Némi cserebere után múlt hétvégére került a Dél-Dunántúli Piros négynaposa. Csodás tavaszi napokon a Zselicet jártuk meg, 60 km-t megtéve.

03.25. péntek

A túra indulópontjára vonattal és kocsival utaztunk. A vasútközlekedés korlátozott lehetőségei miatt csak negyed 12 után értünk túránk indulóhelyére, Magyaregresre.

Bélyegzés után indultunk egy hídjavítás miatt megváltozott útvonalon. A Deseda-patak mentén beértünk az erőbe, egyúttal a hasonnevű tó partjára. Sok tavaszi virágban gyönyörködhettünk, a tó túlsó partján pedig az arborétum fái látszottak. Elértünk ahhoz a fahídhoz, melynek javításra szorul – ez vezetne át az arborétumhoz. Már ott volt az új híd acélszerkezete. Aztán egy másik hídon átkeltünk a 8 km hosszú tó túlsó partjára. Egy darabig még a vízparton haladtunk, aztán a turistaút felkapaszkodott a Deseda-erdő gerincén futó – már kevésbé látványos –bicikliútjára. Megint egy híd következett, mely a becsatlakozó Répási-ágon vezetett át. A híd után volt a hajókikötő, később a Vizisport-telep (itt bélyegeztünk is), míg a tó vége felé a Fekete István Látogatóközpont. A gát után beértünk Toponárra, ahol meg is szálltunk. Ezen a napon 12 km-t gyalogoltunk, alig valami (90/71 m) szintkülönbséggel.

03.26. szombat

Reggeliztünk majd Kaposvárra mentünk be. A Fő utca (sétálóutca) látványosságait megnézve a vasútállomáshoz mentünk Kaposvár Gyertyános nevű része már igazi zselici hangulatot nyújtott. Kis kitérővel útba ejtettük a Négy testvér-forrást és a Hódos-tavat is. Egy izgalmas emelkedő után még egy kisebb következett, amely után a Töröcskei-tóhoz értünk (közben bélyegeztünk a Vackor-tanyán). Ezt részben megkerülve már lejtős úton értünk be Töröcskére, ahol napi túránkat be is fejeztük 12,8 km, 234/232 m szintkülönbséggel. Szállásunk (és a következő nap is) Simonfán volt.

03.27. vasárnap

 Kocsival visszamentünk Töröcskére. Az út mindjárt egy látványos mélyúttal kezdődött. A zöld sávval jelzett útig felfelé mentünk, utána pedig Ropolypusztáig (itt pihenőt tartottunk) egy széles, kaszálókkal megszakított erdei úton. Utána sajnos jó két és fél kilométeren - a DDK-val együtt - aszfalton vezetett az út, utána következett egy széles és poros erdei út, majd két kerítésmászás. Az utolsó három kilométer aszfalton vezetett, szerencsére sok látnivaló volt az út mellett: Szarvasfarm, majorságok bivalyokkal, szürkemarhákkal, szamarakkal. Kisbőszénfán bélyegeztünk. Ez volt a négy nap leghosszabb útja (21,1 km, 294/322 m szinttel). Simonfára autóztunk, ahol finom vacsora várt ránk.

03.28. hétfő

Reggeli után visszamentünk Bőszénfára, ahonnan kezdődött az utolsó napi gyaloglásunk. Az első három kilométert zárt erdőben tettük meg. Antalszállásnál kereszteztük a 67-es utat, majd erdősávok, szántóföldek között, de Almamellékig végig a valamikori Kaposvár - Szigetvár közötti vasútvonalon haladt az utunk. Például a terecsenyi bélyegzést is egy régi vasútállomáson ejtettük meg. Innen a terecsenyi halastavak felett haladtunk, és mivel még csak most indult be a lombosodás, jó rá lehetett látni rájuk. Az utolsó három kilométer sajnos megint aszfaltúton haladt Ibafáig. Itteni látnivaló a Pipamúzeum volt. A napi táv 13,3 km volt 115/134 m szintkülönbséggel. A tömegközlekedők öröme is megvolt: a Keletiből nem járt a vonat, így metró, HÉV, busz kombinációjával értünk haza.

