Isaszegi Természetbarát Klub

Kéktúra Becske – Romhány útvonalon

Címkék

Épp egy éve Romhányban fejeztünk be egy kéktúra-szakaszt Ősagárd felől. Akkor kellemes meglepetésként belebotlottunk egy vidám szüreti kavalkádba. Idén erre az időpontra terveztük be a Becske – Romhány szakaszt, hátha megint szerencsénk lesz. Hát csak részben volt...

    Nem túl korán, 7 óra körül indultunk különböző helyekről. Kétszer is át kellett szállnunk, hogy túránk kiindulási pontjára, Becske-alsó vasútállomásra érjünk. Először be kellett mennünk a faluba, hogy bélyegezni tudjunk. Ez meg is történt a Vadász presszóban. Csinos kis parkot építettek Becskén, itt készítettünk pár felvételt.

    Emelkedő nélküli Galga-völgyön haladtunk észak felé. Átkeltünk a balassagyarmati vasútvonalon, aztán alig észrevehetően elkezdett emelkedni az út. A nem túl szép nevű Büdös-tó-hegy oldalában nagy fakitermelés folyt. Felérve a domb tetejére, szép kilátás fogadott a Halyagosra, és a távolabbi Romhányi-hegyre. Enyhe emelkedővel felértünk a Cser-hát 349 m-es csúcsára.

    Innen már csak lejtett az út. Különös izgalmakat nem tartalmazó utunkba kis változatosságot hozott egy keresztbedőlt fán való átmászás. Árnyas, helyenként látványos mélyúton értünk le Kétbodony szélén lévő laposba. Bélyegezés végett egy kicsit elhagytuk a kék jelzést. Egy kocsma árnyas teraszán elvégeztük ezt a műveletet, kiszáradt torkunkra is került egy kis vörösbor.

    Tovább sétáltunk Romhány felé. Felsőbodony határában találjuk a romhányi csata emlékére épített ismertetőtáblát, és egy – sajnos – igen gnómra sikeredett Rákóczi-lovasszobrot, A faszobrász azon igyekezete, hogy egy rönkből faragja ki a fejedelmet és lovát, eredményezte ezt az aránytalanságot. Aszfaltúton, jó melegben bandukoltunk be Romhányba. Egy újabb bélyegzésért elgyalogoltunk a Lilla presszóba.

    A faluban készülődés nyomait láttuk egy szüreti felvonulásra. A hazautazást két időpontban szerveztem meg, attól függően, hogy lesz-e mulatság, avagy sem. Minden elképzelhető forráson utánanéztem az eseménynek, de nem találtam nyomát. Ezért a korábbi hazautazás mellett döntöttünk. Mikor láttuk a készülődést, gondolkodóba estünk mégis, de a helyiek elmondása szerint csúszik a program, és a későbbi busz indulásáig sem várható a tavalyihoz hasonló buli. Ezért aki Pest felé indult, az a buszra szállt. Jobban jártak azok, akik Nógrádkövesd felé indultak, ők egy potya kenyérlángost is kaptak.

    Isaszegig a szűk 70 km-es távot – hála a jó tömegközlekedésnek – pár perc híján 4 óra alatt tettük meg. Tetejébe Gödöllőn a vonatindulást még el is taktikáztuk, Babi segítségének köszönhetően nem lett még egy órával hosszabb az út. Veresegyházon az ötvenperces várakozás alatt lesétáltunk az Öreg-tóhoz, hogy valami szépsége is legyen a hazautazásnak.

 

Isztria kicsit másképpen, Szlovén-Alpok

Címkék

ITK-s túrának indult, de különböző okok miatt mégis csak családi kivitelezésű lett az isztriai félszigeten és az „Alpok napos oldalán” megtett utunk. Szombaton még a Börzsönyben túráztunk a csapattal, ezért csak vasárnap tudtunk indulni.

    Ahogy közeledett az indulás időpontja, úgy – vélhetően – egyre pontosabbak a meteorológiai előrejelzések, ezért csak szombat este 10 órakor döntöttünk aról, merre kezdjük az utat. Ilyenkor látszik, mennyivel előnyösebb a le nem foglalt szállás. A kedvenc hegyekben nagy esőt ígértek hétfőre-keddre, ezért fordítottunk az eredeti sorrenden. Ugyan a tengerpartra is esőt jósoltak erre az időre, de csak mérsékelt mennyiséget. Az előjelzések pontosságáról annyit, hogy valóban esett az eső háromszor is Isztriában, de illemtudóan csak éjjel - az esernyőt elő se kellett venni. Viszont a legmelegebb napunk épp hétfőn volt.

    Vasárnap reggel fél nyolc felé indultunk, Különösebb esemény nélkül jól haladtunk az M7-esen, majd a horvát autópályán. Rijeka körül, mikor elhagytuk a pályát, tettünk egy pár km be nem tervezett kerülőt, de aztán pár km-enként felállított fizető-kapukat leküzdve délután négy órára megérkeztünk első látnivalónkhoz, Hum-ba. Ez a világ legkisebb városa, 17 állandó lakossal. Itt megállt az idő, mintha a középkor elevenedne meg. Fél hét felé már Vrsarban, a kempingben voltunk.

