Május első szombatján buszkirándulásra indultunk. Ezúttal a Gaja két szurdokvölgyét, valamint Csókakő várát tekintettük meg. Kereken ötvenen voltuk. Féltünk a beharangozott sok esőtől, de szerencsénkre azt csak a busz ablakából láttuk.

    A busz Isaszegről indult, majd még utasokat vett fel Gödöllőn és Pesten. Csak az utazás napján derült ki, hogy a megrendelt 50 személyes busz helyett 56 személyest kaptunk. Pedig simán azt is megtöltöttük volna, mert sajnálatomra jó pár ember jelentkezését kellett visszautasítanom helyhiány miatt. Útközben egyszer álltunk meg Bicske után az Óceánrepülők emlékművét megnézni. Továbbhaladva kissé szemerkélt az eső, de mire Bakonynánára értünk, beleunt bosszantásunkba. Háromnegyed kilencre kiszállhattunk buszunkból. Csatasorba álltunk és elindultunk.

    Először a volt Prém-malmot értük el. A XIX. században épült malom ma vendégház, és birtoklási vágyában mindig nagyobb területet kerít be, ezáltal nagyobb kitérőre kényszeríti a túrázókat. E kerülő meredek, csúszós talaján sokáig tartott, míg ötven ember feltornászta magát. Visszatérve a patak mellé folyásirányban követtük azt. Az előző nap nagy esőzései miatt sok víz volt a mederben, színe viszont szépnek nem mondhatóan erősen agyagos-sárga volt. Később egy kiálló gyökérzetű facsoport látványa állított meg mindenkit. Két kilométer után értünk a patak kanyarulatában kiépített pihenőhelyhez. Innen kis szünet után mindnyájan elmentünk a Római-fürdőig, és az annak kezdetét jelentő vízesésig. A bátrabbak ezután felkapaszkodtak a patak bal oldalán lévő dombra. Ez még viszonylag könnyűszerrel ment, de lejtmenet a csúszós úton sokkal nehezebb volt. Kerestünk egy megfelelő átjárót a patakon. Ezt a most épülő híd mellett meg is találtuk, ahol két lefektetett farönk segítette az átjutást. A túlsó parton ittunk a finom forrásvízből, majd visszafelé menet felkapaszkodtunk a Római-fürdő felett lévő platóra, ahonnan rá lehetett látni a vízesésre. A pihenőhelyre visszatérve annak rendje és módja szerint végigkínálgattuk egymást, majd a K+ jelzésen indultunk vissza a buszhoz. Ez a szakasz 7 km hosszú volt.

    Buszra szállva Balinka után, a Varjúvár felé vezető útig mentünk és innen kezdtünk gyalogolni. A patak bal partján haladtunk. Láthatóan sokat tisztult a vize azóta a 20 km óta, míg nem láttuk. Nagyon kényelmes sétaút kezdetén a gyerekek nagy élvezettel másztak át a nem-létező kerítés felett átvezető létrán. A jobb oldalon a hegyoldalban láttuk a Rigó-lyuk barlangot, melyben épp egy érettségire készülő lány tanult. A bal oldalon is szép sziklaalakzatok találhatók, melyeket persze Domonkosnak elsőként kellett megmásznia. Sok fénykép készült az Ádám-fa kikorhadt üregénél. A hídon átkelve megálltunk az Erdei-tónál - meg persze a büfénél. Még egy kilométer, és megint buszunknál voltunk. A séta 3,6 km hosszú volt.

    Még egy program várt ránk, mégpedig a Csókakő-vár felkeresése. Rövid buszozás után a parkolóban álltunk meg. Most a várkápolna építkezése miatt az OKT irányából nem lehet felmenni a várba, ezért a KL jelzésen, aszfaltozott úton közelítettük meg a kaputornyot az alatt lévő farkasveremmel. Nagy csodálkozásunkra, a pénztáron volt egy tábla, miszerint a vár ingyenesen látogatható. Az már csak belül derült ki, hogy tulajdonképpen mégsem látogatható a kápolna felújítási munkálatai miatt. Így is szép volt, a párás idő ellenére szép kilátással. Visszatérve a buszhoz indultunk hazafelé. Bicske felé már ömlött az eső, de mi örültünk neki, hogy az nem gyaloglás közben ért el bennünket.

