Idei második kulturális programunkon - melyet mint mindig, most is Éva szervezett -, Martonvásáron a Brunszvik-kastélyt látogattuk meg. 13-an voltunk.

Miután levonatoztunk Martonvásárra, 11 órakor kezdődött közös programunk a Beethoven Emlékmúzeumban. Ezt a kastély DNY-i szárnyában alakították ki. Jól felkészült tárlatvezetőnk cseppet se unalmas formában mutatta be a Brunszvik-család történetét, a templom és a kastély építésének különböző fázisait, a korabeli bútorokkal és hangszerekkel ellátott egykori vendégszobát, de legfőképp a Brunszvik-család és Beethoven közötti kapcsolatot. A kor legnagyobb zeneszerzője három alkalommal is járt a kastélyban. Nem maradhattak ki a történetből a talányos szerelmi szálak se.

A kastély egyéb részei sajnos nem látogathatók, így a neugótikus kastélyt csak kívülről volt módunk megcsodálni. Körbesétáltuk viszont az angolparkban lévő tavat, utána pedig megnéztük az Agroverzum Látogatóközpont kiállítását. Mindezek közben meg is éheztünk, erre gondolva Éva előre foglalt helyet egy étteremben. Tovább kényeztettük magunkat egy fagyizással, majd – mint aki jól végezte dolgát – hazautaztunk.

Köszönjük Évának a jól megszervezett és levezényelt programot!

 

Vasárnap ellátogattunk a Müpa "Teremről-teremre séta" programra 9 túratársammal. Bemutatásra került  az épület, a belső tér kialakítása a különböző funkciójú termekkel,  a kiszolgáló részek kivételével.

Az épület tervezője Zoboki Gábor (barokk építésznek is hívják), a beruházás pedig Demján Sándor üzletember "pénztárcájából" valósult meg.

Az épület több méteres gumipárnákra épült, a külső rezgés és zaj kizárása céljából.

A külső betonfalba kis csíkok mélyedéseibe fényforrásokat helyeztek el, amely esténként villogva különböző színekben világít. Kapcsolat a Ludwig Múzeum-szárnyhoz a sokkal több oszlop helyett, kompromisszumokkal valósult meg – az oszlopoknak, mint egyébként megtudtuk, nincs tartószerepük.

Az épület mellett lévő fehér sátor nem szép látvány, ott előkészületi munkák folynak a különböző előadásokhoz.

A belső terek  lélegzetelállítóak, azt sem tudtuk hova nézzünk. A földszinten mindig van egy zongora, mintha fogadná az érkezőket.

Az első emeletre elnyújtott lépcsőn kényelmesen báli ruha nélkül jutottunk fel, lenézve láttuk a nyitott térben beépített Bohém-termet. Egyszerűnek tűnő párnás padsorokból áll, ahol gyerekek művelődhetnek.

A következő volt az Üvegterem, ahol hatalmas függesztő lámpák továbbítják a világítást. A hatalmas üvegfelületen gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a Nemzeti Színházra.

Tovább haladva a Fesztivál Színházhoz értünk, az oda vezető lépcsőt Tiffany-lépcsőnek hívják, és a beépített lámpákról kapta a nevét.

A Színház belső felülete tömör diófa-, és egyéb faanyagból készült burkolat - a megfelelő hanghatás elérése céljából. A tánc és prózai előadásokon kívül alkalmas koncertek rendezésére is. A színpad mögött tárolják a díszleteket, a felső gépészeti berendezéssel mozgatják, de  számítógépes vezérléssel is lehetséges. Az első padsor kivehető.

Tovább haladva a folyosón beépített rejtett ajtók mögött tárolnak különböző dolgokat. Kívülről anyaggal bevont bársonyszerű falnak látszik.

Elérkezünk a Bartók Nemzeti Hangversenyterembe, amely 1600 fő befogadására alkalmas. A mennyezet alatt függesztett, mozgatható  hangvető 42 tonnás, az oldalfalban 58 db - egyenként mozgatható - zengőkamra (több tonna)  kialakításával a tökéletes  csöndet akarják megteremteni. (Például Kocsis Zoltán ezeket a kamrákat csukva kérte a koncert alatt, míg Fischer Iván nyitott állapotban.)

A nézőtéren lévő székeket huzattal, " bugyival" vonják be, azt a hatást érzékeltetve, hogy amikor gyakorol a zenekar, akkor is emberek ülnek a székekben.

A faburkolat kiképzésénél - a minél nagyobb felület elérése céljából - mélyedéseket vájtak a felületbe a hangterjedésre is nagy figyelmet fordítva. A terem akusztikája világszínvonalon elismert.

Az orgona 7000 sípból áll, a homlokzatra szerelt 92 ónsíp a felső szinten látható, a többit a fal mögött helyezték el. A séta végén a jegyekkel bemehettünk a Ludwig Múzeumba is.

A beszámolót Dalmi Éva írta, a képeket Pusztay Péter készítette.



 

Ez évi kulturális programjaink közül ezúttal Budán jártunk és egy irodalmi kötődésű természetvédelmi területet, valamint egy múzeumot jártunk be. Az Éva szervezte programon húszan voltunk.

Különböző tömegközlekedési eszközökkel értünk a Svábhegyen lévő Jókai-kerthez 11 óra előtt. Jókai Mór 1853-ban vásárolta az akkor kőbányának használt 2 holdas földet, amit rengeteg termőföld odaszállításával teraszos kertté alakíttatott. Fontos része volt a kertnek a szőlőültetvény. Ehhez tartozott a présház, ami a mai napig áll (a villa sajnos megsemmisült). A présházban alakították ki a Jókai-emlékszobát, ahol a híres író személyes tárgyai láthatók. A kertről, présházról a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa mesélt nekünk. Ezután végigsétáltunk a kerten, megnéztük a rózsakertet, a szőlőt - itt neves borászok segítségével visszaállították abból a háromfajta szőlőből álló ültetvényt, amiből az író készítette „karcos” borát. A kert egyes pontjairól szép kilátás nyílt a fővárosra.