    Mivel erre a napra esőt ígértek, ezért csak a 30 km-re lévő Rovinj-ba mentünk. Útközben felkerestük a Limski kanal végét, ahonnan egy turistaút egy barlanghoz vezet fel. A barlang zárva volt, ezért továbbálltunk addig a fjord mentén, ahol a turistahajók megfordulnak. Rovinjt bejártuk keresztül-kasul, különös figyelemmel a St. Euphemia templomot. Ennek harangtornyából nagyszerű kilátás nyílik a városra, és a környező szigetekre. Hazafelé egy kilátóhegyen álltunk meg, ahonnan szinte az egész fjord belátható. Estefelé fürödtem a tengerben, később pedig egy folklór műsort néztünk meg. A műsor második részét elmosta az eső, de így is jó buli volt, mert a táncosok és a nézők egy része is ruhástól beugrott a színpad melletti medencébe.

    Éjszakai eső után ragyogó napsütésben először Porečbe mentünk. Itt van a világörökség részét képező St. Euphrasius templom, a méltán világhírű IV. és V. századi mozaikokkal. Következő megállónk Novigrad volt, amely egy jellegzetes olasz kisváros szép templommal és városházával. Ezután elhagytuk a tengerpartot és Belső-Isztria néhány nevezetességével ismerkedtünk. Először Buje-ben álltunk meg, majd a híres velencei határvárat, Motovunt kerestük fel. A 277 m magas domb tetejét elfoglaló várfalon belül van ma is a középkort idéző város. A nap utolsó látnivalója Pazin város, de méginkább a kastély melletti szakadék. Verne Gyula regényében Sándor Mátyás gróf itt vetette le magát börtönéből a Pazinčica folyóba.

    Viszonylag korán keltünk, hogy helyet kapjunk a Brioni-szigetekre induló Nemzeti park által szervezett útra. Fažanában történik mindez. Fél tizenkettőre kaptunk helyet, addig megnéztük a várost. Hajóval mentünk át a Nagy-Brioni szigetre. Itt vezetővel gyalog voltunk a Tito múzeumban, a Robert Koch sétányon, megnéztük az 1600 éves olajfát, több templomot (az egyikben láttuk először az Isztria középkori templomfestészet jellegzetességét, a Haláltáncot). Ezután kisbusszal végigjártuk a szigetet, jártunk a Szafari-parkban, láttuk a bizánci bazilika romjait. Partraérés után Pólába mentünk. Voltunk az Amfiteátrumban (mely nagyobb mint a római Colosseum), bejártuk a sok-sok római és középkori épülettel rendelkező

Óvárost.

    Ez volt a pihenőnap, ezért délelőtt „csak” Vrsar városát jártuk be. Voltunk a meredek domb tetején lévő XIII. sz-ból való bazilikában, megmásztuk a különálló harangtornyot, láttuk a római erődöt, jártunk a kőbányában. Délután búvárkodtam, egy nyeszlett kagylóhéjat sikerült is zsákmányolnom.

    6-kor keltünk, mert erre a napra nagyon sok látnivaló várt ránk. 25 perc alatt átevickéltünk a horvát-szlovén határon. Először Hrastovlje-ba autóztunk. Ennek a kis falunak van egy XII-XIII. században épült román bazilikatemploma, melynek szinte minden tenyérnyi helyét kihasználták freskók festésére. Itt látható Isztria leghíresebb Haláltánca. A templomot a törökök közeledtére erős várfallal vették körül. Következő állomásunk az olasz határon lévő Socerb lovagvár volt. A hegytetőn lévő várból belátni szinte Trieszt és Koper udvaraiba is. Pár tíz km-t autópályán mentünk, majd betértünk a hegyek közé. Egy darabig még „rendes” úton, majd kezdődött a nagy kaland. Majdhogynem bicikliút szélességű utakon vágtunk át a Júliai-Alpokon Rekától  Bohinjska Bistricáig. Egy útzár miatt egy darabon még kisebb utakra kényszerültünk. Bled mellett lévő Vintgar-szurdokba értünk ezután. A Radovna-folyó itt tör át két, kb. 900 méteres hegy között. Az út kényelmesen bejárható a folyó felett lévő kiépített pallókon. A szurdok végén van a Sum-vízesés. Már csak 100 km-t és 1000 kanyart kellett leküzdeni, és máris a kempingben voltunk.

