Öten voltunk a Dél-Dunántúli Piros utolsó négynapos túráján. Sajnos a törzstagok közül különböző okok miatt négyen nem tudtak eljönni. A túra során 59 km-t tettünk meg 1428/1366 m szintkülönbséggel.

06.14. kedd

Kocsival 6 órai indulással majdnem 10 órára értünk túránk kiindulási pontjára, Sikondára. Első emelkedőnk a Palántaki-erdőben volt. Mikor leereszkedtünk, mindjárt ott volt a Ciframalom, ahol pecsételtünk. Két tó mellett elhaladva beértünk a Nagy-Mély-völgybe. Párszori patakátkelés után az igen látványos Kőlyukhoz jutottunk. A lezárt barlang régebben természetes víztárolóként is működött. Tovább haladva a táj - kiépítettsége révén - kicsit hasonlított az osztrák szurdokvölgyekre, később pedig mésztufa lépcsők látványában gyönyörködhettünk. Mikor a völgy végére értünk folyamatos emelkedésbe (250 m) kezdett az út. Kis lejtő után fakultatív módon felkapaszkodtunk Kantavárba. A várárok és az építmény egy része egész jól kivehető volt. Kis-réten megebédeltünk, majd Dömörkapu felé haladva helyenként szép kilátás nyílt a Keleti-Mecsekre (előtérben a felhagyott szénbánya külszíni fejtésére), jobb oldalon pedig a Misina-tetőre a TV-toronnyal. Dömörkapuról indul a Mecseki kisvasút is. Az Állatkertnél bélyegeztünk, kicsit körülnéztünk a környéken, majd szálláshelyükre mentünk. Napi távunk 14,9 km volt 506/385 méter szintkülönbséggel.

06.15 szerda

Szálláshelyünkön reggeliztünk, majd indultunk. Az utat két részletben tettük meg, mert közben kihagytuk a szentkúti részt, ahol most áprilisban jártunk már. Az út első részében (5,6 km 112/46 m szint) volt a Mandulás Erdei Tornapálya, később a Tubes oldalában keresztező völgyeket szerpentinezve kerülgettük. Így értünk Szentkút közelébe, ahonnan már közel volt Remete-rét: itt ért véget az első szakasz. A második szakaszt (9,9 km, 368/216 m) a szentkúti buszfordulóban kezdtük, először a tavaszról ismert résszel. Sok patak és forrás van ezen a részen. Kétszer is kereszteztük a DDK útvonalát, majd több kilométeres aszfaltozott út következett. Petőczpusztára (itt egy bányászat miatt lebontott faluból már csak egy harangtorony maradt), a bélyegzőhelyre kis kitérővel lehet eljutni, Ezen és a következő napon szállásunk Dinnyeberkiben volt.

06.16. csütörtök

Ott folytattuk túránkat, ahol szerdán abbahagytuk. Enapi út szintén két részből állt. Az első részben (12 km, 148/403 m szint) Bükkösdig döntő részben erdőben haladtunk, sok szép virágot, mohát látva. Az utat azért szakítottuk meg, hogy egy büfében az előre megrendelt ebédünket elfogyasszuk. Ebéd utáni kis ejtőzés után kezdtünk bele a második szakaszba (5,5 km, 142/126 m). Előbb a faluban kívülről megnéztük a Petrovszky-kastélyt, majd egy löszúton emelkedve elhagytuk Bükkösdöt. A dombtetőre felérve jó rá lehetett látni a Mecsekre, déli irányban pedig halastavakra, Szentlőrincre. Később hosszan mentünk a Nádasdy-kastély és arborétum mellett, de az épületek elszórva feküdtek a nagy parkban, így csak villanásnyi kis időre láttuk egy-egy részletét. Dinnyeberki felé közeledve volt egy nagyon nehezen járható szakasz, majd a kis falu elején hatalmas lovasfarm, lovarda mellett mentünk el.

06.17. péntek

Az utolsó napra már csak 10,9 km jutott 168/190 m szintkülönbséggel. A Dél-Zselic lágy dombjai között haladtunk, ahol Ibafáig egykor két falu is állt: Korpádból csak egy feszület maradt, Kiisibafán pedig egyetlen lakóház áll, előtte hatalmas eperfával – szégyenszemre meg is dézsmáltuk. Ibafán még szerettük volna megnézni a Pipamúzeumot, de kedvünket szegte a kiírás, mely szerint a tárgyak jó részét restaurálásra elvitték. Így már csak a hazaút maradt hátra.

 

Tizenketten vágtunk neki a Dél-Dunántúli Kéktúra folytatásának a Keleti-Mecsekben és a Geresdi-dombságban. A háromnapos túra során szép tájakon 48 km-t tettünk meg. A nagy meleg mellett csak a MÁV igyekezett megnehezíteni dolgunkat.    06.12. péntek. Mivel nem volt hosszú az első napi túra, nem túl korán indultunk. Addig nem is volt baj, míg ki nem érkeztünk a vasútállomásra. Ott viszont azt közölték az utasokkal, hogy 5 percet késik a vonat (nyilván az erős havazás miatt!). Kezdhettünk izgulni, mert a tízperces átszállási idő fele máris elment. Aztán még 6 perccel emelte a tétet a MÁV. A reményt nem adtuk fel, beérkezés után nagy hátizsákokkal – abban bízva, hogy a pécsi IC is késve indul – rohantunk a 8-as vágányhoz. Nagy futásunk eredményt hozott - még láttuk a kihúzó vonat végét. Így aztán két óra agyonütni való időnk lett, ami nagy részét avval töltöttük el, hogy megpróbáltuk a helyjegyet a következő vonatra becserélni. De a MÁV logikája szerint 11 perc késés nem késés, így nem lehetett becserélni a helyjegyet, 655 Ft-ért újat kellett vásárolnunk.

