Tavaly ITK-nyaralás címen meghirdetett programunkra csak mérsékelt érdeklődés mutatkozott, ezért idén csak három szobát foglaltam le a horgásztanyán. Így viszont lehettek olyanok, akiknek nem jutott hely. Sajnálom, ha valaki így járt.

    Gyerekkorom óta járok le a Velencei-tóra, de strandolásra ilyen rossz időt még sohasem fogtam ki júliusban. Egy alkalommal fürödtünk csak meg a tóban hárman: Inci, Jani és jómagam. Ha fürdésre nem is, kirándulásra annál jobb volt az idő, így minden nap elmentünk valahová.

    Pákozd-környéki túránk kb. 10 km hosszú volt. A S jelzésen indultunk, majd a különleges sziklaalakzatok jobb megismerése miatt időnként a tölgyfalevéllel jelölt tanösvényen haladtunk. Több anonim szikla után érintettük a Pandúr-követ, a Kockát, Oroszlán-sziklát és a Pogány-követ, melyeknek összefoglaló neve Pákozdi-ingókövek. A Z és a Z+ jelzésen értünk vissza a faluba.

    Másnap székesfehérvári városnézést tartottunk. Először a Bory-várat néztük meg. Bár páran már többször jártunk itt, mégis mindig valami újat nyújt a vár. Ezután a Belvárosban sétáltunk, néztük meg a legfontosabb látnivalókat, így a Vörösmarty Színházat, Varkocs vitéz szobrát, Mátyás király-emlékművet, Nepomuki Szent János templomot, Órajátékot, Romkertet, Szent István székesegyházat.

    Következő napon Tácra, a Gorsiumba mentünk. Itt van az I. század közepén épült római tábor, melynek rendeltetése az évszázadok során többször megváltozott. A most látható romok legnagyobb része a II-V. századból valóak. Több sírkő tejesen jó állapotban látható. Ezt követően Seregélyesen szerettük volna meglátogatni a Zichy – Hadik kastélyt. A kert felől is próbálkoztunk, majd a falu felöli bejáratoknál, de mindhiába. Nem sikerült bejutnunk. Útépítő munkásoktól tudtuk meg, hogy a kastély már évek óta bezárt. Ennek ellenére honlapjukon minden úgy szerepel, mintha működő kastély lenne.

    Csákvárra és Gántra mentünk pénteken. Csákváron az Esterházy kastélyt jártuk körbe. A kastély kórházként funkcionál, belül ezért nem nézhettük meg. Az épület és parkja nagyon szép és rendezett, öröm volt benne sétálni. Gánton egy gyalogtúrát tettünk, melynek fő attrakciója a Balás Jenő Bauxitbányászati múzeum és a Földtani Tanösvény volt. A Bagoly-hegy egykori külszíni bauxitbányájában ma egy kiépített tanösvény vezet végig. E holdbéli tájon járva megismerhetjük, hogy mi zajlott le évmilliók alatt. A bányászatnak köszönhetően felszínre került színek, rétegek, alakzatok tükrözik a hajdani folyamatokat, lenyűgöztek mindenkit. A kőzetgyűjtésnek sem tudtak páran ellenállni. A túra hossza kb. 13 km volt.

    Szombati programunk során először Pázmándra mentünk, ahol jellegzetes kvarcitképződmények találhatók. A nagyon kemény kvarcit a gránitban lezajlott utóvulkáni hidrotermális tevékenység hatására alakult ki. Védett a környező sziklagyep és a jellemző növénytársulás is. A sziklák környékén már nagyon finomra érett a szeder, meg is dézsmáltuk. Ezt követően a pákozdi emlékműhöz autóztunk. A környék uniós pénzből finanszírozott nagy átalakítások után ma Katonai Emlékpark. Szép kilátás nyílik innen a Velencei-tóra.

    A strandolásra alkalmatlan idő ellenére jól éreztük magunkat, sok szépet láttunk.

 

Ezúttal a dolog könnyebbik végét fogtuk meg, mikor szombaton Nagy-Hideg-hegytől Törökmező irányába a kényelmesebb lejtmenetet választottuk. 14 km-t gyalogolt kristálytiszta időben és szinte háborítatlan napsütésben klubunk 10 kéktúrázója.