Klubunk kilenc tagja négynapos kárpátaljai kiránduláson vett részt. Bár a fő attrakció a szilveszter-est, és az azt követő morzsabál volt, egy kis gyalogtúrát azért beiktattunk. Ketten Pesten, heten pedig Gödöllőn szálltunk fel a buszra. Kis megállások és a már-már kötelező határon való ácsorgás után azért fél háromra Beregszászon voltunk. A város látnivalóinak megtekintése után szálláshelyünkre, Benébe buszoztunk. Este a falu gyerekei, és „Pitkin” műsort adtak tiszteletünkre.

Másnap először Tiszaújlakra, majd Nagyszőlősre utaztunk. Megnéztük a „kötelező” látnivalókat, majd visszamentünk Benére. Este hétkor kezdődött a nagyszabású szilveszteri bál, töménytelen étel- és itallal. Jó volt a zenekar, mindenki sokat táncolt. Két himnusz is elhangzott, magyar idő szerint 11-kor az ukrán, éjfélkor pedig a magyar. Utána látványos tűzijáték volt, majd folytatódott a tánc. Mi fél háromig bírtuk.

Reggel Csetfalvára utaztunk, ahol a XVII. századból való református templomot, és a neki hátat fordító modern Makovecz-féle templomot néztük meg. Visszatérve kis falunkba, folytatódott a hajnalban abbahagyott evés-ivás-tánc. Kipukkadni nem akartunk, ezért megszerveztem egy kis túrát, melyre hárman az ITK-sokon kívül is jelentkeztek. Szerencsénkre a Beregi-rög egy nyúlványa közvetlenül a házak mögött kezdődött. Először szőlők között haladtunk, majd egyre emelkedő úton a régi kőbányához értünk. Ennek mélyebb részein egy tó vize csillogott. Tovább emelkedett az út, majd a hegyet megkerülve ismét egy nagy kőbányához jutottunk. A lejutás a faluba kissé kalandosra sikeredett a meredek lejtő, csúszós út és a ruhaszaggató csipkebokrok, szedrek miatt. Jól esett egy kis mozgás szervezetünknek!

Utolsó napunkon Munkácson jártunk. Városbéli séta után a Rákócziak ősi fészkébe, a várba mentünk fel. A várat egyre szebben felújítják, és sok értékes kiállítás is található benne. Hazafelé vásárolgatásokkal, „határszemlével” telt az idő, de megnéztük a gyönyörűséges csarodai református templomot is.

Május 12-én, szombaton a változatosság kedvéért ezúttal buszkirándulás szerepelt programunkban. Társaink is akadtak: az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével utaztunk. Ami viszont változatlan volt: ismét nagyszerű időt fogtunk ki.

Isaszegi, gödöllői és pesti találkozóhelyeken vált teljessé létszámunk, ami 51 kíváncsi embert jelentett. A gyűjtőjárat első állomása 6 órakor volt. Buszos viszonylatban jól haladtunk, 9 órára első megállónkhoz érkeztünk. Ez pedig nem volt más, mint az Óceánrepülők emlékműve. Endresz György és Magyar Sándor 1931-ben végrehajtott óceán-átrepülésének emlékére szép emlékművet állítottak fel még 2006-ban. Igaz, hogy repülőgépükkel nem Bicske határában akartak leszállni, hanem a mátyásföldi repülőtéren, de ha minden simán történt volna, hol lett volna az első megállónk?!

