Az év utolsó szervezett túrája Gerecsébe vezetett bennünket részben az OKT útvonalán. Viszonylag szép számmal (32 fő) vettünk részt rajta. A hosszabb táv 13 km hosszú volt 490/485 m szintkülönbséggel.

Isaszegről 7 órakor indulva ¾ kilencre értünk Tokodra. A házakat elhagyva már láttuk első hegyünket, ami ránk várt. Ez a Hegyes-kő volt. El lehetett menni alatta is (az OKT is így tett), így csak páran kapaszkodtunk fel rá. A ködös idő miatt – finoman szólva - nem volt zavartalan a kilátás, a szép fehér sziklák miatt mégis érdemes volt felmenni. Innen leereszkedve egy plató (Kis-kő) után tovább lejtett az út. Némi aszfaltút után a Tokodi-pincékhez jutottunk. Az út baloldalán több beomlott pincét láttunk a löszfalban. Ismét emelkedő kezdődött, ezúttal Mogyorósi-sziklákhoz. Több sziklatorony is található itt, egyiken egy vaskereszt is van. Ha kicsit guvasztottuk a szemünket, innen már ki lehetett venni a Duna vonalát. Pihenőt tartottunk itt, majd leérve a Kő-hegynek is nevezett szikláktól Mogyorósbányára értünk.

A Kultúrház előtt volt egy Bányász-emlékmű, és egy hatalmas bányászlámpa saválló acélból. Tőle pár méterrel arrább pedig egy vasló (talán bányaló?).. Mikor elhagytuk Mogyorósbányát, egyre világosabb lett, kétszer láttuk is a napot. Már csak egy emelkedő volt hátra, ez volt a három közül a legkisebb a Muzsla-tető oldalában. Megálltunk ebédelni, majd igazán könnyű úton besétáltunk Nyergesújfaluba.

A rövidebb túrán résztvevők A buszról Mogyorósbányán szálltak le, és onnan tették meg az utat Nyergesújfaluig. Ez a táv 6 km, 93/126 m szintkülönbséggel, de ezután még besétáltak a kisváros egy cukrászdájába.

 

Szinte rekordszámú (45 fő) résztvevővel a Gerecsében jártunk. Fő attrakció a Turul-emlékmű és a Szelim-barlang volt, de emellett is sok szép helyen jártunk. A főtúra mellett még háromféle rövidítést is lehetett választani.

Busszal közelítettük meg a Gerecse Kapuja Látogatóközpont parkolóját. Innen először a Turul-emlékművet jártuk körül, majd átsétáltunk a Szédítő-szikla kilátóhelyhez. Innen is szép kilátás nyílt Tatabányára, a Bánhidi-tóra. A Szelim-barlanghoz közeledve először a lekerített, beszakadt kürtőt láttuk meg, majd azt megkerülve lépcsőn lehetett megközelíteni a keskeny északi bejáratot. Ezen átjutva egy hatalmas barlangüregbe jutunk, immár lentről látva a kör alakú beszakadást, ahonnan – és még egy kőomladékos kürtön át – természetes fényt kap a barlang.  

Miután jó kicsodálkoztuk magunkat a barlangban, jelzetlen, de jó kitáblázott úton elkezdtünk kapaszkodni a Ranzinger-kilátóig. A korábbi nevén Bányász-kilátó egy megtámasztott aknatorony, és 30 méter magas. Ide azért már nem mindenki mászott fel, inkább az árnyas réten megpihentek, reggeliztek. A kilátás egyszerűen pazar nyugatra-északnyugatra, így Tatabányára, Vértesszőlősre, Tatára.

Továbbindulva a P háromszög jelzésen, egy meglehetősen goromba lejtő következett, amin csak lassan jutottunk át. A lejtmenet után ismét emelkedni kezdett az út, de ez már enyhe volt. A Nagy-rét sarkánál sokan egy rövidebb – kb. 7 km-es – utat választottak. A többieknek egy kis lejtőt leszámítva tovább emelkedett az út. Előbb érintettük a sziklás, mély völgyekkel tagolt Vaskaput, majd a lezárt Vértes László-barlang, és az Arany-lyuk-barlang mellett haladtunk el. Sávot váltottunk, és a Kovács-hegyen S jelzésen mentünk tovább. A tetőn megálltunk ebédelni.

