Ebben az évben összefogtunk az isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével és közösen rendeztük meg hagyományos Mikulás-kereső túránkat. A közös szervezés eredményeképpen közel nyolcvanan kezdtünk lázas keresgélésbe, hogy megtaláljuk az erdőben rejtőzködő Mikulást és Krampuszt.

    A mi csapatunk a vasútállomáson gyülekezett. Mivel épp piacnap volt, nagy feltűnést keltett a piacozók között az a 30 Mikulás-sapkás gyerek és felnőtt, aki ott találkozott 8 óra 10 perckor. Sétánk közben kis időre megálltunk a Falumúzeumnál, aztán indultunk tovább a Nap utcába, mert a Nyugdíjasok Baráti Körének tagjaival, gyerekeikkel, unokáikkal ott találkoztunk. Páran közülünk is ott csatlakoztak hozzánk.

9 óra 10-kor indultunk most már együtt tovább. A Mikulás megtalálását segítette a kb. 200 méterente fákra kitűzött Mikulás-kép. A Mikulás közelségét egyre nagyobb kép jelezte. Találékony gyerekek a már megtalált képet ráhelyezték az új képre, így hasonlították össze annak méretét, konstatálták, hogy már nagyobb kép van a fán, tehát közeledünk a Mikuláshoz, vagy pedig – sajna – még mindig nem változott a kép mérete. Mikor már közel jártunk a Mikuláshoz, bevártunk mindenkit, a felnőttek forralt bor ivásával melengették magukat. Azért ilyen nagy csapatnál nehéz eltalálni azt a tempót, amit mindenki bír, vagy pedig nem fagy össze a sok várakozástól. Én mindkét véleményből kaptam.

    Mikor már A4 méretű kép volt egy fán, biztosak lehettünk abban, hogy közel a cél. A Nyírfalu emlékműnél meg is találtuk a Mikulást és a Krampuszt, akik egy szánkón húzták a sok csomagot. Először mindenkit megkínáltak szaloncukorral, aztán sor került a csomagok kiosztására is. Legtöbb gyerek lelkesen adta elő kis versikéjét, énekét. Nagyon remélem, hogy sok gyerek emlékezetében ez az erdei élmény sokáig megmarad. A túrát összekapcsolva a Mikulással való találkozással, talán a kirándulást, a természet szeretetét is észrevétlenül becsalogatjuk kis életükbe.

    Az ajándékozás után ismét kettészakadt a két társaság: a nyugdíjasok, és közülünk a kis gyerekekkel lévők a Benkovics-nyiladékon keresztül visszamentek a városba, mi pedig tovább folytattuk utunkat. Először a Sárkány-fát néztük meg, majd a valkói úton haladva a Király-útra értünk. Azon haladtunk az Ezeréves kert felé. Egy helyen a vadászok megkérdezték, hogy mit keresünk ott, de mikor elmondtuk, hogy útvonal-engedélyünk van az erdészettől, továbbálltak. Szerintük az erdészet nem szólt nekik. Ha ez így volna, nagyon nagy hiba lenne a Valkói Erdészet részéről, hiszen összeengedték egy területre a túrázókat és a lövöldöző vadászokat.

    A Benkovics-nyiladékon keresztül értünk be Isaszegre. A Mátyás király utca, Aulich utcán keresztül értük el a vasútállomást. Jól sikerült túra volt - remélem mindenki így gondolja. Aki a teljes utat végigjárta, 16 km-t tett meg.

 

A szerencse most se hagyott el. Napsütéses időben, majdnem rekordszámú túrázóval (28 fő) a Pilis egyik szép kilátóhegyén, a Vöröskőn jártunk.

