Címlap

Isaszegi Természetbarát Klub

A mumus Nagy-Gete

Notter Béla, 2011. február 28. 13.55
Címkék

Szombaton 11 fős kéktúrás csapatunkkal a Dorog – Mogyorósbánya szakaszt jártuk be, közben megmászva a kéktúrás körökben sokszor mumusként emlegetett Nagy-Getét. Mi azért nem az igazán meredek nyugati irányból, hanem Dorog felől közelítettük meg. A kis párásságot leszámítva, nagyon szép napos időnk volt.

    Többfelől igyekeztünk a Nyugati-pályaudvarhoz, ahonnan vonatunk indult Dorog felé. Elég korán kellett ahhoz kelnünk, hogy idejében indulhassunk Dorogról. Az Isaszeg-Dorog 70 km-es távja tömegközlekedési eszközökkel több mint 2 és fél óráig tart. A dorogi vasútállomáson a kedves pénztáros hölgy már azt is tudta, hol kell kinyitnunk pecsételéshez kéktúra-füzetünket. Mikor evvel megvoltunk, nekivágtunk az útnak. Elmentünk a volt bányaigazgatóság épülete előtt (előtte látható a Bányász hősi emlékmű), átvágtunk a 10-es főúton, majd a Kálvária-, István király-, Árpád úton hagytuk el a várost. Illetve előtte még elhaladtunk elhagyott ipartelepek, és a betonkerítésükre festett időtálló jelszavak előtt. Még beszéltünk is róla, bárcsak a turistajelzések lennének ilyen masszívan fönn a fákon. Ha már jelzésekről van szó, el kell mondanom: annak ellenére, hogy az ország turista főútvonalán haladtunk ezen a napon, jelekkel meglehetősen gyengén ellátott területen volt ez. Ennek oka lehet persze az is, hogy az útvonal sok helyen csak bokros (vagy kopár) területen halad, de a valóságosnál azért sokkal több lehetőség lett volna jelzést felfesteni. Nagyban rá voltunk utalva a GPS-re feltelepített térképre.

    Dorogot elhagyva szép csendesen elkezdett emelkedni az út. Nem volt megerőltető, a Gete-hegy 403 méteres csúcsára simán feljutottunk. A keresztnél kicsit megálltunk. Sajnos a párás levegő miatt csak a közelebbi helyeket láttuk. Még ötven métert emelkedett az út (közben rengeteg hóvirágot láttunk), és fenn voltunk a Nagy-Getén. Kicsit megpihentünk, csemegéztünk. Ezután jött az a szakasz, amely etalonnak számít a hegyek meredekségének összehasonlításakor. Mi persze a könnyebbik végét fogtuk meg a dolognak, lefelé mentünk a meredek hegyoldalon. Még így sem volt annyira könnyű, néha fáról-fára araszoltunk. Megenyhült lejtőn haladtunk el az Öreg-kő mellett, aztán néhány mély vízmosás, egy turistaútra tévedt kis patak, és máris benn voltuk Tokodon.

    A templom utcájánál balra fordultunk, aztán 100 m után jobbra, jelzés nélküli utcába. Ismét emelkedni kezdett az út. A falu fölé tornyosuló Hegyes-kő felé haladtunk, de arra – kételkedő kijelentések ellenére – nem vitt fel az út. Nagyon szép kilátás adódott Tokodra, Tátra, a Duna ezüstös csíkjára. A fehér sziklák alatt megpihentünk. Jóleső látvány volt visszatekinteni a megtett útra, a Nagy-Getére. Folyamatosan ereszkedve elhaladtunk a Kis-kő mellett, átvágtunk a Bundás-hegyen, átmentünk az Únyi-patak hídján, beértünk a Tokodi-pincékhez. Itt nagy élmény volt számunkra a Kavics-lak, ahol a szokástól eltérő - kavicsra felragasztott – bélyegző várt ránk. Egyedi – szintén kavicsból kirakott – jelzőtáblák irányítottak a ház kapujára erősített bélyegző-ládikához.

    Az út ismét emelkedni kezdett (ami többek szerint már nem hiányzott), de 140 méteres emelkedő után felértünk utunk talán legszebb részére, a Kősziklára. A szürkésfehér kősziklák várfalszerűen határolják a hegytetőt. Naná, hogy felmásztunk rá! Túl voltunk az út nehezén, enyhe lejtős úton értünk Mogyorósbányára. Még elsétáltunk a buszmegállótól 250 m-re lévő bélyegzőhelyig. Röviddel azután, hogy  visszaértünk, beállt a busz is, mellyel Dorogra utaztunk vissza. Onnan pedig vonattal haza.