    Isaszegi, gödöllői találkozás után autóval Vácra mentünk, ahol a vonaton csatlakoztunk 3 Pestről érkezett túratársunkhoz. Vágányjavítás miatt kis fejetlenség uralkodott mávéknál, de azért éppen időre megérkeztünk ahhoz Kismarosra, hogy még elérjük a kisvonatot Királyrét felé. Onnan turistabusszal mentünk fel Nagy-Hideg-hegyre, de előbb még „lovat kellett váltani”, mert a kisbuszhoz sokan voltunk. Kisvártatva megérkezett a cserejármű, egy katonai terepjáró személyében. Télen ez szállítja fel a síelőket. Jókat nevetgéltünk a hatalmas kátyúkon bukdácsoló majdnem zárt teherautón.

    Felérve Nagy-Hideg-hegyre, első dolgunk volt a büfében megkeresni a bélyegzőt. A kéktúra bélyegzőn felül még egy Duna-Ipoly Nemzeti Park feliratúval is kipingáltuk füzetünket. Kétszer is körbejártuk a turistaházat, mire megtaláltuk a lefelé vezető utat. A terasz tövében összegömbölyödve melegedett egy hatalmas, legalább másfél méter hosszú erdei sikló. Komótosan - de ahhoz mégis gyorsan, hogy teljes nagyságában le tudtuk volna fényképezni - bekúszott a terasz egy nagyobb nyílásába.

    Egy km-t a K négyzet jelzéssel együtt tettünk meg, de miután az jobbra eltávozott, magunkra maradtunk a kéken.  Jó tempóban, megerőltetés nélkül haladtunk az Inóci-vágás nevű úton. Egy kicsit megálltunk Barna Feri emlékkeresztjénél. Helyenként nagyon szép kilátás nyílt Kisirtás-puszta, Visegrádi-hegység felé. Az út egy szakaszán kis jelzéskeresésre kényszerültünk, mert egy Y-kereszteződésben jelzés nélkül nagy sunyin balra a jól kijárt útról eltávozott a kék. Nem voltunk ezzel egyedül, egy fiatal pár lentről jőve ugyanígy járt. A Kisinóci-turistaház előtt lévő erdei pihenőhelyen megebédeltünk elég komótosan, mert már látszott, hogy különösebb hajtás nélkül is elérjük a korábbi buszt.

    A turistaház büféjében bélyegeztünk füzetünkbe, aztán az országutat elkerülő új útvonalon elindultunk Kóspallag felé. Végre egy kis emelkedő következett, majd leereszkedtünk a Ló-hegyi patak völgyébe. Egy keresztbefektetett fatörzsön átkeltünk rajta, majd ismét emelkedő úton mentünk tovább. Jó ötlet volt az MTSz-től, hogy megváltoztatta az útvonalat, és nem az országúton kell immáron poroszkálnia a kéktúrázóknak. A Kálvária mellől magával ragadó kilátásban volt részünk Kóspallagra és a Visegrádi-hegységre.

    Kóspallag után a márianosztrai elágazás után a kék jelzés hamarosan betér jobbra az erdőbe, és a Piroska-hegy oldalában halad. Két és fél kilométer után kiértünk az erdőből, és egy szép tisztásra értünk, szemben a Nagyvillámi-kilátóval. Mi hamarosan elhagytuk a kék jelzést, mert Pusztatoronyba igyekeztünk. A közeli kéktúra-szakaszt is úgy fogjuk megoldani, hogy Nagymarosról Törökmezőn át jőve itt fejezzük be az utat. Kiérve az országútra, láttuk, hogy van még fél óránk a busz indulásáig, ezért elmentünk megnézni a Torony-alja horgásztavat. Gyönyörű helyen fekszik. Vácra buszoztunk, betértünk egy cukrászdába (nem írom le a nevét, mert a negatív reklám is reklám), aztán a pesti lányok elbúcsúztatása után kocsival hazajöttünk.

 

10 fős kis csapatunk ezúttal a kéktúra útvonal kezdetére, a Kőszegi-hegységbe tartott. A nappalok időjárása úgy alakult, hogy fél napon esett az eső, a többi időt napsütésben élvezhettük. 60 km-t gyalogoltunk 3 nap alatt, a negyediken Kőszeg aszfaltját koptattuk városnézés ürügyén.

