Évek óta szisztematikusan járjuk be a Balaton-felvidéket, mindig szeptember utolsó napjaiban. Az is a hagyományhoz tartozik, hogy mindig jó időt fogunk ki. E sorozat utolsó négynapos túráját múlt hétvégén tartottuk meg. A változatos programban 22-en vettünk részt, 45 km-t gyalogoltunk részben kéktúra szakaszokon.

    Szeptember 27. (csütörtök). 6:00-kor találkoztunk Gödöllőn, majd a M3-as, M7-es (itt találkoztunk azokkal, akikkel nem együtt indultunk), Balatonszentgyörgy útvonalon értünk Cserszegtomajra. 9 órára értünk szálláshelyünkre, a Viktor Vendégházba. Kipakoltunk, megreggeliztünk, majd indulunk első túránkra. Először kocsival Vállusra mentünk. A templom melletti készülő kb. 100 férőhelyes parkolóban állítottuk le autóinkat, de a polgármester üzente, hogy ott útban leszünk. Gondolom mind a 100 helyre szükségük volt! E kis bosszúság után elindultunk a Vállus-Keszthely kéktúra-szakasz megtételére. Az erdőbe érve egy darabig nem volt jelzést, de később megszaporodtak azok, sőt szép új jelzőtáblák is segítették a tájékozódást. Gyenesdiás határában elhagytuk a kék jelzést, mert annál sokkal látványosabb úton is el lehet érni Keszthelyt. Így először a kék háromszög jelzésen - Nagymezőn keresztül – a Varsás-hegyi Festetics-kilátóba kapaszkodtunk fel. A szép kilátás feledtette velünk a rövid kapaszkodó fáradalmait.  Innen jelzetlen úton értük el a S+ jelzést, azon értünk vissza az OKT-ra, miközben elhaladtunk az igen szép régi mészkőbányák mellett. Hosszú, unalmas aszfaltúton értünk a Helikon-parkhoz. A kocsivezetőknek a közelben lévő autóbusz-állomásról kellett visszatérni Vállusba a kocsikért. A busz éppen az orrunk előtt ment el, ezért egy óránk maradt a Helikon-park, a Balaton-part megtekintésére. Megjárva Vállus-Keszthely utat, közösen elmentünk egy bevásárlóközpontba, hogy feltöltsük élelmiszer-készletünket. Este egyszerű közös vacsorát főztek a lányok. A szaletliben vacsoráztunk, beszélgettünk. Ezen a napon 14 km-t gyalogoltunk.

    Szeptember 28. (péntek). Reggeli után Vindornyaszőlősre utaztunk. A bányához vezető aszfaltúton közelítettük meg a Balatoni-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területét, a Buruczky Ferenc Tanösvényt, azon belül is a Bazaltutcát. A tanösvény első látványos helye az égigérő fák voltak, ezután értünk be a különleges sziklaalakzatokkal, barlangokkal telezsúfolt Bazaltutcába. Azon végighaladva alternatívát ajánlottam fel: választani lehetett a Bazaltutca második vonalának felkeresését (benne a Vadleány-lik barlangot), vagy pedig ott pihenni, és megvárni az útra-indulókat. Magába a barlangba Janival ketten merészkedtünk be. Visszatérve a többiekhez folytattuk utunkat a Kovácsi-hegyen átvezető tanösvényen. Aztán véget ért a kényelmes út, egy szinte áthatolhatatlan, lekaszabolt akác sarjerdőn kellett átverekedni magunkat. Kb. 450 méteres volt ez a szakasz, de sokkal többnek tűnt! Ezután kényelmes tölgyesen, majd hétvégi házak között értünk vissza kocsijainkhoz. Megebédeltünk, majd indultunk Zalaszántó felé egy térképen is jelzett úton. Csak a helyszínen derült ki, hogy ez járhatatlan. Visszafordultunk és Karmacson keresztül utaztunk Zalaszántóra. A különböző korok stílusjegyeit viselő templom mellett álltunk meg (és néztük meg belülről is), innen indultunk a kék jelzésen. Folyamatosan emelkedő úton elhaladtunk a Szent Donát-kápolna mellett, majd erősödő emelkedő végén a Béke-sztupában gyönyörködhettünk. Ezt követően megnéztük még a 400 m-re lévő szentélyt is megnéztük. Időnként szép mélyúton haladva értünk vissza Zalaszántóra. Mivel már elég későre járt az idő, elhagytuk programunkból aznapra a Rezi-vár felkeresését. Visszaérve szálláshelyünkre, a többség akarata szerint nem főzicskéltünk, hanem elmentünk egy étterembe. A két túra összesített kilométerszáma 13,1 volt.