Szép időben 16,5 km-t gyalogoltunk. Legközelebb hétvégén a Péceltől a Forró-forrás felé kirándulunk.



   

Vetítés klubunk 2010. év II. félévének túráiról

Notter Béla, 2011. február 11. 14.01
Címkék

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt soron következő vetítésünkre, mely február 19-én 16.00 órakor lesz az isaszegi Falumúzeumban. A részletek a csatolmányban olvashatók.

CsatolmányMéret
meghivo_februar_2..pdf492.54 kB

Nagy-Kopasz-hegy

Notter Béla, 2011. február 6. 19.51
Címkék

Februári túránk 5-én, szombaton a Budai-hegység egy szép helyére, a Nagy-Kopasz-hegyre, valamint a Tarnai-pihenőre vezetett. Erre a napra megenyhült a korábbi napok erős hidege, szikrázó napsütésben gyalogolhattunk mi 19-en.

    Gödöllőn találkoztak mindazok, akik a szokásos módon, telekocsi akcióban utaztak túránk kiindulópontjára Nagykovácsiba. Nem volt nagy forgalom, így egy órába se tellett, míg a helyszínre érkeztünk.  Itt csatlakoztak hozzánk pesti klubtagjaink. A meleg kocsiból kiszállva eleinte igen hűvösnek tűnt a szél. Aztán részben megszoktuk, csendesedett is, végül az erdőbe beérve már semmi gondot nem jelentett.

    Elsétáltunk a felújított templom előtti téren, megcsodáltuk a Kossuth Lajos út egy szép házát, és máris a falu szélén lévő Telki úton voltunk. A mezőség szélén itt ért legjobban a szél. Az út egy szakaszán valóságos jégpáncél volt, mert egy kis ér vize ráfolyt az útra, folyamatosan vastagítva annak jegét. Ezután egy mélyúton haladtunk. Jó volt látni, hogy az út baloldalán egy fasort fognak létesíteni, már nem is kis fák ültetésével. Az erdőben elhagytuk a telki utat és a Z jelzést, innentől jó pár kilométeren keresztül a Z háromszög jelzést követtük. A fák között szemből besütött a nap, ragyogott a hó az erős fényben. Hol jobban, hol kevésbé, de sohasem megerőltető mértékben emelkedett az út.

    Így értünk fel a Budai-hegység legmagasabb csúcsára (559 m), a Nagy-Kopasz-hegyre. Ott magasodott előttünk a 2006-ban átadott – Csergezán Pál grafikusról elnevezett – különös formájú kilátó. Mielőtt a kilátóba felmentünk volna, megreggelizünk a pihenőpadoknál. Aztán nekiveselkedtünk a kilátónak. Most jó is volt a kilátót borító fa-rácsozat, mert igen kapkodott odafönn a szél. 100 lépcsőfokon lehet a 18 méter magas kilátóra felmenni. A kilátás a szeles, tiszta időben páratlanul szép volt.

    Folytattuk utunkat továbbra is a Z háromszög jelzésen. 900 m után egy kereszteződéshez, és a P háromszög, valamint a Z+ jelzéshez értünk. Majd ezen fogunk továbbmenni Nagykovácsi felé, de egyenlőre egy kitérőt teszünk a Tarnai-pihenő felé. A kilátás innen is csodálatos, de már jobbára csak déli irányba. A pihenőtől még továbbmentünk a kőbánya felé, de miután már nem emlékeztem rá, milyen messze van, az első nagy kanyar után visszafordultunk (még kb. 1 km-re lett volna).

    Visszatértünk az előző kereszteződéshez, és innen már a P háromszög jelzésen haladtunk. Semmiféle nehéz szakasz nem volt ezen az erdőrészen, csak igazi, beszélgetésre alkalmas erdei út. Aztán még egyszer jelzést váltottunk; Nagykovácsiba immáron a P sáv jelzésen értünk be. Megnéztük az Ördög-Árok nevű patak hídján lévő két (Nagykovácsiból kitelepített németek, és a helyükre Felvidékről betelepített magyarok) emlékművet is. Visszaérve a kocsikhoz bepakoltuk hátizsákjainkat, de mielőtt indultunk volna hazafelé, még megnéztük a katolikus templom belsejét is.