A képeket Babi (B) és jómagam készítettük.

Szokásos április végi többnapos túránk során ismét a Mecsekben játunk, de emellett túráztunk még a Zselicben és a Villányi hegységben is. A kéktúra-szakaszokat is magába foglaló túrán 21-en voltunk, és összesen 50 km-t gyalogoltunk döntően szép tavaszi időben.

    04.30. csütörtök. 6 óra után találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahol pesti túratársainkat is felvettük. Gyér reggeli forgalomban jól haladtunk az Isaszeg – M0 – M6 –M60 – Pécs útvonalon, és 9 órára más szálláshelyünkön, Cserkúton, a Jakabhegyi-vendégházban voltunk. Házigazdánk jóvoltából elfoglalhattuk szállásunkat, kipakoltunk, megreggeliztünk. Ezután indultunk első túránkra, amely Remete-réten kezdődött. Ide kocsival mentünk. Az út baloldalán letettük az autókat, átvágtunk a Remete-réten. Az érdekes formájú nagy esőbeálló mellett az erdőbe értünk. Bár már megtapasztaltuk máskor is a Mecsek bőséges medvehagyma-ellátottságát, mégis mindenki tátotta a száját a látványtól. Virágözönben lejtős úton értünk a Büdös-kúti-kulcsosházhoz, mely egyúttal a kéktúrázók pecsételőhelye is volt. Három emelkedő-lejtő kombó következett 5 kilométer alatt, így értünk következő állomásunkra, a Fehérkúti-kulcsosházhoz. Itt megpihentünk a szépen kialakított padoknál, asztaloknál. Elhagytuk a kék jelzést, majd különböző jelzés-kombinációkon Kantavári-kőfejtő, majd tovább a Remete-rét felé indultunk. 14 km-t gyalogoltunk idáig.

Hazafelé bevásároltunk még a következő napokra a közös reggelikhez, vacsorákhoz egy nagyáruházban.  Este közös vacsora következett, beszélgetéssel, borozgatással.

    05.01. péntek. Reggeli után kocsival az orfűi elágazáshoz hajtottunk, onnan indultunk túrázni. Előbb a sárga jelzésen Abaligetig mentünk. A barlangnál pecsételtünk füzetünkbe. Ezután a kék jelzést követve kényelmesen emelkedő úton 200 m-es szintemelkedéssel a volt Pető-aknához értünk. Nagy farakásokon pihenőt tartottunk. Ennek végeztével továbbra is emelkedő úton haladtunk, egészen Jakab-hegyig. Közben ittunk a Pálos-kút jóízű vizéből. Utunk legmagasabb pontján van a remeteházból átalakított esőbeálló és kilátó és a pálosok XIII. században épült kolostorának romjai. Kis pihenőt tartottunk a kolostor falai között, majd továbbra is a DDK-n Patacsi-mezőig értünk. Itt bélyegeztünk és jelzést váltottunk; a kék kereszt jelzésen észak felé kezdtünk haladni. Nagyon látványos út volt ez a Szuadó-völgynek nevezett szakasz, többször kellett átkelnünk az Orfűi-patakon, majd oldalaztunk a patak felett lévő medvehagyma-rengetegben. Mikor kiértünk az abaligeti országútra, azon mentünk vissza a kocsikhoz. 17 km-t tettünk meg ezen a napon.

Elautóztunk még Mecsekrákosra, ahol a Kemencés-udvart, a tájházat néztük meg. Ezt követően lesétáltunk a Pécsi-tó partjára. A szél felerősödött. ezért abbahagytuk a nézelődést, és visszamentünk szálláshelyünkre.