    Szeptember 29. (szombat). Reggeli után kocsival az előző napon elmaradt kirándulást tettük meg. Rezibe mentünk és megnéztük a várat, mely a Meleg-hegyen található és nagyszerű körpanoráma nyílik róla. Mivel kocsival jól megközelíthető a vár, ezért a táv oda-vissza csak 2 km volt. Visszatértünk Cserszegtomajra, felmentünk a Margit-kilátóba. A panoráma szép volt, de az erős szél és a csepergő eső hamar lezavart onnan. Az eső körülbelül ennyi ideig is tartott, mire leértünk, el is állt. Visszamentünk a vendégházba, átöltöztünk, majd Hévízbe autóztunk. Gyalogséta keretén belül megnéztük a tavat, jártunk a Schulhof sétányon és több -   üzlettel, fagyizóval zsúfolt - utcán. Kocsiba ültünk, és a szőlőhegyre mentünk, elhaladva a héttornyú rk. templom mellett. A XIII. sz-ban épült egregyi templomot csak harmadik nekifutásra találtuk meg, nem gondolva mindjárt arra a fortélyra, hogy oda tájékoztató táblák helyett egy zsákutca tábla kalauzol. Ezután Keszthely látnivalói következtek, így a Festetics-kastély, Fő tér, Goldmark-ház, Népviseletes Babamúzeum és Csigaparlament.

Este kedves házigazdánk nagyon finom pincepörköltet főzött nekünk, sőt még a hozzávalókat is ő szerezte be – természetesen mi adtuk rá a pénzt. Baráti áron megkóstolhattuk pincéje fehér és vörös borait is. A Cserszegi fűszeres mindenki tetszését elnyerte.

    Szeptember 30. (vasárnap). Reggeli után összepakoltunk (de cuccainkat egyelőre szálláshelyünkön hagytuk), majd Vonyarcvashegyre mentünk. A vasútállomásra vezető úton tettük le autóinkat, majd irány a Kitaibel Pál-kilátó. 100 méteres szintemelkedéssel fenn is voltunk. A kilátás innen is remek. Térképen jelzetlen, de a valóságban „D” jelű úton a Cser-völgybe jutottunk, onnan a Z sávon mentünk tovább. Az út enyhén, egyenletesen emelkedett 170 m-t, ekkor értük el a S jelzést. Ezen először lefelé mentünk, majd utána a Meszes-hegy oldalába kúszott fel az út, onnan pedig a Pető-hegyre, melyen a Berzsenyi-kilátó található. Mivel ez már távolabb esik a Balatontól, annak nagyobb szelvényét láthattuk be. A Hosszú-völgyön ereszkedtünk vissza Vonyarcvashegyre. Kocsival visszamentünk ismét szálláshelyünkre, bepakoltunk és most már véglegesen elhagytuk azt. A túratáv 13 km volt. Az odautazás fordított sorrendjében utaztunk haza. 

Klubunk nyolc tagja egyhetes túrán vett részt Tirolban, a teljesség kedvéért annak olaszországi részén is. Két autóval mentünk. Olcsó és jó szállásunk volt Zillertalban, ahonnan csillagtúraszerűen jártuk be a környéket. Gyönyörű időt fogtunk ki.

    09.03. (hétfő). Isaszegről, Gödöllőről, Mogyoródról és Pestről jött össze a csapat. Kis keveredés után az M1-es egyik parkolójában találkoztunk. Kis pihenőkkel szinte folyamatosan haladtunk a Győr – Neusiedl am See – Wiener Neustadt – Bruck an der Mur – Bischofshofen -  Krimml útvonalon. Itt nem a fizetős – vízesést is érintő – utat választottuk, hanem a régi országúton autóztunk. A keskeny és elég rossz minőségű útról viszont szép kilátás nyílt Európa legmagasabb vízesésére. 700 km megtételével hat órára értünk Aschau-ba, szálláshelyünkre. Kifejezetten szép, tágas kétágyas szobákhoz nagy erkélyek is tartoztak. Vacsora után esti sétára indultunk, hogy felfedezzük falunkat.