    Jó hangulatú túrán 13.5 km-t gyalogoltunk. Legközelebb február 26-án kéktúrázni a Gerecsébe, Nagy-Getére megyünk, majd március 5-én Pécel- környékére, és a Sápi-tavakhoz.

Meghívó vetítésre

Notter Béla, 2011. január 12. 21.41
Címkék

Szeretetettel hívunk minden érdeklődőt január 22-ére Albániáról szóló vetítettképes útibeszámolónkra. A részletek a mellékelt meghívón találhatók.

Az év első túrája

Notter Béla, 2011. január 9. 19.26
Címkék

Havas táj, éppen fagypont fölötti hőmérséklet, jó hangulat jellemezte Újév-köszöntő túránkat, melyen 24-en vettünk részt. Egyszer még majdnem a nap is kisütött…

    Gödöllőn, a Királyi Váró előtt gyülekeztünk. Sajnos csak az épület neve szép, valójában csúnyán összefirkált, lelakott, belül még kissé büdös is a váró. A vasúti felüljárón átkelve máris az egyetemi parkban voltunk Kicsit elhagyva a Pest Megyei Piros jelzést az Egyetem, volt premontrei gimnázium felé vettük az irányt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, az egyetemen dolgozó túratársaink protekciójában bízva megpróbáltuk az egyetemi víztorony kulcsát elkérni, de nem sikerült. Onnan pedig nagyon szép a kilátás. Majd ha legközelebb arra járunk, korábban ébredek és előre elkérjük a kulcsot. Elhaladtunk a premontrei temető, a víztorony mellet és beértünk az erdőbe. Itt együtt fut a PMP és a Mária-út is, meg valami versenyre felfestett óriási rózsaszín és neonzöld nyilak is. Ez utóbbiak kicsit el is térítettek minket a volt szivattyúház felé, de hamarosan ismét a piroson voltunk.

    A besnyői vasútállomásnál még hárman csatlakoztak hozzánk. A P háromszög jelzésen a következő vasúti átjáróig mentünk, majd azon áthaladva a templomot céloztuk meg. Itt mindenkit bevártunk, majd ismét a PMP-n haladva Incsőt hagytuk hátunk mögött. Ismét hűtlenek lettünk a piroshoz, és az alig jelzett P+ jelzésen értünk a Pap Miska kúthoz. Nagyon sokszor jártam itt, de még olyan nem volt, hogy legalább vékony sugárban ne folyt volna a finom forrásvíz. Most ez is megtörtént. Itt terveztünk egy kis Újév-köszöntő bulit tartani. Bár volt ott egy másik csapat is, el is fértünk volna egymás mellett, de mire odaértünk épp indultak. Megtörtént a „melegcsákány váltás”. 

    Aztán a hátizsákokból ezernyi finomság került elő, mindent végig kellett kóstolni. Koccintottunk az új évre, beszélgettünk következő programjainkról, de aztán már mikor mindenkinek kezdett fáznia lába a hóban, elindultunk. Mit mondjak, sok bírálatot kaptam, hogy miután jól teleettük magunkat, mindjárt egy nagy meredélyen kellett leadni a kalóriákat. Aztán ezen is túl voltunk, a Z kör jelzésen már semmi „ármánykodás” nem történt.

    A Babati útnál értük el Gödöllőt. A hosszú egyenes szakaszon erősen szétszakadt a társaság, sőt a vasútállomás megközelítését is ki-ki más úton látta célszerűnek. A lényeg, hogy mindenki odaért, onnan indult vonattal, kocsival, HÉV-vel haza.

    Jó hangulatú túrán 13,5 km-t tettünk meg. Legközelebb január 22-én az albániai utunkról szóló  vetítésen találkozunk az isaszegi Falumúzeumban, majd a februári túránk a Budai-hegységbe vezet 5-én.

Mikulás-kereső túra

Notter Béla, 2010. december 5. 11.40
Címkék

Ebben az évben összefogtunk az isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével és közösen rendeztük meg hagyományos Mikulás-kereső túránkat. A közös szervezés eredményeképpen közel nyolcvanan kezdtünk lázas keresgélésbe, hogy megtaláljuk az erdőben rejtőzködő Mikulást és Krampuszt.