    Pécsre érve nagy sietve átgyalogoltunk a buszállomásra, hogy legalább az 13 órakor induló buszt elérjük. Ez sikerült is. Árpádtetőn szálltunk le a buszról 30 fok feletti melegben. A Mecsextrém park mellett először rossz irányban indultunk el, de hamarosan korrigáltunk. Az út első szakasza a Mókus-tanösvényen vezetett, aztán sajnos egy 2 km-es aszfaltozott szakasz jött. A Hársas-forrásnál pótoltuk ivóvizünket és pihentünk is egy kicsit. A forrás után volt egy erősen csalános rész, aztán egy szép kis erdei tó mellé érkeztünk.  Később megint majd egy kilométer aszfaltozott út jött a jobbra lévő külszíni fejtés mellett. Köves-tetői átjátszó adóig emelkedőt kellett leküzdenünk, utána leereszkedtünk a Mecsekerdő vendégházáig. Itt előre egyeztetett ebéd várt ránk. Nagyon finom volt, udvarias kiszolgálással és hideg sörrel spékelve. Innen már csak 2,5 km volt hátra szállásunkig, a Gyopár-kulcsosházig. 13,5 km-t tettünk meg idáig. Némi komplikáció leküzdése után bejutottunk a házba. Fájdalomdíjként mindenki kapott egy jégkrémet a házigazdáktól. Ringatni senkit se kellett az elalváshoz.

    04.13. szombat. 6 órakor keltünk, hogy legalább viszonylag hűvösben tegyük meg az első kilométereket. Zobákpusztát elhagyva nagyjából a Magyaregregy felé vezető országúttal párhuzamosan haladtunk, átvágtunk egy kaszáló térdig érő harmatos füvén, majd az aszfaltúton átkelve beértünk a Hidasi-völgybe. Hosszú kilométereken át e szép patakvölgyben hol közvetlenül a parton, hol a vizenyős rész miatt feljebb húzódva, hol gázlókat keresve haladtunk. Mikor a völgyet magunk mögött hagytuk, kapaszkodni kezdett az út a Cigány-hegyre. Teljesen a csúcsig nem mentünk, hanem Kisújbánya felé fordultunk. Itt bélyegeztünk (jobban mondva beszereztük a „nyalókát”), felfrissítettük magunkat, pihentünk kicsit és indultunk tovább. Ismét egy nagyon látványos szakasz következett (Óbányai-völgy) a Ferde-vízeséssel, Csepegő-sziklával és még sok kisebb vízlépcsővel, az út végén pedig a Pisztrángos-tavakkal. Óbányán a kocsmában kértünk „nyalókát” és sört. A falu szép házai után majd két kilométeres aszfaltkoptatás következett, majd jobbra fordulva a Kopasz-hegyre fujtattunk fel. A Templom-hegy csúcsát szintezve kerültük meg, majd elkezdtünk ereszkedni a 6-os út felé. Azon átkelve megint csak aszfaltozott út várt ránk 2 km hosszon, majd arról jobbra letérve 1 km után már Apátvarasd-telepen voltunk. Ez a pár házból álló üdülőtelep számunkra a pihenést és a jó vacsorát jelentette, hiszen itt foglaltunk szállást, és ide hozattunk vacsorát is. 21.5 kilométert tettünk meg ezen a napon, de a sok látnivaló miatt nem éreztük nehezebbnek az utat, mint az előző napon.                                                                                                                                                                                                                                               

    04.14. vasárnap.  Megint hatkor keltünk. Most kicsit komótosabban készülődtünk, mert nem volt hosszú a napi táv. Fél nyolc felé indultunk, még kellemes időben. Bátaapátiig a közel 13 km-es út legnagyobb része szerencsére erdőben vezetett, szintkülönbség is alig volt. Látnivalót a keresztek (Hessz, Harsányi) és a pihenők jelentették. Bátaapáti előtt két kilométerrel kezdett erősebben lejteni az út. A faluban megkerestük múltkori kéktúránkról ismert fagyisokat, nagyon kedves emberek. A nagy melegben nagy pusztítást végeztünk a fagylalt-, sör- és süteménykészletben. Ezután a buszmegállóba mentünk, ahonnan Mőcsénybe buszoztunk. Itt egy órai várakozás után vonatra szálltunk, majd Bátaszéken átszálltunk egy másikra. Sárbogárdon kellett átszállnunk a Pécs felől érkező IC-re. Megint agyonizgulhattuk magunkat, mert a vonatunk a jól bevált recept alapján most is késett. Szerencsére az IC is, így elértük a csatlakozást. Ezután már gond nélkül utaztunk haza.