Kétnapos túránkat Kékestetőről, a Szanatórium mellől indítottuk, Mátrabércen, a Keleti-Mátrán keresztül értünk Sirokra, innen másnap jutottunk el Szarvaskőre (a hol Mátrához, hol Bükkhöz sorolt) dombvidéken keresztül.

    Reggel hat órai vonatindulással, gödöllői, vámosgyörki átszállással jutottunk el Gyöngyösre, ahol átsétáltunk a buszmegállóba. Onnan indult az a busz, melyen pesti túratársaink is érkeztek, így már együtt mentünk fel Kékestetőre. A Szanatórium mellett volt a busz végállomása, egyben nekünk bélyegzőhelyünk is. Miután a dokumentálás sikeresen megtörtént, elindultunk Első állomásunk a kékestetői csúcskő volt. Körbenézve láthattuk a TV-tornyot és a hatvanas évek elején épült andezit-kilátót.

    Nagyon kellemes időben, még inkább kissé hűvösben kezdtük az ereszkedést. Előbb a tévétorony kerítése mellett haladtunk idős bükkösben. Elsőnek a Szent Erzsébet-kereszt, és a mellőle nyíló nagyszerű kilátás késztetett megállásra. Különösen alakú sziklák mellett elhaladva értünk Sas-kőhöz. Itt található egy emlékmű is, mely az első világháborúban elesett turisták emlékére készült. Továbbhaladva Disznó-kőről volt páratlan kilátás a Parádi-medencére. Bélyegeztünk a Hármashatárnál, később pedig a Nagy-Szár-hegyről a Tarjánka-völgybe lelátva nosztalgiázhattunk, hogy már ott is jártunk. Megmásztuk az Oroszlánvárat, ami nem is jelentett olyan nagy kihívást, inkább a lejtmenet volt veszélyesebb, nem csak a meredeksége, hanem a csúszóssága miatt is. A Domoszlói-kapunál is jártunk tavaly, de akkor nem a kéken mentünk a Kis-Zúgó-hegy felé. Ami viszont közös volt avval az úttal, az az volt, hogy a Szederjes-tetőre még mindig meredek úton lehet feljutni. A Jóidő-kút nagyon szerényen csordogált, de finom és jó hideg volt a vize. A Cseresznyés-tetőn át jutottunk Gazos-kőre, ahonnan beláthattuk Recsket, a Búzás-völgyi-tavat, sőt még a távolabbi falvakat is. A legkedvesebb látnivaló mégis az először meglátott Sirok és a felette trónoló vár volt – annak ellenére, hogy még légvonalban is öt kilométerre volt. Még egy-két kisebb tetőre kellett felkapaszkodni, de visszavonhatatlanul elkezdtünk ereszkedni. A volt siroki vasútállomáson bélyegeztünk füzetünkbe, aztán egy előre bejárt úton, a Parádi-Tarna hídja után mezőkön, egy rozoga hídon átkelve a falu szélére értünk. Míg én visszamentem két lemaradt lányért, egy kedves helyi lakó meghívta a társaság többi részét egy pohár borra, pálinkára.

    Majd’ 23 km-t megtéve elértünk szállásunkra a Motelhez. Megbeszéltük a szomszédos étteremben, mikor megyünk vacsorázni. Az ételsort a bejárás során kapott étlapról már előre lebeszéltem, így semmi meglepetést nem okozhattunk. Elfoglaltuk szobáinkat, gyors zuhanyozás, és a szállásdíj kifizetése után máris mentünk vacsorázni. Finom étkeket kaptunk, a felénk megszokottnál olcsóbban. Többeknek még arra is maradt ereje (lévén, azon a hétvégén volt a siroki Várnapok rendezvénye), hogy a zene irányába haladva felkeresse a színpadot, sőt még táncra is perdüljön.

    Reggel hatkor keltünk, hét órakor egy közeli kis bolt előtt vártuk a nyitást. Be kellett vásárolnunk vasárnapra ételt, italt. Kenyér, péksütemény nem volt, helyette puffasztott rizst vásároltunk. A falu központjában aztán találtunk nyitvatartó boltot, zöldségest, sőt még péket is (a puffasztott rizs a „kispadra” került). Felkapaszkodtunk a vár felé vezető úton, és a szabadtéri színpad közelében lévő nagy tűzrakóhelynél megreggeliztünk. A bőséges reggeli után kissé nehezünkre esett felkapaszkodni az Apáca- és Barát-sziklához, meg a közelében lévő Törökasztalhoz. Onnan viszont nagyszerű a kilátás a várra, falura, Mátrára. A sziklák után még kicsit emelkedett az út, aztán megnyugodott. Az újabb emelkedő csak az Alma-lápa-tetőre való feljutáskor következett. Rozsnakpusztán egy árnyas fa tövében pecsételtünk. Egy keskeny aszfaltúton, különösebb látnivalók nélküli vegyeserdőben haladtunk. A Kavics-bérc nyergébe való feljutást észre sem vettük, annál inkább az országút melegét, mikor egy kilométeren kénytelenek voltunk azon gyalogolni. Ekkora már igencsak befűtöttek odafennt. Szerencsére a Laskó-patak hídja után ismét erdőben folytatódott az út. Már csak egy emelkedő, a Gilitka lekűzdése várt ránk. Szarvaskőhöz közeledve látványos völgy mellett (Major-oldal) haladtunk. Jó tempóban haladtunk, ezért szóba került egy tervezettnél korábbi busz elérése is. Ez csak egy kis futás révén, mellbedobással sikerült úgy, hogy az elől haladók megkérték a buszvezetőt egy kis menetrend-szabotálásra. Ezen a napon 19 km-t gyalogoltunk igen melegben.

    Egerben már nem kockáztattunk egy vonathoz-futást, ezért egy pinceborozó hűsébe menekültünk. A hőség után nagyon jól esett egy pohár bor (vagy éppen korsó sör). Sokáig nem időzhettünk, mert indulni kellett a vonatállomásra. Kétnapos gyaloglásunk legnagyobb megpróbáltatása akkor ért, mikor a pince hűséből kilépve 1,4 km-t kellett trappolni 30 fokos melegben az állomásig. Füzesabonyban át kellett szállnunk egy agyonzsúfolt újhelyi gyorsra, majd Gödöllőn a végre a klimatizált „pirosra”.



Nehéz, de szép volt ez a kéktúra-szakasz. Az első nap teljesítettük az OKT legnehezebb szakaszát. A második nap inkább a meleg volt fárasztó, mint a gyaloglás. A busz-vonat kombó miatt legalább 45 km-t tettünk meg a két nap alatt úgy, hogy felfelé 1136 m, lefelé 1934 m volt a szintkülönbség.