyűszűvirágokat láthattunk. A Lom-hegyen felfelé kapaszkodva, mikor elértük utunk legmagasabb pontját, megálltunk ebédelni. Ezután hosszan ereszkedtünk le hegyről, míg el nem értük a Holdvilág-árok kezdetét. Itt pihentünk kicsit, mielőtt nekivágtunk volna az ároknak. Előbb lépcsősen kiépített úton hatalmas sziklák közé értünk, majd egy szűk kanyonba jutottunk. Innen továbbereszkedni bedobált fatörzseken lehet. Hídhoz érünk: ezen haladva a jelzett út kikerüli a nagy sziklafalat és a Meteor-létrát. Mi persze a létrán mentünk le. Lenn fehér szilafalak és a Remete-barlang fogadja az erre járókat. Továbbhaladva a Domini-forrásnál mindenkinek meg kellett állnia, mert a vize finom és jéghideg volt. Még egyszer-kétszer átkeltünk a patakon, majd ismét Kiskovácsiba értünk. A becsületkasszás büfénél sokan vásároltak. A busz már járó motorral várt ránk.

 

11.07-én, szombaton a Visegrádi-hegység egy nagyon szép táján jártunk, a Lepence-völgytől Pilisszentlászlón át az Apátkúti-völgyig, majd azon Visegrádig. 28-an voltunk, 16,7 km-t gyalogoltunk szinte végig gyönyörű időben.

7:00-kor találkoztunk Gödöllőn, majd attól függőn, hogy valakinek volt-e matricája, vagy sem, az M0-áson, vagy Mogyoródon át hajtottunk rá a Megyeri-hídra. Tovább Szentendrén, Pilisszentlászlón át jutottunk Lepencére, túránk kiindulópontjára. Az első 800 métert aszfalton tettük meg, majd a Z jelzésen betértünk az erdőbe. A Lepence-patak völgyében haladtunk, majd attól kissé eltávolodva hegyoldalban oldalaztunk. Később megint a patak mellé értünk, majd háromszor át is keltünk rajta. Mikor elhagytuk a patakmedret, kezdett kissé jobban emelkedni az út. Balról elhagytuk a Spartacus-ösvény bejáratát. Itt is - mint mindenütt a nap során - sok kirándulóval találkoztunk. A nap eltüntette a ködöt, így még pompásabb volt az őszi erdő. Elszórt víkendtelkek között megálltunk elemózsiázni.

    Továbbindulva bejutottunk Pilisszentlászlóra. A falut a kék jelzésen hagytuk el, majd a piros körút jelzésen mentünk, végül jelzetlen úton értünk az Apátkúti-völgybe. Lehetett volna egyszerűbben is! Nagyon szép volt a patakvölgy, aki számolta, azt mondta, 13-szor keltünk át rajta. Annyi avar hullott a patakba, hogy helyenként nem is lehetett látni a vizet. Egy kis szellő megrázta a fákat, a rengeteg levél hóesés módra szállt alá. A pisztrángos tavaknál bevártunk mindenkit, még a gombázásba belefeledkezetteket is. A Fűvészkert után jött az Apátkúti-patak talán leglátványosabb része hatalmas sziklákkal és az Ördögmalom-vízeséssel. Ezután egy horgásztó következett, majd hamarosan becsatlakozott a Fellegvár felől érkező út is. Beértünk a házak közé. A révtől a sofőrök visszabuszoztak Lepencére a kocsikért, majd visszajöttek a többiekért Visegrádra. Hazaúton Szentendre előtt már dugóba keveredtünk, és ez kitartott egészen a Megyeri-hídig.