Május 26. (csütörtök)

Az első nap nem túráztunk, mert nem tudtunk volna olyan korán Velembe érkezni, hogy teljesíthessük a Velem - Kőszeg távot. Vonattal utaztunk Aszódról, Gödöllőről, Isaszegről, majd találkoztunk pesti túratársainkkal a Déli-pályaudvaron. Gyorsvonattal Szombathelyig mentünk, végül Kőszegig személlyel. Elfoglaltuk szállásunkat, majd kis idő után városnézésre indulunk. Kőszegen jelenleg hatalmas felújítási munkák folynak, így nem tudtuk megnézni mindent, amit elterveztünk. A Jurisics-vár, Arany Egyszarvú Patikamúzeum zárva volt, a Jurisics-tér felbontva. Biztosan nagyon szép lesz, ha elkészül. Megnéztük viszont – és nagyon tetszett – a Postamúzeumot (itt bélyegeztünk a kéktúra-füzetünkbe is) és a Tábornok-házat. Ez utóbbiban kismesterségek-, és a kőszegi sportolók múzeuma nézhető meg, valamint látogatható a Hősök kapuja kilátóterasza is. Főtéren sétáltunk ezután, majd megnéztük a Jézus Szíve Plébániatemplomot is. Sétánk végén fagyizással és egy kőszegi borok pincéjében elfogyasztott vörösborral kényeztettük magunkat. Este vendégházunkban karfiollevest és csirkepörköltet főztünk.

Május 27. (péntek)

Reggeli után először a buszállomásra mentünk - ami egy kilométerre volt -, aztán busszal Velembe. Innen indultunk az OKT kezdőpontjára, Írott-kőre. Igazán nem értem, miért nem innen (vagy Bozsokról) indul hivatalosan a kéktúra, hiszen Írott-kőre nem lehet csak úgy elrepülni, tömegközlekedési eszközzel eljutni. Hosszú-völgyön vezetett a P jelzés. Az út folyamatosan emelkedett, csak a Szénégető-kútnál vesztettünk úgy 30 métert a megszerzett szintből. – Írott-kövön bélyegeztünk füzetünkbe, felmentünk a kilátóba, melyben az államhatár kialakulásáról szóló kiállítás is volt. Fenn szép kilátásban volt részünk, de az akkori időjárásban túlzásnak bizonyult az az állítás, hogy onnan a Balaton is látható. A Vasfüggöny-tanösvényen kezdtünk leereszkedni a 884 m magas csúcsról. A Hörmann-forrás jéghideg vizéből jól beszlopáltunk – meg is fájdult a torkom. Tovább ereszkedve elértük a Stájerházakat. Innen sajnos több kilométeren keresztül aszfaltúton vezet a kék jelzés. Vörös keresztnél elemózsiáztunk, majd másfél km után máris Óház-tetőn voltunk. Ez volt a XIII. sz. óta a kőszegi Felsővár. Nagyszerű a kilátás innen Kőszegre.  Hétvezér-forrás volt a következő megállónk. Igazoltuk ottlétünket a füzetbe (bár nem volt egyszerű feladat a dobozhoz hegesztett bélyegzővel), ittunk a finom forrásvízből, aztán mentünk tovább. A Kálváriáig meg sem álltunk, ott viszont érdemes volt nézelődni. A stációk után láttuk még azt az óvóhelyet, ahol a koronát őrizték a háború végén. Amire nem gondoltam: volt még lelkiereje a csapatnak a szállásról elgyalogolni fagyizni, egy pohár bort meginni. Hazaérkezés után vacsoráztunk. Éjjel esett az eső.

Május 28. (szombat)

Az eddig szokásos kerti közös étkezést lehetetlenné tette az eső, ezért kénytelenek voltunk benn reggelizni. Összepakoltunk és indultunk. Kőszeget az Ólmodi úton hagytuk el ÉK-i irányban. A határig vezetett az út, majd fél km-t közvetlenül a határkövek mellett. Ez is a Vasfüggöny túraút része. Aztán széles erdőnyiladékon, sóderral felszórt úton kilométereket nyílegyenesen mentünk. Délre elállt az eső, így egy magaslesnél ettünk egy kicsit. Kisütött a nap, ez jobb kedvre derítette társaságunkat. Fél háromra már a szálláshelyünkön (Tömördi Önkormányzat Vendégháza) voltunk, igaz ezen a napon csak 15,5 km jutott a gyaloglásból. Vacsoráig – amit ezúttal megrendeltünk – volt még egy pár óránk, ezért egy igényes kocsma (Aroma-ház) kerthelyiségében megittunk egy pohár bort. Este 6 órára elsétáltunk a 700 m-re lévő vacsorázóhelyünkre, ahol nagyon finom vacsorát kaptunk. Ezután lefekvésig kedélyes esti csevely következett egy üveg Soproni kékfrankos segédletével.