Ebéd után – az Öreg-Hajagost leszámítva – már szinte az út végéig lejtett az út. Érintettük a Nagy-rét déli sarkát, amerre a 7 km-es távot választók is mentek. Visszaérve a Turul-emlékműhöz, ki-ki elcsábult egy fagylaltra, sörre, üdítőre. A hosszabb távot választók 13,3 km-t tettek meg, 481 m szintkülönbséggel – ebbe benne van a 30 m-es Ranzinger-kilátó magassága is.





 

Június 6-án egy májusban elmaradt gerecsei túrát pótoltunk. Örvendetes, hogy az utazási megszorítások ellenére 37-en voltunk.13,5 km-t gyalogoltunk 355/312 m szintkülönbség mellett.

7 órakor indultunk Isaszegről, majd Gödöllőn, Mogyoródon, Budakalászon egészült ki a létszám. 9 órára értünk Lábatlanba. Akik járják a Közép-Dunántúli Piros túrát, azoknak rögtön ott volt az Erika cukrászda, benne a bélyegző. Szerencsénk volt, mert egyébként csak 11-kor nyitottak volna, csak valamiért beugrottak oda, így tudtunk bélyegezni. Ha már a szerencsénél tartunk, azoknak viszont nem volt, akiknek a rövidebb túra részeként a Gerenday-arborétum lett volna első programjuk, az nem volt még nyitva. A cukrászda a Cementgyári Emlékház és Tudásközpont részeként üzemel, azért található előtte egy hatalmas fogaskerék.

Elkezdtünk a József A. utcán felfelé kapaszkodni. Az élelmesebbeknek egy hatalmas cseresznyefa és egy eperfa is szolgáltatott finom csemegét. Mikor az utolsó nyaralóházakhoz értünk, szép kilátás nyílt a Duna nyergesújfalui szakaszára. Virágos rétek között értük el az erdőt. Egy helyről a Gerecse 633 m-es csúcsát láttuk a TV-toronnyal. A Nyagda nevezetű helyen egy csodálatos szép réten megpihentünk és gyönyörködtünk a kilátásban. Nemrég kaptuk meg hárman (Éva, Babi és én) az Országos Kékkör a jelvényeit, melyet itt adott át nekünk Babi. Még tapsot is kaptunk a többiektől. Folytatva utunkat a Törökös-bükk és a Nagy-Eménkes között értük el utunk legmagasabb pontját, 478 méteres magasságot. Lefelé haladva az út baloldalán egy mély gödör volt, valószínű, hogy egy geológiai kutatóárok lehetett régen. Lementem, és szóltam a többieknek, hogy semmi különlegesség nincs benne, erre aztán jó páran szintén lejöttek, hátha becsapom őket, és letagadom az ott meglelt kincset. Továbbra is lefelé ereszkedve értünk Marót-hegyre, itt találkoztunk az OKT jelzésével is. Ezután megint láttuk a TV-tornyot, de már sokkal közelebbről.

A pusztamaróti Történelmi Emlékhelynél (a mohácsi csata után szeptember 15-én itt 25 ezer ember lelte halálát török ágyúzásban) bélyegeztünk füzetünkbe, ebédeltünk, pár következő programot ismertettem. A rövidebb távra jelentkezők is jártak itt, de ők a bajnai országút felől jöttek, így nekik a táv oda-vissza 9 km volt. Mi jelzetlen utakon értük el az országút mellett parkoló autóbuszunkat, majd elindultunk vele hazafelé.



 

Mindazok számára, akik az egyszer már bejárt gerecsei szakaszra akkor nem tudtak eljönni, vagy csak nem volt náluk az igazolófüzetük, március első két napján pót-túrát szerveztünk. Szép időnk volt, 39 km-t gyalogoltunk 831/983 m-es szintkülönbséggel.

Gyalogtúránk Tardosról indult. Oda eljutni pedig a tömegközlekedés mai állapotában igencsak idegtépő feladat. Gödöllőről, Isaszegről személlyel utaztunk a Keletiig gond nélkül. Ott átszálltunk a szombathelyi „gyorsra”. A gyorsaságra csak a név, és pótdíj emlékeztetett. Míg meg-megállva bandukoltunk, a velünk párhuzamos vágányon két személyvonat is megelőzött. Tatabányáig összeszedtünk 10 perc késést, ami viszont már sok volt ahhoz, hogy a Héreg felé menő buszt elérjük. Újratervezés. Fél óra múlva indult egy helyi-járatú busz, amivel a Hármashídig el tudtunk menni. Innen gyalog indultunk – járda nem lévén - a tarjáni országút szélén, szabályszerűen az út baloldalán libasorban. Mégis egy-két szembejövő autós hevesen anyázott. Végre elértük az erdőszélt, ahova eredetileg busszal szerettünk volna eljutni. (3 km plusz aszfaltkoptatást jelentett számunkra a MÁV lezser menetrend-értelmezése.) Széles erdőgazdasági úton enyhe emelkedővel Koldusszállásra értünk.