    A mi csapatunk a vasútállomáson gyülekezett. Mivel épp piacnap volt, nagy feltűnést keltett a piacozók között az a 30 Mikulás-sapkás gyerek és felnőtt, aki ott találkozott 8 óra 10 perckor. Sétánk közben kis időre megálltunk a Falumúzeumnál, aztán indultunk tovább a Nap utcába, mert a Nyugdíjasok Baráti Körének tagjaival, gyerekeikkel, unokáikkal ott találkoztunk. Páran közülünk is ott csatlakoztak hozzánk.

9 óra 10-kor indultunk most már együtt tovább. A Mikulás megtalálását segítette a kb. 200 méterente fákra kitűzött Mikulás-kép. A Mikulás közelségét egyre nagyobb kép jelezte. Találékony gyerekek a már megtalált képet ráhelyezték az új képre, így hasonlították össze annak méretét, konstatálták, hogy már nagyobb kép van a fán, tehát közeledünk a Mikuláshoz, vagy pedig – sajna – még mindig nem változott a kép mérete. Mikor már közel jártunk a Mikuláshoz, bevártunk mindenkit, a felnőttek forralt bor ivásával melengették magukat. Azért ilyen nagy csapatnál nehéz eltalálni azt a tempót, amit mindenki bír, vagy pedig nem fagy össze a sok várakozástól. Én mindkét véleményből kaptam.

    Mikor már A4 méretű kép volt egy fán, biztosak lehettünk abban, hogy közel a cél. A Nyírfalu emlékműnél meg is találtuk a Mikulást és a Krampuszt, akik egy szánkón húzták a sok csomagot. Először mindenkit megkínáltak szaloncukorral, aztán sor került a csomagok kiosztására is. Legtöbb gyerek lelkesen adta elő kis versikéjét, énekét. Nagyon remélem, hogy sok gyerek emlékezetében ez az erdei élmény sokáig megmarad. A túrát összekapcsolva a Mikulással való találkozással, talán a kirándulást, a természet szeretetét is észrevétlenül becsalogatjuk kis életükbe.

    Az ajándékozás után ismét kettészakadt a két társaság: a nyugdíjasok, és közülünk a kis gyerekekkel lévők a Benkovics-nyiladékon keresztül visszamentek a városba, mi pedig tovább folytattuk utunkat. Először a Sárkány-fát néztük meg, majd a valkói úton haladva a Király-útra értünk. Azon haladtunk az Ezeréves kert felé. Egy helyen a vadászok megkérdezték, hogy mit keresünk ott, de mikor elmondtuk, hogy útvonal-engedélyünk van az erdészettől, továbbálltak. Szerintük az erdészet nem szólt nekik. Ha ez így volna, nagyon nagy hiba lenne a Valkói Erdészet részéről, hiszen összeengedték egy területre a túrázókat és a lövöldöző vadászokat.

    A Benkovics-nyiladékon keresztül értünk be Isaszegre. A Mátyás király utca, Aulich utcán keresztül értük el a vasútállomást. Jól sikerült túra volt - remélem mindenki így gondolja. Aki a teljes utat végigjárta, 16 km-t tett meg.

 

Bakancsos-bál

Notter Béla, 2010. november 29. 12.13
Címkék

Ettől az évtől függetlenítettük magunkat a PTSZ-től, ezért az ott bevált évzáró-bál helyett is magunk szerveztünk ilyen – többségnek igényként fellépő – eseményt. Nem bántuk meg a váltást, mert az a 27 ember, aki megjelent nagyon jól érezte magát, olyanok is táncra perdültek, akik ezt még sohasem tették. Ennyi mosolygós arcot ritkán fényképezhettem - bizonyítják ezt a mellékelt fényképek is.

Az isaszegi Nyugdíjasok Baráti Köre felajánlotta számunkra klubhelyiségét – melyet ezúttal is nagyon köszönünk. Közös vacsora volt, melyet úgy oldottunk meg, hogy azt nálunk megfőztük, és 6 órára vittük át a klubhelyiségbe. Süteményt és italt mindenki maga hozott, a változatosság ezért garantálva volt. Túráinkon már vagy fél éve sütemény-hozási tilalom van érvényben, talán ennek is köszönhető, hogy most mindenkiben élt a bizonyítás vágya. A nagyon is alkalomhoz illő tortát Éva hozta, tetején egy kerámia bakanccsal, de a sütemény-felhozatalt és minőséget a Gerbeaud-cukrászda is megirigyelte volna. A vacsora tepsis sült csirkecomb- és szárny, tarja és rántott csirke volt, hagymás krumplival és pürével, valamint savanyúság.

A zene kis technikai probléma miatt késve kezdődött, de a zenész bőven behozta lemaradását, mert szinte szünetet se tartott. Felhőtlen mulatozást kb. éjjel 2 óráig tartott, mígnem – eléggé el nem ítélhető módon – fogtam magam, és elájultam. Ez sajnos a jó hangulat végét is jelentette, mert mások már nem akartak tovább táncolni. Nagyon sajnálom, hogy tönkretettem a bál jó hangulatát, mentségemre legyen mondva, nem készakarva tettem.

Vöröskői túránk

Notter Béla, 2010. november 21. 22.00
Címkék

A szerencse most se hagyott el. Napsütéses időben, majdnem rekordszámú túrázóval (28 fő) a Pilis egyik szép kilátóhegyén, a Vöröskőn jártunk.

Háromnegyed nyolc után indultunk Gödöllőről. Hat kocsival indultunk, amelynek összetartása nehézséget is okozott. Leányfaluig – ahonnan túránk indult – már szétszóródtunk. Mikor az első három kocsi a református templom utcájába bekanyarodott, azt a lemaradó kocsik már nem láthatták. Így fordulhatott elő, hogy volt aki már Tahitótfalut is megjárta, mire mindenkit sikerült egybeterelni. E kóválygások legnagyobb vesztesei a Pestről busszal érkező lányok voltak, akiknek busza már fél kilenc előtt Leányfalun volt, így didereghettek eleget, mire mindenki előkerült.

Mi a 2000-ben átadott – erdélyi templomok hagyományát követő – református templomnál álltunk meg, amely igen látványos volt. Vele szemben, az út túloldalán áll a Móricz Zsigmond Múzeum, az író fejszobrával, parkjának országút felöli részén pedig Szent István szobra. Elindultunk a pócsmegyeri rév felé, ahol a többieknek sikerült összeverődni. Megtörtént a nagy találkozás, aztán indultunk a P jelzésen.

A házakat elhagyva enyhén emelkedő úton a Szénégető-patak völgyébe értünk. Nemsokára négyen útkereszteződésben mi először a Rekettyés-tóhoz-, és forráshoz sétáltunk. Itt „vettük ki” reggeli-időnket, megkóstolva a forrás vizét is. A keresztezéshez visszatérve jelzést váltottunk, és a P+-en értük el az Álló-rétet. A nevével ellentétesen itt nem álltunk meg, hanem Z sáv jelzésen továbbra is emelkedő, de nem megerőltető úton értünk a Kis-bükk-tető alá. Itt alternatív megoldásként kínálkozott, hogy a sárgán lemenjünk a Leány-kútig, majd a S körön visszajöjjünk ugyanarra a P jelzésre, amin haladtunk, de ezt a változatot kisebb lábfájásom miatt én nem szorgalmaztam, a többiek pedig – mily rendes tőlük! – szolidárisak voltak. Ahol ez az útkereszteződés volt, onnan magára a Vöröskőre feljutni már nem jelent nagy kihívást, mindössze 40 m szintkülönbséget kellett legyűrni.

Az 521 m magasan fekvő Vöröskő tele volt turistákkal, MTB-osokkal. Beszélgettünk is egy hasonszőrű pesterzsébeti csapattal, sőt egy nyári útjukról készült DVD-t is kaptunk tőlük. A kilátás sajnos a párás idő miatt nem volt a legpompásabb, de a Szentendrei-szigetet, Naszályt azért jól ki lehetett venni. Beszéltem a többieknek kialakuló jövő évi programunkról, évzáró bulinkra kalapoltam a pénzt, aztán indultunk lefelé. Mindjárt az út elején pár szép vadárvácska pompázott. Biztos nem olvasott róla, hogy neki legfeljebb októberig illene virágozni. Az út jó meredeken ereszkedett lefelé, sokat nevettünk egymás probléma-megoldó képességén. Még érdekesebb volt, mikor – immáron a P+ jelzésen – egy sáros vízmosásban kellett leereszkednünk. Ki szétterpesztett lábakkal, ki a gödör alján csúszkálva oldotta meg a feladatot.

A házak közé beérve, nagy tetszést aratott az a mókus, amelyik légtornász módjára egy kábelen egyensúlyozott végig az egymástól távol lévő két villanyoszlop között. Megkóstoltuk a Szél Ede-forrás vizét is. Az országutat elérve a Duna-parti sétányra tértünk, azon értünk vissza a kocsik egy részéhez. Akinek a református templomnál állt a kocsija, annak még 850 métert kellett mennie. Elhaladtunk a katolikus templom mellett, majd a reformátushoz értünk. Mivel nemrég ért végett egy temetői szertartás, nyitva volt még a templom. A lelkész úr megengedte – meglehetősen sáros lábbelink ellenére -, hogy belülről is megtekintsük azt. Érdemes volt bemenni, mert gyönyörű erdélyi motívumokkal díszített szószéket és egyéb fából készített berendezési tárgyakat láthattunk.

