Július első szombatjának éjszakáját 32-en nem ágyban töltöttük, hanem túráztunk Veresegyház, Szada és Gödöllő környékén. Éjféltől egy közelgő hidegfronttal érkező zivatarral fenyegetett a meteorológia, de azóta sem esett egy csepp eső sem.

Autóbusszal Gödöllőről Veresegyházra utaztunk, ahonnan is kezdődött a gyalogtúránk. Házak között mentünk mintegy másfél kilométert, aztán beértünk az erdőbe. Első megállónk a Pamut-tó közelében lévő Ivacsi emlékmű volt. Tovább a tóval párhuzamosan mentünk először. A fű nagyon vizes volt, valószínű, hogy korábban volt arra egy nagy eső. Szépen bandukoltunk az erdőben, mígnem a Sződrákosi-patakhoz nem értünk. Itt egy hevenyészett hídon (pár összedobált fadarab) kellett átkelni, nagy izgalmat keltve a jelenlévőkben. De ez még mindig jobb, mint a korábbi gázló. (Csütörtökön az út bejárásakor kipróbáltam azt is, de - térdig belegázolva a nagyon iszapos vízbe - még mindig nem értem el a patak fősodrát.). Továbbiakban pár nagy tócsa kikerülése hozott némi izgalmat, jó illatokkal viszont a selyemfű szolgált. Később ismét át kellett kelni a patak egy mellékágán, de ez sima ügy volt egy átfektetett palló segítségével.
Szadára beérve megint házak között, felháborodott kutyák ugatása közepette haladtunk. Itt viszont sok helyen a jázmin átható illata kényeztetett minket. Szada központját nagy félkörívben, ritkán lakott részen kerültük el. Ezután a Csapás és Pazsaki úton már Gödöllőre értünk. 
Csaba meghívására egy kis kitérőt téve felkerestük házát. Itt terített asztal várt ránk zsíros kenyérrel, tojással, hagymával, paradicsommal. Ásványvíz is volt, no meg Csaba reprezentatív készletéből mindenféle itóka. Négy órakor indultunk tovább megköszönve vendéglátónk és neje fáradozását. Öt óra után indult vonatunk Isaszegre, mások busszal, HÉV-vel mentek haza. 15 km-es volt a táv a vasútállomásig. 
 

Ha július, akkor éjszakai túra. Így megy ez már pár éve. Az is megszokott, hogy a túrát pincelátogatással fejezzük be. „Hála” a MÁV-nak, most nem ment minden rutinszerűen.

A találkozó Gödöllőn volt, a vasútállomásnál. Isaszegről 12-en indultunk (volna) vonattal a megbeszélt találkahelyre. Ekkor viszont vonat helyett egy közlemény érkezett a hangosbeszélőn. Ezek szerint a vonatok bizonytalan ideig nem közlekednek. Egy darabig vártunk türelmesen, aztán kifaggattuk az állomásfőnököt utazási kilátásainkról. Semmivel nem bíztatott, szerinte 20 perc és a végtelen között jöhet a vonatunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a nálunk és az állomáson leparkolt autókkal átmegyünk Gödöllőre. Ez némi utasszám-növekedést okozott a kocsikban, de nem volt mit tennünk. A csapat másik felével  így félóra késéssel, de találkoztunk. 22-en voltunk még úgy is, hogy pár bejelentkező nem jött el.

    A Honvéd-, és Repülőtéri úton hagytuk el Gödöllőt, sajnos végig aszfaltozott úton. A repülőtér hollétét csak pár lámpa sejttette. A Perőc-oldali gerincre felérve végre földútra értünk. Innen jó pár kilométert a Pest Megyei Piroson haladtunk, de előtte kis pihenőt engedélyeztünk magunknak. Nem volt sietős a dolgunk. A gerincen egy ideig alig változott a szint, aztán következett egy kis lejtő/emelkedő párosítás. A Magasfeszültséget elérve letértünk a pirosról, nem megvárva a P+ jelzést. Ez utóbbinak az a hátránya, hogy szinte mindig lehet találkozni kerítésen kívüli kutyákkal. Átvágtunk egy mezőn, de egy újabb kerítés mégis rákényszerített a P+ jelzésre. Szabadon lévő kutyák ezúttal sem maradtak el, de látva viszonylag nagy tömegünket, meghátráltak. A Malom-tavak felé folytattuk utunkat, átkeltünk a Rákos-patakon, majd a VI-os és a VII-es tó közti gáton kiértünk az isaszegi országútra.

    Nem sokat mentünk rajta, mert balra, a Gépgyár iparvágányára kanyarodtunk. Ezt a szombat délelőtt fehér papírral és egy kidobott uborkásüveggel megjelölt helyen elhagytuk. Betértünk az erdőbe, melyen nyílegyenesen mentünk tovább. A tavaszi sok csapadék meglátszott az aljnövényzeten és az elburjánzó nyár-, és bálványfa-cserjéken. A lámpák fényénél többször volt olyan érzése az embernek, hogy innen már nincs tovább, mert szinte falat alkottak ezek a bokrok. Ennek ellenére mindig volt valahol átjárható szakasz, nem is kellett bujkálni. Isteni volt viszont a selyemkóró illata. A Fenyves utcánál hagytuk el az erdőt, és hozzánk gyalogoltunk.

    Itt tagjaink által hozott süteményt, a szombat délelőtt kisütött friss töpörtyűt, zsíros kenyeret hagymával/paprikával ettünk, hozzá saját fehér-és vörösbort ittunk. A gyerekek pedig ribizli-szörpöt. Jól elbeszélgettünk a vonatindulásig.

    Nagy örömünkre a túra során három új taggal is bővült egyesületünk. 

