Martonvásár
Martonvásár
Notter Béla, 2023. június 27. 10.07Idei második kulturális programunkon - melyet mint mindig, most is Éva szervezett -, Martonvásáron a Brunszvik-kastélyt látogattuk meg. 13-an voltunk.
Miután levonatoztunk Martonvásárra, 11 órakor kezdődött közös programunk a Beethoven Emlékmúzeumban. Ezt a kastély DNY-i szárnyában alakították ki. Jól felkészült tárlatvezetőnk cseppet se unalmas formában mutatta be a Brunszvik-család történetét, a templom és a kastély építésének különböző fázisait, a korabeli bútorokkal és hangszerekkel ellátott egykori vendégszobát, de legfőképp a Brunszvik-család és Beethoven közötti kapcsolatot. A kor legnagyobb zeneszerzője három alkalommal is járt a kastélyban. Nem maradhattak ki a történetből a talányos szerelmi szálak se.
A kastély egyéb részei sajnos nem látogathatók, így a neugótikus kastélyt csak kívülről volt módunk megcsodálni. Körbesétáltuk viszont az angolparkban lévő tavat, utána pedig megnéztük az Agroverzum Látogatóközpont kiállítását. Mindezek közben meg is éheztünk, erre gondolva Éva előre foglalt helyet egy étteremben. Tovább kényeztettük magunkat egy fagyizással, majd – mint aki jól végezte dolgát – hazautaztunk.
Köszönjük Évának a jól megszervezett és levezényelt programot!
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges