Április 06-án gyönyörű tavaszi időben, 2 vendégünkkel együtt 32 fővel indultunk a Börzsönybe túrázni. 8 személykocsival a Kisinóci-turistaházig mentünk, onnan indult a túránk. Az erdőben a fák már bontogatták rügyeiket, jó volt látni a friss zöld színeket.A túra elején a Kisinóci-rétig, majd kis ideig a Pokol-völgyi-patak mellett együtt indultak a rövid és a hosszú útvonal résztvevői. Ezek után egy meredek út következett, amely Kis-Inóc felé tartott. Ennek a meredek útnak 60 %-ának megtétele után kettévált a két táv. A rövidtávosoknak még 20 m-t emelkedett az út Tányér-rétig, aztán ők már csak lefelé ereszkedtek. A hosszabb út résztvevőire még 120 m emelkedő várt, akkor értek a Szép-bércre. A bércre felvezető út előtt amerre a szem ellátott, csodás Odvas keltikékben gyönyörködhettünk. Felértünk a Szép-bércre, ahonnan a közeli, majd távolabbi hegyeket láthattuk. A jó szeműek az esztergomi Bazilika jellegzetes kupoláját is látni vélték a mellette folyó Dunával. Itt a bércen nagy számban sárga kankalinok virítottak. Mikor kigyönyörködtük magunkat, továbbindultunk. A Kis-Tányér-rét, később a Tányér-rét következett, majd a  Templom-völgyben izgalmas átkelések is vártak ránk a Hosszú-völgyi-patakon, A völgyben őszi kikerics levélzete már nagy területen előbújt, óvatosan lépdeltünk. Az Êrsek-tisztáson megpihentünk, elfogyasztottuk az elemózsiánkat. Továbbindulva, balra láttuk az Érsek-forrást, ami a Ló-hegyi-patak kezdete. Utunkat többször keresztezte ez a kanyargós patak, amin néhányszor át kellett menni. Az átnedvesedett csúszós talaj kicsit nehezítette az előrehaladást, voltak akik nem tudtak ellenállni a föld gravitációjának, ami tagadhatatlanná vált ruhájukon. Nem sokkal később értünk vissza Kisinóci parkolóhoz, mint a rövid túra résztvevői, majd kis tere-fere után indultunk hazafelé.

A túratáv 11,5  km volt 463 m szintkülönbséggel, a rövid túráé (a térképen szaggatott vonal jelzi) pedig 6 km, 245 m szinttel. Szép tavaszi túrában volt részünk.

A beszámolót írta U.Zsuzsa és N. Béla, a képeket az utóbbi készítette.



 

Másfél éve megkezdett Zalai-dombság túránkat folytattuk e hét elején kilencen. Az időjárás javuló tendenciát mutatott, mert az első nap tíz percig, a második nap pedig már fél óráig nem esett az eső. A táj így is szép volt, megérte elmenni!

03.11. hétfő

Vonattal két átszállással utaztunk Bagodra, közben nem maradt el az átszállásos utak szokásos izgalma, hogy elegendő lesz-e az átszállási idő. Most a Göcsej IC késett sokat, de az Őriszentpéter felé induló személyvonat szerencsére bevárta. Negyedórás késéssel értünk Bagodra, de innentől nem kötődtünk semmilyen időponthoz a szállásunkig. Mindjárt az út elején áthaladtunk a Zala-folyón. Boncodföldén mindenkit meglepett az a bőség, ahogy a templomdomb tele volt Rövidszárú kankalinnal. Később is – főleg az első nap – sokat láttuk ezt a kedves, kora-tavaszi virágot. A szőlőhegyen előbb egy hatalmas fa Szent Orbán-szobor, később pedig a Nagy-hegyi kápolna mellet haladtunk el. Sok boronaházat láttunk a szőlők között, javarészt sajnos romos állapotban, de egy párat már szépen felújítottak. Kávásra, a méltán híres tájházakhoz értünk; 2022. októberében itt fejeztük be zalai utunkat. Kurtamajor mellett szebb napokat látott Eitner-kastély lehangoló épületét láttuk. Salomváron viszont egy jól befűtött szállás – a Gőcseji Turista Szálló – várt ránk, végtelenül kedves házigazdákkal. Vacsorát Zalalövőről hozattunk, ez is nagyon finom volt. A túra 11,5 km hosszú volt, 240/296 m szintkülönbséggel.

03.12. kedd

Negyed nyolcas busszal indultunk Szőcére, de most pont jó jött, hogy volt félóra átszállási időnk Zalalövőn. Meg is leptünk egy pékséget és megreggeliztünk. Szőcén először a Lápok Házához mentünk, de az még téli álmát aludta. A Szőcei Tőzegmohás Lápréten szerencsére nincs nyitvatartási idő, be tudtuk járni. Ez az Őrség legértékesebb, fokozottan védett láprétje, és a jó kiépített pallósoron könnyen bejárható. A Szőce-patakot a völgyoldalban 80 hidegvízű forrás táplálja. A láprét után erdei úton egy nagy esőbeállóban megpihentünk. Erdőfoltok, rétek, legelők után értük el a Vadása-tavat, amely két mesterséges tóból áll, a Vadása-patak és a Rókalyuk-forrás táplálja. A felső tó vadregényes, az alsó stranddal ellátott, kiépített. Továbbmenve Hegyhátszentjakab szélén irányt váltottunk, és a Borostyán-tóhoz értünk. Ez a tó már Zalalövőhöz tartozik, nevét a valamikor itt áthaladó Borostyánkő-útról kapta. Beérve a kisvárosba, még volt annyi időnk, hogy elgyalogoljunk abba a bisztróba, ahonnan előző nap a finom vacsorát rendeltük. Most se csalódtunk a kiválasztott étel minőségében, mennyiségében. Ebéd után a vasútállomásra mentünk (napi adagunk 13,3 km volt, 139/212 m szinttel). Miután bemondta a hangosbemondó, hogy vonatunk 8 percet késik, elkezdhettünk izgulni, Zalaegerszegen megvár-e bennünket az IC. Szerencsére megszánták vicinálisunk utasait, így végül az eredeti terv alapján értünk haza.

 

Februári második pót-túránkon 11-en vettünk részt, 15 kilométert gyalogoltunk 287/285 m szintkülönbséggel. Aszódon volt a találkozó, melyet vonattal értünk el. A vasútállomás után a Javítóintézet mellett haladtunk el, majd a Városréti utcán hagytuk el a kisvárost. Kiértünk a Nagy-völgybe, aminek az elején még egy vetés is zöldelt. A széles völgyön továbbhaladva, előbb egy hatalmas kidőlt nyárfát láttunk, majd egy vizenyős terület következett. Ezután jobb oldalon, egy homokkőfalat láthattunk, aki tett egy kis kitérőt, az a falban rengeteg lyukat is felfedezhetett, melyet minden bizonnyal gyurgyalagok lakják. Nagyon enyhén emelkedett az út, előttünk egy nagy létszámú birkacsorda bandukolt legelészve. 6 km megtételekor tartottunk egy pihenőt. Mikor már elhagytuk a völgyet, érdekes módon pont ott kellett megkerülnünk egy kisebb tavat. Két emelkedő következett, azt legyűrve már mindvégig lefelé ereszkedtünk. A Negyela erdei kápolnát megközelítve dilemmába estünk, hogy azt is felkeressük, vagy inkább a vonatot érjük el. Míg az esélyeket latolgattuk Lacival, az eleje már túl is ment a kápolnához vezető úton, így eldőlt a kérdés. A Galgához közeledve vizenyős réteken kellett áthaladnunk, és egy függőhídon.

 

Februári túránk ezúttal a Budai-hegységbe vezetett. Üdítően sokan – harminckilencen – voltunk, még úgy is, hogy jó páran az utolsó nap kénytelenek voltak lemondani az utat. Ezúttal is két táv között lehetett választani. Vonattal utaztunk Pilisvörösvárra, mert egy szűk átszállási idő miatt nem kockáztattuk meg az eredeti pilisszentiváni indulást. Háromnegyed kilenc után indultunk. A vasúti felüljárón való áthaladás után pár utcán át Pilisszentlélekre értünk. Itt végre betértünk az erdőbe. Az első látnivaló a Kálvária volt, kis kápolnával a végében. Aztán széles, homokos út után a Jági-tóhoz értünk. D. Lajos mesélt is róla, hogy gyermekkorában az milyen szép, halban gazdag tó volt. Sajnos manapság már alig van benne víz. Az Ördögtorony közelében ideiglenesen szétvált a két különböző táv útja. A meredek dombon lévő bizarr formájú, szép kilátást nyújtó sziklához csak a hosszabb távot választók mentek el. Visszaérve a piros sáv jelzésre, nagyon kényelmes úton értük el az Antónia-árkot. Ezen folyamatos emelkedővel (csak a végén volt egy kicsit erősebb) értünk Nagykovácsi szélső házaihoz. Innen a rövidtúrások legyalogoltak a buszmegállóhoz, és indultak hazafelé. Ez a túra 7,8 km hosszú volt, 253/279 m szintkülönbséggel.

Mi folytattuk utunkat, de nem sokáig, mert a Nagy-Szénási tanösvény indulási pontjában lévő pihenőben megálltunk enni. Itt már erősen fújt a szél, ami a felfelé menet csak erősödött. Az egykori turistaház emlékköve után már teljesen nyílttá vált a terep, a szél pedig nagyon viharossá és hideggé. Még jó, hogy az 550 m magas csúcsra való felmászás melegített. Nem sokat időztünk fenn, indultunk lefelé. A fák közé érve rögtön javult a helyzet. Mielőtt beértünk volna Nagykovácsiba, az út mellet szép, háromszínű festékföldet láttunk. A vége felé eléggé szétszóródott a csapat, így más-más buszt értünk el. A hosszabb táv 11,8 km volt 498/387 m szinttel.