 

Ha július, akkor éjszakai túra. Ez a hagyomány alakult ki nálunk a várható forróság miatt. Ezúttal 28-an vettünk részt rajta, köztük – nagy örömömre – két vendéggyerek is. Este 10 órakor gyülekeztünk a vasútállomáson. Ide Gödöllő és Pest felől érkeztek vonattal, aki pedig kocsival jött, az vagy Sanyiéknál, vagy nálunk tette le azt. A pesti vonat beérkezése-, és kölcsönös üdvözlések után elindultunk. A Tőzeg-tavaknál még öten csatlakoztak hozzánk, így lett teljes a létszámunk. Először felgyalogoltunk Bolnokai-dombhátra a kilátás miatt. A hold egy nagy karéja, és majdnem egész Isaszeg látható volt föntről. A gerincen továbbmentünk, majd Ilka-majoron keresztül a Malom-tavakhoz értünk. Innen egy darabig a városban vezetett utunk, majd a Kolozsvári utca végétől ismét erdőben – a Fenyves-dűlön – folytatódott utunk. A Fenyves utcánál megint lakott területre értünk, majd nemsokára megint erdő következett. A Benkovics-nyiladéknál megint kikukkantottunk az erdőből. Innen az erdőszélen értük el a Z+ jelzést, ami pár kilométeren keresztül társunk lett. A Telefon-álián mentünk tovább Szentgyörgypusztára. Kereszteztük a dányi országutat, majd ezt követően megpihentünk kicsit. Egy fasoron haladva értük el a sápi utat. Itt már célegyenesbe értünk, alig több mint két km után Sanyiékhoz értünk. Az utolsó 200 méteren a kezdődő eső nagyobb sebességet hozott ki a csapatból.

Az is hagyományos már, hogy pincéjükben gyűjtünk erőt a hátralévő szakaszra. Most is volt finom kenyér, Irénke által délelőtt kisütött friss töpörtyű, borok, ásványvíz a gyerekeknek és a kocsival jövőknek, sütemények. Az egész heti kánikula, a túra során is meglévő 27 fok miatt jobban elcsigázott volt a társaság, a hangulat máskor tán jobb volt. A vonatok indulása határozta meg a négy óra körüli asztalbontást.

A felvételeket Dalmi Éva (7-10) és Notter Béla készítette.

 

Csillagfényes nagyszerű időben gyülekeztünk az isaszegi vasútállomáson este 10 órakor. Megvártuk még a Pest felől érkező vonatot, mellyel Éva érkezett, aztán némi „bátorítás” után indultunk. A P• jelzésen kezdtük a kilométerek fogyasztását. Tőzeg-tavaknál csatlakozott hozzánk Marika, létszámunk vele vált teljessé (21 fő).

  A tavakkal párhuzamos úton haladtunk. A kutyák némileg értetlenkedtek a sok elemlámpás ember láttán, melyet ugatás formájában közöltek velünk. Átmentünk az utolsó Malom-tó gátján, a Rákos-patakon. Hamarosan Ilka-majorba értünk, onnan egy emelkedőn értük el a Pest Megyei Piros (PMP) jelzést. A gerincúton Gödöllő irányába indultunk, majd Ürge-major magasságában elhagytuk azt. Sejtelmes mély árkon át értünk le egy szélesebb kocsiútra. Most balra, Isaszeg felé vettük az irányt. Előbb jelzés nélküli úton, majd a PMP-n. Kellemes 18 fokos hőmérsékletű éjszakában jó ütemben haladtunk. Lenyűgöző volt a mezei virágok csodálatos illata. Ilyet nap közben nem élvezhet az ember.
Mikor elértük azt a pontot, ahol az Isaszegi Csata Emléktúra 30 km-es távja keresztezi a PMP-t, megkérdeztem a jelenlévőket, hosszabbítsunk-e némileg az eredetileg kiírt úton egy-két izgalmas hely felkeresése érdekében? Szinte kivétel nélkül (legalábbis ők voltak a hangosabbak), a hosszabb útra voksoltak. Egy jó kis emelkedő leküzdése-, majd egy hasonló meredekségű lejtő után a Szarka-berki-dűlő végén lévő nagy mezőre értünk. Meglepő módon erősen harmatos volt a fű, ugyanakkor a virágok is ezen a mezőn jeleskedtek legjobban illataik árasztásában. Egy újabb domb következett, majd lazítós lejtmenetben értünk le a péceli országútra.
Felsétáltunk az Öreg-templomhoz, majd az újonnan kialakított út főpróbáját megtartva a Kálváriára kapaszkodtunk, ahonnan élveztük Isaszeg erős-, majd a környező települések egyre gyengülő esti fényeit. Jól vizsgázott az új útszakasz, éjszaka, lámpák fényénél is jól járhatónak bizonyult. Hamarosan a régi zöld jelzésen folytattuk utunkat. A Honvédsíroknál ismét a PMP jelzéseit követve értünk le a Honvéd-szoborhoz.
A szobortól csak 200 m-re volt éjszakai túránk beharangozott attrakciója, a pincelátogatás. Irénke, Sanyi lakályossá tette a régi, boltíves, téglából épült pincét. Finom zsíros kenyeret készítettek pillanatokon belül lányaink, melyet hagymával, paprikával, uborkával szervíroztak. Jutott mellé borocska, házi készítésű Sangria is, sőt Babi jóvoltából sajtos rúd, meggyes piskóta is.
Ki-ki - aszerint hogy mennyire volt fáradt, vagy mikor ment vonata – előbb, vagy később indult el hazafelé, de a sötét már senki indulását nem zavarta.

A fényképeket Dalmi Éva és Balogh Zoli (2. rész) készítette.