    Továbbutazva Csákváron, az Esterházy kastélynál álltunk meg. Pár perc múlva megérkezett idegenvezetőnk is. A bő 1 órás ismertető séta során megismerkedhettünk az Esterházy családdal, a kastély építésének történetével, részben a kastély belsejével (kórházként funkcionál, ezért nem látogatható), a park pár nevezetességével, úgy mint a Szentháromság-szobor, Grotta  („Pokol-mennyország”), és a napóra. A 200 m-es pincéről csak hallhattunk, és a szellőzőkürtőit láthattuk, mert nem látogatható. Visszaútban a lovarda és a színház-szárnyat láttuk.

    A Vértes összefüggő erdőségein át buszoztunk, egy-egy villanás erejéig láttuk korábbi utainkról ismert kőhányáspusztai Esterházy-kápolnát és majki műemlékegyüttest. Oroszlányon keresztül, majd erdőségek között volt bányaterületek mellett értünk vérteszentkereszti apátság közelébe. Itt leszálltunk a buszról és pár száz méteres – némi emelkedővel nehezített - erdei úton máris a kolostornál voltunk. Kalauzunk hozzáértéséhez és elkötelezettségéhez - ami a romterület megvédését illeti -, semmi kétségünk nincs, nyers modorával mégis sikerült pár túratársunk lelkivilágába belegázolni. Mindemellett csak ajánlati tudom mindenkinek hazánk e kiemelkedő műemlékének megtekintését, melynek épületei a XII. század elejétől a XVI. század elejéig épültek. Kár, hogy korábban nem alakult ki a régi értékek megőrzésének igénye, mert innen hordták el a köveket a környék templomainak építéséhez, de került belőle a tatai műromba is.

    Kulturális szomjunkat egy időre oltva, gondoltunk esendő szervezetünk valódi szomjára is. Mi lett volna erre alkalmasabb Móron átutazva, mint a híres móri borok megkóstolása? Időnk nem engedte meg, hogy többféle bort elnyalogassunk, de egy-egy félét azért mindenki kipróbált – már aki egyáltalán szereti az efféle nedűket. A buszról leszállva két közeli Bormúzeumhoz igyekeztünk. Az Ezerjó utcában lévő Bormúzeumba csak pár felvétel erejéig ugrottam be, a Pince utcában lévőt viszont végigjártam sok túratársammal egyetemben. A felújított közel 300 éves pince előterében a szőlőfeldolgozás eszközei láthatók. A pince labirintusában palackozva és fektetve találhatók a különböző évjáratú muzeális borok, eszenciák.

    Ismét buszoztunk egyet, és Nádasladányba hajtottunk, természetesen a Nádasdy kastélyhoz. Épp a megbeszélt időre (2 órára) értünk oda, mégsem tudtunk rögtön bemenni. Az előző csoportok tudniillik „megcsúsztak”. Ezért úgy beszéltem meg az idegenvezetővel, hogy 3 órára halasztjuk látogatásunkat a kastélyban. Ezért így előbb az angolparkban sétáltunk, körüljártuk a romantikus, Tudor stílusban épült kastélyt. Többen elsétáltak a park sarkában álló, vöröstéglából épült katolikus templomhoz. Volt a parkban kisállat-bemutató, virágvásár, lovasbemutató is. Így aztán könnyen eltelt az az egy óra. Idegenvezetőnkkel végigjártuk azokat a helyiségeket, melyeket már sikerült felújítani. A legcsodálatosabb volt az Ősök Csarnoka hatalmas kandallójával, a család tagjairól készült egész-alakos festményeivel, fafaragványaival, öntöttvas csilláraival, festett üvegablakaival. Mindezen szépségekkel vetekszik a könyvtár Hauszmann Alajos tervei alapján épült kazettás fa mennyezete, csavart oszlopai, a galérián kovácsoltvas mellvédje.

    Mindezek után már csak a hazaút volt hátra. Igaz, a sárszentmihályi Zichy-kastélyt legalább kívülről még szerettük volna megnézni, de a magántulajdonban lévő kastély elzárkózott előlünk. A közlekedési dugókat megúszva hét órára értünk haza.