Kárpátalja

Erdély, Moldova, Ukrajna

Címkék

Az ITK tízfős csapata ezúttal kelet felé vette az irányt. Július 20-a és 31-e között során túráztunk a Gutin-hegységben, Radnai-havasokban, Moldovában a Raut-, és Saharna-völgyben, a Dnyeszter mellett, valamint Kárpátalján. Rengeteg szépet láttunk, jól éreztük magunkat, csak az utakat tudnánk feledni.... Jelen beszámoló csak nagy vonalakban ismerteti az utat, részleteket a november 9-ei vetítésen láthat a Tisztelt Nagyérdemű!

    Július 20. (szombat). Negyed nyolckor találkoztunk Gödöllőn. Az M3-ason, majd a 49-es úton jutottunk a határra. Szatmárnémetin keresztül kora délután értünk Nagybányára (380 km). Rövid városnézés után Felsőbányán elfoglaltuk szállásunkat, majd egy kirándulást tettünk a Kék-tóhoz és a Bánya-hegyre. Este egy sörözőben tettünk villámlátogatást.

    Július 21. (vasárnap). Reggeli után kocsival felmentünk a Gutin-hágóhoz, ahonnan egésznapos gyalogtúrára indultunk a Gutin-hegység leglátványosabb helyére, a Kakastaréjra. Útközben érintettük az Ökör-rétet, Pintea ugratóját. A Kakastaréj után páran még feljebb gyalogoltunk a Gutin-csúcsra (1443 m). Sajnálatos módon ez a szakasz kiégett borókabokrok között haladt. Táv kb. 15 km, szintemelkedés kb. 600 m.

    Július 22. (hétfő). Kocsival a Suior Turisztikai Komplexushoz hajtottunk. Kiderült, hogy hétfő lévén délelőtt nem közlekedik a libegő, így – az előzetes tervvel szemben - a teljes utat gyalogosan tettük meg. Bódi-tóhoz mentünk fel először. Innen már csak heten mentünk tovább. 970 m magasan értük el a Turisztikai Komplexum felső bázisát. Tovább  kemény emelkedőn szerpentinezve jutottunk fel a Fekete-hegyre (1246 m). A fennsík-szerű hegytetőt körbejártuk, mert minden irányban szép volt a kilátás. Lefelé a természetvédelmi területen egy crosspályán (!) mentünk a libegő középső állomásáig. A lányok libegővel, három fiú pedig gyalog ért vissza a kocsikhoz.

    Július 23. (kedd). Reggeli után indultunk tovább Borsafüred felé, de útközben sokszor megálltunk a gyönyörű látnivalók miatt. Így Krácsfalva szélén a vízesésnél, Deszén a XVIII. századbeli fatemplomnál, Szaploncán a Vidám temetőnél, Barcánfalván a kolostoregyüttesnél. A járhatatlan út miatt sikertelenül próbáltunk a Vasér-völgyön felmenni kocsival. Ezután már csak szállásunk elfoglalása volt hátra (Borsafüred, Medve-panzió - kedves magyar házigazda-hölggyel).

    Július 24. (szerda). Reggeli után libegővel felmentünk 1380 m-re lévő sípályához. Onnan mintegy 150 m-t emelkedve feljutottunk az Asztal-rétre. Kis pihenő után 1900 m-en értünk fel a Gargaló-nyeregre. Innen egy darabig alig változott a szintünk, aztán megmásztuk az 2050 m-es Gargaló-csúcsot. A csúcs után a nyeregből levezető utat nem találtuk, ezért toronyirányt – már ahol lehetett – nekivágtunk a Cimbolyás-patak völgyét megkeresni. Miután ez sikerült, azon mentünk vissza Borsafüredre, közben pásztoroktól vásároltunk finom ordát. Mintegy 900 m szintemelkedés mellett 17,7 km-t gyalogoltunk.