    Reggeli pára után hamarosan ragyogó napsütésben Logarska dolinába mentünk. Gyalog vágtunk neki a kb. 18 km-es útnak, de két és fél km után le volt zárva gyalogút. Jelezhették volna korábban is! Még egy darabig továbbmentünk az aszfaltúton, aztán visszamentem a kocsiért. Avval mentünk a kiépített út végéig, aztán gyalog először a negyedórára lévő 90 m magas Rinka-vízesésig. Én még innen továbbgyalogoltam az 1400 m magasan lévő Okrešelj turistaházig. A szintemelkedés ezen a szakaszon 400 m. A kilátás viszont páratlanul szép volt odafönt. Visszatérve a parkírozóba a Palenk-villához mentünk kocsival, majd innen először a Palenk-vízeséshez, majd félórás gyaloglással favágó-házhoz, ahol bemutattak a pl. egy facsúzdát is.  Még egy vízesést néztünk meg a völgyben, neve Rostovški. Itt két lépcsőben zuhog le a víz, a felső megközelítése emberpróbáló, főleg azután, hogy egy kb. ötkilós kőre rálépve az megsértődött, és kifordulva helyéről jól sípcsonton vágott.  Kocsival még elmentünk két Logarskával párhuzamos völgybe, megnéztünk egy különleges sziklatűt.

    Erre a napra már csak hazautazást terveztem, de egy - a kempingben talált - prospektus kedvet csinált egy különlegesen szép Virágpark felkeresésére, ami Mozirje-ben van. Megérte, gyönyörű volt. A virágokon kívül vesszőből készült szobrok, kilátótorony, halastavak, népi bútorokkal berendezett házak, méhészeti bemutató is volt a parkban. Szinte végig autópályán jól haladva délután szerencsésen hazaértünk.

 

Az útról bővebben és sok fényképpel illusztrálva jövő év márciusában lesz a vetítés az isaszegi Falumúzeumban.

 

Nógrádi-vár

Címkék

Béla távollétében engem ért az a megtiszteltetés, hogy beszámolót írjak szombati túránkról. A hagyományos 20 és 30 közötti létszámban a magyarkúti Irma-forrástól indultunk az Országos Kék Túra vonalán Nográdra, majd a kék rom jelzésen támadtuk meg a várat. Ezt követően egy jelentősebb forgalmat generáltunk a helyi kocsmának. Senki nem választotta a rövidebb, 11.5 km-es utat, így mindannyian a piros kereszt jelzésen - illetve annak egy enyhe, párhuzamos módosításával - sétáltunk a szokolyai vasútállomásra. Összesen 17.4 km-t túráztunk. A képeket Notter Béla készítette.

Lecsófesztivál

Címkék

Szombaton zsámboki tagjaink meghívására ebben az évben is részt vettünk a hagyományőrző céllal létesített Lecsófesztiválon.

Az igaz, hogy a programokon nem nagyon vettünk részt, mert nagyon jól elvoltunk egymással. Sokat ettünk-ittunk is, jókat beszélgettünk. A gyerekek sokat játszottak egymással és Bundi kutyával. Sláger volt közöttük az arcfestés is.

Még egyszer köszönjük a meghívást, a jó hangulatot vendéglátóinknak. Nem ünneprontásként mondom, de a tapasztalatok alapján jövőre kissé puritánabbra kell ezt az eseményt szerveznünk.

Pilisszentlélek-környéki túra

Címkék

2011.08.06-án, szombaton - annak ellenére, hogy vírustámadás és álomkór tizedelte a túrázóink létszámát – 20-an jöttünk össze. Nagyszerű, mérsékelten meleg időnk volt. A választható két túratáv 8 és 14 km volt.

    Gödöllői gyülekezőt követően – ami a kényszerű átcsoportosítások miatt ezennel nem volt egyszerű feladat – Kistarcsán rátértünk az M0-ra, aztán Pomázon felvettük a „pöstieket”, majd együtt mentünk Pilisszentlélekre. Oda megérkezve rövid cihelődés után negyed kilenckor már indultunk túrázni.

    Enyhe emelkedővel hagytuk el az alig 300 fős, gyönyörű fekvésű falut. A falu szélén egy pihenőt, és egy szép emlékművet találtunk. Sajnos nem derült ki, hogy milyen apropóból emelték – még a neten sem találtam rá vonatkozó adatokat. Valószínűleg a közeli pálos kolostorrommal kapcsolatban készült. A XII. században épült kolostor nem volt hosszú életű, a török hódoltság idejében már el is pusztult. Falait részben feltárták, majd megerősítették, így ma is jól kivehetőek a különböző funkciójú helyiségek.

    Piros jelzésen, jól kijártnak egyáltalán nevezhető úton bujkáltunk, majd a Z+ jelzésen mentünk tovább. Még mindenütt harmatos volt a fű, a közelmúltban leesett eső miatt is időnként eléggé csúszós volt az út. A Pilismaróti-patak mellé értünk, majd hamarosan át is keltünk rajta. Sajnos átkelés közben a nedves köveken Kati elesett, és csúnyán beütötte térdét, sőt még a száját is. A pár méterre lévő Hoffmann vadászháznál ügyes kezek ellátták térdsérülését. Kati nem hagyta sajnáltatni magát, folytatta a túrát, méghozzá annak hosszabb változatát.