Háromnegyed nyolc után indultunk Gödöllőről. Hat kocsival indultunk, amelynek összetartása nehézséget is okozott. Leányfaluig – ahonnan túránk indult – már szétszóródtunk. Mikor az első három kocsi a református templom utcájába bekanyarodott, azt a lemaradó kocsik már nem láthatták. Így fordulhatott elő, hogy volt aki már Tahitótfalut is megjárta, mire mindenkit sikerült egybeterelni. E kóválygások legnagyobb vesztesei a Pestről busszal érkező lányok voltak, akiknek busza már fél kilenc előtt Leányfalun volt, így didereghettek eleget, mire mindenki előkerült.

Mi a 2000-ben átadott – erdélyi templomok hagyományát követő – református templomnál álltunk meg, amely igen látványos volt. Vele szemben, az út túloldalán áll a Móricz Zsigmond Múzeum, az író fejszobrával, parkjának országút felöli részén pedig Szent István szobra. Elindultunk a pócsmegyeri rév felé, ahol a többieknek sikerült összeverődni. Megtörtént a nagy találkozás, aztán indultunk a P jelzésen.

A házakat elhagyva enyhén emelkedő úton a Szénégető-patak völgyébe értünk. Nemsokára négyen útkereszteződésben mi először a Rekettyés-tóhoz-, és forráshoz sétáltunk. Itt „vettük ki” reggeli-időnket, megkóstolva a forrás vizét is. A keresztezéshez visszatérve jelzést váltottunk, és a P+-en értük el az Álló-rétet. A nevével ellentétesen itt nem álltunk meg, hanem Z sáv jelzésen továbbra is emelkedő, de nem megerőltető úton értünk a Kis-bükk-tető alá. Itt alternatív megoldásként kínálkozott, hogy a sárgán lemenjünk a Leány-kútig, majd a S körön visszajöjjünk ugyanarra a P jelzésre, amin haladtunk, de ezt a változatot kisebb lábfájásom miatt én nem szorgalmaztam, a többiek pedig – mily rendes tőlük! – szolidárisak voltak. Ahol ez az útkereszteződés volt, onnan magára a Vöröskőre feljutni már nem jelent nagy kihívást, mindössze 40 m szintkülönbséget kellett legyűrni.

Az 521 m magasan fekvő Vöröskő tele volt turistákkal, MTB-osokkal. Beszélgettünk is egy hasonszőrű pesterzsébeti csapattal, sőt egy nyári útjukról készült DVD-t is kaptunk tőlük. A kilátás sajnos a párás idő miatt nem volt a legpompásabb, de a Szentendrei-szigetet, Naszályt azért jól ki lehetett venni. Beszéltem a többieknek kialakuló jövő évi programunkról, évzáró bulinkra kalapoltam a pénzt, aztán indultunk lefelé. Mindjárt az út elején pár szép vadárvácska pompázott. Biztos nem olvasott róla, hogy neki legfeljebb októberig illene virágozni. Az út jó meredeken ereszkedett lefelé, sokat nevettünk egymás probléma-megoldó képességén. Még érdekesebb volt, mikor – immáron a P+ jelzésen – egy sáros vízmosásban kellett leereszkednünk. Ki szétterpesztett lábakkal, ki a gödör alján csúszkálva oldotta meg a feladatot.

A házak közé beérve, nagy tetszést aratott az a mókus, amelyik légtornász módjára egy kábelen egyensúlyozott végig az egymástól távol lévő két villanyoszlop között. Megkóstoltuk a Szél Ede-forrás vizét is. Az országutat elérve a Duna-parti sétányra tértünk, azon értünk vissza a kocsik egy részéhez. Akinek a református templomnál állt a kocsija, annak még 850 métert kellett mennie. Elhaladtunk a katolikus templom mellett, majd a reformátushoz értünk. Mivel nemrég ért végett egy temetői szertartás, nyitva volt még a templom. A lelkész úr megengedte – meglehetősen sáros lábbelink ellenére -, hogy belülről is megtekintsük azt. Érdemes volt bemenni, mert gyönyörű erdélyi motívumokkal díszített szószéket és egyéb fából készített berendezési tárgyakat láthattunk.