    Július 25. (csütörtök). Busszal felmentünk a Prislop-hágóra. Először megnéztük az ortodox templomot és kápolnát, majd gyalogolni kezdtünk először felfelé, majd az Asztal-rétig lejtmenetben. Erősen lejtős úton a Lóhavas-vízeséshez (ami Romániában a legnagyobb) értünk, onnan a patak mellett végig lejtős úton jutottunk vissza Borsafüredre.

A táv 11,5 km volt. Este még elmentünk sétálni az üdülőhelyen.

    Július 26. (péntek). Szállásunkat elhagyva továbbindulunk Moldva, majd a Moldáv Köztársaság felé. Az első 70 km rémálom volt a kátyúk tengere miatt. Útközben megálltunk megnézni a Voroneţ-i kolostort (világörökség része) és felkerestük az első vulkanizálót. Az út mellett egy étteremben megebédeltünk. Iaşi (Jászvásár) után kiderült, hogy Ungheni, a moldovai határállomás már bezárt. Vissza Jászvásárra, majd egy újabb határátkelő. A határátlépés kb. másfél órát vett igénybe, utána jöttek a szinte járhatatlan utak útjelző táblák és falunevek nélkül. Így nem csoda, hogy csak éjjel 2-re értünk szálláshelyünkre.

    Július 27. (szombat). Reggel persze tovább aludtunk. Délelőtt a környék nevezetességeit jártuk be gyalog. A kanyonszerűen mély Răut-folyó S-kanyarulatában Trebujeni faluból átgyalogoltunk Butucenibe. E két falu között található Ó-Őrhely romterülete (világörökség része), ami az árpád-házi királyok korában a legkeletibb várhelye volt Magyarországnak. Más úton – a gerincre felkapaszkodva – jutottunk vissza panziónkba.

    Július 26. (vasárnap). Reggeli után kocsival Orhei-en keresztül Rezinába, majd onnan a saharnai kolostorhoz mentünk. Istentisztelet miatt hatalmas tömeg volt, alig tudtunk kocsijainkkal leparkolni. Megnéztük a kolostort, utána pedig a közelben lévő Saharna-patak völgyét játjuk be, felkeresve ott két szép vízesést is. Innen embertelen rossz úton Ţipovaba jutottunk. Megnéztük a templomot, a magaspartba vésett sziklakolostort. Ezután lementünk a Dnyeszter-partra. A folyó mellett haladtunk felfelé a patakig, aztán annak mentén felfelé indultunk. Szikláról-sziklára ugrálva azonban rá kellett jönnünk, hogy sötétedés előtt már nem érjük el a vízeséseket, ezért visszafordultunk.

    Július 27. (hétfő). Ezen a napon szétvált a csapat. Marciéknak vissza kellett indulniuk, Ági és Éva átült Péterék kocsijába. Kocsival Kisinyovba mentünk. Az első órák avval mentek el, hogy kinyomozzuk, hol vannak a cricovai bormúzeumba lefoglalt jegyeink. Szegény Klári rengeteget kínlódott a sok értelmetlen ember tesze-toszaságán. Mire már majdnem egyenesbe jutottunk, nem maradt elegendő idő, hogy még a jegyeket is felvegyük, és még Cricovába is kijussunk. Városnézés keretében felkerestük Kisinyov legfontosabb látnivalóit. Hazafelé még megálltunk a Raut-folyó egy szép kilátóhelyén.

    Július 28. (kedd). Reggeli után elindulunk hazafelé. Orhei, Bălţi, Edineţ útvonalon értünk az ukrán határra. Közben a már szokásos felnijavítás, kikalapálás, gumijavító keresése. Az ukrán határon kb. 1 óra jutottunk át. Chernivtsi után ha lehet még tovább romlott az út minősége. Szerencsére ahogy elértük a Kárpátok vonulatát, a táj egyre szebb lett. Megálltunk kicsit Jaremcsében, a Prut-folyó mellett, Európa Geológiai Középpontjánál, a Trufanec-vízesésnél. Késő estére értünk szálláshelyünkre Viskbe.