Május 29. (vasárnap)

Összepakolás, reggeli után fél 8 nyolckor indultunk tovább. Ezen napon hosszabb táv várt ránk, de a szintkülönbség elenyésző volt (104/168 m). Tömördöt a már ismert útvonalon hagytuk magunk mögött, elhaladva a Chermel-család udvarháza mellett. Kincsédpusztán egy mogorva ember és barátságos kutya fogadott. Hosszú, egyenes szakasz következett, helyenként erősen benőtt susnyással, csalánnal. Kis változatosságot jelentett az Ablánci-patak gátján való átkelés. Elértük az Ablánci malomcsárdát, ami egyben bélyegzőhely is. Fél órát pihentünk, majd folytattuk utunkat. Elmentünk Erzsébet királynő tiszteletére ültetett fák mellett, majd pár száz métert országúton bandukoltunk. Az országutat elhagyva következett a nap legkeményebb kapaszkodója. Mindnyájan hősiesen leküzdöttük a 10 méteres szintkülönbséget. Átkeltünk a vasúti aluljárón, majd néhány kerítésen. Felsőszelestét elérve a templomnál kicsit megpihentünk. Utána kis keresgélés következett, amit az okozott, hogy az utat jelzéssel együtt lekerítették. Így aztán lementünk az országútra. A kocsmában bélyegeztünk, majd felkerestük a Festetics-kastélyt és a körülötte lévő Arborétumot. Ezután már igyekvőre fogtuk a dolgot, hogy elérjük vonatunkat. Intercityre vettünk pótjegyet Répcelaktól, hogy egy órával előbb hazaérjünk – de a MÁV-STOP másképp döntött. 40 percet késett a gyors. Mikor araszoltunk be a Keletibe, épp húzott ki Hatvan felé igyekvő vonatunk. Rengeteg időnk maradt a következő vonatig, ezért kísérletet tettünk a pótjegy árának visszaszerzésére. Pár helyre elküldtek, míg legalább odáig eljutottunk, hogy van egy kitöltendő nyomtatványunk.

    Leszámítva a hazautazást, kellemes négy napot töltöttünk el együtt. Talán az se bánta meg, hogy velünk tartott, aki bizonytalankodott a részvételt illetően.

Május 7-ei túránkon két látványos árkot is végigjártunk, történetesen a Salabasina-, és a Holdvilág-árkot. Csodálatosan szép időben 20-an vettünk részt e meglehetősen nehéz, de páratlanul szép 17 km-es túrán, miközben 800 méteres színtkülönbséget is lekűzdöttünk.

    A környék több településéről összegyűlve találkoztunk fél nyolckor Gödöllőn, a Művelődési Ház parkírozójában. Rövid létszámellenőrzés után indultunk. Kistarcsánál rátértünk az M0-ra. Pomáznál felvettük a HÉV-vel érkező lányokat. Kiskovácsiban parkíroztunk le.

    Párszáz méter a P+ jelzésen tettünk meg, majd a P-ra tértünk át. Pankostető szélénél mindenkinek választási lehetősége volt: vagy könnyű és rövid úton a P jelzésen marad, vagy a nehezen járható, helyenként veszélyes Salabasina-árkon keresztül ér közös találkahelyünkhöz, a Salabasina-forráshoz. Három ember kivételével mindenki ez utóbbit választotta. Jelzés nélküli utakon, lekerített erdőrészeket kerülgetve 2,5 km-t megtéve értük el a Salabasina-patakot. Mielőtt nekivágtunk volna a nagy útnak, megreggeliztünk.