    Itt találkoztunk a kék jelzéssel és a bélyegzőhellyel. Kicsit megpihentünk, majd az út baloldalán lévő hatalmas cserfát próbáltuk körbeölelni. Gondozott vadászlakkal szemben kis tó is van, igazán szemet gyönyörködtető környék!  Továbbhaladva előbb kereszteztük a Tarjáni-malompatakot, majd egy mélyúton át értünk az Öreg-erdőbe. A Pes-kő szürke sziklafala alatt haladtunk, majd egy pár kilométer után kiértünk a vértestolnai útra. Rövid aszfaltút után ismét erdőben folytathattuk utunkat. A Fábián-kő nevezetű részen megebédeltünk. Továbbhaladva előbb szép karrmezőt (ördögszántás), majd gyönyörű mohás sziklaalakzatokat láttunk. Elértünk a Bánya-hegyi bélyegzőponthoz, majd vörös színű széles és sáros úton Tardosra gyalogoltunk. Itt foglaltunk ugyanis szállást a Vitéz-vendégházban.  Kellemes meleg volt a szobákban, jó hangulatunk még csak fokozódott a finom csirkepaprikás elfogyasztása után, melyet háziasszonyunk főzött nekünk. Vacsora után páran még elsétáltunk egy büfébe, ahol vettünk két üveg bort, kristályvizet, üdítőitalokat. Még sokáig beszélgettünk elalvás előtt.

    Hat órakor keltünk, tisztálkodás után közösen megreggeliztünk, szendvicseket készítettünk, bepakoltunk. Kifizettük a szállást, vacsorát, elbúcsúztunk háziasszonyunktól, Évikétől. 8 órakor indultunk. Előbb visszamentünk egy darabig a Bányahegyi úton, majd a K+ jelzésen haladva hamarosan ismét az OKT-n voltunk. Enyhén emelkedő út nyugatról szinte megkerüli a Gerecse tömbjét. Ezen a szakaszon két hatalmas fa is uralkodik, a másodiknak neve is van: Sandl-hárs. A kopár fákon keresztül több helyről is ráláttunk Pisznice felhagyott bányáira. Felértünk a Serédi-kastélyhoz, mely egyúttal bélyegzőhely is. A Kis-Gerecse fehér sziklaalakzatai között vezetett tovább az út, majd onnan a Vízválasztón keresztül értünk Pusztamarótra.

    Ismét megcsodáltuk a 25 ezer ember halálának emlékére állított szobor-együttest. A temető mellett bélyegeztünk, majd indultunk tovább. Lejtős úton megkerültük a Vaskapu mély katlanját, majd kilométereken át egy villanyvezeték nyiladékában haladtunk. A bajóti utat elérve balra indultunk azon, de – szerencsére – hamarosan levezetett onnan jelzésünk. Kicsit erősebb emelkedő után jobbra láttuk a lezárt Büdöslyuk-barlangot. Tovább emelkedett az út. Az emelkedő tetején jutalomebéd következett, ezt követően kényelmes lejtős úton értünk be Péliföldszentkeresztre.

    Bélyegeztünk, majd a K+ jelzésen haladtunk tovább. Pár éve, hogy erre jártunk, voltunk fönn az Öreg-kőn, végigjártuk a sziklákat, a Jankovich-barlangot, így most ezt a részt kihagytuk. Egy mintaszerűen szép farm mellett mentünk el, majd a Látó-hegyre vitt fel az utunk. Leereszkedve onnan ismét a kék jelzésre értünk, amin Mogyorósbányára értünk. Pecsételés után volt még bő félóránk a busz indulásáig, ezért kényeztettük magunkat egy panzió éttermében palacsintával, fagylalttal. A busz pontosan jött, és ért is be Dorogra. Pár percünk volt a vonat indulásáig, de egy rövid vágtával elértük azt. A vasúti pálya felújítása miatt Piliscsabán át kellett szállni vonatpótló buszra. Ezzel az Árpád-hídig utaztunk. Itt szétváltak útjaink, mert voltak akik a HÉV-et, mások a vonatot választották a Gödöllő felé vezető útra.