DDP, Sikonda - Ibafa

Címkék

Öten voltunk a Dél-Dunántúli Piros utolsó négynapos túráján. Sajnos a törzstagok közül különböző okok miatt négyen nem tudtak eljönni. A túra során 59 km-t tettünk meg 1428/1366 m szintkülönbséggel.

06.14. kedd

Kocsival 6 órai indulással majdnem 10 órára értünk túránk kiindulási pontjára, Sikondára. Első emelkedőnk a Palántaki-erdőben volt. Mikor leereszkedtünk, mindjárt ott volt a Ciframalom, ahol pecsételtünk. Két tó mellett elhaladva beértünk a Nagy-Mély-völgybe. Párszori patakátkelés után az igen látványos Kőlyukhoz jutottunk. A lezárt barlang régebben természetes víztárolóként is működött. Tovább haladva a táj - kiépítettsége révén - kicsit hasonlított az osztrák szurdokvölgyekre, később pedig mésztufa lépcsők látványában gyönyörködhettünk. Mikor a völgy végére értünk folyamatos emelkedésbe (250 m) kezdett az út. Kis lejtő után fakultatív módon felkapaszkodtunk Kantavárba. A várárok és az építmény egy része egész jól kivehető volt. Kis-réten megebédeltünk, majd Dömörkapu felé haladva helyenként szép kilátás nyílt a Keleti-Mecsekre (előtérben a felhagyott szénbánya külszíni fejtésére), jobb oldalon pedig a Misina-tetőre a TV-toronnyal. Dömörkapuról indul a Mecseki kisvasút is. Az Állatkertnél bélyegeztünk, kicsit körülnéztünk a környéken, majd szálláshelyükre mentünk. Napi távunk 14,9 km volt 506/385 méter szintkülönbséggel.

06.15 szerda

Szálláshelyünkön reggeliztünk, majd indultunk. Az utat két részletben tettük meg, mert közben kihagytuk a szentkúti részt, ahol most áprilisban jártunk már. Az út első részében (5,6 km 112/46 m szint) volt a Mandulás Erdei Tornapálya, később a Tubes oldalában keresztező völgyeket szerpentinezve kerülgettük. Így értünk Szentkút közelébe, ahonnan már közel volt Remete-rét: itt ért véget az első szakasz. A második szakaszt (9,9 km, 368/216 m) a szentkúti buszfordulóban kezdtük, először a tavaszról ismert résszel. Sok patak és forrás van ezen a részen. Kétszer is kereszteztük a DDK útvonalát, majd több kilométeres aszfaltozott út következett. Petőczpusztára (itt egy bányászat miatt lebontott faluból már csak egy harangtorony maradt), a bélyegzőhelyre kis kitérővel lehet eljutni, Ezen és a következő napon szállásunk Dinnyeberkiben volt.

06.16. csütörtök

Ott folytattuk túránkat, ahol szerdán abbahagytuk. Enapi út szintén két részből állt. Az első részben (12 km, 148/403 m szint) Bükkösdig döntő részben erdőben haladtunk, sok szép virágot, mohát látva. Az utat azért szakítottuk meg, hogy egy büfében az előre megrendelt ebédünket elfogyasszuk. Ebéd utáni kis ejtőzés után kezdtünk bele a második szakaszba (5,5 km, 142/126 m). Előbb a faluban kívülről megnéztük a Petrovszky-kastélyt, majd egy löszúton emelkedve elhagytuk Bükkösdöt. A dombtetőre felérve jó rá lehetett látni a Mecsekre, déli irányban pedig halastavakra, Szentlőrincre. Később hosszan mentünk a Nádasdy-kastély és arborétum mellett, de az épületek elszórva feküdtek a nagy parkban, így csak villanásnyi kis időre láttuk egy-egy részletét. Dinnyeberki felé közeledve volt egy nagyon nehezen járható szakasz, majd a kis falu elején hatalmas lovasfarm, lovarda mellett mentünk el.

06.17. péntek

Az utolsó napra már csak 10,9 km jutott 168/190 m szintkülönbséggel. A Dél-Zselic lágy dombjai között haladtunk, ahol Ibafáig egykor két falu is állt: Korpádból csak egy feszület maradt, Kiisibafán pedig egyetlen lakóház áll, előtte hatalmas eperfával – szégyenszemre meg is dézsmáltuk. Ibafán még szerettük volna megnézni a Pipamúzeumot, de kedvünket szegte a kiírás, mely szerint a tárgyak jó részét restaurálásra elvitték. Így már csak a hazaút maradt hátra.

 

Indulás Sikondáról
Palántaki-erdő
Kőlyuk
Nagy-Mély-völgy
Mésztufa-lépcső
Kántavár
Misina-tető, TV-torony
1. napi útvonal
(Számomra) ismeretlen virág
Medvelepke
A Tubes oldalában
P jelzés egy hatalmas bükkfán
A 2. napi túra első része
"Ékszer" a tócsában
Petőczpuszta
A 2. napi túra második része
Lódarázs-fészek
Súlyemelő gomba (Jutka vette észre)
Kiszáradt tölgy a legelőn
A 3. napi túra első része
Bükkösd, Petrovszky-kastély
Mélyúton
Visszatekintés a Mecsekre
A 3. napi túra második része
Dél-Zselici táj
Ennyi maradt ...
Ibafa határában
4. napi túra