Szombaton folytattuk 11-en cserháti kéktúránkat. Most Becskéről indultunk, és Cserhátsurányig gyalagoltunk. Azért nem minden ment ilyen simán...    Vonattal utaztunk Becske-alsó megállóig. Onnan először begyalogoltunk a faluba. Reggeli napsütés birkózott a völgyekbe húzódott párával. Hamar eldőlt a küzdelem, és a napsütés egész nap kitartott. Az eddigi bélyegzőhely (Vadász presszó) bezárt, helyette a mögötte lévő cukrászdában lehet most beszerezni a pecsétet. Lenyomata is kissé más, mint egy éve volt. A falut elhagyva lassan emelkedni kezdett az út. Nosztalgiából megálltunk azon a helyen, ahol pár éve is megpihentünk, mikor a várban jártunk. Elhaladtunk a felhagyott kőbánya mellett. Újabb emelkedő végén értünk az andezitömléshez. Nagyon szép lenne, de a benőtt bokrok miatt már szinte látni se lehet. Sok munkával és pénzzel kiépítették évekkel ezelőtt a lépcsőket és mellé még vaskorlátot is, most meg hagyják, hogy a benövő galagonya mindent ellepjen. A várat sok más várhoz hasonlóan épp a magyarok robbantották fel, mikor sikerült azt visszafoglalni a töröktől. Sose fogom megérteni ezt a mentalitást!

    Megcsodáltuk a csodás panorámát a várból: alattunk terült el Szandaváralja és Szanda, kissé távolabb Terény látszott. Kelet felé élesen kirajzolódott a Sas-bérci kilátó. Meredek, morzsalékos úton kell a várból lejönni, majd kényelmes úton tisztásokkal tarkított tölgyesben gyalogoltunk. A nagy kényelem el is lankasztotta figyelmemet: jókat beszélgetve mentem a többiek után. Mikor nagyot nevettünk egy internetes bejegyzésen, miszerint nem tudott a jelzésekről megemlékezni, mert nincsenek, csak akkor néztem rá a GPS-re. Hát jócskán elhagytuk Szandaváralja felé vezető letérést. Már nem akartam, hogy visszagyalogoljunk, ezért változtattam az útvonalon. A Sas-bérc felé vezető útra értünk ki, onnan Szandát megkerülve közvetlenül Terénybe mentünk. Ez az eltévedés 3 km pluszt jelentett, de ami még ennél is rosszabb, hogy az eredetileg is nagy százalékot képviselő aszfaltút aránya tovább növekedett.

    Terényben oltottuk szomjunkat a kocsmában, majd - sajnos továbbra is aszfalton - mentünk tovább. Mikor végre letért a kék jelzés az országútról, nagyon megkönnyebbültünk. Jobbról egy nagy tavat hagytunk el, majd Cserhátsurány gótikus temploma tűnt fel előttünk. A faluban egy szép kis tó fölött láttuk a Jánossy-kastélyt. Bélyegeztünk a Vadász-sörözőben. Volt még fél óránk a busz indulásáig. Érdekes látvány volt kocsmában az újságokkal tapétázott mennyezet, és a régi rádiók a polcokon. Busszal Mohorára utaztunk, onnan vonattal haza.