    Lekúsztunk a patakmederbe, és elkezdtük a számlálhatatlan bedőlt fa kerülgetését, alatta, vagy felette való átmászást. További változatosságot jelentett a patakon való rengeteg átkelés, az avar alatt alattomosan összegyülemlett vízbe való belépés. Magamban úgy könyveltem a el a Salabasina-árkot, mint a Burok-völgy és a Tarjánka-völgy kereszteződését egyrészt a rengeteg keresztbefekvő fa, másrészt a sziklákkal határolt keskeny sziklaszoros miatt, ahol helyenként csak a vízbe sodródott fákon billegve lehetett továbbhaladni. Az út egyik legizgalmasabb szakaszához érünk, ahol egy hatalmas sziklatömb látszólag teljesen lezárta a tovavezető utat, de előtte még a patak felett lévő (itt szerencsére bedőlt) fákon is fel kellett mászni. Azért a nagy kőtömbön is át lehetett jutni, mégpedig kétféleképpen is. Jobb oldalon volt egy szűk lyuk, azon fel-, illetve átkúszva a soványabbak átfértek. A többinek maradt a szikla átmászása. Péter segítőkészen itt felhúzkodta az embereket, bár mikor nejem lába megcsúszott felfelé menet, majdnem őt is lerántotta. Ezután már nem volt víz a patakmederben, „csak” bedőlt fák százai. Átmenetig kissé ki is szélesült a meder, de aztán ismét összeszűkült. Kétfelé vált a völgy, a baloldali a főág. Aki ebben marad, annak egy öt méter magas sziklatömbre kell felmásznia bedőlt fákon, ha előtte már sikeresen vette a vízbe süllyedt fákon (amely természetes mérlegként üzemelt, mivel a 60 kg felettiek alatt már annyira megsüllyedt, hogy a cipőjük beért a vízbe) való átjutást. Nem jártak sokkal jobban azok se, akik a jobboldali mellékvölgyet választották. Itt ugyan könnyebb volt kimászni a völgyből, de aztán annál meredekebben, egy vadcsapáson kellett lecsúszkálniuk a baloldali főágba – persze már a nagy sziklatömb után. Még 350 méter haladtunk az árokban, aztán jobbra elhagytuk azt.

    Hamarosan a korábban elhagyott P sáv jelzésen voltunk. Kis kavarodást okozott, hogy az ezen az úton jövő három túratársunk nem a Salabasina-kútnál várt minket, hanem felment a Tölgyikrekig. Természetesen térerő nem volt, hogy telefonon könnyen beazonosíthassuk helyzetüket. Sanyi és Zoli indult keresésükre, a többiek addig pihentek egy kicsit. Aztán hamarosan együtt volt a csapat, megnéztük a Lom-hegyi-nyereg egy részének nevet adó Tölgyikrek nevű fákat. Sajnos már csak a neve iker, valójában csak egyik fa él, lehet, hogy már az se sokáig.    Továbbindultunk. Ismét választási lehetősége volt a társaságnak, hogy a rövidebb S jelzésen, vagy a hosszabb Sikárosi erdészház – Bükkös-patak-völgyén át érje el a Lajos-forrást. Most egységesen mindenki a hosszabb utat választotta - bár úgy gondolom ezt a bátor tettüket néhányan később megbánták. Igazán kellemes, beszélgetős úton értük el Bükkipusztát és a Sikárosi-rétet. A Bükki-patak-völgye pedig maga a gyönyörűség. Az OKT-n is haladtunk is egy darabig (sőt bélyegeztünk is, mert a Dobogókő- Visegrád szakaszt három lépcsőben fogjuk teljesíteni), majd mikor az elkanyarodott Pilisszentlászló felé, mi továbbra is a patakvölgyben maradtunk a Z+ (térképeken K+) jelzésen. A baj – jobban mondva elég kemény emelkedő – ott kezdődött, ahol jobbra elhagytuk a patakot. A szokásosnál nagyobb erőfeszítést igénylő Salabasina-árok után a Lajos-forrásig 200 m–t (majd onnan még a P+ jelzésig további 60 m-t) emelkedő út sokak nyelvét kilógatta. Közben kicsit megálltunk a Kármán-forrásnál, ittunk finom vizéből. Ezt szerettük volna megismételni a Lajos-forrásnál is, de annyian voltak hatalmas kannákkal felszerelkezve, hogy ez szinte lehetetlen volt. Ezért továbbmentünk a csikóvári elágazásig, ott ettünk és pihentünk. Innen már csak lefelé mentünk.

    A Holdvilág-árokig kényelmes lejtmenetben csak 800 m volt a távolság. Ismerős volt a táj, mert 2007-ben már jártunk itt, csak akkor a Janda Vilmos kulcsosház felől közelítettük meg. A Meteor-lépcsőt többen elkerülték, de azt hiszem most ők jártak rosszul, tudniillik az árokba visszaereszkedő út a csontszáraz kőmorzsalékos út miatt nagyon csúszós volt. Ezután már különös izgalmak nélkül értünk vissza az autókhoz. Hazafelé jutalomfagyizás volt.