    09.04. (kedd). Reggeli után a szomszédos Zell am Zillerbe mentünk autóval. Két részletben kabinos felvonóval először az 1309 m magas Wiesenalm-ra, majd az 1744 m magas Rosenalm-ra utaztunk, ahonnan kezdődött gyalogtúránk. Fenn sajnos már kavargó felhőben jártunk, ezért a völgybe nemigen lehetett lelátni. Folyamatosan emelkedő úton a 2257 m-es Karspitze-t hódítottuk meg. Itt fogyasztottuk el jutalomebédünket. Lefelé menet elhaladtunk a Langensee mellett, közben időnként már a nap is kisütött. Mindenfelé hatalmas mennyiségű áfonya volt az út mellett, ki is használtuk a lehetőséget szervezetünk C-vitaminnal való feltöltésére. Rosenalm-ig 12,5 km-t tettünk meg 620 m szintemelkedéssel. Lementünk a hegyről szintén felvonókkal, majd körülnéztünk Zell am Zillerben, bevásároltunk a vacsorához.

    09.05. (szerda). A fizetős Gerlos-hágón keresztül Krimml-be autóztunk, közben megálltunk egy parkolóban, ahonnan az egész vízesést be lehetett látni. Krimml-ben letettük a kocsikat és elindultunk a vízesés felé. A belépő megfizetése után először az alsó vízesésnél álltunk meg hosszasabban fotózni. A felső vízesésig szerpentinezve 400 métert emelkedett az út. Felérve a Schnettbrücke nevezetű - folyón átvezető - hídig, megszűnt az erős emelkedő. Továbbhaladtunk Achentalon, hogy elérjük a Wasserfall-klamm-ot. Ez tervnek szép volt, de valójában nem találtuk meg, és még ha meg is találtuk volna, nem tudtunk volna átkelni a folyó baloldalára, ahol állítólag van a szurdok. Ugyanazon az úton tudtunk csak visszamenni a kocsikhoz, mint ahogy felmentünk. 9 km-t gyalogoltunk 500 m szintemelkedéssel. Hazafelé megálltunk egy út melletti kilátóteraszon, ahonnan be lehetett látni a Speicher Durlassboden-tavat, majd lecsurogva a tóhoz, sétáltunk egyet annak partján. Újabb megállónk Gerlos volt, ahol az üdülőhely nevezetességeinek felkeresése mellett megejtettük a vacsorához való vásárlást is.

    09.06. (csütörtök). Az eredeti terv helyett erre a napra tettük ezt a programot, mert csütörtökre esőket ígért a meteorológia Tirol tartományra, Dél-Trolra pedig napsütést. Az előjelzés nagyjából be is jött. Reggel esőben indultunk, de mikor átértünk a Brenner-hágón Olaszországba, már nem esett. Autópályán Klausen-ig mentünk, majd onnan szebbnél-szebb utakon, hágókon. Fényképezni állandóan megálltunk, először a Langkofel-nél (Sassolungo). A Sella-hegyet teljesen megkerültük a Gardena-hágó – Campolongo-hágó - Pordoi-hágón keresztül. Ez utóbbi hágóról fel szerettünk volna menni felvonóval egy körpanorámát kínáló 3000 méteres csúcsra felvonóval, de sajnos épp a csúcs volt felhőben. Kicsit vártunk, hátha elfújja a szél a felhőket, de hiába. Továbbindultunk, Canazei után megebédeltünk egy pihenőben. Következő megállónk a Karersee volt. Valószínűtlenül szép tó vizében a Latemar 2800 m-es csúcsai tükröződtek. Szerpentinek százai után visszaértünk az autópályához, melyen ezúttal Sterzing-ig mentünk. Itt átváltottunk a régi-Brenner-útra, így alulról láthattuk a híres Európa-hídat. Innsbrucktól ismét autópályán haladtunk Ziller-völgyig. Vacsora után nagy szerencsénkre egy szabadtéri fúvós koncerten is jelen lehettünk.