    05.02. szombat. Reggel esett az eső, ezért csak komótosan készülődtünk. Aztán elcsendesedett, mi pedig kocsiba ültünk. A kéktúrázók Bakócára, a zselici túraútvonal befejezésére, a többiek pedig Pécsre, városnézésre utaztak. Mire Bakócára értünk már csak éppen szemerkélt az eső, így legtöbbünk még az esőkabátot se vette fel. Egy meredek és nagyon agyagos úton hagytuk el a falut, a Káni-kereszthez tartva. Egy horhosban haladtunk tovább, a sártól, agyagtól óriására dagadó cipőkben. Ez az állapot pár kilométert leszámítva az egész napra jellemző volt, rengeteget csúszkáltunk, emelgettük „mázsás” cipellőinket. Legrosszabbak azok a szélesebb erdőgazdasági utak voltak, melyeket gondosan elglattereztek. A kék jelzést elérve nyugat felé haladtunk azon, tettünk egy 400 méteres kitérőt a környék legmagasabb pontjára, a Hollófészekre (358 m). A Nagymátéi vadászházhoz és Füvészkerthez csúszkáltunk ezután. A vadászház és parkja igazán gyönyörű volt, leginkább a Keleti lucfa váltotta ki csodálatunkat. A park közepén lévő esőbeállóban bekaptunk pár falatot, aztán továbbindultunk – első nekibuzdulásban rossz irányban. Aztán korrigáltunk és jobbára lejtős - és kevésbé csúszós! – úton Felsőkövesd felé tartottunk. Egy semmi közepén lévő magtárig még egy emelkedő volt, aztán kiértünk a felsőkövesdi aszfaltozott útra. A haranglábnál bélyegeztünk és ebédeltünk egyúttal. Alsókövesd felé lekoptattuk cipőnkről az agyagot, mivel - a máskor nagyon utált - aszfaltúton haladtunk. Az út baloldalán nagy gazdasági épület volt, ahol Fekete István három évig volt segédtiszt. Az épület után jobbra tértünk be az erdőbe. Tatárugratóig emelkedett és borzasztóan csúszott a mélyút. Jelzést váltottunk és a K+ jelzésen értünk vissza Bakócára. Nagyon szép ez a völgyben megbúvó kis falu. Mielőtt beszálltunk a kocsikba, a falu közepén csordogáló kis patakban megmostuk cipőinket. 14 km volt a napi adag. Este közös vacsora, beszélgetés vár ránk.

    05.03. vasárnap. Reggeli után összepakolunk, és a Villányi-hegységbe ruccantunk át. Máriagyűdön, a református-templomnál állítottuk le a kocsikat. A Csodabogyó-tanösvényen indultunk egy mélyúton felfelé. Szép számmal találhatók az út mellett ismeretterjesztő táblák, szinte csodaszámba menően ép állapotban. Nem úgy, mint az oszlopokra helyezett – a tanösvénynek nevet adó – csodabogyó képecskék. Ezt szinte minden oszlopról lefeszítették darabokra törték. Bunkóságban, vandalizmusban az ország minden része egyformán kiveszi részét, úgy látszik nincs kivételezett helye kis hazánknak. Az út egy kiszögelésében álló kilátóról szép kilátás nyílik Máriagyűdre, Villányi-hegységre, Szársomlyó vulkanikus kúpjára. Az egész hegyoldal telis-tele van Virágzó kőris-sel. Egy útkereszteződésben kicsit megpihentünk. Az út folytatásában – hogy el ne felejtsük mi is az – jött egy sáros szakasz. A Kegytemplommal egy vonalba érve, elkezdtünk ereszkedni, a helyenként jó meredek lejtőn. A templomban mise volt, így belülről nem tudtuk megnézni. Ez az út csak 5,5 km hosszú volt.

Kocsiba ülve Siklósra hajtottunk. Itt megnéztük a várat, majd továbbutaztunk a Nagyharsányi Szoborparkhoz. Ez nem igazán aratott nagy sikert, ezért az elfogyasztott ebéd után továbbmentünk Villányba. A pincesoron majd’ mindenki vásárolt egy kis bort. Következő állomásunk Villánykövesd 3 szinten elhelyezkedő pincesora volt. A pincék bejárása után már csak a hazaút maradt hátra.