12.08-án, szombaton - túlzás nélkül állíthatom - nagysikerű Mikulás-kereső túrát rendeztünk az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével közösen. Ennek alátámasztására csak egyetlen adat: 120-an voltunk. Mérsékelt hidegben, az eseményhez illő havas tájon túráztunk. A táv 8,5/6 km volt.

    Klubunk tagjaival és vendégeivel javarészt az isaszegi vasútállomáson találkoztunk. Átvonultunk a nyugdíjasok székházába. Rövid kis útbaigazítás után – melynek során a gyerekek megtudhatták, hogy a fákon egyre nagyobb Mikulás-képek segítik a nagyputtonyos megtalálását - indultunk is. Az Öregtemplom mellett elhaladva jutottunk fel meredek úton a Kálváriára. Sajnos most csak Gödöllőig lehetett ellátni onnan. Aki úgy gondolta, az megúszhatta ezt az emelkedőt avval, hogy a Templom utcán ment el az erdő széléig. Nem úgy a többi emelkedőt, ott már nem volt alternatíva. Az út melletti gyönyörű, mély horhos látványa puhította az emelkedő nehezét miközben meghódítottuk a Nagy-hegyet. Az Öreg-hegyi házakat elérve a Kálvária-hegy felé vettük az irányt. Mielőtt a széles kocsiutat elhagytuk, megvártuk a lemaradókat – kivéve azt az egy-két embert, aki korábban feladta a küzdelmet.

    A nagyobbodó képek jelezték, hogy már nem lehetünk messze a Mikulástól. Mi meg rendezők izgultunk, hogy valóban ott lesz-e időben? Lévén a modern Mikulások már nem rénszarvas-szánon utaznak, a mi Mikulásunk kocsija elakadt a felfelé tartó jeges úton . Szerencsére egy másik Baráti Kör tag négykerékmeghajtású kocsijával megmentette a helyzetet. És láss csodát, a Honvédsíroknál meg is leltük a jóságos Mikulást, aki - addig, míg mindenki oda nem ért -, Mikulás-képeket osztogatott a gyerekeknek. Még ennél jobban érdekelte a kicsiket a Krampusz, akit megkergettek, húzták a farkát, havat szórtak rá, ráncigáltak. Még jó hogy nekünk nem egy mogorva Krampusz jutott, hanem egy nem túl szigorú, minden játékra, civódásra kész, vidám és szerethető. Ezután következett a nagy esemény: a Mikulás minden jó gyereknek és felnőttnek csomagot adott. A Mikulás kérésére a bátrabb gyerekek szép – akár sose hallott – verset mondtak, énekeltek. A szereplők külön ajándékot is kaptak.

    Tovább kellett mennünk, mert néhányan már fázni kezdtek. Piros jelzésen a Honvéd-szobor felé araszoltunk, sajnos sok helyen fa nélküli erdőben. A szobornál nagyon élvezték a gyerekek (ugye Ági, Éva?!) meredek hegyoldalon való lecsúszást, legurulást, szánkózást. Betértünk még a Nyugdíjasok Baráti Körének helyiségébe, ahol szorgos asszonykezek forró teát, zsíros kenyeret készítettek a túra résztvevőinek. Köszönjük nekik ezt is, és a többi előkészítő munkát is!

MEGHÍVÓ

Az Isaszegi Természetbarát Klub (ITK), az Isaszegi Múzeumbarátok Köre és a

Falumúzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

„MÚZEUMI ESTÉK”

programjának soron következő rendezvényére

2012. december 1-én (szombaton) 16 órára

a Falumúzeumba

Hazai tájakon I. – vetítettképes elıadásra az ITK I. félévi túráiról (egynapos túrákon

jártunk a Gödöllıi-dombságban, Budai-hegységben, Honti-szakadékban, Vértesben,

Mátrában, négynapos túrákon a Zselicben és a Bükkben, buszkiránduláson pedig Közép-

Dunántúl kolostoraiban és kastélyaiban.).

Szombaton folytattuk 11-en cserháti kéktúránkat. Most Becskéről indultunk, és Cserhátsurányig gyalagoltunk. Azért nem minden ment ilyen simán...    Vonattal utaztunk Becske-alsó megállóig. Onnan először begyalogoltunk a faluba. Reggeli napsütés birkózott a völgyekbe húzódott párával. Hamar eldőlt a küzdelem, és a napsütés egész nap kitartott. Az eddigi bélyegzőhely (Vadász presszó) bezárt, helyette a mögötte lévő cukrászdában lehet most beszerezni a pecsétet. Lenyomata is kissé más, mint egy éve volt. A falut elhagyva lassan emelkedni kezdett az út. Nosztalgiából megálltunk azon a helyen, ahol pár éve is megpihentünk, mikor a várban jártunk. Elhaladtunk a felhagyott kőbánya mellett. Újabb emelkedő végén értünk az andezitömléshez. Nagyon szép lenne, de a benőtt bokrok miatt már szinte látni se lehet. Sok munkával és pénzzel kiépítették évekkel ezelőtt a lépcsőket és mellé még vaskorlátot is, most meg hagyják, hogy a benövő galagonya mindent ellepjen. A várat sok más várhoz hasonlóan épp a magyarok robbantották fel, mikor sikerült azt visszafoglalni a töröktől. Sose fogom megérteni ezt a mentalitást!