    09.07. (péntek). Hintertuxba utaztunk, ahonnan eredetileg két gyalogtúrát is tettünk volna. A helyzet – és a nagyon gyenge útjelzések – úgy hozták, hogy a két túrát összekötöttük, jócskán megemelve utunk szintemelkedését. A Vízesés-úton indultunk felfelé. Az első gyönyörű megállónk a Kessel-vízesés volt. Ezt követően olyan csodahelyeken jártunk, mint a víz által kivájt kürtők, természetes sziklahidak, barlangok. A következő vízesés-együttes a Schraubenfall volt. Ezután kiértünk egy enyhén emelkedő áfonyás útra. Ezen haladva a következő tábla válaszút elé állított. Miután az eredeti utat semerre sem jelölték (pedig - utólag behatárolva helyzetünket -  azon voltunk), a többség akarata szerint a Sommerbergalm felé vettük az irányt (ahová eredetileg felvonóval mentünk volna). A széles Waldeben völgy után kezdődött az erős kapaszkodó. Egy kisebb vízesés mellett elhaladva meredek úton jutottunk fel Sommerbergalm-ra. Itt mindenkit megvártunk, majd előbb együtt indultunk a Tuxer-Joch-Haus (2318 m). Itt is el kell mondani, hogy a jelzések pocsékok voltak, az útjelző táblák egymásnak ellenkező információkat tartalmaztak. A sógorok jöhetnének hozzánk útfestést tanulni! Ezért is történhetett, hogy a már bizonyosan rossz irányba vezető útról az út közepén Katival letértünk, és nekivágtunk egy igen meredek (helyenként 70-80 fokos) hegy megmászásának. Az már csak a helyszínen derült ki, hogy a tervezett Frauenwandot azon az úton nem lehet elérni, be kellett érnünk a Weisse Wand 2440 m-es előcsúcsának meghódításával. A Tuxer-Joch-Haus-nál bevártak a többiek, és együtt indultunk a Weiten-völgyön lefelé. Ezen az úton is volt egy hatalmas vízesés, a Schleierfall. Látszólag (és a valóságban is) hatalmas kerülő megtételével vezetett vissza a turistaút Hintertux-ba. Az (hosszabbik) út kb. 16 km volt, szintemelkedése kb. 1200m. Szép teljesítmény volt, megérdemeltük a vacsorát!

    09.08. (szombat). Az Inn völgyében fekvő Stans-ba utaztunk. A templom melletti parkírozóban letettük a kocsikat, és elindultunk a Wolfsklamm felé. A falu szélétől nem messze volt a fizetőkapu, azután kezdődött az igazi szurdok. A dübörgő patak fölé/mellé épült pallókon, lépcsőkön haladtunk felfelé. Nagy élmény volt. A szurdok végén egy 12 m-es mesterséges vízesés van. A megszelídült patak völgyében folytattuk utunkat. Egy híd után ismét emelkedni kezdett az út, így értünk fel a St. Georgenberg kolostorhoz, közben átmentünk egy 1497-ben épült fedett hídon. Megnéztük a templomot, majd egy állítólagos alpesi kertet keresve, még felkapaszkodtunk egy darabig a meredek hegyoldalon. Kertet nem találtunk, de egy szép rézsiklót láttam, és le is fényképeztem. Vissza a kocsikhoz más úton mentünk, mert a „változatosság gyönyörködtet”. 500 m-es szintemelkedéssel 9 km-t gyalogoltunk. A kocsiknál megebédeltünk, majd átöltöztünk, mert a következő állomásunk a tratzbergi kastély volt. Oda meg mégse mehetünk túracipőben. A kastély nagyon szép, élvezetes volt hallgatni az egyedi hangvételű audió-vezetést anyanyelvünkön. Kár, hogy szigorúan vették a fényképezési tilalmat. A kastélylátogatás után szóba került, hogy az eredeti terv szerint Innsbruckba megyünk, de a többség inkább Alpbach, Ausztria legvirágosabb falujának felkeresése mellett döntött. Az már más kérdés, hogy egy árva szál virággal sem volt ott több, mint bármelyik tiroli faluban. Egy cukrászdában kicsit kényeztettük magunkat, aztán bevásároltunk és hazamentünk.

    09.09. (vasárnap). Összepakoltunk, kitakarítottunk magunk után. Az A12-es úton Kufsteinig mentünk, ott megállunk, hogy megnézzük az erődöt. Mivel csak az óváros felöl lehetett felmenni oda, megcsodáltuk azt is. Fedett feljárón értünk fel a felsővárba, ahol több kiállítás is van. Legnevesebb helye a Császártorony, amelyben sok híres magyar (pl. Kazinczy Ferenc, Wesselényi Miklós, Teleki Blanka, Rózsa Sándor) raboskodott – bár a német nyelvű ismertető táblákon egyszerűen azt írták: „itt volt X.Y”. Kufstein után átléptünk Németországba, ott haladtunk Salzburgig. További útvonalunk: Linz – Bécs – Budapest. Az odautazás fordított sorrendjében mindenkit hazavittünk, ill. otthona közelébe juttatunk.

    Tartalmas túránkon nagyon szép időnk volt, 2200 km-t autóztunk. Részleteket és sok képet az isaszegi Falumúzeumban januárban tartandó vetítésen mutatunk be.

