Őszi négynapos túránkon a címben szereplő helyeken jártunk. Napsütéses szép időnk volt, esőt egy szemet se kaptunk. 21 fő élvezhette az őszbe forduló természet szépségét.09.27. csütörtök

Reggel 6 órakor kezdtünk bele túratársaink begyűjtésébe Mogyoródról, Isaszegről, Gödöllőről, Valkóról, Zsámbokról, Turáról. A Szőlőskert pihenőben találkoztunk, majd onnan utaztunk tovább a Nagyvisnyó mellett szálláshelyünkre, a Boróka-táborba. Kipakoltunk, aki éhes volt reggelizett, majd ismét kocsiba szálltunk, és felmentünk Bánkútra. Innen kezdtünk gyalogolni.

A piros jelzésen indultunk Csipkéskút irányába. Szép látvány volt a hatalmas bükkfák között átsütő napfény. A Csipkéskúti víznyelő-barlangnál megálltunk, és a bátrabbak közelebbről is megnézték azt. Továbbmenve elértük az Állami Ménesgazdaság telepét, aztán egy helyen elbeszélgettem egy igen jól álcázott piros jelzést, így továbbmentünk 350 méterrel a S jelzés felé. Később kiderült, hogy ez nevezetes hellyé lépett előre. A Kis-Csipkésre felkapaszkodva megálltunk pihenni, ekkor derült ki, hogy nejemet elhagytuk valahol. T. Mari is keresésére indult egy darabig, aztán ő visszament a többiekhez, én pedig tovább kerestem. Térerő nem volt, legfeljebb időnként foszlányokban, így a telefon nem segített. Elgyalogoltam Jávorkútra, ott érdeklődtem a turistáktól. erdészektől, végül a Jávorkút panzió vezetékes telefonját használva meg tudtam fejteni egy beérkezett üzenetet, miszerint melyik az a kőház, mely mellett van a nejem. A P-on visszamenve végül találkozhattunk. Kiderült, hogy ahol túlmentünk, ott maradt le. Mi már nem mentünk a többiek után, hanem kis ebéd után mindjárt Bánkútra gyalogoltunk.

Kis-Csipkésről a többiek több jelzésváltással Nagy-mezőn keresztül haladtak. Közben olyan szépen sütött a nap (meg úgy gondolták, hogy úgyis várni kell ránk), hogy egy kis heverészést is beiktattak a túrába. Nem sokkal utánunk érkeztek Bánkútra. 12,5, illetve 11,5 km volt a táv, 400 m körüli szintemelkedéssel.

Vacsora a szálláshelyünkön volt, mint ahogy a további napokon is (a reggelivel együtt).

09.28. péntek

Reggeli után Upponyba autóztunk. A Csernely-pataknál parkoltunk, majd egy közös kép elkészülte után először a K jelzésen indultunk. Elhagyva az OKT új nyomvonalát, mi a régin kapaszkodtunk fel a Szilas-tető nyergére. Itt irányt váltva jutottunk el a Háromkő-bérci vadásztanyához. Innen két kilométer távolságra van a környék leglátványosabb része, a Damása-szurdok. Elég meredek úton lehet a szurdok aljára lejutni – nem is vállalta be mindenki -, de lenn gyönyörű mohás sziklaalakzatok, barlangszerű hasadékok, meredek sziklafal látványa várt ránk. Miután bejártuk a szakadék alját, kikapaszkodtunk és megebédeltünk.

Visszagyalogoltunk a vadásztanyához, onnan hamarosan megint a K jelzésre értünk. A Három-kő-bércről két sziklaperemről is pompás kilátás nyílt az Upponyi-hegységre és a Bükkre. Ismét faképnél hagytuk a kéket, és a K háromszög jelzésen felértünk a Katica-tetőre. Innen, és a közeli keresztről pedig a Lázbérci-víztárolóra láttunk rá. A tetőről való lejövetel embert-próbálóan meredek volt, minden lépést meg kellett gondolni. Jó, hogy mindig akadt segítő kéz, jó tanács a már kipróbált szakasz bejárási lehetőségéről. Miután mindenki szerencsésen leérkezett (14 km-t tettünk meg 500 méter szintkülönbséggel), kocsiba ültünk és visszamentünk a táborba.

Vacsora után még sokáig együtt maradtunk, beszélgettünk, borozgattunk.