    Július 29. (szerda). Egésznapos (ami használható utak mellett félnapos lenne) kirándulásra indultunk a Szinevéri-hágóhoz és a Szinevéri-tóhoz. A Szloboda-patak közelében lévő parkolóból először a tóhoz gyalogoltunk fel, majd kényelmes úton körbesétáltuk azt. A Talabor folyó völgyén haladva megálltunk egy szépen kialakított pihenőhelyen ebédelni. Ezután jöttek a rémálom-utak, egy GPS-vezette eltévedés. Azt hiszem örökre megtanultam, nem lehet csak a GPS-re hagyatkozni, főleg olyan helyen, ahol még a cirilbetűs helységnevek átírása is gondot jelenthet. Este 10 felé értünk szállásunkra.

    Július 30. (csütörtök). Házigazdáink kalauzolása mellett megnéztük a festett kazettás mennyezetű református templomot, a haranglábat és a Tájházat. Elindultunk Beregszász felé. Bene szélén megálltunk a Borzsa-folyó mellett egy kicsit nosztalgiázni. Beregszászban elköltöttük maradék hrivnyánkat, majd irány a határ, amelyen másfél óra alatt jutottunk át. Annyi borzasztó út után jólesett végre Magyarországon jó minőségű úton haladni, pedig de sokszor szidjuk azokat is!

 

Szilveszter Kárpátalján

Címkék

Klubunk kilenc tagja négynapos kárpátaljai kiránduláson vett részt. Bár a fő attrakció a szilveszter-est, és az azt követő morzsabál volt, egy kis gyalogtúrát azért beiktattunk. Ketten Pesten, heten pedig Gödöllőn szálltunk fel a buszra. Kis megállások és a már-már kötelező határon való ácsorgás után azért fél háromra Beregszászon voltunk. A város látnivalóinak megtekintése után szálláshelyünkre, Benébe buszoztunk. Este a falu gyerekei, és „Pitkin” műsort adtak tiszteletünkre.

Másnap először Tiszaújlakra, majd Nagyszőlősre utaztunk. Megnéztük a „kötelező” látnivalókat, majd visszamentünk Benére. Este hétkor kezdődött a nagyszabású szilveszteri bál, töménytelen étel- és itallal. Jó volt a zenekar, mindenki sokat táncolt. Két himnusz is elhangzott, magyar idő szerint 11-kor az ukrán, éjfélkor pedig a magyar. Utána látványos tűzijáték volt, majd folytatódott a tánc. Mi fél háromig bírtuk.

Reggel Csetfalvára utaztunk, ahol a XVII. századból való református templomot, és a neki hátat fordító modern Makovecz-féle templomot néztük meg. Visszatérve kis falunkba, folytatódott a hajnalban abbahagyott evés-ivás-tánc. Kipukkadni nem akartunk, ezért megszerveztem egy kis túrát, melyre hárman az ITK-sokon kívül is jelentkeztek. Szerencsénkre a Beregi-rög egy nyúlványa közvetlenül a házak mögött kezdődött. Először szőlők között haladtunk, majd egyre emelkedő úton a régi kőbányához értünk. Ennek mélyebb részein egy tó vize csillogott. Tovább emelkedett az út, majd a hegyet megkerülve ismét egy nagy kőbányához jutottunk. A lejutás a faluba kissé kalandosra sikeredett a meredek lejtő, csúszós út és a ruhaszaggató csipkebokrok, szedrek miatt. Jól esett egy kis mozgás szervezetünknek!

Utolsó napunkon Munkácson jártunk. Városbéli séta után a Rákócziak ősi fészkébe, a várba mentünk fel. A várat egyre szebben felújítják, és sok értékes kiállítás is található benne. Hazafelé vásárolgatásokkal, „határszemlével” telt az idő, de megnéztük a gyönyörűséges csarodai református templomot is.