A Jókai-kert megtekintése után lesétáltunk a két kilométerre lévő Bajor Gizi Színészmúzeumba. A múzeum Bajor Gizi halálának első évfordulóján, 1952-ben nyílt meg Gobbi Hilda kezdeményezésére, akkor még csak pár teremben. Most az emelet a Kulisszák között című állandó kiállításnak ad teret, bemutatva a színházi alkotófolyamatot sok képpel, relikviával, makettel. Az egyik termet olvasópróba helyszínének alakították ki, a végén lévő kis színpad pedig rendelkező- és emlékpróbákra utal. Nagyon sok szépet láttunk, de legnagyobb élmény idegenvezetőnk mindentudása és figyelmessége, lelkesedése volt. Ezt követően a földszinti kiállítást néztük meg, amely Róna Viktor életpályáját mutatta be. Több mint három órát töltöttünk el a múzeumban, majd hazautaztunk.

 

Egy – éves tervben még nem szereplő – utat tettünk meg múlt hét csütörtökén-péntekén. Ezúttal gyalogos turisták számára kevésbé ismert tájon jártunk Tolnában. A hőségen kívül - azt hiszem - semmire sem panaszkodhatunk.

Öt kocsival 18-an utaztunk. A forgalmi dugókat elkerülendő, korán, reggel 6-kor indultunk, így már ¾ kilenckor Dunakömlődön voltunk. Itt egy római kori romkertet, a Lussoniumot néztük meg. Az erődítmény a Duna-menti limes védelmét szolgálta, és az I. század végén épült. Ezt követően Pakson a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templomot jártuk be kívül-belül. Ez eredetileg – csakúgy mint a Kalapmúzeum – nem volt benne a programban, de a nagy meleg miatt  erősen lerövidítettem gyalogtúrát és az így felszabaduló időt használtuk ily módon ki. Ezután megint kocsiba ültünk és előbb egy kiadós fagyizás, majd Cseresznyéspuszta következett. A Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet egy kis – 4 km-es szakaszát – innen indulva tettük meg. Ekkor már 39 fokos hőség volt, az úton több helyen 5-10 cm vastag finom porral – tehát nem voltak ideális körülmények a túrázáshoz. Ezután Nagydorogra (ahol már 41 fokot mértünk) autóztunk, ahol az országban egyedülálló Kalap és Sipka Múzeumot (néhai Stockinger Artúr plébános úr gyűjteményét) néztük meg, sőt egyes darabokat még fel is lehetett próbálni. Utána a györkönyi Pincehegyre, szálláshelyünkre autóztunk. Jól esett a zuhanyozás megérkezésünk után. De még nem volt vége a napnak. Öt órakor borkóstolóra indultunk a Szőlőhegyen. A jó borok és a pince hidege feldobta a hangulatot. Ezután vacsora következett jellegzetes sváb ételekből, majd a szőlőlugasban folytattuk a beszélgetést, sőt még H. Jani gitárzenéje mellett kísérletet tettünk éneklésre is.

Másnap reggel nem lustálkodhattunk sokáig, mert fél kilencre foglaltam időpontot a simontornyai várba. A sűrű programunk miatt én kértem korábbi időpontot a belépésre és a vezetésre. Nagyon rendes volt tőlük, hogy beleegyeztek, mivel a vár hivatalosan csak 10 órakor nyitna. Először a vár történetét ismerhettük meg, azután pedig a megadott sorrend szerint végigjártuk a Kőtárat, mai festők időszaki kiállítását, a Nemesi Ősgalériát, Bazsonyi Arany kiállítását. Még ellettünk volna a vár hűvösében, de várt ránk Kisszékely, és a Négyszögletű kerek erdő tanösvény. Kocsival 10 óra után értünk oda. A temetőnél parkoltunk, majd elkezdtünk gyalogolni. Először a kilátóba kapaszkodtunk fel, majd onnan szép erdőben leereszkedtünk a Vadkerti-tóhoz. Erdei úton visszaértünk a faluba, itt már jó páran úgy döntöttek, hogy nem jönnek tovább, hanem a visszagyalogolnak a kocsikhoz. Az út kétharmadánál szintén páran kiszálltak, a teljes utat végül csak hatan jártuk be. Ezen a napon már nem volt annyira meleg, mint az előzőn, „csak” 33-34 fok, de túrázáshoz azért még ez is elég sok. Túra után ettünk, és jól megmosakodtunk a temetői közkútnál, majd kocsiba ülve Ozorába mentünk. Múzeumvezetéssel megnéztük a nemrég teljesen felújított Pipo várkastélyt. Belépés után a reneszánsz udvar szépsége mindenki csodálatát kiváltotta. A vezetés a konyhában kezdődött, majd a belső udvar és az emeleti történeti termek (Pipo hitvesének hálószobája, a díszes trónterem, a reneszánsz ebédlő, a vár kápolnája) következtek. A fegyvergyűjtemény termében gótikus páncélzatú életnagyságú lovaskatonát is láthattunk. Az Eszterházy-szárnyban már barokk bútorok voltak. A földszinti helyiségekben vártörténeti kiállítás volt 3D-s filmvetítéssel, egy külön helyiségben pedig gyufaszálból készített kastélyokat csodálhattunk meg. A várséta után még körülnéztünk Ozorán, majd elhatároztuk, hogy a nap méltó befejezéséül hazafelé menet megállunk Dunaföldváron, és elmegyünk a Halászcsárdába. Így is lett.