    A vadászháztól Z+ jelen mentünk pár métert, majd tovább a Z négyzeten. Ismét átkeltünk a patakon. Már azt megelőzően, hogy elértük a zöld sáv jelzést, valami csoda folytán A GPS egyáltalán nem talált holdat. A Z jelzésnél aztán rendre tovább is mentünk egyenesen. Igaz jelzések sem segítettek bennünket a tájékozódásban. Így aztán nem az eredeti tervek szerint haladtunk, hanem a Szentléleki-tető alatt jelzetlen, de jól járható úton értünk be a faluba. Akik a rövidebb távot választották, már megpihenhettek. Részükre a Szlovák Tájház meglátogatása lett volna a program – ha a neten való tájékoztatás ellenére nem lett volna zárva.

    A többiek kikapaszkodtak a faluból, majd meglehetősen erős emelkedővel tovább haladtak az esztergomi országútig. Itt mindenkit bevártunk, majd immár mérsékelt emelkedővel felértünk a Pilis-nyeregbe. A II. világháborús emlékmű mellett kialakított pihenőnél megebédeltünk. Ezután Z, Z négyzet és Z+ jelzésen értünk fel a Fekete-hegyi „Sasfészek” kulcsosházhoz. Az ott lévő hintát többen is kipróbálták, a ház teraszáról – a párás idő ellenére – jó kivehető volt a Duna, Esztergom és Párkány. A háztól már csak lefelé vezetett az út. A faluba beérve szomjunkat oltottuk a kocsma által szolgáltatott italokból.

Kirándulások a Velencei-tó környékén

Címkék

Tavaly ITK-nyaralás címen meghirdetett programunkra csak mérsékelt érdeklődés mutatkozott, ezért idén csak három szobát foglaltam le a horgásztanyán. Így viszont lehettek olyanok, akiknek nem jutott hely. Sajnálom, ha valaki így járt.

    Gyerekkorom óta járok le a Velencei-tóra, de strandolásra ilyen rossz időt még sohasem fogtam ki júliusban. Egy alkalommal fürödtünk csak meg a tóban hárman: Inci, Jani és jómagam. Ha fürdésre nem is, kirándulásra annál jobb volt az idő, így minden nap elmentünk valahová.

    Pákozd-környéki túránk kb. 10 km hosszú volt. A S jelzésen indultunk, majd a különleges sziklaalakzatok jobb megismerése miatt időnként a tölgyfalevéllel jelölt tanösvényen haladtunk. Több anonim szikla után érintettük a Pandúr-követ, a Kockát, Oroszlán-sziklát és a Pogány-követ, melyeknek összefoglaló neve Pákozdi-ingókövek. A Z és a Z+ jelzésen értünk vissza a faluba.

    Másnap székesfehérvári városnézést tartottunk. Először a Bory-várat néztük meg. Bár páran már többször jártunk itt, mégis mindig valami újat nyújt a vár. Ezután a Belvárosban sétáltunk, néztük meg a legfontosabb látnivalókat, így a Vörösmarty Színházat, Varkocs vitéz szobrát, Mátyás király-emlékművet, Nepomuki Szent János templomot, Órajátékot, Romkertet, Szent István székesegyházat.

    Következő napon Tácra, a Gorsiumba mentünk. Itt van az I. század közepén épült római tábor, melynek rendeltetése az évszázadok során többször megváltozott. A most látható romok legnagyobb része a II-V. századból valóak. Több sírkő tejesen jó állapotban látható. Ezt követően Seregélyesen szerettük volna meglátogatni a Zichy – Hadik kastélyt. A kert felől is próbálkoztunk, majd a falu felöli bejáratoknál, de mindhiába. Nem sikerült bejutnunk. Útépítő munkásoktól tudtuk meg, hogy a kastély már évek óta bezárt. Ennek ellenére honlapjukon minden úgy szerepel, mintha működő kastély lenne.

    Csákvárra és Gántra mentünk pénteken. Csákváron az Esterházy kastélyt jártuk körbe. A kastély kórházként funkcionál, belül ezért nem nézhettük meg. Az épület és parkja nagyon szép és rendezett, öröm volt benne sétálni. Gánton egy gyalogtúrát tettünk, melynek fő attrakciója a Balás Jenő Bauxitbányászati múzeum és a Földtani Tanösvény volt. A Bagoly-hegy egykori külszíni bauxitbányájában ma egy kiépített tanösvény vezet végig. E holdbéli tájon járva megismerhetjük, hogy mi zajlott le évmilliók alatt. A bányászatnak köszönhetően felszínre került színek, rétegek, alakzatok tükrözik a hajdani folyamatokat, lenyűgöztek mindenkit. A kőzetgyűjtésnek sem tudtak páran ellenállni. A túra hossza kb. 13 km volt.

    Szombati programunk során először Pázmándra mentünk, ahol jellegzetes kvarcitképződmények találhatók. A nagyon kemény kvarcit a gránitban lezajlott utóvulkáni hidrotermális tevékenység hatására alakult ki. Védett a környező sziklagyep és a jellemző növénytársulás is. A sziklák környékén már nagyon finomra érett a szeder, meg is dézsmáltuk. Ezt követően a pákozdi emlékműhöz autóztunk. A környék uniós pénzből finanszírozott nagy átalakítások után ma Katonai Emlékpark. Szép kilátás nyílik innen a Velencei-tóra.

    A strandolásra alkalmatlan idő ellenére jól éreztük magunkat, sok szépet láttunk.

 

Éjszakai túra

Címkék

07.02-án szombaton nagy érdeklődés mellett tartottuk meg Éjjeli bagoly túra megnevezéssel júliusi túránkat. A várható nagy meleg miatt ilyemkor mindig éjszaka túrázunk, a mostani hideg időben viszont akár nappal is mehettünk volna. De kit tudja ezt előre? Bejelentkezett és meglepetésemberekkel együtt 32-en voltunk, ami nagyon örvendetes.

    Isaszeg vasútállomáson találkoztunk este 10 órakor. Pest felőli vonat beérkezése után negyed 11-kor indultunk. A P+, Z sáv jelzésen mentünk, a Városházánál csatlakozott még hozzánk három túratársunk. A Buda utcán hagytuk el Isaszeget. Széles kocsiúton értünk a Liget Klub horgásztóhoz. Pécel felé folytattuk utunkat. A krosszpályánál lévő Tájvédelmi körzetnél kezdett az út emelkedni. Mikor elértük a Pest Megyei Piros jelzést, kis pihenőt tartottunk, aztán irány a sűrű erdő! Csak libasorban tudtunk haladni. A selyemfű virága ontotta finom illatát. A Mély-árkot is utolérte az erdőnyüvők hada, a gyönyörű horhos környékét munkagépek keréknyomai éktelenítik. Az árokból való kikapaszkodás mindig emberpróbáló feladat. Továbbhaladva közelítettünk az Öreghegyhez. A szerpentines úton nagyszerű látvány volt a lámpás emberek alkotta fénykígyó. A víkendházaktól ismét szélesebb út következett, azon értük el utunk legmagasabb pontját (307 m), a Kálvária-hegyet. A Honvédsiroknál lévő erdei pihenőnél kötelességszerűen mi is megpihentünk. Tovább is a piros jelzésen haladtunk, de egy helyen levágtunk egy kanyart. A Honvéd-szobornál szép kilátás nyílt a kivilágított Isaszegre.

    Nemsokára Sanyiék házánál voltunk, itt – egy kb. 100 éves boltíves pincében - várt ránk az előre beharangozott zsíroskenyér-evés, borkóstoló. Volt még ezen kívül a tagok által hozott sok-sok sütemény, friss gyümölcsökből készült bólé. Örvendetes esemény is történt a pincében: három új taggal – Ildi, Ágota, Orsi – is gyarapodtunk. Fél négyig jól „elvoltunk”, aztán szedelőzködtünk, hogy a Pest felé vonat indulásáig kiérjünk az állomásra. A túratáv 14 km volt, beleértve azt a két kilométert is, ami a pince és az állomás között volt.



Legközelebb augusztus 6-án a Pilisbe (Pilisszentlélek, Pálos kolostorrom, Fekete-hegy) megyünk.

Börzsönyi kéktúra

Címkék

Ezúttal a dolog könnyebbik végét fogtuk meg, mikor szombaton Nagy-Hideg-hegytől Törökmező irányába a kényelmesebb lejtmenetet választottuk. 14 km-t gyalogolt kristálytiszta időben és szinte háborítatlan napsütésben klubunk 10 kéktúrázója.

    Isaszegi, gödöllői találkozás után autóval Vácra mentünk, ahol a vonaton csatlakoztunk 3 Pestről érkezett túratársunkhoz. Vágányjavítás miatt kis fejetlenség uralkodott mávéknál, de azért éppen időre megérkeztünk ahhoz Kismarosra, hogy még elérjük a kisvonatot Királyrét felé. Onnan turistabusszal mentünk fel Nagy-Hideg-hegyre, de előbb még „lovat kellett váltani”, mert a kisbuszhoz sokan voltunk. Kisvártatva megérkezett a cserejármű, egy katonai terepjáró személyében. Télen ez szállítja fel a síelőket. Jókat nevetgéltünk a hatalmas kátyúkon bukdácsoló majdnem zárt teherautón.

    Felérve Nagy-Hideg-hegyre, első dolgunk volt a büfében megkeresni a bélyegzőt. A kéktúra bélyegzőn felül még egy Duna-Ipoly Nemzeti Park feliratúval is kipingáltuk füzetünket. Kétszer is körbejártuk a turistaházat, mire megtaláltuk a lefelé vezető utat. A terasz tövében összegömbölyödve melegedett egy hatalmas, legalább másfél méter hosszú erdei sikló. Komótosan - de ahhoz mégis gyorsan, hogy teljes nagyságában le tudtuk volna fényképezni - bekúszott a terasz egy nagyobb nyílásába.