Az út hossza 12,8, illetve 14,5 km volt attól függően, hogy valaki a áruház mellől, vagy a református templomtól indult.

 

Új-, módosított- és felújított turistautak Isaszegen és környékén

Notter Béla, 2010. november 18. 21.31
Címkék

Klubunk Z+ jelöléssel új utat hozott létre, mely a Z jelzésből kiindulva kimegy Szentgyörgypusztára, az 1849-es isaszegi csata emlékére 1922-ben felállított Kőkereszthez, majd egy hosszú fasoron, árnyas erdőszélen keresztül kiér a Honvédsírokhoz vezető erdei útra, és a síroknál éri el (ismét) a Z sáv jelzést. Trischler Ferenccel, a RE-GE Természetjáró Egyesület elnökével közösen új nyomvonalon festettük fel a Sűlysáp vasútállomás - Pécel, Hrabina-hegy közti szakaszt. Módosítottuk Isaszegen a Z sáv nyomvonalát is, így az érinti a XIII. században épült  Öregtemplomot, és a közelmúltban átadott Kálváriát is. A változások már szerepelnek a most megjelent Szarvas-Faragó- Dimap Gödöllői-dombság atlaszán, ill. térképén is. Teljes hosszában felújítottuk a P+, Z sáv jelzést is.

A munkában résztvevőknek – Balogh Zolinak és Henriknek, Bokorné Marikának, Dezső és Harman Marcinak, nejemnek, Nyári Babinak, Orosz Tibinek, Samu Katinak, Sárkány Gabinak, Urbán Zsuzsának - nagyon köszönöm a segítséget. Remélem a kezdeti nehézségek senki kedvét nem szegték, és – másokkal is kiegészülve - jövőre is folytatjuk e szép, de nehéz munkát.

A képeket Balogh Zoli készítette.

Kéktúráztunk a Bakonyban

Notter Béla, 2010. november 10. 12.05
Címkék

Négy verőfényes őszi napon 75 kilométert gyalogoltunk nyolcan a Bakonyban, Zirctől Bodajkig. A csodás tájakon átvezető út során nem feledkeztünk meg a tájék neves műemlékeinek felkereséséről sem.

2010.11.04. csütörtök. Borzasztó korán kellett ahhoz kelnünk, hogy már az első napot is jól ki tudjuk használni. Vonatunk háromnegyed ötkor indult. Két átszállással fél kilenc után értünk Zircre. Hárman kocsival jöttek.

A gyalogtúra megkezdése előtt városnézésre indultunk. A Köztársaság úton sétálva az első látnivalónk egy középkori pillérköteg volt. Ezután megnéztük a ciszterci apátsági templomot, majd a műemlékkönyvtárhoz vonultunk. Mivel itt a legközelebbi idegenvezetésig sokat kellett volna várni, előbb az arborétumba sétáltunk. Gyönyörű őszi színekkel kápráztatott el a kert. Egy nagy munka (a tó tisztítása és a vízrendszer felújítása) miatt az arborétum egyes részei nem látogathatók, de így is nagy élmény volt a kert meglátogatása. Ezután visszasétáltunk a kolostorépülethez. A Természettudományi múzeumban csak bekukkantottunk, de a Reguly Antal Műemlékkönyvtárat idegenvezetővel megnéztük. Nagyterem valóban kis hazánk egyik legnagyobb ékessége. Amit lehetett, bevásároltunk egy nagy áruházban  következő napokra és pontban délben most már tényleg indultunk az első kéktúra szakaszra. Folyamatosan emelkedő úton hagytuk el Zircet. Sajnos Nagyesztergárig 2,4 km-en az országúton vezet a kéktúra.   Falu közepén aztán elhagytuk a zajos országutat, nemsokára pedig a vadul ugató kutyákat is. Végre az erdőben gyalogolhattunk tovább! Süppedő avarszőnyegen, lápréteken értük el Veimpuszta egyik romos majorját. Mély vízmosásos úton ismét vizenyős rétekre értünk. A jelzések meglehetősen gyatrák ezen a szakaszon, kéktúrán meglepő módon szalagozással is találkoztunk – ami persze még mindig jobb  semminél. Több kisebb-nagyobb irányváltás után aztán kikötöttünk a Gaja-patak mellett. Ismét országútra értünk ki, mely bevezetett Bakonynánára. Bélyegeztünk a kocsmában, aztán szálláshelyünkre mentünk, ami épp a hosszú falu túlsó szélén volt. Finom vacsorát főztünk, ittunk egy kis bort is, de a korai kelés miatt mindenki álmos volt, így hamar eltettük magunkat. Ezen a napon 17 km-t tettünk meg.