09.29. szombat

Ezen a napon túránk közvetlenül a szálláshelyünkről indult. A Bán-patak völgyében enyhén emelkedő erdőgazdasági úton haladtunk. Négy kilométer megtétele után egy hajtűkanyar következett, ahonnan tovább emelkedett az út. Így értünk a Zobó-hegyese közelébe. Itt tartottunk egy pihenőt. Továbbiakban időnként nagyon szép kilátás nyílt a Bükkre, azon belül is a dédesi Vár-hegyre. Az út Ω-szerűen körbejárja a Zobó-hegyese 575 m magas csúcsát.  Újabb éles kanyar után északi irányba fordultunk. Mikor elhagytuk a makadámutat, kis kitérőt tettünk egy farakásos ebédlőhely felé. Ebéd után hamarosan leereszkedtünk a Taró-patak völgyébe. Eleinte nagyon jól járható volt, később viszont erősen elgazosodott, szederindákban botladoztunk Pedig egész nap jelzetlen utakon haladtunk, és - ezt a kis szakaszt leszámítva – az végig kényelmesen járható volt. 250 méteres országúti szakasz után már a táborhoz vezető útra értünk. A táv ezen a napon 14 km volt, 340 m szintemelkedéssel. Páran (T. Mari, Ica, Olgi, Robi) még olyan jó erőben voltak, hogy még felgyalogoltak a dédesi várromhoz is. Esténk hasonlóan zajlott, mint előző nap.

09.30. vasárnap

Reggeli után összepakoltunk és indultunk Bélapátfalvára. Az apátság melletti parkolóban tettük le a kocsikat. A Bél-kő-tanösvényen indultunk felfelé, eleinte aszfaltozott úton majd annak egy kanyarját levágva a János-hegyhez értünk. Következő megállónk a Palabánya volt. Itt is körbevezet a tanösvény, van egy esőbeálló. Az ismertető tábla alapján megkerestük a 20 m magas ejtőaknát is.  A következő hajtűkanyar után elhagytuk a tanösvényt, és áttértünk a zöld jelzésre, közben az út egy pontjáról oldalról lehetett a Bél-kőre rálátni, a messzeségben pedig ott volt a Heves-Borsodi-dombság. A Z és P jelzés találkozásánál van a Homonna-tisztás, azon pedig pihenőpad és német katonasír. Később a Fűzfás-patak előtt még megálltunk ebédelni. Ezután az OKT-n értünk vissza az apátsághoz. 13 km-t tettünk meg 485 m szintemelkedéssel. Pár ember kivételével – akik a közelmúltban látták az apátságot és a kolostor romjait – mindenki megnézte azt. Hazafelé már ki-ki a maga választott úton haladt.

 

Szeptember végén szokásos négynapos túránkon ezúttal a Bükk legszebb helyeit igyekeztünk felkeresni. 21-en voltunk. Szép, de kissé hűvös időben közel 60 km-t gyalogoltunk.

    Szeptember 26. (csütörtök). Gödöllőn találkoztunk 6 órakor, onnan öt kocsival indultunk. Egerben megálltunk egy bevásárlóközpontban beszerezni a további napok élelmiszerkészletét. 10 órára értünk bükkszentkereszti szálláshelyünkre, a Napsugár-turistaházba. Kipakoltuk cuccainkat, megreggeliztünk, aztán indultunk első túránkra. Először a Dorongosi út végén lévő IV. Béla-emlékművet kerestük fel. Innen részben jelzetlen utakon a Nagy-som-völgy bejáratához jutottunk. Itt a IV. Béla-emléktúra útvonalán haladtunk, igen gyér jelzésen - de úgy is mondhatnám, hogy egyáltalán nem jelölt úton. A völgyet elhagyva folyamatosan emelkedő úton értünk a falu szélére, a Felső-Bagoly-hegyre. Innen még nem szállásunk felé indultunk, hanem bementünk a falu közepébe, néhányan elmentek a gyógynövény boltba. A sárga jelzésen jutottunk haza. 12 km volt a gyalogtáv. Este nem főztünk, hanem felettük az otthonról hozott kajákat.

