A Múzeumi esték keretében január 14-én lezajlott vetítettképes élménybeszámolón felvételt készített a helyi TV, valmint Notter Bélának is tett fel kérdéseket klubunkkal kapcsolatban. Ennek egy része látható a 48. perctől.

2012. év első túráját a Gödöllői-dombságban tartottuk ragyogó időben. Örömteli tény, hogy 27-en vettünk részt rajta.

    Negyed kilenckor találkoztunk a besnyői vasútállomáson. Ide vonattal, busszal, gyalog érkeztek túratársaink a szélrózsa minden irányából. Pont ez a sokszínűség okozott némi fennakadást az indulást illetően, innen-onnan érkezőkre várni kellett egy kicsit. Végül elindultunk a P háromszög jelzésen. Az utolsó házaknál csatlakozott hozzánk Inci is, aki a templom felől érkezett.

    Tökéletesen sík úton először a vasúttal párhuzamosan haladtunk, átmásztunk egy vadkerítés feletti létrán (jó csúszós volt a ráfagyott dértől), majd ezután 300 m-re jobbra tértünk. Elkezdődött a szombati túra egyetlen komolyabb emelkedőjének leküzdése. A Juharos gerincére kaptattunk fel. Helyenként a szikrázó napsütésben nagyszerű kilátás nyílt a fák között Gödöllőre. Áthaladtunk a 120 kV-os feszültségű vezetékek alatt, majd alig emelkedő úton felértünk a Juharos egyik mellékcsúcsára. Bevárunk egy ott túrázó másik csoportot is, hogy magunk elé engedjük őket.

    Közben elkezdődött a kínálgatás, ezért döntöttünk amellett, hogy itt tartjuk meg újév-köszöntőnket. Ennek a túrának nem titkolt része az, hogy üdvözöljük egymást az új évben, kölcsönös jókívánságokkal ellátva egymást, nem mellékesen jókat eszünk-iszunk. Juti kis köszöntőt mondott, Irénke egy verssel kívánt boldog, gazdag újévet. Ami az ez évi programokat illeti, úgy gondolom, az elég gazdag lesz. Nem kapkodtuk el az ünneplést, csak mikor már kezdett fázni a lábunk, akkor indultunk tovább.

    A túra másik célja volt, hogy megtaláljuk, hol is van pontosan a Juharos legmagasabb, 308 méteres csúcsa. Ez igazán nem sikerült, kétszer úgy láttuk, most vagyunk a domb legtetején, de otthon tanulmányozva a térképet, nem találtuk el a  helyet – vagy ők tévedtek. Ez a balsiker azért nem okozott lelki traumát, vidáman folytattuk utunkat. Az Erzsébet-pihenő felé vezető útnál elbúcsúztunk a valkóiaktól, zsámbokiaktól – ők az erdőn át Valkóra gyalogoltak.

    A többség azonban folytatta útját. A kék jelzésen haladtunk, a Kőkeresztnél átvágtunk a valkói országúton, elmentünk a nem is oly rég még élettel teli erdészház mellett. Egy nagy kört leírva megkerültük Szárítópusztát. Egy hármas elágazáshoz érve ismét több irányban folytattuk utunkat. Volt aki a besnyői vasútállomásnál hagyott kocsijához ment vissza, a csapat másik része Gödöllőre ment, a maradék nyolc ember pedig Isaszegre gyalogolt. Szomorú látvány volt – főleg az út Szárítópuszta felöli részén – a több teherautónyi lerakott szemét. Nem úgy nézett ki, hogy Európában vagyunk.

    Leszámítva a szemetes út okozta sokkot, nagyon jól éreztük magunkat, kb. 14 km-t gyalogoltunk.

 

Rekordszámú jelentkező – 80 fő - volt a december 3-ai Mikulás-kereső túránkra, köszönhetően annak is, hogy ismét közösen rendeztük meg azt az isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével. Nálam 47-en iratkoztak fel – az már más kérdés, hogy betegség és egyéb okok miatt, vagy egyszerűen, mert megijedtek a barátságtalan időtől – jó páran nem jöttek el.

    Klubunk tagjai a vasútállomáson gyülekeztek fél kilenckor, mert akkorra futott össze Pest és Gődöllő felől is a vonat. A piros négyzet jelzésen indultunk, elhaladtunk a Tőzeg-tavak mellett, majd a Malom-tavaknál irányt váltottunk. A Hold utcán át értük el a Tóth Árpád iskolánál gyülekező túratársak nagyobb részét. Jó volt látni ennyi túrázásra készülődő embert Isaszegen. Sokat javított az összképen az is, hogy majdnem mindenki Mikulás-sapkában volt. A gyerekekre való tekintettel volt egy rövidebb, 6,1 km-es táv is. Akik ezt választották, innen rajtoltak.