    Megcsodáltuk a csodás panorámát a várból: alattunk terült el Szandaváralja és Szanda, kissé távolabb Terény látszott. Kelet felé élesen kirajzolódott a Sas-bérci kilátó. Meredek, morzsalékos úton kell a várból lejönni, majd kényelmes úton tisztásokkal tarkított tölgyesben gyalogoltunk. A nagy kényelem el is lankasztotta figyelmemet: jókat beszélgetve mentem a többiek után. Mikor nagyot nevettünk egy internetes bejegyzésen, miszerint nem tudott a jelzésekről megemlékezni, mert nincsenek, csak akkor néztem rá a GPS-re. Hát jócskán elhagytuk Szandaváralja felé vezető letérést. Már nem akartam, hogy visszagyalogoljunk, ezért változtattam az útvonalon. A Sas-bérc felé vezető útra értünk ki, onnan Szandát megkerülve közvetlenül Terénybe mentünk. Ez az eltévedés 3 km pluszt jelentett, de ami még ennél is rosszabb, hogy az eredetileg is nagy százalékot képviselő aszfaltút aránya tovább növekedett.

    Terényben oltottuk szomjunkat a kocsmában, majd - sajnos továbbra is aszfalton - mentünk tovább. Mikor végre letért a kék jelzés az országútról, nagyon megkönnyebbültünk. Jobbról egy nagy tavat hagytunk el, majd Cserhátsurány gótikus temploma tűnt fel előttünk. A faluban egy szép kis tó fölött láttuk a Jánossy-kastélyt. Bélyegeztünk a Vadász-sörözőben. Volt még fél óránk a busz indulásáig. Érdekes látvány volt kocsmában az újságokkal tapétázott mennyezet, és a régi rádiók a polcokon. Busszal Mohorára utaztunk, onnan vonattal haza.

 

Október 6-án csodálatosan szép időben könnyű túrát tettünk a Visegrádi-hegységben. Vendégeinkkel együtt 17-en voltunk, 15 és fél kilométert gyalogoltunk.    A megszokott létszámhoz képest meglepően kevesen jelentkeztek erre a túrára, pedig jó időt ígértek e mesterség jósai. Talán az őszi kerti munkák, szüreti idő miatt történhetett ez. Isaszegen, Gödöllőn, Szentendrén gyűltünk össze. Az utóbbi helyen csatlakozott hozzánk három szimpatikus fiatal vendégünk is. Dunabogdányba autóztunk tovább.

    A kempingnél állítottuk le az autókat, a Duna-parton kezdtük gyalogtúránkat – egyelőre bicikliúton. Elhaladtunk az aranyos Rókus-kápolna mellett, majd a parti ösvényen mentünk tovább. Az alacsony Duna-vízállás miatt kis szigetecskék, homokpadok álltak ki a vízből. A Kisoroszi felé vezető kompállomásnál hagytuk el a Dunát. Az országút túloldalán egy Áprily-emlékmű jelezte számunkra, hogy már az Áprily-völgyben vagyunk. Igen szép, mély árok mellett emelkedett az út. A völgyet elhagyva egy jobb kanyar bevétele után tovább kapaszkodtunk felfelé, mígnem Mogyoró-hegyre nem érkeztünk. Nagy élet volt a hegyen. Az erdei iskolából kirajzó gyerekek szájából öröm volt számunkra hallani az ujjongást, miszerint „Jaj de jó, megyünk kirándulni!”. Mi is jól jártunk a gyerekekkel, mert nekik kinyitották az Erdei Művelődés Házát, így belülről is meg tudtuk nézni azt. A ház mellett megreggeliztünk, miközben csodálhattuk a Duna túlsó partját és a mögötte lévő hegyeket.

    Reggeli után az Erdei Iskola mellett folytattuk utunkat, majd a Canopy-pálya alatt többször áthaladva az exkluzív Nagyvillám Étteremhez értünk. Tovább emelkedve a Zsitvay-kilátó bukkant ki az erdőből. Megváltottuk belépőjegyünket és megnéztük a kilátóban lévő kiállítást, és persze a csodálatos panorámát. A nagy parkírozó mellett megkerestük az országos kéket és a K+-t, azon mentünk tovább. A Hátsó-Fekete-hegy után otthagytuk az OKT-t és csak K+-en mentünk tovább. A kényelmes, széles útról egyszercsak hirtelen balra betért jelzésünk. Ezt nem vettük észre, szerencsére alig pár tíz méterrel mentünk túl rajta. Következő – immár tervezett – letérőnk a Küllenberg-forráshoz vezetett. Oda-vissza ez fél kilométer többletet jelentett, de nagyon megérte. A völgy is nagyon szép volt, a forrás vize pedig rendkívül finom. Itt ebédeltünk meg.

    Visszatértünk az imént elhagyott útra, melyen – a térképpel ellentétben – a K+ jelzések már nem díszelegtek a fákon. Így is elértük a zöld sáv jelzést, azon – jobbára szőlők, víkendházak között lejtőztünk be Dunabogdányba. Rengeteg ember korzózott a Duna-parton. Mi is lesétáltunk a partra, kicsit élveztük a meleget és tájat, majd elindultunk hazafelé.