 

Rekkenő meleg ígérkezett, váratlan lemondások is érkeztek, mégis 13-an vágtunk neki a Magas-Börzsöny meghódításának. A meleg elviselhető volt a megtett 16 km alatt.    Kicsit komplikált feljutni Nagy-Hideg-hegyre, nekünk a következőképpen sikerült: kocsival Vácig mentünk, majd vonattal Kismarosra, onnan kisvonattal Királyrétre, végül kisbusszal a turistaházig. 7 órai indulással 10-re már fenn is voltunk. Akinek szüksége volt rá, bélyegzett a kéktúra füzetébe, mások ittak egy kávét, vagy sört, utána indultunk. Füves réten át értünk be a bükkösbe. A Rakodóig még lejtett az út, aztán Égés-tetőig kissé erősebben emelkedett. A Szabó-köveket amennyire lehetett körbejártuk. Láttuk onnan következő megállónkat, a Csóványos 938 m-es csúcsát, rajta a geodéziai tornyot. Elhaladtunk a Vilma-pihenő, a Béke-emlékmű mellett, és máris a Börzsöny tetején voltunk. Páran felmentünk a toronyba, ahonnan csodás körpanoráma nyílik. Jó volt látni egy korábbi gerinctúránk helyszíneit, a Vár-bükköt, Kövirózsást, Holló-kőt.

    Pihenő, reggelink elfogyasztása után továbbindultunk. Innentől utunk végéig szinte már állandóan lefelé mentünk. Foltán-keresztig gyalogolva időnként szép kilátás nyílik Kóspallag, a Szentendrei-sziget irányába. A Saj-kút hideg vize mindenkit felfrissített. Átkeltünk a Cseresznyés-patakon, a „rólam elnevezett” Béla-rétig szinte jólesett lábainknak egy kisebb emelkedő. A hátralévő út hosszából már látszott, hogy a 16:38-as vonatot simán elérjük, ezért beiktattunk még egy pihenőt.

    A pihenő után még jó 2,5 km-t árnyas erdőben haladtunk, aztán vége lett a jólétnek. Eleinte még néha akadt az út mellet néhány fa, később ezek is elmaradnak. Tetejébe nem vettem észre, merre ment el a jelzett út, így a temető mellett értünk be a faluba. Ezzel 900 m-el meghosszabbodott utunk. Ezt valószínűleg két hatéves vendégünk vette leginkább zokon, főleg Miácska. Nagyon remélem, azért nem ment el a kedve egy életre a túrázástól.

 

Ha július, akkor éjszakai túra. Ez a hagyomány alakult ki nálunk a várható forróság miatt. Ezúttal 28-an vettünk részt rajta, köztük – nagy örömömre – két vendéggyerek is. Este 10 órakor gyülekeztünk a vasútállomáson. Ide Gödöllő és Pest felől érkeztek vonattal, aki pedig kocsival jött, az vagy Sanyiéknál, vagy nálunk tette le azt. A pesti vonat beérkezése-, és kölcsönös üdvözlések után elindultunk. A Tőzeg-tavaknál még öten csatlakoztak hozzánk, így lett teljes a létszámunk. Először felgyalogoltunk Bolnokai-dombhátra a kilátás miatt. A hold egy nagy karéja, és majdnem egész Isaszeg látható volt föntről. A gerincen továbbmentünk, majd Ilka-majoron keresztül a Malom-tavakhoz értünk. Innen egy darabig a városban vezetett utunk, majd a Kolozsvári utca végétől ismét erdőben – a Fenyves-dűlön – folytatódott utunk. A Fenyves utcánál megint lakott területre értünk, majd nemsokára megint erdő következett. A Benkovics-nyiladéknál megint kikukkantottunk az erdőből. Innen az erdőszélen értük el a Z+ jelzést, ami pár kilométeren keresztül társunk lett. A Telefon-álián mentünk tovább Szentgyörgypusztára. Kereszteztük a dányi országutat, majd ezt követően megpihentünk kicsit. Egy fasoron haladva értük el a sápi utat. Itt már célegyenesbe értünk, alig több mint két km után Sanyiékhoz értünk. Az utolsó 200 méteren a kezdődő eső nagyobb sebességet hozott ki a csapatból.

Az is hagyományos már, hogy pincéjükben gyűjtünk erőt a hátralévő szakaszra. Most is volt finom kenyér, Irénke által délelőtt kisütött friss töpörtyű, borok, ásványvíz a gyerekeknek és a kocsival jövőknek, sütemények. Az egész heti kánikula, a túra során is meglévő 27 fok miatt jobban elcsigázott volt a társaság, a hangulat máskor tán jobb volt. A vonatok indulása határozta meg a négy óra körüli asztalbontást.

A felvételeket Dalmi Éva (7-10) és Notter Béla készítette.