    Rövid túraismertető után - ami elsősorban arra vonatkozott, hogy a gyerekeket hogyan segíti a Mikulás megtalálásában az egyre nagyobb Mikulás-képek -, indultunk. Az erdőbe érve felfedezhettük az első kihelyezett képet. Méretéből le lehetett vonni azt a sajnálatos tényt, hogy még igen messze vagyunk tőle. Kényelmes nyiladékokban haladtunk cikk-cakkban, alig szintkülönbségekkel. Mikor beértünk a József főherceg Arborétumba, pihenőt tartottunk. Előkerültek a szendvicsek, sütemények, egyéb csemegék, és uram bocsá’, még forralt bor is. Értékes fák és tuják sorakoztak utunk mellett, az egyre nagyobbodó Mikulás-képek pedig új erőt adtak a már esetleg fáradó gyerekeknek, jelezvén azt, hogy már nem lehetünk messze a Mikulástól. Áthaladtunk az arborétum leglátványosabb helyén, a völgyhídon, egy jobb kanyar, majd egy bal, és már láttuk is az erdei pihenőben várakozó Mikulást.

    Úgy látszik, mindenki jó kislány/kisfiú volt, mert a jóságos Mikulás senkit sem hagyott csomag nélkül. Panaszkodott is a Krampusz, hogy hiába jött fel a Pokolból, senkit sem kell megbüntetnie. A gyerekek aztán felbátorodtak, húzták-vonták a Krampusz ruháját, farkát. Igazi csata alakult ki sok nevetéssel, szaladgálással. A jelenetet nem csak a gyerekek élvezték. Köszönjük szépen a Mikulásnak és Krampusznak, hogy a gyerekeknek (és nekünk is) ilyen boldog perceket szereztek. Miután jól kiszórakoztuk magunkat, kettévált ismét a csapat. A rövidtávosok a busz/vasútállomás felé vették az irányt, útjukat szalagozás segítette.

     A hosszabb utat választók egy darabig a már odamenetről ismert úton haladtak. Kitérőt tettünk egy feketedió fa felkeresése és termésének begyűjtése miatt. (Tegnap még nem tudtam hivatalos nevét megmondani, csak azt, hogy mi gyerekkorunkban kókuszdiónak hívtuk. Azóta a neten utánanéztem.) Az arborétum elhagyása után az isaszegi Gépgyár felé vettük az irányt, majd az országúttal, településsel párhuzamosan az isaszegi erdőben gyalogoltunk. A Fenyves utcánál jöttünk ki belőle. Elmentünk az Isaszegi Természetbarát Klub telephelyére (hozzánk), ahol jó hangulati beszélgetés, a már biztos jövő évi túrák megbeszélése folyt. Közben zsíroskenyér, hideg és forralt bor szerepelt az étel-, és itallistán.

A hosszabb táv 14,5 km volt.

Szombaton 29 fővel tartottuk meg Bakancsos-bálunkat a résztvevők nagy örömére. Volt nagy dínom-dánom, egy kiadós gyalogtúrával felérő testmozgás – ezúttal táncban előadva.

    Hat órakor gyülekeztünk, előtte páran átrendeztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körétől kapott helyiségeket. Jöttek csinos ruhában a túratársak, és velük végeláthatatlan sorban a gusztusosnál gusztusosabb sütemények. Éva idén is kirukkolt egy túrabakancs-imitáció süteménnyel. Az egyszemélyes - és ilyen feladatra senki által fel nem kért – zsűri (tehát jómagam) szerint a „csapatunkat legjobban kifejező” sütemény kategóriában Zsuzsa alkotása lett az első, aki ITK-felirattal látta el művét. Ital miatt se kellett a kocsmába kimenni.

    Pontban hét órakor megérkezett a megrendelt vacsora. Választás szerint borjúpaprikás, vagy rántott borda volt a menü. Ízletes és bőséges volt, a buli végén még hazavitelre is – hasonlóan a süteményekhez – maradt. Nyolc órakor kezdődött a tánc, melyből derekasan kivette részét mindenki, akit nem gyötört valami „fiatalkori” nyavalya. Jó hangulatban szinte megállás nélkül szólt a zene. A legkitartóbbak fél háromig ropták a táncot. Többen sajnálták, hogy elmaradt az eredetileg meghirdetett tombola. Jövőre az is lesz!