Az út hossza 12,8, illetve 14,5 km volt attól függően, hogy valaki a áruház mellől, vagy a református templomtól indult.

 

Négy verőfényes őszi napon 75 kilométert gyalogoltunk nyolcan a Bakonyban, Zirctől Bodajkig. A csodás tájakon átvezető út során nem feledkeztünk meg a tájék neves műemlékeinek felkereséséről sem.

2010.11.04. csütörtök. Borzasztó korán kellett ahhoz kelnünk, hogy már az első napot is jól ki tudjuk használni. Vonatunk háromnegyed ötkor indult. Két átszállással fél kilenc után értünk Zircre. Hárman kocsival jöttek.

A gyalogtúra megkezdése előtt városnézésre indultunk. A Köztársaság úton sétálva az első látnivalónk egy középkori pillérköteg volt. Ezután megnéztük a ciszterci apátsági templomot, majd a műemlékkönyvtárhoz vonultunk. Mivel itt a legközelebbi idegenvezetésig sokat kellett volna várni, előbb az arborétumba sétáltunk. Gyönyörű őszi színekkel kápráztatott el a kert. Egy nagy munka (a tó tisztítása és a vízrendszer felújítása) miatt az arborétum egyes részei nem látogathatók, de így is nagy élmény volt a kert meglátogatása. Ezután visszasétáltunk a kolostorépülethez. A Természettudományi múzeumban csak bekukkantottunk, de a Reguly Antal Műemlékkönyvtárat idegenvezetővel megnéztük. Nagyterem valóban kis hazánk egyik legnagyobb ékessége. Amit lehetett, bevásároltunk egy nagy áruházban  következő napokra és pontban délben most már tényleg indultunk az első kéktúra szakaszra. Folyamatosan emelkedő úton hagytuk el Zircet. Sajnos Nagyesztergárig 2,4 km-en az országúton vezet a kéktúra.   Falu közepén aztán elhagytuk a zajos országutat, nemsokára pedig a vadul ugató kutyákat is. Végre az erdőben gyalogolhattunk tovább! Süppedő avarszőnyegen, lápréteken értük el Veimpuszta egyik romos majorját. Mély vízmosásos úton ismét vizenyős rétekre értünk. A jelzések meglehetősen gyatrák ezen a szakaszon, kéktúrán meglepő módon szalagozással is találkoztunk – ami persze még mindig jobb  semminél. Több kisebb-nagyobb irányváltás után aztán kikötöttünk a Gaja-patak mellett. Ismét országútra értünk ki, mely bevezetett Bakonynánára. Bélyegeztünk a kocsmában, aztán szálláshelyünkre mentünk, ami épp a hosszú falu túlsó szélén volt. Finom vacsorát főztünk, ittunk egy kis bort is, de a korai kelés miatt mindenki álmos volt, így hamar eltettük magunkat. Ezen a napon 17 km-t tettünk meg.



2010.11.05. péntek. 6 órakor keltünk, (ugyanúgy, mint a következő napokon is). Összepakoltunk, megreggeliztünk. Ismét végig kellett gyalogolni a falun, aztán balra fordulva a Gaja mellé értünk. Először a Prém- malomnál álltunk meg. Az ott lévő épületeket megkerülve értünk megint a patak mellé, mely itt már szurdokjellegűen szűk völgyben fut. Sokszor álltunk meg fényképezni. Rengeteg nagy fát döntött a völgybe a nyár eleji vihar. A Gaja egy kanyarulatában, az Erdész-emlékműnél szép pihenőhelyet alakított ki az erdészet. Elhagytuk a kék jelzést, mert az érthetetlen okokból az OKT elkerüli a közelben lévő nagy látványosságot, a Római-fürdőt. Mi  patak jobb oldalán jelzetlen úton közelítettük meg a Római-fürdőnek nevezett sziklaszorost. Kidőlt fák között bújkálva értünk a Vadalmás-forráshoz. Ittunk jóízű vízéből, aztán – adrenalin-szintünk fokozása céljából – átkeltünk  zúgó patak felett. Most folyásiránnyal ellentétesen értünk be a sziklaszurdokba. Fenn láttuk Savanyú Jóska barlangját. A magas vízállás miatt nem tudtunk a vízesés alá menni  a patakmederben, ezért kikapaszkodtuk a meredek sziklafalon, és a vízesésnél ereszkedtünk ismét le oda.

Visszatértünk a kék jelzésre, előbb tölgyerdőben, majd egy mélyúton értük el a Gaja kiszélesedő völgyét. Különösebb látnivalók nélküli úton értünk be Jásdra.  Bisztró már zárva volt, de mire sikerült a Polgármesteri Hivatal bélyegzőjét megszerezni,  bisztó tulajdonos is előkerült. Megebédeltünk, majd indultunk tovább. Átkeltünk ismét a patakon, majd elindultunk egy kis csermely mellett felfelé. Hamarosan meg is leltük annak eredetét, a Siska-forrást. Tovább kapaszkodtunk felfelé, kiértünk egy makadámútra. Mikor az eltért az általunk jónak vélt délkeleti iránytól, meredek partoldalon felkapaszkodtunk a velünk párhuzamosan futó kék jelzéssel is ellátott útra. Hogy hol hagyta el a makadámutat, azt most se tudjuk. Szép bükkerdőben értük el Tést, ott bélyegeztünk az Erdei büfében, sőt egy kis vörösbort is alkalmaztunk, mint doppingszert.  Falu szélétől nem messze az országút elkanyarodott; mi az erdőben – jobban mondva annak szélén – Csőszpusztánál folytattuk utunkat. Könnyű úton értünk egy többes útkereszteződéshez a Hamuháznál, ahonnan a Tűzköves-árokban vitt tovább utunk. Sarjadó erdőn átvágva értünk az Erdei szentélyhez, majd 1 km-re innen a Bányászemlékműhöz. Itt már elérhető közelségbe került aznapi úticélunk, a Kisgyón Természetbarát Telep. Szállást a Pentele kulcsosházban foglaltunk. Vacsorára nagyon finom lecsót (vagy inkább sültpaprikát) főztünk. Kis borozgatás és nagy beszélgetés után tértünk nyugovóra. Napi adagunk 19 km volt.



2010.11.06. szombat. Igyekeztünk a reggelivel és az összepakolással, mert ezen  napon hosszú út várt ránk. A bélyegzőhelyet eléggé nehezen találtuk meg, mert a helyét jelölő tábla ott van, ahol már túlmegy az ember rajta. Elhaladtunk a szépen kiépített Farkas-kút és tó mellett, felkapaszkodtunk a Dóra-hegyre, majd egy horhosban még egy kicsit magasabbra. A gerincre felérve, nagyon nekilódultuk a lányok, tempójukból nem vesztettek egészen  Burok-völgyig. A kék jelzés nem ereszkedik le a völgybe, hanem annak meredek keleti oldalán halad (mikor két éve ott jártunk, ezen a szakaszon már jártunk). Bakonykúti most is elbűvölt. A kocsmában kellett bélyegeznünk, majd ezt követően Bakonykútipusztán keresztül északkelet felé vettük az irányt. Bogrács-hegynél kicsit túlmentünk a – nem jelzett – kéken, de így legalább láttuk a nagy kőfejtő különleges sziklaalakzatait. Hegytetőről szép kilátás nyílt Guttamásira, Isztimérre. Könnyű úton jól haladtunk,  kék megkerülte a Vontató-hegyet, aztán hamrosan a Fehérvárcsurgói víztározó mellé értünk. Megkerültük a tó déli végét, betértünk a Becsali nevű műintézménybe, ahol kéktúra-füzetünket igazoltuk. Már csak 2 km volt hátra, aztán elterülhettünk szálláshelyünk kényelmes ülőalkalmasságain.  Menü leves és paprikáskrumpli volt, igen finomra sikeredett. Jól megérdemeltük a vacsorát, mert ezen a napon 25 km-t gyalogoltunk.