    Szeptember 27. (péntek). Reggeli után kocsival először Ómassára utaztunk, ahonnan is indult gyalogtúránk. Ómassa házai után a Vadász-völgyön kapaszkodtunk fel Csipkéskútig. Itt kis pihenőt tartottunk, majd jobbára lejtmenetben Jávorkútra értünk. Innen sajnos kilométereken keresztül aszfaltúton vezet a Z jelzés. Aszfaltkoptatás után pár száz méterre van a Huba-forrás. Nagyon látványos, ahogy két kis barlangból is folyik ki a nagymennyiségű víz.  A forrás mellett megebédeltünk. Továbbindulva röviddel a forrás után gyönyörű mésztufa –lépcsőkben gyönyörködhettünk. Nagyon meredeken kezdett lejteni a patakvölgy, ezért két túratársunk a sárga jelzésen visszament Ómassára. A többiek Garadna-völgyébe leérve jobbra tartottak, majd 900 méter után a S négyzet jelzésen elkezdtek felfelé kapaszkodni a Szentléleki-völgyben. Láthatóan elcsigázta a csapatot a 320 méteren tartó folyamatos emelkedő. Felérve megnéztük a Pálos kolostor romjait, pihentünk egy kicsit. Ezzel vége is lett a fáradtságnak, mindenki feljött még a Látókőre. Észak-északkelet felé a tiszta időben csodás kilátásban volt részünk Mályinka, Dédestapolcsány és a Lázbérci-víztározó felé. Látókőtől Ómassáig csak lejtett az út, kis emelkedőt csak a kocsikig kellett megtennünk. Hazafelé még szedtünk fát az esti fűtéshez. 18,6 km-t tettünk meg ezen a napon.

    Szeptember 28. (szombat). A turistaháztól indultunk reggeli után. A Jávor-hegy volt az első komolyabb emelkedő. Megnéztük a Fehérkő-kő-lápai turistaházat, ahol feltűnően nagy csend uralkodott. Következett utunk egy látványos szakasza, melyet a Fehér-kő-lápa sziklái, és a remek kilátás testesített meg Lillafüred irányába. Innen egy széles szerpentinút (melynek egyes kanyarjait eléggé el nem ítélhető módon sokszor levágtuk) vezetett le Lillafüredre. Úgy időzítettünk, hogy a 11 órakor kezdődő vezetésen a Szent István cseppkőbarlangot megnézhessük. Utána lesétáltunk a Hámori-tóhoz, a Palota-szálló melletti felső sétányon a vízesésig. Ezután indultunk visszafelé, de útközben elcsábultunk egy lángosra és egy forralt borra, mert elég hideg volt. Ameddig lehetett nem mentünk ki az aszfaltútra, de később ez elkerülhetetlenné vált. A Bársonyos-forrásnál betértünk az erdőbe, és egy erdőgazdasági úton kapaszkodtunk felfelé. Mikor eljött az ideje, megebédeltünk. Szerencsénk volt, mert az út egy hajtűkanyarjától találtunk egy utat, mely visszavezetett a reggeli piros jelzésre, amin hamarosan visszaértünk szálláshelyünkre. Páran Lillafüredről busszal jöttek vissza Bükkszentkeresztre, de a rövidítés miatt mi előbb értünk vissza, mint ők. Természetesen a kulcs náluk volt, így nem tudtunk bemenni a házba. Kénytelenek voltunk bemenni a faluba, és meginni egy jó pohár bort. A napi túratáv 13 km volt a kocsmázás nélkül.       

Este pörköltet főztünk, gyakoroltuk a társasági életet.

    Szeptember 29. (vasárnap). Reggeli után összepakoltunk majd Répáshutára mentünk. Miután leparkoltunk autóinkkal, elindultunk túrázni. A falu házait elhagyva a széles, köves Balla-völgyön ereszkedtünk le Tebe-rét irányába. Egy időszakos tó mellett elhaladva a Hór-patak-völgyébe értünk. Mindezideig csak lefelé haladtunk, emlegettük is, lesz ennek még böjtje is. A böjt Derecske-lápával kezdődött, miközben a kék jelzést követtük. Az emelkedőt 1 km-es lejtő követte, majd a Katalin-völgy helyenként elég nehezen járható útján ismét felfelé araszoltunk. A hegytetőn megálltunk ebédelni, amit nem tartott sokáig, mert a napsütés ellenére elég hideg volt, tetejébe a szél is fújdogált. Hamarosan beértünk Répáshutára, és visszaértünk kocsijainkhoz. 13 km-t tettünk meg ezen a napon. Hazafelé még megálltunk Eger szélén lévő pincéknél, hogy ki-ki vihessen haza egy kis egri bort.