    Egy km-t a K négyzet jelzéssel együtt tettünk meg, de miután az jobbra eltávozott, magunkra maradtunk a kéken.  Jó tempóban, megerőltetés nélkül haladtunk az Inóci-vágás nevű úton. Egy kicsit megálltunk Barna Feri emlékkeresztjénél. Helyenként nagyon szép kilátás nyílt Kisirtás-puszta, Visegrádi-hegység felé. Az út egy szakaszán kis jelzéskeresésre kényszerültünk, mert egy Y-kereszteződésben jelzés nélkül nagy sunyin balra a jól kijárt útról eltávozott a kék. Nem voltunk ezzel egyedül, egy fiatal pár lentről jőve ugyanígy járt. A Kisinóci-turistaház előtt lévő erdei pihenőhelyen megebédeltünk elég komótosan, mert már látszott, hogy különösebb hajtás nélkül is elérjük a korábbi buszt.

    A turistaház büféjében bélyegeztünk füzetünkbe, aztán az országutat elkerülő új útvonalon elindultunk Kóspallag felé. Végre egy kis emelkedő következett, majd leereszkedtünk a Ló-hegyi patak völgyébe. Egy keresztbefektetett fatörzsön átkeltünk rajta, majd ismét emelkedő úton mentünk tovább. Jó ötlet volt az MTSz-től, hogy megváltoztatta az útvonalat, és nem az országúton kell immáron poroszkálnia a kéktúrázóknak. A Kálvária mellől magával ragadó kilátásban volt részünk Kóspallagra és a Visegrádi-hegységre.

    Kóspallag után a márianosztrai elágazás után a kék jelzés hamarosan betér jobbra az erdőbe, és a Piroska-hegy oldalában halad. Két és fél kilométer után kiértünk az erdőből, és egy szép tisztásra értünk, szemben a Nagyvillámi-kilátóval. Mi hamarosan elhagytuk a kék jelzést, mert Pusztatoronyba igyekeztünk. A közeli kéktúra-szakaszt is úgy fogjuk megoldani, hogy Nagymarosról Törökmezőn át jőve itt fejezzük be az utat. Kiérve az országútra, láttuk, hogy van még fél óránk a busz indulásáig, ezért elmentünk megnézni a Torony-alja horgásztavat. Gyönyörű helyen fekszik. Vácra buszoztunk, betértünk egy cukrászdába (nem írom le a nevét, mert a negatív reklám is reklám), aztán a pesti lányok elbúcsúztatása után kocsival hazajöttünk.

 

Az Alföld peremén - Dolina-völgy

Címkék

Minden évben egy alkalommal a dombokat-hegyeket alföldi lapos tájra cseréljük. Ezúttal Albertirsa, Pilis környékén túráztunk, kicsit azok kedvéért is, akiknek a nagy szintkülönbségek problémát jelentenek. Szép számmal gyűltünk össze (26) albertirsai indulópontunkon, de az igazsághoz tartozik, hogy statisztikánkat nagyban javította 6 vendégünk részvétele is.

    4 kocsival Gödöllőről, Isaszegről indultunk, 2 kocsi pedig Valkóról, Zsámbokról hozta utasait. Monor vasútállomáson csatlakozott hozzánk 2 pesti túratársunk. 9 óra után kis keresgéléssel (névtáblák nem kellékei az utcáknak ezen a környéken) a Tó utcában voltunk. Cihelődés, kínálgatások után indultunk.

    A Malom-tó mellett haladtunk, majd a tó végénél csak sejthető úton nekivágtunk egy vizenyős rét átvágásának. Az is kiderült, hogy a Gerje-patakon nincs híd. Az átkelők két lehetőség között választhattak: vagy levették a cipőjüket és mezítláb keltek át, vagy - talán az optimistábbak(?) – nagy bátran nekivágtak, hátha megnyílik előttük a patak. A csoda elmaradt. A rét után nem kis gondot jelentett a forgalmas 4-es úton való átkelés, de több csoportban végül sikerült. Először nagyjából az országúttal párhuzamosan haladtunk, majd egy kopottas aszfaltúton felvettük az északi irányt. Baloldalon kissé elhanyagolt bekerített gyümölcsös volt, jobb oldalon javarészt mezőgazdasági terület, de a szélkerék közelében a pipacs már uralkodóvá vált a repcetáblában. A dombtetőn jobbra tértünk a Dolina-völgy irányában. Egy hatalmas eperfa termése finom csemegének bizonyult.