2010.11.05. péntek. 6 órakor keltünk, (ugyanúgy, mint a következő napokon is). Összepakoltunk, megreggeliztünk. Ismét végig kellett gyalogolni a falun, aztán balra fordulva a Gaja mellé értünk. Először a Prém- malomnál álltunk meg. Az ott lévő épületeket megkerülve értünk megint a patak mellé, mely itt már szurdokjellegűen szűk völgyben fut. Sokszor álltunk meg fényképezni. Rengeteg nagy fát döntött a völgybe a nyár eleji vihar. A Gaja egy kanyarulatában, az Erdész-emlékműnél szép pihenőhelyet alakított ki az erdészet. Elhagytuk a kék jelzést, mert az érthetetlen okokból az OKT elkerüli a közelben lévő nagy látványosságot, a Római-fürdőt. Mi  patak jobb oldalán jelzetlen úton közelítettük meg a Római-fürdőnek nevezett sziklaszorost. Kidőlt fák között bújkálva értünk a Vadalmás-forráshoz. Ittunk jóízű vízéből, aztán – adrenalin-szintünk fokozása céljából – átkeltünk  zúgó patak felett. Most folyásiránnyal ellentétesen értünk be a sziklaszurdokba. Fenn láttuk Savanyú Jóska barlangját. A magas vízállás miatt nem tudtunk a vízesés alá menni  a patakmederben, ezért kikapaszkodtuk a meredek sziklafalon, és a vízesésnél ereszkedtünk ismét le oda.

Visszatértünk a kék jelzésre, előbb tölgyerdőben, majd egy mélyúton értük el a Gaja kiszélesedő völgyét. Különösebb látnivalók nélküli úton értünk be Jásdra.  Bisztró már zárva volt, de mire sikerült a Polgármesteri Hivatal bélyegzőjét megszerezni,  bisztó tulajdonos is előkerült. Megebédeltünk, majd indultunk tovább. Átkeltünk ismét a patakon, majd elindultunk egy kis csermely mellett felfelé. Hamarosan meg is leltük annak eredetét, a Siska-forrást. Tovább kapaszkodtunk felfelé, kiértünk egy makadámútra. Mikor az eltért az általunk jónak vélt délkeleti iránytól, meredek partoldalon felkapaszkodtunk a velünk párhuzamosan futó kék jelzéssel is ellátott útra. Hogy hol hagyta el a makadámutat, azt most se tudjuk. Szép bükkerdőben értük el Tést, ott bélyegeztünk az Erdei büfében, sőt egy kis vörösbort is alkalmaztunk, mint doppingszert.  Falu szélétől nem messze az országút elkanyarodott; mi az erdőben – jobban mondva annak szélén – Csőszpusztánál folytattuk utunkat. Könnyű úton értünk egy többes útkereszteződéshez a Hamuháznál, ahonnan a Tűzköves-árokban vitt tovább utunk. Sarjadó erdőn átvágva értünk az Erdei szentélyhez, majd 1 km-re innen a Bányászemlékműhöz. Itt már elérhető közelségbe került aznapi úticélunk, a Kisgyón Természetbarát Telep. Szállást a Pentele kulcsosházban foglaltunk. Vacsorára nagyon finom lecsót (vagy inkább sültpaprikát) főztünk. Kis borozgatás és nagy beszélgetés után tértünk nyugovóra. Napi adagunk 19 km volt.