 

A meteorológusokban és az autópálya matrica sms-ben történő vásárlásban bízva, szombat reggel öt órakor, előző nap elkészített cuccossal elindultam Miskolc, Garadna felé egy laza 25 kilométeres túrát megejteni. A Miskolcot nem véletlenül írtam ki, mivel mind a Google Earth mind a Gps navigációm csak így volt hajlandó megtalálni az általam keresett célpontot. Volt ugyanis egy másik Garadna egy kicsivel északabbra, keletebbre Cserehát határában.
Az autópályán haladást nagyrészt napfény jellemezte, viszont Miskolc már sűrű ködfüggönybe burkolózott, de szerencsére nem állt össze esővé. A rajthoz vezető mellékúton gyakori vízátfolyások emlékeztettek a pár napja tomboló felhőszakadásról. A nevezést roppant segítőkész hölgyek segítették. Nyolc órakor indultam el a 115-ös rajtszámmal. A kisvasút végállomását a kék kereszt jelzésű úton hagytam el, majd Ómassa falúnál tértem le a közútról. Az egész túra alatt nagyon érdekes és szép mészkő jelenségek sziklákat, víznyelőket lehetett látni.
Az első ellenőrzési pontig emelkedett az út, ezt Zoli barátom biztos élvezte volna, ez kb. hat kilométeren 480 méteres emelkedést jelentett. Az első ellenőrzési pont (Bánkút) megtalálása nem okozott problémát. Bánkút környékén rengeteg sípályát építettek ki, nagy élet folyhat itt télen is. A második ellenőrzési pont megtalálása már nem volt problémamentes. Volt egy rövid szakasz a kék sáv jelzésű úton, ami előbb egy kiépített dózer úton haladt majd letért róla és a dózer út meg egy félkörívet leírva visszatorkollott a kék sávjelzésű útba. Persze a letérést nem vettem észre, ez azt eredményezte, hogy mit sem sejtve megindultam visszafelé az első ellenőrző pont felé. A dolog akkor lett gyanús, amikor egy szép víznyelő rész mellett ismételten elhaladtam és előzőleg már le is fotóztam. Akkor értettem meg, hogy miért nézett rám olyan furcsán az a pár túrázó, akik szintén ezen a teljesítmény túrán vettek részt és a haladási irányom némi zavart keltett bennük. A második szakasz abszolválása után sajnos az útvonal kikerül egy szerintem látványos részt a Három-kõ. Innentől kezdve inkább lefelé kellett menni, szinte alig volt emelkedő. Ezt megérezte a lábam és erősen tiltakozott mindennemű további megerőltetéstő. De mivel neki csak kevés beleszólása van a dolgok alakulásába így tovább meneteltem a hármas ellenőrző pont felé. A harmadik ellenőrző pont felé tévedtem el másodszor. Itt találkoztam két helyes lánnyal, akik szintén eltévedtek és állításuk szerint vagy már másfél órája köröztek a területen és nem találják a jelzést. A zöld sáv jelzés itt valóban el volt hanyagolva, mivel én sem tudtam pontosan hol vagyok inkább visszafelé mentem megkeresni az utolsó felfestés addig a lányok továbbra is azt a taktikát folytatták, hogy addig köröznek, míg találnak valami. Így otthagytam őket, én tíz perc múlva megtaláltam a leágazást, itt nem voltak kellően gondosak a szervezők nagyon hiányzott egy két szalag, mert szerintem nem csak mi vétettük el a helyes irányt. Később a cél felé haladva volt olyan túrázó, aki azt mesélte, hogy le is mondott a keresett ellenőrző pont megtalálásáról. A lányokkal később a jelzett úton találkoztam, ez bizonyítja, hogy az ő taktikájuk is eredményes volt. Jávorkút a harmadik ellenőrzési pont után szinte végig aszfalt úton kellett haladni, bár a legvégén volt még egy érdekes rész Sebes-víz nevű patak elmosta a turistautat a kalandtúrázók és túlélő túrázók nagy örömére. Itt én is közelebbi ismeretséget kötöttem a lejtős domboldallal a kezem azóta is sajog. De nem volt mit tenni sajnos itt még fényképezni sem értem rá mivel negyed órám maradt a szintidőig. Először jártam ezen a túrán és nem foglalkoztam a szintidővel inkább sokat fotóztam és nézelődtem, de mivel a végén volt esélyem így nekigyürkőztem és két perccel a szintidő vége előtt be is értem a célba.
Nagyon szép útvonalat jelöltek ki a szervezők, érdemes volt eljönni, nem hiszem, hogy ha csak rajtam múlna, akkor jövőre kihagynám ezt a túrát.

 A TÚRÁRÓL KÉSZÜLT KÉPEKET ITT LEHET MEGTEKINTENI