A kéktúra zempléni szakaszát két részre bontottuk. Az első részt három nap alatt múlt hétvégén tettük meg tizenegyen, 68,5 km-t gyalogolva. A leküzdött színt se volt semmi: 1760 méter felfelé, 1834 m lefelé.

    Szeptember 14. (péntek). A Sátoraljaújhelyre igyekvő sebesvonatra szálltunk a Keletiben, Gödöllőn és Aszódon. Felsőzsolcán szállunk át a Hidasnémetire közlekedő személyvonatra, mellyel Forró-Encs állomásig utaztunk. Az átszállás szinte kabaréba illő jelenet volt, mert a sebesvonatról majdnem elfelejtettünk leszállni, Felsőzsolcán pedig belefeledkeztünk a kényelmes falatozásba, és igencsak meglepődtünk mikor beállt a vonat. Gyorsan összekapkodtuk a reggeli maradványait, és felszálltunk a vonatra. Encsről még buszoztunk egyet, és 10:40-re értünk Boldogkőváraljára. Sem a Hangulat Javító Büfében, sem a Coop boltban nem voltak hajlandók igazolófüzetünket lepecsételni. Mikor végre elindultunk, jobb híján Arkáig a kiszáradt patak melletti országúton voltunk kénytelenek gyalogolni. Arkán elhaladtunk a szépen felújított parasztház mellett. A temető után egy ügyesen elrejtett jelzést nem vettem/vettünk észre, így megszületett első eltévelyedésünk (igaz csak 180 m erejéig). Továbbra is a majdnem teljesen kiszáradt patak medrében haladtunk, többször átkelve rajta. A sűrű erdőben több helyen andezit kőfolyások találhatók. A Bónyi-kút környékén – ahonnan először láttuk a regéci várat - ismét sikerült elkavarnunk. Mikor már gyanússá vált, hogy rég nem láttunk jelzést (ami sajnos sokszor előfordult a három nap alatt), már elég messze voltunk ahhoz, hogy visszamenjünk. Így jelzés, sőt út nélküli terepen 1,2 km-es plusszal értünk vissza Mogyoróska határában az OKT-re. Mogyoróskán kicsit megpihentünk, aztán nekivágtunk a Regéci vár bevételének. Kitartó emelkedőn értünk a K rom jelzésig. Bár az OKT nem vezet fel a várba, mi nem hagyhattuk ki azt. A várat – melyben Rákóczi Ferenc öt éves koráig lakott – napjainkban felújítják, de azért látogatható. Szép kilátás vár arra, aki felkapaszkodik a bástyákhoz. Továbbindulva 2,5 km-t kellett megtennünk, hogy Regécre érjünk. Megkerestük szálláshelyünket, ahová perceken belül megérkezett megrendelt vacsoránk is. Ezen a napon 18,5 km-t gyalogoltunk. A korai kelés miatt eléggé elcsigázott volt a csapat, többen korán le is feküdtek. Páran még elmentünk este sétálni.

    Szeptember 15. (szombat). Reggel hatkor keltünk, háromnegyed nyolckor indultunk. Kicsit szemerkélt az eső. Eleinte alig, később – mikor a Kerékkötő-kő oldalába értünk - egyre jobban emelkedett az út. A tetőn megreggeliztünk. Jobban rákezdett az eső, kénytelenek voltunk felvenni esőkabátjainkat. Egy kerítésnél úgy elment jobbra az utunk, hogy az elágazásnál kék jelzést egy darabot se láttunk. 340 métert túlmentünk, mire tudatosult bennünk a tévedés. Újabb nagy emelkedő a Tokár-tető északi oldalán várt ránk, de ellensúlyozásképp közben elállt az eső. István-kúti erdészháznál ismét pecsételtünk füzetünkbe. Az erdészház környéke nagyon szép a kis tóval, rönkházzal, Nyírjessel együtt. A Gerendás-rétig – ahol megebédeltünk – az út hullámvasutazott, a tendencia mégis az ereszkedés volt. Az Eszkála erdészháznál volt a következő pecsételőhely. Innen visszatértünk az előző rétig, mert szállást Újhután foglaltunk. Oda a Z jelzésen jutottunk. Szép régi házak között, a Waldbott-kastély mellett elhaladva az Ifjúsági Táborba (szálláshelyünkre) fél négyre már odaértünk. Vacsorázni a szomszédos Középhutára gyalogoltunk át, amely távval napi teljesítményünk 24,5 km-re növekedett. Kenyeret és bort hoztunk vissza magunkkal. Vidám beszélgetéssel múlattuk az est hátralévő részét.

    Szeptember 16. (vasárnap). A szállás elhagyása után már negyed nyolckor úton voltunk, méghozzá gyönyörű napsütésben. Visszamentünk a kastélyig, majd rátértünk a K négyszög jelzésre. A Zsidó-réten értük el az OKT-t. Az előző napi eső miatt kitisztult a levegő, nagyon messzire el lehetett látni. Makkoshotykáig szinte folyamatosan lejtett az út. Ott a főútra érve előbb el kellett mennünk jobbra bélyegezni egy kocsmába. Persze ha már ott voltunk, ittunk vagy egy sört, vagy egy kávét. A Metzner-kastély (ma iskola) után jobbra fordultunk, majd – érdekes módon – egy kapun átmenve, konyhakertek között értünk fel a kápolnáig. A község feletti fennsíkról már látszottak a Sátor-hegyek. Kényelmes úton értünk következő pecsételőhelyünkre, a Cirkáló-tanyához. Két kiskutya nagy örömmel fogadott bennünket, amely csak fokozódott azáltal, hogy kaját is kaptak. Szép cseres-gyertyános, majd vegyes erdőben gyalogoltunk. A piros jelű utat keresztezve hamarosan a Rákóczi-fához értünk. Következő útszakaszon mély árkot kereszteztünk, majd erős hullámvasutazásba kezdtünk. Mivel nagyon jó tempóban haladtunk, a Rudabányácskára vezető utat elérve úgy döntöttünk, hogy nem az eredeti terv alapján (gyalog Rudabányácskára, onnan busszal a vasútállomásra)  haladunk tovább, hanem a K+ jelzésen begyaloglunk Sátoraljaújhelyre. Azért a 21. km-nél elénk kerülő Nagy-Nyugodó megmászása már nem okozott osztatlan sikert. Innentől viszont már csak lefelé haladtunk. Sátoraljaújhelyen sétáltunk a nemrég gyönyörűen kialakított városközpontban, ittunk egy sört, vagy kis borocskát, üdítőt. Ezután kimentünk a vasútállomásra, pecsételtünk füzetünkbe. Nagy örömünkre a tervezettnél fél órával előbb indítottak egy mentesítő vonatot is – az már más kérdés, hogy „erős hófúvás miatt” késett a vonat, és semmivel se értünk előbb haza.