    Végre betértünk egy árnyas erdőbe, ahol rögtön leadtuk megszerzett magasságunkat. Egy keresztező kocsiút után aztán megszűnt a jó világ, ismét tűző napon gyalogolhattunk egy napraforgó-tábla és egy bozótos határán. Később a az ecetfával zsúfolt bozótost felváltotta egy ezer színben tündöklő kaszáló. A tulajdonképpeni Golyófogó–völgyben járunk. Nevét onnan kapta, hogy annak északi oldalát golyófogóként használták az itt éles gyakorlatot folytató huszárok. Az egész völgy természetvédelmi terület. A pompás virágmezőben értük el a löszfalat, mely gyurgyalagok tömegének nyújt szállást. A löszfalat 2005-ben felújították, kiírtva onnan az oda nem illő bálványfát, akácot, ördögcérnát.. A gyurgyalagok fényképezésére jobban fel kellene készülni, mert maguktól nem állnak be pózolni. Egy közeli árnyat adó alatt megpihentük, majd indulás után – egy életem, egy halálom – ismét átkeltünk a 4-es úton. A gyógyfürdőnél balra betértünk az erdőbe, ezen majd’ megközelítettük a parkírozóban hagyott kocsikat, de előbb még egy elcsábulás várt a csapatra egy fagyi, vagy egy hideg sör képében. Az út 11,5 km hosszú volt.

    Pilis felé vettük az irányt. Az első letérő nem jött be, mert az a horgásztóhoz vezetett. A második már igen, és a Gerje-forrás Természetvédelmi Területhez értünk. A szépen rendben tartott tanösvény mentén a forrásvidéket bemutató ismertető táblák vannak. Kár, hogy a tó végét elérve nem lehet egy másik úton visszamenni, mert azt egy magánterület zárja le. A séta oda-vissza 1,3 km.

    Még egy programunk volt ezen a napon, a Hegyeki pincesor felkeresése. Egy lelkes lokálpatrióta szerint szépsége vetekszik a hajósi pincesorral, ami – nyugton kijelenthetem – nem igaz, de így is a környék egy kellemes pihenőhelye. Előbb elhaladtunk a Szent Orbán-szobor előtt, majd kb. 1 km után jobbra felkanyarodtunk az erdőbe. Egy meredek kapaszkodón némi kóválygás után megtaláltuk – jobban mondva a fiatalok megtalálták – egy jellegzetes fát, melynek neve is van, mégpedig Ikerfenyők. Erősen borulni kezdett, ijeszgetésképpen dörgött is párat, de megúsztuk az esőt. E kistúra hossza 2,5 km volt.

Kéktúra a nyugati végeken

Címkék

10 fős kis csapatunk ezúttal a kéktúra útvonal kezdetére, a Kőszegi-hegységbe tartott. A nappalok időjárása úgy alakult, hogy fél napon esett az eső, a többi időt napsütésben élvezhettük. 60 km-t gyalogoltunk 3 nap alatt, a negyediken Kőszeg aszfaltját koptattuk városnézés ürügyén.

Május 26. (csütörtök)

Az első nap nem túráztunk, mert nem tudtunk volna olyan korán Velembe érkezni, hogy teljesíthessük a Velem - Kőszeg távot. Vonattal utaztunk Aszódról, Gödöllőről, Isaszegről, majd találkoztunk pesti túratársainkkal a Déli-pályaudvaron. Gyorsvonattal Szombathelyig mentünk, végül Kőszegig személlyel. Elfoglaltuk szállásunkat, majd kis idő után városnézésre indulunk. Kőszegen jelenleg hatalmas felújítási munkák folynak, így nem tudtuk megnézni mindent, amit elterveztünk. A Jurisics-vár, Arany Egyszarvú Patikamúzeum zárva volt, a Jurisics-tér felbontva. Biztosan nagyon szép lesz, ha elkészül. Megnéztük viszont – és nagyon tetszett – a Postamúzeumot (itt bélyegeztünk a kéktúra-füzetünkbe is) és a Tábornok-házat. Ez utóbbiban kismesterségek-, és a kőszegi sportolók múzeuma nézhető meg, valamint látogatható a Hősök kapuja kilátóterasza is. Főtéren sétáltunk ezután, majd megnéztük a Jézus Szíve Plébániatemplomot is. Sétánk végén fagyizással és egy kőszegi borok pincéjében elfogyasztott vörösborral kényeztettük magunkat. Este vendégházunkban karfiollevest és csirkepörköltet főztünk.