2010.11.06. szombat. Igyekeztünk a reggelivel és az összepakolással, mert ezen  napon hosszú út várt ránk. A bélyegzőhelyet eléggé nehezen találtuk meg, mert a helyét jelölő tábla ott van, ahol már túlmegy az ember rajta. Elhaladtunk a szépen kiépített Farkas-kút és tó mellett, felkapaszkodtunk a Dóra-hegyre, majd egy horhosban még egy kicsit magasabbra. A gerincre felérve, nagyon nekilódultuk a lányok, tempójukból nem vesztettek egészen  Burok-völgyig. A kék jelzés nem ereszkedik le a völgybe, hanem annak meredek keleti oldalán halad (mikor két éve ott jártunk, ezen a szakaszon már jártunk). Bakonykúti most is elbűvölt. A kocsmában kellett bélyegeznünk, majd ezt követően Bakonykútipusztán keresztül északkelet felé vettük az irányt. Bogrács-hegynél kicsit túlmentünk a – nem jelzett – kéken, de így legalább láttuk a nagy kőfejtő különleges sziklaalakzatait. Hegytetőről szép kilátás nyílt Guttamásira, Isztimérre. Könnyű úton jól haladtunk,  kék megkerülte a Vontató-hegyet, aztán hamrosan a Fehérvárcsurgói víztározó mellé értünk. Megkerültük a tó déli végét, betértünk a Becsali nevű műintézménybe, ahol kéktúra-füzetünket igazoltuk. Már csak 2 km volt hátra, aztán elterülhettünk szálláshelyünk kényelmes ülőalkalmasságain.  Menü leves és paprikáskrumpli volt, igen finomra sikeredett. Jól megérdemeltük a vacsorát, mert ezen a napon 25 km-t gyalogoltunk.



2010.11.07. vasárnap. Szokásos idejű reggeli kelés és egyéb teendők elvégzése után 8 órakor indultunk. Először nem utunk folytatásaként Bodajk irányába indultunk, hanem épp ellenkezőleg. Ennek oka az volt, hogy meg szerettük volna nézni  Károlyi-kastélyt. Útközben voltunk benn az evangélikus templomban. A kastélykerti „tisztánlátást” köd nehezítette. Nem reméltük, hogy belülről is láthatjuk a kastélyt, mert az csak 10 órakor nyit. De most is szerencsénk volt. Találkoztunk Károlyi grófnéval, és ő felajánlott, hogy megmutatja nekünk a kastélyt. Nem is remélhettünk nála szakavatottabb idegenvezetőre. Sok minden megtörtént már az ITK-vel pár éves fennállásunk alatt, de az hogy egy grófnő kalauzoljon bennünket, az még nem. Mire végigjártuk a kastély látogatható részét, addigra a köd is feloszlott. Megkerestük kék jelzésünket, és elindultunk Bodajk felé. Szőlőhegyen, présházak között több mint két kilométert mentünk, aztán az Öreg-hegynél ismét az erdőbe értünk. Rövid szakaszon ismét az országúton mentünk, átkeltünk a Gaja-patak hídján. Parkírozóhely, tanösvény jelezte a Gaja-völgyi Tájcentrum kezdetét. Széles úton értünk el az Erdei-tavat ölelő rétet és esőbeállót. Továbbmenve hamarosan átkeltünk a patak kidőlt fa által megroggyasztott hídján. Jobbra magas sziklák tornyosultak az út mellett. Így értünk el az Ádám-Éva fához, amely két hatalmas elhalt tölgyfa összevont neve. Helyüket kopjafa jelöli. Innentől még majdnem két kilométeren keresztül élveztük a Gaja-völgy szikláit, zúgó patakvizét, hatalmas tölgy-, és gyertyánfáit. Varjúvárnál kikapaszkodtuk a völgyből, meredek hegyoldalról immár felülről láthattuk a völgyet. Csomó vadkerítés felett kiépített lépcsőn kellett átmásznunk, mire kiértünk a bodajki sífelvonó felső állomásához. Itt megebédeltünk, miközben csodáltuk Bodajk panorámáját. Leérve a faluba ismét elhagytuk a kék jelzést, hogy láthassuk a szépen felújított Kálváriát. A Lamberg-kastély sajnos nem látogatható, így ezt ki kellett hagynunk. Bekukkantottunk a katolikus templomba, megnéztük a Tó-fürdőt, majd beszereztük e négynapos túra utolsó bélyegzőjét a Fenyő büfében. Kisétáltunk a vasútállomásra, megvártuk az egykocsis szerelvényünket, és elkezdtük a hazafelé „száguldást” MÁV-ékkal. Fehérvári átszállásunknál 10 percet késett a szombathelyi gyorsunk, kétségessé vált, hogy elérjük-e a Gödöllő felé menő vonatunkat. Végül sikerült. E napi 14 km legyaloglásával értük a 75 km-es össztávot.