2010.11.07. vasárnap. Szokásos idejű reggeli kelés és egyéb teendők elvégzése után 8 órakor indultunk. Először nem utunk folytatásaként Bodajk irányába indultunk, hanem épp ellenkezőleg. Ennek oka az volt, hogy meg szerettük volna nézni  Károlyi-kastélyt. Útközben voltunk benn az evangélikus templomban. A kastélykerti „tisztánlátást” köd nehezítette. Nem reméltük, hogy belülről is láthatjuk a kastélyt, mert az csak 10 órakor nyit. De most is szerencsénk volt. Találkoztunk Károlyi grófnéval, és ő felajánlott, hogy megmutatja nekünk a kastélyt. Nem is remélhettünk nála szakavatottabb idegenvezetőre. Sok minden megtörtént már az ITK-vel pár éves fennállásunk alatt, de az hogy egy grófnő kalauzoljon bennünket, az még nem. Mire végigjártuk a kastély látogatható részét, addigra a köd is feloszlott. Megkerestük kék jelzésünket, és elindultunk Bodajk felé. Szőlőhegyen, présházak között több mint két kilométert mentünk, aztán az Öreg-hegynél ismét az erdőbe értünk. Rövid szakaszon ismét az országúton mentünk, átkeltünk a Gaja-patak hídján. Parkírozóhely, tanösvény jelezte a Gaja-völgyi Tájcentrum kezdetét. Széles úton értünk el az Erdei-tavat ölelő rétet és esőbeállót. Továbbmenve hamarosan átkeltünk a patak kidőlt fa által megroggyasztott hídján. Jobbra magas sziklák tornyosultak az út mellett. Így értünk el az Ádám-Éva fához, amely két hatalmas elhalt tölgyfa összevont neve. Helyüket kopjafa jelöli. Innentől még majdnem két kilométeren keresztül élveztük a Gaja-völgy szikláit, zúgó patakvizét, hatalmas tölgy-, és gyertyánfáit. Varjúvárnál kikapaszkodtuk a völgyből, meredek hegyoldalról immár felülről láthattuk a völgyet. Csomó vadkerítés felett kiépített lépcsőn kellett átmásznunk, mire kiértünk a bodajki sífelvonó felső állomásához. Itt megebédeltünk, miközben csodáltuk Bodajk panorámáját. Leérve a faluba ismét elhagytuk a kék jelzést, hogy láthassuk a szépen felújított Kálváriát. A Lamberg-kastély sajnos nem látogatható, így ezt ki kellett hagynunk. Bekukkantottunk a katolikus templomba, megnéztük a Tó-fürdőt, majd beszereztük e négynapos túra utolsó bélyegzőjét a Fenyő büfében. Kisétáltunk a vasútállomásra, megvártuk az egykocsis szerelvényünket, és elkezdtük a hazafelé „száguldást” MÁV-ékkal. Fehérvári átszállásunknál 10 percet késett a szombathelyi gyorsunk, kétségessé vált, hogy elérjük-e a Gödöllő felé menő vonatunkat. Végül sikerült. E napi 14 km legyaloglásával értük a 75 km-es össztávot.









 

A korábbi évekhez hasonlóan ezen a télen is tartunk vetítettképes élménybeszámolókat a Isaszegi Múzeumbarátok Körével  közös rendezésben. Kezdési időpont minden alakalommal 16 óra, helyszín: Falumúzeum (Isaszeg, Madách I. u.15). A program a következő:

2010.11.13. El Camino (Spanyolország)

2010.12.11. Az ITK első féléves túrái

2011.01.22. Albánia

2011.02.19. Az ITK 2010. második félévi túrái

2011.03.19. Karintia (Ausztria)

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!