Május 27. (péntek)

Reggeli után először a buszállomásra mentünk - ami egy kilométerre volt -, aztán busszal Velembe. Innen indultunk az OKT kezdőpontjára, Írott-kőre. Igazán nem értem, miért nem innen (vagy Bozsokról) indul hivatalosan a kéktúra, hiszen Írott-kőre nem lehet csak úgy elrepülni, tömegközlekedési eszközzel eljutni. Hosszú-völgyön vezetett a P jelzés. Az út folyamatosan emelkedett, csak a Szénégető-kútnál vesztettünk úgy 30 métert a megszerzett szintből. – Írott-kövön bélyegeztünk füzetünkbe, felmentünk a kilátóba, melyben az államhatár kialakulásáról szóló kiállítás is volt. Fenn szép kilátásban volt részünk, de az akkori időjárásban túlzásnak bizonyult az az állítás, hogy onnan a Balaton is látható. A Vasfüggöny-tanösvényen kezdtünk leereszkedni a 884 m magas csúcsról. A Hörmann-forrás jéghideg vizéből jól beszlopáltunk – meg is fájdult a torkom. Tovább ereszkedve elértük a Stájerházakat. Innen sajnos több kilométeren keresztül aszfaltúton vezet a kék jelzés. Vörös keresztnél elemózsiáztunk, majd másfél km után máris Óház-tetőn voltunk. Ez volt a XIII. sz. óta a kőszegi Felsővár. Nagyszerű a kilátás innen Kőszegre.  Hétvezér-forrás volt a következő megállónk. Igazoltuk ottlétünket a füzetbe (bár nem volt egyszerű feladat a dobozhoz hegesztett bélyegzővel), ittunk a finom forrásvízből, aztán mentünk tovább. A Kálváriáig meg sem álltunk, ott viszont érdemes volt nézelődni. A stációk után láttuk még azt az óvóhelyet, ahol a koronát őrizték a háború végén. Amire nem gondoltam: volt még lelkiereje a csapatnak a szállásról elgyalogolni fagyizni, egy pohár bort meginni. Hazaérkezés után vacsoráztunk. Éjjel esett az eső.

Május 28. (szombat)

Az eddig szokásos kerti közös étkezést lehetetlenné tette az eső, ezért kénytelenek voltunk benn reggelizni. Összepakoltunk és indultunk. Kőszeget az Ólmodi úton hagytuk el ÉK-i irányban. A határig vezetett az út, majd fél km-t közvetlenül a határkövek mellett. Ez is a Vasfüggöny túraút része. Aztán széles erdőnyiladékon, sóderral felszórt úton kilométereket nyílegyenesen mentünk. Délre elállt az eső, így egy magaslesnél ettünk egy kicsit. Kisütött a nap, ez jobb kedvre derítette társaságunkat. Fél háromra már a szálláshelyünkön (Tömördi Önkormányzat Vendégháza) voltunk, igaz ezen a napon csak 15,5 km jutott a gyaloglásból. Vacsoráig – amit ezúttal megrendeltünk – volt még egy pár óránk, ezért egy igényes kocsma (Aroma-ház) kerthelyiségében megittunk egy pohár bort. Este 6 órára elsétáltunk a 700 m-re lévő vacsorázóhelyünkre, ahol nagyon finom vacsorát kaptunk. Ezután lefekvésig kedélyes esti csevely következett egy üveg Soproni kékfrankos segédletével.

Május 29. (vasárnap)

Összepakolás, reggeli után fél 8 nyolckor indultunk tovább. Ezen napon hosszabb táv várt ránk, de a szintkülönbség elenyésző volt (104/168 m). Tömördöt a már ismert útvonalon hagytuk magunk mögött, elhaladva a Chermel-család udvarháza mellett. Kincsédpusztán egy mogorva ember és barátságos kutya fogadott. Hosszú, egyenes szakasz következett, helyenként erősen benőtt susnyással, csalánnal. Kis változatosságot jelentett az Ablánci-patak gátján való átkelés. Elértük az Ablánci malomcsárdát, ami egyben bélyegzőhely is. Fél órát pihentünk, majd folytattuk utunkat. Elmentünk Erzsébet királynő tiszteletére ültetett fák mellett, majd pár száz métert országúton bandukoltunk. Az országutat elhagyva következett a nap legkeményebb kapaszkodója. Mindnyájan hősiesen leküzdöttük a 10 méteres szintkülönbséget. Átkeltünk a vasúti aluljárón, majd néhány kerítésen. Felsőszelestét elérve a templomnál kicsit megpihentünk. Utána kis keresgélés következett, amit az okozott, hogy az utat jelzéssel együtt lekerítették. Így aztán lementünk az országútra. A kocsmában bélyegeztünk, majd felkerestük a Festetics-kastélyt és a körülötte lévő Arborétumot. Ezután már igyekvőre fogtuk a dolgot, hogy elérjük vonatunkat. Intercityre vettünk pótjegyet Répcelaktól, hogy egy órával előbb hazaérjünk – de a MÁV-STOP másképp döntött. 40 percet késett a gyors. Mikor araszoltunk be a Keletibe, épp húzott ki Hatvan felé igyekvő vonatunk. Rengeteg időnk maradt a következő vonatig, ezért kísérletet tettünk a pótjegy árának visszaszerzésére. Pár helyre elküldtek, míg legalább odáig eljutottunk, hogy van egy kitöltendő nyomtatványunk.

    Leszámítva a hazautazást, kellemes négy napot töltöttünk el együtt. Talán az se bánta meg, hogy velünk tartott, aki bizonytalankodott a részvételt illetően.