Ezt a túránkat akár jubileuminak is hívhatnánk, hiszen öt évvel ezelőtti megalakulásunk első túrája is a Mátrába vezetett. Az alapító 15 főből hatan most is jelen voltunk.

    Reggel hét óra után isaszegi, majd a gödöllői vasútállomáson gyülekezett az a 20 fő, aki jelentkezett mátrai túránkra. Talán pár embert visszatartott a túrától az a sok rossz, amit az időjósok erre a napra ígértek. Szerencsére tévedtek, mert napsütéses, gyönyörű tavaszi időben volt szerencsénk túrázni (az első és utolsó csepp eső akkor esett a kocsira, mikor elindultunk hazafelé). Hatvanban még felvettük Incit, aztán meg se álltunk Mátrakeresztesig. A Békástói-Üdülőtelepen lévő parkírozóban tettük le kocsijainkat.

    Némi cihelődés után elindultunk a patak mellett felfelé a piros jelzésen - csakhogy ne fázzunk, egy kis emelkedővel. Párszáz métert még baloldalon házak mellett haladtunk, aztán már csak a csodálatos természet vett körül. Baloldalon szép formájú sziklák tornyosultak, közvetlen mellettünk a Csörgő-patak, tőlünk jobbra pedig a Bárány-kő-oldal. Meg-megálltunk fényképezni, olyan szép volt a patak és a sok tavaszi virág. A turistaút elkanyarodott a pataktól, de mi persze nem! Átmásztunk/bújtunk pár tucat kidőlt fán, és ekkor értünk a tulajdonképpeni szurdok bejáratához. Egy napsütötte völgykatlanban megreggeliztünk.

    Úgy terveztem, hogy a szurdoknál - a vízállás függvényében – eldöntjük, a patakmederben megyünk-e tovább, vagy visszakapaszkodunk a turistaútra (persze mindenkinek megadva a lehetőséget, hogy maga válasszon). Az előző száraz időszak következményeként nem volt nagy víz - bár lehetséges, hogy annak az egy-két túratársnak, aki mégis becsúszott a patakba, más a véleménye. Hatalmas mohás kőtömböket, bedőlt fákat kellett a mederben kerülgetni, de a legalattomosabb hely mindig a patakszélen lévő vastag avarszőnyeg volt. Sohasem lehettünk biztosak abban, hogy alatta víz csobog, vagy kemény szikla búvik meg. Ennek ellenére (vagy épp ezért), nagyon szeretjük az ilyen szurdokokat, az élmények felelevenítése során ezek biztos, hogy mindig napirendre kerülnek. Egyébként – egy-egy kis szakaszt leszámítva - Csörgő-patak szurdoka nem volt veszélyes, a múlt havi Honti-szakadék – nem is beszélve a tavalyi Salabasina-árokról - például sokkal keményebb volt.

    A szurdok fokozatosan szélesedett, elértük ismét a jelzett utat. Ezen haladva érintettük a Csörgő-malmot, jobban mondva csak azt az ismertető táblát, mely annak történetét mutatja be. Később egy pihenőhelynél - ahol asztalokon, padokon kívül még kemence is volt -, megpihentünk. Elhagytuk a patakmedret, és egyre emelkedő úton Mátraszentimrére értünk be, ahol bevártunk mindenkit. Sok tájékozódási futót láttunk, biztosan versenyük volt. A K kör jelzésen indultunk tovább Fallóskút felé. Az út eleinte határozottan lejtett, de mire a kápolnához értünk, ismét majdnem olyan magasan voltunk, mint ahogy Szentimréről elindultunk.

    Megnéztük a Szent-kúti (Mária)-kápolnát, ittunk és feltöltöttük fogyóban lévő vízkészletünket a forrás vizéből, pihentünk egyet, majd indultunk tovább. Fallóskút után előbb az országúton vezetett a S + jelzés. A térkép szerint majd’ 1 km után le kellett volna térni róla, de ezeket a jeleket érvénytelenítették (mint később láttuk fakitermelés miatt), és még 700 m-en keresztül az országút szélén kellett bandukolnunk. Aztán hirtelen letért róla, de elég nagy lejtéssel (380 m alatt 100 métert) haladt, ami eléggé megviselte a térdeket és bokákat. 550 méteren megint a galyatetői országút szélén mentünk, aztán szerencsére balra letértünk róla. Jó másfél km megtétele után a kocsiknál voltunk. Nagyon szerencsések voltunk az időjárással, élvezetes túránkon bő 15 km-t gyalogoltunk.

    Miközben felkészültünk a hazaútra, a rendes fiúk – én nem tartozom közéjük – meglocsolták a lányokat, elvégre húsvét van.